Prédikáció 2006. november 26.

Lekció: Ef 6,11-18

Textus: Kol 3,12-17

Öltsetek tehát magatokra - mint Isten választottai, szentek és szeretettek - könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. ¹³Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. ¹⁴Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent. ¹⁵És a Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhívva az egy testben. És legyetek háládatosak. ¹⁶A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek. ¹⁷Amit pedig szóltok vagy cselekszetek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala..

Cím: A keresztyén öltözet

Bevezetés

Általában úrvacsora után halljuk e szavakat a buzdítás keretében. Volt már, hogy elgondolkoztál rajta, mit jelentenek ezek az intések? Itt az alkalom. Tegyük meg együtt! Mintha egy divatbemutatót látnánk… Hogy kell kinézzen egy keresztyén? De nem öltözködési tanácsok következnek!

1. „Kifelé” keresztyénné válni

Először tegyük fel a kézenfekvő kérdést: miért is kell felölteni mindezeket? Mert ez az egyenruhánk! Az egyenruhát viselőnek azért van szüksége a többiekétől elütő ruházatra, hogy az emberek felismerjék, és ez által be tudja tölteni küldetését. A rendőr, fekete ruhában, tányérsapkával, bottal, fegyverrel, hogy a vonaton rögtön felismerjük, és ha baj van, neki szóljunk. A nővér, fehér köpenyben, fityulával, hogy a kórházban egyből tudjuk, kitől kérjünk segítséget. Az áruházban a piros pólós fiú, akin nagy NORTE logó van, hogy tudjuk, ha ő kezdi pakolni a bevásárolt dolgainkat, akkor házhoz fogja szállítani és nem ellopni. A katonának pedig olyan ruhája van, amiből egyből kiderül, hogy milyen fegyvernemnél szolgál, milyen alakulatnál, és így a másik katona rögtön tudja, hogy társa hidat tud építeni, ágyúval lőni, vagy F-16 Falcont vezetni.

A mi egyenruhánk rangjelzése ez a három dolog: választott, szent és szeretett. Isten választott ki bennünket „a nagy tömegből”, arra, hogy a követői legyünk. Megszentelt, azaz a sajátjává tett, mert a szent ezt jelenti: az Isten tulajdona. És az Ő szeretete megmutatkozik rajtunk, legelsősorban abban, hogy megmentett bennünket a halálból és annyira szeret, hogy még mindig küszködik velünk. A katonák között a rangra büszkének illik lenni. A keresztyéneknél hálásnak, mert nem a mi érdemünk ez.

Ruházatunk további jellemzőit is felsorolja Pál:

Könyörület: nemcsak a távoli idegenekkel, de a szeretteinkkel szemben is. Néha oly könyörtelenek tudunk lenni…

jóság, alázat, szelídség, türelem: olyan tulajdonságok, amire az átlagember azt mondja: szép, de teljesíthetetlen, főleg manapság… De Jézus, s vele kegyelme, de a követelmények nem változnak! Ma ugyanolyannak kell lennie a keresztyénnek, mint 2000 évvel ezelőtt. Aki azt mondja, hogy ez lehetetlen, mert más időket élünk, az nem érti a keresztyénség lényegét! Mindezeket szellemben kell felölteni, mert ha csak testben öltjük fel, lefoszlanak rólunk! Angliában egy ember eldobható papírruhában szállt fel a hullámvasútra. Képzelhetitek, hogy szállt ki…

egymás elviselése a legnehezebb, a keresztyénségünk egyik próbaköve. „Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (Jn. 13.35) Nem vagyok különb a másiknál. A mai világ ez ellen hat! Elhiteti sokakkal, hogy több vagy, jobb vagy a másiknál, legalább egy picivel. A keresztyén embernek is van önbecsülése, és ez helyes. De anélkül, hogy ezáltal a másikat lenézné.

megbocsátás: más szavakkal: ne légy irigy! A keresztyénnek kötelessége megbocsátani. Lásd Mi Atyánk… „Bocsásd meg a mi vétkeinket, amiképpen mi is megbocsátottunk az ellenünk vétkezőknek.” Úgy is lehet ezt értelmezni, hogy úgy bocsásd meg, ahogy mi megbocsátunk, vagy csak akkor bocsásd meg, ha mi megbocsátottunk…

végül a szeretet: mint egy ruhakapocs, vagy öv, ez tartja össze az egész öltözetet. Ha nincs, szégyenszemre ruhátlanokká válunk, fázunk, védtelenek leszünk.

Mindezek mintaképe Jézus Krisztus – tőle lehet csak eltanulni mindezeket!

2. „Befelé” keresztyénné válni

Krisztus beszéde lakjon… Sok embert ismerek. Van, akinek tudom a nevét, meg egy-két dolgot, és van olyan, akiről komoly, belső dolgokat is tudok. Mindkettőt ismerem, de igazi „kapcsolatban” azzal vagyok, akit valóban jól ismerek. Ennek megfelelően teszem fel a kérdést: köszönőviszonyban vagy Isten szavával, régi ismerősként találkozol vele időnként, vagy családtag? Pál nem arra buzdít, hogy állandó idézgesd a Bibliát, hanem arról, hogy a szelleme lakjon benned. Ismerd, élj vele amilyen sűrűn csak lehet, és ha alkalmad adódik rá, bátran használd! A rhémáról, az élő igéről van tehát szó!

A bölcsességgel való tanítás azt jelenti, hogy a keresztyén ember megfontolt, mint Jézus, aki nem hirtelen haragjában tisztította meg a templomot! Ha alaposan elolvassuk a Bibliát, akkor látjuk, hogy Jézus Virágvasárnapon bevonult Jeruzsálembe, bement a templomba, látta az árusokat, majd kiment Bethániába éjszakázni, és csak másnap zavarta ki kötéllel őket a templomból!

Bennünket az ige segítségével végzett intés különböztet meg a világtól. A mai világban már a Büntető Törvénykönyvre sem lehet hivatkozni, mert egy jó ügyvéd mindent ki tud dumálni. Isten törvényét azonban nem lehet kijátszani, kimagyarázni, akármilyen jól tudunk is bánni a szavakkal.

Végül pedig a Jézus nevében szólni és cselekedni mögött az bújik meg, hogy ha nehéz elhagyni valamilyen bűnt, vagy szokást, jusson eszedbe, hogy Jézus mindent lát és hall. A keresztyénnek úgy kell élnie, hogy ne kelljen szégyenkeznie Jézus előtt!

3. A kettő találkozása: a békesség és a hála

Ne feledd, hiába vagy „kifelé” keresztyén, ha „befelé” nem, és fordítva.

Egyszerűen lehetetlen a keresztyén élet, ha nincs belül Krisztus békessége. Ezen csúszunk el sokszor. Jézus békessége nélkül akarunk dönteni, és ez meglátszik. Sok ember küszködik azzal, hogy keresztyénnek akar látszani, és nem sikerül. Balul ütnek ki a dolgok, az emberek nem értik, amit mond, fogcsikorgatva próbálja szeretni ellenségét, de meglátszik rajta, hogy gyűlöli, és így tovább. Egy-egy alkalommal még a legkomolyabb hívő is beleesik ebbe a csapdába. A lényeg az, hogy keresztyént „játszani” nem lehet. Vagy keresztyén vagy belül, azaz valódi keresztyén vagy, ami kívül is meg fog látszani, erőlködés nélkül, vagy nem vagy belül keresztyén, azaz nem adtad még át az életedet Krisztusnak, és akkor hiába erőlködsz azon, hogy keresztyénnek nézzél ki, nem fog sikerülni. Ha pedig mégis, akkor jaj neked, mert látszat-keresztyénséged félrevezet embereket, és az ő üdvösségük rajtad kéretik számon az ítéletkor.

Röviden tehát: hiába aggatsz magadra bármilyen jelmezt, nem válsz keresztyénné. De ha átadod az életedet a Megváltó Úr Jézusnak, akkor meglesz előbb-utóbb mindened, amiről Pál írt.

Befejezés

Íme a keresztyén ember ruházata. Ez nem ruhatár, ne válogass belőle, hanem védőöltözet, vagy páncélzat, amit muszáj felvenni. Ha valamelyiket otthon hagyod, az ellenség golyója ott megsebezhet!

A felöltözködés nem fakultatív! Nem nekünk adatott meg annak eldöntése, hogy szükség van-e ezekre. Örülsz, vagy dühít ez, akkor is tény. Aki Jézus Krisztustól elfogadta az életét, az el kell fogadja ezt is. De ki az az őrült tűzoltó, aki azbesztruha nélkül megy be az égő házba, vagy a fuldokló, aki visszautasítja a mentőövet? Az, aki visszautasítja Jézus Krisztust, ilyen. Te ne legyél…

Prédikáció spanyol nyelven, 2006. november 19.

Lekción: Marcos 10,17-27

Texto: Marcos 10,28-31

Etonces Pedro comenzó a decirle: He aquí nosotros, lo hemos dejado todo, y te hemos seguido. ²⁹Respondió Jesús y dilo: De cierto os digo que no hay ninguno que haya dejado casa, o hermanos, o hermanas, o padre, o madre, o mujer, o hijos, o tierras, por casua de mi y del evangelio. ³⁰que no reciba cien veces más ahora en este tiempo; casas, hermanos, hermanas, madres, hijos, y tierras, con persecuciones; y en el siglo venidero la vida eterna. ³¹Pero muchos primeros serán postreros, y los postreros primeros.

Título: Saldo

Bevezetés

En los versos pasados del capítulo 10 del evangelio Marcos, hay tres cuestiones. Los farizeos le preguntaron a Jesús sobre el divorcio. ¿Tal vez, alguno de ellos quiso a liberarse de su esposa? Marcos escribió que ellos quisieron a tentar Jesús, pero tal vez pensaron que el profeta nuevo, Jesús, facilitaría las leyes de Moisés. Pero Jesús – nosotros ya sabemos – fue más riguroso que Moisés. Y sabemos también que Moisés facilitó las leyes por favorecer a la gente.

Después, los discipulos están nerviosos por los infantes. Según el concepto judio, los varónes menores de 12 años, y las mujeres tenían menos derechos. A pesar de esto, los rabinos los bendijeran siempre, cuando no interrumpieran sus tareas de ense&anza a los hombres. Por eso, la reacción de los discipulos malintensionada de presentarle niños a Jesús. Pero Jesús quiso cambiar sus puntos de vista. El quiso enseñarles que si alguien se quiere acercar al Señor, cualquiera sea, en cualquier momento, puede hacerlo sin reparos, es bueno que así sea.

Y luego, en la parabola del joven rico vemos la tensión entre la vida, según Dios y la riqueza. El joven tal vez quiso encontrar una manera de confiar en Dios y tener mucho dinero también. No vió que ser rico no es un pecado según Dios, pero apegarse a la riqueza, lo material, si. Y Jesús quiso convencer lo de que tiene que cortar su lazo de confianza con la riqueza.

Las tres cosas son importantes para la gente, y detrás de estas quedá una misma palabra: entrega. Por ejemplo en el casamiento dos humanos se entregan.

Y el Dios quiere que nosotros nos entreguemos a Él. Nuestro cuerpo, nuestro dinero, nuestro tiempo. Pero de las palabras de Pedro, se desprende que no habían entendido el verdadero mensaje de Jesús.

¿Y nosotros?

1. ¿Que damos al Señor?

Recuerden los tres discipulos, quienes fueron a la montaña con Jesus a encontrar Moisés y Elías. Pedro, Juan y Santiago fueron en el círculo los más cercanos. Si bien Santiago y Juan recibieron el nombre „los hijos del trueno” pos sus irreflexiónes, y Pedro fue quién negó los tres años que pasó con Jesús, para salvar su propio vida. Y este Pedro, después fue el testigo de la respuesta de Jesús sobre el divorcio, fue el testigo de como bendijó a Jesús los infantes, y qué respondió al joven rico, puede estar delante de Jesús con estas palabras. Con las palabras que pueden ser lema de muchos cristianos. Qué significa: „¿Ves, Jesús, quantos te di? Más que los otros.”

El Dios no escribe cuanto dinero ponemos en la canasta, cuanto tiempo destinamos a orar, a escuchar predicación, a leer la Biblia. Porque Él no lo necesita. Orar, leer la Biblia, donar, estar juntos, son nuestras necesidades. ¿Estás presto a conocer el Dios? ¿Estas presto a entender lo? ¿Estas presto a concebir que El no será el perdedor, sino tú?

2. ¿Que recibimos de El?

El céntuplo significa el diez mil por ciento de interes. Según la inflación de hoy, con una caja de ahorro de un banco podemos ganar este interés en mil años. ¿Lo pueden imaginar? El diezmo bíblico significa que le damos a Dios el diez por ciento de nuestros ingresos, como agradecimiento. Al cristiano no faltará dinero del bolsillo. El cristiano que paga el diezmo, sabe lo bueno que es esto.

Pero no sólo por eso podemos estar agradecidos. Pero deberíamos recorder que Dios no sólo multiplica mi diero, sino también mi tiempo, y no sólo por cien. Yo le di mi vida, 70-80 años, y recibí una vida eterna, que ya comenzó. Este es el mejor negocio del mundo. Mejor que si puedo cambiar un vieja, oxidada Dacia a un nuevo y bello Rolls-Royce.

Doy gracias al Señor por todo, y todo se lo entregué a Él.

3. ¿Y cuál es el saldo?

Desde el presidente del Banco Mundial pasando por del ministro de finanzas y la tesorera de la congragación, hasta la jovencita que tiene un sueldo, todos buscamos el equilibrio. Los egresos no deben ser más grandes que los ingresos.

Pero hay una situación, en la cuál no tenemos que estar en equilibrio. La vida cristiana. La conexión con Dios. Bueno, contemos. ¿Qué pasaría quisiéramos llegar a saldo cero? Esto es imposible. No podriámos saldar las cuentas ni siquieta en diez mil veces diez mil años. Pero – gracias a Dios – no tenemos que pagar. Dios creó a los humanos no como una inversión, sino para si regocijo. Para amarse. Para estar en comunión. Y por eso, Dios está listo a pagar cualquier precio.

Y El pagó un precio increíble, un precio escandaloso, un precio inaceptable. La muerte de Su Hijo Único.

Entonces, el saldo es el siguiente: en la columna de ingresos está la muerte y la resurreción de Jesús, y en la columna de egresos dice que hay que dar gracias por eso. No exactamente „hay que”, porque si no lo desean, nadie los presionará. Pero – y es mi personal experiencia –, no tiene sentido evitarlo.

Epílogo

En resumen: podemos recibir todo de Dios, si no pensamos en cuánto le estamos dando a Él. Si vivimos nuestra vida pensando que es de Dios. El cristiano verdadero, que tiene relación con Dios, cuando lee la Biblia, ora, dona, y lo hace por su propio placer.

No lo olviden: Dios no te pide nada. El pide a ti. Quiere que le pertenezcas a Él.

Úrvacsorai prédikáció 2006. november 5.

Mi történik az Úrvacsorában?

írta: Tóthné Bede Krisztina református lelkész

Minden Úrvacsorán Jézus szenvedésére és halálára emlékezünk; arra, amit értünk tett. Ennek ellenére az úrvacsora nem csupán emlék-vacsora, nem valamiféle vallásos nosztalgia, hanem a megbocsátás és megerősítés asztalközössége.

Isten megbocsátott nekem, azáltal, hogy Jézus meghalt értem, és az Ő vére árán Isten, az Atya új szövetséget kötött az emberrel. Ha pedig Isten megbocsátott nekem, akkor én sem tehetek másképp. El kell engednem azoknak a tartozásait, akik ellenem vétettek, és akik közül az egyik talán épp mellettem, vagy két paddal hátrébb ül a gyülekezetben. Hiszen Jézus közösségbe fogja össze azokat, akik békére jutottak Istennel.

Minden úrvacsorán jelenné válik az, hogy Isten kezét nyújtja nekünk bűneink és tartozásaink szakadéka fölött. Az úrvacsorában Ő arra emlékeztet engem: „én már IGEN-t mondtam rád, kinyújtottam feléd a kezemet, és arra várok, hogy te ismét megragadd az enyémet! Szeretném, ha tudnád, hogy mindig szeretni foglak, bármit teszel is az életedben. Ezért őszinte lehetsz velem, elmondhatod az igazat, még akkor is, ha nem értek egyet azzal, amit teszel. Mindig szeretni foglak!”

Isten új életre hív engem: a hit, remény és szeretet életére. De nem kaphatom meg ezt az újat addig, míg görcsösen ragaszkodom valami máshoz. Nem tud Isten új életet ajándékozni nekem, amíg a régit mindenestől rendben találom! Ha azt akarom, hogy Ő borral töltse meg életem poharát, akkor előbb ki kell öntenem belőle a benne található vizet.

Ezért tartunk az úrvacsorában –és minden istentiszteleten- bűnbánatot. Azaz elismerjük Isten előtti felelősségünket, bűnösségünket, és imában ellene mondunk a réginek, és új kezdetet kérünk Tőle.

Prédikáció 2006. november 12.

Lekció: Márk 9,1-13

Textus: Márk 9,2-8

Azután így szólt hozzájuk: „Bizony, mondom néktek, hogy vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg a halált addig, amíg meg nem látják, hogy az Isten országa eljött hatalommal.” ²Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, felvitte csak őket külön egy magas hegyre, és szemük láttára elváltozott. ³Ruhája olyan tündöklő fehérré lett, amilyenre nem tud ruhafestő fehéríteni a földön. ⁴És megjelent nekik Illés Mózessel együtt, és beszélgettek Jézussal. ⁵Péter megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: „Mester, jó nekünk itt lennünk, készítsünk ezért három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek.” ⁶Mert nem tudta, mit mondjon, ugyanis annyira megrettentek. ⁷De felhő támadt, amely beárnyékolta őket, és hang hallatszott a felhőből: „Ez az én szeretett Fiam, reá hallgassatok!” ⁸És hirtelen, amint körülnéztek, már senki mást nem láttak maguk mellett, csak Jézust egyedül. ⁹Amikor jöttek lefelé a hegyről, meghagyta nekik, hogy senkinek el ne mondják, amit láttak, hanem csak akkor, amikor az Emberfia már feltámadt a halottak közül. ¹⁰Meg is jegyezték jól ezt az igét, de tanakodtak maguk között: mit jelent feltámadni a halottak közül. ¹¹Ezért megkérdezték tőle: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?” ¹²Ő pedig így válaszolt: „Illés valóban előbb jön el és helyreállít mindent. Akkor viszont miért van megírva az Emberfiáról, hogy sok szenvedésben és megvetésben lesz része? ¹³De mondom nektek, hogy Illés már el is jött, és azt tették vele, amit csak akartak, ahogyan meg van írva róla.”

Cím: Jó a hegyen

Bevezetés

gyanánt hadd olvassam fel a múlt századi költő, Reményik Sándor, a mai igénk párhuzamos helyének, a Máté 17-nek az ihletésére Kolozsvárt, 1931. február 22-én írt Lefelé menet című versét.

1.

„Elváltozék...'' Köntöse, mint a hó.
Olyan szép, hogy már-már félelmetes,
Mégis: a hegyen lakni Vele jó.
Maradni: örök fészket rakni volna jó.
De nem lehet. Már sáppad a csoda,
Az út megint a völgybe lehalad.
Jézus a völgyben is Jézus marad.
De jaj nekünk!
Akik a völgybe Vele lemegyünk,
Megszabadított szemű hegy-lakók
Csak egy-egy csoda-percig lehetünk.
Elfelejtjük az elsápadt csodát.
És lenn, a gomolygó völgyi borúban,
Az emberben, a szürke-szomorúban
Nem látjuk többé az Isten fiát

2.

Testvérem, társam, embernek fia.
Igaz: a hegyen nem maradhatunk.
Igaz: a völgyben más az alakunk,
Nekünk lényegünk, hogy szürkék vagyunk.
Botránkozásul vagyok neked én
És botránkozásul vagy te nekem,
Mégis: legyen nekünk vigasztalás,
Legyen nekünk elég a kegyelem:
Hogy láttuk egymás fényes arculatját,
Hogy láttuk egymást Vele - a Hegyen.

1. Mi történt a Hegyen?

Egy kopár hegy tetején a názáreti ács fia, Jézus, a megígért Messiás két, a zsidóság szemében igen jelentős személlyel találkozott. Mondhatni, egy bibliai csúcstalálkozó volt ott. Mózes és Illés a megdicsőülés hegyén a zsidó gondolkodásmód szempontjából az Ószövetséget jelképezi. Mózes, a Tenach (az Ótestamentum) törvényeit jeleníti meg, mint a Tóra továbbadója a népnek, Illés pedig a prófétai kijelentés hordozójaként valamennyi prófétát Sámueltől Ézsaiáson át Hulda prófétanőig. Jézus pedig természetesen az Istennek az Őbenne megjelent kegyelmét, az emberrel kötött szövetség megújítását és kiterjesztését – ha úgy tetszik az Újszövetséget – jelenítette meg. A megdicsőülés hegyén tehát gyakorlatilag a teljes Szentírás, és mint olyan, az Isten Kijelentése jelent meg.

És ennek a világtörténelmi eseménynek tanúja volt három egyszerű halászember. Három olyan ember, aki ma nem állhatna itt, az én helyemen, mert nincsen teológiai végzettsége, és nem felszentelt lelkésze a Református Egyháznak. Nem csoda hát, hogy ez a három ember igen-igen jól érezte magát, hiszen olyan élményben lehetett része, amiben addig sem, és azóta sem senkinek. Azt gondolom, hogy én se nagyon szeretném, hogy egy ilyen alkalom véget érjen, ha nem csak magával az Úr Jézussal, de Mózessel és Illéssel is együtt lehetek.

2. Ki volt ott?

Akárki nem mehetett fel a megdicsőülés hegyére, hiszen Márk többszörösen hangsúlyozza, hogy csak és kizárólag három legközelebbi tanítványa, Péter, János és Jakab mehetett fel vele.

Péter nevének jelentése kőszikla, szikladarab, kő. Eredetileg Simon volt a neve, Betsaidából származott, apja neve Jóna volt. Atyjával és fivérével, Andrással együtt halászok voltak. Házas ember volt, fivére, András által ismerte meg Jézust, aki elhívta, hogy állandó követője és kísérője, később apostol legyen. Tanúja volt Jairus leánya feltámasztásának és ott volt a megdicsőülés hegyén. Cézárea Filippinél vallást tett Jézusról mint Messiásról és Isten Fiáról, később mégsem értette, miért kell Jézusnak meghalnia. Ott volt Jézussal a Gecsemáné-kertben de a főpap udvarában megtagadta az ő Urát. Krisztus személyesen megjelent neki a feltámadása napján, később megbízta juhainak legeltetésével. Pünkösdkor Jeruzsálemben ő prédikált majd az ősgyülekezet vezetője lett. Az Újszövetségben két levél szerzője, a hagyomány szerint a Néró alatti keresztyénüldözések idején mártírhalált halt Rómában, Kr. u. 64–67 közt.

János Zebedeus és Salomé fia, Galileában élt, valószínűleg Betsaidában. Foglalkozására nézve ő is halász. Keresztelő Jánoson keresztül jutott kapcsolatba Jézussal, és lett az Ő tanítványa majd elhívást nyert a tizenkettő közé. Ő is ott volt Jézusnak az előbb Péternél említett csodatételeinél és a Gecsemánéban is. Egy alkalommal Jézust arra kérte, bocsásson tüzet az őket befogadni nem hajlandó samaritánus falura, ezért Jakabbal együtt a »mennydörgés fiai« (Boanergész) melléknevet kapta. Anyjuk arra kérte Jézust, hogy két fiának főhelyet biztosítson Isten országában. Segített Péternek az utolsó (páska-) vacsora előkészítésénél. Az utolsó vacsorán közvetlenül Jézus mellett feküdt, Jézus kihallgatásánál a közelben tartózkodott, és tanúja volt Jézus Krisztus megfeszítésének. Ő ismerte fel Jézust annak feltámadása után a Genezáret-tónál. Buzgón munkálkodott Péterrel együtt az ősgyülekezetben. A negyedik evangélium, három levél és a Jelenések könyve viseli az ő nevét a Bibliában. A hagyomány szerint magas kort élt meg.

Jakab, János apostol testvérbátyja szintén a tizenkét apostol közt volt. Jézus egyik unokafivére lehetett, természetesen Jánossal együtt. Foglalkozása szintén halász. Nem ő a szerzője Jakab levelének, hanem egy másik Jakab, az Úr Jézus egyik testvére, aki csak az Úr feltámadása után ismerte Őbenne fel a Messiást. Zebedeusfi Jakabot I. Heródes Agrippa megölette, még Pál apostolnak az antiokhiai misszióba való bekapcsolódásának idején.

3. Miért jó ott?

Az ember gyakran gondolja azt, hogy a kapcsolat, az – idegen szóval – kommunikáció csak beszéd által tartható fenn. Ezt éppen a szerelmesek cáfolhatják meg. A szerelmes ember – akár fiú, akár lány – arra törekszik, hogy minél több időt tölthessen minél közelebb szerelméhez. Talán nem hangzik el egyetlen szó sem amikor a szerelmespár együtt van, lehet, hogy nem tudnak mit mondani, csak fogják egymás kezét, mégis ez a legfontosabb. A Jelenések könyvében Jézus azt üzeni az efézusi gyülekezet őrállójának, hogy térjenek vissza az első szeretethez, mert bár kitartóan ragaszkodnak az Igéhez, eltávolodtak az első szeretettől. Úgy is fogalmazhatjuk, hogy véget értek a mézeshetek.

Nem tudom, miért vitte fel Jézus három legközelebbi tanítványát, és csak őket a megdicsőülés hegyére, hogy tanúi legyenek találkozásának Mózessel és Illéssel, és nem is akarok spekulációkba bocsátkozni. Annyit azonban bátran jelentek ki, hogy számomra e tény azt üzeni, hogy igenis fontos időről időre felmenni a hegyre. Nem jó az, ha egy-egy régi emléket ápolgatunk csupán az Úrról, ha vasárnaponként csak addig jutunk el, hogy felidézzük magunkban, mit mondott az Úr évekkel, netalán évtizedekkel ezelőtt, vagy hogy milyen szép volt az az alkalom, amelyen ott voltunk valamikor. A három tanítvány számára nem csupán emlék maradt az, amit odafent átéltek, hanem megerősítés arra az időre is, amely majd az Úr Jézus elveszítése után következett. Mert – ha felidézzük Reményik versét – az igazán szürke, ködös és homályos idők akkor következtek, amikor Jézust felfeszítették. És ezen az időszakon az segítette át – sok keserven keresztül – a tanítványokat, hogy pislákolt bennük a hit, amelyet az Úr Jézus ígéretei szítottak fel bennük, és amelyek egyik igazolása volt mindaz, ami e hegyen történt.

Nekünk pedig az adhat erőt, ha élünk azzal a lehetőséggel, hogy élő kapcsolatban lehetünk az Úr Jézussal. Nekünk ezerszer több adatott, mint Péternek, Jánosnak és Jakabnak ott fenn, a hegyen. Ők ott, távolról, homályosan láthatták az Örökkévaló képviselőit, majd elhagyva a hegyet, mindez csupán emlékként élt bennük tovább. Mi ezzel szemben kézbe véve a Bibliát, imádkozva, értelmünket és szívünket a Szent Lélek előtt megnyitva találkozhatunk nem csupán bizonyos helyeken, távolról, Mózessel, vagy Illéssel, hanem bárhol, bármikor, magával az Örökkévalóval, Aki ennyire keresi a kapcsolatot velünk.

Befejezés

Ha kapcsolatban vagy az Úr Jézussal, akkor nem a homályba, a ködbe jössz le, nem a nehéz, félhomályos mindennapokba térsz vissza a templomból, hanem egy olyan helyre, ahol legalább rád, de egy sugár vetül a mennyből, és megerősít abban, hogy terjeszd magad körül az Isten jelenlétét, fényét.

Prédikáció 2006. november 5.

Lekció: Ézsaiás 25,1-9

Textus: Jelenések 21,3-7

Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trónus felől: „Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; ⁴és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” ⁵A trónuson ülő ezt mondta: „Íme, újjáteremtek mindent”. És így szólt: „Írd meg, mert ezek az igék megbízhatók és igazak!” ⁶És ezt mondta nekem: „Megtörtént! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. ⁷Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz.

Cím: Re-formáció

Bevezetés

A Reformáció ünnepét üljük ma. Az erre a hétre megjelent Reformátusok Lapja ifjúsági oldalán villáminterjú olvasható Márkus Mihály dunántúli püspökkel, amelyben a Reformáció lényegét feszegetik. Püspök úr egy példával próbálja megvilágítani a helyzetet. A nagypapa vásárolt magának egy szép, új – drága – kalapot. A gyerekek a nagypapa távollétében megkaparintották a kalapot és játszani kezdtek vele. Eleinte nem volt semmi baj, később azonban összevesztek rajta, és ennek a kalap látta kárát. Meggyűrődött, behorpadt, végül egy bögre kakaó is ráömlött. Így talált rá a nagymama. A deformálódott, azaz formáját vesztett fejfedőt elvitte a kalaposhoz, aki kitisztította és kivasalta, visszaadta eredeti formáját, azaz reformálta a kalapot. Gyakorlatilag ez történt a Reformációban is. Az Egyház, illetve a magukat keresztyénként meghatározó emberek elvesztették eredeti formájukat, és szükségessé vált, hogy a Mester visszaadja azt, azaz reformáljon.

Nem az 1517-ben kirobbant, Reformációként (így, nagy kezdőbetűvel!) ismert folyamat vagy mozgalom volt az első reformáció. Sok alkalommal volt már erre példa Isten népének történetében. Hogy csak két ismertebb eseteket említsek: a Hóreb-hegy lábánál, ahol a nép megunva a várakozást Mózesre, aki épp a Tízparancsolatról tárgyalt Istennel, és aranyborjút kezdett imádni, Mózes erőteljes felszólítására abbahagyta, és bűnbánatot tartva újra a Teremtő Istent kezdte imádni. Pár generációval később Ezékiás király idejében, amikor a Templom felújítása alkalmával rátaláltak a Tóra egy példányára, azt felolvastatta a király, és a néppel együtt bűnbánatot tartva visszatértek az Örökkévaló Isten imádásához. De a legnagyobb reformáció még hátra volt. És a „legnagyobb reformáció” alatt nem a Luther-Kálvin-Zwingli nevéhez köthető, a 16. században kezdődött mozgalmat értem. Hanem azt a reformációt, amit Jézus Krisztus megjelenése jelentett. A Jelenések könyvéből felolvasott részben mondja ezt a mennyei trónon ülő Jézus: „Íme, újjáteremtek mindent”.

1. Az újjáteremtés

Jézus azzal, hogy a földre jött, belekezdett egy hatalmas munkába. Az egész emberiség megreformálásába. Ugyanis szükségessé vált az eredeti alakra, formára való visszaalakítás, mert a bűn olyannyira eltorzította az embereket, hogy a helyzet immár tarthatatlanná vált. Az eltorzult hitű emberek ahelyett, hogy közeledni próbáltak volna Istenhez, inkább távolodtak tőle, még a legjobb szándékúak is. Isten terve abban állt, hogy Jézus Krisztust a földre küldi emberi formában (látjátok, itt is a „forma” szó köszön vissza), teljesen emberi testben, kivéve a bűnt, hogy segítsen visszaalakulni az eredeti formára azoknak, akik erre hajlandóak. Megjelenésével a földön az Úr Jézus megmutatta, hogy igenis lehet követni Isten akaratát, és igenis lehet Neki tetsző, boldog, szabad életet élni. Erre azért volt szükség, mert az emberek mindenféle törvények és szabályok gépies betartásával akarták rákényszeríteni Istent, hogy beengedje őket a mennybe. A menny kapuja azonban nem így működik. Istent nem lehet kényszeríteni semmire. Így aztán Jézus eljött, és megmutatta, hogyan szerezheti vissza az ember az eredeti alakját Isten előtt azzal, hogy Neki – és nem az emberek által kitalált dolgoknak – engedelmeskedik. Élete és szolgálata csúcsként pedig meghalt a golgotai kereszten, majd harmadnap feltámadt, hogy a „reformációnak” a jogalapját megteremtse. Addig ugyanis a reformáció nem lehetett tartós, amíg az embereket a bűnök fogva tartották, mert a bűnök jogalapot nyújtottak a Sátánnak arra, hogy az embert rabságban tartsa. Jézus áldozata azonban felmentette az embert a Gonosz uralma alól, így a reformációja, az eredeti alakjának visszanyerése is tartóssá válhatott.

Az Úr Jézus-féle reformáció azonban nem ért véget Kr. u. 32-ben, amikor földi szolgálata végén Jézus felment a mennybe. A Jelenések könyve idézett része Kr. u. 90 körül íródott, és Jézus jelen időben beszél Jánosnak Pathmoszon az újjáteremtésről. Ugyanis a deformáció nem csak az első század embereit sújtotta, hanem a második, harmadik, negyedik századéit is. A krisztusi reformáció tehát folyamatos reformáció. Minden nemzedéknek, minden egyénnek át kell mennie rajta, különben nem juthat a mennybe, mert a Sátán jogot formálhat rá, és megteheti, hogy nem engedi őt oda. És higgyétek el, ha a Sátán megteheti, hogy valakit elszakítson Istentől, megteszi. Ezért Jézusnak még a mennyei trónon ültében is a legfontosabb, hogy az emberek mindig visszatérjenek Isten útjára, ha kell újra és újra, és ne maradjanak a bűn útján.

2. A 16. századi reformáció

Szörnyülködhetünk, hogy Krisztus korában a zsidók és nemzsidók micsoda emberek voltak. Micsoda bűneik lehettek, ha ilyen radikális reformációra szorultak, amiben a megmentőnek kínhalált kellett halnia. Ám nem csak ők szorultak újjáteremtésre, hanem még utánuk is jó sokan. Az újabb és újabb generációk apáik és anyáik nyomdokába lépve újabb és újabb bűnök elkövetésével adtak lehetőséget a Sátánnak arra, hogy rabságába hajtsa őket. És minden korban, minden embernek szüksége volt Jézus Krisztus vérére, hogy ebből a rabságból kiszabadulhasson. Ez így ment tovább egészen a 16. századig, amikor néhány ember megelégelte azt, hogy a korabeli egyház, bár Jézus örököseinek tartották magukat, olyannyira eltávolodott a krisztusi normáktól, hogy az már szinte nem is emlékeztetett az eredetire. És nem elsősorban a búcsúcédulákkal volt a baj, hanem a Krisztusi lelkület hiányával. Az alázattal, a szerénységgel és a szeretettel. És az engedelmességgel. Mert megint ott tartott az Isten népe, mint 1517 évvel korábban, hogy emberi rendelkezések betartása nyomán akart bejutni a mennybe, ahelyett, hogy az Istennek akart volna engedelmeskedni, és az Urat követő élet folyományaként elnyerni az üdvösséget. Tehát a 16. századi nyugat-európai ember sem volt különb az első századi közel-keletinél. A Reformáció felhívta az emberek figyelmét arra, hogy a visszaalakítás megtörtént, Jézus vére áldozata árán bárki mehet a mennybe. Emellett persze igyekezett lehetővé tenni, hogy a szükséges ismeretek mindenki birtokába juthassanak. A vállalkozó szellemű emberek így hát visszakaphatták eredeti formájukat Jézus Krisztusban.

3. A mai reformáció

Aki a Reformációt egy 16. századi mozgalomnak gondolja, nagyot téved. Ha az igazi, mélyre ható visszaalakítást tekintjük reformációnak, akkor az 0-ban kezdődött, és ma is tart. Az Egyház ugyanis – amennyiben a Krisztus tanítását hirdeti – soha nem beérkezett, soha nem célhoz ért ezen a földön. Soha nem lesz tökéletes, mert ha egy gyülekezet eléri azt, hogy valamennyi tagja megtért és újjászületett Krisztusban, és Istennek tetsző módon szolgáló életet él, akkor ez magával hozza, hogy hívogatnak nem megtérteket a gyülekezetbe, így megint csak lesznek olyanok, akiknek reformálódniuk kell. Ha pedig ők is megtértek, újjászülettek és szolgálnak, ők hívnak újabb és újabb Istenhez vágyó embereket, és így megy tovább.

16. századi elődeink is jól tudták ezt, mert leírták az ecclesia semper reformari debet elvet, azaz, hogy az Egyháznak folyamatosan megújulónak kell lennie. Hogy nem dőlhet senki hátra elégedetten, hogy kész vagyok. Legfeljebb azzal az elégedett érzéssel térhetünk nyugovóra, hogy egy-egy napon megtettünk mindent, mint keresztyén, amit képesek voltunk tenni az Isten Országa ügyében.

Nem mintha az a veszély fenyegetné a Buenos Airesi magyar keresztyéneket, hogy azt képzelhetnék, hogy nincs már több tennivalójuk, mert minden tökéletesen, szép rendben megy Isten akarata szerint, és senki nincsen, akinek szüksége lenne arra, hogy az élete visszanyerje eredeti alakját az Úr Jézus áldozata nyomán.

Befejezés

Az elején Márkus Mihály püspök úr történetét idéztem fel a nagypapa kalapjáról. Emlékeztek még? Itt a végén hadd tegyek hozzá valamit, mert tudom, hogy ülnek itt sokan, akik azt gondolják magukban, hogy persze, a mellettem ülőnek szüksége van a visszaalakulásra, de nekem nincs. Ha a nagypapa reggel úgy megy el, hogy a kalapja tiszta és szép, este pedig gyűrötten és koszosan találja, azonnal ki akarja tisztíttatni. De ha a kalap lassan piszkolódik be, minden nap csak egy fél árnyalattal lesz sötétebb a kosztól, csak egy apró horpadás keletkezik rajta, akkor talán észre sem veszi, hogy pár hónap, év alatt mocskossá és formátlanná vált. Nem lehet, hogy a te életed is ilyen? A hosszú évek alatt lerakódott apró kis bűnök immár teljesen feketévé változtatták? De mert lassan, fokról fokra történt, észre sem vetted?

Ha így is van, ne félj! Ha vállalod az újraformálást, Isten kész örömmel megteszi. Ha szeretnél a régi, bűnös életed helyett egy tiszta újat, akkor fordulj bátran az Úr Jézus Krisztushoz, és Ő meg fog téged is reformálni, azaz visszaadja eredeti alakodat, amit a bűn eltorzított. De ehhez el kell Őt fogadnod megmentődnek. Én megtettem, és jobb, milliószor jobb lett az életem. Legyen az a tiéd is!

Prédikáció 2006. október 29.

Lekció: Lukács 4,16-30

Textus: Márk 6,1-6

Jézus akkor eltávozott onnan, a hazájába ment, és követték a tanítványai is. ²Amikor azután eljött a szombat, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és álmélkodva így szóltak: „Honnan veszi ezeket, miféle bölcsesség az, amely neki adatott, és miféle csodák ezek, amelyek keze nyomán támadnak? ³Nemde az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére? Nem itt élnek-e közöttünk húgai is?” És megbotránkoztak benne. ⁴Jézus pedig így szólt hozzájuk: „Nem vetik meg a prófétát másutt, csak a hazájában, a rokonai között és a saját házában.” ⁵Nem is tudott itt egyetlen csodát sem tenni, azon kívül, hogy néhány beteget - kezét rájuk téve - meggyógyított. ⁶Csodálkozott is hitetlenségükön. Majd sorra járta a környező falvakat, és tanított.

Cím: Honnan adatott a bölcsesség?

Bevezetés

Volt már veletek olyan, hogy valamit már sokadszor, vagy akár csak másodszor hallottatok, és azon csíptétek magatokat, hogy nem figyeltek oda? Még Magyarországon, autóvezetés közben az Info Rádiót hallgattam, ahol negyedóránként mondanak híreket. Egyszer, amikor hazaértem egy hosszabb útról, észrevettem, hogy már nem is figyelek oda a hírekre, mert már hallottam azokat, nem is egyszer. Ugyanígy veszítik el a figyelemfelkeltő erejüket a tiltó vagy figyelmeztető táblák, kiírások is idővel. És valószínűleg pont ez az is, ami miatt hiába mondok el fontos dolgokat a hirdetésekben. Amit úgy vélünk, hogy már jól ismerünk, az előtt bezárjuk érzékszerveinket, mert azt képzeljük, hogy semmi újat nem tartalmaz.

Miután a Genezáreti-tó partján fekvő Kapernaumban egy Jairus nevű zsinagógai elöljáró 12 éves kislányát feltámasztotta, és egy tizenkét éve vérfolyásos asszonyt meggyógyított, Jézus szűkebb pátriájába, Názáretbe ment. Bár effektív megszületése a júdai Betlehemben ment végbe, Jézus hazájának – ha úgy tetszik, szülőfalujának – a Galilea közepén fekvő Názáretet kell tekintenünk. Itt éltek szülei, rokonai, mindazok, akik tanúi voltak élete első harminc-egynéhány évének. Akik látták kisgyerekként a többiekkel a homokban játszani, akik látták, hogyan kezd felserdülvén bekapcsolódni apja ácsműhelyének munkájába. Mert Jézus is volt gyerek, játszott, fára mászott, bogarakat gyűjtött, iskolába járt, majd felnövekedvén munkába állt, gyalult, kalapált, faragott. A korabeli ács ugyanis sokkal többféle munkafolyamatot el tudott végezni. Egyszerre volt ács, kőműves és kovács is, ha kellett. Jézus nevelőapja, József pedig ács volt, tehát az ifjúnak is az ő műhelyébe kellett beállnia. Megtanulta, hogyan kell olyan igát készíteni, amely megkönnyíti az igavonónak a teher viselését, hogy később hitelesen hangozhasson a szájából, hogy „…az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.” (Máté 11,30). Sokszor elfelejtjük, hogy Jézus nem harmincéves korában a mennyből érkezett közénk, hanem csecsemőként született e földre. Bár születésének körülményein kívül élete első tizenkét évéről, majd az ezt követő tizennyolcról a Biblia semmit nem ír, Jézus ez alatt az idő alatt is élt! Ekkor gyűjtötték be a názáretiek mindazt az információt, ami alapján megítélték őt.

Vajon mi okozta az ámulatot, és mi az elutasítást? És mi mit tanulhatunk meg ebből?

Az ámulatot okozó bölcsesség

Az első században, azaz Jézus korában, de még inkább a keresztyénség világméretű elterjedésének az idején a filozófia volt a tudományok csúcsa. Nagyon kedvelték az emberek a bölcs beszédet, keresték az alkalmat, hogy vitázzanak másokkal és tanuljanak azoktól, akik okosabbnak, olvasottabbnak, bölcsebbnek bizonyultak náluk. Nem csak Rómában, Athénban és a görög műveltségű városokban töltötték ezzel szívesen az időt az emberek – a korabeli társadalmi viszonyoknak megfelelően szinte kizárólag a férfiak – hanem a Kelet minden területén. A zsidó emberek egyébként is a Könyv népének tartották és tartják magukat, és sokra becsülik az okos férfiak eszmecseréjét. Szerettek új dolgokról hallani messziről jött és sokat látott embertől. Talán ezért vették szívesen, hogy a sok-sok mérföldet megtett fiatalember, Jézus hajlandó volt beszélni a zsinagógában. Nyilván azt várták, hogy beszél majd arról, amit bölcs jeruzsálemi rabbiktól hallott, vagy arról, amit az ország távoli vidékein jártában-keltében tapasztalt. Esetleg olyan dolgokról, amelyek majd beszédtémává válhatnak a televízió nélküli estéken. Érdekfeszítő, izgalmas, színes beszámolót vártak Jézustól.

Ehhez képest valami mást kaptak. Olyan mély bölcsességet, amely nem fért el a názáreti zsinagóga szűk falai között. Nem azért, mert az épületet túl kicsire méretezték, hanem azért, mert a benne lakozók szíve nem volt elég nagy ahhoz, hogy befogadja. Jézus nem szokásos dolgokról beszélt, hanem hirdette az Örökkévaló csodálatos dolgait. Új nézőpontba helyezte a bibliai próféciákat, a bekövetkezett eseményeket, és rávilágított arra, hogy miért jutott el a világ odáig, ahol akkor volt, és hogy mi módon lehet megmenekülni a biztos pusztulástól.

A megbotránkozás

Lukács evangéliumának párhuzamos részéből – ami a lekcióban elhangzott – megtudjuk, hogy az Úr Jézus az Ézsaiás próféta könyvéből olvasta fel a 61. fejezet első két versét, majd pedig önmagára vonatkoztatta azt. Eddig nem is volt semmi baj vele, de amikor Jézus szóba hozta mindezt, ami Kapernaumban történt, a názáreti vezetők szíve megkeményedett. Ez volt az oka megbotránkozásuknak. Az, hogy egy közülük való ember, akit jól ismertek, máshol csodát tesz, otthonában fedd. Mintha előre tudta volna Jézus, hogy nem fogják elfogadni Őt Názáretben. Túl jól ismerték, és Ő is túl jól ismerte őket.

Látod, testvérem, te is felkaptad a fejed az előbb, mert olyan dolgot mondtam, amiről nem szokás beszélni. Hogy Jézus volt gyerek és dolgozó ifjú, mielőtt szolgálatba állt volna, és megkezdte volna igehirdető, gyógyító és tanító szolgálatát, melynek koronája a kereszthalál és a feltámadás volt. Többek számára botrányos dolog volt, hogy Jézus bölcsnek mutatkozott, hiszen a szemük láttára nőtt fel. A názáreti zsidók nem tudták elképzelni, hogy az Örökkévaló egy ács fia képében küldje el a Messiást. Ők valamilyen csodálatos jelenés közepette a földre szálló Megmentőre számítottak, és amikor szembesülniük kellett – volna – azzal, hogy bizony olyan szólja a szabadító igéket, akit régtől ismernek, bezárkóztak. Elutasították a lehetőséget, hogy felnyíljon a szemük arra a csodára, amely sokszor nem látványos, de minden esetben életet átformáló és halálból kimentő.

Meghallgatták, hogy Jézus felolvassa a jól ismert és sokszor hallott ézsaiási próféciát, de arra már nem volt türelmük, hogy kivárják, mit akar mondani vele kapcsolatban. Az új, a szokatlan, a más nem kellett már, mert az kizökkentette volna őket a jól megszokott és bejáratott vallásosságukból.

Az akadály

De vajon te hajlandó vagy-e arra, hogy meghallgasd az örömhírt? Olyan helyen, ahol már ötven éve hallgatod a prédikációkat? Olyantól, aki fele, harmad vagy negyedannyi idős, mint te? Vagy védekezésül az ige meghallásából fakadó következményektől inkább bezárkózol? Lehet, hogy azért nem engeded magadhoz közel az Úr Jézust, mert túl régen és túl jól ismered már azokat, akik erről beszélnek, túl rég óta és túl sokszor hallottad már a Bibliáról szóló tanúságtételt, és befogod a füledet?

Úgy jársz, mint a názáreti zsidók. Jézus nem lesz képes arra, hogy csodát tegyen, hogy gyógyítson, hogy szabadítson. Ő ugyanis úriember, nem kényszerít rá senkire semmit. Hatalma meglenne hozzá, hogy erővel is véghezvigye, amit akar, de nem fogja megtenni.

Csodálkozol és meg vagy sértve, hogy az életedben nem történtek, nem történnek nagy csodák? Hogy nem gyógyultál meg? Hogy nem került el sok megpróbáltatás? Hogy sok-sok küszködésben volt és van részed? Nos, nem lehetséges, hogy nem engedted meg Jézusnak, hogy belépjen hozzád és végigmondja a mondanivalóját? Hogy azokra az emberekre néztél, akik elhozták Jézusról a hírt, és mivel ők nem voltak számodra hitelesek, mert messziről jöttek, városból és túl fiatalok, vagy mert kisgyerek koruk óta ismered őket, és tudod, milyen tévutakon jártak, vagy mert még pár évvel ezelőtt is messziről elkerülték a templomnak még a táját is, míg te vasárnapról vasárnapra ott ültél?

Ha az igazi Jézusra vagy kíváncsi, és nem egy szentképre vagy oltárfestményre, akkor meg kell hallgatnod Őt, aki manapság az ő szolgái révén szól hozzád. Ne azt nézd, hogy a szolga lelkész-e vagy kőműves, férfi-e vagy fiatal lány, magyar vagy külföldi, diplomás vagy tanulatlan, hanem arra figyelj, amit rajta keresztül Jézus mond neked és csak neked.

Jézust megakadályozta az emberek hitetlensége abban, hogy Galileán végigsöpörjön egy ébredés. A nálunk már nagyon-nagyon várt ébredést vajon nem az akadályozza-e meg, hogy az emberek – köztük sokszor mi magunk – nem figyelünk oda az Úr Jézusra, csak azért, mert azt gondoljuk, hogy már elég jól, sőt, túl jól ismerjük Őt.

Hittanosok mindig csodálkoznak, amikor a kátékönyvben azt olvassák, hogy I. Rákóczi György fejedelem 12-szer olvasta el a Bibliát. De sokan rá is jönnek, miért. Mert Isten Szavát nem lehet kiolvasni! Soha nem lehet a végére érni, és azt mondani, hogy már mindent tudok.

Befejezés

Vajon, ha ma megjelent volna Jézus itt közöttünk, és felolvasta volna az Ézsaiás 61,1-2-t, mi lett volna a reakciónk? Egy történetet hadd mondjak el befejezésül! Egy koldus közeledett a templom ajtajához, remélve, hogy az istentiszteletről kitóduló hívektől kap pár fillért. De észrevette, hogy a templom lépcsőjén már ül egy rosszul öltözött, szakállas férfi szomorúan. Együttérzően megkérdezte tőle: Te is alamizsnára vársz? A férfi így felelt: Nem, én be akartam menni, de kidobtak. Hát ki vagy te? –kérdezte a koldus a másikat. A Názáreti. – jött a válasz.

Nehogy kizárjuk Jézust, mert nem felel meg a magunknak kialakított képnek!

Anyák Napja (Dia de las Madres)

Május első vasárnapja az Anyák Napja – legalábbis az északi féltekén. Mivel nálunk, Argentínában a tavasz fél évvel eltolódva kezdődik, így itt ezt az ünnepet október – vagyis délen a csillagászati tavasz első teljes hónapja – tizenötödik napján tartják. Amerika felfedezésének ünnepe (október 12) miatt ez ráadásul hosszú hétvége is lett. Argentínában az ünnepeket rakják át, hogy a hétvégéhez lehessen őket csatolni, így az október 12-i ünnep október 16-án van. Az Anyák Napja (Dia de las Madres) itt is virággal és ajándékozással jár együtt. Az óvodában is készülnek a gyerekek édesanyjuk megajándékozására.

A Gyülekezetben megható kis ünnepséggel készültünk erre az alkalomra, bár tudtuk előre, hogy a hosszú hétvége miatt jóval kevesebben lesznek a megszokottnál. A lelkésznő betanított két kis anyáknapi verset a kislányának, és beszerzett egy-egy szál szegfűt minden édesanya számára. Az Igehirdetés után Ágota kiállt az úrasztalához, és elszavalta a verseket, majd egy-egy puszi kíséretében átadta a virágokat a jelen lévő asszonyoknak. Egy virágot elküldtünk a Gyülekezet közszeretetnek örvendő, 100. életévét taposó legidősebb tagjának, Schirl Ilonka néninek, jókívánságaink keretében.

Prédikáció 2006. október 15.

Lekció: Jel 21,1-17; 22,12-21

Textus: Márk 2,18-22

János tanítványai és a farizeusok tartották a böjtöt. Odamentek Jézushoz, és így szóltak hozzá: „Miért böjtölnek János tanítványai és a farizeusok tanítványai, a te tanítványaid pedig miért nem böjtölnek?” ¹⁹Jézus ezt mondta nekik: „Vajon böjtölhet-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Addig, amíg velük van a vőlegény, nem böjtölhetnek. ²⁰De eljön az a nap, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor azon a napon böjtölni fognak. ²¹Senki sem varr foltot új posztóból régi ruhára, mert a toldás kitépne belőle, az új a régiből, és még csúnyább szakadás támadna. ²²És senki sem tölt újbort régi tömlőbe, mert szétrepesztené a bor a tömlőt, s odalenne a bor is, a tömlő is; hanem az újbor új tömlőbe való.”

Cím: Lakodalom vagy temetés?

Bevezetés

Nem keresztyén családban nőttem fel – ezt a legtöbben tudják már rólam. A böjttel annyiban kerültem kapcsolatba, hogy a hitét utolsóként gyakorló dédnagymamám – ő római katolikus volt egyébként – még kilencvenévesen is böjtölt, holott nem lett volna már kötelező neki a katolikus egyház szabályai szerint. Ő azonban ragaszkodott hozzá, és ezért többektől feddő megjegyzésekben volt része. Húsz éves voltam már, amikor kapcsolatba kerültem egy keresztyénnel, aztán többel, később egy ificsoporttal, majd egy református gyülekezettel, végül pedig az Úr Jézussal. Eleinte azzal kísérleteztem, hogy megjobbítsam az életemet, mert éreztem, hogy nem olyan, amilyennek Isten szerint lennie kellene. Különböző dolgokról – bűnös vagy kínos szokásokról – lemondtam, más dolgokat – imádkozás, Bibliaolvasás – beemeltem a mindennapi életembe. Úgy képzeltem, hogy az így jó. Egy idő után azonban kezdett kiderülni, hogy ez így nem stimmel. Az új dolgok kezdtek konfliktusba kerülni a régi életem kereteivel, a környezetem elvárásaival, de még saját gondolkodásmódommal is. Próbáltam újabb helytelen dolgokat kizárni mindennapjaimból, és újabb helyesnek vélteket az életem részévé tenni, próbáltam újabb és újabb irányból megközelíteni Istent. Nem sokkal később ezek a próbálkozásaim is kudarcot vallottak. Nem tudtam ott és úgy folytatni, mert éreztem az elmélet (a Biblia) és a gyakorlat (a mindennapi életem) közötti ordító különbséget. A legijesztőbb az volt, hogy ebből a különbségből a körülöttem élők vajmi keveset érzékeltek. Eljutottam arra a pontra, ahol nem lehetett már tovább foltozgatni, hanem teljesen újat kellett kezdeni.

Éppen ezekben a napokban, hetekben, amikor ilyen problémákkal küszködtem, került elő ez a mai ige a régi és új posztó, illetve az újbor és a régi tömlő közötti konfliktusról. A gyülekezetben, ahová akkor jártam, két csoport között volt nézeteltérés a gyülekezet jövőjével kapcsolatban. Az egyikhez tartozók úgy akarták folytatni, ahogy az előző rendszerben volt, míg a másikhoz tartozók ki akarták használni a rendszerváltozás nyújtotta lehetőségeket. Számomra azonban nem ez volt akkor igazán a lényeges, hanem hogy az egyik lelkész erről az igéről prédikált, és megértettem, hogy nem foltozgatásra, nem javítgatásra van igazán szükségem, hanem teljesen új kezdetre. Ahogy a 2. Korinthusi levélben, az 5. fejezet 17. versében írja Pál: Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre! Megértettem, hogy gyökeresen le kell számolnom a múltammal, és nem csak új lapot, hanem új életet kell kezdenem. Nem úgy, mint szilveszterkor szokás, hanem teljesen és véglegesen meg kell újulnia az életemnek. Meghoztam a döntést, ami addig volt azt – szintén Pál szavaival élve – kárnak és szemétnek ítéltem (Filippi 3,7-8) és teljesen újat kezdtem.

Ez az életem immár Krisztusban van: Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem. (Galata 2,20)

1. Megújítás

Az élet gyökeres megújításának kezdete a megtérés, az az alkalom, amikor az ember felismervén bűneit és élete csődjét, Jézustól kér és kap segítséget. Ha a megtéréseddel irányt próbálsz módosítani, akkor soha nem érsz célt. Ha javítgatni akarsz az életeden, akkor az csak toldozott-foldozott lesz, amely nem a mennyben ér célt. Ha a mindennapjaid egy-egy kis területét engeded át az Úrnak, akkor úgy teszel, mint ha új foltot varrnál a régi ruhára. Ha Jézus Krisztust a régi életedbe akarod beszuszakolni, akkor úgy teszel, mint aki az új bort a régi tömlőbe tölti. Szakadás, repedés, kár lesz a következménye. Ha nincsen valaki felkészülve arra, hogy a régi életét a szemétdombra dobja azért, hogy megkaphassa az újat, ha csak vendégként hívja be az Úr Jézust az életébe ahelyett, hogy mint tulajdonost engedné be, akkor bizony nagyon valószínű, hogy az élete széthullik. A régi, bűnökkel telit már nem tudja folytatni, az újat, aminek során Jézus nyomában kellene járni, nincs ereje elkezdeni. Ebből lesz könnyen pszichiátriai kezelés, vagy az Isten vádlása, holott Ő az, aki végképp nem tehet semmiről. A megoldás azonban arra, hogy a két szék között a pad alá szindrómát elkerüljük, nem az, hogy inkább maradok a régi életemnél a bűnökkel és rabszolgaságban, hanem az, hogy a szakadékon – akár a keskeny pallón egyensúlyozva is – átkelek, hogy Jézussal lehessek.

Mi a megoldása a régi/új posztó, illetve bor és tömlő kérdésének? Az, hogy nem lehet kétfelé sántikálni. Ha elhatároztad, hogy újat kezdesz, akkor egészen újat kell kezdened. Ha rájöttél, hogy az életed a rárakódott bűnök tömkelege miatt nem javítható, akkor nem kezdesz bele javítgatásba, foltozgatásba, hanem kérsz egy újat Jézustól. Mint ha az autódat megette a rozsda, akkor nem festegetni, ragasztgatni, fényesítgetni kezdesz, hogy szépen nézzen ki, hanem a rozsdás részt teljes egészében kidobod, és vadonatúj lemezt teszel a helyére.

2. Böjt és lakodalom

Hogy jön ide a böjt? A böjt az ember önmegtartóztatása annak érdekében, hogy jobban oda tudjon figyelni Istenre. Lehet táplálékról, élvezetekről, szórakozásról lemondani, meg lehet hallani, érezni vagy látni Isten szavát, szeretetét, kegyelmét, cselekedetét. A lényeg az, hogy a böjt alkalmával az Istennel való kapcsolatunkat akarjuk ápolni. Nem magunkat sanyargatni, kínozni, nem fogyni, nem valamilyen vallásos követelménynek, szabálynak eleget tenni, hanem az Úrral lenni. Akár Keresztelő János, akár valamelyik farizeus, akár Jézus tanítványairól van szó, a böjtnek akkor és csak akkor van értelme, ha Jézushoz visz közelebb. Megtérni, az életedet gyökeresen megújítani pedig lehetetlen akkor, ha távol vagy az Úrtól. Bizony ha megtérsz, akkor megtagadsz magadtól olyan dolgokat, amelyek elválasztottak Istentől, tehát – bár tudom, kicsit furcsa a megközelítés – a megtérés egy nagy-nagy böjt, amelynek során nem egy ideig, hanem végérvényesen lemondasz bizonyos dolgokról.

Amikor pedig végre az Úré vagy, kezdődhet a mulatság. Jézus első csodáját – a kézmosóvíz elsőrangú borrá változtatását Kánában – egy lakodalom alkalmával tette. Annak, aki megtért, semmi oka nincs arra, hogy szomorkodjon, hogy kétségeskedjen, hogy féljen. Azzal együtt mondom ezt, hogy néha azért én magam is beleesek ezeknek a csapdájába. Okom azonban nincsen, hiszen örökéletem van az Úr Jézus Krisztusban. Tehát hivatalos vagyok a mennybe. Arra a helyre, ahol soha nem ér véget a vígasság, mert azok vannak együtt, akiket az Úr Jézus a halál torkából mentett ki, és akik ennek határtalanul örülnek.

Ha olyan helyre és úgy hívnak meg, hogy érzem, őszintén vágynak arra, hogy velük együtt örüljek, akkor szívesen megyek el, és őszintén veszek részt az ünneplésben. A mennyek országa – amely hasonló az igazgyöngyöt találó kereskedőhöz, aki mindenét eladja, hogy megvehesse, mert tudja, hogy óriási haszonnal jár a birtoklása az ő számára – az a hely, és Jézus az a személy, akinek a meghívására végzetes hiba nemet mondani. Egy zsidónak, főleg Jézus korában nem kellett megmagyarázni, mire gondolt Jézus, amikor a menyegzőt emlegette. Talán nekünk meg kell. Jézus a Messiás, a Megmentő, az Örökkévalónak a nép megszabadítására felhatalmazott teljhatalmú küldötte, s amikor Ő jelen van a nép körében, akkor az semmi máshoz nem hasonlítható, mint egy menyegzőhöz. Ő megszervezte, megrendezte az ünnepséget, amelyre mindenki meghívást kapott, és ahol valóban gondtalanul örülhetnek az ott lévők, és amit igazán – és sajnos örökké – bánhatnak azok, akik visszautasították. Mert két dolog között lehet választani: örök lakodalomba mész, vagy örök temetésre. Arra a helyre, ahol az öröm, a boldogság, a szeretet uralkodik mindörökké, vagy arra, ahol a fájdalom, a keserűség, a gyűlölet? Ma még eldöntheted! Talán holnap is. De lehet, hogy nem. Ne késlekedj tovább!

Befejezés

Elég bátorságot gyűjtöttél-e ahhoz, hogy eldobd a régi posztóból készült ruhádat azért, hogy teljesen újat vehess magadra, vagy ragaszkodsz a régi, kopott, szakadthoz? Vagy a régi tömlőt akarod újborral töltögetni, vállalva annak az igen komoly kockázatát, hogy szétreped, és az értékes bor is elfolyik? Én arra bíztatlak, hogy ha fázni kell is egy igen-igen rövid ideig, amíg ledobod magadról a rongyosat és felveszed a tiszta újat, dönts Jézus mellett, és fogadd el a meghívását a mennyei örvendezésre és örökéletre. Mert az életed célja ez és csak ez!

írta: Tóth L. Kristóf református lelkész

Buenos Aires, 2006. október 15.

Prédikáció 2006. október 1.

Lekció: Ézs 40,1-26

Textus: Márk 1,1-11

Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete, ²amint meg van írva Ézsaiás próféta könyvében: „Íme, elküldöm előtted követemet, aki elkészíti utadat; ³kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!” ⁴Történt pedig, hogy János keresztelt a pusztában, és hirdette a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára. ⁵Akkor kiment hozzá Júdea egész vidéke, kimentek a jeruzsálemiek is mind, és - amikor megvallották bűneiket - megkeresztelte őket a Jordán vizében. ⁶János ruhája teveszőrből volt, derekán bőrövet viselt, sáskát evett, meg erdei mézet, ⁷és ezt hirdette: „Utánam jön, aki erősebb nálam, és én még arra sem vagyok méltó, hogy lehajolva saruja szíját megoldjam. ⁸Én vízzel kereszteltelek meg titeket, ő pedig Szentlélekkel fog megkeresztelni.” ⁹Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban. ¹⁰És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek mint egy galamb; ¹¹a mennyből pedig hang hallatszott: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.”

Cím: A keresztség lényege

Bevezetés

A bibliai sorrendben második evangélium szerzője Márk evangélista. Az ő zsidó neve Jochanan (ebből van a Jónás is), azaz János, római neve pedig Márkus (nagy kalapács). Jeruzsálemben élt, anyja Mária, házukban gyakran gyűltek össze az első gyülekezet tagjai és vezetői. Barnabás rokona, közelebbről unokaöccse, eleinte Pál kísérője volt, annak első missziói útján azonban elvált tőle (ApCsel 12,25; 13,13). Amikor ezért Pál vonakodott őt második missziói útjára magával vinni, Barnabással együtt Ciprusba ment (Csel 15,36–39). Az antiókhiai misszióban továbbra is Pál munkatársa volt (Filem 24); Pál ajánlotta őt a kolossébeli gyülekezetnek (Kol 4,10). Valószínűleg ő lehetett az a tanítvány, aki Jézus elfogatásakor a Getsemáné kertből ruháit hátrahagyva menekült el (Mk 14,51–52). A korai keresztyén hagyomány úgy szól róla, mint „Péter tolmácsa” és az alexandriai gyülekezet megalapítója.

Azért hangsúlyoztam az előbb, hogy a bibliai sorrendben második Márk evangéliuma, mert a 60-as években keletkezett, így az időrend szerint bizony megelőzi a 80 körül íródott Mátéét. János Márk – hiszen ez a valódi teljes neve – nem volt a tizenkét tanítvány között, mégis legelsőként ő foglalta írásba mindazt, amit fontosnak érzett továbbadni az Úr Jézussal kapcsolatban. A Márké a legrövidebb evangélium, ennek ismeretében írja meg Lukács, Máté és János (ebben a sorrendben) a magáét. Az evangéliumok különbözőségeiről annyit illik tudni, hogy a négy evangélista négy különböző szempontból írta le a Jézus-eseményt, és egymást kiegészítve mutatják be, ki volt, miről és kiről tanított és mit tett a Názáreti.

1. Az előkészítés

Sok-sok évszázaddal Jézus ideje előtt élt egy próféta, aki az Örökkévaló Isten szavát hirdette. Azét az Istenét, aki megteremtette a világot, Aki kiválasztotta a maga számára, majd megmentette a rabságba került népét. Nem egyszer megmutatta Isten, hogy gondot visel teremtményeire, és az a leghőbb vágya, hogy mind megismerjék az Ő szeretetét. Ézsaiás próféta azt is megkapta az Úrtól, hogy láthatta és próféciájában továbbadhatta a későbbi nemzedékeknek a megmentő eljövetelét. Átélhette annak az örömét, hogy bár sok évszázad múltán, sok-sok szenvedés és nyomorúság után, de eljön az Úr szenvedő szolgája, aki magára veszi és elszenvedi az embereknek a hűtlenségükből származó büntetését.

Keresztelő Jánosnak megadatott, hogy ő legyen a Messiás útjának előkészítője. Abból, ahogy János Márk leírja a Keresztelő öltözetét és életmódját (pusztában lakás, teveszőr ruha, sáska és méz táplálék), láthatjuk, hogy egy igazi názirral van dolgunk. A názir fogadalmat tettet jelent, olyan férfit, aki annak érdekében, hogy Istent szolgálja, lemond a civilizáció „áldásairól”, és csak azzal foglalkozik, hogy az Úrtól jövő üzenetet meghallja és továbbadja. János valóban zsarolhatatlan és elhallgattathatatlan ember volt, az ószövetségi próféták utolsója. Heródes is csak a fejét levágatva tudott szavától megszabadulni.

János Márknak pedig megadatott, hogy tanúságot tegyen Jánosról is, és az Úr Jézusról is. Nyilván ő is kiment a júdai és jeruzsálemi sokasággal a Jordánhoz Jánost megnézni, és tanúja is lehetett annak, amikor a Szent Lélek leszállt az Úrra. És akár lehetett ez az élmény az, ami elindította, hogy az Urat keresve bűnbánatra jusson, örökéletet kapjon, és szolgálatba álljon.

2. A megtérés keresztsége

A zsidó vallásban komoly szerepe volt és van a korabeli higiéniai viszonyokat figyelembe véve egyedülálló rituális mosakodásoknak. Az Istentiszteletre menéskor komoly tisztálkodásnak kellett a szolgálatokat végzőknek keresztülmenni, de még az asszonyoknak is kötelező volt a menstruáció végeztével fürdőbe – mikvébe – menni és megtisztálkodni. Ez a művelt Európában még sok évszázadon át – igazából a 19. századig! – nem volt általános!

A vallási megújulási mozgalmak gyakran hirdettek meg megtisztulási, mosakodási programokat, melyek során az embereket valamilyen szertartás során megmosták, leggyakrabban a szó valódi értelmében. János keresztsége azonban nem illeszkedett bele ezeknek a sorába. Nyilván sokan mentek ki megnézni az új prófétát azzal, hogy egy újabb rituális tisztálkodási ceremóniának legyenek a tanúi, ami aztán igazából nem sok eredménnyel jár. Keresztelő János azonban olyan dologról beszélt, amire sokan kezdték hegyezni a fülüket. Azt találta mondani, hogy az odáig rendben van, hogy idejöttök, és megtisztulási szándékotokat kifejezitek, és ennek jeléül és lenyomlak benneteket a víz alá, de ez az igazi és teljes megtisztuláshoz kevés. Ha nem történik meg belül az a változás, amit csak és egyedül az Úr Jézus befogadása hozhat meg, akkor a testetek talán kicsit tisztább lesz egy darabig, de a ruhátok és a hajatok megszárad, és ugyanolyan kárhozatra méltó bűnösök maradtok, mint voltatok. Mert bűnöket csak a megtérés – azaz a Jézussal való kapcsolatfelvétel – keresztsége tudja eltörölni. Nem a víz vagy a cselekmény maga, hanem a vér. Jézussal a megtérésben veszi fel az ember a kapcsolatot, és e kapcsolat nélkül a víz csak H₂O marad.

Ez nem csak az akkor a Jordán mellé kiözönlő zsidó sokaságot sokkolta némiképp, hanem azóta is minden embert, aki az Írás igazi értelmét keresve találkozik a keresztség eseményével. Aki azt várja, hogy kap majd egy szertartást, aminek végeztével úgy érezheti, hogy megtett mindent, és ezzel lezártnak tekintheti az ügyet, nagyon csalódik. Azok is, akik úgy vélik, hogy annak idején, amikor őket megkeresztelték a szüleik, vagy ők megkereszteltették a gyerekeiket, megváltották nekik a belépőjegyet a mennybe. De ha a víz lefolyása után visszatérünk a világba úgy, hogy nem leszünk az Úr Jézus követői, akkor a keresztvíz nem lesz több, mind egy pár csepp csapvíz. Jézus követői azonban az Úr vérét kapják, hogy megtisztuljanak általa.

3. A keresztség eredménye

Aki nem jut el János keresztségétől Jézuséig, azaz a víztől a Szent Lélekig, soha nem fogja megtapasztalni azt a felismerést, hogy Jézus az Atya Isten szeretett Fia, akiben Ő gyönyörködik. A Gyülekezet küldetése pedig ez. Azokat az embereket, akiket tudtuk és néha – ez utólag derül ki – akaratuk nélkül keresztvíz alá tartottak, megismertetni az igazi Jézussal, hogy a szertartásból élet legyen. Hogy a keresztség ne álarc legyen, ne fedezék, ami mögé el lehet bújni, ne olyan biztonsági öv, ami nincs igazából semmihez odarögzítve, és ha valóban baj van, semmit nem ér.

A Szent Lélekkel való megkeresztelés nem egy második, az előbbitől különböző és misztikusabb szertartás, hanem a valóságos és életet gyökeresen megváltoztató személyes találkozás. A vízkeresztség gyakorlatilag a döntés, a megtérés aktusa, és a Jézus követésének az emberek előtti vállalása, míg a Szent Lélek keresztsége az ember négyszemközti, bizonyos szempontból intim kapcsolatfelvétele az Úr Jézussal. A vízkeresztség a meghívó elfogadása, a Szent Lélek keresztség a megérkezés a partira.

Befejezés

A lelkészi hivatalban, az egyházi adminisztrációban az a kérdés hangzik el, hogy meg vagy-e keresztelve. A keresztlevél azonban csak a vízkeresztséget tanúsítja. Mint ilyen tehát távolról sem biztosíték a mennyek országába való bejutásra. A gyülekezeti tagok mindegyike meg van keresztelve vízzel – hiszen az egyházi törvények értelmében ez az egyháztagság feltétele – ezért azt kérdezem tőled: Meg vagy-e keresztelve Szent Lélekkel? Van-e élő, mindennapi kapcsolatod az Úr Jézussal? Szolgálod-e Őt? Vagy csak elbújsz a keresztleveled mögé, mert attól félsz, hogy ha Jézus maga jelenik meg előtted, akkor a dédelgetett bűneid napvilágra jönnek, és meg kell tőlük szabadulni?

Szedd össze a bátorságod, és szólítsd meg hát az Úr Jézust!

Prédikáció 2006. szeptember 23.

Lekció: 1Kor 13

Textus: 1János 3,13-24

"Ne csodálkozzatok, testvéreim, ha gyűlöl titeket a világ. ¹⁴Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük testvéreinket: aki nem szereti a testvérét, az a halálban van. ¹⁵Aki gyűlöli a testvérét, az embergyilkos; azt pedig tudjátok, hogy az embergyilkosnak nincs örök élete. ¹⁶Abból ismerjük a szeretetet, hogy ő az életet adta értünk; ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért. ¹⁷Aki pedig világi javakkal rendelkezik, de elnézi, hogy a testvére szükséget szenved, és bezárja előtte a szívét, abban hogyan lehetne az Isten szeretete? ¹⁸Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan. ¹⁹Ebből tudható, hogy az igazságból valók vagyunk. És akkor az ő színe előtt azzal biztatjuk a szívünket, ²⁰hogy bár a szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud. ²¹Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt; ²²és amit kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves őelőtte. ²³Az ő parancsolata pedig az, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, ahogyan erre parancsolatot adott nekünk. ²⁴Aki pedig megtartja az ő parancsolatait, az őbenne marad, és ő is abban; és ezt, hogy ő bennünk van, abból tudjuk meg, hogy a Lelkéből adott nekünk."

Cím: A gyűlölettől a szeretetig

Bevezetés

János evangélista, apostol, aki ezt a levelet – és még két továbbit, valamint a Jelenések könyvét – hagyta ránk az Újszövetségben, úgy szerepel saját elnevezésében, hogy a szeretett tanítvány, Károlinál a tanítvány, a’kit Jézus szeret vala. Nem mintha a többi tizenegyet – köztük az utolsó pillanatig, sőt azon túl, Júdást is – ne szerette volna az Úr. Sokkal inkább arra akart ezzel a kifejezéssel utalni János, hogy az Úr és őközte egy egészen különleges, bensőséges kapcsolat volt. A legfiatalabb létére János a legszűkebb tanítványi körhöz tartozott, Péterrel és Jakabbal olyan történéseknek volt tanúja, mint Jézus találkozása Illés prófétával és Mózessel a megdicsőülés hegyén. Ráadásul az utolsó vacsora alkalmával nemcsak, hogy a főhely mellett foglalt helyet, de ráhajthatta a fejét Jézus vállára (Jn 13,25).

Érdemes magunk elé idézni egy képet. Az utolsó vacsora Jeruzsálemben, a széder, amelyen utoljára van együtt az Úr a tanítványokkal. Körbeülik, pontosabban a korabeli szokás szerint körbeheverik az asztalt. Jézus egyik oldalán a szeretett tanítvány, János, a másikon ekkor még az áruló Júdás. Mintha azt akarná megmutatni ezzel is az Úr, hogy bizony sokszor a szeretet és a gyűlölet között élünk. És talán az az út legnehezebb része, amíg eljutunk a gyűlölettől a szeretetig.

1. A gyűlölet eredete

Jézus sok alkalommal volt olyan helyzetben, hogy egyik oldalon a gyűlölet, a másikon a szeretet jelent meg. A házasságtörő asszony esetében a törvényeskedők agyonveréssel fenyegették, Jézus megbocsátott. A garadai megszállottat a disznónyáj tulajdonosai meggyűlölték, az Úr Jézus szeretetéből segített rajta. Az utolsó vacsorán a szeretet és a gyűlölet között étkezett. A kereszten függve pedig a két lator, az őt kigúnyoló bal, és a befogadó jobb lator között lehelte ki a lelkét.

János evangélista is levelének ebben a részletében arra hívja fel a figyelmet, hogy sokszor gyűlölettel vagyunk körülvéve. A világ nem kedveli kimondottan, ha bárki a szemébe meri mondani, hogy rossz úton jár, és a sorsa végpusztulás. Márpedig a keresztyének – azok, akik nem csak annak nevezik magukat, de úgy is élnek – nem maradnak csöndben, hanem figyelmeztetik az embereket, a világot a veszedelemre. A veszély, veszedelem nyelvújítás-kori szó, és az elveszni igéből képezték Kazinczyiék. A veszélyre való figyelmeztetés tehát arról szól, hogy vegyék végre észre, hogy a jelenleg járt úton el fognak veszni a végén.

A világ részéről a keresztyének felé áramló gyűlöletnek nincsen semmi más oka. De ez éppen elég ahhoz, hogy elpusztításunkra törjön, immár évezredek óta.

2. Diadal a gyűlölet felett

A gyűlölethez két oldal kell. A gyűlölő és a gyűlölt. Ha az ember gyűlölettel válaszol a gyűlöletre, akkor az gyűlik, és öl. S bizony nem egyszer az erőszak győzelmet arat. De ez csak látszólagos. Mert a gyűlölet elleni harc egyedül hatékony eszköze a szeretet. Ha sikerül magunkból kiirtani azt a vágyat, hogy a haragra haraggal, a bántásra bántással, a gyűlölködésre gyűlölködéssel válaszoljunk, akkor győzelmet arathatunk a Gonosz felett. Mert a gyűlölködéssel a Sátán malmára hajtjuk a vizet. Jézus a gyűlölet-körforgás megszakítására tanított meg bennünket. Azzal, hogy a pofozkodás helyett a másik arcunk odanyújtására, a felső mellett az alsóruha odaadására, az egy helyett a két mérföld kerülőútra bátorította követőit, kifogta a szelet az ellenség vitorlájából. Azzal, hogy nem élt viszont-váddal árulójával szemben, sőt, még a halálraítéltek egyetlen elégtételét, a kivégzést lebonyolítók szidalmazását is mellőzte, sőt, imádkozott értük, megsemmisítő vereséget mért az Ördögre.

3. A keresztyének diadala

Sajnos azonban kevés az, hogy Jézus győzelmet aratott a gyűlölet felett. Ezt a harcot ugyanis nekünk is meg kell harcolnunk. Ő egyedül tudott meghalni a bűneinkért járó büntetés miatt. Ő egyedül tudta ezt a mérhetetlen szenvedést elhordozni helyettünk. Mert Ő Isten Fia, szent, tökéletes és bűntelen. Mi kísérletet sem tehettünk és tehetünk erre, mert képtelenek lennénk rá. Ez az Ő feladata volt. A gyűlölet feletti diadal azonban csak akkor lesz a miénk is, ha beállunk a harcba. Ha nem engedjük meg, hogy még közöttünk is felüsse a fejét a gonosz gyűlölködése. Jézus azt mondja a tanítványainak a János evangéliuma 13,35-ben: Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást. Az Úr Jézust követők arról ismerhetők fel tehát, hogy szeretik egymást. A szeretet pedig kizárja a gyűlölködést. Ezért teljesen egyértelműen mondja János az összes keresztyéneknek, hogy bár a világ gyűlöl, nektek szeretnetek kell. Egymást és a körülöttetek élőket, arra való tekintet nélkül, hogy vajon ez a szeretet viszonzásra talál-e. Nem könnyű életprogram ez, de a jutalmát önmagában hordja. Nem akkor fogsz bekerülni a mennybe, ha a fogadat összeszorítva szereted a másik embert, aki neked esetleg rosszat tesz vagy tett, hanem mivel Jézus meghalt a te bűneidért, és ezt te a megtéréseddel a magad életére nézve elfogadtad, hálából megmutathatod Jézus szeretetét azoknak, akik gyűlölnek téged, sőt, esetleg még Jézust is. Hogy egy mondat erejéig beengedjük az Istentiszteletre a napi magyarországi történéseket, mondjuk ki: a keresztyénnek Jézust kell hirdetnie, nem valaki ellen, hanem mindenkiért! Nem a jobb- vagy a balodal mellett kell állást foglalnia, hanem Jézus Krisztus mellett. Ahol lehet olyan ember is, aki a tiéddel pont ellentétes politikai nézeteket vall. De ha mindketten Krisztuséi vagytok, akkor ez nem számít. Akkor nem tüntettek egymás ellen, hanem leültök megbeszélni, kinek miben van igaza, és miben nincs.

Befejezés

Jézus maga a Szeretet, az Ő lénye kizárja a gyűlöletet. Aki pedig Ővele kíván élni, aki Jézus útján a mennybe tart, annak az életében sincsen helye a gyűlöletnek, sőt! Minden nap, minden helyzetben a szeretetnek kell megjelennie. Jézus legyőzte a gyűlöletet, a keresztyéneknek pedig el kell jutniuk – mert Jézus tette miatt eljuthatnak – a szeretetre.