Úrnapi Igehirdetés, 2008. október 26.

Buenos Aires

Írta Tóth L. Kristóf.

Az igehirdetés meghallgatható ide kattintva.

Lekció: 2Móz 20,1-18
Textus: Galata 5,11-14
  11Engem pedig, testvéreim, ha még mindig a körülmetélkedést hirdetem, miért üldöznek? Hiszen akkor megszűnik a kereszt botránya. 12Bárcsak ki is metszetnék magukat, akik lázítanak titeket. 13Mert ti testvéreim, szabadságra vagytok elhívva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak. 14Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.”
Cím A kereszt botránya

Bevezetés
Kedves testvérek!
Ha egy szóban kellene összefoglalni a keresztyénség lényegét, akkor úgy gondolom, az a szó a szeretet lenne. Szeresd Istent és szeresd felebarátodat. Minden egyéb ebből indul ki. Pál sok téren feddi a galatákat, és bizony nekünk is volt mit magunkra vennünk az elmúlt hetekben – és a hátralévő időben is lesz még – ezekből a dolgokból, de egy dolog fontos: az, hogy mindennek hátterében a törvény összefoglalása van: „Szeresd felebarátodat!”
Ma a hivatásos szabadságról, a felelősségteljes szabadságról és a kereszt botrányáról szeretnék beszélni.
1. Hivatásos szabad
Szokás beszélni hivatásos katonáról, gépkocsivezetőről, hogy a múlt vasárnapi példára is visszautaljak egy pillanatra, hivatásos atlétáról. És szokás emlegetni, hogy bizonyos munkakörök, mint az orvosé, a mérnöké, a színészé nem csupán munka, hanem hívatás. Ezt a fogalom, hogy hívatás, azt takarja, hogy nem valamiféle józan megfontolás, számítás eredményeképpen választotta valaki az életpályáját, hanem valamiféle külső vagy belső, megfoghatatlan ösztönzés – tehetség, vonzalom, netalán isteni sugallat – hatására. Vagy legalábbis eredetileg ezt takarta. A lelkészi hivatás kinyilvánítottan hivatás, hiszen a felvételi alkalmával hangsúlyozottan előkerül az, hogy a felvételin és később a vizsgákon, kollokviumokon és az abszolutóriumon a belső elhívatottságot vizsgálni nincs mód, csupán azt teheti meg a professzori kar, hogy eldönti, a jelölt tudása megfelel-e arra, hogy az Egyház részéről külső elhívásban részesüljön, azaz felhatalmazzák arra, hogy igét hirdessen. Az, hogy az illetőből később milyen lelkész lesz, a szolgálat mutatja meg. Éles helyzetben derül ki, hogy találkozik-e a belső elhívatottság érzése a keresztyén közösség külső elhívásával.
A keresztyén közösségek egyik legproblémásabb területe, egyúttal konfliktusforrása az, hogy az elhívást nem lehet lemérni, és az emberi természet hajlamos arra, hogy ítélgessen, hogy hiányos ismeretek birtokában – vagy gyakran teljes hiányában – ítélje meg a másik ember elhívatottságát. Ezért sikerágazat a Sátán munkájában az, hogy mindezt kihasználva bizalmatlanságot csempésszen az emberek, a keresztyének közé.
Pedig a keresztyén ember: hivatásos szabad. A szabadságról korábban már volt szó, itt csak két félmondatban hadd idézzem fel, hogy az emberi szabadság csak a másik ember szabadságával való ütközésig terjed, és hogy az igazi szabadság az, amit Jézus Krisztus hozott el nekünk: a bűntől való szabadság. A szabadságot megteremtette a mi számunkra az Úr Jézus Krisztus áldozata, de erre csak úgy jövünk rá, hogy Tőle halljuk meg, hogy odafigyelünk a hívására. Ily módon szabadságunkat úgy szerezzük meg, hogy hallgatunk az elhívásra.
A keresztyén ember életének kiteljesedése az, hogy megszabadulva a bűn rabságából az igazságot hirdeti és az Isten kegyelmében él. Így értette Pál, hogy szabadságra vagyunk elhívva, és ezt akartam én is kifejezni azzal, hogy hivatásos szabad vagyok.
2. A felelősségteljes szabad
Az én korosztályom még alaposan megtanulta az iskolában, hogy a jog mellett mindig (!) ott kell legyen a kötelesség is. Csak annak van joga előhozakodni azzal, hogy joga van valamire, aki teljesítette a kötelességét. Ha nem fizettem ki a nyugdíjjárulékot, akkor nem követelhetek magamnak nyugdíjat, igaz? Legfeljebb megköszönhetem, ha mégis kapok. Nem tudom, manapság mennyire veszik az iskolában komolyan, de hogy a társadalomban egyre kevésbé, azt naponta látom.
A jog/kötelesség páros mellett épp ilyen fontos a szabadság kapcsolata a felelősséggel. A szabadság csak akkor értékes igazán, ha tartozik mellé felelősség is. Különben szabadosság lesz belőle. Ez a ritkán használt, kicsit régiesnek hangzó szó azt jelenti, amikor valaki a szabadságával visszaél. Olyan dolgokat tesz meg – vagy mulaszt el – a szabadságra hivatkozva, amelyek rombolják a közösséget, a társadalmat. Még teológus koromban hallottam egy idősebb hívő lelkésztől, hogy a keresztyén embernek mindent szabad megtennie! De nem muszáj! Az, hogy szabad vagyok, hogy bármit megtehetek, nem jelenti azt, hogy meg is kell tennem azt a bármit. Szabad vagyok arra, hogy bungee jumping halálugrást csináljak gumikötéllel a bokámon leugorjak egy hídról vagy egy daruról, de nem muszáj megtennem. Pál egy másik levelében, épp a szabados erkölcsökkel körülvett korinthusi keresztyéneknek írt első levelében tanítja: „Minden szabad, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden épít.”(10,23)
A galaták – ahogy ezt már nem először feltételezzük róluk, és szerintem joggal – nyilván megtettek „szabadságból” olyan dolgokat is, amelyekkel kárt okoztak maguknak vagy másoknak. A keresztyén embernek pedig példát kell mutatnia. Bár szabad arra, hogy megtegyen bizonyos dolgokat, de mégsem teszi, hogy nehogy egyeseket ezzel eltávolítson Istentől. Egy keresztyén ember is berúghat, szabad neki. De ha részegen fetreng az utcán a szomszédok előtt, vagy más hasonló csúnya dolgot tesz – amire bizony az alkohol ráveheti – akkor ezzel rombolja nem csak a maga megítélését, de Istenét is.
Ezért figyelmezteti Pál a galatákat arra, hogy szabadságuk nehogy visszafelé süljön el.  
3. A botrány
Az a keresztyén ember életének egyik középpontja a botrány. Hát ez meg hogy lehet? A keresztyén embernek nem az a legfőbb jellemzője, hogy kerüli a konfliktust, csendes, és úgy él, hogy minél kevésbé vegyék észre? Nos, egyrészt valóban vannak olyan keresztyének, akik bocsánatot kérnek azért, hogy léteznek, és a keresztyén embernek valóban inkább konfliktus-megoldónak illik lennie, mint okozónak. De a keresztyén élet középponti botránya alatt nem a keresztyének által okozott botrányt értem, hanem amiről Pál beszél: a kereszt botrányát.
Akár a kétezer évvel ezelőtti közfelfogást és erkölcsöt, akár a mait vesszük alapértéknek, egy próféta, vallási tanító brutális megkorbácsolása, majd rablógyilkoshoz méltó módon való kivégzése felháborító. És akkor még nem vettük figyelembe azt, hogy mennyi jót tett az emberekért, akiket meggyógyított, táplált, feltámasztott. Manapság is sokan felháborodnak azon, ami kétezer éve történt, és mérgesek a zsidókra, mert azoknak a főemberei mondták ki az ítéletet, vagy a római katonákra, mert azok hajtották végre.  
De a kereszt botránya nem ez. Ez sem. Hanem a kereszt botránya az, hogy az Isten Fiának kellett a kereszten az emberek bűneiért szenvednie és meghalnia. Ebben nem csak a Szanhedrin a ludas, a zsidó főtanács, akik elítélték, a római helyőrség, akik megkínozták és kivégezték, vagy a tömeg, akik inkább akarták Barabbást szabadon, hanem mi is. A mi bűneinkért – a tieidért és az enyéimért is! – szenvedett Krisztus. Ez a botrány! Az Isten évezredeken át beszélt az emberhez, próbálta megértetni velük, hogy mi módon tudják úgy vezetni az életüket, hogy az jó legyen, és mintha falnak beszélt volna. Végül kénytelen lett odaadni a Fiát, hogy ne teljesedjen be az emberiségen az egyébként jól megérdemelt végzete.
A szabadság nem teljesedhet be a keresztyénné lett ember életében, ha az nem hivatásos – azaz Jézus Krisztustól kapott –, és nem felelősségteljes.
Befejezés
Kedves testvéreim! 
Úgy érzem, az elmúlt hónapokban elég alaposan körbejártuk azt a kérdéskört, hogy mi akadályozta meg a galatákat abban, hogy egyenesen és fáradhatatlanul kövessék az Úr Jézus útját és Isten akaratát. És Páltól talán néhány megfontolásra érdemes tanácsot is kaptunk arra, hogy mi magunk hogyan kerülhetjük el a hasonló helyzetet.
Ámen!

Úrnapi Igehirdetés, 2008. október 19.

Buenos Aires

Írta: Tóth L. Kristóf.

Az igehirdetés meghallgatható ide kattintva.

Lekció: Máté 16,1-17
Textus: Galata 5,7-10
  7Eddig jól futottatok: ki akadályozott meg titeket abban, hogy az igazságnak engedelmeskedjetek? 8Ez a félrevezetés nem attól van, aki hív titeket. 9Egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti. 10Én bizalommal vagyok irántatok az Úrban, hogy egyáltalán nem fogtok másképp gondolkodni; de aki megzavar titeket, el fogja venni büntetését, bárki legyen is az.
Cím A kovász

Bevezetés
Kedves testvérek!
Pont ma egy héttel ezelőtt rendezték a Buenos Aires Maratont. 7.30-kor indult a mezőny a Parque Roca-ból, a győztes Abdelhakim Fathi 2.22-cel később ért célba a Parque de los Niñosban. Ez egyébként percekkel rosszabb idő, mint a 2003-2004-es győztes argentin Oscar Cortínez-é. Persze idén csúnyán esett az eső. Ezt a versenyszámot általában városokhoz kötik, híres a Boston marathon 1922. óta, vagy a kassai békemarathon, 1924. óta. Az olimpiákon az utolsó szám szokott lenni; az 1896-os és a 2004-es athéni olimpiákon az eredeti helyszínen, Marathon és Athén között futottak. 
Pheidippidész görög katona futva tette meg a mint egy 150 mérföldnyi távolságot Maraton és Spárta között, hogy a spártaiakat segítségül hívja Kr. e. 490-ben, amikor az athéni seregek a Marathóni csatában vereséget mértek a túlerőben lévő perzsa seregre, majd a perzsa hajóhad Athén ellen indult, hogy még a győztes hadsereg visszaérkezése előtt elfoglalja a védtelen várost. Pheidippidész vagy más néven Philipidész aki egyébként hivatásos futó volt, másnapra oda is ért Spártába. A spártaiak természetesen megígérték a segítséget, de nem vonultak csatába addig, amíg a holdtölte be nem állt. Ekkor Philippidész visszafutott Marathónba, hogy hírét vigye a spártaiak üzenetének. A spártaiak csak 6 nap múlva jelentek meg, de addigra a dicsőséges athéni férfiak megnyerték az összecsapást a perzsa hadsereggel szemben. Egy másik legenda szerint a csata helyszíne és Athén közötti 42.195 km körüli távot tette meg egy hírnök – nem Pheidippidész –, hogy a győzelem hírének vitele mellett figyelmeztesse az athéniakat a perzsa seregek közeledtére, majd az üzenet átadása után holtan rogyott össze. 
Sokak szerint a maratoni táv emberfeletti erőfeszítést kíván. Én magam is mélységesen tisztelem azokat, akik képesek teljesíteni. Akik képesek arra, hogy legyőzzék az akadályokat.
1. Akadályfutás
A futás – talán nem túlzás ezt állítani – az emberiség legősibb sportja. Nincs hozzá szükség különösebb felszerelésre, pályára, így már nagyon régen gyakorolhatták. Meg akarta őrizni kondícióját, az ókorban – edzőtermek és erőgépek híján – futott. Pál teljes természetességgel nyúlt a témához, hogy megvilágítsa a kérdést a galaták előtt. A futás tökéletes szemléltetés a keresztyén élethez, ugyanis rengeteg közös vonás van bennük. Csak a szerintem legfontosabbra hadd mutassak rá! Akadályokkal kell szembenéznünk úgy keresztyénként, mint futóként. Nincs olyan futás, ahol ne lenne akadály. A százméteres síkfutásnál a vetélytársak, vagy ha egyedül fut az ember, akkor az idő. A gátfutásnál a futó útjába állított kapuk, a maratonnál az oxigénhiány. Ha csak hobbiból fut az ember, akkor is le kell győznie izmai fáradását és hasonló akadályokat. Aki azonban odaállt a pályára, végig kell fussa, le kell győzze az akadályokat.
A keresztyén ember azzal, hogy keresztyénnek nevezi magát, odaállt a rajtvonalhoz. Nem tett még meg egyetlen lépést se, de kifejezte szándékát. Ha pedig odaállt, akkor el is kell indulnia. Nem álldogálhat a rajtvonalnál azzal, hogy csak ácsorog és nézelődik, azaz ha nem indul el a keresztyén élet útján, akkor nem nevezheti magát keresztyénnek. Ha elindult, akkor be kell tartania a szabályokat, nem futkoshat össze-vissza, nem válogathat, hogy ebben a dologban engedelmeskedem Isten szavának, a másikban nem. És ahogy a futónak nem maga a futás a célja, hanem az eredmény, úgy a keresztyén ember számára is az ad erőt a küzdelemhez, hogy értékes, becses cél lebeg a szeme előtt.
A galaták futását valami megakasztotta. Pál megkérdezi, bár maga jól tudja, mi az. Ismeritek már eléggé a galatákat ahhoz, hogy megmondjátok, mi is lehet ez? Az elmúlt huszonnyolc prédikáció segítségével ki tudjátok találni, mi lehetett az, ami feltartóztatta a galatákat? A félrevezetés, persze, az, hogy letértek az Úr útjáról. Mentegethetjük a galatákat, kisebbíthetjük a felelősségüket, hogy letérítették őket, de a letérést attól még őt vitték véghez.
A futóversenyzőnek egy dolog lebeg a szeme előtt: a cél. A keresztyénnek is ezt kell tennie, a célra, a Mennyre függesztenie a tekintetét és teljes erőbedobással arra haladni.
2. Akadályok elhárítása
Ha valaki most közületek azt gondolja, hogy igen, könnyű azt mondani, hogy célegyenest kell futni a cél, a menny felé, de kicsoda tudja megvalósítani ezt? Ki képes arra, hogy minden akadályt legyőzzön, minden buktatón túljusson? – annak igaza van. Végigküzdeni az életet anélkül, hogy meginognánk, hogy elvétenénk a célt, nagyon nehéz. Sőt, azt is megkockáztatom, hogy lehetetlen. Ezért van Pál mondatai között egy oda nem illőnek látszó félmondat: az a bizonyos kovászos…
Aki sütött már kenyeret, tudja, hogy a kenyér mitől lesz kenyér? A liszttől? Nem. A sótól? Nem. A víztől? Nem. Hanem a kovásztól. Másik magyar szavunkkal az élesztőtől. Mert a liszt-só-víz keverékét a kovász tölti meg élettel, éleszti fel. Az elkészült tészta anyagához képest a kovász kicsi, kevés, mégis átjárja azt és mindenhol ott van azért, hogy megváltoztassa a keverék lényegét. A kovász elengedhetetlen a kenyérkészítéshez. Régen úgy csinálták a kenyérsütő asszonyok, hogy a kész tésztából mindig eltettek egy marékkal, és azzal kelesztették a következőt. Gondos háziasszony csak nagyon ritkán vett kovászt a boltban vagy a péknél.
Jézus példázatot is mondott a kovászról: „Hasonló a mennyek országa a kovászhoz, amelyet fog az asszony, belekever három mérce lisztbe, míg végül az egész megkel.”(Máté 13,33) A kovász tehát az a dolog, ami minket ösztönöz a küzdelemre, amiért érdemesnek tartjuk küzdeni, fáradni. Tehát a mennyek országa látása, ígérete. Talán arra gondolt Pál, hogy ha egy közösségben csak páran látják a célt, ahová a csoport el akar érkezni, akkor az ő hitük megtermékenyítheti a többieket és felbuzdíthatja őket az erőfeszítések megtételére.
A keresztyének is lehetnek kovász. Azért lenne jó, ha minden keresztyén közösség minden tagja újjászületett hívő lenne – és nem lenne ilyen sok csupán vallásoskodó –, hogy tudjon terjedni Krisztus üzenete. Ha egy szakajtó tésztából eltesznek egy marékkal a következő kenyérhez, akkor lehet biztosítani a folytonosságot. De ha az egész szakajtó tésztát szétosztják, akkor sok tucat újabb szakajtónyi kenyér megkelesztéséhez elegendő. Ha egy keresztyén közösségben van pár igazi hívő, akkor biztosítva van a túlélés, de ha mindenki valódi hívő, akkor lehet gyarapodni, mert az egyes keresztyének maguk köré tudják gyűjteni a még nem hívőket és Krisztushoz tudják vezetni őket. Kovásznak lenni pedig nemes feladat, és nem is könnyű. De ha nem csupán takaréklángon akarunk keresztyének lenni, ha cselekvő részesei kívánunk lenni az Isten országa épülésének, akkor kovásszá, azaz az Isten szavának minden körülmények között engedelmeskedőnek kell lenünk,
3. A kovász
Biztos többen jól ismerik az 1981-ben készült híres brit filmet, amelynek a címe „Tűzszekerek” (spanyolul: Carrozas de fuego). Ebben egy Eric Liddle nevű skót presbiteriánus misszionárius versenyez az 1924-es párizsi olimpián 400 méteres síkfutásban az aranyért. Megnyeri. 
Liddle Kínában született misszionárius szülők gyermekeként és ott is halt meg 1945-ben, 43 éves korában, egy japán fogolytáborban. Igehirdetői szolgálata mellett atlétaként és rögbijátékosként is szerepelt. Az igazi száma a 100 méteres sprint volt. Az olimpián, amelyre aranyérem-várományosként utazott, a sprint előfutamait vasárnap tartották, ő viszont nem volt hajlandó az Úr napján pályára lépni. Helyette a párizsi skót misszióban prédikált. A meg nem erősített, de nem is cáfolt hírek szerint a király nevében maga a Walesi Herceg, a későbbi VI. György próbálta rávenni uralkodói hűségére apellálva, hogy mégis fusson vasárnap. Liddle híressé vált válasza az volt, hogy „Isten parancsa előbbre való, mint a haza dicsősége. Vasárnap nem futok.” Végül kompromisszumként cserélte el a távját a 400 méterre, amelyen olimpiai csúccsal szerzett aranyérmet. Eric Liddle kovász volt környezetében, mert képes volt arra, hogy az előtte lebegő cél, az Isten dicsőségének hirdetése mindennél előrébbvaló legyen.  
A film szerint egyik másik versenynapon sem volt annyi esés, sérülés a sportolók között, mint azon a bizonyos vasárnapon. Aki elvéti a célt a szeme elől, az rosszul fog járni. De nem annyira rosszul, mint az, aki nem csak önmagát, hanem másokat is eltérít a helyes útról. Mondhatjuk, hogy aki anti-kovász. Aki a bár nem zökkenőmentesen, de a cél felé haladó csoportot, gyülekezetet visszatartja, az evangéliumnak való engedelmességben a többi keresztyéneket hátráltatja, az nem élesztő lesz, hanem döglesztő. Istentől el fogja venni a büntetését, bárki legyen is az – mondja Pál.
Befejezés
Kedves testvéreim! 
Nagyon szeretem a jól megkelt, finom, friss kenyeret. Szeretem a Tűzszekerek című filmet is. Futni nem szeretek. De ami a legfontosabb, hogy szeretem az Urat, szeretlek benneteket és szeretném, ha mindannyian kovászok lennénk, hogy nem csak magunkban járjunk Krisztus útján, ne csak mi jussunk el a mennyei célszalaghoz, hanem minél többen azok közül, akik körülöttünk élnek. Ennek érdekében kell engednünk, hogy a mennyország ígérete, mint élesztő felélesszen bennünket, és Krisztus kovászaként mi is éleszthessünk másokat.
Ámen!

Úrnapi Igehirdetés, 2008. október 5.

Buenos Aires

Írta: Tóth L. Kristóf

Lekció: 1Mózes 17,1-11.13b
Textus: Galata 5,1-6
  1Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni. 2Íme, én, Pál mondom nektek, hogy ha körülmetélkedtek: Krisztus semmit sem használ nektek. 3De ismét bizonyságot teszek minden embernek, hogy aki körülmetélkedik, köteles az egész törvényt megtartani. 4Akik törvény által akartok megigazulni, elszakadtatok a Krisztustól, a kegyelemből pedig kiestek. 5Mi ugyanis a Lélek által, hitből várjuk az igazság reménységét. 6Mert Krisztus Jézusban nem számít sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit
Cím A körülmetélkedés

Bevezetés
Kedves testvérek! 
Pál apostol a galatákhoz írt levelének 5. fejezetében – amelyet ma kezdünk tárgyalni – a Krisztusban nyert szabadsággal való élésről beszél. Gyakorlatilag összefoglalja az idáig elhangzottakat. Az ötödik fejezet érvrendszerének középpontjában a szabadság gondolata áll. A szabadság mint fogalom azonban nem feltétel nélkül pozitív értelemben szerepel. Pál hitvallástétele éppen úgy, mint az ótestamentumi igék helyes értelmezése arra jó, hogy megértsük és kívánjuk a növekedést, épülést a Szent Lélek adta szabadságban.
Mai Igénkben a szó a körülmetélés körül folyik. Először arról szeretnék néhány – tényleg csak néhány – szót szólni, hogy mi ez a körülmetélés és hol a helye az ószövetség népének életében. Utána pedig remélem, hogy Pál gondolatait fogjuk megérteni, amelyeket a galatákhoz írt, végül szeretném, ha töprengnénk egy kicsit arról, hogy a mi életünkben mi feleltethető meg mindennek.
 1. A körülmetélés az Ószövetség korában 
A körülmetélés azt jelenti, hogy a férfi nemi szervének végét borító bőr redőt körkörösen, műtéti úton lefejtik. Ezáltal a makk szabadon marad. Talán úgy gondolják sokan, hogy az Ószövetségben központi kérdés a körülmetélés, holott nem az. Mivel az ókori társadalmak jó részében az ókorban a körülmetélés elterjedt szokás volt, a mózesi törvények csak érintik a 3Móz 12,3-ban, hiszen mindenki tudta, miről van szó. Egyiptomban is gyakorolták, de körülmetélték fiaikat az ammóniak, az edómiták és a móábiták is. Ismeretlen volt azonban a szokás a filiszteusok, az asszírok és a babiloni népek körében. A gyakorlat ősi voltára utal egyébként az a tény is, hogy gyakran éles követ használtak hozzá. Izráel népének történetében Ábrahám volt az első, aki körülmetélkedett – fiaival együtt. Mára a körülmetéltség fogalma szinte összeforrt a zsidó néppel. Kezdetben az apa feladata volt a fiúgyermeken az aktus elvégzése, annak nyolcnapos korában. Később fokozatosan a közösség egy erre kiválasztott és kiképzett tagja lett a végrehajtó. Ma már a mohél végzi el, egy olyan rabbi, aki teológiai képzettségén túl az orvosi egyetemen elvégzett tanfolyam után az izraeli Egészségügyi Minisztérium bizottsága előtt letett szigorú egészségügyi vizsgával rendelkezik. Ez roppant fontos a zsidóság szemében, amikor Magyarországon a kommunizmus idején nem volt mohél, akkor Izraelből hívtak meg időről időre egyet, hogy a körülmetéléseket elvégezze. 
A körülmetélésnek az ószövetség népe számára megkülönböztető jel szerepe is volt, illetve van. Az 1Móz 17,10-ben olvasunk arról a szövetségről, amely Isten és Ábrahám között köttetett, és amelynek jele a körülmetélés. Ez a szövetség azt jelentette, hogy Ő az Istenük akar lenni, és hogy ők az Övéi; csak Őt imádják és Neki engedelmeskedjenek. Ezt a szokást rögzítette Mózes a pusztában, a törvényben. Minden izráelita fiúgyermeket 8 napos korában körül kellett metélni.
Két kis adalék még a mi korunkkal kapcsolatban. Egészségügyi előnye sem elhanyagolható, az USA-ban például szinte automatikusan elvégzik a műtétet, a férfi lakosság 85%-a – mindenfajta vallási kötöttségtől függetlenül körül van metélve. A másik, hogy az arab világban szokásos, női körülmetélésnek nevezett kegyetlenségnek a témánkban szereplő körülmetéléshez semmi köze. A nők körülmetélése egy barbár szokás, amellyel az alacsonyabb rendűnek tekintett asszonyokat akarják arra szorítani, hogy csak a munka és a gyereknevelés lebegjen a szemük előtt.  
 2. Pál és a körülmetélés
Miért használt Pál ilyen intim dolgot szemléltetésnek, és mit akart vele megmutatni? Nos, a Bibliában nem egyedülálló dolog ezt a szertartást illetve jelet bizonyos dolgok világosabbá tételére felhasználni. Ószövetségben a körülmetéletlen kifejezést használták a próféták a hasznavehetetlen, nem megfelelően szereplő dolgokra. Ilyen például a körülmetéletlen gyümölcsfa a 3Móz 19,23ban, vagy a körülmetéletlen ajkak, azaz a gyenge beszédkészség a 2Móz 6,12.30-ban. De van szó körülmetéletlen fülről (Jer 6,10) és szívről (3Móz 26,41; Ez 44,9; Jer 9,26) is. 
Pál apostol, aki zsidó volt és nyolc napos korában vitán felül körülmetélték, mint a pogányok apostola és mint az az ember, aki először felismerte, hogy a keresztyénség lényege a Krisztus követése és nem a szabálykövetés, határozottan síkra szállt az ellen, hogy bárki a körülmetélésnek a megérdemeltnél nagyobb jelentőséget tulajdonítson. Szerinte a Krisztusban való hittel a körülmetélés értelmét vesztette, túlhaladott lett, erről nem csak a mai igénkben, hanem a Gal 6,15-ben és a Kol 2,11-ben is ír; utóbbi helyen így: „Benne [Krisztusban] vagytok körülmetélve is, de nem kézzel végzett körülmetéléssel, hanem a Krisztus szerinti körülmetéléssel, a bűn testének levetése által.”. Jézus Krisztust egyébként a Lukács 2,21-ben leírtak szerint 8 napos korában szintén körülmetélték.
Pál tehát abban az értelemben használja a körülmetélést, mint egy felesleges, problémát okozó dologtól való megszabadulást. Ugyanakkor rámutat arra, hogy azzal, hogy eldobtam magamtól valamit, nem lettem tökéletes. Ha egy bűntől megszabadultam, nem lettem bűntelen. Ha egy részét az életemnek átengedtem Jézus uralma alá, attól nem lettem egészen az Övé. Jelentős lépést tettem, de nem értem célba egyikkel sem. Pál szenvedélyesen szembeszállt azokkal, akik a pogányságból megtért keresztényekre rá akarták kényszeríteni a körülmetélést, és az apostoli zsinat is elfogadta nézeteit. Ugyanakkor nem szűnik meg arról tanítani az övéit, hogy mennyire fontos az őszinte kapcsolat Istennel Jézus Krisztuson keresztül. 
A galaták a körülmetélkedésben gondolták megtalálni életük lényegét. Ma ezt úgy neveznénk, hogy helyezkedés. Pál apostol világos: Amíg emberi cselekedetekre irányul a bizalmatok, Krisztus semmit sem használ, sőt a hamis bizakodással elvesztegetitek Krisztus kegyelmét. Mert vagy teljes szívvel a törvénybe, vagy teljes szívvel Krisztusba fogódzunk. A kettő között nincs semmi: vagy megint a szolgaság igája, vagy pedig a szabadság az osztályrészünk.
Pál saját munkatársát, a zsidó anyától származó félig pogány Timótheust körülmetélte, amint az ApCsel 16:3 tudósít róla. Ezt azonban azért tette, hogy a missziói szolgálatban ne adjon felesleges támadási felületet, botránkozást Timótheus esetleges körülmetéletlensége, és az igazi botránkozásról, a keresztről nehogy elterelje a figyelmet. Ha Pál tulajdonított volna nagy jelentőséget a körülmetélésnek, akkor aligha kellett volna annyi üldöztetést elszenvednie s nem feddené most a körülmetélkedés miatt féltő szeretettel a galatákat. 
3. A körülmetélkedés és mi
A körülmetélkedést szokás a keresztség előképének is tekinteni. Vannak olyan teológiai nézetek, amelyek ezt elhibázottnak tartják, a körülmetélkedést minden körülmények között formális dolognak, a keresztséget pedig ugyanígy hitvallási cselekménynek feltételezve. Nekem az a véleményem, hogy két, jellegéből adódóan különböző dologról van szó. Az egyébként zsidónak született férfi zsidó lesz, akár körülmetélik, akár nem. A keresztségben az ember az Egyházhoz tartozás szándékát fejezi ki, elhagyásával formailag a közösségen kívül reked. Egy dologban azonban nagyon hasonlít a keresztség a körülmetélésre. Egyformán lehet komolyan vett, hitvallási cselekedet – a szülők részéről, ha csecsemőkorban részesül az egyikben vagy a másikban az ember, vagy a sajátról, ha felnőttként – és szokásból, igazodási vágyból megtett névleges cselekedet. 
Ha az ember nem él keresztyén életet – ez alatt természetesen az őszinte keresztyénséget értem, nem a vallásoskodást –, akkor a csecsemőkorában ráöntött pár köbcenti keresztvíz pontosan annyit ér, mint egy levágott bőrdarab: semmit az égegyadta világon. Sem a körülmetéléssel, sem a megkereszteléssel nem érkezett célba az ember az Isten felé vezető úton. Legfeljebb – ha nem névleges cselekedetről volt szó – megtette az első lépést.
Pál apostol figyelmeztetése a galatákhoz nekünk is szól. Az, hogy Krisztushoz tartozunk, nem jelentheti csupán azt, hogy valamikor régen megkereszteltek, esetleg konfirmáltunk is, vagy időközönként járunk Istentiszteletre, netán néha még imádkozunk is. A Krisztus-követéshez ezek hozzá tartoznak – mint az ószövetség népéhez a körülmetélés – de önmagukban semmire sem jók – mint a zsidóknak a körülmetélés. A Krisztus útján való járás, a Krisztus-követés az, amivel odaérhetünk a célunkba: a mennyei örökéletbe Jézus Krisztussal az Atya Isten jelenlétében. 
Befejezés
Kedves testvéreim! Gondolom a jelenlévők között senki nincs körülmetélve, legfeljebb egészségügyi okból. És gondolom mindannyian meg vagyunk keresztelve. Azt ne feledjük el egy pillanatra se, hogy keresztségünk önmagában nem juttat be bennünket a mennybe, csak Jézus Krisztus vére, amit csak akkor tudunk megkapni az Úrtól, ha napi kapcsolatban vagyunk vele. Tartsátok szem előtt ezt, és így éljetek a Krisztusban kapott szabadságotokkal.
 Ámen!