Úrnapi Igehirdetés, 2007. július 29.

Úrnapi Igehirdetések

Buenos Aires, 2007. július 29.

írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: 1Korinthus 15,12-22, 36-37, 54-58

Textus: 1Péter 3,13-17

De ki az, aki bántalmaz titeket, ha buzgón igyekeztek a jóra? ¹⁴De még ha szenvednétek is az igazságért, akkor is boldogok vagytok; a fenyegetésüktől pedig ne ijedjetek meg, se meg ne rettenjetek. ¹⁵Ellenben az Urat, a Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet. ¹⁶Ezt pedig szelíden és tisztelettudóan, jó lelkiismerettel tegyétek, hogy amivel rágalmaznak titeket, abban megszégyenüljenek azok, akik gyalázzák a ti Krisztusban való jó magatartásotokat. ¹⁷Mert jobb jót, mint gonoszt cselekedve szenvedni, ha ez az Isten akarata

Cím: A szenvedés boldogsága

Bevezetés

A keresztyénség történetének utolsó kétezer évében nem kevés üldözés illetve üldöztetés kapott helyet. A legelső századokban az akkori államhatalom, leginkább a Római Birodalom hatóságai üldözték a Krisztuskövetőket. Ismerjük jól a történelemből például Néró császár cirkuszi játékait, melyek keretében oroszlánokkal és más vadállatokkal falattak fel keresztyéneket – férfiakat, asszonyokat, gyerekeket és öregeket – a művelt közönség gyönyörűségére. Aztán a konstantini korban, a keresztyénség államvallássá lételének idejében fordult a kocka, a Krisztust – legalább névleg – el nem fogadók jártak rosszul, nem egyszer épp olyan rosszul, mint Néró alatt a keresztyének. Aztán jött a keresztyénségre oly idő is, amikor önmagát üldözte, azaz önmaga lényegét, a Krisztushoz, illetve a Szentíráshoz való ragaszkodást – az ellenreformáció idején. És bizony nem csak a római katolicizmus részéről szenvedett üldöztetést a protestantizmus, hanem bizony helyenként és időnként fordítva is történt, ráadásul az is előfordult, hogy a protestantizmuson belüli nézeteltérések vezettek üldözéshez. Református történetünk szégyenfoltja, amikor Szervét Mihály tévtanainak ügyében a genfi tanács a máglyához folyamodott, mint teológiai érvhez, Kálvin tudtával és beleegyezésével.

Üldözöttnek lenni – keresztyénként – nem jó, de még mindig jobb, legalábbis erkölcsi értelemben, mint üldözőnek. Ugyanakkor nagyon nehéz eldönteni, főleg évszázadok távlatából, hogy kinek volt igaza. Ezért hallatlan fontos, hogy a keresztyén ember ahhoz tartsa magát, amit mai igénk is sugall: igyekezzen a jóra. Cselekedjen, beszéljen, éljen úgy, mint aki számára fontos Krisztus személye és az áldozat, amit hozott. Ha ezt sikerül megvalósítani, akkor megvalósul a paradoxon: a szenvedés boldogsága.

1. Bátran

Számomra nincs jobb példa a bátorságra, mint az, ahogy a keresztyénüldözések alatt, melynek kegyetlensége Diocletianus (kb. 245 - kb. 312) alatt tetőzött, sok keresztyén inkább vállalta az embertelen kínhalált, mint hogy megtagadja Istenét. A hitvalló ráadásul akkoriban családját, szüleit, feleségét, kiskorú gyermekeit is magával ránthatta. De a séma meglehetősen egyszerű volt: megtagadni Jézust és élni, aztán kárhozatra hullani, vagy ragaszkodni hozzá és fájdalmasan meghalni, de mennyei örökéletet nyerni. Ez ma másként van. Manapság – legalábbis a világ szabadabbik felén – nem egyetlen, de nagyon súlyos helyzetben kell helyt állni, hitvallóként viselkedni, hanem sok kicsiben. A keresztyénüldözések idején egy keresztyén, ha lebukott, elfogták, megpróbálták rákényszeríteni, hogy tagadja meg Istenét. Ha erre nem volt hajlandó, akkor – sok esetben családjával együtt – vadállatok elé vetették. Pár óra, pár nap, legfeljebb néhány hét kitartás, és vértanú lett belőle. A 21. század elején csak néhány vad mozlim országban leselkedik halálos veszedelem a hitvalló keresztyénekre. Nekünk itt az élet sok apró helyzetében kell hitvallónak bizonyulnunk. Hogy melyik a könnyebb? Mindig a másiké. Talán most azt mondod magadban, bárcsak Diocletianus alatt éltem volna. Hősiesen vállaltam volna a vértanúságot, és hamar a mennybe jutok, míg itt a mindennapos kísértések között nagyon nehezen tudok megállni. De vajon a harmadik századi keresztyén, ha tudta volna, hogy ezernyolcszáz év múlva milyen lesz az élet, vajon nem mondta volna azt, hogy inkább állna helyt keresztyénként nap nap után apró dolgokban, mint hogy szembe kelljen néznie neki magának és családjának is az oroszlánok vérszomjas tekintetével.

De én hiszem, hogy az Úr nekik is, és nekünk is megadja a megfelelő erőt ahhoz, hogy bátran szembenézhessünk minden támadással.

2. Készen a számadásra

A számadás pénzügyi fogalom – ma is, és Péter korában is, az általa használt kifejezés is – azt fejezi ki, hogy valakinek valaki más irányában el kell számolnia a rábízottakkal. Be kell bizonyítania, hogy a számok egyeznek. Ez pedig csak naprakészen lehetséges. Az a könyvelő, aki csak gyűjtögeti a számlákat egy dobozba, és csak az ellenőrzés előtt könyveli őket, komoly kockázatot vállal. Mert bármikor jöhet rendkívüli ellenőrzés. A keresztyén embernek is úgy kell élnie, hogy akármelyik pillanatban felszólíthatják, hogy számoljon be, illetve el. Nem feltétlen Isten részéről jön az ilyen „ellenőrzés”. Ezért készenlétben kell tartani a bizonyságtételt. Nem úgy, mint a DNI*-t, hogy ha igazolnom kell magam a rendőr előtt, vagy hivatalos helyen, akkor elő tudom kapni, hanem úgy, mint egy tényt a szívemben. Akkor vagyok kész a számadásra, ha 1.) ha bennem él Krisztus, 2.) ha Ő szent a szívemben, és 3.) ha él bennem.

Bennem kell éljen Krisztus, mert máshogy nem lehetek megfelelő kapcsolatban vele. Ha csak mellettem él, akkor nem vagyok elég közel hozzá. Ha azt akarom, hogy semmi ne legyen, ami elválaszt bennünket, akkor meg kell hívnom Őt az életembe. Szentként kell, hogy jelen legyen, ami a bibliai kifejezésrendszerben annyit tesz, hogy Istené, az Ő számára elkülönített. Nem lehet tehát a Krisztusom a teremtő Istentől független. Harmadszor pedig élnie kell bennem. Halott Krisztussal nem megyünk semmire. Ha nem a hit, hanem a logika oldaláról közelítjük meg az újszövetségi kijelentést, akkor arra jutunk, hogy ha Krisztus halott, akkor nincs keresztyénség. Akkor nincs semmi értelme semmilyen bibliai tanításnak, sem az egyéni keresztyénségnek, se semmilyen felekezetnek. Jézus feltámadására alapul a mi hitünk teljes rendszere. Tehát a számadásra kész keresztyén szívében ÉLŐ KRISZTUS lakozik.

3. Jó lelkiismerettel

A lelkiismeret egy beépített szenzor, amely jelzi, hogyha az ember bűnt követ el. Valaki egyszer egy háromszögletű fémdarabhoz hasonlította a lelkiismeretet, amely egy tengelyen forog. Minden alkalommal fordul egyet, és fájdalmat okozva jelez. De ahogy fordul, mindig lekopik belőle egy kis darab. És egy idő után, ha sok a bűn, teljesen lekopnak a sarkok, és nem okoz többé fájdalmat a fordulás, nem jelzi többé a bűnt. Minden emberben van „beépített” lelkiismeret – mondhatni „szériatartozék”. Annak a nőnek is volt ilyen, aki az újszülött gyermekét szemetes-zacskóban kitette a hidegre, még a száját is leragasztva, hogy ne sírjon. De nyilván már lekoptak a sarkok, így volt képes erre a szörnyűségre.

A lelkiismeretem akkor lehet nyugodt, ha törekszem, ha úgy tetszik, igyekszem a jóra, méghozzá buzgón. Ha rossz a lelkiismeretem, mert bűn szárad a lelkemen, az nekem szégyen, ha viszont jó lelkiismerettel állok szemben a váddal, az neki szégyen, mert világos, hogy hamisan vádol. Ha már Isten akarata, hogy legyen szenvedésben részem, akkor inkább jót cselekedve szenvedjek. Ő ugyanis megengedi, hogy néha szenvedésben is részesedjünk. Leginkább olyanban, amely az általunk elkövetett bűn következménye. Ha feldobok egy követ, ami a fejemre fog hullani, de gyorsan megbánom és bocsánatot kérek Istentől, Ő megbocsát Jézusért, de a kő attól még a fejemre fog esni, és az fáj. De ha törekszem, akkor bízhatok abban, hogy mindez „csupán” nevelő célzattal történik. Ha Ő megengedi, akkor biztos, hogy valamit használ nekem.

Végül, vajon ki a lelkiismeretem legjobb ismerője? A lelkemet ki ismeri legjobban? Természetesen az Isten Lelke. Ebből pedig az következik, hogy akkor bírok jó lelkiismerettel, ha beengedem Szent Lelket az életembe.

Befejezés

Ezek szerint a szenvedés boldogsága mégsem paradoxon. Mert az igazságért, Krisztusért elszenvedett szenvedés boldogságot gyümölcsözhet. Ezt is ki lehet próbálni!

Ámen!

*Documento Nacional de Indentidad (ejtsd: dokumento naszional de identidad, dé-ene-i)=Nemzeti Személyazonosító Igazolvány Argentínában

Úrnapi Igehirdetés, 2007. július 22.

Buenos Aires, 2007. július 22.

Írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Máté 5,1-12

Textus: 1Péter 3,9-12

Ne fizessetek a gonoszért gonosszal, vagy a gyalázkodásért gyalázkodással, hanem ellenkezőleg: mondjatok áldást, hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek. ¹⁰Mert aki szeretne örülni az életnek, és jó napokat látni, óvja nyelvét a gonosztól, és ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot; ¹¹forduljon el a gonosztól, és cselekedjék jót, keresse és kövesse a békességet; ¹²mert az Úr szeme az igazakon van, és füle az ő könyörgésükre figyel, az Úr arca pedig a gonoszt cselekvők ellen fordul.

Cím: Keressük és kövessük a békességet

Bevezetés

Az emberi civilizáció története háborúk sora. De kétezer éve megjelent a földön egy bölcs férfiú, akiről aztán kiderült, hogy az Isten Fia, aki békességet hirdetett. Nem a háborúk szünetét, hanem azt a lehetőséget, hogy az egyik embernek nem kell gyűlölnie a másikat. Miért is gyűlölködik az ember? Szerintem azért, mert tudja – legalábbis tudat alatt –, hogy bűnös, és a bűntudata gyötri. Úgy véli, hogy a másik ember (talán) kevésbé szenved, jobban csinálja, ezért dühös rá. Tulajdonképpen tehát saját bűneit gyűlöli a másik emberben. És mivel a maga bűneitől megszabadulni nem tud (azt képzeli), ezért arra támad, akiben visszatükröződni látja. Mint amikor az ember a tükörbe néz, és amikor nem elégedett a látvánnyal, akkor összetöri a tükröt. Jézus azonban áldozatával megteremtette a lehetőséget arra, hogy az ember a bűneitől megszabaduljon, tehát nem kell többé gyűlölnie a szenvedését és a másik emberen megtorolni azt. A krisztusi békesség azt jelenti, hogy megszabadultam a bűneim terhétől – mert Jézus felvitte azokat a keresztfára és eltörölte – és ezért nem kell konfliktusban lennem másokkal.

Ennek nem könnyű az útja, az igaz, mert miután elfogadtam Krisztust megmentőmnek, olyan dolgokat kell megtennem, mint például áldást mondani arra, aki átkoz engem. És nem visszaütni, ha bántanak.

1. Békességre igyekezni

Egy alkalommal egy iskolában, a szünetben verekedésbe kezdett két fiú. Jó alaposan megtépték egymást. Ez bizony elő szokott fordulni. Odafutott a tanító és szétválasztotta a verekedőket. A két csapzott, lihegő gyerek dühösen méregette egymást, egyik a tanár jobb, a másik a bal oldalán. A tanító megkérdezte őket, hogy mi történt, hogy kezdődött a verekedés. Az egyik fiú rögtön rávágta: „Úgy kezdődött, hogy a Pisti visszaütött!”

Nevetünk, de ez így van. Hogy kezdődik egy vita, veszekedés, verekedés (háború?)? Úgy, hogy valaki visszavág, visszaüt. És a legalkalmasabb módszer a veszekedés, verekedés (háború) elkerülésére a Krisztusi békességre való törekvés. Ezt nagyon nehéz elhinni. Mármint, hogy működik. Mert nagy a veszélye annak, hogy a másik, a támadó kihasználja, hogy nem ütök vissza, és még durvábban nekem támad. Ez bizony megeshet, de Jézus nem garantálta, hogy sérülésmentesen jutunk a mennybe. De azt igen, hogy ha kitartunk mellette, akkor odajutunk. Szerintem jobb bejutni a mennybe pár kék folttal, vagy csalódással, mint a pokolba sértetlenül.

A békességért való tevékenység a gyülekezet Istentől rendelt egyik fő feladata. A nyolc Krisztusi boldogmondás között a hetedik így szól: „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.” (Máté 5,9) Kik hajtanak az Isten fiainak neveztetésre jobban, mint a keresztyének?

Meg kell lelnünk tehát a megoldást arra, hogy emberi természetünk visszavágna (amilyen kalappal köszönnek, olyannak köszönünk vissza), bosszút állna, Krisztus-követői mivoltunk viszont ennek ellenkezőjére kötelez. Nézzük akkor meg közelebbről, hogy merre is vezet ez az út! Először zsákutcába.

2. Zsákutca

Péter arra tanít, hogy a keresztyén ember legyen olyan a gyalázkodással, gonoszkodással, álnoksággal szemben, mint a zsákutca. A magyarnál kicsit kifejezőbb a spanyol, így: calle sin salida. Utca kijárat nélkül. Bemenni lehet, de kijönni – megfordulás nélkül – nem. Legyen a hívő olyan a gonoszság, gyalázkodás, álnokság számára, mint a matt fekete felület a fény számára. Nyelje el, lehetőleg semmit ne verjen vissza belőle. Legyen a keresztyén ember a rossz szavak és szándékok végállomása.

Ha valaki gonosz dolgot tesz ellenem, és én viszontgonoszkodom vele, akkor ő is újra gonosz lesz velem, és ez így mehet a világ végezetéig. Azok között a népek között, ahol szokás a vérbosszú, vannak olyan családok, akik halálosan gyűlölik a másik család tagjait, már évszázadok óta, és már senki nem tudja, igazából miért.

De nem a vérbosszú a legrosszabb. Szerintem legalábbis. Hanem a pletyka. Tudjátok, hogy múködik? Amikor egy rossz dolog szájról szájra járva eljut egy közösség majdnem minden tagjához. Közben az eredeti dolog módosul, mindenki hozzátesz vagy elvesz, kicsit izgalmasabbá teszi, és mire visszaér – ha visszaér – a „sértetthez”, már nem is hasonlít az eredetihez. Mint a klasszikus vicc: elterjed a hír a Szovjetunióban, hogy Moszkvában Mercedeseket osztogatnak. Aztán kiderül, hogy a hír csak félig igaz, mert nem Moszkvában, hanem Leningrádban, nem Mercedeseket, hanem Zsigulikat és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak. Neked kellene ilyen félig igaz hír?

Én elhatároztam, hogy pletykatemető leszek. Mert egyetlen módon lehet a pletyka ellen harcolni: ha nem adod tovább. A pletyka ellen pedig kell harcolni, mert rombol, pusztít, és még ha igaz is a kiinduló történet, hihetetlen rombolást tud elkövetni egy közösség életében.

De nem csupán a pletykával kell így bánnia a keresztyénnek. Minden rossz szóval. Az irigység szavaival, ami azt sugallja az embernek, hogy ha a másiknak jó, az nekem rossz. Vagy a becsmérlés szavaival, amikor a beszédemmel akarok valaki fölé kerekedni, érzelmileg uralkodni rajta. Aztán a leggonoszabb – és leggyakoribb – szavakkal, a hazugság szavaival. A kis füllentéstől a törvény előtti hamis tanúzásig és hamis esküig, ami már bűncselekmény.

3. Átalakító

De nem csak az a feladata a keresztyénnek, hogy elnyelje a gonosz szavakat, hanem az is, hogy helyettük pozitív szavak hagyják el az ajkait. Tehát nem csupán elnyelni kell a rosszat, hanem magunkban átalakítani vagy kicserélni jóra, és azt „verni vissza”. Ez a krisztusi lelkület. Ha azonban a belsődben indulatok vannak, bosszúvágy, irigység, és hasonlók, akkor az irányodba érkező ilyen jellegű dolgokat legfeljebb elnyelni tudod – még az se biztos – de átalakítani jóvá nem. Ezért gyűlik-gyűlik benned a frusztráltság, az indulat, és a végén vagy kitör, vagy téged tesz belülről tönkre. Tehát a legfontosabb feladatod – ha engedelmeskedni akarsz az Úrnak – az, hogy a magad háza táján rendet rakj. Hogy belül, a gondolataid között teljesen Krisztus legyen az Úr, mert csak így lehetséges, hogy átalakító, transzformátor legyél, aki a gonoszat jóra tudja fordítani. Még egyszer mondom: anélkül, hogy Krisztust Úrrá ne tetted volna az életedben, ez nem lehetséges.

Két jó okunk van tehát, amiért ezt a Biblia által javasolt viselkedést, hozzáállást érdemes követni. Az egyik természetesen az, hogy ez az építő, a gyülekezet, az egyház számára előrevivő magatartás. A veszekedő, konfliktusokból felépülő világban üdítő, kívánatos az a közösség, amely nem csak hogy nem épül ugyanerre, hanem még igyekszik is csökkenteni, vagy megszüntetni a hatását. Így a környezetünk, a családunk, barátaink, szomszédaink számára kívánatossá tudjuk tenni Krisztus követését. Vigyázat! Ha nem, akkor elriaszthatjuk őket az Úrtól. Nagy hát a felelősség.

A másik pedig elég önző. Az, hogy sok idegeskedéstől megóvhatjuk magunkat azzal, hogy egy nálunk nagyobb hatalom, azaz Isten kezébe tesszük le a problémák megoldását. Mert ha úgy válsz átalakítóvá, hogy Krisztust engeded munkálkodni a belsődben, akkor ő tökéletesen, gond nélkül meg tudja oldani a helyzeteket, és nem neked kell idegeskedni, hogy mi lesz.

4. A méltó jutalom

Végül a békességre törekvés elnyeri méltó jutalmát. Nem csak itt a földön. Érdekes, sok keresztyén „csak” túlvilági dimenzióban gondolkodik. Az igaz, hogy a mennyei örökéletben nem lesz fájdalom, sírás, se gonoszság, irigység, önzés, csak szeretet és békesség. De nem kell addig várnunk, hogy boldogok, teljes életet élők lehessünk. Már most, itt a földön megkaphatjuk jutalmunk egy részét. Péter nem azt mondja, hogy ha a mennyben szeretnél békességben lenni, akkor tartózkodj a gonosztól és keresd a békességet, hanem ezt: „aki szeretne örülni az életnek, és jó napokat látni, óvja nyelvét a gonosztól, és ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot; ¹¹forduljon el a gonosztól, és cselekedjék jót, keresse és kövesse a békességet; ¹²mert az Úr szeme az igazakon van”. Egyenes beszéd. És azonnali jutalom.

Ráadásul nem csak Péter tanítja ezt, hanem Pál is: „Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben.” (Róma 12,18) és a Zsidókhoz írt levél szerzője is: „Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat.” (Zsid 12,14)

Befejezés

Kedves Testvérek! Nem valami bonyolult tan ez a mai. Egyszerű: zárd ki a gonoszt az életedből Krisztus segítségével, és működj aktívan közre, hogy ezt a körülötted élők is megtegyék. Elsősorban azért, mert ez neked is jó, ráadásul elősegíti azt, hogy a mennybe juss. Nem azért, mert a jó cselekedeteid jutalma a menny. Ez nem így van, ezt mi, protestánsok tudjuk jól. Hanem azért, mert az a lelkület, ami a békességre igyekvésen keresztül a tiéd lesz, sokkal alkalmasabb arra, hogy következetes Krisztus követő tudj lenni, mint az erőszakos, önző, gonosz világi természeted.

Úgyhogy: add oda az életed irányítását Jézusnak, és ő gondoskodik arról, hogy a gonosz beszéd elnyelője és a krisztusi beszéd hirdetője legyél. Ehhez neked „csak” a Jézus útján kell járnod. A többit ő elintézi. Próbáld csak ki bátran!

Ámen!

.

Úrnapi Igehirdetés, 2007. július 8

Buenos Aires, 2007. július 8.

írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: János 14,12-25

Textus: 1Péter 3,7-8

És ugyanígy, ti férfiak is, megértően éljetek együtt feleségetekkel, mint a gyengébb féllel, adjátok meg nekik a tiszteletet mint örököstársaitoknak is az élet kegyelmében, hogy a ti imádkozásotok ne ütközzék akadályba. ⁸Végül pedig legyetek mindnyájan egyetértők, együttérzők, testvérszeretők, könyörületesek, alázatosak.

Cím: A keresztyén egyetértés

Bevezetés

Kedves Gyülekezet! A múlt vasárnap férfitestvéreim figyelmét hívtam fel arra, hogy noha Péter szavai első látásra az asszonyokhoz szólnak, érdemes odafigyelni rájuk, és nagyon bízom benne, hogy az igehirdetés végére ti is mindannyian egyetértettetek – legalább ebben – velem. Nos, a mai igét éppilyen határozottsággal irányítja Péter apostol a férfiak felé, de már jól tudjuk, hogy az asszonyoknak, sőt, a lányoknak is, ide kell figyelniük, mert olyan dolgokat tanulhatnak meg, amelyek elengedhetetlenek a keresztyén élethez.

Mai témánk – mely ezek szerint mindkét nem képviselőihez szól – az egység. A keresztyénség jellegéből adódóan nem lehet individualista vallás. Egyedül az ember nem gyakorolhatja a Krisztus-követést. A keresztyén egyház funkciói – az Istentisztelet, a katekézis (hitoktatás), a diakónia (szeretetszolgálat) feladata csak egyrészt az ismeret, a tudás, a hittapasztalat továbbadása. Legalább ilyen fontos feladata a közösség gyakorlása is. Nagyon fontos része az Istentiszteletnek az, hogy találkozunk egymással.

Jézus a János 13,34-35-ben egymás szeretésére hívja fel a figyelmet és kiemeli: „Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.”

1. Egység a családban

Tegnap színházban voltunk Ágotával. Gyerekelőadás volt a Teatro Empire-ben, a Congreso mögött. A két bohóc, Sonrisas és Lagrimita összetalálkoznak, és elhatározzák, hogy ezentúl együtt fognak csinálni mindent. El is akarnak indulni, de az egyik jobbra, a másik balra, aztán az egyik balra és a másik jobbra. Végül egyiküknek vezetővé kell válnia. Nem kell bohócnak lennünk, hogy ezt belássuk. A hadseregben megtanultam: csak a magányos katona lehet „csak” katona. Ha már ketten vannak, az egyik parancsnok, a másik beosztott. Isten úgy látta jónak, hogy a családban a férfi legyen a parancsnok. Nem diktátor, sem papucs, hanem gondos vezető. Ezért mondja Péter apostol a férfinak, mint a bibliai családmodellben a család fejének, hogy gondja legyen a feleségével való egyetértő együttélésre.

A családi egység a keresztyénség szempontjából is fontos, mert a bibliai közösség legkisebb egysége a család. Az Istentisztelet „alapsejtje” a családi áhítat, a közös étkezések alkalmával elmondott ima, a szeretetközösség gyakorlása a szülők és gyermekek között. Ezért kell a keresztyénnek gondot fordítania arra, hogy a családban egyetértés legyen.

A férjnek a gyengébb féllel szembeni megértést kell leginkább gyakorolnia. Semmi sértő szándék nincs szerintem abban, ha a nőket a „gyengébb nem” szóval illetjük. Bár én végignéztem egy szülést – a feleségemét – és sok mindennek nevezném azokat, akik meg tudnak szülni egy gyereket, de gyengének nem. A családon belüli egység kulcsa tehát a megértés. Méghozzá kölcsönösen.

2. Egység a gyülekezetben

A hívő család gyülekezetbe jár. A gyülekezet családokból, illetve családtagokból épül fel. Családokból, melyek szülőkből, gyerekekből, testvérekből állnak, és családtagokból, akik tagjai egy családnak, még ha az Istentiszteleten csak ő vesz is részt. Az a testvérünk, aki egyedül jön el Istentiszteletre, az is hozza a családját, ha másképp nem, de a szívében viselt fájdalom képében, mert nincsenek igazi kapcsolatban Istennel. A gyülekezet is olyan, mint a család. Mert bizony a rokonait nem válogathatja meg az ember – legfeljebb a feleségét (de már az anyósát sem, egy nőhöz egy bizonyos anyós jár, és nem másik) –, ugyanígy azokat sem, akikkel egy gyülekezetbe tartozik. Ha olyanok vannak a gyülekezetben, akiket valami okból kifolyólag nem kedvelek, akkor csak azt tehetem, amit a családban is, hogy megszakítom vele a kapcsolatot. De ez tragikus. Vagy mások is hozzám hasonlóan tesznek, és ez a valaki el lesz vágva a közösségtől, vagy önmagamat szakítom el ez által a közösségtől. Mindkettő végzetesen tragikus véget érhet.

Ezért a gyülekezet valamennyi tagjának – férfinak és nőnek egyaránt – meg kell fogadnunk Péter tanácsát, amit a férfiaknak címzett, hogy tudniillik adjuk meg a tiszteletet a másiknak, aki örököstársunk, azaz éppúgy Krisztus követője, Isten bűnös, de megmentett gyermeke, mint mi. Mert e nélkül nincs közös imádság. E nélkül nincs gyülekezet. Ha lenézés, netán gyűlölet van a szívünkben a másik iránt, akivel egy gyülekezetbe tartozván együtt kell imádkoznunk, az imádságunk halott lesz.

Egyszer egy gyülekezetben vendég evangelizátor járt. Négyszemközti beszélgetés során a helyi lelkész elmondta a vendégnek, hogy a gyülekezeti tagok milyen sokat imádkoznak, és az Istentisztelet végén valóban sokan csatlakoztak a közös imához. A házigazda később megkérdezte a vendéget a tapasztalatairól. Az így felelt: „Tényleg sokat imádkoztok, a templomban térdig lehet járni az imádságokban.” A házigazda büszkeséget érzett, de a vendég folytatta: „Az imádságoknak azonban fel kellene szállniuk az Isten elé, a trónterembe. De ti nem vagytok egységben, harag, irigység, vetélkedés van közöttetek, ezért imáitok legtöbbször nem jutnak magasabbra a plafonnál, és visszahullanak a földre.”

Mi se legyünk hát itt a Buenos Airesi magyar református gyülekezetben irigyek, vetélkedők, haragosak, vagy mást lenézők, hogy Krisztusban egyek lehessünk és imádságaink szárnyalhassanak, fel-fel a trón elébe.

3. Egység a világban

Ahogy a keresztyén család a gyülekezetben él, úgy a gyülekezet a világban. Nem létezhet olyan gyülekezet, amely ki akar vonulni a világi környezetből. Nem csak azért, mert ez lehetetlen. A XVII. században a Mayfloweren az Újvilágba érkezett „zarándok atyák” sem alapíthattak „vegytiszta” protestáns közösséget Észak-Amerikában, mert hamar megjelentek az indiánok, akiknek tovább lehetett adni Krisztus áldozatának jó hírét. Azért, mert a keresztyénség lényege a misszió. A keresztyén egyház nem élhet bezártan, mert azzal önmaga lényegét tagadná meg. Mert mi is az egyház? Az egyházzá magyarosodott görög szónak, az ekklésziának a jelentése kihívottak. Olyanok közössége, akiket Isten valahonnan kihívott. És mivel mindig vannak olyanok, akik nem jöttek ki, az Egyháznak az a feladata, hogy minél többeket meggyőzzön arról, hogy igenis érdemes kijönni, hallgatni Krisztus szavára, hívására. Az Egyháznak tehát küldetése van a világ felé. Az Egyház legfontosabb munkaterülete a világ. A nem hívőktől hemzsegő világ a színtere az egyház életének.

A keresztyéneknek tehát egyetértőknek kell lenniük. Nem egyformáknak – én a magam részéről nem hiszek abban, hogy jobb lenne, ha csak egy keresztyén egyházi szervezet lenne –, hanem egyetértőknek. Egy római katolikus és egy protestáns bizonyos dolgokat meg tud tenni közösen, bizonyos dolgokat nem. Az egyetértés azt jelenti ebben az esetben, hogy amit megtehetünk együtt, azt megtesszük, de nem akarjuk sem magunkra, sem a másikra rákényszeríteni azt, hogy megcsináljunk olyan dolgokat közösen, amit nem tudunk. Egy barátommal is van olyan dolog, amit tudok együtt csinálni vele, és van, amit nem. De nem azon kesergünk, hogy miket nem tehetünk meg együtt, hanem annak örülünk, amit igen.

S ha a keresztyének ezt megvalósítják, akkor lesz hiteles, kívánatos és őszinte az együttérzésük, testvérszeretetük, könyörületességük, alázatuk.

Befejezés

Kedves Testvérek! Mindez Krisztus vágya, hogy megvalósuljon az életünkben. Ő azért halt meg a kereszten, hogy nekünk jó legyen. Hogy ne kelljen rettegnünk a haláltól, a fájdalomtól. Hogy legyen Egyház, a keresztyének közössége. Legyen egy hely, ahol együtt lehetünk, legyenek olyanok, akikkel egyetértünk, akikkel szerethetjük egymást, és ezt a szeretetet ki tudjuk sugározni a világba, ahol oly nagy a hiány belőle.

Hozd meg a döntést, testvérem, dönts úgy, hogy teljes szívvel követed Jézus Krisztust. Ő megbocsátja bűneidet, segít korrigálni a hibáidat, és segít megcselekedni az Ő akaratát. Ne tagadd meg a kívánságát!

Ámen!

Úrnapi Igehirdetés, 2007. július 1.

Buenos Aires,

Írta Tóth L. Kristóf

Lekció: 1Mózes 18,1-19

Textus: 1Péter 3,1-6

Ugyanígy, ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, hogy ha közülük egyesek nem engedelmeskednek az igének, feleségük magaviselete szavak nélkül is nyerje meg őket, ²felfigyelve istenfélő és tiszta életetekre. ³Ne a külső dísz legyen a ti ékességetek, ne a hajfonogatás, arany ékszerek felrakása vagy különféle ruhák felöltése, ⁴hanem a szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével: ez értékes az Isten előtt. ⁵Egykor a szent asszonyok is, akik az Istenben reménykedtek, így díszítették magukat: engedelmeskedtek férjüknek, ⁶ahogyan Sára engedelmeskedett Ábrahámnak, és urának nevezte őt. Az ő leányai lesztek, ha jót tesztek, és ha nem féltek semmiféle fenyegetéstől.

Cím: Az élet bizonyságtétele

Bevezetés

Kedves férfitestvéreim! Tudom, hogy mi itt most törpe kisebbséget alkotunk, hiszen több asszony van jelen. Amikor azt hallottátok a felolvasás elején, hogy „…ti asszonyok…”, talán ösztönösen becsuktátok lelki füleiteket, hiszen ez most csak a nőknek fog szólni. Vagy lehet, hogy az fordult meg a fejetekben, hogy na, most jól megkapják az asszonyok is! De bár való igaz, hogy Péter az asszonyoknak írt, nekünk is szól az Ige, hozzánk is el kell érkezzen az Isten üzenete. Tehát felejtsük el, hogy asszonyoknak írta Péter, vonatkoztassuk bátran magunkra. Persze azt nem, hogy engedelmeskednünk kell a férjünknek J.

1. Hogy néz ki egy hívő ember?

Mi a különös ismertetőjegye? Nos, szerintem a hívő barna, hosszú hajú, szemüveges, kicsit duci és szeret bő szoknyában járni. Nem-nem, várjunk csak! Ismerek egy másik hívőt, aki nem szereti a bő szoknyát. Nyilván, mert férfi. Ő vékony, szőke és szakálla is van. Ja, és ismerek más hívőket is, akik teljesen különböznek ettől a kettőtől is. Akkor valószínűleg az öltözékükről, hajukról, alkatukról és más külső tulajdonságukról nem ismerhetjük fel a hívőket. Tehát a hívő bárhogy kinézhet? Igen. Lehet szegekkel kivert bőrdzseki rajta, és tetoválásai? Vagy lehet vastagon kifestve, mélyen kivágott ruhában lévő hölgy? Igen. Egyik kedvenc tévésorozatomban az afroamerikai orvos megmenti egy eszméletlen fehér fiatalember életét. Amikor kibontják az ingét, a mellén és a karján tetoválásokat találnak, a Ku-Klux-Klan jelét és horogkeresztet. Az orvos arca érthetően elborul, de azért megadja a szükséges kezelést. Később a férfi magához tér, és amikor az orvos megjelenik mellette, megköszöni neki, amit érte tett, és elmondja, hogy ő már megtért, az élete Jézusé, és szereti a fekete embereket, mint testvéreit az Úrban. Megtagadta fajgyűlölő múltját, de a tetoválásokat nem olyan könnyű eltávolítani.

Aztán, lehet-e hívő ember reverendában, vagy fekete öltönyben, palástban? Bizony lehet! És aki ilyen viseletben van, az biztos, hogy hívő? Egyes gyülekezetekben, közösségekben van „hívő divat”, azaz szokás, hogy hogyan kell öltöznie egy hívőnek. De aki felölti az „egyenruhát”, még nem lesz valódi hívővé. Ha én beöltöznék, mondjuk pilótának, és beülnék egy Boeing 747-es pilótaülésébe, nyugodtan ülnétek mögöttem, várva a felszállást?

Tehát megállapíthatjuk, hogy nem az öltözet teszi a hívőt.

2. Hogyan beszél egy hívő ember?

Akkor talán a beszéd. Az, hogy miről beszél. Vajon a hívő mindig Jézusról beszél? Szerintem nem. Aki csak az Úr Jézusról tud beszélni, az szerintem nagyon unalmas ember. Nekem vannak nem hívő barátaim, velük is jól el tudok beszélgetni. És bizony néha előkerülnek olyan témák is, amikor mint hívő kell megszólalnom, és képviselnem kell a bibliai keresztyén álláspontot. De talán pont azért tudok ilyenkor beszélni, hitvallást tenni, mert máskor tudok más témáról is őszintén beszélni. Valószínűleg ezért hallgat meg.

Aztán megint megfordítva a dolgot: aki csak Jézusról beszél, az biztos, hogy hívő? Nem egy megrögzött ateista jobban ismeri a Bibliát, mint némely „gyalog hívő”. Léó Táxil 19. századi francia ateista író, aki többször becsapta a francia főpapokat és a pápát is, írt egy ún. „Szórakoztató Biblia” című opust, amely bár nem szórakoztató, csak mocskolódó, de a szerző alapos bibliaismeretére vall. Továbbá vajon aki hívő, mindig tud teljesen helyénvaló módon beszélni? Én nekem sajnos nem mindig sikerül. Egy alkalommal a Zrínyi körben, a tizenegynéhány éves korosztályú Dió csoportban az órán egy rádió adó-vevővel játszottak a gyerekek. Már körülbelül tizedszer kezdtem bele egy mondatba, és nem tudtam befejezni, mert közbecsipogtak az adóvevővel. Ekkor mérgemben azt találtam mondani, hogy tegyétek már el azt a …va rádiót. Nos, heteken át kaptam cserkész és egyéb körökből a feddéseket, hogy mit képzelek így beszélni. Valóban helytelenül cselekedtem, de azért az elgondolkodtató, hogy ezt az egy szavamat megjegyezték, de mindazt, amit Jézusról, Istenről, a szeretetről mondtam, azt nem.

Végül eljutunk oda, hogy ha nem lehet a hívőt felismerni sem a ruházatáról, sem a beszédéről, akkor hogyan?

3. Mi az ismérve a keresztény hívőnek?

Nos, a válasz van benne a mai igénkben: az élete bizonyságtételéből. Igazából itt kellene, hogy véget érjen az igehirdetés, mert ezt a kifejezést nem lehet megmagyarázni, kifejteni. Ugyanis ez mindenkinél más kell legyen. Nincs, nem is lehet univerzális minta erre. Persze az Úr ad támpontot, megfigyelhetjük, milyen volt a bibliai szereplők életének bizonyságtétele. Noé, Ábrahám, József, Mózes, Dávid életéből tanulhatunk, Keresztelő János, Péter, Pál, Timóteus példáját követhetjük, vagy akár Kálvinra, Spenerre vagy Bonhoefferre tekinthetünk. De csak egy-egy dolgot leshetünk el tőlük. Mert mi mi vagyunk és nem ők. És nem másolhatjuk le a szüleink, nagyszüleink, vagy egy hívő testvér életének bizonyságtételét sem. Csak a sajátunkat alkothatjuk meg.

Ehhez pedig Péter két segítséget ad. A 2. versben azt mondja: istenfélő, tiszta élet. Az Isten uralmának és kegyelmének fel- és elismerése, és a tisztaság. A tizedik cserkésztörvény így hangzik: „A cserkész testben és lélekben tiszta.” Nos, aki látott már cserkésztábort, az tudja, hogy bizony a mindennapos cserkészprogramok alatt a ruha, az arc, a kéz bepiszkolódik. De az a cserkész, aki be akarja tartani a tizedik törvény első felét, nem úgy teszi ezt, hogy kivonja magát a programokból, hanem úgy, hogy amikor módja van rá, megmosakszik, ruhát vált, ruhát mos. Ha a keresztyén ember tiszta akar lenni, nem az a megoldás, hogy kivonul a világból egy kolostorba, hogy ne kelljen érintkeznie a „bűnös világgal”, és így „lelkileg” bepiszkolódnia, hanem a világban élve keresztyénként újra meg újra megtisztálkodni Jézus Krisztus kegyelme által.

Befejezés

Kedves Asszonytestvérek! Nem véletlen, hogy Péter ezeket a szavakat az asszonyokhoz intézi. Ti vagytok azok a kétféle embertípus közül, akik inkább képesek megvalósítani mindezt. Az asszony tudja példájával segíteni a férjét. Segítsetek nekünk a hit gyakorlásában. De nehogy elbízzátok magatokat! Mert a hívő élet csak akkor működik, ha Krisztushoz kapcsolódunk. Asszony és férfi egyaránt.

Ámen!