Prédikáció 2006. október 1.

Lekció: Ézs 40,1-26

Textus: Márk 1,1-11

Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete, ²amint meg van írva Ézsaiás próféta könyvében: „Íme, elküldöm előtted követemet, aki elkészíti utadat; ³kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!” ⁴Történt pedig, hogy János keresztelt a pusztában, és hirdette a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára. ⁵Akkor kiment hozzá Júdea egész vidéke, kimentek a jeruzsálemiek is mind, és - amikor megvallották bűneiket - megkeresztelte őket a Jordán vizében. ⁶János ruhája teveszőrből volt, derekán bőrövet viselt, sáskát evett, meg erdei mézet, ⁷és ezt hirdette: „Utánam jön, aki erősebb nálam, és én még arra sem vagyok méltó, hogy lehajolva saruja szíját megoldjam. ⁸Én vízzel kereszteltelek meg titeket, ő pedig Szentlélekkel fog megkeresztelni.” ⁹Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban. ¹⁰És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek mint egy galamb; ¹¹a mennyből pedig hang hallatszott: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.”

Cím: A keresztség lényege

Bevezetés

A bibliai sorrendben második evangélium szerzője Márk evangélista. Az ő zsidó neve Jochanan (ebből van a Jónás is), azaz János, római neve pedig Márkus (nagy kalapács). Jeruzsálemben élt, anyja Mária, házukban gyakran gyűltek össze az első gyülekezet tagjai és vezetői. Barnabás rokona, közelebbről unokaöccse, eleinte Pál kísérője volt, annak első missziói útján azonban elvált tőle (ApCsel 12,25; 13,13). Amikor ezért Pál vonakodott őt második missziói útjára magával vinni, Barnabással együtt Ciprusba ment (Csel 15,36–39). Az antiókhiai misszióban továbbra is Pál munkatársa volt (Filem 24); Pál ajánlotta őt a kolossébeli gyülekezetnek (Kol 4,10). Valószínűleg ő lehetett az a tanítvány, aki Jézus elfogatásakor a Getsemáné kertből ruháit hátrahagyva menekült el (Mk 14,51–52). A korai keresztyén hagyomány úgy szól róla, mint „Péter tolmácsa” és az alexandriai gyülekezet megalapítója.

Azért hangsúlyoztam az előbb, hogy a bibliai sorrendben második Márk evangéliuma, mert a 60-as években keletkezett, így az időrend szerint bizony megelőzi a 80 körül íródott Mátéét. János Márk – hiszen ez a valódi teljes neve – nem volt a tizenkét tanítvány között, mégis legelsőként ő foglalta írásba mindazt, amit fontosnak érzett továbbadni az Úr Jézussal kapcsolatban. A Márké a legrövidebb evangélium, ennek ismeretében írja meg Lukács, Máté és János (ebben a sorrendben) a magáét. Az evangéliumok különbözőségeiről annyit illik tudni, hogy a négy evangélista négy különböző szempontból írta le a Jézus-eseményt, és egymást kiegészítve mutatják be, ki volt, miről és kiről tanított és mit tett a Názáreti.

1. Az előkészítés

Sok-sok évszázaddal Jézus ideje előtt élt egy próféta, aki az Örökkévaló Isten szavát hirdette. Azét az Istenét, aki megteremtette a világot, Aki kiválasztotta a maga számára, majd megmentette a rabságba került népét. Nem egyszer megmutatta Isten, hogy gondot visel teremtményeire, és az a leghőbb vágya, hogy mind megismerjék az Ő szeretetét. Ézsaiás próféta azt is megkapta az Úrtól, hogy láthatta és próféciájában továbbadhatta a későbbi nemzedékeknek a megmentő eljövetelét. Átélhette annak az örömét, hogy bár sok évszázad múltán, sok-sok szenvedés és nyomorúság után, de eljön az Úr szenvedő szolgája, aki magára veszi és elszenvedi az embereknek a hűtlenségükből származó büntetését.

Keresztelő Jánosnak megadatott, hogy ő legyen a Messiás útjának előkészítője. Abból, ahogy János Márk leírja a Keresztelő öltözetét és életmódját (pusztában lakás, teveszőr ruha, sáska és méz táplálék), láthatjuk, hogy egy igazi názirral van dolgunk. A názir fogadalmat tettet jelent, olyan férfit, aki annak érdekében, hogy Istent szolgálja, lemond a civilizáció „áldásairól”, és csak azzal foglalkozik, hogy az Úrtól jövő üzenetet meghallja és továbbadja. János valóban zsarolhatatlan és elhallgattathatatlan ember volt, az ószövetségi próféták utolsója. Heródes is csak a fejét levágatva tudott szavától megszabadulni.

János Márknak pedig megadatott, hogy tanúságot tegyen Jánosról is, és az Úr Jézusról is. Nyilván ő is kiment a júdai és jeruzsálemi sokasággal a Jordánhoz Jánost megnézni, és tanúja is lehetett annak, amikor a Szent Lélek leszállt az Úrra. És akár lehetett ez az élmény az, ami elindította, hogy az Urat keresve bűnbánatra jusson, örökéletet kapjon, és szolgálatba álljon.

2. A megtérés keresztsége

A zsidó vallásban komoly szerepe volt és van a korabeli higiéniai viszonyokat figyelembe véve egyedülálló rituális mosakodásoknak. Az Istentiszteletre menéskor komoly tisztálkodásnak kellett a szolgálatokat végzőknek keresztülmenni, de még az asszonyoknak is kötelező volt a menstruáció végeztével fürdőbe – mikvébe – menni és megtisztálkodni. Ez a művelt Európában még sok évszázadon át – igazából a 19. századig! – nem volt általános!

A vallási megújulási mozgalmak gyakran hirdettek meg megtisztulási, mosakodási programokat, melyek során az embereket valamilyen szertartás során megmosták, leggyakrabban a szó valódi értelmében. János keresztsége azonban nem illeszkedett bele ezeknek a sorába. Nyilván sokan mentek ki megnézni az új prófétát azzal, hogy egy újabb rituális tisztálkodási ceremóniának legyenek a tanúi, ami aztán igazából nem sok eredménnyel jár. Keresztelő János azonban olyan dologról beszélt, amire sokan kezdték hegyezni a fülüket. Azt találta mondani, hogy az odáig rendben van, hogy idejöttök, és megtisztulási szándékotokat kifejezitek, és ennek jeléül és lenyomlak benneteket a víz alá, de ez az igazi és teljes megtisztuláshoz kevés. Ha nem történik meg belül az a változás, amit csak és egyedül az Úr Jézus befogadása hozhat meg, akkor a testetek talán kicsit tisztább lesz egy darabig, de a ruhátok és a hajatok megszárad, és ugyanolyan kárhozatra méltó bűnösök maradtok, mint voltatok. Mert bűnöket csak a megtérés – azaz a Jézussal való kapcsolatfelvétel – keresztsége tudja eltörölni. Nem a víz vagy a cselekmény maga, hanem a vér. Jézussal a megtérésben veszi fel az ember a kapcsolatot, és e kapcsolat nélkül a víz csak H₂O marad.

Ez nem csak az akkor a Jordán mellé kiözönlő zsidó sokaságot sokkolta némiképp, hanem azóta is minden embert, aki az Írás igazi értelmét keresve találkozik a keresztség eseményével. Aki azt várja, hogy kap majd egy szertartást, aminek végeztével úgy érezheti, hogy megtett mindent, és ezzel lezártnak tekintheti az ügyet, nagyon csalódik. Azok is, akik úgy vélik, hogy annak idején, amikor őket megkeresztelték a szüleik, vagy ők megkereszteltették a gyerekeiket, megváltották nekik a belépőjegyet a mennybe. De ha a víz lefolyása után visszatérünk a világba úgy, hogy nem leszünk az Úr Jézus követői, akkor a keresztvíz nem lesz több, mind egy pár csepp csapvíz. Jézus követői azonban az Úr vérét kapják, hogy megtisztuljanak általa.

3. A keresztség eredménye

Aki nem jut el János keresztségétől Jézuséig, azaz a víztől a Szent Lélekig, soha nem fogja megtapasztalni azt a felismerést, hogy Jézus az Atya Isten szeretett Fia, akiben Ő gyönyörködik. A Gyülekezet küldetése pedig ez. Azokat az embereket, akiket tudtuk és néha – ez utólag derül ki – akaratuk nélkül keresztvíz alá tartottak, megismertetni az igazi Jézussal, hogy a szertartásból élet legyen. Hogy a keresztség ne álarc legyen, ne fedezék, ami mögé el lehet bújni, ne olyan biztonsági öv, ami nincs igazából semmihez odarögzítve, és ha valóban baj van, semmit nem ér.

A Szent Lélekkel való megkeresztelés nem egy második, az előbbitől különböző és misztikusabb szertartás, hanem a valóságos és életet gyökeresen megváltoztató személyes találkozás. A vízkeresztség gyakorlatilag a döntés, a megtérés aktusa, és a Jézus követésének az emberek előtti vállalása, míg a Szent Lélek keresztsége az ember négyszemközti, bizonyos szempontból intim kapcsolatfelvétele az Úr Jézussal. A vízkeresztség a meghívó elfogadása, a Szent Lélek keresztség a megérkezés a partira.

Befejezés

A lelkészi hivatalban, az egyházi adminisztrációban az a kérdés hangzik el, hogy meg vagy-e keresztelve. A keresztlevél azonban csak a vízkeresztséget tanúsítja. Mint ilyen tehát távolról sem biztosíték a mennyek országába való bejutásra. A gyülekezeti tagok mindegyike meg van keresztelve vízzel – hiszen az egyházi törvények értelmében ez az egyháztagság feltétele – ezért azt kérdezem tőled: Meg vagy-e keresztelve Szent Lélekkel? Van-e élő, mindennapi kapcsolatod az Úr Jézussal? Szolgálod-e Őt? Vagy csak elbújsz a keresztleveled mögé, mert attól félsz, hogy ha Jézus maga jelenik meg előtted, akkor a dédelgetett bűneid napvilágra jönnek, és meg kell tőlük szabadulni?

Szedd össze a bátorságod, és szólítsd meg hát az Úr Jézust!

Prédikáció 2006. szeptember 23.

Lekció: 1Kor 13

Textus: 1János 3,13-24

"Ne csodálkozzatok, testvéreim, ha gyűlöl titeket a világ. ¹⁴Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük testvéreinket: aki nem szereti a testvérét, az a halálban van. ¹⁵Aki gyűlöli a testvérét, az embergyilkos; azt pedig tudjátok, hogy az embergyilkosnak nincs örök élete. ¹⁶Abból ismerjük a szeretetet, hogy ő az életet adta értünk; ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért. ¹⁷Aki pedig világi javakkal rendelkezik, de elnézi, hogy a testvére szükséget szenved, és bezárja előtte a szívét, abban hogyan lehetne az Isten szeretete? ¹⁸Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan. ¹⁹Ebből tudható, hogy az igazságból valók vagyunk. És akkor az ő színe előtt azzal biztatjuk a szívünket, ²⁰hogy bár a szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud. ²¹Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt; ²²és amit kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves őelőtte. ²³Az ő parancsolata pedig az, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, ahogyan erre parancsolatot adott nekünk. ²⁴Aki pedig megtartja az ő parancsolatait, az őbenne marad, és ő is abban; és ezt, hogy ő bennünk van, abból tudjuk meg, hogy a Lelkéből adott nekünk."

Cím: A gyűlölettől a szeretetig

Bevezetés

János evangélista, apostol, aki ezt a levelet – és még két továbbit, valamint a Jelenések könyvét – hagyta ránk az Újszövetségben, úgy szerepel saját elnevezésében, hogy a szeretett tanítvány, Károlinál a tanítvány, a’kit Jézus szeret vala. Nem mintha a többi tizenegyet – köztük az utolsó pillanatig, sőt azon túl, Júdást is – ne szerette volna az Úr. Sokkal inkább arra akart ezzel a kifejezéssel utalni János, hogy az Úr és őközte egy egészen különleges, bensőséges kapcsolat volt. A legfiatalabb létére János a legszűkebb tanítványi körhöz tartozott, Péterrel és Jakabbal olyan történéseknek volt tanúja, mint Jézus találkozása Illés prófétával és Mózessel a megdicsőülés hegyén. Ráadásul az utolsó vacsora alkalmával nemcsak, hogy a főhely mellett foglalt helyet, de ráhajthatta a fejét Jézus vállára (Jn 13,25).

Érdemes magunk elé idézni egy képet. Az utolsó vacsora Jeruzsálemben, a széder, amelyen utoljára van együtt az Úr a tanítványokkal. Körbeülik, pontosabban a korabeli szokás szerint körbeheverik az asztalt. Jézus egyik oldalán a szeretett tanítvány, János, a másikon ekkor még az áruló Júdás. Mintha azt akarná megmutatni ezzel is az Úr, hogy bizony sokszor a szeretet és a gyűlölet között élünk. És talán az az út legnehezebb része, amíg eljutunk a gyűlölettől a szeretetig.

1. A gyűlölet eredete

Jézus sok alkalommal volt olyan helyzetben, hogy egyik oldalon a gyűlölet, a másikon a szeretet jelent meg. A házasságtörő asszony esetében a törvényeskedők agyonveréssel fenyegették, Jézus megbocsátott. A garadai megszállottat a disznónyáj tulajdonosai meggyűlölték, az Úr Jézus szeretetéből segített rajta. Az utolsó vacsorán a szeretet és a gyűlölet között étkezett. A kereszten függve pedig a két lator, az őt kigúnyoló bal, és a befogadó jobb lator között lehelte ki a lelkét.

János evangélista is levelének ebben a részletében arra hívja fel a figyelmet, hogy sokszor gyűlölettel vagyunk körülvéve. A világ nem kedveli kimondottan, ha bárki a szemébe meri mondani, hogy rossz úton jár, és a sorsa végpusztulás. Márpedig a keresztyének – azok, akik nem csak annak nevezik magukat, de úgy is élnek – nem maradnak csöndben, hanem figyelmeztetik az embereket, a világot a veszedelemre. A veszély, veszedelem nyelvújítás-kori szó, és az elveszni igéből képezték Kazinczyiék. A veszélyre való figyelmeztetés tehát arról szól, hogy vegyék végre észre, hogy a jelenleg járt úton el fognak veszni a végén.

A világ részéről a keresztyének felé áramló gyűlöletnek nincsen semmi más oka. De ez éppen elég ahhoz, hogy elpusztításunkra törjön, immár évezredek óta.

2. Diadal a gyűlölet felett

A gyűlölethez két oldal kell. A gyűlölő és a gyűlölt. Ha az ember gyűlölettel válaszol a gyűlöletre, akkor az gyűlik, és öl. S bizony nem egyszer az erőszak győzelmet arat. De ez csak látszólagos. Mert a gyűlölet elleni harc egyedül hatékony eszköze a szeretet. Ha sikerül magunkból kiirtani azt a vágyat, hogy a haragra haraggal, a bántásra bántással, a gyűlölködésre gyűlölködéssel válaszoljunk, akkor győzelmet arathatunk a Gonosz felett. Mert a gyűlölködéssel a Sátán malmára hajtjuk a vizet. Jézus a gyűlölet-körforgás megszakítására tanított meg bennünket. Azzal, hogy a pofozkodás helyett a másik arcunk odanyújtására, a felső mellett az alsóruha odaadására, az egy helyett a két mérföld kerülőútra bátorította követőit, kifogta a szelet az ellenség vitorlájából. Azzal, hogy nem élt viszont-váddal árulójával szemben, sőt, még a halálraítéltek egyetlen elégtételét, a kivégzést lebonyolítók szidalmazását is mellőzte, sőt, imádkozott értük, megsemmisítő vereséget mért az Ördögre.

3. A keresztyének diadala

Sajnos azonban kevés az, hogy Jézus győzelmet aratott a gyűlölet felett. Ezt a harcot ugyanis nekünk is meg kell harcolnunk. Ő egyedül tudott meghalni a bűneinkért járó büntetés miatt. Ő egyedül tudta ezt a mérhetetlen szenvedést elhordozni helyettünk. Mert Ő Isten Fia, szent, tökéletes és bűntelen. Mi kísérletet sem tehettünk és tehetünk erre, mert képtelenek lennénk rá. Ez az Ő feladata volt. A gyűlölet feletti diadal azonban csak akkor lesz a miénk is, ha beállunk a harcba. Ha nem engedjük meg, hogy még közöttünk is felüsse a fejét a gonosz gyűlölködése. Jézus azt mondja a tanítványainak a János evangéliuma 13,35-ben: Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást. Az Úr Jézust követők arról ismerhetők fel tehát, hogy szeretik egymást. A szeretet pedig kizárja a gyűlölködést. Ezért teljesen egyértelműen mondja János az összes keresztyéneknek, hogy bár a világ gyűlöl, nektek szeretnetek kell. Egymást és a körülöttetek élőket, arra való tekintet nélkül, hogy vajon ez a szeretet viszonzásra talál-e. Nem könnyű életprogram ez, de a jutalmát önmagában hordja. Nem akkor fogsz bekerülni a mennybe, ha a fogadat összeszorítva szereted a másik embert, aki neked esetleg rosszat tesz vagy tett, hanem mivel Jézus meghalt a te bűneidért, és ezt te a megtéréseddel a magad életére nézve elfogadtad, hálából megmutathatod Jézus szeretetét azoknak, akik gyűlölnek téged, sőt, esetleg még Jézust is. Hogy egy mondat erejéig beengedjük az Istentiszteletre a napi magyarországi történéseket, mondjuk ki: a keresztyénnek Jézust kell hirdetnie, nem valaki ellen, hanem mindenkiért! Nem a jobb- vagy a balodal mellett kell állást foglalnia, hanem Jézus Krisztus mellett. Ahol lehet olyan ember is, aki a tiéddel pont ellentétes politikai nézeteket vall. De ha mindketten Krisztuséi vagytok, akkor ez nem számít. Akkor nem tüntettek egymás ellen, hanem leültök megbeszélni, kinek miben van igaza, és miben nincs.

Befejezés

Jézus maga a Szeretet, az Ő lénye kizárja a gyűlöletet. Aki pedig Ővele kíván élni, aki Jézus útján a mennybe tart, annak az életében sincsen helye a gyűlöletnek, sőt! Minden nap, minden helyzetben a szeretetnek kell megjelennie. Jézus legyőzte a gyűlöletet, a keresztyéneknek pedig el kell jutniuk – mert Jézus tette miatt eljuthatnak – a szeretetre.

Prédikáció 2006. szeptember 10.

Lekció: Fil 4,1-23

Textus: Fil 4,1-9

Ezért tehát, testvéreim, akiket szeretek, és akik után vágyódom, örömöm és koronám, így maradjatok meg az Úrban, szeretteim! ²Evódiát intem, és Szüntükhét is intem, hogy legyen közöttük egyetértés az Úrban. ³Sőt téged is kérlek, hűséges munkatársam, segíts nekik, akik együtt küzdöttek velem az evangéliumért; Kelemennel és a többi munkatársammal is, akiknek a neve benne van az élet könyvében. ⁴Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek. ⁵A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel! ⁶Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; ⁷és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. ⁸Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe! ⁹Amit tanultatok és átvettetek, hallottatok és láttatok is tőlem, azt tegyétek, és veletek lesz a békesség Istene!

Cím: Beírva az Élet Könyvébe

Bevezetés

Életünk során számtalan helyre írnak be bennünket, több tucatszor vesznek nyilvántartásba. Mint kisbabát születésünkkor anyakönyveznek, tébészámot adnak, és Magyarországon – ha nem ügyelnek a szülők – életbiztosítók, babafotósok, babaápolási cikkeket gyártók és hasonló cégek listáira is felkerülünk. Aztán bekerülünk az óvodai nyilvántartásba, majd az iskolai osztálykönyvbe. Tizennégy évesen a személyi igazolvánnyal felelős állampolgárrá válunk. Az iskola végeztével a Munkaügyi központ és az Adóhivatal könyveibe kerülnek be az adataink. Aztán jön sorra a sok lista és dokumentum. Házasságlevél, bankszámla, vásárlói kártyák, útlevél, jogosítvány, vasúti kedvezmény, újság-előfizetés, orvosi kezelések, mind-mind egy-egy dokumentum és egy újabb lista, nyilvántartás, ahová adatainkat felírják. Aztán jön a Nyugdíjfolyósító, a nyugdíjasklub, majd végül a temetői nyilvántartás. Nincs elég ujjad, hogy megszámold, hány helyen van felírva a neved. Végül aztán mindenhonnan kihúznak, az iratokat, könyveket, kártyákat leselejtezik, és pár évtized múlva már csak a szeretteid emlékeznek a nevedre, és már csak a sírkövedre van felvésve, de onnan is lekopik idővel.

Ha borúlátóan nézzük, akkor azt mondjuk, hogy egy ember élete leírható a nyilvántartásokkal, amelyekbe bekerül. Van olyan, amelybe nem szívesen iratkozik be az ember – például a munkanélküliek, vagy a halottak közé –, és van, amelyikbe sokan kívánkoznak bekerülni – mint a vetélkedő nyertesek, vagy a Nobel díjasok közé.

Van azonban egy nyilvántartás, ami fontosabb az összes többinél. Nem könnyű bekerülni, de nem is nehéz. Attól függ, hogy milyen irányból közelítesz. A követelőző, az önhitt, a makacs, az engedetlen, a hűtlenkedő embereknek nagyon nehéz dolguk van. Akik alázattal, hittel, engedelmesen, a kegyelemben reménykedve közelítenek, könnyű dolguk van. Nem kerül bele senki automatikusan, és nem kerül bele mindenki. Nem kerülhet bele véletlenül senki, és csak saját jogon kerülhet bele mindenki. Ez a könyv megmarad örökké. Soha nem selejtezik le, örökre olvasható marad, nem kopik ki belőle senkinek a neve sem. Ez az élet könyve, amelybe azoknak és csak azoknak a neve van beírva, akik megbánták bűneiket és megtértek, odaadták az életüket az Úr Jézusnak, és újjászülettek Jézusban.

A filippiek nagy részének, Pál munkatársainak és magának Pálnak is bent van a neve az Élet Könyvében. Kilenc tulajdonságot emelhetünk ki Pál szavaiból, amely ezt az élő közösséget jellemezte csoportként és egyénenként egyaránt. Vajon mi hányat pipálhatunk ki ezek közül? Vajon neked bent van-e a neved az élet könyvében?

1. Egyetértés

Az egyetértés azt jelenti, hogy ha hallunk egy szót, akkor ugyanarra gondolunk. Nem feltétlenül úgy, hogy mindannyiunkban ugyanaz a kép jelenik meg. Ha azt mondom, Jézus, akkor az egyik emberben egy feszület jelenik meg, a másikéban egy Jézus-film egy jelenete, a harmadikban egy átható tekintet. De – akik egyetértenek – mind úgy gondolnak Rá, mint megmentőre, megváltóra. Lehet, hogy két ember lelki szemei előtt egy feszület jelenik meg, mégsem értenek egyet, mert az egyiknek Jézus az Isten Fia, a másiknak pedig egy kultúrtörténeti szereplő az első századi Júdeából.

2. Öröm

Az a görög szó, amit itt olvasunk, a χαίρετε (khairete), egy tőből származik a kegyelem jelentésű χαρις (kharisz) szóval. Nem túlzás talán azt állítani, hogy a bibliai szóhasználatban az öröm szó sokkal inkább azt a fajta örömet jelenti, amit az ember akkor érez, amikor érdemtelenül egy nagy ajándékot kap, vagy ha egy nagy veszedelemből szabadul meg, nem pedig egy mulatozás során érzett, vagy mondjuk egy étel elfogyasztása által kiváltott érzelmet. Pál tehát a szállóigévé vált Filippi négy-négyben azt mondja, hogy érezzétek át szünet nélkül annak az örömét, hogy üdvösségetek van!

Ez az az öröm, amely a keresztyén ember mindennapjait áthatja. Nem szüntelen hatvannégy fogú vigyorgás, nem az örök „hepinessz”, hanem hogy bármi történik, minden pillanatban tudatos, hogy nincs félnivalóm a haláltól, és az Ördögnek nincs hatalma felettem. A keresztyén is lehet elkenődve, lehet kudarcoktól sújtva, de soha nem lehet végzetesen elkeseredve, soha nem juthat kilátástalan helyzetbe. Mert Jézus megmentette, s ez által beírattatott az Élet Könyvébe. Pont.

3. Szelídség

Jézus azt mondja a Máté 10,16-ban: Én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok. A boldogmondások között a harmadikban pedig a földet ígéri örökségül a szelídeknek.

A szelídség azt jelenti, hogy tudatosítjuk magunkban, hogy bármilyen ellenséges, kegyetlen is valaki velünk szemben, nem ő az ellenségünk, hanem az őt mozgató Sátán. Pál elmondta nekünk az Ef 6,12-ben hogy „…a mi harcunk nem test és vér [emberek] ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.” Ennek a tudata jellemzi azt, aki be van írva az Élet Könyvébe.

4. Reménység

Egész pontosan az aggodalmaskodás mellőzését tanácsolja itt Pál. Az aggodalmaskodás ellentéte pedig a reménység, hiszen mind a kettő nem látható dolgokat vesz számításba, és a holnap bekövetkezendő eseményeknek engedi meg, hogy a mát befolyásolják. Az aggodalmaskodás rossz irányban, a remény jóban. Az aggodalmaskodók rettegnek a holnap minden veszélyétől, a kárhozattól is, a nem aggodalmaskodók pedig annak a reménységében élnek, hogy a nevük be van írva az Élet Könyvébe.

5. Hit

A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés (Zsid 11,1). A hit tehát szintén nem látható dolgon alapul, de éppenséggel egy a múltban bekövetkezett esemény következményeire. Arra, hogy kétezer éve Jézus Krisztus meghalt a kereszten azért, hogy nekünk életünk, örökéletünk lehessen, hogy beírathassunk az Élet Könyvébe.

6. Hálaadás

A hálaadás (ευχαριστία-eükharisztia) esetében újra visszaköszön az öröm esetében említett χαρ- (khar-) szótő, ami kegyelmet jelent. Az örömhöz hasonlóan a hálaadás is jóval többet jelent a valóságban, mint egy egyszerű és egyszeri köszönetmondást, akármilyen forró és őszinte is legyen az. A hálaadás annak a szüntelen elismerése, hogy anélkül, amiért hálát adunk, végzetes bajban lennénk, illetve, hogy addig, amíg nem vettük át azt, addig abban voltunk. Kicsit olyan ez, mint amikor az embernek az élete bármelyik pillanatában hirtelen eszébe jut, hogy a szülei nélkül nem élne, és ezért – az egészséges gondolkozású ember – el nem múló hálát érez.

A keresztyén ember a kárhozat el nem múló gyötrelméből kapott szabadulást, méghozzá milyen áron! Ezért fontos, hogy szüntelen hálát adjon az Úrnak azért, hogy a neve be van írva az Élet Könyvébe.

7. Békesség

A béke a zsidó embereknek alapvetően mást jelent, mint nekünk. Az ún. nyugati civilizáció története háborúk története, kisebb megszakításokkal. Ezeket szokás békének nevezni. Hálásak lehetünk, hogy immár két generáció felnőtt e lángokkal ölelt kis országban, akik nem láttak háborút. De mégsincs a világon béke. A keleti ember számára a béke (héberül shalóm, arabul szálem) egy olyan lelkiállapotot jelent, amelyben harmóniában van a belső. A külső körülmények természetesen befolyásolhatják ezt, de nem kizárhatatlanok. Ez az Újszövetségben is ezt jelenti, hiszen a Biblia íróinak legnagyobb része zsidó. Így amikor a békéről, békességről van szó, akkor arra buzdít Pál apostol is, hogy legyen rendben az ima- és igeéletünk, legyenek lerendezve a bűneinké, és összhangban legyünk az Úr akaratával. Csata – szellemi vagy fizikai – kellős közepén is meglelhetjük ezt, de csakis az Úrral. És ez a békesség az, ami eltölthet bennünket, ha a nevünk be van írva az Élet Könyvébe.

8. Jó látás

Ez talán a magyar embernek a legnehezebb. Hajlamosak vagyunk a rosszat látni mindenben. Egy pár éve készítettek egy felmérést, amiből az derült ki, hogy Európában a magyarok a legborúlátóbbak. Hála az Úrnak, a kárörvendésről nem készült felmérés, mert tartok tőle, hogy abban sem kullognánk a lista végén J! Márpedig a keresztyén közösség egyik leggonoszabb és legalattomosabb kártevője az irigység, a káröröm. Azért nyilván a filippieknek is volt ilyen gondjuk, hiszen Pál beleírta tanácsaiba azt, hogy vegyék észre a jó dolgokat.

Lásd meg a jó dolgokat a másik ember életében, mert akkor fogod igazán értékesnek érezni a te életedben megjelenő jó dolgokat. És csak az van beírva az Élet Könyvébe, aki tud örülni annak, hogy a társa is be van írva.

9. Engedelmesség

Kislányomat azzal szoktam engedelmességre felszólítani, hogy azt mondom neki: Fogadj szót! Azaz fogadd meg azt, amit Apád mond, mert ő erősebb és okosabb nálad, és azért tilt meg dolgokat, hogy vigyázzon rád. Az Istennek való engedelmesség sem különbözik ettől lényegében. Fogadd meg az Isten Szavát, mert Ő jobban tudja, mi kell neked, és azért nem enged meg mindent, hogy megóvjon a sérülésektől, a felesleges fájdalomtól. És ha mégsem hallgatsz Rá, és megsérülsz, sírva odafuthatsz Hozzá, mint a kisgyerek az apjához, és Ő bekötözi a sebeidet.

Befejezés

A Gyülekezet Névjegyzéke nem azonos az Élet Könyvével, sőt, igen távol áll tőle. A népszámlálási kérdőív sem azonos vele. Az Élet Könyve az Úr előtt van. Meghamisíthatatlan, kikerülhetetlen, megsemmisíthetetlen. Ha be van írva a neved, egyenes az utad a mennyei üdvösségbe. Ha nincs, az utad a pokol kínjai közé vezet. Most még beiratkozhatsz. Ne késlekedj!

Prédikáció 2006. szeptember 3.

Lekció:	Fil 1,1-30
Textus:	Fil 1,27-30
Csakhogy a Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek, hogy akár odamegyek és látlak titeket, akár távol vagyok, azt halljam rólatok, hogy megálltok egy Lélekben, egy szívvel, együtt küzdve az evangélium hitéért, 28és hogy semmiképpen meg nem rémültök az ellenfelektől. Ez nekik a kárhozat, nektek pedig az üdvösség jele lesz: mégpedig az Istentől. 29Mert nektek nemcsak az adatott meg a Krisztusért, hogy higgyetek benne, hanem az is, hogy szenvedjetek érte, 30és hogy ugyanabban a küzdelemben álljatok, amelyet tőlem láttatok, és amelyet most rólam hallotok.
Cím:	Kinek a szeme előtt?

Bevezetés

A lekcióból, illetve a korábbi alkalmakból ismerős Pál apostol megjelenésének története a macedóniai Filippiben. Ez az a nevezetes város, amelynél csatát vívott egymással Antóniusz és Julius Cézár, miután az utóbbi Rómában így figyelmeztette egykori szövetségesből lett vetélytársát: Találkozunk Filippinél. Pál 50 tavaszán Szilász és Timótheus kíséretében érkezett Filippibe. Igehirdetése nyomán egy kicsi, valószínűleg főként asszonyokból álló gyülekezet alakult. Az első megtérő Lidia, a thiatirai bíborárusnő volt, akinek a hajléka lett a gyülekezeti élet középpontja. Pál szolgálata miatt rövidesen ellentét támadt, amely Pálék megvesszőzéséhez és bezárásához vezetett. Miután kiszabadult, Pál elutazott Filippiből. Összesen mindössze néhány nap volt az ott-tartózkodása. (ApCsel 16,12).

Pál távozásakor Lukács evangélista a gyülekezetben maradt, s valószínű, hogy ő lett a gyülekezet első vezetője és gondozója. Bár a gyülekezethez kezdetben zsidó keresztyének tartozhattak, a gyülekezet további fejlődésében pogánykeresztyén jelleget mutat.

Legfőképpen a gyülekezet helyzete adott okot az írásra. Nem annyira a gyülekezet belső nehézségei, mint inkább a kívülről fenyegető veszedelmek és kísértések teszik szükségessé, hogy állhatatosságra és a lelki egység megőrzésére buzdítsa a gyülekezetet.

Számomra a nagy kérdés az volt a mai igében, hogy mi a legfontosabb? Az, hogy a világ szeme előtt vagyunk, hogy az apostolé előtt, vagy az Úré előtt? Netalán, hogy önmagunk szeme előtt?

1. A világ szeme előtt

Akik közöttünk élnek, kilencven százalékban nem keresztyének a szó igazi ételmében. De mi közöttük élünk. Úgy is, mint Gyülekezet, és úgy is, mint keresztyén ember. S nem csak élünk, hanem szolgálunk is. Ha nem teszünk semmit, akkor azzal, ha sokat teszünk, akkor azzal.

A világ – és ne csak egy arctalan, személyiség nélküli tömeget lássunk most magunk előtt, hanem mondjuk azt az embert, akivel a legkevésbé szívesen találkozunk össze az utcán – szemében egyszerre vagyunk gyöngék, elesettek és erősek. Előbbi miatt lesajnálhatnak bennünket, az utóbbi miatt félhetnek tőlünk. Ne feledjük el, hogy aki nem ismeri az Urat, az a keresztyének élete, viselkedése nyomán fog képet alkotni róla, tehát az Úr hatalmát és erejét is tulajdoníthatják nekünk!

A lesajnálás távol tarthatja a világot, a velünk találkozó embereket a Gyülekezettől, a félelem azonban Istentől magától, mert láthatják a szemünkben visszatükröződni az örök kárhozatuk fényét, pontosabban sötétségét.

2. Az apostol szeme előtt

Nem csupán konkrétan Pál apostolról van szó, hanem mindazokról, akik küldetéssel jönnek az Úrtól egy közösségbe. Akik elvégzik a rájuk bízottakat, aztán mennek tovább. Egy nap, két hét, tíz év, vagy akár évtizedek után. Mert bár a közösség tagjai kicserélődnek egy nemzedék alatt, maga a gyülekezet megmarad.

Erősek vagyunk, mert az apostol nem csak látja, hanem ismeri is a tűz fényét a szemünkben.

Van hitünk. Aki eljött Filippiben, vagy Buenos Airesben a gyülekezetbe, annak van hite. Hogy mekkora, az megint más kérdés. De vajon érdemes-e méricskélni? Ha van egy kis darab sajtom, akkor megeszem, vagy vágyakozom a nagyobbra, miközben éhezem?

Szenvedésünket látja az apostol, és együtt érez, mert ő is keresztülment, és keresztül is fog még sok szenvedésen menni.

3. Az Úr szeme előtt

Valójában minden dolgunk ott megy végbe! „Isten szeme mindent lát, ne lopd el a léniát!” Figyelmeztette a régi jelmondat a diákokat arra, hogy a vonalzó eltulajdonítása vétek. Mosolygunk ezen, és valóban mosolyognivaló, azonban az tény, hogy igazából minden dolgunk Isten szeme előtt megy végbe. Isten tiszteli személyiségi jogainkat, nem leskelődik be a magánéletünkbe, mint a kém-műholdak, de szavaink, tetteink, gondolataink, amelyeket nem osztunk meg másokkal, mégis tudomására jutnak. Akit ez zavar, elzárhatja előle. Isten ugyanis úriember. Nem tolakszik. Ő nem kíváncsiskodni akar, nem élvezkedni rajtunk, nem csámcsogni esetlenségünkön, vagy hibáinkon, hanem segíteni akar. Azt akarja, hogy higgyünk benne, és elfogadjuk a segítségét.

Hitünket pedig senki nem gyarapíthatja, csak az Úr maga. És Ő is csak akkor, ha hagyjuk.

Szenvedésünket látja, a lehető legjobban látja, hiszen – magyarázatként csak egyetlen szó kell: a kereszt. És enyhet ad. Ő tud egyedül enyhet adni.

4. Önmagunk előtt

Végül gondoljuk végig, milyennek látjuk magunkat, megismerve a világ, az apostol és az Úr nézőpontját?

§ gyávának és gyöngének, vagy az Úr oldalán erősnek?

§ bűnösnek, vagy megmentettnek?

§ szenvedőnek, vagy a tényeket mérlegre tevőnek?

§ a sors játékszerének, vagy az Úr mellett tudatosan döntőnek?

§ üdvösségre, vagy kárhozatra tartónak?

§ vesztesnek, vagy győztesnek?

Befejezés

Pál az Úr oldalán (és csak ott!) győztes. Megmenekült Jézus vére árán. Mérlegre tette a tényeket, győzött és üdvösségre jutott. Az ő szeme előtt legyen az életünk? Vagy a világé előtt? Netán az Úré előtt?