Ünnepi Igehirdetés, 2007. május 27, Pünkösd

Buenos Aires, 2007. május 27.

Írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: ApCsel 2,1-13

Textus: Textus: Róma 8,3-7

³Amire ugyanis képtelen volt a törvény, mert erőtlen volt a test miatt, azt tette meg Isten, amikor a bűn miatt tulajdon Fiát küldte el a bűnös testhez hasonló formában, és kárhozatra ítélte a bűnt a testben, ⁴hogy a törvény követelése teljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint. ⁵Mert akik test szerint élnek, a test dolgaival törődnek, akik pedig Lélek szerint, a Lélek dolgaival. ⁶A test törekvése halál, a Lélek törekvése pedig élet és békesség, ⁷minthogy a test törekvése ellenségeskedés Istennel, mert az Isten törvényének nem veti alá magát, és nem is tudja magát alávetni.

Cím: Az igazi pünkösd

Bevezetés

A húsvét utáni ötvenedik napon ünnepli a nyugati keresztyén egyház a pünkösd ünnepét. Maga a magyar pünkösd, vagy például az angol pentecost szó a görög πεντεκοστη-ből származik amely simán ötvenedik-et jelent. A zsidók által ünnepelt Sávuót, amely az idén kis híján egybeesett a mi pünkösdünkkel (szerdán volt), magyar neve is Hetek Ünnepe, többek között azért, mert hét hét telt el a zsidó húsvét, a Peszach óta.

Tehát ez az ünnep, amit most ülünk, már évezredek óta szorosan összefügg a húsvéttal!

1. Az igazi pünkösd Jézus eljövetelével kezdődött

Sokaknak már a könyökén jön ki, hogy minden ünnepen elhangzik ugyanaz a pár mondat, kissé mindig másképp, de lényegében azonosan. Ez alkalommal két mondatban így: Soha nem éled át az igazi ünnepet addig, amíg meg nem érted, hogy egyik sem lóg a levegőben egyedül. Csak akkor lesz valódi a pünkösdöd, ha ráébredsz, hogy az szerves folytatása a karácsonynak és a húsvétnak. Éppen emiatt kell a kályhától elkezdeni. Karácsony azért jött létre, mert Isten megelégelte az emberek bűneit, mint Nóé idejében, de ígérete miatt, amit a bárkával megmenekülteknek tett, megkötötte a kezét: nem küldhetett újabb özönvizet. Bár az akkori emberiség bőven megérdemelte volna, ahogy a mai is. Isten tehát azt a megoldást választotta, hogy Jézusban egyetlen egy Fiát emberi testbe szorítva az emberek közé küldje azért, hogy megmutassa nekik kegyelmét, és hogy ráhelyezhessék bűneiket, mint egy áldozati bárányra. A kereszten a tökéletes áldozat bemutattatott, amikor Jézus ajkait elhagyta a nevezetes szó: elvégeztetett, ami az Úr Jézus szájából valahogy így hangozhatott héberül: nishlóm (םלשנ). Itt azonban nem ért véget semmi, csak a bűn korlátlan hatalma az ember fölött. Harmadnapra rá, vasárnap hajnalra kész volt az Úr Isten legcsodálatosabb meglepetése az emberiség számára: az üres sír. Jézus feltámadt, és ezt ünnepeljük meg húsvétkor. Bár e pontnál gyakran véget ér a figyelmünk, maga az evangélium egészen a mennybemenetelig követi az eseményeket, amelyre húsvét után negyven nappal került sor. Az Apcsel azonban tovább viszi az eseményeket, és elénk tárja a tíz nappal későbbi pünkösd csodáját, ahogy azt korábban a lekcióban hallhattuk. És még itt sem ér véget a Biblia, mert rengeteg további esemény van megírva benne. Sőt, aki olvasta a Szentírást, az tudja, hogy igazából nincs vége, mert az embernek a saját életével kell tovább írnia azt.

A pünkösd igazi lényege az ember felszabadulása. De az, aki nincsen tudatában annak, hogy rab, nem akar kiszabadulni. Egyszer felfedezők érkeztek egy távoli, Csendes-óceáni szigetre, amely olyan messze volt minden más szárazföldtől, hogy a szigetről, de még messze kievezett csónakról sem lehetett mást látni, csak a végtelen tengert. Miután sikerült a helyiek nyelvét megtanulni, a felfedezők megkérdezték a bennszülöttektől: Nem gondoltatok arra, hogy elmenjetek erről a szigetről egy másikra? A bennszülöttek így feleltek: Amíg ti nem jöttetek ide, nem is sejtettük, hogy van másik sziget! Jézus azért jött, hogy megmutassa, van másik sziget. Van más lehetőséged is, nem csak az, hogy leélj itt a földön pár évtizedet szenvedések és örömök között, aztán eltemessenek és a kárhozatra juss, hanem élhetsz áldott életet e földön, és örökéletet kaphatsz bűneidért cserébe.

Amikor Jézus eljött a földre, tanítással töltött egy-három esztendőt. Megtanította a tanítványait az alázatra, az imádkozásra és megmutatta csodatételeivel, hogy van hatalma az anyag fölött. Mindezen tudományát rábízta követőire, de nem maradhatott örökké velük. Saját lábukra kellett állniuk, és ennek az eseménynek jött el az ideje pünkösdkor. A Szent Lélek eljövetele azt jelentette a tanítványoknak, hogy nagykorúak lettek. Nem csupán testben voltak Jézussal, mint a megelőző hónapokban, hanem attól kezdve, hogy a Szent Lélek betöltötte őket, állandó, forró drót-kapcsolatban lehettek a mennyei trónteremmel. Márpedig ez Jézus nélkül elképzelhetetlen. Akik nem ismerték az Urat, azoknak csak egy már kora reggel berúgott társaság őrjöngése volt a nyelveken szólás.

2. A test uralma alatt élők

Az Atya Isten, amikor sok ezer évvel ezelőtt megteremtette az embert, vajon nem testtel rendelkező lényt alkotott? De igen! Akkor miért tűnik Pál szavaiban a test negatívnak? Azért, mert Isten olyan formában alkotta meg az ember, amit így jellemezhetünk: az ember szellemi lény, akinek lelke van és testben él. Ebben a sorrendben. Olyan teremtmények vagyunk, akiket a szellemük, a pneumájuk kellene hogy vezessen, mert ez kapcsolódik Istenhez. Az ember azonban, amikor megszületik, halott szellemmel jön a világra, mert a bűn tönkretette. Ezért vagy az érzelmei, vagy a teste fogja irányítani. Ezzel mind így voltunk, vagy vagyunk. Az érzelmek és a test fontos, de irányítani a szellemnek kell. Ha teszem azt beülünk egy autóba, mondjuk hárman: Ágota, egy macska meg én. Ha a macska kormányoz, másképp teszi, mint ha Ágota, de mindenképpen az árokban kötünk ki. Egyedül nekem van módom és képességem, hogy az úton tartsam a kocsit, de ettől még egyiküket sem fogom kitenni!

De miért ellenségeskedik a test az Istennel? Azért, mert ő akarja a hatalmat, és tudja, hogyha az ember jó kapcsolatba kerül Istennel, akkor a szelleme életre kel, és átveszi az őt megillető vezető szerepet. Ezért a test különböző trükkökkel próbálja távol tartani az embert Istentől. Amíg nincs otthon a macska, addig cincognak az egerek.

De ne fessük le a testet ilyen csúnyának, hiszen Isten alkotása. Valójában nem a testtel van a bajunk, hanem azzal, hogy az ember a bűn miatt hajlamos arra hallgatni, akire nem kéne, és a test, mivel valóban vannak testi szükségleteink az étkezésre, a kényelemre, vagy akár a testi szerelemre, az Isten legnagyobb ellensége, Sátán eredményesen használja ki ezeket ellenünk. Úgy teszi ezt, hogy rávesz, ezeknek engedelmeskedjünk, ne Istennek.

3. A Lélek által vezetettek

Az ember szelleme a megtéréskor kel életre. Amikor a bűnös megáll a z Úr előtt, és elmondja Neki, hogy belátja, bűnei terhétől önerejéből megszabadulni nem képes, ezért elfogadja az Úrnak a kereszten kiontott vérét áldozatul bűneiért és odaadja az életét Jézusnak, Ő életre kelti a bűn miatt addig halott szellemét. Ettől fogva az új ember él, akinek van lelke és teste, de akit a szelleme vezet. Ez a része ugyanis az, ami kapcsolatba kerül az Isten Szent Lelkével. Ő ugyanis nem egy megfoghatatlan erő, ahogy sokan hiszik, hanem egy létező személy, éppúgy, mint az Atya, vagy a Fiú, Jézus.

Akiket tehát az Isten Lelke vezet, azok már az Úrral való kapcsolatra vágynak. Olyan ez, mint amikor az ember végre rátalál egy olyan útvonalra, melyen gyorsan, kényelmesen és biztosan elér a céljához, és többé nem keres mást, mert meg van győződve arról, hogy nincs jobb. Ez a Lélek szerint járás azt is jelenti, hogy többé nem vagyunk a törvény uralma alá rekesztve. Aki nem kocsival megy, hanem felül a colectivora, annak nem kell foglalkoznia a közlekedési szabályokkal, mert arra ott van a vezető. Aki a Lélek szerint éli az életét, annak immár nem kell aggódnia a bűneiért járó büntetés miatt, mert azt Jézus már mind elhordozta a kereszten, neki csak meg kell vallania az Úr előtt azokat, és Jézus megbocsát. Nem kell félnie az ilyennek a haláltól sem, mert Jézus feltámadásával végső győzelmet aratott a nagy kaszás felett is.

4. Mi, akik…

Végül eljutunk oda, hogy választ kell adnunk a kérdésre: pünkösdkor melyik oldalra állunk. Arra, amelyik zavaros, soha nem hallott dolgokat beszél, és botrányt okoz a lakóközösségben, vagy arra, amelyik helyesnek látszó módon az előbbieket elítéli, és legszívesebben kizavarná őket a városból. Nos, az előbbi oldalon van Péter, Jakab, János és a többi tanítvány, később csatlakozik hozzájuk Pál is, és még nagyon sokan mások, míg a másikon levők – ha meg nem tértek közben – már rég a kárhozatra hullottak.

Befejezés

Vajon elmegy-e a vőlegény a saját esküvőjére, ha nem szándékozik az anyakönyvvezető megfelelő kérdésére igennel válaszolni? Nehezen hihető, hogy igen. Ma Szent Lélek kitöltetésének ünnepe van. Vajon meg lehet-e tartani ezt a napot anélkül is, hogy betöltene a Szent Lélek? Igen. De érdemes?

Úrnapi Igehirdetés 2007. május 13.

Buenos Aires, 2007. május 13.

írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Efézus 6,1-24

Textus: 1Péter 2, 17-20

Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet, a testvéreket szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek. ¹⁸Ti szolgák pedig teljes félelemmel engedelmeskedjetek uraitoknak, ne csak a jóknak és méltányosaknak, hanem a kíméletleneknek is. ¹⁹Mert kegyelem az, ha valaki Istenre néző lelkiismerettel tűr el sérelmeket, amikor igazságtalanul szenved. ²⁰De milyen dicsőség az, ha kitartóan tűritek a hibátok miatt kapott verést? Ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében.

Cím: Tisztelet – engedelmesség – sérelem

Bevezetés

A múlt vasárnap személyes bizonyságtételemet hallottátok a szabadság témakörében. Kicsit más szavakkal, de körülbelül ezt mondtam a keresztyén ember szabadságáról: Aki Krisztust követi, az által lesz szabad a legfőbb rabtartótól, a Sátántól, hogy bűneitől (amelyek által a Gonosz fogva tartja) Jézus áldozata árán megszabadul. A keresztyén ember tehát abban különbözik a nem keresztyéntől, hogy az előbbi az Isten akaratát követi, és ez által szabad, az utóbbi viszont Isten híján a Gonosz szándékai szerint cselekszik, és így rab – legtöbbször tudtán és szándékán kívül.

Ma a felsőséghez való viszony kerül terítékre. Ez a két téma nem válaszható el egymástól, mert a világi gondolkodásban épp a hatalom az, ami az ember szabadságát korlátozza. Ha azonban elfogadjuk a fenti kitételt a keresztyén ember szabadságáról, akkor a hatalom is más fényben tűnik fel. Ezt nézzük meg közelebbről ma reggel!

1. Tiszteletadás

Legelőször le kell szögeznünk, hogy mindenkinek meg kell adni azt a tiszteletet, amely Istentől rendelt tisztsége alapján, mint Isten eszközét megillet, erre szólít fel a 17. vers). Azonban világosan különbséget kell tenni az Istennek és embereknek kijáró tiszteletadás között. Istent nem szabad elemberiesíteni, emberekből pedig nem szabad bálványistent csinálni. A római császárok kultusza beszédes példákkal bizonyítja ezt. De erre példa az is, amikor nem konkrét embert tesznek sokan istenné, hanem általában az embert, az emberiséget, amikor azt mondják, hogy az emberiségnek az a legjobb, ha azt teszi, amit akar.

A kiváló és Isten által mások felett megkülönböztetett ember is csak ember. Sajnos az emberi társadalom berendezkedett arra, hogy egyes emberek a többiek fölött legyenek, az egész emberi nemben mindig van feljebb és lejjebb nálam. Van, akire irigykedhetem és van, akit lenézhetek. A gyülekezet tagjainak egymással való kapcsolatát azonban egyetlen norma szabályozhatja: a szeretet. Jézus ezt mondja tanítványainak a János 13,35-ben: „Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.”

Nagyon érdekes a három fokozat, amit Péter használ: a testvéreknek szeretet, Istennek félelem, a királynak, azaz a vezetőknek tisztelet. Nem egy kategória tehát! Az Istenfélelem nem rettegést jelent! Hiszen Isten lényege a szeretet, és azoknak, akikért egyszülöttjét adta a keresztre, semmi okuk a tőle való félelemre. Nem Istentől kell tehát félni, hanem Istent! Ez két különböző dolog. Az utóbbi azt jelenti, hogy elismerem az Ő hatalmát felettem, és együttműködöm vele annak érdekében, hogy az Ő céljai megvalósuljanak.

A nép vezetőinek pedig tisztelet jár. Nem csak a kedvünkre való vezetőknek. A vezetőnek ugyanis – és itt nem csak az ókori királyra gondolok, hanem egy mai elnökre vagy kormányra is – nem az emberek pillanatnyi jólétét kell szem előtt tartani, hanem négy-öt, vagy akár nyolc-tíz évnél hosszabb távra is kell terveznie. Emiatt lehet, hogy nem lesz túl népszerű. Másrész soha nem tudhatjuk, hogy a nem kedvelt vezető milyen módon tölti be – akár akaratán kívül – az Isten tervét.

2. Engedelmesség

Mindannyian szolgák vagyunk – erről már volt szó korábban, már Péter levele kapcsán. Mindannyiunknak van főnökünk. Tehát egyikünk sem mondhatja, hogy nekem semmi közöm ahhoz, amit Péter itt mond. A mai fogalmakhoz kicsit közelebb hozva a dolgot, Péter itt arról beszél, hogy lelkiismeretesen végezzük a ránk bízott feladatot. A munkás a munkát, a diák a tanulást, a tanár a tanítást és így tovább. És nem azért, mert megfizetnek (pénzzel, vagy értékeléssel), vagy mert a kötelességünk, hanem azért, mert Isten helyezett bennünket arra a posztra, ahol vagyunk, és Ő rendelte fölénk azt is, akinek a rendelkezései szerint a feladatunkat végeznünk kell. Ne keverjük össze, itt nem Jézusról vagy a Szent Lélekről van szó, mint „főnökünkről”, hanem a testi, emberi főnökünkről. Neki talán még nehezebb engedelmeskednünk, mint Jézusnak. Ha ugyanis az Úr mond nekünk valamit, azt elengedhetjük a fülünk mellett, minden komolyabb látható következmény nélkül, de ha mondjuk egy dolgozó a főnöke szavaival tesz így, hamar az utcán találja magát. A keresztyén embernek meg kell tanulnia engedelmeskedni az Isten Szavának, és ezen keresztül a fölé rendelt ember szavának is. Vajon miért kívánja ezt tőlünk Isten? Miért nem küszöböli ki az emberi főnököket, miért nem ad nekünk közvetlen vezetést úgy, mint a lelki életünkben a Biblián és az imádságainkon keresztül? Őszintén nem tudom. De az embert ismerve ez talán még ennél is bonyolultabb lenne. Tehát én nem tudom megmagyarázni, miért kéri ezt tőlünk Isten, de azt tudom, hogy kéri. Tehát az alkalmazottak engedelmeskedjenek uraiknak: nem azért, mert jók és megérdemlik, vagy kegyetlenek és jobb nem szembe szegülni velük, hanem az Úrért, tehát az Isten iránti szeretetből. Figyelembe kell venni, hogy az apostol nem a rabszolgakérdés megoldásával foglalkozik, hanem egy adott helyzetben tanúsítandó magatartást tanácsol, mi se foglalkozzunk most a társadalmi igazságtalanság kérdésével.

3. Sérelem

És mi van a hátratétellel, az igazságtalan büntetéssel? Amikor nem én jutok előre a ranglétrán, hanem valaki más. Amikor sérelmet szenvedek? Erre hadd bíztassalak azzal, hogy Isten kegyelme van azon, aki igazságtalanul szenvedve nemcsak azt látja, hogy mit tett vele egy ember, hanem azt kutatja, hogy mit akar Isten azzal, amit annak az embernek vele szemben megengedett.

Akkoriban az alkalmazottakat, elsősorban a rabszolgákat, a legkisebb bűnért, lopásért, hazugságért vagy hanyagságért, keményen büntették, a keresztyén alkalmazottakat azonban pusztán a keresztyén hitük miatt bántották. És ismerve a történelmet, a bántás akkoriban nem csak megverés vagy börtönbezárás, hanem nem egyszer oroszlánokkal való felfalatás is lehetett. Adjunk hálát Istennek, hogy ma ez másként van. És ne feledjük, bármikor fordulhat a kocka!

A méltán kiszabott büntetés elviselésére mindenkinek van ereje, de az ártatlanul rámért szenvedés elviselésére csak Isten kegyelme adhat erőt. Annak a kegyelme, Aki egyetlen Fiát adta a kegyetlen kereszthalálra azért, hogy nekünk ne kelljen a bűn rabságában élnünk.

Befejezés

Tehát: A fölénk rendelt személyek iránt tisztelettel tartozunk, bármilyenek is, mégpedig azért, mert ez a kedves Isten előtt. Testvéreink iránt szeretettel tartozunk, akármilyenek, mert az Úrban testvéreink. Hogy Istennek mivel tartozunk, azt szerintem nem kell újra elismételnem. A sérelmeinket pedig Isten nagyobb dicsősége érdekében kell eltűrnünk, hogy ezzel is bizonyságot tegyünk engedelmességünkről.

Kedves Testvéreim! Legyünk Isten hű szolgái. Cselekedjük meg az Ő akaratát!

Úrnapi Igehirdetés, 2007. május 6.

Buenos Aires, 2007. május 6.

Írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Zsoltárok 51,3-15

Textus: 1Péter 2,13-16

Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek az Úrért, akár a királynak, mint a legfőbb hatalomnak, ¹⁴akár a helytartóknak, mint akiket ő küld a gonosztevők megbüntetésére és a jót cselekvők megdicsérésére. ¹⁵Mert Isten akarata az, hogy jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát, ¹⁶mint szabadok: nem úgy, mint akik a szabadságot a gonoszság takarójául használják, hanem mint Isten szolgái.

Cím: A szabadságom

Bevezetés

Ebben a mai igehirdetésben hadd legyen hangsúlyosabb a személyes bizonyságtétel. Mégpedig azért, mert egy olyan gondolat van a mai igénkben, amely a tizenhét évvel ezelőtti megtérésemben komoly szerepet játszott – anélkül, hogy ilyen kerek módon, mint Péter az előbb hallott szavaiban megfogalmazódott volna.

Nem keresztyén családból származom – ezt mind tudjátok a pályázatra beküldött önéletrajzomból – családunkban római katolikus hívő dédnagymamámon kívül tudtommal senki nem járt templomba, és gyülekezethez ma sem tartozik senki. Ezen sem szégyellni, sem sajnálkoznivaló nincs, nem csak azért, mert mint hűséges gyermek, hálás vagyok szüleimnek, hogy felneveltek (és ezt nem azért mondom, mert Magyarországon ma van Anyák Napja), hanem azért is, mert a vallásosság hiánya gyermekkoromból nem jelentette Isten hiányát, és sok mindent más fényben állított be, mint egyébként. Arra gondolok, hogy azoknak, akik kisgyerekkoruktól templomba, hittanra jártak, azoknak Istennel, Jézus Krisztussal, a Bibliával, az Egyházzal kapcsolatban nagyon sok minden természetes. Nekem viszont korábbi ismeretek és tapasztalatok híján felnőtt fejjel, magamnak kellett ezeket megértenem, befogadnom, sok esetben megharcolnom. És az elmúlt tizenhét év, ami alatt igyekeztem Krisztus hűséges követője lenni, megmutatta, hogy ezek a tapasztalatok milyen sokat érnek az emberek, a rám bízott gyülekezeti tagok felé való szolgálatban. Ezek közül a dolgok közül, amelyek nem hullottak az ölembe, hanem fel kellett másznom értük a fára, egyik legfontosabb a szabadság kérdése az Isten tanításában.

Nekünk, akik szabad országokban élünk, sokszor olyan természetes ez, hogy nem is tudjuk hirtelen megfogalmazni. És igazából nem is vagyunk képesek arra, hogy egy észak-koreai vagy iráni ember helyébe képzeljük, és átérezzük, miért hiányzik nekik annyira a szabadság.

De a szabadság olyan, mint a levegő. Amíg van, addig észre se vesszük. Mint magától értetődőt használjuk, élvezzük. Amikor viszont elszorul a torkunk, rögtön megértjük, mennyire fontos a levegő, illetve a szabadság.

Sokan képzelik úgy, hogy az ember szabadnak születik, aztán amikor elér egy kort vagy helyzetet, akkor megjelenik Isten, és rabságba dönti őket. Elveszi a szabadságukat, és belekényszeríti őket a vallásba, ahol semmi olyan nincs engedélyezve, ami kellemes az embernek. Természetesen most erősen kiélezem a dolgot. Ezért – mivel félti a szabadságát – igyekszik távol tartani magát Istentől az az ember, aki így képzeli el Istent. Röviden összefoglalva, sokan hiszik a szabadságot és Istent ellentétnek. Ismertek ilyen embert? Én ismertem. Még ma is látom néhanapján. Leginkább borotválkozás közben. Igen, tizenéves fejjel én is úgy gondolkodtam, mint korosztályomban szinte mindenki. Féltettem a szabadságomat, azt, hogy legalább magamban, a gondolataimban azt tegyek, ami jólesik. Amikor azonban szembe kerültem egy másik „rabtartóval”, és rájöttem, hogy mindenképpen választanom kell közülük, mégis Isten felé hajlottam, mert úgy gondoltam, hogy még mindig jobb az Ő szolgájának lenni, mint a haláltól rettegni. Mert az a felbukkant rabtartó a halál. Akkor kerültem szembe ezzel a kérdéssel, amikor bevonultam katonának. Mire leszereltem, tudtam, hogy hogyan döntök. Talán durván hangzik, de így volt: jobban féltem a haláltól, mint Istentől, pontosabban a szabadságom Isten általi elvesztésétől.

Elkezdtem tanulni Istenről. És kábé egy év után eljutottam arra a felismerésre, hogy véglegesen Isten mellett akarok dönteni, mégpedig azért, mert megértetem, Őnálánál jobbra nem bízhatom az életemet. Nem kevésbé féltem immár Tőle, mint a haláltól, hanem értettem az agyammal és a szívemmel, hogy Nála teljes biztonságban vagyok és leszek.

És a szabadság? Kérdezhetitek. Hová lett az a nagy szabadságvágy? Nos, megvan, megmaradt, sőt, növekedett. Rájöttem ugyanis, hogy a szabadságom ellensége nem Isten, hanem a bűn, és a bűnt gyeplőként használó Sátán. A szabadságom ellen én tudok a legtöbbet tenni azzal, hogy átengedem magam a bűnnek, és ezáltal a fogvatartásomra remekül alkalmas eszközt – tulajdonképpen fegyvert – adok a legfőbb ellenségem kezébe. A Sátán ugyanis az ellenségem, legfőbb célja az, hogy engem – és titeket, mindenkit, akit csak lehet – a kárhozatba, az örök büntetésbe rántson magával. Rájöttem tehát, hogy a szabadság nem az, amire addig gondoltam. Nem az, hogy kimondhatok bármit, ami eszembe jut, berúghatok, lefekhetek azzal, akivel csak akarok, oda mehetek és azt csinálhatok, amit akarok. Ez nem szabadság! Ez az emberi ösztönöknek való engedelmesség. Ahogy Péter fogalmaz: a szabadságot a gonoszság takarójaként használni.

Isten követői nem részegeskednek, nem csalják meg házastársukat, nem beszélnek össze-vissza és nem csatangolnak ide-oda. De nem azért, mert félnek a büntetéstől. Én nem azért nem teszem meg ezeket, mert kívánnám bár, de rettegek attól, amit elkövetésükért az Istentől kapnék. Mert mit is kaphatok Istentől, ha bűnt követek el? Igazi kérdés ez, válaszoljatok! Büntetést? Ne-em! Istentől a bűnt elkövető bocsánatot kap – ha elfogadja. Aki lecsap a bűnösre azonnali büntetéssel, az a Sátán! Ezt ismertem fel, és ebből jöttem rá arra, hogy ha átengedem az életem irányítását Istennek, akkor neki engedelmeskedem, a vágyaim az Ő vágyai lesznek, az akaratom az Övé lesz, és nem fogok olyan dolgokat kívánni, amelyek nincsenek összhangban az Ő akaratával, szándékával. És ez a lényeg. Ami kívülről, az Istent nem ismerő emberek szemében rabság, egy életidegen hatalom rendelkezéseinek való engedelmesség a büntetéstől való félelem miatt, az a valóságban az, hogy szót fogadok annak az Istennek, aki szeret engem, a legjobbat akarja nekem, és igyekszik távol tartani minden rossztól. Aki amit nem enged meg nekem, az a káromra van. Ami viszont jó nekem, azt nemcsak megengedi, hanem egyenesen támogat benne. Aki egyetlen Fiát adta a kegyetlen kereszthalálra azért, hogy én most elmondhassam mindezt nektek.

Befejezés

Kedves Testvéreim! Isten szolgája vagyok, és büszke vagyok rá. Amikor egy-egy alkalommal megtántorodom és bűnt követve el időlegesen a Gonosz szolgájává válok, szégyellem magam. De őszinte bűnbánatot tartva Uram, Vezetőm és Megmentőm megbocsát és visszafogad. Szabad vagyok, és ennél nagyobb szabadságot senki az égen-földön nem adhat nekem.

Azért imádkozom, hogy közületek és a körülöttünk élő emberek közül minél többen megtapasztalják ezt, és Isten mellett döntsenek.