Úrnapi Igehirdetés 2008. szeptember 28.

Buenos Aires

Írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Az igehirdetés meghallgatható ide kattintva.

Lekció: 
Textus: Galata 4,28-31
28Ti pedig, testvéreim, Izsák módjára az ígéret gyermekei vagytok. 29De amint akkor a test szerint született üldözte a Lélek szerintit, úgy van ez most is. 30De mit mond az Írás? „Űzd el a rabszolganőt és a fiát, mert nem örökölhet együtt a rabszolganő fia a szabad asszony fiával.” 31Ezért tehát testvéreim: mi nem a rabszolganő, hanem a szabad asszony gyermekei vagyunk.
Cím: A szabadság és az ígéret gyermekei

Bevezetés
Kedves testvérek! 
Mindannyian tartozunk különböző embercsoportokhoz. Származásunk szerint mind magyarok vagyunk. Születési helyünk szerint már nem ennyire egységes a kép. Aztán vannak tulajdonságaink alapján társaink egy-egy csoportban, de lehetünk egy közösség részei szenvedélyeink – mondjuk a pipázás vagy a kávé – illetve hobbijaink alapján – van, aki Independiente szurkoló és van, aki Riveres, Bocás vagy az Estudiantesnek drukkol. Vannak olyan csoportok, körök, amelyeknek szívesen vagyunk a tagjai, és vannak olyanok, amelyekből legszívesebben kilépnénk, de nem lehet. A született barnák közül én soha ki nem léphetek – bár én speciel meg vagyok elégedve a hajszínemmel. Majd ha ősz leszek, meglátjuk, meddig. És végül vannak olyan csoportok, körök, ahová kívánkozunk. 
A mai Istentisztelet jóhíre az, hogy van egy olyan klub, amelybe kívánkozunk és amelybe be is léphetünk, sőt közülünk nem egy már tagja. Ez az a csoport, amelyiknek mondja Pál: „…az ígéret gyermekei vagytok.” Később pedig folytatja: „a szabad asszony gyermekei vagyunk.” Tehát két fontos dolgot is megtudunk magunkról, illetve származásunkról.
Ezeket szeretném, ha ma közelebb engednénk magunkhoz. Az ígéret gyermekeiről, a szabadság gyermekeiről és a gyermekekről szeretnék ma beszélni.
 1. Az ígéret gyermekei 
Elöljáróban fogalmazzuk meg az ígéret bibliai fogalmát! A hétköznapi életben az ígéret egy jövőben beteljesülő eseményre vonatkozó szándék kifejezése. Tehát megígérem, hogy el fogok mosogatni. És – ez fontos – úgy is cselekszem, hogy az idő előrehaladtával egyre közelebb jussak a megvalósításhoz. A bibliai kifejezés értelme ugyanez. Aki ígéretet tesz, az be is kell teljesítse azt. Azonban esetünkben fennáll az az eshetőség, hogy az ígéret mindenképpen beteljesedik. Emberi világunkban ugyanis ez távolról sem egyértelmű. Néha nem csak rajtunk múlik egy-egy dolog bekövetkezte, és akármilyen körültekintően ígérünk is, előfordulhat, hogy nem tudjuk megtartani a szavunkat. A Bibliában azonban Isten is ígér, sőt, sokkal többet és nagyobbat, mint az emberek. Isten azonban megtartja a szavát, minden körülmények között, nem úgy, mint mi, emberek, főleg nem úgy, mint a politikusok. Az Isten szájából elhangzó ígéret tulajdonképpen nem egyéb, mint egy bepillantás a jövőbe. Ha tehát szigorúan ragaszkodunk a pontos nyelvi meghatározáshoz, akkor az Isten ígérete nem egyéb, mint a jövőre vonatkozó kijelentés. 
Izsák személyében azt ígérte meg Isten Ábrahámnak, hogy annyi leszármazottja lesz, mint égen a csillag. És ez nem feltétlenül a testi leszármazottak számára vonatkozik, hanem mindazokra, akik igazán követik az Urat, akik engedelmeskednek az Örökkévaló Istennek, akik követik Jézust. És nem is szám szerint, hanem abban az értelemben, hogy soha nem fogy el azok serege, akik az Istenéi, úgy, mint Ábrahám, Izsák, Jákób, József és sorolhatnám tovább a galatákig és a mai napig. Az ígéret gyermekének lenni azt jelenti, hogy bízunk Isten ígéreteiben. Bízunk bennük akkor is, amikor minden ellene szól. Péter bízott Istenben, amikor a Galileai tavon Jézus magához hívta, és járt a vízen. Amint emberi ésszel, a hite háttérbe szorításával kezdett gondolkodni, már nem volt Izsák módján az ígéret gyermeke és süllyedni kezdett.
Az ígéret gyermekeiként nem csak az Isten ígéreteiben kell bíznunk, hanem magunknak is olyan ígéreteket kell tennünk, amelyeket meg is tudunk valósítani – természetesen mindig segítségül hívva Istent. Úgy kell megtennünk ígéreteinket, akár Istennek, akár embertársainknak, hogy szemünk előtt van a tény: Isten ígéretei szilárdak és megbízhatóak, és számunkra az etalont jelentik. 
 2. A szabadság gyermekei
A szabadság mint eszme körülbelül százötven évvel ezelőtt élte fénykorát. A 19. század közepén a világ szinte bármelyik részén fegyvert fogtak az emberek és készek voltak meghalni a szabadságért. A múlt század közepén még voltak komoly fellángolások a szabadságért, például 1956-ban Magyarországon, vagy később Indokínában, de a háborúk mára már pénzért, olajért, területért folynak. Biztos van olyan harc, amely a 19. századi szellemben a szabadságért folyik, de mára már nem ez a jellemző. Talán mert a világ nagyobbik – vagy legalábbis nyugatabbik - részén szabadság van. De vajon a társadalmi szabadsággal kevesebb lett-e a nyomorúság? Boldogabb lett-e az ember? Én tartok tőle, hogy nem. Mert nem az igazi szabadságot keresi. A társadalmi szabadság szükségképpen korlátozza a másikét. Nem lehetek teljesen szabad, hiszen körülöttem élnek emberek. A Krisztusi szabadság azonban lehet teljes, és akár mindenki részesülhet belőle, mert az én krisztusi szabadságom nem korlátozza a tiédet. 
A krisztusi szabadság eredete az, hogy Jézus Krisztus, amikor meghalt a kereszten, ezzel letöltötte a mindannyiunk minden bűnéért járó büntetést, elvegezte a tökéletes helyettes áldozatot. Tehát ami bennünket fogva tarthatna, nincs többé. Aki fogva tarthatna, kénytelen elengedni, mert Jézus legyőzte. Az Úr Jézus győzelmet aratott, mert – figyelem! – bízott Isten, az Atya ígéretében, és engedelmeskedett neki. 
Pál apostol azt akarja megértetni a galatákkal, hogy amikor a törvény (a cselekedetek) általi megigazulásba vetik a bizalmukat, akkor Hágár és Izmael mellett teszik le a voksukat. A biztosnak látszó úton akarnak menni. De Izmael a cserejátékos! Ő a biztonsági tartalék, ha netán az Izsák-terv mégsem jönne össze. De Isten nem akar cserejátékost. Nem akar „B” tervet, mert az „A” terv, vagy ha pontosan akarok jelölni, akkor a „V” terv (mert Jézus vére a kulcs) tökéletes, hibátlan és biztosan megvalósul.
Istent elszomorítja, hogy mi olyan sokszor megpróbáljuk bebiztosítani magunkat, hogy ha a jézusos dolog mégse jönne be…
De kedves testvérek! Azt hiszem mind házasok vagyunk vagy voltunk. Mit éreztél volna, ha az oltár előtt állva megpillantottad volna, hogy rajtad kívül egy másik menyasszonyi illetve vőlegényi ruhába öltözött nő illetve férfi is álldogál a templomban. És kiderült volna, hogy a leendő férjed vagy feleséged hozta magával, tartalékba, hogy ha veled valami gond lenne, akkor se menjen kárba a terembérlet és a vacsora.
Isten egy szilárd ígéretet tett, ami olyan erős, hogy ugrálni lehet rajta, és ezért cserébe azt várja, hogy bízz benne.
3. Gyermekek
Nem olyan régen, augusztus 17-én volt szó a fiúság lelkéről, aki ezt kiáltja: „Abbá, Atya!” Aki által nevezhetjük Istent teljes természetességgel Atyánknak. Éppolyan természetességgel, ahogy a nemzőapánkkal apánknak. Akkor arról beszéltem, hogy örökbefogadottság útján válunk Isten gyermekeivé – kiemeltem külön azt, hogy nem minden emberi lény gyermeke Istennek, csak azok, akik saját jószántukból hozzá csatlakoznak – és hogy a fiúság jogokkal és kötelezettségekkel jár. 
Sokan a természetes – úgy értem, test szerinti – szüleiket is természetesnek, adottnak tekintik, és csak akkor jönnek rá, hogy micsoda kincs volt a birtokukban, amikor már elvesztették őket. Pedig apáinknak és anyáinknak köszönhetjük, hogy elindítottak az életben, hogy segítettek, támogattak. De egyik vagy akár mindkét szülő nélkül fel lehet nőni, tisztességes, becsületes, sikeres emberré lehet válni. Isten nélkül azonban a kárhozat vár az emberre. Istennek nincsenek árvái. Aki az Övé, az az Övé, és aki nem, az nem. 
Abban is különbözik az Isten és az ember közötti kapcsolat a szülő-gyermek kapcsolattól, hogy míg az utóbbiban a gyermek a húszas évei kezdete körül eltávolodik a szüleitől, a maga útját kezdi járni és maga is lassan elkezdi kiépíteni a saját szülői mivoltát, az Isten gyermeke mindig szoros kapcsolatban marad az Úrral, sőt, az idő előre haladtával kívánatos, hogy a kapcsolat még szorosabbá szövődjön. És Istennek nincsenek unokái. Csak és kizárólag közvetlenül lehet kapcsolódni Istenhez. Vagy a gyermeke vagy, vagy el vagy különülve Tőle.
A szabad asszony gyermekeként, az ígéret gyermekeként a mai keresztyének – miképp a kétezer év előtti galaták is – felbecsülhetetlen kincs birtokában vagyunk. Annak, hogy mieink az Úr ígéretei, hogy szabadok vagyunk a bűntől, és Isten gyermekeinek tudhatjuk magunkat. Ezt pedig – ahogy már nem először említem előttetek – úgy tudjuk betölteni, ha igyekszünk méltóképpen élni az „Isten gyermeke”, illetve „keresztyén” névhez.
Befejezés
Kedves testvéreim! Jövő vasárnap már a galata levél ötödik fejezetéhez érünk. A levél utolsó nagyobb gondolati egységében a Krisztusban megszerzett szabadsággal való élés lesz a központi téma. Sajnos december elejéig nem fogunk a levél végére érni, de még sok mély és megfontolásra érdemes gondolat vár ránk.
Olvassátok az Igét, imádkozzatok és cselekedjétek meg azt, amit megértettetek az Isten szavából! 
Ámen!

Úrnapi Igehirdetés 2008. szeptember 21.

Buenos Aires

Írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Az igehirdetés meghallgatható ide kattintva.

Lekció: Ézsaiás 54,1-8
Textus: Galata 4,21-27
21Mondjátok meg nekem ti, akik a törvény uralma alatt akartok lenni, nem halljátok a törvényt? 22Mert meg van írva, hogy Ábrahámnak két fia volt: az egyik a rabszolganőtől, a másik a szabadtól. 23De a rabszolganőtől való csak test szerint született, a szabadtól való viszont az ígéret által. 24Ezeket átvitt értelemben kell venni, mert ezek az asszonyok két szövetséget jelentenek. Az egyik a Sinai-hegyi szövetség, amely szolgaságra szül: ez Hágár. 25Mert Hágár a Sinai-hegy Arábiában - megfelel a mostani Jeruzsálemnek -, amely szolgaságban van fiaival együtt. 26De a mennyei Jeruzsálem szabad: ez a mi anyánk. 27Mert meg van írva: „Ujjongj, te meddő, aki nem szültél, vigadj és örvendj, aki nem vajúdtál, mert több a gyermeke az elhagyottnak, mint a férjes asszonynak.”
Cím: A földi és a mennyei Jeruzsálem

Bevezetés
Kedves testvérek! 
Queridos hermanos y hermanas! Abraham no tuvo hijo. Y la mochila? Sajnos spanyolul nem működik a vicc: Ábrahámnak nem volt fia: Hát Izsák? Ábrahámnak nem is egy fia volt, hanem kettő. Nyilván emlékeztek a történetre, de röviden hadd foglaljuk össze. Az Isten ellen Bábel tornyával (is) lázadó és ezért szétszórt, egymást már meg nem értő emberiségből Isten elhív egy személyt, akit családdá majd néppé formál. Megáldja, kötelességévé teszi, hogy az istenellenes zűrzavarban Neki engedelmeskedjék és a többiek számára is áldáshordozó legyen. Ez a személy Ábrahám. Ezzel a választott nép már csírájában kap feladatot, melyet történelme során gyakran elhanyagol, de elfelejtenie nem szabad. Ősei földjéről, Ur Kaszdímból a szintén mezopotámiai (a mai Irak területére eső) Ur Háránba költözik. Innen hívja el az Örökkévaló Isten, és küldi tovább, Kánaán földjét ígérve neki. Feleségével, Sárával Hebrónban telepszik le. Hallgat Isten szavára és öregen (75 éves ekkor!), minden biztosíték nélkül új életet kezd. Ez a hit munkálkodik benne akkor is, amikor elfogadja Isten fiúgyermekre vonatkozó ígéretét. Az úgynevezett négy király szövetsége háborút indít, Ábrahám barátaival és csatlósaival harcba száll ellenük és győz. Ekkor hódol előtte Melkisédek, Sálem – a későbbi Jeruzsálem helyén álló kánaánita város – királya, és adót fizet neki. Ezután Isten megismétli ígéreteit és szövetséget köt Ábrahámmal.
Sára még mindig meddő, ezért Ábrahám, felesége tanácsára Hágárral, a szolgálóval hál, aki fiút szül neki, Izmael néven. Sára rossz bánásmódja miatt Hágár fiával elmenekül – később őtőle származik az izmaeliták, azaz az arabok népe. A 100 éves Sára csodálatos módon végül maga is teherbe esik, és fiút szül Ábrahámnak, ő az Izsák nevet kapja. Az ő fia lesz Jákób és Ézsau, Jákóbtól pedig a Rúbentől Benjáminig terjedő tizenkét törzs, azaz a zsidóság származik.
Ábrahámot egyébként Ibrahim néven a mozlimok is tisztelik, mint ősatyjukat.
Mai igehirdetésemben tehát Ábrahám két asszonyáról, Hágárról és Sáráról, két fiáról, Izmaelről és Izsákról, és két városról, a földi és a mennyei Jeruzsálemről lesz szó.
 1. Ábrahám asszonyai 
Sára és Hágár, az úrnő és a szolgáló. Sára – neve jelentése is úrnő – Ábrahám nemzetségéből származott. Hágár egyiptomi származású volt. Vélhetően fiatalabb is, mint Sára, hiszen a Biblia külön említi Sára előrehaladott korát. A korabeli viszonyok között nem volt szokatlan, hogy egy férfinak több asszonya legyen, ezek rangsorát szigorúan szabályozták. Forgalomban voltak olyan házassági szerződések, amely szerint ha a feleség nem volt képes „házastársi kötelességét” teljesíteni, azaz fiút szülni, akkor köteles volt gondoskodni valakiről, aki igen. Az ilyen kapcsolatból született fiúutódot teljes jogok illették meg, a szolgálót nem volt szabad elkergetni. Ezért vonakodott Ábrahám attól, hogy elűzze Hágárt.
Két asszonyról van tehát itt szó. Az egyik nyeregben van, de képtelennek látszik – és annak is érzi magát – az örökösről való gondoskodásra. Igyekszik pozícióját megtartani. A másik életkilátásai nem túl rózsásak. Messze földről hogy került Ábrahámékhoz, Hebrónba, nem tudjuk. De ott van, feltehetőleg a szegénység elől ment Kánaánba. Szolgálóként semmi, vagy legalábbis minimális esélye volt arra, hogy a szolgasorból kikerüljön. Majdhogynem mondhatnánk, hogy kapóra jött neki Sára terméketlensége. Ura kegyeibe férkőzhetett, és legalább fiának biztos jövőt szerezhetett.
Ha ez egy romantikus történet, akkor valószínűleg Hágárnak szurkolunk, abban reménykedünk, hogy a végén ő győz és boldogan él amíg meg nem hal. A bibliai történet azonban más fordulatot vesz, mert Istennek van egy érvényben lévő ígérete, és ezt ő meg is valósítja.
 2. Ábrahám fiai
Izmael, Hágár fia és a tizenhárom évvel fiatalabb Izsák, Sára gyermeke együtt nevelkedik. Izmaelnek öccse születése után nem sok maradása volt apja házánál Sára féltékenysége miatt. Hágárt és kb. 15 éves fiát elűzik. Izmael sorsa azonban végeredményben nem vett tragikus fordulatot, hiszen Isten gondoskodott róla a pusztában is.. Anyja Egyiptomból szerzett feleséget neki. Istennek az 1Móz 17,20-ban rögzített ígérete szerint tizenkét fejedelem atyja lett, de volt lánya is, akit Ézsau vett feleségül. Izsákkal együtt temette el atyját, Ábrahámot, a makpélai barlangban, ahogy az 1Móz 25,9-ben olvassuk. 132 éves kort ért meg.
Ellenben Izsák a választott nép, Izráel ősatyja lett. Ővele tette próbára Isten Ábrahám hitét, és ő lett apja Jákóbnak, aki, miután a Jabbók révénél tusakodott Istennel, az Izráel nevet kapta. Izsák lett Ábrahám örököse, nem csak anyagi értelemben, hanem szellemi értelemben is. Ezért használja Pál a galaták előtti példának, és ezért tanulságos figyelemmel kísérnünk őt nekünk is.
Emberileg nézve – ahogy fentebb érintettem – Hágár és Izmael a rokonszenvesebb. De egyet ne feledjünk el: ez a vonal a test vonala. A test kívánsága volt, hogy Ábrahámnak mielőbb utódot kell keríteni, a föld alól is. A fizikai valóság, a biológia (Ábrahám és Sára kora), a látható körülmények kényszerítették ki Ábrahám nászát Hágárral. Hogy emberileg nézve Hágárnak volt nem Sáráénál nagyobb esélye, hanem egyáltalán esélye arra, hogy szüljön. Csakhogy Isten sokszor munkálkodik a fizika és a biológia törvényei ellenében. Ábrahám utódjának szellemi gyermeknek kellett lennie, nem csupán a DNA-ja hordozójának. Ábrahámnak a hitével ki kellett hordania Izsákot, ahogy említettük, hogy Pál kihordta és megszülte szellemi gyermekeit, a galatákat. Ezért kell azt mondjuk, hogy a korabeli joggal, a szokással, sőt, mai erkölcsi érzékünkkel szemben is Izsák volt Ábrahám igazi örököse.
Galáciában sem azok voltak Pál igazi tanítványai, akik testben – azaz a külsőségekben – akarták Krisztust követni, hanem azok, akiket Isten odaígért Pálnak, akik valóban újjászülettek.
Ez a dolog nem Izsák és Izmael története, nem Sára vagy Hágár felülkerekedéséről szól, nem is Ábrahámról, hanem arról, hogy a látható, fizikai, testi dolgokra nézünk, azok befolyásolnak-e bennünket, vagy képesek vagyunk az előbbiek ellenére hinni Isten tervében, az Ő akaratában, és úgy cselekedni, ahogy Ő mondja.
3. Jeruzsálem
Ábrahám élettörténetében szerepel Sálem városa, melynek királya, Melkisédek, aki kenyérrel és borral kínálja Ábrahámot a csata után, és áldásban is részesíti. Ez a Sálem városa vagy pontosan Jeruzsálem helyén, vagy annak közvetlen közelében helyezkedett el. A honfoglalás idején, majd a bírák korában Jebúsz néven szerepel, aztán Kr. e. 1004-ben Dávid király foglalta el és tette fővárossá. 1996-ban ünnepelték a város alapításának 3000. évfordulóját. A neve azt jelenti, hogy „a béke városa”, és bizony történelme során bizony gyakran volt háborúságban része. A zsidók számára a legfontosabb hely, hiszen ott van a Siratófal, Salamon templomában egyetlen megmaradt része, és peszachkor úgy köszönnek el egymástól, hogy „Jövőre, Jeruzsálemben!” ünneplik majd a szabadulást. Jeruzsálem ugyanakkor a keresztyének számára is a legszentebb hely, hiszen ott található Jézus Urunk sírja, ott találkozhatunk földi élete eseményeinek színterével.
Jeruzsálem azonban mindezeknél sokkal többet jelent. Nem a földi, falakkal körülvett, nemzetközi jogi viták kereszttüzében álló település, hanem amit jelképez. A mennyei Jeruzsálemet, amely az örökélet jelképe. Amelyet János a Jelenések könyvében olyannak ír le, mint valami igen értékes, ragyogó drágakő. Tizenkét gyöngykapuján Izráel tizenkét törzsének a neve lesz felírva. A város fala tizenkét alapkövön nyugszik, amelyek a Bárány tizenkét apostolának a nevét viselik. Az alapkövek is mind drágakövek, valamint a falak építőanyaga is. A város utcái színaranyból vannak. Templom nem lesz benne, mert a mindenható Isten és a Bárány lesz a temploma. Ott lesz az élet vizének folyója és az életnek fája is. Isten sátora az emberekkel lesz, velük fog lakni, ők pedig népei lesznek.
Amikor tehát Jeruzsálemről beszélünk, látnunk kell, hogy mi vár ránk ha a testnek engedelmeskedünk, vagy ha Isten szavában hittel bízunk. A földi Jeruzsálem egy város, ahol éppúgy van gonosz és jó ember, mint akár Buenos Airesben. Van, ami jól megy és van, ami rosszul. Vannak elégedett lakói és vannak elégedetlenek. De a problémáit – mint egyetlen városét vagy országét sem – soha nem fogjuk tudni megoldani, mert mire egyet megoldunk, jön a helyébe kettő (és még óvatos voltam). De ez csak a fizikai valóság, és csak a földi életünk időtartamára számít. A hit városa, amit a mennyei Jeruzsálem jelent, az maga a tökéletesség, hiszen Isten maga lesz benne jelen. Nekem ennél több nem is kell.
Befejezés
Kedves testvéreim! Életünk során nem egyszer kell döntenünk, hogy a szemünkre és a józan eszünkre hallgatunk, vagy a hitünk vezet. De nem túl gyakran. És ha a szívünkre tesszük a kezünket, nem azt kell-e mondanunk, hogy inkább az előbbire hallgatunk? Én így vagyok vele. De hiszem, hogy nem ez a baj, hanem az, amikor utólag sem vagyunk képesek elfogadni, hogy a hitünkre kellett volna hallgatni.

Úrnapi Igehirdetés 2008. szeptember 7.

Buenos Aires

Írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Az Igehirdetés meghallgatható ide kattintva.

Lekció: Jónás 1,1-16
Textus: Galata 4,18-20
18Helyes az, ha valaki mindenkor a jóért buzgólkodik, és nem csak akkor, amikor ott vagyok közöttetek, 19gyermekeim, akiket újra meg újra fájdalmak között szülök meg, amíg kiformálódik bennetek a Krisztus. 20Szeretnék azonban most ott lenni nálatok, és változtatni a hangomon, mert bizonytalanságban vagyok felőletek.
Cím: Isten háta mögött?

Bevezetés
Kedves testvérek! 
A múlt vasárnapra megjelent Reformátusok Lapjában, a hatodik oldalon olvastam egy cikket egy nyári gyerektáborozásról „Pusztafalu gödörbe’ van…” címmel. A Zemplén-hegység Hegyköz nevű részén lévő település úgynevezett zsákfalu, nem vezet tovább út, és Magyarország egyik legészakibb települése. Ajánlom mindenkinek a cikket a figyelmébe. Amiért azonban felidézem itt a prédikáció elején, az nem az, hogy ajánljak egy sikeres gyerektáborról szóló cikket, hanem mert megakadt egy mondaton a szemem, ami így szólt: „Mégsem Isten háta mögött, sőt nagyon is a szeme előtt, a tenyerén voltunk.” Nos, Isten elől nem lehet elrejtőzni. Vannak, akik ma is úgy gondolják, hogy lehet. Bibliaolvasó emberek is! Pedig nekik ismerniük kellene legalább Jónás történetét, aki amikor Ninivébe küldte az Úr egy nem éppen kellemes üzenettel, akkor Jafóban épp az ellenkező irányba tartó hajóra szállt, hogy elfusson Isten elől a mai Spanyolország területére eső Tarsisba. Azt képzelte, hogy a hajóűrben nincs Isten szeme előtt. Aztán az Úr odaküldött egy nagy halat, amelynek gyomrában a tenger mélyére szállt, hogy megértse, sehol nem bújhat el Isten elől. Földrajzilag lehetünk olyan helyen, ahol „vége a világnak”, nincs út tovább, nincs térerő, nincs folytatás, de Isten bárhol vagyunk, lát.
Pál tudta – a damaszkuszi úton személyesen megtapasztalta –, hogy az ember mindenhol Isten szeme előtt van. És jól ismerte az embert – önmagát is –, hogy tudja jól, amikor úgy érzi, hogy senki nem látja, olyan dolgokat is megtesz, amiket egyébként nem. Gondoljunk csak a nyilvános férfivécék ajtaján lévő feliratokra. Ezért írja galáciia testvéreinek, hogy helyes – más szövegek szerint dicséretes – akkor is keresztyénként élni, amikor senki sem látja.
A mai igehirdetésben – szokás szerint – három dolog köré csoportosítom mondanivalómat. Először Pál szüléséről, majd a hangjáról, végül bizonyosságáról.
 1. Pál szülése 
Férfiról beszélünk, amikor Pál apostolt emlegetjük, nem? Akkor hogy lehetséges, hogy szült. Méghozzá nem is egyet, hiszen a Galata gyülekezetekben jópár tucat keresztyén élt. Természetesen nem testi szülésről van szó, azt az Isten a teremtésben női feladatnak rendelte. Nem is lennénk képesek mi férfiak annak a fájdalomnak az elviselésére, amit egy asszony él át szülés közben. Egy főhajtással minden asszony felé mondom – én már a felétől meghalnék. 
Pál szellemi értelemben vett kihordásról és szülésről beszél. A keresztyén apostol szolgálata – amint a múlt héten említettük – abban áll, hogy elviszi egy helyre, közösségbe a Jézusról szóló örömhírt, megtérésre vezeti azokat, akik fogékonyak, majd a létrejövő gyülekezetet istápolja, segíti, nevelgeti, végül amikor az már megáll a saját lábán, elengedi. Tovább megy, újabb gyülekezeteket plántál, de figyelemmel kíséri a korábbiakat is. Pont úgy, mint egy anya, aki megfoganja gyermekét, kilenc hónapig a szíve alatt hordja, testéből táplálja, lélegzik helyette, majd fájdalmak között megszüli. De a szüléssel sem ér véget a feladata. Táplálja és gondozza csecsemő gyermekét, mögötte görnyed, amikor járni tanul, az ő szájáról olvassa le első szavait gyermeke. Éveken át tanítja, gondozza, neveli, és amikor saját lábára áll, elengedi. Akár egyévesen, amikor járni kezd, akár három-négy évesen, amikor az óvodai, iskolai közösségbe indul, akár 18 évesen, amikor éretté válik, akár amikor elhagyja a szülői házat. És az Anya élete végéig figyelemmel kíséri gyermekének életét, és amikor kell, beavatkozik, segít, tanácsot ad. 
Pál fájdalommal szülte meg a keresztyén galatákat, azaz szenvedett, kínlódott azért, hogy azok megértsék és befogadják az Evangéliumot. A szó szellemi értelmében kihordta őket. Imádkozott értük, készült a velük való beszélgetésre, este lefekvéskor azok a gondok, kérdések, kételyek foglalkoztatták, amelyeket a galatákkal folyó beszélgetései ébresztettek benne. Fájdalom volt neki sok döntés, amelyet meg kellett hoznia és fájdalmat okozott azoknak is, akiknek a megtéréséért buzgólkodott. Ez nem megy fájdalom nélkül. Nincs lehetőség epidurális (gerincvelőbe adott) érzéstelenítésre. Az egyébként is csak az anya fájdalmát nyomja el…
2. Pál hangja 
Pál hangja épp amiatt a fájdalom miatt más, amit a „szüléskor” átélt. Amiatt elégedetlen a távolból küldött üzeneteivel, mert azok szükségképpen nélkülözik az igazi személyességet, a közvetlen kapcsolatot. A múlt héten beszéltünk a kapcsolatokról, és megemlítettem, hogy a technika segítségével ma már sokkal könnyebb a kapcsolattartás akár két kontinens között is. Mégis válságban van az emberek közötti kapcsolat is. Mindannyian tudjuk, mi különbség van a telefonon vagy Interneten folytatott beszélgetés és egy személyes találkozó között. Az elektronikus levél (e-mail) sem hasonlítható össze közvetlenségében egy kézzel, papírra írt levéllel. Szemtől szembe a másikkal, látva arcát, gesztusait, reakcióit egész máshogy lehet egy dolgot – főképpen egy konfliktushelyzetet – megbeszélni, elrendezni. 
Egy idegennel, akivel az Interneten keresztül ismerkedtem meg, egész jól el lehet beszélgetni chat-en, vagy levelezgetni e-mailben, de a köztünk létrejövő kapcsolat csak felszínes lehet. Akit testi valójában ismerek, azzal személyesen szeretem megosztani a gondolataimat, a modern kommunikáció csatornáit húzódozva, csak végszükség esetén alkalmazom. Gondolom, nem vagyok ezzel egyedül. És még egy dolog: volt már velem olyan, hogy telefonon hallottam csak valakinek a hangját, elképzeltem, hogy milyen lehet élőben, és amikor végül találkoztunk, egészen mást tapasztaltam, mint amire vártam. 
Pál is úgy érezhette, hogy szeretett gyermekei – egy másik szövegvariáns szerint „fiacskái” – sokkal jobban értenék, amiről Pál beszél, ha nem pár heti átfutással érkező leveleit olvasnák, hanem vele szemben ülnének egy csésze kávé mellett, és úgy beszélgethetnének, mint apa a fiával-fiaival. És ehhez nem a kávé hiányzott a legjobban – azt ugyanis akkoriban még a Római Birodalomban nem ismerték – hanem a személyes jelenlét. 
Egy Pesten tanuló diáknak elfogyott a pénze, ezért táviratot küldött szüleinek, hogy küldjenek pár koronát, hogy éheznie ne kelljen. Amikor az apja elolvasta a táviratot, elvörösödött mérgében. Így szólt a feleségének: „Nézd, ezt a te szemtelen fiadat, hogy rámparancsol! Azt írja: Apám, küldj pénzt! (követelően)”. Az anya a kezébe veszi a táviratlapot, elolvassa és így szól az urához: „Nem jól olvassa azt. A fiunk azt üzente: Apám, küldj pénzt! (kérlelve). Pál a közvetlen bizalom hangjára vágyik szeretett szellemi gyermekeivel. 
3. Pál bizonyossága
Igen, Pál bizonyossága a harmadik pont, noha ő maga épp arról ír, hogy bizonytalanságban van galáciai tanítványai hitbéli állapotát illetően. Nem csak azért választottam inkább a bizonyosságot az utolsó pont címéül, mert jobb szeretek pozitívumokban beszélni, mint negatívumokban, hanem sokkal inkább azért, mert a bizonyosság a kulcs. Pál bizonyos az üdvösségben, bizonyos abban, hogy Jézus a megígért Messiás, bizonyos abban, hogy a galatáknak is Jézusra van szükségük ahhoz, hogy megmeneküljenek a kárhozattól. És ez a bizonyosság az, ami miatt bizonytalan a galaták helyzetét illetően.
Ha csak feltételezünk valamit, ha bizonytalanok vagyunk egy eseménysor végső kimenetelében, akkor – ha értelmesen gondolkodunk – mindig van valamennyi helye annak, hogy végül más történjen. Ha valami nem 100 százalék, akkor mindig két kifejlet lehetséges. 99+1, 98+2 és így tovább. A hit pedig 100 százalékos kell legyen. Épp azért hit. A száznál kevesebb bizonyosság az hitetlenség, de legalábbis kételkedés. 
Pál apostol hite bizonyosság, a kételyei, kérdései nem arra vonatkoznak, hogy Isten létezik-e, hogy Jézus-e a Messiás és hasonlókra, hanem arra, hogy megfelelően teljesíti-e a rábízott feladatot, hogy elég hatékonyan hirdeti az Igét a galatáknak – és természetesen másoknak is. És abban is mutatkozik meg Pál bizonytalansága, hogy vajon a galaták hite milyen? Nem Isten létében, Jézus megmentő-voltában, hanem a többi dologban. A cselekedetek hasznát, a törvényt, a pogánysággal való kapcsolattartást illetően. Mert ez utóbbiak nem azonnal, hanem lassan, de biztosan ható mérgek az ember keresztyénsége ellen. A Sátán elsősorban nem arról akarja meggyőzni az embereket, hogy Isten nem létezik – persze vannak olyan emberek, akiket erről is meg lehet győzni –, és nem is arról, hogy Jézus nem volt az Ő fia, hanem inkább olyasmikről, amelyek nem látványos szakítást eredményeznek a templomos körökkel, hanem csak apró hajszálrepedéseket. De tudjuk, hogy a repedésből lesz a szakadék. 
Pál saját hitének bizonyosságában arra törekszik, hogy a galaták hite is szilárd legyen, és kapcsolatuk helyreálljon Pállal és Istennel egyaránt.
Befejezés
Kedves testvéreim! Életünk egy része nyilvánosan zajlik, más része az intim magány homályába vész. Az embernek szüksége van arra, hogy időnként magában lehessen, ezt Isten teremtette így. De egy dolgot ne feledjünk el. A keresztyén ember akkor is keresztyén marad, amikor nem látja senki. Nem azért, mintha Isten kukkolna bennünket, amikor egyedül vagyunk, hanem azért, mert sokkal de sokkal többel tartozunk Neki azért, hogy megmentett bennünket a kárhozatból. Ha egy társaságban egy keresztyén sincs rajtunk kívül, akkor sem kell eltűrnünk, hogy Istent káromolják, vagy akár „csak” emberekről sértő, megalázó megjegyzéseket tegyenek. Mert egy igazi keresztyén akkor is keresztyén, ha egyedül van. ek között vagyunk
Testvérem, kérlek ne feledd el egy pillanatra se, hogy ki vagy, ki Jézus és mit tett érted!
Ámen! 

Úrnapi Igehirdetés 2008. augusztus 31.

Írta Tóth L. Kristóf lelkész. Az igehirdetés meghallgatható ide kattintva.

Buenos Aires

Lekció: ApCsel 21,17-26
Textus: Galata 4,11-17
11Attól féltelek titeket, hogy talán hiába fáradoztam értetek. 12Testvéreim, kérlek titeket: legyetek olyanok, mint én, mert én is olyan vagyok, mint ti. Semmivel sem bántottatok meg. 13Hiszen tudjátok, hogy az első alkalommal testi erőtlenségemben hirdettem nektek az evangéliumot, 14és ti mégsem estetek abba a kísértésbe, hogy engem testi erőtlenségem miatt megvessetek vagy megutáljatok, hanem úgy fogadtatok, mint Isten angyalát, mint Krisztus Jézust. 15Hova lett a ti boldogságotok? Mert bizonyságot teszek rólatok, hogy ha lehetett volna, a szemeteket is kivájtátok, és nekem adtátok volna. 16Most pedig az ellenségetek lettem, mert az igazat mondom nektek? 17Nem jó szándékkal buzgólkodnak értetek, hanem el akarnak titeket tőlem szakítani, hogy aztán értük buzgólkodjatok.
Cím: A kapcsolat

Bevezetés
Kedves testvérek! 
Tudom, hogy a mai prédikációt címe úgy hangzik, mint egy mobiltelefon, vagy Internet-előfizetés reklámszlogenje. Mai világunkban fokozott hangsúlyt kap a kapcsolat fogalma. Eredetileg azt akartam itt mondani, hogy fontossá lett a kapcsolat, de ez így nem teljesen igaz. Kétszáz éve, ezer éve, ötezer éve pont ilyen fontos volt. Manapság csak többet beszélünk róla, talán épp azért, mert híján vagyunk. Technikai berendezések vesznek körül bennünket, életünket át meg átszövi a kommunikáció, mégis a világon soha nem volt még ennyi magányos. A történelem során talán soha nem volt időszak, amikor az emberek ennyire kevéssé értették meg egymást. 
A keresztyénség tanításában is kulcsszerepet kap a kapcsolat, méghozzá az Isten és az ember közötti kapcsolat helyreállítása. A kapcsolatot tulajdonképpen Jézus Krisztus hozta létre, helyesebben állította helyre azzal, hogy lerombolta a bűn átkának falát, és ezzel lehetővé tette, hogy az ember – bármely ember, aki őszinte – közeledjen Istenhez, szóljon hozzá és választ is kapjon. Ennek a kapcsolatnak a létrehozása a misszió tevékenységi körébe tartozik, a fenntartása pedig a keresztyén élet, a gyülekezeti élet maga. 
Éppen ezért ejtünk gyakran szót a kapcsolatról a szószéken és a keresztyének egymás közti beszélgetéseiben. Ma Pál apostol, a galaták és Isten kapcsolatát vizsgáljuk meg tüzetesebben!
 1. Pál kapcsolata a galatákkal 
A kisázsiai – a mai Törökország ázsiai részén fekvő települések – keresztyén gyülekezetei, amint már jó párszor említettem, pogányokból lettek Krisztus követői, azaz keresztyének. Szakítottak korábbi pogány bálványaikkal, mert megértették az evangélium üzenetét, amelyet Pál hozott el közéjük. Megküzdöttek korábbi életük kapcsolataival, amelyek próbálták őket visszacsábítani a bálványokhoz. Megküzdöttek a törvényeskedőkkel, akik azt akarták, hogy a pogányságukat először zsidóságra váltsák, és csak azután legyenek keresztyénné. E küzdelem közepére érkezett a gyülekezeteket alapító apostol levele.
Pál nem volt egy pehelysúlyú evangelizátor. Tudjuk jól életrajzából, hogy farizeus korából magával hozott heves vérmérséklettel és kitartással hirdette Jézust, a Messiást. Fáradságot nem ismerve járta a missziói útján útba eső településeket és sok helyen verést, megaláztatást elszenvedve beszélt a bűn rabságából való megmenekülés lehetőségéről. Tanított a zsinagógákban, hogy meggyőzze a zsidókat arról, hogy Jézus az Örökkévaló Fia, és beszédbe elegyedett az Areoszpágoszon a léhűtő athéniakkal, hogy Krisztus oldalára állítsa őket. És nem tagadhatom – nem mintha akarnám –, hogy küzdött értem, hogy meggyőzzön, Jézus az én megmentőm is lehet. Nem, nem tévedek, sokat köszönhetek Pálnak, keresztyénségem, keresztyénné lételem legmeghatározóbb momentuma volt mindaz, amit Páltól olvastam Jézusról. Tehát mondhatom, hogy neki köszönhetem, hogy most keresztyénként állhatok előttetek.
Pál tehát minden elképzelhetőt és elképzelhetetlent megtett annak érdekében, hogy küldetését betöltse, ami nem más volt, mint hogy eljuttassa az örömhírt mindenhová. Voltak olyan helyek, ahová hiába ment – legalábbis látszólag –, mert akkor nem fogadta be senki az Igét. Később persze lehet, hogy igen. És voltak olyan helyek, ahová nem jutott el. Ahová viszont igen, és el is fogadta pár ember a hitet, azokkal Pál közösséget hozott létre, és azt gondosan táplálta, gondozta, és távozása után is figyelemmel kísérte. Az apostol feladata ugyanis – ezt sokszor elfelejtjük – az, hogy gyülekezetet alapítson. Tehát jön, igét hirdet, a megtérőkből közösséget formál, azt vezeti, pásztorolja, de amikor kellőképpen megerősödött hitben, és megmutatkozik, hogy a helyiek közül kinek mi az Istentől kapott feladata, akkor miután felhatalmazza, felkeni a közösség vezetését, továbbmegy. Nem ragad ott egy helyen sem, nem „telepszik rá” egy gyülekezetre sem, hanem miután elvégezte a feladatát, továbblép, hogy új közösség jöhessen létre az Úr Igéje körül. Azonban vág el minden szálat, és később is visszatér, hogy segítsen, ha kell. Pál pont így, jó apostolként cselekedett. Létrehozta a galáciabeli gyülekezeteket, majd miután saját lábra állította őket, indult tovább. De soha nem felejtkezett el róluk és számon tartotta őket. Így mondhatja el, hogy félti őket, és azonosulhat velük annyira, hogy azt mondja: olyan vagyok, mint ti.
Ez az azonosulásig menő közösségvállalás a keresztyénség egyik legfontosabb jellemzője. Pál mondja az 1Kor 12,12-ben: „Mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is.” A testnek pedig mindegyik részének a sérülése fáj. Ha belerúgok a szék lábába, az egész testemnek fáj. Ha egy keresztyénnek baja van, mindazoknak van baja, akik vele testvéri kapcsolatban állnak – ideális esetben az egész gyülekezetnek. Ha egy galatának baja van, Pálnak is baja van. Együtt pedig könnyebb megoldást találni.
2. A galaták kapcsolata Istennel 
Nos, mivel szinte január óta a galáciabeli keresztyének hitéletével, tehát a tágabb értelemben vett isten-kapcsolatukkal foglalkoztunk, erre a kérdésre nem térek ki a maga teljes részletességében. Legyen elég annyi, hogy az eredeti kiegyensúlyozott kapcsolatot megszakították, mert jó- vagy rossz-szándékú törvényeskedőkre hallgattak, ezért eredeti stabil hitéletük megingott, sőt kissé meg is roggyant. Alapvetően azonban tudták, mit jelent az Istennel való élő kapcsolatban lenni, Jézus által az Atyához imádkozni és a Szent Lelket az életükbe behívni.
Pál levele idején tehát a kapcsolat éppen igen-igen gyenge. Édesanyámék sikeresen hazaértek, és amikor felhívtak, épp nem voltunk itthon. A rögzítőn hagytak üzenetet, de valami baj lehetett a vonallal, mert egy szót nem lehetett érteni abból, amit mondott. A hangja nyugodt volt, ebből arra következtettünk, hogy sikeresen megérkeztek, így a másnapi sikeres beszélgetésig sem izgultunk. Nos, a galaták kapcsolata Pál levelének idejében ilyen lehetett. Hallották az Isten szavát, de nem értették.
3. Pál kapcsolata Istennel
Lehet, hogy ezzel kellett volna kezdenünk? Hiszen az egész, amit mi itt vasárnaponként művelünk, csak akkpr értelmes cselekedet, ha kapcsolatban vagyunk Istennel. Ha valaki odaáll a telefonkészülék elé és elkezdi mondani a mondanivalóját anélkül, hogy felhívta volna azt, akinek az szól, és meg is bizonyosodott volna arról, hogy hallja is, akkor azt az embert bizony bolondnak nézzük. Amikor az Istentiszteleten elhangzik, hogy „A mi segítségünk jöjjön Istentől…” az nem egy mondóka, nem egy formula csupán, amelyet el kell mondani, mert szokás, mert benne van az Istentiszteleti rendtartásban, hanem akkor vesszük fel a kapcsolatot az Úrral. Akkor kérjük meg, hogy hallgassa meg amit imádkozunk és szóljon hozzánk. Tehát hadd kérjek most mindenkit, hogy kapcsolódjon be. Vegye fel a kapcsolatot Istennel, hogy közösségként lehessünk most az Ő színe előtt.
Pálnak az egész élete Isten és az emberek szeme előtt zajlott le. Neki nem volt munkaidő vége, sem szabadság, mindig „szolgálatban” volt. A lelkét kitette azokért, akiket el akart vezetni az igazság útjára. Amit leír a galatáknak, csak halván jelzés ahhoz képest, amit a valóságban megtett értük, amennyire a valóságban szerette és szolgálta őket. A galaták pedig ellenségnek tekintik. Micsoda mély fájdalom verhetett gyökeret Pálban! Nos, ha nem lett volna Pál olyan kapcsolatban Istennel, amilyenben volt, akkor ez így is lenne. De Pál nem a keserűség hangján szólal meg, hanem a féltő atyai és egyúttal testvéri szeretet hangján. Azért, mert megtanulta Istentől, hogy Ő milyen. Amikor Pál még óember volt, azaz megtérése előtt rossz úton járva Isten terve ellen cselekedett és ezzel rosszat tett Istennek, Isten nem bosszút állt rajta, nem megbüntette, hanem megszólította. Nem a keserűség, a sértettség hangján, hanem a szeretet hangján. Ezt értette meg Pál, és azt, hogy aki Isten ügyében tevékenykedik, annak nem szabad sérelmeket dédelgetnie, elraktároznia. Érnek sérelmek, bántások, és nem tehetünk úgy, mintha ezek nem lennének. De nem vághatunk vissza miattuk, és meg kell bocsátanunk, el kell hordoznunk az ezek okozta fájdalmat azért, hogy megmutassuk a szeretetet, amit az Úrtól kaptunk.
Befejezés
Kedves testvéreim! Beszéltünk Pálnak a galatákhoz és Istenhez fűződő kapcsolatáról, és érintettük a galaták Istennel való kapcsolatát. Felderengett egy pillanatra a mi kapcsolatunk helyzete a galatákkal, és esett szó a Pállal való kapcsolatunkról is. Véletlenül nincs itt a vége felé hiányérzetetek? Nem kellett volna még ide a végére egy negyedik pont, vagy valami ilyesmi? Nem kellett volna pár szót fordítani a mi kapcsolatunkra Istennel? Talán igen. De a jó prédikáció nem ér véget az ámennel, ami rövidesen elhangzik, hanem az igehallgatókban – akik közé az igehirdető is beletartozik – tovább szól. A felkavart érzések, a felkeltett gondolatok tovább munkálkodnak bennünk, és ha megengedjük a Szent Léleknek, hogy végezze a dolgát bennünk, akkor el fogunk jutni a felismerésre, és meg fogjuk vizsgálni a kapcsolatunkat Istennel.
Testvérem, kérlek tedd meg azt, amire az Úr szava kér!
Ámen!