Az Argentinai Magyar Evangéliumi Református Egyházban elhangzó igehirdetések szöveges és meghallgatható hangformátumban is!

2008. június 29., vasárnap

Úrnapi Igehirdetés 2008. június 29.

Buenos Aires
Írta: Tóth L. Kristóf lelkész. Az igehirdetés meghallgatható ide kattintva.

Lekció: János 3,1-22
Textus: Galata 3,15-18
15Testvéreim, emberi módon szólok: a megerősített végrendeletet, még ha emberé is, senki sem teheti érvénytelenné, vagy nem toldhatja meg. 16Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak, és az ő utódának. Nem így mondja az Írás: „és az ő utódainak”, mintha sokakról szólna, hanem csak egyről: „és a te utódodnak”, aki a Krisztus. 17Ezt pedig így értem: azt a szövetséget, amelyet korábban megerősített az Isten, a négyszázharminc esztendő múlva keletkezett törvény nem teszi érvénytelenné, vagyis ez nem törli el az ígéretet. 18Mert ha a törvény alapján van az örökség, akkor már nem az ígéret alapján volna; Ábrahámnak viszont ígéret által ajándékozta azt az Isten.
Cím: Örökség és ígéret

Bevezetés
Kedves testvérek!
Bevezetésképp ejtsünk pár szót a végrendeletről, mint okmányról. Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regényében – melyről tudjuk, hogy a szabadságharc idején játszódik és három testvér (Ödön, a diplomata, Richárd a huszártiszt és Jenő, a hivatalnok) hősies helytállását mutatja be – nagyon erőteles módon mutatja be a végakarat fogalmát. Gróf Baradlay Kazimir emlékezetes végakarata testamentum volt. A végrendelet a végrendelkező akaratát tolmácsolja a hátramaradottaknak a vagyontárgyak elosztásával és egyéb teendőkkel kapcsolatban, és akkor válik aktuálissá, amikor a végrendelkező eltávozik az élők sorából. Természetesen az örökhagyó a végrendelet végrehajtásakor már nem szokott élni, hiszen annak felbontása csak a temetés után szokás. Ha valami módon mégis élve előkerül egy olyan személy, akit halottnak hittek és végrehajtották a végrendeletét, akkor bonyolult jogi procedúra veszi kezdetét.
Már nagyon sokszor elhangzott e helyről, és biztos mindannyian nagyon jól tudjátok már, hogy amikor Ó- és Újtestamentumról beszélünk, az nem csak szövetséget jelent, hanem rendelkezést, sőt, végrendeletet is. Az Isten kijelentését nem tévedés akaratlevélnek, sőt, végakaratnak nevezni, hiszen a súlya ahhoz hasonló. Jézus Krisztus nagypénteken eltávozott az élők sorából, így a szövetség, vagy ha úgy tetszik, testamentum, amelyet a Szentírásban és Jézusban magában Isten lefektetett, érvényessé és időszerűvé vált. E tény súlyából nem von le, sőt inkább hozzátesz az a tény, hogy Jézus Krisztus él. Az Isten akarata nem végakarat, legalábbis abban az értelemben nem, hogy az örökhagyó élete végén válna érvényessé. Abban az értelemben viszont igenis végakarat, hogy az tudja igazából élvezni a belőle fakadó kedvezményeket, aki véget vet annak az életmódjának, amelynek jellemzője a bűn cselekvése és a Sátánnak való engedelmeskedés jellemez. Ez a feltétele annak, hogy a végakarat kedvezményezettjeivé váljunk.
1. Törvény és hit
Nos, Pál apostol a galatákhoz írott levélben – ahogy azt az ezévi igehirdetésekből is láthattuk – a törvény és a hit viszonyáról szólt. A kisázsiai keresztyénekben, akik nemzsidókból lettek keresztyének és nem voltak tökéletesen tisztában az ószövetségi fogalmakkal, Pál apostol felvonultatott érvei azt a téves benyomást kelthették bennünk, mintha a törvény nemcsak Galáciában, hanem az üdvtörténetben is csupa bajt hozott volna. Mintha Mózes, a törvény embere hatálytalanította volna Ábrahámot, a hit emberét, hogy aztán Krisztus meg hatálytalanítsa Mózest. Pál szándéka természetesen nem ez volt, ezért mai igénkben is igyekszik helyretenni a gondolatokat. Méghozzá egyrészt azzal, hogy emberi testamentumhoz hasonlítja az Isten szövetségét, másrészt azzal, hogy rámutat arra, hogy az evangélium már Ábrahám idejében valóság volt.
Sokszor, amikor a teológiát, azaz az Istennel foglalkozó tudományt műveljük, elfelejtjük, hogy Isten mindenható, mindentudó és örökkévaló is. Vagy ha ezt a tényt nem is felejtjük el, de figyelmen kívül hagyjuk azokat a dolgokat, amik ebből következnek. Most arra gondolok, hogy Isten felette áll az időnek. Ő nincs bezárva az évek, hónapok, napok, órák és percek börtönébe, hanem ezek felett áll. Nem akarok most filozofálgatni erről, csak arra szeretnék rámutatni, hogy Isten számára nem okoz problémát különböző korokat egy időben szemlélni. Amikor tehát Isten Ábrahámmal tárgyalt és megígérte neki a sok utódot, nem jósolt, nem a jövendőt mondta neki, hanem azt, ami Isten előtt már létező valóság volt. Az evangélium, tehát hogy Isten beteljesíti a bűnért való tökéletes áldozatot, nem kétezer éve létezik. Istennél már Ábrahám idején készen megvolt. A Golgotán „csak” láthatóvá és érvényessé vált.
Amikor tehát az evangéliumról beszélünk, ne feledjük, hogy az már évezredekkel Jézus születése előtt megvolt.
Mózes az időrend szerint – amint tehát megállapítottuk, csak az embert kötő időrend szerint – az Ábrahámnak adatott ígéret és a Jézusban adatott ígéret közé szorult. A hagyományos zsidó számítás szerint a törvényadás 430 évvel követte az Ábrahámnak adatott ígéretet. Ma a tudósok ezt kb. 600 évre teszik. Aztán újabb ezerkétszáz év Jézusig, az ígéret beteljesedéséig. Mindez azonban csak bűvészkedés a számokkal, ha nem látjuk meg a mögöttes tartalmat, ami nem más, mint az, hogy az ígéret, a megmenekülés lehetősége, maga az evangélium már a mi időnket megelőzően 3850 évvel Ábrahámnak már megadatott. Sőt, az 1Móz 3,15-ben ezt olvassuk: „Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony közt, a te utódod és az ő utódja közt: ő a fejedet tapossa, te meg a sarkát mardosod.”, ami arra utal, hogy az asszony utóda, a Fiú, azaz Jézus Krisztus fog majd a kísértő Sátán fejére lépni, azt véglegesen legyőzni. Ha tehát ezentúl valamelyikünknek felteszik a beugratós kérdést, hogy hány éves az evangélium, akkor a kétezer biztos bukás, a kis híján négyezer már jobb, az Édenkerti tartózkodás ideje (itt ne határozzunk meg konkrét időpontot) már közelít a megoldáshoz, de a pontos válasz az, hogy Isten már a világ teremtésében előre látta az ember bűnösségét és elhatározta megmentését.
2. Ígéret
Pál és a galaták aktuális dilemmája: az örökség, azaz az az Istentől kapott ajándék, melynek gyümölcse az örökélet a mennyben, vajon azért érkezik meg, mert engedelmeskedtünk a törvénynek, vagy azért, mert Isten megígérte? Az ígéret nem mást jelent innen a szószékről sem, mint a köznapi nyelvben: valaki egy hatalmában álló dolog megcselekvését előre kijelenti. Az ígéretekkel azonban mindannyiunknak – nem csak a politikusoknak, bár főleg nekik – gondunk van. Nem tartunk meg sokszor dolgokat, amiket megígértünk.
Igyekeztük feleségemmel tudományos alapossággal készülni a gyereknevelésre. Sok tanácsot meghallgattunk, sok írást elolvastunk. Ezek egyike azt írta, hogy ha megígértünk valamit, akkor meg kell tartani az ígéretet, mert a gyerek megjegyzi és elraktározza, ha megszegjük a szavunkat. Egy alkalommal Ágota nem akarta megenni az ebéd egy részét, erre megígértem, hogy ha nem tűnik el az étel a tányérjáról, akkor nem lesz desszert. Nos, valami miatt egy pár pillanatig nem figyeltem oda, és ő a maradékot átpakolta az én tányéromra. Először mérges lettem, aztán elnevettem magam, mert rájöttem, hogy én voltam a hibás, mert nem fogalmaztam egyértelműen. Így hát kapott édességet, de ezt követően már jobban odafigyeltem, hogy pontosan fogalmazzak, és ne kerüljek ilyen helyzetbe, hogy eredeti szándékom és az ígéretem kerül szembe egymással.
Sok családi nézeteltérés, nemzedékek közötti tragédia gyökerezik az ígéretek meg nem tartásában. Isten azonban ebben is a tökéletes atya mintaképe. Megígérte Ábrahámnak – és még sokaknak – hogy nem engedi, hogy a gonosz végleg az uralma alá hajtsa az emberiséget, és ezt az ígéretét még azon az áron is megtartotta, hogy ez egyszülöttje életébe került. Nos, úgy érzem ez a válasz az előbb feltett kérdésre. Megtartottuk a törvényt? Máshogy fogalmazva engedelmeskedtünk – ebbe a többes szám első személyű alakba beleértve az egész emberiséget, a régen élteket és a meg sem születetteket is – Isten akaratának? A válasz egyértelmű nem. Isten ígéretet tett nekünk, hogy megment a kárhozattól? Itt is hasonló a helyzet az igealakkal. A válasz egyértelműen igen. Azon az áron is, hogy a rengeteg ember közül jó páran nem fognak nemhogy köszönetet mondani érte, de még élni sem vele, mert inkább a kárhozatot választják? Igen. Azon az áron is, hogy Jézust maguk a bűntől szennyes emberek feszítik keresztre? Igen.
3. Az én ígéretem
Mivel június 29-e van, Péter Pál napja, nem tudok elmenni egy személyes dolog mellett, főleg, mivel szoros kapcsolatban van az ígérettel. Életem második legfontosabb ígérete fűződik a mai naphoz. Tizenkét évvel ezelőtt az egri református templomban ezen a napon tettem ígéretet a feleségemnek, hogy hozzá hű leszek. Sikerült megtartanom. Voltak nagyon nehéz időszakok, válságos pillanatok, de túljutottunk rajtuk és együtt találtunk megoldást. És nem azért, mert én vagy Kriszti olyan hű de első osztályú emberek lennénk. Nem. Hanem azért tartottuk meg az ígéretünket, mert a legfontosabb ígéret támogatott és támogat benne. Az életem első legfontosabb ígéretét ugyanis nem én tettem, hanem Isten tette nekem. Az Ő ígérete biztosítja a számomra a szellemi muníciót ahhoz a küzdelemhez, amelyet nap mint nap vívok a Sátán ellen, aki hűtlenségre, a szavam megszegésére akar rávenni.
Befejezés
Az Ábrahámnak adatott ígéret, a Mózesen keresztül eljuttatott parancsolatok, a Jézus Krisztusban megjelent kegyelem mind egyugyanazon dologról beszélnek: Isten szeretetéről. Arról, hogy neki gondja van a galáciai keresztyénekre, a buenos airesi keresztyénekre, a világon bárhol élő keresztyénekre. De gondja van a nem keresztyénekre is, mert annyira szereti a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Ámen!

2008. június 22., vasárnap

Úrnapi igehirdetés 2008. június 22.

Írta: Tóh L. Kristóf lelkész. Az Igehirdetés meghallgatható ide kattintva.
Buenos Aires

Lekció: 5Mózes 11
Textus: Galata 3,13-14
13Krisztus megváltott minket a törvény átkától, úgy, hogy átokká lett értünk - mert meg van írva: „Átkozott, aki fán függ” - 14azért, hogy Ábrahám áldása Jézus Krisztusban a pogányoké legyen, és hogy a Lélek ígéretét hit által megkapjuk.
Cím: Áldás és átok

Bevezetés
Kedves testvérek!
Nemrég olvastam, hogy ”Brit restaurátorok arra készülnek, hogy helyreállítják William Shakespeare málladozó, stratford-upon-avon-i síremlékét, fittyet hányva a sír megbolygatóira mért átok következményeire. A híres angol költő és drámaíró állítólag maga fogalmazta meg a sírja felett elhelyezett kőtáblába vésett feliratot, amely szerint átok sújtja azt, aki elmozdítja helyéről a Szentháromság-templomban elhelyezett csontjait. Az utókor mindeddig komolyan is vette a figyelmeztetést, ám […] a sírkő helyreállítását tervező csoport szóvivője szerint az átok nem vonatkozik a restaurációs munkálatokra, amelyek során nemhogy a csontokat, de még magát a sírkövet sem mozdítanák el a helyéről. A tervek szerint csak alaposan megtisztítanák a sírkő felszínét, és áttetsző habarcsot illesztenének a repedésekbe, hogy a kőlap ne essen szét darabokra” .
Nos, felvilágosult korunkban egy tudományos lapban ez komoly hírnek számít. Mivel mai igénkben két vers alatt háromszor szerepel az átok szó, fontos megtudnunk, mit is jelent, hogy megérthessük, mi a mondanivalója számunkra annak, hogy Jézus átokká lett értünk, hogy megszabadítson a törvény átkától.
1. Mi az átok?
Két irányból kell megközelítenünk a kérdést: az ember és az Isten irányából. Amikor ember mond átkot az azt jelenti, hogy valakinek bajt, rosszat kíván, de nem csak úgy egyszerűen, hanem annak tudatában (vagy legalábbis reményében), hogy az elhangzó szó megvalósul. Spanyolul az átok ugyebár maldición, az etimológiája mal decir azaz „rosszat mondani”. Az átok tehát olyan szóbeli megnyilvánulás, amelynek az a célja, hogy pusztán a szavak kimondásának eszközével valakinek ártson, őt kedvezőtlen helyzetbe hozza. Észreveszitek, mennyire igaz ez a pletykára is? Az átok gyakorlata pedig onnan ered, hogy az ókori ember meg volt győződve, hogy a beszéd nem csupán gondolatok közlésére szolgál, hanem önálló erővel rendelkezik, és hatást képes kifejteni.
Isten felől nézve a dolgot, az átok arra utal, hogy az átkot kihirdető valakire Isten ítéletét helyezi rá, ahogy az 1Móz 3,14 és 17-ben olvassuk, ahol az édenbeli bűneset következményeként kerül átok alá a kígyó és az ember. Az emberiség, amely akkoriban még csak két főből állt (hol voltunk még akkor a hétmilliárdtól!) egy határozott tiltást megszegett, és ezzel ítéletet vont a maga fejére. A felbujtó – a Sátán – és az elkövetők is átok alá kerültek, azaz büntetést kaptak.
Az átok mindenképpen kapcsolódik tehát az ítélethez. Vagy valamilyen bűn következtében, annak ítéleteként száll az emberre Istentől, vagy egy ember hívja ki ítéletként embertársa ellen.
Pál leginkább az ószövetségi értelmezést követi, mely szerint az átok lényegében az Istentől való elválasztottság, elkülönítettség állapota. Ilyenformán az átok maga a pokol. A kárhozatról ugyanis nem tudunk semmi biztosat, hogy hideg lesz vagy forró, lesz-e kínzás vagy nem, felismerik-e egymást az ottlévők, vagy sem. Egy dolog azonban biztos a pokollal kapcsolatban: hogy Isten nem lesz ott. Az átok tehát az Istentől való elkülönítettség. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a bűnös ember azzal, ha nem tart bűnbánatot, a törvényben szereplő átkot vonja a maga fejére, ami nem más, mint az, hogy Istentől elszakítva kell éljen. A törvény átka ugyanis az, hogy aki nem teljesíti a benne foglaltakat, az nem kerülhet Isten közelébe.
Pál mondanivalójának egyik kulcsfontosságú része az, amire valószínűleg ő is a pogányok misszionálásának során ébredt rá, hogy tudniillik a törvény mint olyan, nem teljesíthető maradéktalanul, ezért aki a törvény megtartásával akar Istennek tetszeni, óhatatlanul rossz úton jár. Ennek orvoslására van Istennél a kegyelem. A törvény (csak a biztonság kedvéért emelem ki újra, hogy a bibliai törvényről, parancsolatokról van szó most, nem a büntető törvénykönyvről, a dohányzási tilalomról szóló 1799-es törvényről vagy a közlekedési szabályokról) arra való, hogy általa megértsük, mennyire rá vagyunk szorulva az Isten kegyelmére.

2. Mi az áldás?
Ennek a gondolatmenetnek a mentén haladjunk tovább az áldáshoz. Ily módon megállapíthatjuk, hogy az áldás az átok ellentéte, lényegileg tehát az istennel való közösségben levés, a vele való kapcsolat. Akit megáldunk, akire áldást mondunk, vagy kérünk, annak azt kívánjuk, hogy az Istenhez közel legyen, vele kapcsolatba kerüljön vagy abban megerősödjön. Az Isten áldása az Ő közelsége. Amikor köszönünk egymásnak ősi református köszönésünkkel, hogy „Áldás, békesség!”, akkor felebarátunknak azt kívánjuk, hogy legyen a helyén és legyen az Úrral közösségben.
Úgy vélem, ez elég egyértelmű, nem érdemes tovább ragoznunk. Térjünk át mai igénk legfontosabb mondanivalójára!
3. Áldás vagy átok?
Jézus Krisztus azért jött a földre, hogy az embereket – bennünket, mindannyiunkat – megmentsen a kárhozattól. Azért tette ezt, mert az ember természetéből adódóan képtelen arra, hogy megtartsa a Bibliában (az Ó- és Újtestamentumban egyaránt) leírt törvényeket, s emiatt kárhozatra érdemes. Ez nem nézet vagy vélemény, hanem tény. Ha hihetünk a Bibliának – márpedig én hiszek – akkor ez így van. Tehát Isten azzal a nehéz helyzettel került szembe, hogy szeretett teremtményei nem képesek teljesíteni az Ővele való közösség feltételeit. Mégpedig azért nem, mert szabad akaratot kaptak. Isten dilemmája: szabad akarattal rendelkező emberek, akik esetleg nem tartják fenn a kapcsolatot teremtőjükkel, vagy Istentől elszakadni képtelen robotemberek. Isten az előbbit választotta, még úgy is, hogy tudta, sokan lesznek, akik megtagadják Őt. Hogy azok, akik vissza akarnak térni Őhozzá, megtehessék, elküldte Jézust, aki áldozatával lehetővé tette, hogy a törvény tökéletes megtartása nélkül is, kegyelemből, bejuthassunk a mennybe. Erről beszél Pál, amikor azt mondja: „13Krisztus megváltott minket a törvény átkától, úgy, hogy átokká lett értünk” Jézus Krisztus vállalta, hogy eltaszíttatik Istentől, elválaszttatik az Atyától egy időre azért, hogy az emberek, akik bűneikkel maguk választották el magukat Istentől, visszatérhessenek Hozzá. Jézus átok alá ment azért, hogy nekünk lehetőségünk legyen kikeveredni az átok alól. Hagyta magát elszakítani az Istentől, hogy nekünk módunk lehessen újraépíteni a kapcsolatunkat Ővele.
Vagy átok, vagy áldás – ez Pál radikalizmusának alappillére. Akik tehát a törvény magtartásában látják útjukat az Isten tetszésébe, tévúton járnak, mert az átok alatt maradnak, hisz így nem kerülhetnek kapcsolatba Istennel. Ez azonban nem valami rajtunk kívül álló, elméleti csoport. Ebbe néha vagy gyakran mi magunk is belekerülünk. Ugyanis az embernek van egy veleszületett vágya a megfelelésre, és ez könnyen csalhat arra a tévútra, hogy Istennek is valamiféle szabályok szerint akarunk tetszeni. Isten irántunk érzett szeretete azonban őszinte, tiszta szeretet. Nincs benne semmi érdek, semmi számítás, semmi önzés. És csak annyit vár tőlünk, hogy a mi iránta érzett szeretetünkben se legyen.
Elénk adja az Úr a választást: vele akarunk-e lenni, vagy nélküle. Megmutatja, hogy milyen nélküle – nézzük csak meg a világot, a sok háborút, nyomorúságot, kegyetlenséget – és elmondja a Bibliában, hogy milyen lesz az örökélet Ővele.
Befejezés
Izráel népe elé adta a választás lehetőségét az Úr Isten, mikor megálltak a tejjel-mézzel folyó föld kapujánál. 3500 év telt el azóta. A döntés ma itt áll előttünk is, ahogy a galatáknak is dönteniük kellett, hogy melyik utat választják. Látjátok és tudjátok, hogy az áldást kell választani.
Ámen!

2008. június 8., vasárnap

Úrnapi Igehirdetés 2008. június 8. spanyol nyelven

Írta: Tóth L. Kristóf. Az igehirdetés meghallgatható ide kattintva.
Por rev. Kristóf Tóth. La predicación se puede escuchar haciendo clic aquí.

Lección: Hechos 3,1-12
Texto: Galatas 3,10-12

10Porque todos los que son de las obras de la ley, están bajo de maldición. Porque escrito está: Maldito todo aquel que no permaneciere en todas las cosas que están escritas en el libro de la ley, para hacerlas. 11 Mas por cuanto por la ley ninguno se justifica para con Dios, queda manifiesto: Que el justo por la fe vivirá. 12 La ley también no es de la fe; sino, El hombre que los hiciere, vivirá en ellos.
Título: Vivir con fe

Introducción
Queridos Hermanos!
Desde enero estamos buscando la voluntad de Dios en la epistola del san Pablo a los galatos. Ya hemos hablado y pensado mucho sobre el significado de la ley, la fe, la creyencia, la justificación. Y llegamos a la conclusion que estas cosas no son simples, no son faciles a entenderlas. Pero son los cuestiones más importantes del mundo. Por supuesto, solamente si somos cristianos. Para los no creyentes, estas cuestiones no tienen ninguna importancia. Pero para los que quieren seguir Jesucristo en verdad, si las tienen.
Las palabras de hoy hablan sobre la ley, los hechos y la fe otra vez. Veremos que es la fe, la ley, y que significa a vivir con y por la fe.
1. Que es la fe?
Hay algunas cosas las que no podemos tomar con manos. No podemos sacar fotos de ellas, no podemos comprobar sus existencias. No tenemos mas, solo la fe, si queremos conocerlas. Pero la fe no es una „sola”, no es cosa pequeña, ni ultima. Pero algunas veces la unica para conocer a Dios, Jesucristo, el cielo, los angeles, los demonios, o la indulgencia y la resurección.
Con la fe podemos establecer la conexión con Dios. Establecer y mantener. Con la fe vemos quienes somos nosotros, que hicimos – hechos malos o buenos. Sin la fe, perdemos ver nuestra vida y no podemos darnos cuenta nuestros pecados cometidos.
El escritor del la epistola a los judios dice así: „Es pues la fe la sustancia de las cosas que se esperan, la demostración de las cosas que no se ven.”(11,1) La fe es entoces que creemos en personas y cosas que no vimos, pero confiamos en que nos habla sobre ellos, es decir en Dios y la Biblia.
2. Que es la ley?
Para que sirve? Cuando hablamos sobra la ley, pensamos algo documento escrito, relleno con obligaciónes y penas. Pero la ley del Antiguo Testamento no es así. Por ejemplo, me gusta mucho la traducción española de la Biblia, porque los diez mandamientos son en futuro, no en imperativo. En la Biblia húngara lees así: no mata en lugar de no matarás, o no codiciara la propiedad del otro, en lugar de no codiciarás. Me gusta esto, porque Dios con sus hijos no se porta como un juez, sino como un padre amistoso. Tiene paciencia con nosotros, mientras la ley (como lo usamos esta palabra en nustra civilización) es rigida y rigorosa. Es una obligación a cumplir la ley, pero no podemos. No hay nadie que puede cumplir toda la ley. Los mejores tampoco. Todos nosotros hicimos al menos un pequeño delito. Entonces, es imposible a cumplir la ley, por eso envió Dios el Señor Jesucristo a nosotros. El muestra el camino al cielo a través de la gracia.
Y la ley de la Biblia contiene derechos también. Tenemos la posibilidad a obedecer a la dicho de Dios. Es un privilegio, que Dios esta hablando con nosotros. A mi me parece así, y estoy muy agradecido por eso.
Entonces, ¿para que sirve la ley en la vida cristiana? Alguienes piensan que para nada. Pero ellos se equivocan. Nosotros no somos debajo de la fuerza de la ley. Juan Calvin, el gran reformador de la iglesia en el siglo 16. dijo que la ley es espejo, freno y vara larga (vagy aguijada vagy arreador) para los cristianos. Con su ayuda, podemos ver nosotros mismos y revisar nuestros hechos, dichos y pensamientos; la ley nos atrasa cuando empezamos hacer algo mal; y estimula a hacer bueno. Entonces: no puedo cumplir la ley, pero la ley me ayuda a ser mejor.
3. Vivir con la fe
Hay una revista se llama Saber vivir. No la conozco mucho, pero se que trata de la vida sana. Como hay que manejar mi vida para vivir más. Como hay que alimentarse, entrenar mi cuerpo, et cetera.
Se que comer más frutas y verduras es más sano, y pienso que es muy importante. Por ejemplo, los padres tienen que saber que beber gaseosas – ante todo las con sabor a cola – es muy perjudicial para la salud de los bebes e infantiles. El acido fosfóro atrasa el calcio a incorporarse en los huesos.
Mucha gente piensan que saben vivir. Pero solo con Jesucristo podemos vivir de verdad. Sin Jesus, podemos ser sanos, felices, verdaderos por mucho tiempo, pero no para siempre. Con Jesus viviriámos para siempre con felicidad, sanidad, verdad. Y solo con la fe podemos estar juntos con Jesus, y solo a través de él podemos conectar a Dios Todopoderoso. San Pablo dijo: „el justo por la fe vivirá” El cristiano verdadero vive por la fe. No solo en la fe o con la fel, sino por la fe. La palabra „por” significa mucho más que las otras dos. Significa que la vida del cristiano tiene sus raices en Cristo, en la Biblia, en Dios.
La fe muestra que y si (!) somos cristianos no solo de afuera, pero de adentro también.
Desenlace
Queridos Hermanos y Hermanas! Sin fe pueden vivir, pero no vale la pena. Sin fe pueden vivir, pero no tiene sentido. La fe no es una cosa extraordinaria, no es algo especial. La fe tiene que ser parte de nuestra vida. Oremos por eso.
Amén!


2008. június 1., vasárnap

Úrnapi Igehirdetés 2008. június 1.

Írta: Tóth L. Kristóf lelkész
Buenos Aires
Az igehirdetés meghallgatható ide kattintva.


Lekció: 2Mózes 4,1-12
Textus: Galata 3,5-9
5Tehát az, aki a Lelket adja nektek, és hatalmas erőkkel munkálkodik közöttetek, vajon a törvény cselekedetei, vagy a hit igéjének hallása által teszi-e ezt? 6Így van megírva: „Ábrahám hitt az Istennek, és Isten őt azért igaznak fogadta el.” 7Értsétek meg tehát, hogy akik hitből valók, azok Ábrahám fiai. 8Mivel pedig előre látta az Írás, hogy az Isten a pogányokat hit által igazítja meg, előre hirdette ezt az evangéliumot Ábrahámnak: „Általad nyer áldást a föld minden népe.” 9Eszerint a hitből élők nyernek áldást a hívő Ábrahámmal..
Cím: A hit áldása

Bevezetés
Kedves testvérek!
Egy Bruce Olson nevű 19 éves fiatalember az észak-amerikai Minnesota államból felkerekedett, és elment Kolumbiába, hogy misszionáriusként megismertesse a vad motilone indiánokkal Jézust. Hosszú, nehéz küzdelme végül sikerrel járt. Az indiánok közül sokan befogadták az életükbe Saymaydodjira Ibatiradacura-t, ahogy ők nevezik Jézus Krisztust. Nos, Bruce Olsonnak le kellett fordítania az indiánok nyelvére legalább a leglényegesebb bibliai fogalmakat, hogy megtérésre segíthesse őket. Egy bennszülött segítőjével Bobarishorával folytatott beszélgetések során kristályosodott ki, hogy miként kellene a hitet megfogalmazni.
„Aztán egyik este Bobby kérdezgetni kezdett. A tűz mellett üldögéltünk. Komoly arcát megvilágították a lángok.
– Hogyan járhatok Jézus ösvényén? – kérdezte. – Egy motilone sem járt még arra. Ez egy új dolog nekünk, a többiektől ezt nem kérdezhetem meg. […]
– Bobby – mondtam – emlékszel arra, mikor először vettem részt a Nyilak Ünnepén, először láttam az összes motilone indiánt összegyűlni és együtt énekelni? – Ez az ünnep volt a legfontosabb szertartás a motilone kultúrában.
Bobby bólintott. A tűz fényében láttam, hogy feszülten figyel.
– Emlékszel, mennyire féltem felmászni a magas függőágyba, attól tartottam, elszakad a kötél. És akkor azt mondtam neked, csak akkor éneklek, ha egyik lábam a függőágyban van, de a másik a földön. Emlékszel?
– Igen, Bruchko.
– És akkor mit mondtál nekem?
Nevetett. – Azt mondtam, mindkét lábadat föl kell tenni. A függőágyban függeni kell.
– Igen – mondtam –, a függőágyban függeni kell. Ugyanez a helyzet Jézus követésével is, Bobby. Az emberek közül senki nem tudja megmondani neked, hogyan járhatsz az Ő ösvényén. Ezt csak Jézus tudja megmondani. De ahhoz a függőágyad köteleit Őbelé kell rögzítened. Istenben kell fölfüggesztened magad.”
E beszélgetés alapján fordította hát a hit kifejezését Bruce Olson úgy, hogy Jézushoz kötözni magunkat. Mi is próbáljuk megfogalmazni ma Pál segítségével, hogy mit jelent számunkra a hit?
1. Mi a hit?
Először lássuk bibliai szempontból! A hit fogalmát az Ószövetségben az 'áman ige fordításaként találjuk. E szó jelentése: szilárdnak, állandónak, tartósnak, megbízhatónak, igaznak lenni. Használatos emberekkel kapcsolatban (4Móz 12,7; 1Sám 3,20; 22,14; Péld 25,13; Ézs 8,2), de magára Istenre vonatkoztatva is, aki az őt szeretők számára megtartja szövetségét (5Móz 7,9). Főnévi értelemben különben csak egyszer, Hóseásnál fordul elő a hit.
Az ótestamentumi hitfogalmat legkönnyebben a 2Móz 4,1kk szakasz segítségével érthetjük meg. Itt Mózes kétségeskedik, hogy valóban fognak-e hinni neki. Isten pedig két csodával – a bot kígyóvá változtatásával és Mózes leprássá tételével és azonnali meggyógyításával –, és a harmadik (a Nílus vizének vérré változtatása) ígéretével biztosítja Mózest, hogy hinni fognak neki és elfogadják, mint Isten megbízottját. Isten így legitimálja Mózes megbízását és küldetését. Ezeket látva hisz a nép Mózes megbízásában, és az elkövetkezendő szabadításban az egyiptomi rabszolgaságból. A hit tehát itt egy megbízatással kapcsolódik össze, és az kifejezetten isteni megerősítést kap. A szavak hitelessége és az azokban való hit nem választható el a hívő Isten iránti magatartásától
Az Újszövetségben a pisztisz az embernek Istenhez való viszonyát meghatározó kifejezés, amely elsősorban a kijelentés elfogadásának folyamatában valósul meg és soron határozottan Krisztussal, az Ő áldozatával kapcsolatos.
Az Ó- és az Újszövetség összefüggésének szempontjából kiemelt jelentősége van az 1Móz 15,6-nak, („Abrám hitt az ÚRnak, aki ezért igaznak fogadta el őt.”) ahol Ábrahám hite úgy jelenik meg, mint készség az Istentől kapott ígéretek engedelmesen és bizalommal elfogadására. Isten deklarálja Ábrahám hitét, és ez összekapcsolódik a vele kötött Szövetséggel (1Móz 15,7kk).
A hit elsősorban nem intellektuális, hanem egzisztenciális töltésű fogalom. Magyarul – mint az indiános történetből láthattuk – nem lehet megtanítani rá senkit. A hittan, mint iskolai tantárgy sem a hitet tanítja – mint nevéből gondolnánk –, hanem a hit tárgyáról, Istenről, Jézus Krisztusról tanít tényeket. Nem kaphatunk vagy szerezhetünk hitet egymástól, csak mindannyian egyenként az Úrtól. A hit tárgya nem szemléltethető, objektív eszközökkel nem írható le, létezése hit nélkül nem ragadható meg. Azaz, ahogy a Zsidókhoz írt levél írója megfogalmazza a híres, jól ismert meghatározást: „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” (Zsid 11,1).
2. Milyen a mi hitünk?
Az előző bekezdésben azt mondtam, hogy a hit egzisztenciális – azaz létünket érintő fogalom. Úgy is mondhatnám, hogy a te hited és az én hitem nem felcserélhető. Mindegyikünknek saját hitünk kell hogy legyen. Ugyanakkor nem individuális, azaz nem független a másiktól. Ha az lenne, igazuk lenne azoknak az individualistáknak, akik keresztyéneknek nevezik magukat, és egyedül „gyakorolják hitüket”, nem tartanak kapcsolatot más keresztyénekkel. A Krisztus követés azonban közösségi dolog. Jézus nem egyenként, hanem csoportként szólította meg követőit. Nem egyénileg, hanem közösségben tanította tanítványait. A tizenkettő személyi összetétele egy társadalmi mintát képviselt. A különböző felkészültségű, hátterű, tehetségű és vérmérsékletű tanítványok – apostolok – a felkészülés és a későbbi szolgálat során kiegészítették egymást. Mint ahogy a mai gyülekezetben is így van ez, vagy legalábbis így kellene lennie.
A személyes hitet tehát mindenkinek magának kell megszereznie. Amiért beszélünk róla, amiért a keresztyén egyház napirenden tartja, az az, hogy a hit csak közösségben gyakorolható. Egyedül is dobálhatok kosárra, de az igazi kosárlabda az csapatjáték. A keresztyénség is csapatjáték. Fontos nekem a te hited, mert egy közösséghez tartozunk. Ha a te hiteddel valami gond van, akkor a közös imádságunk erőtlen lesz, és a Sátán eredményesen akadályozza meg, hogy eljusson Isten elé. Ha a te hited rendben van, az enyém is, de a harmadik testvérünk valójában nem hisz Jézus feltámadásában, akkor a mi tanúságtételünk is erőtlenné válik a kívülállók előtt.
Vizsgáljuk tehát meg rendszeresen a hitünket. Képes vagyok-e elfogadni Istentől azt, amit ad? A fentebb idézett Bruce Olson elvesztette menyasszonyát egy balesetben és barátját, Bobbyt meggyilkolták a telepesek. Elbizonytalanodott, és megkérdőjelezte, hogy volt-e értelme egyáltalán a küzdelemnek. Isten egy hívő testvérén keresztül válaszolt neki. És Bruce hitével el tudta fogadni, hogy ha Bobby nem olyan lett volna, amilyen, s amiért megölték a telepesek, akkor nem sikerülhetett volna felépíteni a kórházat és az iskolát a motilone-ok között, és Jézus evangéliumát megismertetni sem.
3. A hit áldása
A címbe megfogalmazott dolog számomra azt jelenti, hogy Isten egy csomó áldást készített el a számunkra. Egyénileg és mint közösség számára is. Tehát az ő áldásai rendelkezésünkre állnak, és csak a megfelelő alkalomra várnak, hogy használatba vehessük őket. Egy kicsit – illetve nagyon is – leegyszerűsítve, de még működőképesen, úgy képzelem el, hogy amikor valamiért imádkozunk, akkor Isten ráirányítja a figyelmünket egy olyan dologra, ami már régebben ott volt az életünkben, de mivel nem voltunk olyan helyzetben, hogy felismertük volna, vagy szükségünk lett volna rá, nem vettük észre. Isten rámutat, és azt mondja: ott a megoldás, ott a válasz. S ahhoz, hogy ezt elfogadjuk, a hitünkre van szükség. Arra a hitre, amely átemel bennünket az anyagi világ kötöttségeiből a szellemi világba. Ahol az emberi, józan ésszel felfoghatatlan dolgok is megtörténhetnek és meg is történnek. Ahol a rák meggyógyulhat, a meddő asszony szülhet, a beszédhibás ezrek előtt szónokolhat, a száz pesoból ezer lehet.
Végül ne feledjük el: Ábrahám a hit példája, akinek azt a szinte elképzelhetetlenül nehéz próbát kellett kiállnia, hogy Isten Izsák életét kérte tőle áldozatul. Ábrahám kiállta a próbát és ezerszeres jutalmat kapott. Amikor tehát a hit megpróbálásra kerül az életünkben, ne felejtsük el, hogy az Úr nem rak ránk nagyobb súlyt annál, amit el tudnunk hordozni. De akkorát igen. Ha hitet akarunk, ha igazi hívők akarunk lenni, ne keressük mindig a legkényelmesebb megoldásokat, mert a pokolba vezető út megalkuvással van szegélyezve. Vállaljuk a hit kihívásait, és legyünk készen arra, hogy bármikor próbára tétethet hitünk. Legyen hát erős. Ehhez pedig gyakorolnunk kell a hitet.
Befejezés
Testvéreim! Az elkövetkező hetekben folytatjuk a hit fogalmának tanulmányozását, ahogy a galata levélben tovább haladunk. Ne mulasszátok el figyelemmel kísérni saját Bibliátokban a vasárnapi igehirdetések alapigéit, és bátorítok mindenkit, hogy olvasson hozzá, legyenek kérdései, ha valami nem teljesen világos, ne nyugodjon senki addig, amíg meg nem értette. Segítséget nyújt ehhez maga a Biblia – akit érdekel, szívesen megmutatom, hogyan – illetve a gyülekezeti könyvtár, de az Internet is. És nem utolsósorban mi ketten, feleségemmel, állunk mindenki rendelkezésére személyesen, telefonon vagy emailben.
Imádkozunk azért, hogy minél többen megtalálják a bibliai hitet úgy, ahogy Ábrahám megtalálta.
Ámen!

Magamról

Ötven éve megalapított, bár közel nyolcvan éves múltra visszatekintő evangéliumi gyülekezet vagyunk Buenos Aires szívében. Magyarul hirdetjük azt a JÓ HÍRT, hogy JÉZUS KRISZTUS MEGHALT HELYETTÜNK ÉS ÉRTÜNK A KERESZTEN, A HARMADIK NAPON PEDIG FELTÁMADT.