Úrnapi Igehirdetés, 2007. július 29.

Úrnapi Igehirdetések

Buenos Aires, 2007. július 29.

írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: 1Korinthus 15,12-22, 36-37, 54-58

Textus: 1Péter 3,13-17

De ki az, aki bántalmaz titeket, ha buzgón igyekeztek a jóra? ¹⁴De még ha szenvednétek is az igazságért, akkor is boldogok vagytok; a fenyegetésüktől pedig ne ijedjetek meg, se meg ne rettenjetek. ¹⁵Ellenben az Urat, a Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet. ¹⁶Ezt pedig szelíden és tisztelettudóan, jó lelkiismerettel tegyétek, hogy amivel rágalmaznak titeket, abban megszégyenüljenek azok, akik gyalázzák a ti Krisztusban való jó magatartásotokat. ¹⁷Mert jobb jót, mint gonoszt cselekedve szenvedni, ha ez az Isten akarata

Cím: A szenvedés boldogsága

Bevezetés

A keresztyénség történetének utolsó kétezer évében nem kevés üldözés illetve üldöztetés kapott helyet. A legelső századokban az akkori államhatalom, leginkább a Római Birodalom hatóságai üldözték a Krisztuskövetőket. Ismerjük jól a történelemből például Néró császár cirkuszi játékait, melyek keretében oroszlánokkal és más vadállatokkal falattak fel keresztyéneket – férfiakat, asszonyokat, gyerekeket és öregeket – a művelt közönség gyönyörűségére. Aztán a konstantini korban, a keresztyénség államvallássá lételének idejében fordult a kocka, a Krisztust – legalább névleg – el nem fogadók jártak rosszul, nem egyszer épp olyan rosszul, mint Néró alatt a keresztyének. Aztán jött a keresztyénségre oly idő is, amikor önmagát üldözte, azaz önmaga lényegét, a Krisztushoz, illetve a Szentíráshoz való ragaszkodást – az ellenreformáció idején. És bizony nem csak a római katolicizmus részéről szenvedett üldöztetést a protestantizmus, hanem bizony helyenként és időnként fordítva is történt, ráadásul az is előfordult, hogy a protestantizmuson belüli nézeteltérések vezettek üldözéshez. Református történetünk szégyenfoltja, amikor Szervét Mihály tévtanainak ügyében a genfi tanács a máglyához folyamodott, mint teológiai érvhez, Kálvin tudtával és beleegyezésével.

Üldözöttnek lenni – keresztyénként – nem jó, de még mindig jobb, legalábbis erkölcsi értelemben, mint üldözőnek. Ugyanakkor nagyon nehéz eldönteni, főleg évszázadok távlatából, hogy kinek volt igaza. Ezért hallatlan fontos, hogy a keresztyén ember ahhoz tartsa magát, amit mai igénk is sugall: igyekezzen a jóra. Cselekedjen, beszéljen, éljen úgy, mint aki számára fontos Krisztus személye és az áldozat, amit hozott. Ha ezt sikerül megvalósítani, akkor megvalósul a paradoxon: a szenvedés boldogsága.

1. Bátran

Számomra nincs jobb példa a bátorságra, mint az, ahogy a keresztyénüldözések alatt, melynek kegyetlensége Diocletianus (kb. 245 - kb. 312) alatt tetőzött, sok keresztyén inkább vállalta az embertelen kínhalált, mint hogy megtagadja Istenét. A hitvalló ráadásul akkoriban családját, szüleit, feleségét, kiskorú gyermekeit is magával ránthatta. De a séma meglehetősen egyszerű volt: megtagadni Jézust és élni, aztán kárhozatra hullani, vagy ragaszkodni hozzá és fájdalmasan meghalni, de mennyei örökéletet nyerni. Ez ma másként van. Manapság – legalábbis a világ szabadabbik felén – nem egyetlen, de nagyon súlyos helyzetben kell helyt állni, hitvallóként viselkedni, hanem sok kicsiben. A keresztyénüldözések idején egy keresztyén, ha lebukott, elfogták, megpróbálták rákényszeríteni, hogy tagadja meg Istenét. Ha erre nem volt hajlandó, akkor – sok esetben családjával együtt – vadállatok elé vetették. Pár óra, pár nap, legfeljebb néhány hét kitartás, és vértanú lett belőle. A 21. század elején csak néhány vad mozlim országban leselkedik halálos veszedelem a hitvalló keresztyénekre. Nekünk itt az élet sok apró helyzetében kell hitvallónak bizonyulnunk. Hogy melyik a könnyebb? Mindig a másiké. Talán most azt mondod magadban, bárcsak Diocletianus alatt éltem volna. Hősiesen vállaltam volna a vértanúságot, és hamar a mennybe jutok, míg itt a mindennapos kísértések között nagyon nehezen tudok megállni. De vajon a harmadik századi keresztyén, ha tudta volna, hogy ezernyolcszáz év múlva milyen lesz az élet, vajon nem mondta volna azt, hogy inkább állna helyt keresztyénként nap nap után apró dolgokban, mint hogy szembe kelljen néznie neki magának és családjának is az oroszlánok vérszomjas tekintetével.

De én hiszem, hogy az Úr nekik is, és nekünk is megadja a megfelelő erőt ahhoz, hogy bátran szembenézhessünk minden támadással.

2. Készen a számadásra

A számadás pénzügyi fogalom – ma is, és Péter korában is, az általa használt kifejezés is – azt fejezi ki, hogy valakinek valaki más irányában el kell számolnia a rábízottakkal. Be kell bizonyítania, hogy a számok egyeznek. Ez pedig csak naprakészen lehetséges. Az a könyvelő, aki csak gyűjtögeti a számlákat egy dobozba, és csak az ellenőrzés előtt könyveli őket, komoly kockázatot vállal. Mert bármikor jöhet rendkívüli ellenőrzés. A keresztyén embernek is úgy kell élnie, hogy akármelyik pillanatban felszólíthatják, hogy számoljon be, illetve el. Nem feltétlen Isten részéről jön az ilyen „ellenőrzés”. Ezért készenlétben kell tartani a bizonyságtételt. Nem úgy, mint a DNI*-t, hogy ha igazolnom kell magam a rendőr előtt, vagy hivatalos helyen, akkor elő tudom kapni, hanem úgy, mint egy tényt a szívemben. Akkor vagyok kész a számadásra, ha 1.) ha bennem él Krisztus, 2.) ha Ő szent a szívemben, és 3.) ha él bennem.

Bennem kell éljen Krisztus, mert máshogy nem lehetek megfelelő kapcsolatban vele. Ha csak mellettem él, akkor nem vagyok elég közel hozzá. Ha azt akarom, hogy semmi ne legyen, ami elválaszt bennünket, akkor meg kell hívnom Őt az életembe. Szentként kell, hogy jelen legyen, ami a bibliai kifejezésrendszerben annyit tesz, hogy Istené, az Ő számára elkülönített. Nem lehet tehát a Krisztusom a teremtő Istentől független. Harmadszor pedig élnie kell bennem. Halott Krisztussal nem megyünk semmire. Ha nem a hit, hanem a logika oldaláról közelítjük meg az újszövetségi kijelentést, akkor arra jutunk, hogy ha Krisztus halott, akkor nincs keresztyénség. Akkor nincs semmi értelme semmilyen bibliai tanításnak, sem az egyéni keresztyénségnek, se semmilyen felekezetnek. Jézus feltámadására alapul a mi hitünk teljes rendszere. Tehát a számadásra kész keresztyén szívében ÉLŐ KRISZTUS lakozik.

3. Jó lelkiismerettel

A lelkiismeret egy beépített szenzor, amely jelzi, hogyha az ember bűnt követ el. Valaki egyszer egy háromszögletű fémdarabhoz hasonlította a lelkiismeretet, amely egy tengelyen forog. Minden alkalommal fordul egyet, és fájdalmat okozva jelez. De ahogy fordul, mindig lekopik belőle egy kis darab. És egy idő után, ha sok a bűn, teljesen lekopnak a sarkok, és nem okoz többé fájdalmat a fordulás, nem jelzi többé a bűnt. Minden emberben van „beépített” lelkiismeret – mondhatni „szériatartozék”. Annak a nőnek is volt ilyen, aki az újszülött gyermekét szemetes-zacskóban kitette a hidegre, még a száját is leragasztva, hogy ne sírjon. De nyilván már lekoptak a sarkok, így volt képes erre a szörnyűségre.

A lelkiismeretem akkor lehet nyugodt, ha törekszem, ha úgy tetszik, igyekszem a jóra, méghozzá buzgón. Ha rossz a lelkiismeretem, mert bűn szárad a lelkemen, az nekem szégyen, ha viszont jó lelkiismerettel állok szemben a váddal, az neki szégyen, mert világos, hogy hamisan vádol. Ha már Isten akarata, hogy legyen szenvedésben részem, akkor inkább jót cselekedve szenvedjek. Ő ugyanis megengedi, hogy néha szenvedésben is részesedjünk. Leginkább olyanban, amely az általunk elkövetett bűn következménye. Ha feldobok egy követ, ami a fejemre fog hullani, de gyorsan megbánom és bocsánatot kérek Istentől, Ő megbocsát Jézusért, de a kő attól még a fejemre fog esni, és az fáj. De ha törekszem, akkor bízhatok abban, hogy mindez „csupán” nevelő célzattal történik. Ha Ő megengedi, akkor biztos, hogy valamit használ nekem.

Végül, vajon ki a lelkiismeretem legjobb ismerője? A lelkemet ki ismeri legjobban? Természetesen az Isten Lelke. Ebből pedig az következik, hogy akkor bírok jó lelkiismerettel, ha beengedem Szent Lelket az életembe.

Befejezés

Ezek szerint a szenvedés boldogsága mégsem paradoxon. Mert az igazságért, Krisztusért elszenvedett szenvedés boldogságot gyümölcsözhet. Ezt is ki lehet próbálni!

Ámen!

*Documento Nacional de Indentidad (ejtsd: dokumento naszional de identidad, dé-ene-i)=Nemzeti Személyazonosító Igazolvány Argentínában