Úrnapi Igehirdetés, 2007. szeptember 23.

Buenos Aires, 2007. szeptember 23.

Írta Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: 1Kor 12,1-27

Textus: 1Péter 4, 10-11

Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai: ¹¹ha valaki prédikál, úgy mondja szavait, mint Isten igéit, ha valaki szolgál, úgy szolgáljon, mint aki azt az Istentől kapott erővel végzi, hogy mindenkor az Isten dicsőíttessék Jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.

Cím: Kegyelmi ajándékok

Bevezetés

Az úgynevezett kegyelmi vagy lelki ajándékok témája egy olyan kérdéskört érint, amely sok félreértésre ad alkalmat. Úgy látom, hogy a történelminek nevezett egyházakban, azok közül is a protestánsokban – a reformátusra és az evangélikusra gondolok – méltatlanul elhanyagoljuk őket, miközben egyes újprotestáns, pünkösdi-karizmatikus közösségekben egészségtelenül túlhangsúlyozzák jelentőségüket. Mindezek mellett – hála Istennek – vannak olyan keresztyének is, akik helyesen élnek velük.

Nézzük meg először, hogy igazából mik is a kegyelmi ajándékok, hogy aztán megvizsgálhassuk azt, hogy honnan származnak, hogyan kell alkalmazni őket, és végül, hogy mi a céljuk!

A Biblia szerint a kegyelmi ajándékok Istentől származó adományok, képességek, erők, amelyek haszonra adattak. Már az Ószövetségben is találkozunk velük, noha maga a kifejezés csak az Újszövetségben, és ott is csak a Szent Lélek kitöltetése – azaz pünkösd – utáni események leírásában. A kegyelmi ajándékok görög nevéből (karizma) képzett „karizmatikus” kifejezéssel messzemenően jellemezhetők olyan ótestamentumi szereplők, mint mondjuk Mózes, akinek olyan sok volt a karizmája, hogy Isten „visszavett” belőle, hogy a hetven vénnek adjon. Vagy Dávid király, aki amikor Isten akaratát követte, gyakorlatilag bármit képes volt megtenni. Vagy Sámson, Józsué, sőt Saul is. Az Újszövetségben legelőször erőteljesebben akkor találkozunk velük, amikor egy egyszerű halászember olyan erővel hirdeti Isten szeretetének üzenetét az összesereglett hívők előtt a templomban, hogy mintegy háromezren azonnal megtérnek Jézushoz. Péter apostolról van szó, és az ő nevezetes pünkösdi prédikációjáról. Talán a legnagyobb karizmatikus az egyház hőskorában Pál apostol volt, aki nem egy ajándékkal bírt. De az üldözött keresztyénségben is rengeteg volt belőle, hiszen Isteni erő nélkül nem lehet vállalni az oroszlánok elé vettetést. Az egyház és az állam összefonódásától, azaz az ún. nagykonstantini kortól kezdve a hivatalos keresztyénségből egyre jobban eltűnnek a kegyelmi ajándékok. Ahogy kialakulnak a különböző szervek és tisztségek, az Isten Szent Lelkének egyre inkább meg van kötve a keze atekintetben, hogy kinek milyen kegyelmi ajándékot adjon. Így aztán lassan kiszorulnak az ajándékok, hogy egy-egy eretnekmozgalomban, illetve később a reformációs mozgalmakban új életre keljenek. De a 16. század után induló ébredések kulcs eleme is a kegyelmi ajándékok életre keltése, használatba vétele. Sajnálatos, hogy manapság leginkább a pünkösdiek és a karizmatikusok „híresek” a kegyelmi ajándékokkal való élésről, és bizony gyakorlatukkal megijesztenek sok őszinte hívő, de a teológiában kevéssé jártas keresztyént. Mi reformátusok azonban nem mondhatunk le a kegyelmi ajándékok gyakorlásáról csak azért, mert mások esetleg harsányságukkal megbotránkoztattak. Nekünk, akiknek a legfontosabb a Biblia, azt kell tudnunk, hogy Isten mit tanít a karizmákról (a kegyelmi ajándékokról) a Bibliában, és nekünk hogyan kell gyakorolnunk azokat, amelyek nekünk adattak. Tehát akkor nézzük meg a bibliai tanítást!

1. A kegyelmi ajándékok forrása

Teljesen egyértelmű, hogy a kegyelmi ajándékok Istentől származnak. Az ő ajándékai, amelyeket azért ad nekünk, hogy örüljünk, hogy segítséget kapjunk, hogy eredményesebbek legyünk. Természetesen a maga dicsőségére, hiszen az embernek az a feladata, hogy Istent dicsőítse. Hála Istennek, hogy ennek a feladatnak a teljesítése az egészséges lelkületű embernek örömet okoz, sőt, a boldogsága forrása ez. Mert vannak olyanok, akik megijednek attól, hogy a keresztyén feladata Isten dicsőítése, mert azt gondolják, hogy az ember azért van, hogy boldog legyen. De ez a két dolog nem zárja ki egymást, hanem ellenkezőleg, szoros kapcsolatban vannak.

A kegyelmi ajándékok tehát a mennyből érkeznek, Isten trónterméből. Ő az, aki kiosztja mindenkinek a személyére szabott ajándékot, hogy azzal örvendeztesse meg. Ő Isten, tehát igazán jól ismer mindannyiunkat, és tudja jól, hogy mi kell nekünk. Ha tehát valamelyikünknek problémája van azzal a kegyelmi ajándékkal, amit kapott, akkor a hiba az ő készülékében van, nem Istenében.

Úgy fogalmaztam az előbb, hogy mindenkinek ad Isten kegyelmi ajándékot. Ezt úgy kell érteni, hogy minden egyes emberi egyed számára van elkészítve karizma, de Isten jól tudja, hogy mikor kell azt átadni neki. A lehető legalkalmasabb időpontban kapod meg te is a tiédet, akkor amikor felkészültél rá. Aki pedig nem tér meg, nem adja Krisztusnak az életét, azé akár örökre is a mennyei raktárban maradhat. És bizony Isten – helytelen működtetés esetén – akár vissza is veheti a kegyelmi ajándékot, mert a rossz használat sokkal többet tud ártani a megajándékozottnak és a környezetének is, mint az ajándéktól való megfosztottság.

2. A kegyelmi ajándékok alkalmazása

A kegyelmi ajándékokkal egymás javára szolgálni kell. A kegyelmi ajándék nem azé, aki kapta, ő csak sáfár. Itt a „sáfárság” kifejezést meg kell magyarázni, mielőtt továbbmennénk. A sáfár az az ember, akinek a rábízott javakkal gazdálkodnia vagy valamely feladatot megbízásból végre kell hajtania. A sáfáré csak a szolgálat, a diakónia kötelezettsége. A diakónia alatt nem a szűk értelemben vett szeretetszolgálatot (szegények, öregek, betegek gondozása, adakozás) értjük, hanem minden keresztyén szolgálatot.

Azt se feledjük, hogy sokféle karizma van: mindenki azzal szolgáljon, amit Istentől kapott, aki lelkieket, az a lelkiekkel, aki egyéb tehetséget, pl. jó anyagi helyzetet, vendégfogadásra alkalmas lakást, az az anyagi javaival szolgáljon. Az a fontos, hogy Isten kegyelmének az áldása eljusson a szolgálat révén ahhoz, akinek Isten szánta. Ennek biztosítása a sáfár feladata.

Az igehirdetés pedig az Isten beszédével való sáfárkodás. Az igehirdető abban különbözik minden más tanítótól, szónoktól, általában minden beszélő embertől, hogy Isten igéjével sáfárkodik: nem a saját gondolatait közli, hanem azt, amit Isten elmondás céljából üzenetként rábízott. Nem emberi vállalkozást hajt végre, hanem Istentől kapott szolgálatot végez, nem magáért, hanem azokért, akikhez Isten szólni akar. Lehet az igehirdetést utánozni, lehet kegyelmi ajándék nélkül is szólni, de abban nincs benne az az erő, amit Isten Szentlelke kölcsönöz kizárólag Isten szavának. Az igehirdetésnek az a célja, hogy a nyomában támadó élet mindenestől Istent dicsőítse.

3. A kegyelmi ajándékok célja

A Pál apostol szerint kilenc kegyelmi ajándék listáját az 1 Korinthus 12-ben találjuk meg, így: „Mert némelyik a Lélek által a bölcsesség igéjét kapta, a másik az ismeret igéjét, ugyanazon Lélek által. ⁹Egyik ugyanattól a Lélektől a hitet, a másik ugyanazon Lélek által a gyógyítások kegyelmi ajándékait. ¹⁰Van, aki az isteni erők munkáit vagy a prófétálást kapta; van, aki lelkek megkülönböztetését, a nyelveken való szólást, vagy pedig a nyelveken való szólás magyarázását kapta.” Ezek felölelik a keresztyén szolgálat spirituális részét, azaz a hithez kapcsolódó dolgokat. Megérne egy külön prédikációt az, hogy a páli megfogalmazás szerint mit is takar egy-egy név. Annyi legyen elég ez alkalommal, hogy mindezeknek a célja az, hogy az Isten Szent Lelke még jobban hatékonyabban, erőteljesebben tudjon munkálkodni a keresztyének egyéni életében és a gyülekezetben is. Azok a korok, amelyekben a karizmákat háttérbe szorították, az egyház hanyatlásának korai voltak. Azok a gyülekezetek, ahol nem éltek a kegyelmi ajándékokkal, azok enyészetnek indultak. Azok a keresztyének, akik nem használták a nekik adatott kegyelmi ajándékokat, lassan-lassan kiégtek, hitük legjobb esetben is megszürkült, s nem egy esetben szkeptikusokká, sőt hitehagyottakká váltak.

De nem véletlen nevezi a Biblia kegyelmieknek ezeket az ajándékokat. Mert Isten kegyelmes, és mivel az a célja, hogy élő keresztyének, élő gyülekezetek, élő egyház dicsőítse Őt, ad estélyt a visszatérésre, a kegyelmi ajándékok leporolására, újraindítására, hogy feléledjen a keresztyénség és betöltse küldetését.

Ahogy a múlt vasárnap azt mondtam, hogy a szeretet akkor működik, ha gyakoroljuk, ugyanígy igaz a kegyelmi ajándékokra is. Ha felismered, hogy az életed célja az Isten dicsősége, és ezért minél eredményesebben kívánsz működni, mint keresztyén, akkor fogadd el és alkalmazd az Isten által neked szánt kegyelmi ajándékot.

Befejezés

Nagyon nehéz dolog valakinek olyan ajándékot találni, ami megfelelő, amelyiknek örül. Én bizony sokszor még azt sem tudom, hogy én minek örülnék, ha ajándékba kapnám. Az azonban bizonyos, hogy ha kapok egy ajándékot, aminek nem vagyok tisztában a rendeltetésével vagy működésével, akkor nem adnám vissza, vagy nem tenném el egy raktár mélyére, hanem megkérdezném az ajándékozótól, hogy mire való. Isten nagyon gondosan választja ki mindannyiunk számára azt a karizmát, amit aztán nekünk ad. Tévedésről az Ő esetében természetesen szó sem lehet. Tehát ha nem tudod, mi a karizmád, vagy nem érted, mire jó, akkor kérdezd meg az Urat, és Ő örömmel elmagyarázza. Ne hagyd porosodni, ha már megkaptad, hanem élj vele, a magad gyönyörűségére, a körülötted élők örömére és Isten dicsőségére.

Ámen!

Úrnapi Igehirdetés, 2007. szeptember 16.

Buenos Aires, 2007. szeptember 16.

Írta Tóth L. Kristóf

lekész

Lekció: Máté 24

Textus: 1Péter 4,7-9

Mindennek a vége pedig már közel van: legyetek tehát bölcsek és józanok, hogy imádkozhassatok. ⁸Mindenekelőtt az egymás iránti szeretet legyen kitartó bennetek, mert a szeretet sok bűnt elfedez. ⁹Legyetek egymással vendégszeretők zúgolódás nélkül.

Cím: A szeretet és az utolsó idők

Bevezetés

Képzeld el, testvérem, hogy ülsz egy repülőgépen, ami épp harmincezer láb magasan repül az Atlanti óceán felett, amikor a pilóta bejelenti, hogy mind a négy motor meghibásodott, a Jumbo nem képes vitorlázni, úgyhogy óhatatlanul lezuhan. Körülbelül 10-15 perc van hátra a becsapódásig, ami minden valószínűség szerint az összes utas és a teljes személyzet azonnali halálával jár. Nincs semmi teendő, az életedből hátra lévő perceket kényelmesen ülve töltheted. Mire szánod ezt az időt?

Remélem, egyikünk se kerül ilyen helyzetbe a valóságban, és most nem is azért kérem, hogy gondoljátok végig, hogy ijesztgesselek benneteket, hogy esetleg ez járjon az eszetekben, amikor a legközelebb repülőre ültök, hanem azért, hogy egy kicsit belegondoljunk mindnyájan abba, hogy mi a legfontosabb az életünkben. Mi az, amit akkor tennénk, ha a rövides halállal kell szembenéznünk. Pánik? Félelem? Szomorúság? Vagy izgalmas várakozás az Úr előtt való megjelenésre? És mi az, amit addig még itt a földön (a levegőben) meg kell tenned? Megvallani bűneidet? Megbocsátani valakinek? Üzenetet küldeni szeretteidnek? Elmondani a melletted pánikoló utasnak, hogy a szívedben él Krisztus, és nem félsz a haláltól, és még ő is megtérhet Jézushoz a halála előtt?

Péter a kétezer évvel ezelőtti kisázsiai keresztyéneknek azt mondta: „Mindennek a vége pedig már közel van” . S ha akkor közel volt, akkor ma még közelebb. Nem tudjuk, mikor jön el az utolsó nap, mert ezt nem hozta tudomásunkra az Úr, de azt tudjuk, hogy egyre közelebb van, és hogy Jézus arra kéri, bíztatja az övéit, hogy legyenek mindig készenlétben. Éljenek úgy, hogy akármelyik pillanatban véget érhet az életük, és számot kell adjanak róla, hogy hogyan éltek a rájuk bízott lehetőségekkel, mennyire keresztyén életet éltek.

Ezt bizony nekünk is érdemes átgondolnunk. Nem úgy éljük mindennapjainkat, mintha nem is lennénk keresztyének? Nem feledkezünk meg arról, hogy lehetséges, hogy holnap már nem lesz? Hogy akár már ma meg kell állnunk az Úr ítélőszéke előtt? Nem halogatjuk életünk döntéseit, mondván, majd holnap? Nem jellemző ránk a keresztyénségünkben is a mañana-mentalitás?

1. Bölcsesség és józanság

Előbbi példánkban a zuhanó repülőgépen – azt gondolom – a legfőbb erény ez a kettő lenne: a bölcsesség és a józanság. És azt is gondolom, hogy a legritkább is. Mert ilyen helyzetben az ember hajlamos pánikba esni, elveszteni a fejét. Kisázsiai elődeink is nehéz helyzetben voltak – ha nem is egészen olyanban, mint a zuhanó gép utasai – ezért könnyen pánikba eshettek volna, talán estek is. Egyrészt szorongatták őket munkatársaik, családtagjaik, volt barátaik, hogy hagyják el ezt a Jézus nevű názáreti prófétát és térjenek vissza korábbi pogány életmódjukhoz, másrészt belül is elbizonytalanodtak, mert arra számítottak, hogy minden szép és jó lesz keresztyénként, és nem ez történt. Idegesek lettek, kapkodtak, futkostak tanácsért fűhöz-fához. Péter azonban lecsendesítette őket. Nyugodjatok meg! Gondoljátok végig a helyzetet, legyetek bölcsek és józanok. Bölcsek, akik készek tanulni. Mert nem az a bölcs, aki sokat tanult vagy sokat tud, hanem az, aki a rendelkezésére álló tudás alapján tud jó döntést hozni. És józanok, akik hideg fejjel, kapkodás nélkül, megfontoltan végrehajtják a döntést.

Istennek ugyanis terve van. Az Ő bölcs elgondolása alapján vezeti végig az emberiséget úgy en block a történelmen, és az egyéneket az életükön. Tervet megvalósítani pedig nem lehet csapongva, ide-oda kapkodva, megfontolatlanul. Isten nem kapkod. Jézus megfontolt. Sokan gondolják, hogy Jézus hirtelen felindulásból verte ki a kufárokat a templomból. Ezt a jelenetet tévesen teszik Virágvasárnapra egyesek. Valójában Jézus vasárnap bement a templomba, látta az árusokat, aztán kiment Betániába imádkozni, aludni, és másnap, az Atyával való egyeztetés után font kötélből korbácsot és takarította ki a templomból az oda nem illőket. Utána lehet nézni a Márk 11-ben. A keresztyénnek tehát bölcsnek és józannak kell lennie, főleg az utolsó napok közeledtével, hogy nehogy a Gonosz félrevezesse.

Imádkozni sem lehet Hűbele Balázs módjára. Ha valami gondod, bajod, konfliktusod van, akkor imádkozol, elmondod Istennek a helyzetet, és Ő segít. És már azzal, hogy nem ösztönből válaszolsz egy konfliktusra, már előrébb vagy a jó megoldás felé vezető úton.

2. A legsürgetőbb feladat a szeretet gyakorlása

A legfontosabb dolog a bibliai, igazi keresztyénségben a szeretet gyakorlása. Minden olyan dolog a keresztyénség mai gyakorlatában, amely nem a szeretetre épül, a jobbik esetben emberi hozzátétel, a rosszabbikban a Gonosz aknamunkájának köszönhető. Az utolsó idők egyik jellegzetessége, hogy még a keresztyének között is meghidegül a szeretet. A Máté 24,12 szerint az utolsó időkben „Mivel pedig megsokasodik a gonoszság, a szeretet sokakban meghidegül.” Nos, a szeretetet gyakorolni kell. Az a keresztyének legfontosabb teendője, hogy szeressenek. Szeressék Istent, szeressék testvéreiket és szeressenek mindenkit.

A keresztyének egymás ellen elkövetett vétkei nagyon sok gondot, problémát okoznak a gyülekezetben – így volt ez akkoriban, és bár azt mondhatnánk, hogy ma nincs így. Nagyon sok esetben a keresztyének között ugyanazok az egymás ellen elkövetett bűnök találhatók meg, mint a Krisztust nem ismerő világiak között. Van azonban ennek egy kitűnő orvossága, mégpedig a szeretet, mert az képessé tesz a tűrésre és a megbocsátásra. Ha nem tekinted ellenségnek a másik embert – főleg keresztyén testvéredet –, mert Krisztus módján szereted, akkor sokkal könnyebb elhordozni minden konfliktust. Hogy ne értsük félre a Biblia szavait: az, hogy „a szeretet sok bűnt elfedez” nem azt jelenti, hogy a szeretet eltörli az elkövetett bűnt, vagyis ha bűnt követtem el valaki ellen, és utána kimutatom a szeretetem iránta, akkor megszűnt a bűnök! Nem erről van szó, hanem arról, hogy nincs ugyan a szeretetnek bűntörlő ereje, de a bűnök által egymáson ejtett sebeket képes begyógyítani.

A szeretetet pedig a mindennapi élet különböző helyzeteiben kézzelfogható módon kell gyakorolni: nemcsak a megbocsátásban, hanem a vendégszeretetben, amire az átutazó atyafiaknak (Jak 4:13), a vendégszolgálatra érkező igehirdetőknek (1Kor 9:5) és általában az idegeneknek (3Jn 5–8) volt szükségük. Szívesen kell gyakorolni a szeretetet idegenekkel is. Nem korlátozható a család, a gyülekezet vagy a közös hit körére. Felebarátot kell látni minden emberben (Lk 10:25–37). És ez ma sincs másként. Azzal tudjuk megmutatni a szeretetünket, hogy gyakoroljuk.

Befejezés

A hetvenes években készült egy háromrészes keresztyén film az USA-ban. Az első részben, melynek címe az volt, hogy Tolvaj az éjszakában (Thief in the Night) volt egy jelenet, amit szeretnék most felidézni. Vasárnap a lelkész a templomban az elragadtatásról beszélt, hogy amikor eljön az Úr, akkor a keresztyének egy szempillantás alatt eltűnnek, aki pedig halogatta a döntést, az hátramarad. A család – apa, anya, nagylány, kisfiú – együtt hallgatták. A kisfiú még nem tért meg, halogatta a döntést. Pár nappal később éppen jött haza a biciklizésből. Belépett a konyhába, ahol a következő kép fogadta: a tűzön forr az étel, a turmixgép forog, az anyja pedig sehol. Berohan a nővére szobájába, ott szól a magnó, az ágyon nyitott könyv, de a lány nincs ott. A kisfiúnak eszébe jut a vasárnapi prédikáció, és sikoltozva sírni kezd, mert azt hiszi, hogy az anyja és a nővére elragadtatott, ő pedig hátramaradt. A kiabálására bejön az anyja és a nővére a kertből, ahová kiszaladtak, mert a szomszédasszony hívta őket. A kisfiú boldogan rohan az anyja karjaiba, és azon nyomban, ott a konyhában letérdelnek és a kisfiú átadja életét az Úr Jézusnak.

Sokszor nem is gondoljuk végig, hogy tényleg bármikor eljöhet az, amikor véget ér az életünk, akár mert meghalunk, akár mert eljön az Úr. Mindkét esetben készen kell állnunk arra, hogy számot adjunk Istennek az életünkkel.

Ámen!