Prédikáció 2006. december 31.

Textus: Máté 4,1-11

„Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába, hogy megkísértse az ördög. ²Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. ³Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré.” ⁴Ő így válaszolt: „Meg van írva: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” ⁵Ezután magával vitte őt az ördög a szent városba, a templom párkányára állította, ⁶és így szólt hozzá: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: Angyalainak parancsot ad, és azok tenyerükön hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe.” ⁷Jézus ezt mondta neki: „Viszont meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” ⁸Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét,⁹és ezt mondta neki: „Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem.” ¹⁰Ekkor így szólt hozzá Jézus: „Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” ¹¹Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak neki.”

Cím: Ki az úr a háznál?

Bevezetés

Jézus Krisztus azért lett emberré, hogy a legfontosabb dolgokra megtanítson, de úgy, hogy bárki követhesse Őt. Isten nem angyalként, nem valamiféle szupermenként, de nem is a mindennapokon kívül álló, a gondokat, bajokat távolról szemlélő kívülállóként küldte el a Fiút erre a földre, hanem emberként. Olyannyira ember volt Ő, hogy – amint az elmúlt napokban olvastuk – rongyos istállóban, magatehetetlen gyermekként jött a világra, végig kellett járnia azt a fejlődési utat testében és értelmében (Lukács 2,40), amelyet minden korabeli zsidó fiúcskának, hogy aztán harmincévesen szolgálatba állhasson. Szolgálata lényege pedig abban állt, hogy Isten országát, azaz uralmát hirdesse. Az alatt az idő alatt, amíg Ő e földön testben járt, semmi olyat nem tett, amit ne tudna egy ember utána csinálni – természetesen a kereszthalálon és feltámadáson kívül. Akár a démonok kiűzéséről, akár a vízen járásról, akár a kenyérszaporításról, vagy akár Lázár feltámasztásáról olvasunk (hogy csak a leglátványosabb fizikai csodákat említsem), nem legyinthetünk gondolatban, hogy persze, ez Őneki nem volt kunszt, mi azonban meg se próbálkozzunk vele! Hit nélkül, örökélet és az Úr Jézussal való töretlen kapcsolat nélkül valóban veszélyes lenne ezekbe belevágni, de az embernek megadatott. Semmi olyan akadály nem merülhet fel előttünk, ha az Urat követni akarjuk, amit a Isten tett volna elénk. Pont Ő volt az, aki akadálymentesítette utunkat Őhozzá. Ami megakadályoz bennünket abban, hogy az Úr követői legyünk, csak és kizárólag mimiattunk került az utunkba.

Jézus szolgálatának kezdetén mindjárt három ilyen akadályra hívja fel a figyelmünket. Megmutatja, hogy igenis ellent lehet állni, és megmutatja, hogy hogyan tehetjük meg. A három szükséglet az alábbiakban foglalható össze:

1. Étel (a test szükséglete)

Mondhatjuk úgy is, hogy a test eszköze arra, hogy az embert kézben tartsa, sőt, zsarolja. Jézus határozott nemet mondott arra, hogy a test, azaz kizárólag csak a fizikai, érzékelhető valóság uralkodjon az ember felett. Az emberi szervezet atomokból és molekulákból, sejtekből és szövetekből épül fel. Ezeknek pedig szükségük van a táplálékra, ez idáig tiszta sor. Az is kétségtelen, hogy Isten teremtette meg az embert ilyenné. Hogy lehet akkor, hogy Jézus arra akar rávenni, hogy álljunk ellent éhségünknek? Ennek az a magyarázata, hogy Isten teremtésében a test az emberi lélek és szellem hordozójának szerepére jött létre. Nem azért, hogy uralkodjon, hanem hogy szolgáljon. A bűn – az ember Istennel szembeni engedetlensége – azonban ezt is elrontotta. A testet csak erőszakkal lehet rákényszeríteni arra, hogy a dolgát végezze. Ennek eszköze a böjt. Tehát a keresztyén teste gazdáját szolgálja, hasznára van, de nem uralkodhat fölötte. A keresztyén gondot visel a testére, táplálja és edzésben tartja, mert ez a lelkének és szellemének tároló edénye erre a hatvan-nyolcvan, esetleg száz esztendőre.

2. Védelem (a lélek szükséglete)

Az ember, mint teremtmény szellemi lény, akinek lelke van és testben él – hangzik a klasszikus meghatározás. A lélek az embernek az a része, amely az érzelmek, az értelem és az akarat területén szervezi a dolgokat. Rá van szorulva a testre, de az is őrá. Nem lehet a testet a lélektől büntetlenül elválasztani. A lélek védelemre szorul, ezért is fontos az embernek a fedél a feje fölött, az étel vagy az ölelés.

Hányan de hányan menekülnek biztonságot keresve rossz helyre. Fegyvert tartanak otthon, hogy megvédjék magukat; igazi emberi kapcsolatok helyett a testi szerelembe menekülnek; álomvilágot építenek fel maguk köré, hogy legalább látszólag biztonságban érezhessék magukat. Jézus azonban tudja, hogy a biztonság az Atyánál van. Az Ő ígérete, amit Sátán nem átallt tisztátalan szájára venni, nem politikai ígérgetés, hanem biztos alap, de valójában csak azok számára, akik rá mernek állni. Amíg biztonságra vágysz, de nem vagy hajlandó bekapcsolni a biztonsági övet a kocsiban, halálraítélt vagy. És nem elsősorban fizikailag, hanem sokkal inkább szellemi értelemben. Amíg nem vagy hajlandó belátni, hogy az Úr védelmére szorulsz rá, és máshol próbálod meglelni a védelmet, nagyon-nagyon megnehezíted Isten dolgát. Mert Ő nem felejtkezik meg rólad akkor sem, ha te nem figyelsz rá, de engedetlenségeddel hátráltathatod az életedért folytatott küzdelmét.

Jézus nem valamiféle babonás hiedelem istenségében bízott, hanem az élő Istenben, a Seregek Urában, és erre bátorít Téged is!

3. Hatalom (a szellem szükséglete)

Természetesen ez utóbbi esetben nem a jó értelemben vett szükségletről van szó. A rák is élő organizmus, célja a szaporodás, önmaga növelése, de tudjuk, hogy ezt az egészséges szervezet rovására viszi végbe a haszontalan daganat. A hatalom az ember szellemét elégíti ki, mármint a nem megtért ember halott szellemét teszi olyanná, mintha élne. De ez az élet csak illúzió, mint amikor a spanyol szabadságharcos vezér, El Cid holttestét felkötözték a lovára az utolsó csata reggelén, hogy a spanyolok bátrabban harcoljanak, látva, hogy vezérük mégsem halt meg, a mórok pedig pánikba essenek. A hatalommal bíró emberi szellem még ugyanúgy halott, mint a hatalommal nem bíró. Az életre kelt szellemű ember, azaz az, aki megtért, és Jézusnak adta az életét, bírhat, sőt bír is hatalommal, méghozzá nem is kevéssel. Ez a hatalom azonban nem test és vér fölötti hatalom, és nem is a Sátántól származik, sőt, ilyen hatalmat a Sátán még ha netán akarna, akkor sem adna. Ez a hatalom arra való, hogy Isten fiaivá legyenek a keresztyének. „Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében” (János 1,12)

A Sátántól kapott világi, fizikai hatalom elalaktalanítja (deformálja) az embert, ezért szinte szükségszerűen a kárhozatba vezet. Ezzel szemben az Úrtól jövő hatalom Isten közeli hozzátartozójává tesz, és így a mennybe juttat.

Befejezés

Jézus tehát nemet mondott arra, hogy Istenen kívül bármi vagy bárki más dirigáljon az embernek. Ez évben utoljára hadd mondjam ezt, hadd indítsalak benneteket a 2007-es esztendőre azzal, hogy bárkinek, aki uralkodni akar felettetek, és nem úgy mutatkozik be, hogy Én, az Úr vagyok, a te Istened… mondjátok határozottan, ha kell hangosan kiabálva: NEM!

Prédikáció - Advent 2. vasárnap, 2006. december 10.

Lekció: Kolossé 3,1-17

Textus: Kolossé 3,1-4

Ha tehát feltámadtatok a Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol a Krisztus van, aki az Isten jobbján ül. ²Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel. ³Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve a Krisztussal együtt az Istenben. ⁴Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben.

Cím: Halott vagy? Igen…

Bevezetés

A levél megírására az adta az alkalmat, hogy Epafrász, „Krisztus hű szolgája” (1:7) Kolosséból felkereste Pált fogságában, beszámolt neki a gyülekezet életéről és az azt fenyegető veszélyről (4:12–13), majd kérte, hogy legyen segítségére a hamis tanítók elleni küzdelmében.

Kolossé Frígiában – Laodiceával és Hierapolisszal együtt – a Kilikiából Efézusba vezető út mentén, a Lycus völgyben feküdt. Ma már csak romjai vannak, Kr. u. 60-ban földrengés pusztította el.

Pál nem járt még Kolosséban, de tudott az ottani gyülekezetről. Jól ismerte Filemont, annak feleségét, Appiát és fiukat, Archippust, és mindenekelőtt Epafrászt, aki valószínűleg egyike volt azoknak, akik Kolosséból efézusi tartózkodása alatt átjártak Pált hallgatni, majd hitre jutva hirdették otthon a megismert Krisztus evangéliumát. Így keletkezett a gyülekezet Kolosséban és a szomszédos városokban is.

A kolosséiaknak írt levél, a mai igerészt megelőző második fejezetében a Krisztussal való meghalás szükségességét hangsúlyozta. A bűnnel, s gonosszal való radikális szakításnak ugyanis nincsen más módja, mint a meghalás. Ugyanis a rabszolga két módon szabadulhat meg gazdájától – tulajdonosától –, felszabadítás, illetve meghalás útján. Egyértelmű, hogy ezek közül az egyik járhatatlan. Ugyanis a Sátán soha nem fog önként lemondani senkiről. Csak úgy bújhat ki az ember a bilincsből, ha meghal.

Egyszer régen, egy olasz filmsorozatban, aminek címe Sandokan volt, nagyon drukkoltunk egy maláj szabadságharcosnak, aki az angol megszállók kezébe került, és nem látszott mód a szabadulására. Akkor bevett egy mérget, és a holtnak hitt testét tengerbe vetették. Magához tért, és így menekült meg. Csak akkor engedték el fogvatartói, amikor halottnak hitték.

A harmadik rész elején Pál az érem másik oldaláról beszél, a Jézusban való feltámadásról. Itt nem a test feltámadásról van szó, amely majd az utolsó időkben következik majd be, hanem az óember megöldöklését követő feltámadásról, azaz az újember életre keléséről. Ebben mindenkinek részesednie kell, aki megbánta bűneit és Jézusban örökéletet akar. A kolosséiak, akikhez Pál intelmei szólnak, ilyenek. Megtértek, és keresik a további utat. Figyeljünk hát arra, amit nekik mond Pál!

1. A fentiekkel törődjetek!

Amikor jó ötven éve az első ember kijutott a világűrbe, az istentagadók népes tábora felkiáltott: Lám-lám, a világűr üres, Isten nem létezik. Azok azonban, akik ott kint jártak, arról beszéltek, hogy igenis létezik valaki, aki kézben tartja mindazt, amit mi világegyetemnek nevezünk. Az értelmes ember egyébként sem úgy gondol Istenre, mint aki egy felhőn ülne, vagy a Holdon, illetve más bolygón lakna, hanem úgy, mint Aki mindenhol elérhető. Az ember gondolkodásmódja miatt fejezi ki magát úgy Pál, hogy a fentiekkel törődjünk. Azokkal, akik nálunk magasabb létformát képviselnek: az angyalokkal, és a démonokkal. Mert bizony ez utóbbiak is felettünk állnak, ha nem is erkölcsileg.

Emlékeztetőül az efézusi levélből: „Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak” (6,12)

A keresztyén ember életében az anyagi világon túl a szellemi játszik fontos szerepet. Az, hogy mi zajlik a fejünk fölött, nagymértékben befolyásolja mindennapjainkat. Gondoljátok, hogy ha az, hogy kik ülnek a parlamentben, hogy kik kormányozzák Argentínát vagy Magyarországot, az USA-t, Európát illetve az egész világot, érezhető hatással van mindennapjainkra, akkor a mennyei erőviszonyok, az angyalok és démonok értünk való küzdelmének az állása ne lenne? Erre a küzdelemre nekünk oda kell figyelnünk, mert ettől is függ a szellemi jólétünk is! Ugyanis a küzdelemben komoly súllyal van jelen a mi imádságunk. Az angyalok ereje a mi imádságunk. Ha nem imádkozunk, ha széthúzás van a keresztyének között, akkor az angyalok kardjai lehanyatlanak, a démonok pedig megerősödnek. Ezért van a mai keresztyénség ilyen állapotban. És a mi gyülekezetünk is!

Felfelé nézzünk, de ne csak a szánkat tátsuk, hanem imádkozzunk. Valljuk meg bűneinket, adjunk hálát mindenért, ami az Úrtól származik, könyörögjünk segítségért a környezetünkben élők számára, és magunknak is. Tárjuk fel szívünket, érzéseinket, kétségeinket, örömünket-bánatunkat, teljes önmagunkat az Úr előtt, és akkor lesz örömünk felfelé tekinteni.

2. Az életetek el van rejtve Jézusban!

A másik dolog, amiről Pál szól, az az elrejtettség érzése. A kiscsibék „anyjuk” szárnyai alá menekülnek, ha veszélyt éreznek. Az ember önkéntelenül fedél alá menekül, ha viharba kerül. Támadás esetén az ember fedezék mögé fut, és igyekszik a legkisebbre összehúzni magát.

Pál azzal bíztat, hogy Jézushoz bármikor elrejtőzhetünk. Akármilyen bajba jutottunk, Őnála mindig lehet oltalmat találni. Miért nem hiszik el ezt manapság olyan sokan, néha még keresztyének is? Noha tudjuk, hogy Jézus akkora áldozatot hozott értünk, amekkora emberi ésszel felfoghatatlan. Jézus, aki nem menekült el az Őt elárulók, elfogók, elítélők és kivégzők elől, biztos menedéket nyújt mindazok számára, akik Hozzá futnak. Ő elénk vetette magát, amikor a gonosz már kilőtte a bennünket örök kárhozatba taszító lövedéket, hogy testével védelmezzen meg. Ő képes arra, hogy bennünket megóvjon minden támadástól, de csak akkor, ha igénybe vesszük az Ő védelmét. Ahogy a vegyvédelmi felszerelés – gázálarc, köpeny, légzőkészülék – haszontalan, ha a raktárban marad, úgy Jézus védelme sem hatékony, ha a keresztyén ember nem veszi igénybe. Számolj le magadban azzal a félrevezető tanítással, amit a Sátán megpróbál beléd sulykolni, hogy csak magadra számíthatsz, és mindenre képes vagy! Nem bírsz el minden támadóddal! Nem vagy képes egyedül megbirkózni a nehézségekkel. Nem te vagy a teremtés koronája, nem te vagy a legfejlettebb lény az univerzumban. Nem vagy képes bármire, csak és kizárólag Jézussal! És ha baj van, nem tudod megvédeni magad. Csak az Úr Jézus képes rá! Hozzá fuss!

3. Jézussal fog megjelenni a dicsőségünk!

Végül pedig tekintsünk előre! Mert dicsőség vár ránk. De milyen? Mi a dicsőség manapság? Az, hogy van, aki meg tud enni egy kukacot? Hogy ki mer állni a nagy nyilvánosság elé, hogy elénekeljen egy dalt a Latin-american Idolban? Hogy élő adásban megnevettet embereket neveletlenségével, sőt undorító mocskosságával? Vagy hogy egy valóságshow-ban huszonnegyedmagával porig alázkodik egy nyálas, a média által megalkotott bálvány előtt, egy nem is igazán nagy pénzösszeg bizonytalan reményében? Vagy az, hogy a nehéz helyzetben ki tudsz állni Jézus ügyében. Tudsz beszélni a hitedről gúnyos megjegyzések közepette is. Hogy ki tudsz állni a Biblia igazsága mellett akkor is, ha ezért neandervölgyinek tartanak. Ha ilyen dicsőséget szerzel, az – bár ma talán nem látszik mindenki szemében annak – de amikor Jézus megjelenik az Ő dicsőségében, akkor a tiéd is felragyog az Övé fényében.

Befejezés

Keresztyénnek lenni életprogram. Halállal kezdődik. Jézus kétezer éve meghalt a kereszten. De feltámadt a harmadik napon. Neked is meg kell halnod a bűn és az Ördög számára, hogy elveszítsék a hatalmukat fölötted. Ha meghaltál a bűnnek és a Gonosznak, akkor már felfelé tekinthetsz, és segítheted az angyalok harcát, amelyet érted, és a körülötted élő – talán az értük folyó harcnak nem is tudatában lévő – emberekért folytatnak. És keresd az el nem múló dicsőséget, amely a hűségben, a tisztaságban, a hitben és a szeretetben jelenik meg, és amely – ha most nem is látszik annak – fényesen fog majd ragyogni, ha eljön az Úr Jézus.

Prédikáció 2006. december 3. Advent 1. vasárnap

Lekció: 2Sámuel 12,1-14

Textus: Márk 14,66-72

Amikor Péter lenn volt az udvaron, arra ment a főpap egyik szolgálóleánya. ⁶⁷Meglátta Pétert, amint melegedett, ránézett, és így szólt: „Te is a názáreti Jézussal voltál.” ⁶⁸Ő azonban tagadta, és ezt mondta: „Nem tudom, nem is értem, mit beszélsz.” És kiment az előcsarnokba. A kakas pedig megszólalt. ⁶⁹A szolgálóleány ismét meglátta őt, és újra mondta az ott állóknak: „Ez közülük való.” ⁷⁰De ő ismét tagadta. Egy kis idő múlva viszont az ott állók mondták Péternek: „Bizony, közülük való vagy, hiszen Galileából való vagy te is.” ⁷¹Ekkor ő elkezdett átkozódni és esküdözni: „Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek.” ⁷²És nyomban megszólalt a kakas másodszor is. Péternek ekkor eszébe jutott, amit Jézus mondott neki: „Mielőtt a kakas kétszer megszólal, háromszor tagadsz meg engem.” És sírásra fakadt.

Cím: A szenvedés értelme

Bevezetés

Kb. három évvel ezelőtt, a kislányom keresztapjával egy szerzői esten jártunk a szentendrei városházán. A szerző a legnagyobb akkor élő magyar költő, az azóta már elhunyt Faludy György volt. A kilencvenhárom éves, sokat megélt mester, amikor arról kérdezték, hogy milyen emlékei vannak a recski kényszermunkatáborról, azt felelte, hogy – így utólag – örömmel gondol vissza rá, mert sehol másutt nem lehetett együtt hatvan-nyolcvan olyan emberrel, akik a szenvedés közepette is megmaradtak embernek, és ahol ilyen értéke volt a becsületnek és tisztességnek. Ha nem kerül oda, költészete szegényebb lenne.

Amikor elolvastam a mai Igét, először az jutott eszembe, hogy miért engedte meg Isten azt, hogy Jézusnak az egyik legőszintébb és legodaadóbb tanítványa ilyen megpróbáltatásokon menjen keresztül. Nem lehetett volna-e valahogy megóvni az ilyen traumáktól, hogy a lelke sértetlen maradhasson. És ezen a vonalon továbbmenve feltettem a kérdést, amit nekem is gyakran feltesznek – és még gyakrabban nem – hogy mi értelme van a szenvedésnek, illetve más megközelítésből, miért engedi meg Isten a szenvedést.

Nem félek ettől a kérdéstől. Tudom ugyanis, hogy az én Istenem hűséges és igazmondó Isten, tehát amit megígért, azt akkor is teljesíti, ha ez az én kicsiny agyam számára fel nem fogható.

1. Péter útja

Simon Péter, a bétsaidából származó halászember, aki testvérével, Andrással együtt a munkaeszközeit hátrahagyva lépett a Jézus követésének útjára, tisztességes ember volt. Megismerhettük az ő jellemét az evangéliumokból, és azt gondolom, hogy olyannak ismertük meg, akire valóban büszkék lehettek a szülei. Hibái, mint a forróvérűség és indulatosság elnézhetők, főleg, mivel az Úr ügyében, vagy legalábbis az általa annak vélt ügyben ragadták el őt. A legközelebbi tanítványi körhöz tartozott, többet látott és tapasztalt, mint sok tanítvány. Közelebbről szemlélhette Jézust, mint akár testvére, András.

Látható, hogy őt nem feszítette érvényesülési vágy, mint például a szoros tanítványi kör másik két tagját, Jakabot és Jánost. Ő meglátott valamit a halászcsónakjában megjelent prófétában, ami arra késztette, hogy feleséget, családot, munkát hátrahagyva kövesse. Emlékszünk Péter elhívására: a halászember első örömét beárnyékolta az a felismerés, hogy ő mint bűnös, nem lehet közösségben a Szenttel. Jézus mégis azt mondta neki, hogy „Jöjj és kövess engem!” Nem ígért semmit Péternek az Úr, se jót, se rosszat. Péter mégis követte Őt. Talán nem is tudta megfogalmazni, miért, de halványan úgy érezhette, mintha a jövő függne ettől.

Péterről nem azt tudjuk meg az evangéliumok leírásaiból, hogy kimagasló személyiség lett volna, hogy vezető alkat, vagy a többieknél élesebb eszű. A vezetői tulajdonságokkal csak évszázadokkal később, a római katolicizmus ruházta fel a pápaság tekintélyének alátámasztása érdekében. Azt azonban a Bibliából tudhatjuk, hogy őszinte és tisztességes és becsületes ember volt.

2. Péter szenvedése

Péter szenvedése ott kezdődött, hogy olyan helyzetbe került, ahová normális körülmények között soha nem került volna. Ha marad a Genezáret-tó partján halászként, akkor nem keveredik bele egy szervezkedési, lázadási, sőt, istenkáromlási ügybe. Akkor nem kerül megvallási kényszerbe a meggyőződését illetően. Maradhatott volna olyan szürke embernek, mint Magyarországon sok millióan, akik átvészelték a kommunizmust anélkül, hogy színt vallottak volna. Akik kinyitották a szájukat, sokszor börtönbe kerültek. Akik csak magukban morogtak, megúszták. Péter is ilyen lehetett volna, azonban az Úr másként képzelte. Nem kínos, hanem halálfélelemmel teli helyzetbe engedte jutni egyik – ha nem a – leghűségesebb tanítványát.

Ne gondoljuk, hogy ez semmiség. Milyen rossz érzés – legalábbis egy egészséges gondolkozású embernek –, amikor kiderül, hogy jóakarata rosszul sült el. Hát még akkor, ha valaki ellen, akár szándékoltság nélkül, de rosszat tett. Az áruló, amikor rádöbben tettének súlyára és következményeire! Hogy nem menjünk messzebb példáért, Júdás micsoda lelki szenvedésen ment keresztül, aminek a vége az öngyilkosság lett. Péter szenvedése nem volt kisebb, mint Júdásé, csak más megoldást talált. A töredelmet.

3. Péter üdvössége

Péter életében a harmadik kakasszó volt a fordulópont. Egy olyan élmény érte, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Ekkor kapta meg azt a hatást, ami alkalmassá tette arra, hogy bő ötven nappal később, pünkösdkor az Úr Jézus kezében olyan eszközzé váljon, amilyenné vált. Méghozzá azért, mert megértette a bűnös embert. Nem kívülről és felülről szemlélte immár az Isten elleni lázadást, a bűnt, hanem úgy, mint akinek személyes tapasztalata van. Ez az élmény tette lehetővé a számára azt, hogy szolgáljon.

Az Isten emberei nem tökéletesek. Nem bűntelenek, nem tudják mindig mindenre a választ, és nem tudnak minden helyzetben helyt állni. Ha tudnának, akkor tökéletesek lennének, de akkor urak lennének, nem szolgák. Aki pedig úr, az nem lehet Jézus szolgája. Csak az szolgálhat Istennek, akit az Úr Jézus tesz alkalmassá egy-egy feladat ellátására. Ezért kellett Péternek, de Abrámtól Dávidon keresztül Pál apostolig, de akár Lutherig, Kálvinig, Bonhoefferig – hogy a ma élőkről ne beszéljünk – az Isten szolgáinak megpróbáltatáson keresztülmenniük.

Hiszen úgy tudja valaki igazán másokkal megértetni és segíteni átélni a gyógyulás folyamatát és örömét, ha ő maga is keresztülment rajta.

Befejezés

Az értelmes szenvedésnek van értelme, mégpedig egyrészt az, hogy megértheted, milyen bajban lennél, ha nem lenne Isten, ha Jézus nem halt volna meg a kereszten helyetted, másrészt pedig az, hogy tudsz segíteni a hasonló problémákkal küszködő másik embernek, aki még nem látja az Úr Jézus kegyelmét.

Péter példája jó. Péterből nem lett volna az, aki lett, ha nem ment volna keresztül ezen a szenvedésen. Belőlem sem lett volna az, aki vagyok, ha nem kellett volna pár megpróbáltatást átélnem, és megértenem, hogy én hiába erőlködöm az Úrért, ha nem azt teszem, amit Ő akar, hanem azt, amiről úgy vélem, hogy Ő akarja.

Figyelj az Úr akaratára, ne fuss el a megpróbáltatások elől, és használd fel az eredményeit!