Advent II. vasárnapi Igehirdetés

Buenos Aires

Írta: Tóth L. Kristóf lelkész.

Lekció: Lukács 8,4-15
Textus: Galata 6,9-10
  9A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk. 10Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.
Cím Folyamatos jelen

Bevezetés
Kedves testvérek!
A gondos tervezés meghozza az eredményt. Amikor januárban nekikezdtem a galata levél vasárnaponkénti folyamatos prédikálásához, készítettem egy beosztást az év végéig, minden „nekem jutó” vasárnapra beosztva az igeszakaszokat. Persze lett benne csere, betegség miatt, vagy mert Gabriel nem ért ide, de íme, az év végéhez közeledve már látszik, hogy sikerült. Még két rendes vasárnap van hátra az évből a main kívül, és két „csomag” maradt meg ezekre a Galata levélből.
Advent második vasárnapja egyúttal számomra – legalábbis egy időre – az utolsó lehetőség arra, hogy az evangéliumot hirdessem előttetek. Ez alkalommal újra azt kell tapasztaljam, hogy Isten az Ő Szent Lelkével csodálatosan időszerű igét készített elő a mai napra. Pál apostol levele végén búcsúzik a galáciai keresztyénektől úgy, mint aki tudja, sokukkal talán soha nem fognak találkozni többé. De a Krisztusban való kötelék megmarad.
 A három csomópontja mai igénknek a következő: fáradhatatlanul kell a jót cselekednünk, addig, amíg van időnk, és az eredménye meglesz a maga idejében.
1. Fáradhatatlanul cselekedni a jót
A keresztyének szószátyárok. Legalábbis ezt tartják a világban sokan, és valljuk be, nem teljes mértékben igaztalanul. A Biblia vallása a szóra épül. Nem csak a keresztyénségről van szó, hanem a zsidó vallásról is. Hiszen az is a Bibliára, annak régebbi és némileg hosszabb terjedelmű részére, az Ószövetségre alapszik, és a zsidóság ma is úgy nevezi magát, hogy „a Könyv népe”. Így, nagy „K”-val, a Bibliára utalva. A keresztyénség számára nem kevésbé fontos a szóbeli közlés, maga a Megváltó egyik megjelenési formája a szó, régies kifejezéssel élve az Ige. Hiszen János evangéliumában olvassuk, hogy „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal” (János 1,14) Az pedig a meggyőződésem, hogy az Ige, az Isten szava egy szóban összefoglalva ez: Szeretlek. Azt pedig, hogy Isten mondott és mond nekünk dolgokat, azt el kell mondanunk a többieknek, ezért verbális vallás a keresztyénség.
Van egy szólás, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap. Én inkább fordítva szoktam mondani, amelyik kutya harap, az nem ugat, mert tudniillik tele van a szája. De viccen kívül, az ember képes arra, hogy két dolgot csináljon egyszerre. Az egészséges agy képes koordinálni a két félteke és a féltekéken belüli idegközpontok közötti munkamegosztást. Tehát az, hogy a keresztyén ember beszél, nem zárja ki, hogy cselekedjen. A helyes és követendő út ez esetben is az, hogy igyekszünk megkeresni a megfelelő arányt. Hogy a rászorulónak ne prédikáljunk, hanem adjunk neki enni, a beszélgetésre vágyó lelki vigaszt keresőt pedig ne próbáljunk pár pesoval lerázni. Emberi tulajdonság, hogy előbb vagy utóbb mindent megununk. Ezért kíván kitartást és fáradhatatlanságot tőlünk a jó cselekvése. Még ha nem küzdene a Sátán teljes erejéből azért, hogy bennünket a jó cselekvésében megakadályozzon, még akkor is meglankadnánk idővel. A legkiválóbbak is. Az Ézsaiás 40,31-31-ben ezt olvassuk: „Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. 31De akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” Nos, ezt a fáradhatatlanságot kéri a galatáktól Pál és várja tőlünk Isten. Amit nem a magunk erejére támaszkodva valósítunk meg, hanem azzal, hogy az Úrba vetjük a bizalmunkat.
2. Amíg van időnk
Egy régebbi prédikációmban felvetettem a kérdést, hogy mit tennél akkor, ha egy repülőgép fedélzetén ülve megtudnád, hogy a gép zuhan, öt perced van az életedből hátra. Mire fordítanád ezt a rövid időt? Ezt nekem például nem csak hivatalból kell tudnom, hiszen rövidesen majdnem húsz órát fogok a levegőben tölteni. Persze a keresztyének túlnyomó többsége, 99,99%-a soha nem kerül ilyen helyzetbe, még hasonlóba sem, hogy pár perce marad a hitvallásra. De a keresztyének 0,01%-a sem engedheti meg magának a luxust, hogy ne legyen felkészülve. 
Nem tudjuk, mennyi időnk van hátra. És még ha tudnánk is…! Március óta tudjuk, hogy visszatérünk Magyarországra, mégis az utolsó napokban nagyon feltorlódtak a tennivalók, és bizonyos dolgok el is maradtak. Ti maradtok, de egy hirtelen lehetőség vagy kényszer esetén nem biztos, hogy fel vagytok készülve a hitvallásra. Nem tudjuk, mikor jön el a vége főcím. Jézus a Tíz szűz példázata végén figyelmezteti tanítványait a felkészülés fontosságára, így szólva: „Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!” (Máté 25,13) 
Az idő, hasonlóképpen az egészséghez, sokszor csak akkor válik értékessé, amikor már elveszítettük. De érdemes azon elgondolkodni, hogy az egészséget vissza lehet szerezni, az elveszített időt soha. Ráadásul nem is tudjuk, mennyi időnk van még hátra. Úgyhogy igyekezzünk elvégezni a ránk bízott feladatot.
Természetesen Pál nem azt akarja elérni, hogy állandóan azon pánikoljunk, hogy mi minden marad ki, illetve el, hanem azt, hogy becsüljük meg az adatott időt. Hogy igyekezzünk megtölteni tartalommal a perceket. Egyik kedvenc szójátékommal, hogy az életünk teljen, ne múljon. Mert ami múlik, az elfolyt nyom nélkül. Ami telik, az megtelt, az hordoz valami értéket.
3. Meglesz az eredmény
Végül mindannyian azt szeretnénk, hogy amit teszünk, annak legyen eredménye. Türelmetlenül várjuk, hogy meglássuk, amit alkottunk, hogy részesüljünk munkánk gyümölcséből. Az iskolákban teljesítményorientált módszerrel oktatják a gyerekeket, de a felnőttek is ilyen rendszerben tanulnak nyelvet és más dolgokat. A követelmény az, hogy teljesítsünk. Az a probléma, hogy szeretjük azonnal látni az eredményt. Jézus azonban türelemre int, és arra akar ránevelni bennünket, hogy tudjunk várni. Hogy legyünk képesek arra, hogy elfogadjuk, nem látjuk meg az eredményt. 
Egy filmben volt egy jelenet, amikor egy várandós asszonyt vittek be a kórházba, mert megindult a szülés. Hamar kiderült pár megdöbbentő dolog. Az asszony rákos volt, és amikor megtudta, hogy gyermeket vár, felfüggesztette a kezelést, mert az ártott volna a kicsinek. Orvos volt, tökéletesen tisztában volt azzal, hogy mit kockáztat. Ha önmagára gondol, megöli a kicsit, ha tud önfeláldozó lenni, akkor meghal, de a gyermeke él. Talán száz ilyen ember közül egy ha így dönt. Pedig tudta nagyon jól, hogy nem lesz ott, amikor a gyermeke feláll, megszólal, mert addigra végez vele a kór. De a lelki szemeivel látta, hogy annak, amit tesz, jó, hasznos eredménye lesz majd egyszer. Jó és hasznos, akkor is, ha ő már nem részesedhet belőle.
Pál nem látta meg, mi lett a sorsa az általa alapított kisázsiai gyülekezeteknek. Elindította őket, őrizte és ápolta, tartotta a kapcsolatot, de egy ember élete és egy gyülekezet szolgálata nem egy kategória. Egy ember tíz-húsz évre tervez, de egy keresztyén közösség sokkal hosszabb távon létezik. Pál megtette, amit meg kellett tennie, mert hitt az Istennek.
Nekünk is úgy kell cselekednünk, hogy talán nem látjuk munkánk eredményét. De egy folyamatban állunk bent, valakitől átvettük a feladatot, amit végzünk, és valakinek a kezébe fogjuk letenni azt. Jézus Krisztus az Ő Szent Lelke által gondoskodik arról, hogy a szolgálat folyamatos legyen. Nekünk csak az a dolgunk, hogy tegyük a magunkét, ha az aratjuk, amit más vetett, és amit mi vetettünk, azt más aratja majd.
Befejezés
Kedves testvéreim! 
A prédikációnak ez a része azt a címet viseli, hogy befejezés. Én mégsem akarom befejezni ezt az igehirdetést. Szeretnék a végére három pontot tenni egy helyett. Méghozzá azért, hogy ezzel is kifejezzem, nem ért véget. A mai nappal ugyan lezárul az életünkben – az enyémben és a tiétekben is – egy szakasz, de ha valóban Krisztushoz tartozunk, akkor továbbmegyünk, hálát adunk mindazokért az áldásokért, amiket kaptunk, köszönetet mondunk minden apró szeretet-megnyilvánulásért, és megerősödve, megszilárdulva, a Krisztus követésében eltökélten megyünk tovább.
Ezt szeretném a magam és a családom életében, és ezt kívánom mindannyiótoknak. Jézus Krisztus maradjon meg közöttünk köteléknek.
Ámen! 

Advent I. vasárnapi Igehirdetés 2008. november 30.

Buenos Aires

Írta: Tóth L. Kristóf lelkész. Az igehirdetés meghallgatható ide kattintva. 

Lekció: Máté 5,1-37
Textus: Galata 6,6-8
  6Akit pedig az igére tanítanak, az minden javából részesítse tanítóját. 7Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: 8mert aki a testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Léleknek [szellemnek] vet, a Lélekből [szellemből] fog aratni örök életet.
Cím Egyenes

Bevezetés
Kedves testvérek!
Advent első vasárnapjához érkeztünk, ahogy a múlt vasárnapi igehirdetésben már utaltam rá, az egyházi év első vasárnapjához. Krisztus eljövetelére készüléssel kezdődik a ciklus, és ide tér vissza minden évben, egy kicsit emelkedett szinten. Mint egy spirál haladunk tovább, mindig visszatérve a ciklus (év, évszak, és hasonlók) egy-egy adott pontjára, de egy kicsit több tapasztalattal. Az adventi időszakban a karácsonyra készülünk, igyekszünk jobban kihasználni az időnket, a tavaly rosszul kiválasztott ajándékok helyett bölcsebbet készíteni vagy vásárolni, a fát szebben feldíszíteni és így tovább. Visszatekinthetünk, de nem változtathatunk azon, ami megtörtént. Megtehetjük persze, és ez a rossz megoldás, hogy a korábban elkövetett hibáink, bűneink felett kesergünk, sajnáljuk miatta magunkat, de sokkal jobb, ha továbblépünk és inkább tanulunk belőlük, hogy újra ne kövessük el őket. 
Amit tehát ma teszünk, annak hatása lesz a elkövetkezőkre, és bizonyos részét – nem az egészét – szabályozhatjuk. Tulajdonképpen pont erről beszél Pál a galatáknak – valószínűleg nem az adventi időszakban írt levelében –, amikor azt mondja: Ki mint vet, úgy arat. Márpedig ha egyenes, tiszta, becsületes embereket akarunk magunk körül, akkor nekünk is egyenesnek, becsületesnek kell lennünk.
1. Egyenesség: függőlegesen
Mi az egyenes? A geometriában ezt a meghatározást tanultuk: két pont között a legrövidebb út. A legegyszerűbb, a legáttekinthetőbb és a legkevesebb fáradságba kerülő út. A fizikában a testek a leggyakrabban ezt az utat választják. A golyó nem repül össze-vissza, miután kilőtték, legfeljebb a tömegvonzás hatására leesik egy idő után. A biológiában is az egyenesre törekszenek az élőlények. A fák törzse többnyire egyenesen tör az ég felé, a ragadozó egyenesen rátámad a prédájára. Csak a macska kerülgeti a forró kását… 
Érdekes módon az ember mintha nem is ismerné ezt az eljárást, legalábbis az alkalmazásában messze le lenne maradva a teremtett világ többi összetevője mögött. Az emberre sokkal inkább az jellemző, hogy kerülőutakon jár. Ugye a férfiak azt szokták mondani, hogy ha egy nő azt mondja, nem, az azt jelenti: talán, ha azt mondja, talán, az azt jelenti, igen, és ha azt mondja, igen, akkor azt közvetíti ezzel, hogy soha. De ez nem vicc, tényleg annyira kerülő és görbe utakon járunk, hogy észre se vesszük. Egyszer valakivel beszélgettem, és közben megkérdezte: „Lehetek őszinte?” Visszakérdeztem: „Eddig nem voltál az?” Egy politikus hazugsága lelepleződött és az volt a mentsége, hogy az ellenoldal is legalább olyan mértékben hiányt szenved az igazmondásban. Ez lehet mentség? A tolvajtól lopni nem bűn? De nem a politikusokat akarom jó útra téríteni, hanem azt szeretném, ha a keresztyének egyenesek lennének, és minél több egyenes keresztyén lenne, és a végén nem lenne más, csak egyenes keresztyén, akik közül nehezen lehet kiválasztani azt, aki a legegyenesebb. Mert ma sajnos csak a görbék közül válogathatjuk ki a legkevésbé görbét, aki még mindig nagyon de nagyon messze van az egyenestől.
Az egyenesség azt jelenti, hogy amit mondunk, az úgy van. A cserkész egyeneslelkű és feltétlenül igazat mond – hirdeti az első cserkésztörvény. A keresztyénnek elsősorban Isten irányában kell egyenesnek lennie. Ez azt jelenti, hogy az imádságai hitelesek, a bűnvallásai őszinték, a fogadalmai sziklaszilárdak. Ezt annak tudatában kell gyakorolnunk, hogy tudjuk – a Biblia tanít rá –, hogy Isten mindentudó, és ebbe az is beletartozik, hogy nem marad titokban előtte semmi. Csak azért nem olvassa a fejünkre a bűneinket, és várja meg, hogy mi magunk valljuk meg, mert úriember, és tudja, hogy sokkal jobban megbánjuk a bűneinket, ha magunk ismerjük fel.
Istent nem lehet átverni, becsapni, sem titokban tartani előtte valamit. Amikor mégis megpróbáljuk – és milyen sokszor! – akkor szomorú lesz, mint én, amikor a lányom nem mond el valamit, ami rosszat tett, hanem én jövök rá. Elszomorodom, mert úgy érzem, hogy félre akart vezetni. „Istent nem lehet megcsúfolni.” – fogalmaz Pál, tehát nem lehet csúfot űzni belőle, nem lehet becsapni. Ezért jobban járunk, ha meg se próbáljuk.
2. Egyenesség vízszintesen
Az Istennel szembeni egyenesség a függőleges irányú egyenesség. De Pál beszél az emberek egymás iránti egyenességéről, a vízszintes egyenességről is. Előhozza a régi tapasztalatot: Amit vetsz, az fog kikelni. Ha búzát vetettél, ne várj napraforgót, ha diófát ültettél, ne várj róla barackot. Ha félrevezetted az embertársadat, ne csodálkozz, ha ő ezt viszonozza. 
A Máté 7,12-ben (a Hegyi Beszédben) Jézus így foglalja össze: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták.” Amit tehát Pál tanít, nem újdonság, nem is Jézus hozta be, hanem már a törvény és a próféták – azaz az ószövetségi iránymutató iratok – is erre tanítottak. Nem hiszem, hogy modern felfedezés lenne az, hogy amit ad az ember, azt kapja vissza. Ha pofont, akkor pofont, ha simogatást, akkor simogatást. Legalábbis így kellene lennie. De a tapasztalat azt mutatja, hogy ha simogatásért nem jár feltétlenül simogatás, kaphatunk cserébe pofont is, a pofonért a lehető legritkább esetben kapunk simogatást cserébe. Az sem lehet egy új találmány, hogy addig, amíg az emberiség nagyobbik része ezt meg nem érti és el nem kezdi gyakorolni, addig nem lesz egyetértés és békesség a földön. Az emberek közti egyenesség megvalósítására pedig egy egyszerű mód adódik: Jézusé, aki ezt mondja a már idézett Hegyi Beszédben, ezúttal a Máté 5,37-ben: „a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van.” Ehhez kevés bátorsággal hozzáteszem: a gondolatotokban és a szándékotokban is, ne csak a szavatokban!
3. A testből test lesz, a lélekből [szellemből] lélek [szellem]
Csakhogy az egyenességhez, az igen igenként használatához, a simogatáshoz erőfeszítésre van szükség. Annak ellenére, hogy tudósok megállapították: ahhoz, hogy rámosolyogjak valakire, sokkal kevesebb energiára van szükségem, mint hogy mérges arcot mutassak neki. Annak ellenére is, hogy tudjuk, a jótett helyébe jót várj, vagy hogy kard által vész, ki kardot ragad. 
Az ember ilyen furcsa módon működik. A könnyebb dolgot csinálja meg nehezebben, mert nem hiszi el, hogy az a könnyebb. Erőlködik, hogy megcsináljon valamit, mert nem tudja elképzelni, hogy már elvégezte helyette valaki – ingyen. Jézus elvégzett mindent, ami az ember üdvösségéhez, boldogságához kell. Mindent megszerzett és elrendezett ahhoz, hogy az ember békességben éljen, és az életében eredményesen harcolhasson a bűn minden formája ellen. De az ember ilyen furcsán működik, és ezért kell időről időre, évezredek óta figyelmeztetni ara, hogy ha a testét engedi uralkodni, akkor a teste nem fog szemérmeskedni és átveszi a hatalmat. Ha viszont engedi, hogy a szelleme uralkodjon, akkor lelki emberré lesz, akit nem a földi dolgokra való vágyak irányítanak, hanem aki a mennyben látja az útja végét. A test útja a pusztulás, a szellemé az élet. Nem csak azért, mert a test elhasználódik egy idő után, akármennyire is vigyáz rá az ember, előbb vagy utóbb felmondja a szolgálatot, a szellem pedig sokak szerint halhatatlan, hanem azért, mert a test az, amelyikbe a Sátán bele tud akaszkodni és a pusztulásba tudja rántani az embert rajta keresztül. A Sátánnak viszont semmi köze az ember szelleméhez, mert az az Istenével van kapcsolatban.
Befejezés
Kedves testvéreim! 
A mai nappal beléptünk az advent időszakába, melynek során közeledünk az Úr Jézus testet öltésének az ünnepéhez. Legyen az idei készülődésünk egyenes, ahogyan egyenes vonalban haladunk a december 25 felé. Az adventünk és a karácsonyunk olyan lesz, amilyenné mi tesszük. Ha hitetlenkedéssel, önzéssel, haraggal vagy közönnyel várjuk, akkor szörnyű lesz. Ha bizalommal, nyitott szívvel, békességgel közeledünk hozzá, akkor áldott lesz. Isten ajándékai készen állnak, de csak azok találják meg őket, akik keresik.
Végezetül legyen ez az advent az egyenesek adventje. Éljünk a legrövidebb út előnyeivel, menjünk egyenesen oda az Úrhoz és vele beszéljük meg minden gondunkat, kérdésünket és örömünket. Embertársainkkal pedig legyünk őszinték és szeretetteljesek. Így töltsük be az Isten törvényét. 
Ámen! 

Úrnapi Igehirdetés 2008. november 23.

Buenos Aires

írta: Tóth L. Kristóf lelkész. Az igehirdetés meghallgatható ide kattintva.

Lekció: 
Textus: Galata 6,1-5
  Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél. 2Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét. 3Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, jóllehet semmi, megcsalja önmagát. 4Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csakis a maga tetteivel dicsekedhet, és nem a máséval. 5Mert mindenki a maga terhét hordozza.
Cím Egymás terhe

Bevezetés
Kedves testvérek!
A keresztyénség közösségi vallás. Egyedül az ember nem lehet keresztyén. A magányba menekülő, csak „Istenre figyelő”, minden embertől elzárkózó remeteség – ez már többszörösen bebizonyosodott – tévút. Szüksége lehet, sőt biztosan van az embernek, a keresztyénnek arra, hogy időnként félrevonuljon, magában tisztázzon dolgokat illetve „négyszemközt” legyen Istennel. De életformaszerűen űzni a magányosságot nem igazi keresztyén dolog. A keresztyénnek azért van szüksége társakra, mert egyrészt ember, aki – mint a szociológusok egyik legelső kutatása megállapította – társas lény, másrészt mert Krisztus az ő követőit mindig csoportként kezelte. Sőt, az Ószövetség sem individuumoknak szól, hanem a választott népnek. A keresztyén közösség, illetve a választott nép természetesen egyénekből áll, nem egy emberi massza. Isten megszólítja az egyént, de mindig úgy tekint rá, mint aki közösségben létezik.
Láttam egyszer egy képet. Nagyon ötletesen készült, szerintem csak számítógéppel lehet ilyet csinálni, mert annyira összetett, és olyan mennyiségű kép információ feldolgozásával készült, amire egy ember agya nem elég gyors. A kép, ha közelről nézzük, emberi arcokból áll. Szőke, barna, fekete, fiú, lány, öreg, gyerek, fekete, fehér, sárga, vörös, szóval mindenféle ember. Van, aki mosolyog, van, aki mérges, van, aki szomorú arcot vágott a felvevőgép lencséjébe. Ahogy azonban távolodunk a képtől, egy érdekes élményben lehet részünk. Az arcok lassal felismerhetetlenné mosódnak össze, már csak foltok. Egy bizonyos ponton, ahol már nem is gondolnánk, hogy arcképekből áll össze a kép, ha nem láttuk volna saját szemünkkel, összeáll a kép egyetlen nagy arcmássá: Jézusévá. Ez a keresztyén közösség. Egyenként a keresztyének összeállnak Krisztus testévé – mintha Pál látott volna egy ilyen képet. Te meg te meg te meg én meg még sok százezer és millió keresztyén külön-külön vagyunk, de ha közösséggé válunk, akkor kiadjuk Krisztus testét.
Hogyha valóban közösségnek tekintjük magunkat, illetve egyenként egy közösséghez tartozónak valljuk magunkat, akkor van két fontos dolog, amit gyakorolnunk kell. Az egyik a védekezés.
 . Hordozni a másik terhét vagy fölébe kerekedni? 
1. Védekezés
Aki utazott már zsúfolt colectivon vagy vonaton, az tudja, hogy milyen érzés. Egyszer egy férfi a tömött vonaton így szólt a mellette állóhoz: „Elnézést, uram, föl tudná venni a telefonomat? Érzem, hogy csörög itt a jobb zsebemben…” Azon kívül persze, hogy alig lehet levegőt kapni és állandóan hozzáérünk egy csomó ismeretlen emberhez, még minden egyes mozgás hatással van az összes utasra. Kicsit úgy, mint a nyugtató asztali dísznél, ahol öt-hat fémgolyó van felfüggesztve egy sorban úgy, hogy egymást érintsék. Ha a szélsőt meglendítjük, hogy megüsse a sort, a sor másik végén lévő golyó lendül ki.
Akár tetszik, akár nem, a keresztyén közösség egy kicsit ilyen. Helyesbítek: a jó keresztyén közösség. Ha egyik tagját bántják, akkor a többit is bántják. Ha az egyik tag örül, akkor ebből a többi is részesedik. Miért? Mert kapcsolódnak egymáshoz. 
Ezért nagyon lényeges dolog az, amit Pál ír a galatáknak a mai igében, hogy ti. igazítsátok helyre egymást és vigyázzatok magatokra. Ez azt jelenti, hogy a közösség tagjának lenni azzal is jár, hogy vigyáznom kell magamra. Nem csak önmagam miatt kell ügyelnem arra, hogy minél kevesebbszer cselekedjem az Úr akaratával ellentétes dolgokat, vagy kell harcolnom a bűneim ellen, hanem a környezetem miatt is. A létező keresztyén testvéreim miatt és azok miatt, akik majd ez után lesznek a testvéreim. Akik még nem tértek meg, de meg fognak.
Ahogy a vonaton úgy tudom megóvni az utastársaimat azoktól a sérülésektől vagy kellemetlenségektől, amelyek rajtam keresztül jutnak el hozzájuk, hogy kapaszkodom és figyelek a körülöttem zajló eseményekre, úgy a keresztyén is akkor védekezik helyesen és a közösség érdekeit szem előtt tartva, ha belekapaszkodik Jézus Krisztusba. Ha szilárdan ragaszkodik az Isten Szavához, Krisztus kegyelméhez és a Szent Lélek vezetéséhez.
2. Felelősség
Harmadik vasárnap kerül elő a felelősség kérdése. Három hete Pál a Lélek szerint élés felelősségére buzdította a galatákat, és ennek nyomán a szabadság felelősségéről volt szó. Múlt héten pedig azt tárgyaltuk meg, hogy a lélek szerint élés maga a felelős keresztyén viselkedés.
Ma felelősség kérdése az „egymás terhét hordozzátok” kifejezésben ölt testet. Egy kis etimológiai – a szavak eredetét vizsgáló – kitérő: a felelősség szóban benne van a felel ige. Éppúgy, mint a responsabilidad-ban a responder. A kifejezés tehát sok nyelven – a magyarban és a spanyolban mindenképp – azt jelenti, hogy ha felelős vagyok valakiért vagy valamiért, akkor a vele kapcsolatosan felmerült kételyekre és kérdésekre tudok felelni. Ha nem, akkor nem felelős vagyok, hanem felelőtlen, felelet nélküli. Ki volt az első, akinél a felelősség hiánya kiütközött? Káin. Amikor Isten kérdezte tőle, hogy hol van a testvére, mit felelt? „Őrzője vagyok-e az én testvéremnek?” Nem felelt, hanem visszakérdezett.
Az egymás terhe hordozása azt jelenti, hogy tudok arról, mi történik a keresztyén testvéremmel, és ha rászorul, készséggel átveszem a terhét. Az emberi igény most azt kívánná, hogy a beszélő (lelkész, előadó, professzor…) részletes útmutatást adjon arról, hogy milyen konkrét helyzetekben milyen konkrét tetteket vár el Isten tőlünk. Nos, ez az, amit a református igehirdetés nem ad meg. Hála Istennek! Mert nem vagytok csökkent értelműek, és ti magatok is meg tudjátok ítélni, hogy mikor mi a teendő. Én a saját életemben tapasztalom, hogy nem azzal van a problémám, hogy felismerem-e, hogy felebarátomnak pont az segítségemre van szüksége, hanem azzal, hogy megteszem-e. Azt gondolom, hogy az emberek túlnyomó része ezzel pont így van. Nem arra van szükségünk, hogy legyen egy listánk, hogy mikor és miben kell átvennünk részben vagy egészben egy embertársunk terhét, hanem arra, hogy az Isten szava bátorságot öntsön belénk a megvalósításra. 
Erre indít a Krisztus törvénye betöltésének vágya is.
3. Krisztus törvénye
A Krisztus törvényére hivatkozik Pál – törvényre egy olyan apostol, aki a törvény által való megigazulás tana elleni harc feje volt, a galatáknak, akiknek pont az volt a problémájuk, hogy törvényt akartak követni, nem a Krisztus kegyelmében részesülni. Nincs itt valami ellentmondás? Pál nem keveri a fogalmakat? Szó sincs róla! Pontosan azért beszél Pál a Krisztus törvényéről, hogy ráébressze a galatákat az Isten valódi jellemére. Hogy Isten akarata nem egy merev rendszer, hanem az a szándék, hogy az emberek – lehetőleg az összes – eljusson oda, hogy az Ő vezetésével boldog legyen.
Krisztus törvénye nem egy paradoxon, egy értelmetlen szókapcsolat, ha rájövünk, hogy teljesen rosszul használjuk a törvény szót. Újra meg újra elismétlem előttetek, testvéreim, hogy a bibliai törvény fogalma nem azonos, sőt, csak távolról rokon az emberi törvény-paragrafusokkal. És nekem magamnak is gyakran emlékeztetnem kell magamat erre. Hajlamosak vagyunk arra, hogy ne vegyük észre a fától az erdőt, és ahelyett, hogy odafigyelnénk az Úr szavára, megpróbáljuk kitalálni, mit is akarhat.
A Krisztus törvénye egyszerűen annyi, amit Jézus a törvény összefoglalásának nevez: Szeresd az Urat a te Istenedet teljes szívedből és elmédből, minden erőddel; és szeresd felebarátodat. Ennyi. A többi már csak ebből fakad.
Befejezés
Kedves testvéreim! 
Az egyházi év utolsó vasárnapját ünnepeljük. Jövő vasárnap, november 30-a ugyanis advent első vasárnapja, és adventtel kezdődik az ünnepeknek az a sora, amely meghatározza a templomfalakon belüli történések rendjét, és a hívő keresztyének életét. Ide térünk vissza a keresztyén naptárban évről évre. Krisztus születésének csodájához, hiszen az Advent a Megváltó testet öltésének megünneplésére való készülés időszaka.
A mai nappal tehát véget ér valami. Véget ér egy újabb ciklus, hogy egy hét múlva az újnak adja helyét. Az új egyházi évben új lehetőségek, új tanítások, új csodák várhatnak ránk. De hadd tegyem fel a kérdést neked, kedves testvérem, aki ebben az évben nem éltél a lehetőségekkel, nem engedted magadhoz közel a tanításokat és nem nyitottad ki a szemedet és szívedet a csodákra sem, hogy miből gondolod, hogy a következő évben ez máshogy lesz, ha nem változol? 
Ámen!

Predicación del domingo 13 de julio de 2008.

Por rev. Gabriel Miraz.

La predicación puede escuchar haciendo click aquí!

Úrnapi Igehirdetés, 2008. november 16.

Buenos Aires

Írta Tóth L. Kristóf. Az igehirdetés meghallgatható ide kattintva.

Lekció: 3Móz 25,1-19
Textus: Galata 5,22-26
  22A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, 23szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény. 24Akik pedig Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt. 25Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint. 26Ne legyünk becsvágyók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők. 
Cím A Lélek gyümölcsei

Bevezetés
Kedves testvérek!
Pár évvel ezelőtt olvastam egy cikket, ami azt állította, hogy Németországban egy felmérés szerint az általános iskola felső tagozatán tanuló gyerekek valahány százaléka arra a kérdésre, hogy hol terem az alma, azt felelte, hogy a szupermarketben a polcon. Nem tudom már, hogy mennyi volt ez a százalék, de ha húsz gyerekből csak egy gondolja így, már az is elgondolkodtató. A történet különben hihető, életszerű, hiszen a mai gyerekek jelentős része városban nő fel. Az én nemzedékemnél még általános volt a vidéken, falun élő nagyszülő, de ma már ez egyre ritkább. Másik jellemző eset volt, amikor a pesti állatkertbe mentünk, és a bejáratnál Ágotát rögtön hívogatta egy alkalmazott a „falusi udvar” nevű attrakcióhoz, hogy ott láthat csirkét, malacot, tehenet. Ágota a négy évével nem igazán értette, mit akarnak, hogy miért élmény ez. Mi meg elmondtuk a hölgynek, hogy falun nőtt fel Ágota, minden nap látott csirkét, disznót, tehenet, sőt pulykát, kecskét, bárányt és lovat is. Mégis a korosztályában sokaknak csak az állatkert ad lehetőséget az ilyen élmények megszerzésére.
Na de hogy jön ez a téma a Bibliához? Nos úgy, hogy amint az ember elszakadt a mindennapos tápláléka gyökereitől – azaz már nem tudja, hogy honnan és hogyan kerül az asztalára, amit megeszik – ugyanígy a lelki táplálékának a gyökereitől is lassan elszakadt. Az ókori embereknek, akikhez Pál apostol beszélt, egyértelmű volt, miért beszél a szent ember gyümölcsökről, hiszen nemcsak a szemük előtt ment végbe a fák növekedése, virágzása, a gyümölcs megtermése és leszüretelése, hanem sokszor az életük, a túlélésük múlt azon, hogy van-e fagy, lesz e elég eső, megterem-e a szükséges mennyiségű és minőségű gyümölcs. Ma már ez nincs így. De ahogy a felnőttek megtaníthatják és megmutathatják a gyerekeiknek a növények életét és feldolgozását, vagy a háziállatokat a tányéron kívül is, ugyanúgy megérthetjük mi is a Biblia tanítását – ha egy kicsit több erőfeszítéssel is.
Erre a nemes feladatra – az Isten kijelentésének a közelhozására – vállalkozik immár közel fél évezrede újra a keresztyénség. Azért újra, mert az első századokban ezt gyakorolta a keresztyén gyülekezet, de aztán vagy ezer éven át a latin nyelvű mise uralkodott, amit szinte senki – néha maga a pap se – értett, és az egyház fő feladata az volt, hogy a szegényeket az urak iránti feltétlen engedelmességre nevelje. Valljuk be őszintén, hogy az emberközeli, érthető és nyílt igemagyarázat a reformációval került ismét előtérbe.
Mai igetanulmányozásunk során a Lélek ún. gyümölcseiről lesz szó, a reformátori hagyományok szellemében.  
1. A test cselekedetei 
Két héttel ezelőtt, november 2-án volt szó a test cselekedeteiről. Megállapítottuk, hogy igazából egyetlen dolog áll a test cselekedetei hátterében, méghozzá az emberben belül szunnyadó hatalom utáni vágy. Ez a vágy pedig kiváló táptalajul szolgál a Sátánnak, aki Isten hatalmára tör már létezésének kezdetei óta, és a segítségével ügyesen fel tudja lázítani az embert – legalábbis sok embert – az Isten uralma ellen. Tehát a megtért ember, aki az Isten parancsait akarja követni, aki Jézus útján akar járni, harcoljon a testének uralma ellen, mert ha átengedi magát annak, akkor a gonosz szolgájává válik. Akkor nem hangsúlyoztam ki külön, hogy nem maga a test bűnös – amint a középkorban gondolták és feleslegesen sanyargatták magukat „Isten nevében” emberek –, hanem az a rossz, ha az ember megengedi, hogy ne a Krisztuson át az Istennel kapcsolatban lévő szelleme, hanem a földhöz ragadó és ragasztó teste vezesse. Nem maguk a testi cselekedetek ellen kell tehát harcolni, hanem a mögöttük megbúvó mozgatórugó ellen.
A test cselekedetei mint „tünet-együttes” egy olyan indikátorként működik, amely jelzi a kapcsolat minőségét az Isten és az ember között. Egyszerűbben megfogalmazva: akinek az életében a test cselekedetei túl gyakran vagy túl hangsúlyosan jelennek meg, annak lazulóban van az Istennel való kapcsolata. Akinek jó a kapcsolata Istennel, az sikeresen veszi fel a harcot a test cselekedetei ellen.
2. A Lélek gyümölcsei 
A Lélek – természetesen a Szent Lélekről van szó, nem az emberi lélekről – gyümölcsei hasonlóan működnek. Akinél a gyümölcsök nagy számban, látványosan és gyakran jelennek meg, annak kiemelkedően jó a kapcsolata Istennel. Ne felejtsük el azonban, hogy mint annyi minden másban, itt is érvényesül a Gauss-harang elve, azaz hogy a többség közepes. Kevesen vannak a kiemelkedően jók és a lesújtóan rosszak. Az emberiség zömét azok alkotják, akik közepesek. A keresztyének között is kevés a kimagasló, a többség életében jelen vannak a test cselekedetei is és a Lélek gyümölcsei is. De ezzel nem szabad megelégednünk. Arra kell törekednie egy keresztyénnek, hogyha tényleg szereti az Urat és nem csak számításból vagy megszokásból viselkedik keresztyénként, hogy az előbbiek csökkenjenek, az utóbbiak növekedjenek. Nem kell kétségbeesni, ha nem történik ugrásszerű változás 48 órán belül, de harcolni kell, meg kell feszíteni az izmaidat és küzdeni a győzelemért.
Kilenc gyümölcse van a Léleknek a Biblia szerint, ezek a következők: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Ezek majdnem mind közösségi jellegű dolgok. Olyanok, amelyeknek csak két vagy több ember egymás közti kapcsolatában van értelme. Egy lakatlan szigeten egyedül lévő ember nem tudja gyakorolni a békességet vagy a türelmet, hogy a szeretetről ne is beszéljünk. Ugyanígy láthatjuk, hogy a test cselekedeteinek nagy része éppen a kapcsolatot, az emberek és Isten viszonyát próbálják tönkretenni. A bálványimádás az Isten-ember kapcsolatot rombolja, a féltékenység vagy a házasságtörés két ember egymással való kapcsolatát, a viszálykodás vagy a pártoskodás pedig egy csoporton belül létrejött kapcsolatokat.
3. A gyümölcsöző lélek
Amiért a legelején előhoztam a boltban ”termő” gyümölcsök példáját, az az, hogy most a harmadik pontban beszélhessek a gyümölcstermésről. Hogy mi, akik zöldséges boltban vagy szupermarketben találkozunk leggyakrabban a gyümölcsökkel, ne gondoljuk azt, hogy a lélek gyümölcseit is megvásárolhatjuk valamilyen üzletben. A Lélek gyümölcsét teremni kell. Ehhez dolgok szükségesek, és attól, hogy sokszor nem látjuk a másik ember életében a szükséges dolgokat, csak az eredményt, még nem jelenti, hogy azok nincsenek ott, és hogy a mi életünkben megjelenhetnének a gyümölcsök nélkülük. 
A Lélek virágait csak az bontogathatja ki, akinek az életében megvan a csatorna, amelyen át a tápláló életnedv, az Isten szeretete áramolhat. A Lélek gyümölcsét csak az teremheti meg, akinél a virágokat a Szent Lélek megtermékenyítette. Kevésbé allegorikusan: a Lélek gyümölcsei csak az Úr segítségével, az Ő akaratából jöhetnek létre, jelenhetnek meg az életünkben, és csak úgy, ha mi is mindent megteszünk érte. Mármint nem a gyümölcstermésért, hanem azért, hogy a kapcsolatunk Istennel rendben legyen.
Ha a gyümölcsfáknak lenne tudatuk és tudnának beszélni, ha megkérdeznék egy almafától, hogy mi a létének az értelme, vajon mit felelne? Hogy gyümölcsöt teremjen? Én azt gondolom, hogy nem. Azt felelné, hogy a jövő. A következő nemzedék. A továbbadás. A gyümölcsöző keresztyén élet nem azért termi a lélek gyümölcseit, hogy büszke lehessen önmagára, vagy akár Istenre. Azért termi a gyümölcsöket, hogy továbbadja az Isten szeretetét a jövő nemzedéknek.
Ha keresztyén vagy és szeretet van benned, és öröm, és békesség, és szívesség, és jóság és a többiek, akkor azok, akik még nem ismerik Istent, vagy nem olyannak ismerik, amilyen Ő a valóságban, a te gyümölcseidtől kedvet kaphatnak arra, hogy felvegyék a kapcsolatot Istennel.
És még egy dolog: nem fa egyedül termi a gyümölcsöt. Kell hozzá a víz, a cukor, a napsütés…
Befejezés
Kedves testvéreim! 
Én szeretem a körtét, az epret, a banánt, a szilvát, az almát, a dinnyét, az őszibarackot és sok más gyümölcsöt még. Mindegyiket szeretem külön, de ha lehetőségem van mindből enni, akkor szívesen eszem gyümölcssalátát. Mindnek szeretem az ízét, de ha csak folyton epret ennék, hamar megunnám.
Ha valaki a Lélek gyümölcseinek csak némelyikét termi, az is figyelmeztető jel. Minél több félét terem a keresztyén élete, annál jobb. Figyelj hát oda, testvérem, hogy ha túl is csordul a szeretet benned, nehogy hiányozzon belőled az önmegtartóztatás vagy a szívesség. Ha jó is vagy hűségben, nehogy elbukj a szelídséggel vagy a türelemmel.
Ámen! 

Úrnapi Igehirdetés, 2008. november 2.

Buenos Aires

Írta Tóth L. Kristóf. Az igehirdetés meghallgatható ide kattintva.

Lekció: Efézus 5,1-14
Textus: Galata 5,15-21
  15Ha pedig egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok: el ne emésszétek egymást! 16Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek. 17Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek. 18Ha pedig a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény uralma alatt. 19A test cselekedetei azonban nyilvánvalók, mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, 20bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás; 21irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam, akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát.
Cím a Lélek szerint éljetek

Bevezetés
Kedves testvérek!
Pénteken ünnepeltük a Reformáció felszínre törésének 491. évfordulóját. Akik figyelemmel kísérik a református egyházi életet, tudják, hogy ebben az évben Zwingli-év van, jövőre pedig Kálvin-év lesz, a reformátor születésének 500. évfordulója alkalmából. Érdemes felidézni Zwingli Ulrik életét pár mondatban.
Ulrich Zwingli 1484. január 1-jén született – ily módon Luther kortársa volt, nem úgy, mint a negyedszázaddal fiatalabb Kálvin. A svájci Wildhausban, középosztálybeli családban látta meg a napvilágot, tíz gyermek között harmadikként. Bölcsészeti tanulmányait Bernben és Bécsben, a teológiát pedig a bázeli egyetemen végezte el. 1506-tól 1516-ig Glarusban volt lelkész, de tábori lelkészi szolgálatot is végzett.
Újszövetség-tanulmányozása során hamar felismerte, hogy egyháza tanbelileg és gyakorlatában nincs összhang a Szentírással. 1516-ban egy híres búcsújáróhelyre, Maria-Einsiedelnbe nevezték ki, itt egész közelből tapasztalhatta a babonaság és a visszaélések burjánzását. Észrevételeit szóvá is tette, elöljáróját, a konstanzi püspököt felhívta az Isten Igéje szerinti reformálásra.
Zwingli bátor fellépése nyomán kapott meghívást a zürichi főtemplom lelkészéül, amely állását Zwingli 1519. január 1-jén foglalta el. (Kálvin ekkor még csak tíz éves). Mindjárt beköszöntő beszédében kijelentette, hogy ő a szentírást fogja prédikálni. Szavatartása nyomán hamarosan nemcsak Zürichben, de a többi német ajkú kantonban is, ezenkívül Bernben is nagy lendületet vett a reformáció ügye. A svájciak zsoldoskodásának veszélyeire is figyelmeztetett, politikai téren is a reformáció szükségességét hirdette. A zürichiek támogatták; a kanton hatósága 1520-ban megtiltotta a búcsúcédulák árusítását, másrészt a papokat kötelezte az evangélium prédikálására. Rövidesen megjelent első reformátori irata, a böjt gyakorlatának bírálata, ugyanakkor bejelentette a püspöknek tíz társával közös elhatározását az evangélium prédikálására, és kérte a papi nőtlenség megszüntetését. Ez már nem maradt következmények nélkül, Zwinglit eretnekké nyilvánították. A zürichi főtanács által meghirdetett hitvitán azonban fényes győzelmet aratott Faber püspökhelyettes felett.
A továbbiakban a zürichiek Zwingli vezetésével eltávolították a templomokból a képeket, szobrokat, oltárokat, sőt, az orgonákat is. Két szín alatt, fa edényekből osztották az úrvacsorát, és Zwingli 1524-ben meg is nősült. 1525-ben kiadta főművét: Commentarius de vera et falsa religione („Kommentár az igaz és hamis hitről”) címen.
Zwingli reformátori tana a németországi reformátorok tanaival jórészt egyeztek, azonban egy lényeges ponton elvált tőle. Lutherrel vitázott az úrvacsoráról, amit emlékvacsorának tekintett, ahol Krisztus a Szent Lélek által van jelen. Tulajdonképpen ezen a ponton vált el a lutheri, német – ma már evangélikusnak nevezett – irányzat a zwingliánus, később kálvinista, svájci, reformátustól. 
Zwingli 1531-ben a katolikus kantonok rátámadtak Zürichre, a 8000 támadóval 1500 védő vette fel a harcot. A mindössze egy órás véres ütközetben 500 zürichi református halt meg, köztük Zwingli is.
De ekkor egy Jean Cauvin nevű 22 éves francia ajkú fiatalember már sejti, hogy a jogi után hamarosan véget vet bölcsészeti és irodalmi tanulmányainak is, és teljes idejében a reformáció mellé fog állni. Őbelőle lesz majd a genfi reformátor, akit Kálvin Jánosként ismert meg a magyar nyelvű nép, és aki Zwingli tanait továbbfejlesztve egyházunk alapvető tanait Institutiojában lefektette.
1. Reformációk sora
A reformáció nem egy hirtelen esemény volt 1517-ben. Luther Márton – bár nagy, meghatározó alakja a reformációnak – nem elindítója, kitalálója, alapítója. „Csupán” Isten eszköze egy adott időpontban és helyen. Éppúgy, mint elődei a névtelen első századi hithősöktől az előreformátorokon (Jan Hus, John Wyclyff, Pierre Vald, Girolamo Savonarola) át a reformátorokig, majd napjaink hitvallóiig. És nem csak ők voltak reformátorok, hanem az ótestamentumi próféták, Keresztelő János, majd Jézus és Pál apostol is.
A reformáció visszaalakítás az eredeti formára, visszatérés az eredeti gyökerekhez. Ami eltéríti az embert az igaz, Istenhez vezető útról, az nem más, mint a testiség, amikor az embert a látható, kézzelfogható világ irányítja, a test vágyai (szerelem, étel-ital, hatalom és ilyenek) vezetik. Amikor pedig megindul egy reformációs folyamat, mindig a Lélek kap hangsúlyos szerepet. Így volt ez a prófétáknál, Jézusnál, Pálnál, a reformátoroknál, végig az egyháztörténeten. Ezért érdekes – és hiszem, hogy nem véletlen –, hogy épp mára, a reformáció napjához, október 31-hez legközelebb eső vasárnapra esett ez az ige.
2. A Lélek szerint élés felelőssége
Pál a Lélek szerint élés felelősségére buzdítja a galatákat. Megint előjön a felelősség kérdése, mint a múlt vasárnap, amikor a szabadság felelősségéről volt szó. Csak ott arról volt szó, hogy aki a szabadsággal él, annak felelősen kell tennie azt, míg ma arról beszélünk, hogy a lélek szerint élés maga a felelős keresztyén viselkedés.
Az ember viselkedése lehet szabályok, törvények, szokások által irányított. Hogy hogyan viselkedünk, meghatározza a neveltetésünk, a közösség, ahol vagyunk, és több más körülmény. És néha összekeverjük, otthon úgy viselkedünk, mint egy focimeccsen, vagy egy tiszteletre méltó idős emberrel úgy, ahogy a barátunkkal szoktunk. A nevelésnél egy nehéz kérdés: hogyan tanítsuk meg a gyermeket a helyes viselkedésre, miközben néha mi is helytelenül viselkedünk. A kulcs a Lélek szerint való élés. Pál nem azt mondja – megfigyeltétek? –, hogy ne marjátok és faljátok egymást, hanem azt, hogy ha ezt teszitek, ne emésszétek el egymást, azaz ne legyen maradandó sérülés (testi vagy lelki akár) belőle. A konfliktusok hozzátartoznak az ember mindennapos életéhez, az emberek közötti érintkezés gyakorlatilag nem képzelhető el nélkülük. A keresztyéneknek nem szabad beleesniük abba a hibába, hogy ha két keresztyénnek nézetkülönbsége adódik, az rossz, és titkolni való. Ez tévedés. Péter és Pál sem látott mindent ugyanúgy, és volt bátorságuk vitatkozni. Zwingli vitatkozott Lutherrel, pedig egy oldalon álltak, és vitájuk előre vitte a közös ügyet, mert megvilágított fontos részleteket. Ez a mindennapokban is így van. A keresztyén lélek szerint élés azt jelenti, hogy nem söpörjük a szőnyeg alá a problémákat és konfliktusokat, hanem megvitatjuk és az Úr elé visszük őket. Két keresztyén vitája az Úr előtt előrevisz, épít, hasznot hajt; két keresztyén agyonhallgatott, eltitkolt nézetkülönbsége hátráltat, rombol, pusztít. Lélek szerint élni pedig úgy lehet, ha engedjük, hogy a Szent Lélek vezessen bennünket a kapcsolatainkban is. 
3. A test cselekedetei
Végül Pál – nem egyedülálló módon, hiszen leveleiben többször megteszi – néven is nevezi azokat a bűnöket, amelyek rombolják a keresztyén embert, mint egyént és a keresztyén közösséget. Ha egyenként megvizsgáljuk a felsorolt bűnöket, azt látjuk, hogy három fő csoportba tartoznak. Ez a három fogalomkör a szexualitás, a pénz és a hatalom. De még ezt is szűkíthetjük, mert e háromnak is van közös nevezője, a dominancia, vagyis a hatalom a másik kettőben is megjelenik. Magyarul: az uralom, a hatalom Istené, ezt valljuk meg a Miatyánkban is. A Sátán irányította test az ember irányítására tör, ki akarja szorítani a hatalomból Istent, aki egyedül jogosan uralkodik. Az ember pedig választhat: vagy engedi, hogy a testi vágyai vezessék, vagy a Szent Lélek segítségével Istent ülteti – vissza – a trónra az életében. Amikor ezt megteszi, akkor valósul meg a Lélek szerint élés.
A Reformáció hőskorában a bibliai igazságok feletti vita, eszmecsere mindennapos volt a keresztyén közösségekben. Ezzel a mai igehirdetéssel azt is szeretném elérni (a korábbiakkal is volt ilyen célom), hogy gondolkodjatok rajta, ha valami nem világos, kérdezzetek, ha nem értetek egyet, vitatkozzatok. Mert ez viszi előre a keresztyén életet, közösséget.
Befejezés
Kedves testvéreim! 
A Reformáció mozgalmának fél évezredes évfordulóját ünnepeljük kilenc év múlva. A reformáció, azaz a bibliai igazsághoz való visszatérés szelleme azonban sokkal de sokkal régebbi. Az Édenkertből származik, amikor Ádám és Éva az első bűnt elkövették. Azóta buzdít Isten az Ő Lelke által arra bennünket, hogy térjünk vissza az egyenes útra és azóta küzd az Istent szerető ember a bűn és a Sátán uralma ellen. 
Jézusban megkaptuk a lehetőséget a győzelemre, a prófétákban, a reformátorokban, a hitvallókban pedig új és új lökést, hogy közeledjünk az Úrhoz.
Ne legyen a Reformáció évfordulója jövőre csupán a 492., eggyel több, mint az idén, hanem legyen folyamat, megújulás, megtisztulás, közeledés az Úr felé. 
Ámen! 

Úrnapi Igehirdetés, 2008. október 26.

Buenos Aires

Írta Tóth L. Kristóf.

Az igehirdetés meghallgatható ide kattintva.

Lekció: 2Móz 20,1-18
Textus: Galata 5,11-14
  11Engem pedig, testvéreim, ha még mindig a körülmetélkedést hirdetem, miért üldöznek? Hiszen akkor megszűnik a kereszt botránya. 12Bárcsak ki is metszetnék magukat, akik lázítanak titeket. 13Mert ti testvéreim, szabadságra vagytok elhívva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak. 14Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.”
Cím A kereszt botránya

Bevezetés
Kedves testvérek!
Ha egy szóban kellene összefoglalni a keresztyénség lényegét, akkor úgy gondolom, az a szó a szeretet lenne. Szeresd Istent és szeresd felebarátodat. Minden egyéb ebből indul ki. Pál sok téren feddi a galatákat, és bizony nekünk is volt mit magunkra vennünk az elmúlt hetekben – és a hátralévő időben is lesz még – ezekből a dolgokból, de egy dolog fontos: az, hogy mindennek hátterében a törvény összefoglalása van: „Szeresd felebarátodat!”
Ma a hivatásos szabadságról, a felelősségteljes szabadságról és a kereszt botrányáról szeretnék beszélni.
1. Hivatásos szabad
Szokás beszélni hivatásos katonáról, gépkocsivezetőről, hogy a múlt vasárnapi példára is visszautaljak egy pillanatra, hivatásos atlétáról. És szokás emlegetni, hogy bizonyos munkakörök, mint az orvosé, a mérnöké, a színészé nem csupán munka, hanem hívatás. Ezt a fogalom, hogy hívatás, azt takarja, hogy nem valamiféle józan megfontolás, számítás eredményeképpen választotta valaki az életpályáját, hanem valamiféle külső vagy belső, megfoghatatlan ösztönzés – tehetség, vonzalom, netalán isteni sugallat – hatására. Vagy legalábbis eredetileg ezt takarta. A lelkészi hivatás kinyilvánítottan hivatás, hiszen a felvételi alkalmával hangsúlyozottan előkerül az, hogy a felvételin és később a vizsgákon, kollokviumokon és az abszolutóriumon a belső elhívatottságot vizsgálni nincs mód, csupán azt teheti meg a professzori kar, hogy eldönti, a jelölt tudása megfelel-e arra, hogy az Egyház részéről külső elhívásban részesüljön, azaz felhatalmazzák arra, hogy igét hirdessen. Az, hogy az illetőből később milyen lelkész lesz, a szolgálat mutatja meg. Éles helyzetben derül ki, hogy találkozik-e a belső elhívatottság érzése a keresztyén közösség külső elhívásával.
A keresztyén közösségek egyik legproblémásabb területe, egyúttal konfliktusforrása az, hogy az elhívást nem lehet lemérni, és az emberi természet hajlamos arra, hogy ítélgessen, hogy hiányos ismeretek birtokában – vagy gyakran teljes hiányában – ítélje meg a másik ember elhívatottságát. Ezért sikerágazat a Sátán munkájában az, hogy mindezt kihasználva bizalmatlanságot csempésszen az emberek, a keresztyének közé.
Pedig a keresztyén ember: hivatásos szabad. A szabadságról korábban már volt szó, itt csak két félmondatban hadd idézzem fel, hogy az emberi szabadság csak a másik ember szabadságával való ütközésig terjed, és hogy az igazi szabadság az, amit Jézus Krisztus hozott el nekünk: a bűntől való szabadság. A szabadságot megteremtette a mi számunkra az Úr Jézus Krisztus áldozata, de erre csak úgy jövünk rá, hogy Tőle halljuk meg, hogy odafigyelünk a hívására. Ily módon szabadságunkat úgy szerezzük meg, hogy hallgatunk az elhívásra.
A keresztyén ember életének kiteljesedése az, hogy megszabadulva a bűn rabságából az igazságot hirdeti és az Isten kegyelmében él. Így értette Pál, hogy szabadságra vagyunk elhívva, és ezt akartam én is kifejezni azzal, hogy hivatásos szabad vagyok.
2. A felelősségteljes szabad
Az én korosztályom még alaposan megtanulta az iskolában, hogy a jog mellett mindig (!) ott kell legyen a kötelesség is. Csak annak van joga előhozakodni azzal, hogy joga van valamire, aki teljesítette a kötelességét. Ha nem fizettem ki a nyugdíjjárulékot, akkor nem követelhetek magamnak nyugdíjat, igaz? Legfeljebb megköszönhetem, ha mégis kapok. Nem tudom, manapság mennyire veszik az iskolában komolyan, de hogy a társadalomban egyre kevésbé, azt naponta látom.
A jog/kötelesség páros mellett épp ilyen fontos a szabadság kapcsolata a felelősséggel. A szabadság csak akkor értékes igazán, ha tartozik mellé felelősség is. Különben szabadosság lesz belőle. Ez a ritkán használt, kicsit régiesnek hangzó szó azt jelenti, amikor valaki a szabadságával visszaél. Olyan dolgokat tesz meg – vagy mulaszt el – a szabadságra hivatkozva, amelyek rombolják a közösséget, a társadalmat. Még teológus koromban hallottam egy idősebb hívő lelkésztől, hogy a keresztyén embernek mindent szabad megtennie! De nem muszáj! Az, hogy szabad vagyok, hogy bármit megtehetek, nem jelenti azt, hogy meg is kell tennem azt a bármit. Szabad vagyok arra, hogy bungee jumping halálugrást csináljak gumikötéllel a bokámon leugorjak egy hídról vagy egy daruról, de nem muszáj megtennem. Pál egy másik levelében, épp a szabados erkölcsökkel körülvett korinthusi keresztyéneknek írt első levelében tanítja: „Minden szabad, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden épít.”(10,23)
A galaták – ahogy ezt már nem először feltételezzük róluk, és szerintem joggal – nyilván megtettek „szabadságból” olyan dolgokat is, amelyekkel kárt okoztak maguknak vagy másoknak. A keresztyén embernek pedig példát kell mutatnia. Bár szabad arra, hogy megtegyen bizonyos dolgokat, de mégsem teszi, hogy nehogy egyeseket ezzel eltávolítson Istentől. Egy keresztyén ember is berúghat, szabad neki. De ha részegen fetreng az utcán a szomszédok előtt, vagy más hasonló csúnya dolgot tesz – amire bizony az alkohol ráveheti – akkor ezzel rombolja nem csak a maga megítélését, de Istenét is.
Ezért figyelmezteti Pál a galatákat arra, hogy szabadságuk nehogy visszafelé süljön el.  
3. A botrány
Az a keresztyén ember életének egyik középpontja a botrány. Hát ez meg hogy lehet? A keresztyén embernek nem az a legfőbb jellemzője, hogy kerüli a konfliktust, csendes, és úgy él, hogy minél kevésbé vegyék észre? Nos, egyrészt valóban vannak olyan keresztyének, akik bocsánatot kérnek azért, hogy léteznek, és a keresztyén embernek valóban inkább konfliktus-megoldónak illik lennie, mint okozónak. De a keresztyén élet középponti botránya alatt nem a keresztyének által okozott botrányt értem, hanem amiről Pál beszél: a kereszt botrányát.
Akár a kétezer évvel ezelőtti közfelfogást és erkölcsöt, akár a mait vesszük alapértéknek, egy próféta, vallási tanító brutális megkorbácsolása, majd rablógyilkoshoz méltó módon való kivégzése felháborító. És akkor még nem vettük figyelembe azt, hogy mennyi jót tett az emberekért, akiket meggyógyított, táplált, feltámasztott. Manapság is sokan felháborodnak azon, ami kétezer éve történt, és mérgesek a zsidókra, mert azoknak a főemberei mondták ki az ítéletet, vagy a római katonákra, mert azok hajtották végre.  
De a kereszt botránya nem ez. Ez sem. Hanem a kereszt botránya az, hogy az Isten Fiának kellett a kereszten az emberek bűneiért szenvednie és meghalnia. Ebben nem csak a Szanhedrin a ludas, a zsidó főtanács, akik elítélték, a római helyőrség, akik megkínozták és kivégezték, vagy a tömeg, akik inkább akarták Barabbást szabadon, hanem mi is. A mi bűneinkért – a tieidért és az enyéimért is! – szenvedett Krisztus. Ez a botrány! Az Isten évezredeken át beszélt az emberhez, próbálta megértetni velük, hogy mi módon tudják úgy vezetni az életüket, hogy az jó legyen, és mintha falnak beszélt volna. Végül kénytelen lett odaadni a Fiát, hogy ne teljesedjen be az emberiségen az egyébként jól megérdemelt végzete.
A szabadság nem teljesedhet be a keresztyénné lett ember életében, ha az nem hivatásos – azaz Jézus Krisztustól kapott –, és nem felelősségteljes.
Befejezés
Kedves testvéreim! 
Úgy érzem, az elmúlt hónapokban elég alaposan körbejártuk azt a kérdéskört, hogy mi akadályozta meg a galatákat abban, hogy egyenesen és fáradhatatlanul kövessék az Úr Jézus útját és Isten akaratát. És Páltól talán néhány megfontolásra érdemes tanácsot is kaptunk arra, hogy mi magunk hogyan kerülhetjük el a hasonló helyzetet.
Ámen!

Úrnapi Igehirdetés, 2008. október 19.

Buenos Aires

Írta: Tóth L. Kristóf.

Az igehirdetés meghallgatható ide kattintva.

Lekció: Máté 16,1-17
Textus: Galata 5,7-10
  7Eddig jól futottatok: ki akadályozott meg titeket abban, hogy az igazságnak engedelmeskedjetek? 8Ez a félrevezetés nem attól van, aki hív titeket. 9Egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti. 10Én bizalommal vagyok irántatok az Úrban, hogy egyáltalán nem fogtok másképp gondolkodni; de aki megzavar titeket, el fogja venni büntetését, bárki legyen is az.
Cím A kovász

Bevezetés
Kedves testvérek!
Pont ma egy héttel ezelőtt rendezték a Buenos Aires Maratont. 7.30-kor indult a mezőny a Parque Roca-ból, a győztes Abdelhakim Fathi 2.22-cel később ért célba a Parque de los Niñosban. Ez egyébként percekkel rosszabb idő, mint a 2003-2004-es győztes argentin Oscar Cortínez-é. Persze idén csúnyán esett az eső. Ezt a versenyszámot általában városokhoz kötik, híres a Boston marathon 1922. óta, vagy a kassai békemarathon, 1924. óta. Az olimpiákon az utolsó szám szokott lenni; az 1896-os és a 2004-es athéni olimpiákon az eredeti helyszínen, Marathon és Athén között futottak. 
Pheidippidész görög katona futva tette meg a mint egy 150 mérföldnyi távolságot Maraton és Spárta között, hogy a spártaiakat segítségül hívja Kr. e. 490-ben, amikor az athéni seregek a Marathóni csatában vereséget mértek a túlerőben lévő perzsa seregre, majd a perzsa hajóhad Athén ellen indult, hogy még a győztes hadsereg visszaérkezése előtt elfoglalja a védtelen várost. Pheidippidész vagy más néven Philipidész aki egyébként hivatásos futó volt, másnapra oda is ért Spártába. A spártaiak természetesen megígérték a segítséget, de nem vonultak csatába addig, amíg a holdtölte be nem állt. Ekkor Philippidész visszafutott Marathónba, hogy hírét vigye a spártaiak üzenetének. A spártaiak csak 6 nap múlva jelentek meg, de addigra a dicsőséges athéni férfiak megnyerték az összecsapást a perzsa hadsereggel szemben. Egy másik legenda szerint a csata helyszíne és Athén közötti 42.195 km körüli távot tette meg egy hírnök – nem Pheidippidész –, hogy a győzelem hírének vitele mellett figyelmeztesse az athéniakat a perzsa seregek közeledtére, majd az üzenet átadása után holtan rogyott össze. 
Sokak szerint a maratoni táv emberfeletti erőfeszítést kíván. Én magam is mélységesen tisztelem azokat, akik képesek teljesíteni. Akik képesek arra, hogy legyőzzék az akadályokat.
1. Akadályfutás
A futás – talán nem túlzás ezt állítani – az emberiség legősibb sportja. Nincs hozzá szükség különösebb felszerelésre, pályára, így már nagyon régen gyakorolhatták. Meg akarta őrizni kondícióját, az ókorban – edzőtermek és erőgépek híján – futott. Pál teljes természetességgel nyúlt a témához, hogy megvilágítsa a kérdést a galaták előtt. A futás tökéletes szemléltetés a keresztyén élethez, ugyanis rengeteg közös vonás van bennük. Csak a szerintem legfontosabbra hadd mutassak rá! Akadályokkal kell szembenéznünk úgy keresztyénként, mint futóként. Nincs olyan futás, ahol ne lenne akadály. A százméteres síkfutásnál a vetélytársak, vagy ha egyedül fut az ember, akkor az idő. A gátfutásnál a futó útjába állított kapuk, a maratonnál az oxigénhiány. Ha csak hobbiból fut az ember, akkor is le kell győznie izmai fáradását és hasonló akadályokat. Aki azonban odaállt a pályára, végig kell fussa, le kell győzze az akadályokat.
A keresztyén ember azzal, hogy keresztyénnek nevezi magát, odaállt a rajtvonalhoz. Nem tett még meg egyetlen lépést se, de kifejezte szándékát. Ha pedig odaállt, akkor el is kell indulnia. Nem álldogálhat a rajtvonalnál azzal, hogy csak ácsorog és nézelődik, azaz ha nem indul el a keresztyén élet útján, akkor nem nevezheti magát keresztyénnek. Ha elindult, akkor be kell tartania a szabályokat, nem futkoshat össze-vissza, nem válogathat, hogy ebben a dologban engedelmeskedem Isten szavának, a másikban nem. És ahogy a futónak nem maga a futás a célja, hanem az eredmény, úgy a keresztyén ember számára is az ad erőt a küzdelemhez, hogy értékes, becses cél lebeg a szeme előtt.
A galaták futását valami megakasztotta. Pál megkérdezi, bár maga jól tudja, mi az. Ismeritek már eléggé a galatákat ahhoz, hogy megmondjátok, mi is lehet ez? Az elmúlt huszonnyolc prédikáció segítségével ki tudjátok találni, mi lehetett az, ami feltartóztatta a galatákat? A félrevezetés, persze, az, hogy letértek az Úr útjáról. Mentegethetjük a galatákat, kisebbíthetjük a felelősségüket, hogy letérítették őket, de a letérést attól még őt vitték véghez.
A futóversenyzőnek egy dolog lebeg a szeme előtt: a cél. A keresztyénnek is ezt kell tennie, a célra, a Mennyre függesztenie a tekintetét és teljes erőbedobással arra haladni.
2. Akadályok elhárítása
Ha valaki most közületek azt gondolja, hogy igen, könnyű azt mondani, hogy célegyenest kell futni a cél, a menny felé, de kicsoda tudja megvalósítani ezt? Ki képes arra, hogy minden akadályt legyőzzön, minden buktatón túljusson? – annak igaza van. Végigküzdeni az életet anélkül, hogy meginognánk, hogy elvétenénk a célt, nagyon nehéz. Sőt, azt is megkockáztatom, hogy lehetetlen. Ezért van Pál mondatai között egy oda nem illőnek látszó félmondat: az a bizonyos kovászos…
Aki sütött már kenyeret, tudja, hogy a kenyér mitől lesz kenyér? A liszttől? Nem. A sótól? Nem. A víztől? Nem. Hanem a kovásztól. Másik magyar szavunkkal az élesztőtől. Mert a liszt-só-víz keverékét a kovász tölti meg élettel, éleszti fel. Az elkészült tészta anyagához képest a kovász kicsi, kevés, mégis átjárja azt és mindenhol ott van azért, hogy megváltoztassa a keverék lényegét. A kovász elengedhetetlen a kenyérkészítéshez. Régen úgy csinálták a kenyérsütő asszonyok, hogy a kész tésztából mindig eltettek egy marékkal, és azzal kelesztették a következőt. Gondos háziasszony csak nagyon ritkán vett kovászt a boltban vagy a péknél.
Jézus példázatot is mondott a kovászról: „Hasonló a mennyek országa a kovászhoz, amelyet fog az asszony, belekever három mérce lisztbe, míg végül az egész megkel.”(Máté 13,33) A kovász tehát az a dolog, ami minket ösztönöz a küzdelemre, amiért érdemesnek tartjuk küzdeni, fáradni. Tehát a mennyek országa látása, ígérete. Talán arra gondolt Pál, hogy ha egy közösségben csak páran látják a célt, ahová a csoport el akar érkezni, akkor az ő hitük megtermékenyítheti a többieket és felbuzdíthatja őket az erőfeszítések megtételére.
A keresztyének is lehetnek kovász. Azért lenne jó, ha minden keresztyén közösség minden tagja újjászületett hívő lenne – és nem lenne ilyen sok csupán vallásoskodó –, hogy tudjon terjedni Krisztus üzenete. Ha egy szakajtó tésztából eltesznek egy marékkal a következő kenyérhez, akkor lehet biztosítani a folytonosságot. De ha az egész szakajtó tésztát szétosztják, akkor sok tucat újabb szakajtónyi kenyér megkelesztéséhez elegendő. Ha egy keresztyén közösségben van pár igazi hívő, akkor biztosítva van a túlélés, de ha mindenki valódi hívő, akkor lehet gyarapodni, mert az egyes keresztyének maguk köré tudják gyűjteni a még nem hívőket és Krisztushoz tudják vezetni őket. Kovásznak lenni pedig nemes feladat, és nem is könnyű. De ha nem csupán takaréklángon akarunk keresztyének lenni, ha cselekvő részesei kívánunk lenni az Isten országa épülésének, akkor kovásszá, azaz az Isten szavának minden körülmények között engedelmeskedőnek kell lenünk,
3. A kovász
Biztos többen jól ismerik az 1981-ben készült híres brit filmet, amelynek a címe „Tűzszekerek” (spanyolul: Carrozas de fuego). Ebben egy Eric Liddle nevű skót presbiteriánus misszionárius versenyez az 1924-es párizsi olimpián 400 méteres síkfutásban az aranyért. Megnyeri. 
Liddle Kínában született misszionárius szülők gyermekeként és ott is halt meg 1945-ben, 43 éves korában, egy japán fogolytáborban. Igehirdetői szolgálata mellett atlétaként és rögbijátékosként is szerepelt. Az igazi száma a 100 méteres sprint volt. Az olimpián, amelyre aranyérem-várományosként utazott, a sprint előfutamait vasárnap tartották, ő viszont nem volt hajlandó az Úr napján pályára lépni. Helyette a párizsi skót misszióban prédikált. A meg nem erősített, de nem is cáfolt hírek szerint a király nevében maga a Walesi Herceg, a későbbi VI. György próbálta rávenni uralkodói hűségére apellálva, hogy mégis fusson vasárnap. Liddle híressé vált válasza az volt, hogy „Isten parancsa előbbre való, mint a haza dicsősége. Vasárnap nem futok.” Végül kompromisszumként cserélte el a távját a 400 méterre, amelyen olimpiai csúccsal szerzett aranyérmet. Eric Liddle kovász volt környezetében, mert képes volt arra, hogy az előtte lebegő cél, az Isten dicsőségének hirdetése mindennél előrébbvaló legyen.  
A film szerint egyik másik versenynapon sem volt annyi esés, sérülés a sportolók között, mint azon a bizonyos vasárnapon. Aki elvéti a célt a szeme elől, az rosszul fog járni. De nem annyira rosszul, mint az, aki nem csak önmagát, hanem másokat is eltérít a helyes útról. Mondhatjuk, hogy aki anti-kovász. Aki a bár nem zökkenőmentesen, de a cél felé haladó csoportot, gyülekezetet visszatartja, az evangéliumnak való engedelmességben a többi keresztyéneket hátráltatja, az nem élesztő lesz, hanem döglesztő. Istentől el fogja venni a büntetését, bárki legyen is az – mondja Pál.
Befejezés
Kedves testvéreim! 
Nagyon szeretem a jól megkelt, finom, friss kenyeret. Szeretem a Tűzszekerek című filmet is. Futni nem szeretek. De ami a legfontosabb, hogy szeretem az Urat, szeretlek benneteket és szeretném, ha mindannyian kovászok lennénk, hogy nem csak magunkban járjunk Krisztus útján, ne csak mi jussunk el a mennyei célszalaghoz, hanem minél többen azok közül, akik körülöttünk élnek. Ennek érdekében kell engednünk, hogy a mennyország ígérete, mint élesztő felélesszen bennünket, és Krisztus kovászaként mi is éleszthessünk másokat.
Ámen!

Úrnapi Igehirdetés, 2008. október 5.

Buenos Aires

Írta: Tóth L. Kristóf

Lekció: 1Mózes 17,1-11.13b
Textus: Galata 5,1-6
  1Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni. 2Íme, én, Pál mondom nektek, hogy ha körülmetélkedtek: Krisztus semmit sem használ nektek. 3De ismét bizonyságot teszek minden embernek, hogy aki körülmetélkedik, köteles az egész törvényt megtartani. 4Akik törvény által akartok megigazulni, elszakadtatok a Krisztustól, a kegyelemből pedig kiestek. 5Mi ugyanis a Lélek által, hitből várjuk az igazság reménységét. 6Mert Krisztus Jézusban nem számít sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit
Cím A körülmetélkedés

Bevezetés
Kedves testvérek! 
Pál apostol a galatákhoz írt levelének 5. fejezetében – amelyet ma kezdünk tárgyalni – a Krisztusban nyert szabadsággal való élésről beszél. Gyakorlatilag összefoglalja az idáig elhangzottakat. Az ötödik fejezet érvrendszerének középpontjában a szabadság gondolata áll. A szabadság mint fogalom azonban nem feltétel nélkül pozitív értelemben szerepel. Pál hitvallástétele éppen úgy, mint az ótestamentumi igék helyes értelmezése arra jó, hogy megértsük és kívánjuk a növekedést, épülést a Szent Lélek adta szabadságban.
Mai Igénkben a szó a körülmetélés körül folyik. Először arról szeretnék néhány – tényleg csak néhány – szót szólni, hogy mi ez a körülmetélés és hol a helye az ószövetség népének életében. Utána pedig remélem, hogy Pál gondolatait fogjuk megérteni, amelyeket a galatákhoz írt, végül szeretném, ha töprengnénk egy kicsit arról, hogy a mi életünkben mi feleltethető meg mindennek.
 1. A körülmetélés az Ószövetség korában 
A körülmetélés azt jelenti, hogy a férfi nemi szervének végét borító bőr redőt körkörösen, műtéti úton lefejtik. Ezáltal a makk szabadon marad. Talán úgy gondolják sokan, hogy az Ószövetségben központi kérdés a körülmetélés, holott nem az. Mivel az ókori társadalmak jó részében az ókorban a körülmetélés elterjedt szokás volt, a mózesi törvények csak érintik a 3Móz 12,3-ban, hiszen mindenki tudta, miről van szó. Egyiptomban is gyakorolták, de körülmetélték fiaikat az ammóniak, az edómiták és a móábiták is. Ismeretlen volt azonban a szokás a filiszteusok, az asszírok és a babiloni népek körében. A gyakorlat ősi voltára utal egyébként az a tény is, hogy gyakran éles követ használtak hozzá. Izráel népének történetében Ábrahám volt az első, aki körülmetélkedett – fiaival együtt. Mára a körülmetéltség fogalma szinte összeforrt a zsidó néppel. Kezdetben az apa feladata volt a fiúgyermeken az aktus elvégzése, annak nyolcnapos korában. Később fokozatosan a közösség egy erre kiválasztott és kiképzett tagja lett a végrehajtó. Ma már a mohél végzi el, egy olyan rabbi, aki teológiai képzettségén túl az orvosi egyetemen elvégzett tanfolyam után az izraeli Egészségügyi Minisztérium bizottsága előtt letett szigorú egészségügyi vizsgával rendelkezik. Ez roppant fontos a zsidóság szemében, amikor Magyarországon a kommunizmus idején nem volt mohél, akkor Izraelből hívtak meg időről időre egyet, hogy a körülmetéléseket elvégezze. 
A körülmetélésnek az ószövetség népe számára megkülönböztető jel szerepe is volt, illetve van. Az 1Móz 17,10-ben olvasunk arról a szövetségről, amely Isten és Ábrahám között köttetett, és amelynek jele a körülmetélés. Ez a szövetség azt jelentette, hogy Ő az Istenük akar lenni, és hogy ők az Övéi; csak Őt imádják és Neki engedelmeskedjenek. Ezt a szokást rögzítette Mózes a pusztában, a törvényben. Minden izráelita fiúgyermeket 8 napos korában körül kellett metélni.
Két kis adalék még a mi korunkkal kapcsolatban. Egészségügyi előnye sem elhanyagolható, az USA-ban például szinte automatikusan elvégzik a műtétet, a férfi lakosság 85%-a – mindenfajta vallási kötöttségtől függetlenül körül van metélve. A másik, hogy az arab világban szokásos, női körülmetélésnek nevezett kegyetlenségnek a témánkban szereplő körülmetéléshez semmi köze. A nők körülmetélése egy barbár szokás, amellyel az alacsonyabb rendűnek tekintett asszonyokat akarják arra szorítani, hogy csak a munka és a gyereknevelés lebegjen a szemük előtt.  
 2. Pál és a körülmetélés
Miért használt Pál ilyen intim dolgot szemléltetésnek, és mit akart vele megmutatni? Nos, a Bibliában nem egyedülálló dolog ezt a szertartást illetve jelet bizonyos dolgok világosabbá tételére felhasználni. Ószövetségben a körülmetéletlen kifejezést használták a próféták a hasznavehetetlen, nem megfelelően szereplő dolgokra. Ilyen például a körülmetéletlen gyümölcsfa a 3Móz 19,23ban, vagy a körülmetéletlen ajkak, azaz a gyenge beszédkészség a 2Móz 6,12.30-ban. De van szó körülmetéletlen fülről (Jer 6,10) és szívről (3Móz 26,41; Ez 44,9; Jer 9,26) is. 
Pál apostol, aki zsidó volt és nyolc napos korában vitán felül körülmetélték, mint a pogányok apostola és mint az az ember, aki először felismerte, hogy a keresztyénség lényege a Krisztus követése és nem a szabálykövetés, határozottan síkra szállt az ellen, hogy bárki a körülmetélésnek a megérdemeltnél nagyobb jelentőséget tulajdonítson. Szerinte a Krisztusban való hittel a körülmetélés értelmét vesztette, túlhaladott lett, erről nem csak a mai igénkben, hanem a Gal 6,15-ben és a Kol 2,11-ben is ír; utóbbi helyen így: „Benne [Krisztusban] vagytok körülmetélve is, de nem kézzel végzett körülmetéléssel, hanem a Krisztus szerinti körülmetéléssel, a bűn testének levetése által.”. Jézus Krisztust egyébként a Lukács 2,21-ben leírtak szerint 8 napos korában szintén körülmetélték.
Pál tehát abban az értelemben használja a körülmetélést, mint egy felesleges, problémát okozó dologtól való megszabadulást. Ugyanakkor rámutat arra, hogy azzal, hogy eldobtam magamtól valamit, nem lettem tökéletes. Ha egy bűntől megszabadultam, nem lettem bűntelen. Ha egy részét az életemnek átengedtem Jézus uralma alá, attól nem lettem egészen az Övé. Jelentős lépést tettem, de nem értem célba egyikkel sem. Pál szenvedélyesen szembeszállt azokkal, akik a pogányságból megtért keresztényekre rá akarták kényszeríteni a körülmetélést, és az apostoli zsinat is elfogadta nézeteit. Ugyanakkor nem szűnik meg arról tanítani az övéit, hogy mennyire fontos az őszinte kapcsolat Istennel Jézus Krisztuson keresztül. 
A galaták a körülmetélkedésben gondolták megtalálni életük lényegét. Ma ezt úgy neveznénk, hogy helyezkedés. Pál apostol világos: Amíg emberi cselekedetekre irányul a bizalmatok, Krisztus semmit sem használ, sőt a hamis bizakodással elvesztegetitek Krisztus kegyelmét. Mert vagy teljes szívvel a törvénybe, vagy teljes szívvel Krisztusba fogódzunk. A kettő között nincs semmi: vagy megint a szolgaság igája, vagy pedig a szabadság az osztályrészünk.
Pál saját munkatársát, a zsidó anyától származó félig pogány Timótheust körülmetélte, amint az ApCsel 16:3 tudósít róla. Ezt azonban azért tette, hogy a missziói szolgálatban ne adjon felesleges támadási felületet, botránkozást Timótheus esetleges körülmetéletlensége, és az igazi botránkozásról, a keresztről nehogy elterelje a figyelmet. Ha Pál tulajdonított volna nagy jelentőséget a körülmetélésnek, akkor aligha kellett volna annyi üldöztetést elszenvednie s nem feddené most a körülmetélkedés miatt féltő szeretettel a galatákat. 
3. A körülmetélkedés és mi
A körülmetélkedést szokás a keresztség előképének is tekinteni. Vannak olyan teológiai nézetek, amelyek ezt elhibázottnak tartják, a körülmetélkedést minden körülmények között formális dolognak, a keresztséget pedig ugyanígy hitvallási cselekménynek feltételezve. Nekem az a véleményem, hogy két, jellegéből adódóan különböző dologról van szó. Az egyébként zsidónak született férfi zsidó lesz, akár körülmetélik, akár nem. A keresztségben az ember az Egyházhoz tartozás szándékát fejezi ki, elhagyásával formailag a közösségen kívül reked. Egy dologban azonban nagyon hasonlít a keresztség a körülmetélésre. Egyformán lehet komolyan vett, hitvallási cselekedet – a szülők részéről, ha csecsemőkorban részesül az egyikben vagy a másikban az ember, vagy a sajátról, ha felnőttként – és szokásból, igazodási vágyból megtett névleges cselekedet. 
Ha az ember nem él keresztyén életet – ez alatt természetesen az őszinte keresztyénséget értem, nem a vallásoskodást –, akkor a csecsemőkorában ráöntött pár köbcenti keresztvíz pontosan annyit ér, mint egy levágott bőrdarab: semmit az égegyadta világon. Sem a körülmetéléssel, sem a megkereszteléssel nem érkezett célba az ember az Isten felé vezető úton. Legfeljebb – ha nem névleges cselekedetről volt szó – megtette az első lépést.
Pál apostol figyelmeztetése a galatákhoz nekünk is szól. Az, hogy Krisztushoz tartozunk, nem jelentheti csupán azt, hogy valamikor régen megkereszteltek, esetleg konfirmáltunk is, vagy időközönként járunk Istentiszteletre, netán néha még imádkozunk is. A Krisztus-követéshez ezek hozzá tartoznak – mint az ószövetség népéhez a körülmetélés – de önmagukban semmire sem jók – mint a zsidóknak a körülmetélés. A Krisztus útján való járás, a Krisztus-követés az, amivel odaérhetünk a célunkba: a mennyei örökéletbe Jézus Krisztussal az Atya Isten jelenlétében. 
Befejezés
Kedves testvéreim! Gondolom a jelenlévők között senki nincs körülmetélve, legfeljebb egészségügyi okból. És gondolom mindannyian meg vagyunk keresztelve. Azt ne feledjük el egy pillanatra se, hogy keresztségünk önmagában nem juttat be bennünket a mennybe, csak Jézus Krisztus vére, amit csak akkor tudunk megkapni az Úrtól, ha napi kapcsolatban vagyunk vele. Tartsátok szem előtt ezt, és így éljetek a Krisztusban kapott szabadságotokkal.
 Ámen!

Úrnapi Igehirdetés 2008. szeptember 28.

Buenos Aires

Írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Az igehirdetés meghallgatható ide kattintva.

Lekció: 
Textus: Galata 4,28-31
28Ti pedig, testvéreim, Izsák módjára az ígéret gyermekei vagytok. 29De amint akkor a test szerint született üldözte a Lélek szerintit, úgy van ez most is. 30De mit mond az Írás? „Űzd el a rabszolganőt és a fiát, mert nem örökölhet együtt a rabszolganő fia a szabad asszony fiával.” 31Ezért tehát testvéreim: mi nem a rabszolganő, hanem a szabad asszony gyermekei vagyunk.
Cím: A szabadság és az ígéret gyermekei

Bevezetés
Kedves testvérek! 
Mindannyian tartozunk különböző embercsoportokhoz. Származásunk szerint mind magyarok vagyunk. Születési helyünk szerint már nem ennyire egységes a kép. Aztán vannak tulajdonságaink alapján társaink egy-egy csoportban, de lehetünk egy közösség részei szenvedélyeink – mondjuk a pipázás vagy a kávé – illetve hobbijaink alapján – van, aki Independiente szurkoló és van, aki Riveres, Bocás vagy az Estudiantesnek drukkol. Vannak olyan csoportok, körök, amelyeknek szívesen vagyunk a tagjai, és vannak olyanok, amelyekből legszívesebben kilépnénk, de nem lehet. A született barnák közül én soha ki nem léphetek – bár én speciel meg vagyok elégedve a hajszínemmel. Majd ha ősz leszek, meglátjuk, meddig. És végül vannak olyan csoportok, körök, ahová kívánkozunk. 
A mai Istentisztelet jóhíre az, hogy van egy olyan klub, amelybe kívánkozunk és amelybe be is léphetünk, sőt közülünk nem egy már tagja. Ez az a csoport, amelyiknek mondja Pál: „…az ígéret gyermekei vagytok.” Később pedig folytatja: „a szabad asszony gyermekei vagyunk.” Tehát két fontos dolgot is megtudunk magunkról, illetve származásunkról.
Ezeket szeretném, ha ma közelebb engednénk magunkhoz. Az ígéret gyermekeiről, a szabadság gyermekeiről és a gyermekekről szeretnék ma beszélni.
 1. Az ígéret gyermekei 
Elöljáróban fogalmazzuk meg az ígéret bibliai fogalmát! A hétköznapi életben az ígéret egy jövőben beteljesülő eseményre vonatkozó szándék kifejezése. Tehát megígérem, hogy el fogok mosogatni. És – ez fontos – úgy is cselekszem, hogy az idő előrehaladtával egyre közelebb jussak a megvalósításhoz. A bibliai kifejezés értelme ugyanez. Aki ígéretet tesz, az be is kell teljesítse azt. Azonban esetünkben fennáll az az eshetőség, hogy az ígéret mindenképpen beteljesedik. Emberi világunkban ugyanis ez távolról sem egyértelmű. Néha nem csak rajtunk múlik egy-egy dolog bekövetkezte, és akármilyen körültekintően ígérünk is, előfordulhat, hogy nem tudjuk megtartani a szavunkat. A Bibliában azonban Isten is ígér, sőt, sokkal többet és nagyobbat, mint az emberek. Isten azonban megtartja a szavát, minden körülmények között, nem úgy, mint mi, emberek, főleg nem úgy, mint a politikusok. Az Isten szájából elhangzó ígéret tulajdonképpen nem egyéb, mint egy bepillantás a jövőbe. Ha tehát szigorúan ragaszkodunk a pontos nyelvi meghatározáshoz, akkor az Isten ígérete nem egyéb, mint a jövőre vonatkozó kijelentés. 
Izsák személyében azt ígérte meg Isten Ábrahámnak, hogy annyi leszármazottja lesz, mint égen a csillag. És ez nem feltétlenül a testi leszármazottak számára vonatkozik, hanem mindazokra, akik igazán követik az Urat, akik engedelmeskednek az Örökkévaló Istennek, akik követik Jézust. És nem is szám szerint, hanem abban az értelemben, hogy soha nem fogy el azok serege, akik az Istenéi, úgy, mint Ábrahám, Izsák, Jákób, József és sorolhatnám tovább a galatákig és a mai napig. Az ígéret gyermekének lenni azt jelenti, hogy bízunk Isten ígéreteiben. Bízunk bennük akkor is, amikor minden ellene szól. Péter bízott Istenben, amikor a Galileai tavon Jézus magához hívta, és járt a vízen. Amint emberi ésszel, a hite háttérbe szorításával kezdett gondolkodni, már nem volt Izsák módján az ígéret gyermeke és süllyedni kezdett.
Az ígéret gyermekeiként nem csak az Isten ígéreteiben kell bíznunk, hanem magunknak is olyan ígéreteket kell tennünk, amelyeket meg is tudunk valósítani – természetesen mindig segítségül hívva Istent. Úgy kell megtennünk ígéreteinket, akár Istennek, akár embertársainknak, hogy szemünk előtt van a tény: Isten ígéretei szilárdak és megbízhatóak, és számunkra az etalont jelentik. 
 2. A szabadság gyermekei
A szabadság mint eszme körülbelül százötven évvel ezelőtt élte fénykorát. A 19. század közepén a világ szinte bármelyik részén fegyvert fogtak az emberek és készek voltak meghalni a szabadságért. A múlt század közepén még voltak komoly fellángolások a szabadságért, például 1956-ban Magyarországon, vagy később Indokínában, de a háborúk mára már pénzért, olajért, területért folynak. Biztos van olyan harc, amely a 19. századi szellemben a szabadságért folyik, de mára már nem ez a jellemző. Talán mert a világ nagyobbik – vagy legalábbis nyugatabbik - részén szabadság van. De vajon a társadalmi szabadsággal kevesebb lett-e a nyomorúság? Boldogabb lett-e az ember? Én tartok tőle, hogy nem. Mert nem az igazi szabadságot keresi. A társadalmi szabadság szükségképpen korlátozza a másikét. Nem lehetek teljesen szabad, hiszen körülöttem élnek emberek. A Krisztusi szabadság azonban lehet teljes, és akár mindenki részesülhet belőle, mert az én krisztusi szabadságom nem korlátozza a tiédet. 
A krisztusi szabadság eredete az, hogy Jézus Krisztus, amikor meghalt a kereszten, ezzel letöltötte a mindannyiunk minden bűnéért járó büntetést, elvegezte a tökéletes helyettes áldozatot. Tehát ami bennünket fogva tarthatna, nincs többé. Aki fogva tarthatna, kénytelen elengedni, mert Jézus legyőzte. Az Úr Jézus győzelmet aratott, mert – figyelem! – bízott Isten, az Atya ígéretében, és engedelmeskedett neki. 
Pál apostol azt akarja megértetni a galatákkal, hogy amikor a törvény (a cselekedetek) általi megigazulásba vetik a bizalmukat, akkor Hágár és Izmael mellett teszik le a voksukat. A biztosnak látszó úton akarnak menni. De Izmael a cserejátékos! Ő a biztonsági tartalék, ha netán az Izsák-terv mégsem jönne össze. De Isten nem akar cserejátékost. Nem akar „B” tervet, mert az „A” terv, vagy ha pontosan akarok jelölni, akkor a „V” terv (mert Jézus vére a kulcs) tökéletes, hibátlan és biztosan megvalósul.
Istent elszomorítja, hogy mi olyan sokszor megpróbáljuk bebiztosítani magunkat, hogy ha a jézusos dolog mégse jönne be…
De kedves testvérek! Azt hiszem mind házasok vagyunk vagy voltunk. Mit éreztél volna, ha az oltár előtt állva megpillantottad volna, hogy rajtad kívül egy másik menyasszonyi illetve vőlegényi ruhába öltözött nő illetve férfi is álldogál a templomban. És kiderült volna, hogy a leendő férjed vagy feleséged hozta magával, tartalékba, hogy ha veled valami gond lenne, akkor se menjen kárba a terembérlet és a vacsora.
Isten egy szilárd ígéretet tett, ami olyan erős, hogy ugrálni lehet rajta, és ezért cserébe azt várja, hogy bízz benne.
3. Gyermekek
Nem olyan régen, augusztus 17-én volt szó a fiúság lelkéről, aki ezt kiáltja: „Abbá, Atya!” Aki által nevezhetjük Istent teljes természetességgel Atyánknak. Éppolyan természetességgel, ahogy a nemzőapánkkal apánknak. Akkor arról beszéltem, hogy örökbefogadottság útján válunk Isten gyermekeivé – kiemeltem külön azt, hogy nem minden emberi lény gyermeke Istennek, csak azok, akik saját jószántukból hozzá csatlakoznak – és hogy a fiúság jogokkal és kötelezettségekkel jár. 
Sokan a természetes – úgy értem, test szerinti – szüleiket is természetesnek, adottnak tekintik, és csak akkor jönnek rá, hogy micsoda kincs volt a birtokukban, amikor már elvesztették őket. Pedig apáinknak és anyáinknak köszönhetjük, hogy elindítottak az életben, hogy segítettek, támogattak. De egyik vagy akár mindkét szülő nélkül fel lehet nőni, tisztességes, becsületes, sikeres emberré lehet válni. Isten nélkül azonban a kárhozat vár az emberre. Istennek nincsenek árvái. Aki az Övé, az az Övé, és aki nem, az nem. 
Abban is különbözik az Isten és az ember közötti kapcsolat a szülő-gyermek kapcsolattól, hogy míg az utóbbiban a gyermek a húszas évei kezdete körül eltávolodik a szüleitől, a maga útját kezdi járni és maga is lassan elkezdi kiépíteni a saját szülői mivoltát, az Isten gyermeke mindig szoros kapcsolatban marad az Úrral, sőt, az idő előre haladtával kívánatos, hogy a kapcsolat még szorosabbá szövődjön. És Istennek nincsenek unokái. Csak és kizárólag közvetlenül lehet kapcsolódni Istenhez. Vagy a gyermeke vagy, vagy el vagy különülve Tőle.
A szabad asszony gyermekeként, az ígéret gyermekeként a mai keresztyének – miképp a kétezer év előtti galaták is – felbecsülhetetlen kincs birtokában vagyunk. Annak, hogy mieink az Úr ígéretei, hogy szabadok vagyunk a bűntől, és Isten gyermekeinek tudhatjuk magunkat. Ezt pedig – ahogy már nem először említem előttetek – úgy tudjuk betölteni, ha igyekszünk méltóképpen élni az „Isten gyermeke”, illetve „keresztyén” névhez.
Befejezés
Kedves testvéreim! Jövő vasárnap már a galata levél ötödik fejezetéhez érünk. A levél utolsó nagyobb gondolati egységében a Krisztusban megszerzett szabadsággal való élés lesz a központi téma. Sajnos december elejéig nem fogunk a levél végére érni, de még sok mély és megfontolásra érdemes gondolat vár ránk.
Olvassátok az Igét, imádkozzatok és cselekedjétek meg azt, amit megértettetek az Isten szavából! 
Ámen!

Úrnapi Igehirdetés 2008. szeptember 21.

Buenos Aires

Írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Az igehirdetés meghallgatható ide kattintva.

Lekció: Ézsaiás 54,1-8
Textus: Galata 4,21-27
21Mondjátok meg nekem ti, akik a törvény uralma alatt akartok lenni, nem halljátok a törvényt? 22Mert meg van írva, hogy Ábrahámnak két fia volt: az egyik a rabszolganőtől, a másik a szabadtól. 23De a rabszolganőtől való csak test szerint született, a szabadtól való viszont az ígéret által. 24Ezeket átvitt értelemben kell venni, mert ezek az asszonyok két szövetséget jelentenek. Az egyik a Sinai-hegyi szövetség, amely szolgaságra szül: ez Hágár. 25Mert Hágár a Sinai-hegy Arábiában - megfelel a mostani Jeruzsálemnek -, amely szolgaságban van fiaival együtt. 26De a mennyei Jeruzsálem szabad: ez a mi anyánk. 27Mert meg van írva: „Ujjongj, te meddő, aki nem szültél, vigadj és örvendj, aki nem vajúdtál, mert több a gyermeke az elhagyottnak, mint a férjes asszonynak.”
Cím: A földi és a mennyei Jeruzsálem

Bevezetés
Kedves testvérek! 
Queridos hermanos y hermanas! Abraham no tuvo hijo. Y la mochila? Sajnos spanyolul nem működik a vicc: Ábrahámnak nem volt fia: Hát Izsák? Ábrahámnak nem is egy fia volt, hanem kettő. Nyilván emlékeztek a történetre, de röviden hadd foglaljuk össze. Az Isten ellen Bábel tornyával (is) lázadó és ezért szétszórt, egymást már meg nem értő emberiségből Isten elhív egy személyt, akit családdá majd néppé formál. Megáldja, kötelességévé teszi, hogy az istenellenes zűrzavarban Neki engedelmeskedjék és a többiek számára is áldáshordozó legyen. Ez a személy Ábrahám. Ezzel a választott nép már csírájában kap feladatot, melyet történelme során gyakran elhanyagol, de elfelejtenie nem szabad. Ősei földjéről, Ur Kaszdímból a szintén mezopotámiai (a mai Irak területére eső) Ur Háránba költözik. Innen hívja el az Örökkévaló Isten, és küldi tovább, Kánaán földjét ígérve neki. Feleségével, Sárával Hebrónban telepszik le. Hallgat Isten szavára és öregen (75 éves ekkor!), minden biztosíték nélkül új életet kezd. Ez a hit munkálkodik benne akkor is, amikor elfogadja Isten fiúgyermekre vonatkozó ígéretét. Az úgynevezett négy király szövetsége háborút indít, Ábrahám barátaival és csatlósaival harcba száll ellenük és győz. Ekkor hódol előtte Melkisédek, Sálem – a későbbi Jeruzsálem helyén álló kánaánita város – királya, és adót fizet neki. Ezután Isten megismétli ígéreteit és szövetséget köt Ábrahámmal.
Sára még mindig meddő, ezért Ábrahám, felesége tanácsára Hágárral, a szolgálóval hál, aki fiút szül neki, Izmael néven. Sára rossz bánásmódja miatt Hágár fiával elmenekül – később őtőle származik az izmaeliták, azaz az arabok népe. A 100 éves Sára csodálatos módon végül maga is teherbe esik, és fiút szül Ábrahámnak, ő az Izsák nevet kapja. Az ő fia lesz Jákób és Ézsau, Jákóbtól pedig a Rúbentől Benjáminig terjedő tizenkét törzs, azaz a zsidóság származik.
Ábrahámot egyébként Ibrahim néven a mozlimok is tisztelik, mint ősatyjukat.
Mai igehirdetésemben tehát Ábrahám két asszonyáról, Hágárról és Sáráról, két fiáról, Izmaelről és Izsákról, és két városról, a földi és a mennyei Jeruzsálemről lesz szó.
 1. Ábrahám asszonyai 
Sára és Hágár, az úrnő és a szolgáló. Sára – neve jelentése is úrnő – Ábrahám nemzetségéből származott. Hágár egyiptomi származású volt. Vélhetően fiatalabb is, mint Sára, hiszen a Biblia külön említi Sára előrehaladott korát. A korabeli viszonyok között nem volt szokatlan, hogy egy férfinak több asszonya legyen, ezek rangsorát szigorúan szabályozták. Forgalomban voltak olyan házassági szerződések, amely szerint ha a feleség nem volt képes „házastársi kötelességét” teljesíteni, azaz fiút szülni, akkor köteles volt gondoskodni valakiről, aki igen. Az ilyen kapcsolatból született fiúutódot teljes jogok illették meg, a szolgálót nem volt szabad elkergetni. Ezért vonakodott Ábrahám attól, hogy elűzze Hágárt.
Két asszonyról van tehát itt szó. Az egyik nyeregben van, de képtelennek látszik – és annak is érzi magát – az örökösről való gondoskodásra. Igyekszik pozícióját megtartani. A másik életkilátásai nem túl rózsásak. Messze földről hogy került Ábrahámékhoz, Hebrónba, nem tudjuk. De ott van, feltehetőleg a szegénység elől ment Kánaánba. Szolgálóként semmi, vagy legalábbis minimális esélye volt arra, hogy a szolgasorból kikerüljön. Majdhogynem mondhatnánk, hogy kapóra jött neki Sára terméketlensége. Ura kegyeibe férkőzhetett, és legalább fiának biztos jövőt szerezhetett.
Ha ez egy romantikus történet, akkor valószínűleg Hágárnak szurkolunk, abban reménykedünk, hogy a végén ő győz és boldogan él amíg meg nem hal. A bibliai történet azonban más fordulatot vesz, mert Istennek van egy érvényben lévő ígérete, és ezt ő meg is valósítja.
 2. Ábrahám fiai
Izmael, Hágár fia és a tizenhárom évvel fiatalabb Izsák, Sára gyermeke együtt nevelkedik. Izmaelnek öccse születése után nem sok maradása volt apja házánál Sára féltékenysége miatt. Hágárt és kb. 15 éves fiát elűzik. Izmael sorsa azonban végeredményben nem vett tragikus fordulatot, hiszen Isten gondoskodott róla a pusztában is.. Anyja Egyiptomból szerzett feleséget neki. Istennek az 1Móz 17,20-ban rögzített ígérete szerint tizenkét fejedelem atyja lett, de volt lánya is, akit Ézsau vett feleségül. Izsákkal együtt temette el atyját, Ábrahámot, a makpélai barlangban, ahogy az 1Móz 25,9-ben olvassuk. 132 éves kort ért meg.
Ellenben Izsák a választott nép, Izráel ősatyja lett. Ővele tette próbára Isten Ábrahám hitét, és ő lett apja Jákóbnak, aki, miután a Jabbók révénél tusakodott Istennel, az Izráel nevet kapta. Izsák lett Ábrahám örököse, nem csak anyagi értelemben, hanem szellemi értelemben is. Ezért használja Pál a galaták előtti példának, és ezért tanulságos figyelemmel kísérnünk őt nekünk is.
Emberileg nézve – ahogy fentebb érintettem – Hágár és Izmael a rokonszenvesebb. De egyet ne feledjünk el: ez a vonal a test vonala. A test kívánsága volt, hogy Ábrahámnak mielőbb utódot kell keríteni, a föld alól is. A fizikai valóság, a biológia (Ábrahám és Sára kora), a látható körülmények kényszerítették ki Ábrahám nászát Hágárral. Hogy emberileg nézve Hágárnak volt nem Sáráénál nagyobb esélye, hanem egyáltalán esélye arra, hogy szüljön. Csakhogy Isten sokszor munkálkodik a fizika és a biológia törvényei ellenében. Ábrahám utódjának szellemi gyermeknek kellett lennie, nem csupán a DNA-ja hordozójának. Ábrahámnak a hitével ki kellett hordania Izsákot, ahogy említettük, hogy Pál kihordta és megszülte szellemi gyermekeit, a galatákat. Ezért kell azt mondjuk, hogy a korabeli joggal, a szokással, sőt, mai erkölcsi érzékünkkel szemben is Izsák volt Ábrahám igazi örököse.
Galáciában sem azok voltak Pál igazi tanítványai, akik testben – azaz a külsőségekben – akarták Krisztust követni, hanem azok, akiket Isten odaígért Pálnak, akik valóban újjászülettek.
Ez a dolog nem Izsák és Izmael története, nem Sára vagy Hágár felülkerekedéséről szól, nem is Ábrahámról, hanem arról, hogy a látható, fizikai, testi dolgokra nézünk, azok befolyásolnak-e bennünket, vagy képesek vagyunk az előbbiek ellenére hinni Isten tervében, az Ő akaratában, és úgy cselekedni, ahogy Ő mondja.
3. Jeruzsálem
Ábrahám élettörténetében szerepel Sálem városa, melynek királya, Melkisédek, aki kenyérrel és borral kínálja Ábrahámot a csata után, és áldásban is részesíti. Ez a Sálem városa vagy pontosan Jeruzsálem helyén, vagy annak közvetlen közelében helyezkedett el. A honfoglalás idején, majd a bírák korában Jebúsz néven szerepel, aztán Kr. e. 1004-ben Dávid király foglalta el és tette fővárossá. 1996-ban ünnepelték a város alapításának 3000. évfordulóját. A neve azt jelenti, hogy „a béke városa”, és bizony történelme során bizony gyakran volt háborúságban része. A zsidók számára a legfontosabb hely, hiszen ott van a Siratófal, Salamon templomában egyetlen megmaradt része, és peszachkor úgy köszönnek el egymástól, hogy „Jövőre, Jeruzsálemben!” ünneplik majd a szabadulást. Jeruzsálem ugyanakkor a keresztyének számára is a legszentebb hely, hiszen ott található Jézus Urunk sírja, ott találkozhatunk földi élete eseményeinek színterével.
Jeruzsálem azonban mindezeknél sokkal többet jelent. Nem a földi, falakkal körülvett, nemzetközi jogi viták kereszttüzében álló település, hanem amit jelképez. A mennyei Jeruzsálemet, amely az örökélet jelképe. Amelyet János a Jelenések könyvében olyannak ír le, mint valami igen értékes, ragyogó drágakő. Tizenkét gyöngykapuján Izráel tizenkét törzsének a neve lesz felírva. A város fala tizenkét alapkövön nyugszik, amelyek a Bárány tizenkét apostolának a nevét viselik. Az alapkövek is mind drágakövek, valamint a falak építőanyaga is. A város utcái színaranyból vannak. Templom nem lesz benne, mert a mindenható Isten és a Bárány lesz a temploma. Ott lesz az élet vizének folyója és az életnek fája is. Isten sátora az emberekkel lesz, velük fog lakni, ők pedig népei lesznek.
Amikor tehát Jeruzsálemről beszélünk, látnunk kell, hogy mi vár ránk ha a testnek engedelmeskedünk, vagy ha Isten szavában hittel bízunk. A földi Jeruzsálem egy város, ahol éppúgy van gonosz és jó ember, mint akár Buenos Airesben. Van, ami jól megy és van, ami rosszul. Vannak elégedett lakói és vannak elégedetlenek. De a problémáit – mint egyetlen városét vagy országét sem – soha nem fogjuk tudni megoldani, mert mire egyet megoldunk, jön a helyébe kettő (és még óvatos voltam). De ez csak a fizikai valóság, és csak a földi életünk időtartamára számít. A hit városa, amit a mennyei Jeruzsálem jelent, az maga a tökéletesség, hiszen Isten maga lesz benne jelen. Nekem ennél több nem is kell.
Befejezés
Kedves testvéreim! Életünk során nem egyszer kell döntenünk, hogy a szemünkre és a józan eszünkre hallgatunk, vagy a hitünk vezet. De nem túl gyakran. És ha a szívünkre tesszük a kezünket, nem azt kell-e mondanunk, hogy inkább az előbbire hallgatunk? Én így vagyok vele. De hiszem, hogy nem ez a baj, hanem az, amikor utólag sem vagyunk képesek elfogadni, hogy a hitünkre kellett volna hallgatni.

Úrnapi Igehirdetés 2008. szeptember 7.

Buenos Aires

Írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Az Igehirdetés meghallgatható ide kattintva.

Lekció: Jónás 1,1-16
Textus: Galata 4,18-20
18Helyes az, ha valaki mindenkor a jóért buzgólkodik, és nem csak akkor, amikor ott vagyok közöttetek, 19gyermekeim, akiket újra meg újra fájdalmak között szülök meg, amíg kiformálódik bennetek a Krisztus. 20Szeretnék azonban most ott lenni nálatok, és változtatni a hangomon, mert bizonytalanságban vagyok felőletek.
Cím: Isten háta mögött?

Bevezetés
Kedves testvérek! 
A múlt vasárnapra megjelent Reformátusok Lapjában, a hatodik oldalon olvastam egy cikket egy nyári gyerektáborozásról „Pusztafalu gödörbe’ van…” címmel. A Zemplén-hegység Hegyköz nevű részén lévő település úgynevezett zsákfalu, nem vezet tovább út, és Magyarország egyik legészakibb települése. Ajánlom mindenkinek a cikket a figyelmébe. Amiért azonban felidézem itt a prédikáció elején, az nem az, hogy ajánljak egy sikeres gyerektáborról szóló cikket, hanem mert megakadt egy mondaton a szemem, ami így szólt: „Mégsem Isten háta mögött, sőt nagyon is a szeme előtt, a tenyerén voltunk.” Nos, Isten elől nem lehet elrejtőzni. Vannak, akik ma is úgy gondolják, hogy lehet. Bibliaolvasó emberek is! Pedig nekik ismerniük kellene legalább Jónás történetét, aki amikor Ninivébe küldte az Úr egy nem éppen kellemes üzenettel, akkor Jafóban épp az ellenkező irányba tartó hajóra szállt, hogy elfusson Isten elől a mai Spanyolország területére eső Tarsisba. Azt képzelte, hogy a hajóűrben nincs Isten szeme előtt. Aztán az Úr odaküldött egy nagy halat, amelynek gyomrában a tenger mélyére szállt, hogy megértse, sehol nem bújhat el Isten elől. Földrajzilag lehetünk olyan helyen, ahol „vége a világnak”, nincs út tovább, nincs térerő, nincs folytatás, de Isten bárhol vagyunk, lát.
Pál tudta – a damaszkuszi úton személyesen megtapasztalta –, hogy az ember mindenhol Isten szeme előtt van. És jól ismerte az embert – önmagát is –, hogy tudja jól, amikor úgy érzi, hogy senki nem látja, olyan dolgokat is megtesz, amiket egyébként nem. Gondoljunk csak a nyilvános férfivécék ajtaján lévő feliratokra. Ezért írja galáciia testvéreinek, hogy helyes – más szövegek szerint dicséretes – akkor is keresztyénként élni, amikor senki sem látja.
A mai igehirdetésben – szokás szerint – három dolog köré csoportosítom mondanivalómat. Először Pál szüléséről, majd a hangjáról, végül bizonyosságáról.
 1. Pál szülése 
Férfiról beszélünk, amikor Pál apostolt emlegetjük, nem? Akkor hogy lehetséges, hogy szült. Méghozzá nem is egyet, hiszen a Galata gyülekezetekben jópár tucat keresztyén élt. Természetesen nem testi szülésről van szó, azt az Isten a teremtésben női feladatnak rendelte. Nem is lennénk képesek mi férfiak annak a fájdalomnak az elviselésére, amit egy asszony él át szülés közben. Egy főhajtással minden asszony felé mondom – én már a felétől meghalnék. 
Pál szellemi értelemben vett kihordásról és szülésről beszél. A keresztyén apostol szolgálata – amint a múlt héten említettük – abban áll, hogy elviszi egy helyre, közösségbe a Jézusról szóló örömhírt, megtérésre vezeti azokat, akik fogékonyak, majd a létrejövő gyülekezetet istápolja, segíti, nevelgeti, végül amikor az már megáll a saját lábán, elengedi. Tovább megy, újabb gyülekezeteket plántál, de figyelemmel kíséri a korábbiakat is. Pont úgy, mint egy anya, aki megfoganja gyermekét, kilenc hónapig a szíve alatt hordja, testéből táplálja, lélegzik helyette, majd fájdalmak között megszüli. De a szüléssel sem ér véget a feladata. Táplálja és gondozza csecsemő gyermekét, mögötte görnyed, amikor járni tanul, az ő szájáról olvassa le első szavait gyermeke. Éveken át tanítja, gondozza, neveli, és amikor saját lábára áll, elengedi. Akár egyévesen, amikor járni kezd, akár három-négy évesen, amikor az óvodai, iskolai közösségbe indul, akár 18 évesen, amikor éretté válik, akár amikor elhagyja a szülői házat. És az Anya élete végéig figyelemmel kíséri gyermekének életét, és amikor kell, beavatkozik, segít, tanácsot ad. 
Pál fájdalommal szülte meg a keresztyén galatákat, azaz szenvedett, kínlódott azért, hogy azok megértsék és befogadják az Evangéliumot. A szó szellemi értelmében kihordta őket. Imádkozott értük, készült a velük való beszélgetésre, este lefekvéskor azok a gondok, kérdések, kételyek foglalkoztatták, amelyeket a galatákkal folyó beszélgetései ébresztettek benne. Fájdalom volt neki sok döntés, amelyet meg kellett hoznia és fájdalmat okozott azoknak is, akiknek a megtéréséért buzgólkodott. Ez nem megy fájdalom nélkül. Nincs lehetőség epidurális (gerincvelőbe adott) érzéstelenítésre. Az egyébként is csak az anya fájdalmát nyomja el…
2. Pál hangja 
Pál hangja épp amiatt a fájdalom miatt más, amit a „szüléskor” átélt. Amiatt elégedetlen a távolból küldött üzeneteivel, mert azok szükségképpen nélkülözik az igazi személyességet, a közvetlen kapcsolatot. A múlt héten beszéltünk a kapcsolatokról, és megemlítettem, hogy a technika segítségével ma már sokkal könnyebb a kapcsolattartás akár két kontinens között is. Mégis válságban van az emberek közötti kapcsolat is. Mindannyian tudjuk, mi különbség van a telefonon vagy Interneten folytatott beszélgetés és egy személyes találkozó között. Az elektronikus levél (e-mail) sem hasonlítható össze közvetlenségében egy kézzel, papírra írt levéllel. Szemtől szembe a másikkal, látva arcát, gesztusait, reakcióit egész máshogy lehet egy dolgot – főképpen egy konfliktushelyzetet – megbeszélni, elrendezni. 
Egy idegennel, akivel az Interneten keresztül ismerkedtem meg, egész jól el lehet beszélgetni chat-en, vagy levelezgetni e-mailben, de a köztünk létrejövő kapcsolat csak felszínes lehet. Akit testi valójában ismerek, azzal személyesen szeretem megosztani a gondolataimat, a modern kommunikáció csatornáit húzódozva, csak végszükség esetén alkalmazom. Gondolom, nem vagyok ezzel egyedül. És még egy dolog: volt már velem olyan, hogy telefonon hallottam csak valakinek a hangját, elképzeltem, hogy milyen lehet élőben, és amikor végül találkoztunk, egészen mást tapasztaltam, mint amire vártam. 
Pál is úgy érezhette, hogy szeretett gyermekei – egy másik szövegvariáns szerint „fiacskái” – sokkal jobban értenék, amiről Pál beszél, ha nem pár heti átfutással érkező leveleit olvasnák, hanem vele szemben ülnének egy csésze kávé mellett, és úgy beszélgethetnének, mint apa a fiával-fiaival. És ehhez nem a kávé hiányzott a legjobban – azt ugyanis akkoriban még a Római Birodalomban nem ismerték – hanem a személyes jelenlét. 
Egy Pesten tanuló diáknak elfogyott a pénze, ezért táviratot küldött szüleinek, hogy küldjenek pár koronát, hogy éheznie ne kelljen. Amikor az apja elolvasta a táviratot, elvörösödött mérgében. Így szólt a feleségének: „Nézd, ezt a te szemtelen fiadat, hogy rámparancsol! Azt írja: Apám, küldj pénzt! (követelően)”. Az anya a kezébe veszi a táviratlapot, elolvassa és így szól az urához: „Nem jól olvassa azt. A fiunk azt üzente: Apám, küldj pénzt! (kérlelve). Pál a közvetlen bizalom hangjára vágyik szeretett szellemi gyermekeivel. 
3. Pál bizonyossága
Igen, Pál bizonyossága a harmadik pont, noha ő maga épp arról ír, hogy bizonytalanságban van galáciai tanítványai hitbéli állapotát illetően. Nem csak azért választottam inkább a bizonyosságot az utolsó pont címéül, mert jobb szeretek pozitívumokban beszélni, mint negatívumokban, hanem sokkal inkább azért, mert a bizonyosság a kulcs. Pál bizonyos az üdvösségben, bizonyos abban, hogy Jézus a megígért Messiás, bizonyos abban, hogy a galatáknak is Jézusra van szükségük ahhoz, hogy megmeneküljenek a kárhozattól. És ez a bizonyosság az, ami miatt bizonytalan a galaták helyzetét illetően.
Ha csak feltételezünk valamit, ha bizonytalanok vagyunk egy eseménysor végső kimenetelében, akkor – ha értelmesen gondolkodunk – mindig van valamennyi helye annak, hogy végül más történjen. Ha valami nem 100 százalék, akkor mindig két kifejlet lehetséges. 99+1, 98+2 és így tovább. A hit pedig 100 százalékos kell legyen. Épp azért hit. A száznál kevesebb bizonyosság az hitetlenség, de legalábbis kételkedés. 
Pál apostol hite bizonyosság, a kételyei, kérdései nem arra vonatkoznak, hogy Isten létezik-e, hogy Jézus-e a Messiás és hasonlókra, hanem arra, hogy megfelelően teljesíti-e a rábízott feladatot, hogy elég hatékonyan hirdeti az Igét a galatáknak – és természetesen másoknak is. És abban is mutatkozik meg Pál bizonytalansága, hogy vajon a galaták hite milyen? Nem Isten létében, Jézus megmentő-voltában, hanem a többi dologban. A cselekedetek hasznát, a törvényt, a pogánysággal való kapcsolattartást illetően. Mert ez utóbbiak nem azonnal, hanem lassan, de biztosan ható mérgek az ember keresztyénsége ellen. A Sátán elsősorban nem arról akarja meggyőzni az embereket, hogy Isten nem létezik – persze vannak olyan emberek, akiket erről is meg lehet győzni –, és nem is arról, hogy Jézus nem volt az Ő fia, hanem inkább olyasmikről, amelyek nem látványos szakítást eredményeznek a templomos körökkel, hanem csak apró hajszálrepedéseket. De tudjuk, hogy a repedésből lesz a szakadék. 
Pál saját hitének bizonyosságában arra törekszik, hogy a galaták hite is szilárd legyen, és kapcsolatuk helyreálljon Pállal és Istennel egyaránt.
Befejezés
Kedves testvéreim! Életünk egy része nyilvánosan zajlik, más része az intim magány homályába vész. Az embernek szüksége van arra, hogy időnként magában lehessen, ezt Isten teremtette így. De egy dolgot ne feledjünk el. A keresztyén ember akkor is keresztyén marad, amikor nem látja senki. Nem azért, mintha Isten kukkolna bennünket, amikor egyedül vagyunk, hanem azért, mert sokkal de sokkal többel tartozunk Neki azért, hogy megmentett bennünket a kárhozatból. Ha egy társaságban egy keresztyén sincs rajtunk kívül, akkor sem kell eltűrnünk, hogy Istent káromolják, vagy akár „csak” emberekről sértő, megalázó megjegyzéseket tegyenek. Mert egy igazi keresztyén akkor is keresztyén, ha egyedül van. ek között vagyunk
Testvérem, kérlek ne feledd el egy pillanatra se, hogy ki vagy, ki Jézus és mit tett érted!
Ámen!