Úrnapi Igehirdetés, 2007. augusztus 26.

Úrnapi Igehirdetések

Buenos Aires, 2007. augusztus 26.

írta Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Zsid 12,1-14

Textus: 1Péter 4,1-2

Mivel tehát Krisztus testben szenvedett, vértezzétek fel magatokat azzal a felismeréssel, hogy aki testileg szenved, az elszakad a bűntől, ²hogy többé ne emberi vágyak, hanem az Isten akarata szerint éljétek le testi életetek hátralevő idejét.

Cím: Szenvedés - büntetés

Bevezetés

Jézus Krisztus kétezer éve Jeruzsálem mellett meghalt a kereszten, és ezzel beteljesítette az emberek bűneiért való tökéletes áldozatot. Azután a harmadik napon kijött a sírjából teljes elevenségben, és találkozott tanítványaival. Utána még közel másfél hónapon át velük volt, járt-kelt, tanított, étkezett, aludt, majd a mennybemenetel ünnepén, negyven nappal húsvét után és tíz nappal pünkösd előtt, az Olajfák hegyéről tanítványai szeme előtt felment a mennybe. Utolsó itt elhangzott szavaival adta tanítványainak a keresztség sákramentumának gyakorlására vonatkozó parancsát. Tíz nappal később eljött a Szent Lélek, létrejött az első gyülekezet Jeruzsálemben, majd Izraelben több helyütt. Innen hamarosan eljutott a Krisztusról szóló örömhír a Római Birodalom központjába, és onnan villámgyorsan szétvitték az akkor ismert világ mind a négy sarkába. A keresztyénség azóta sok nehézségen, tévúton, válságon keresztülment, de az Úr kegyelméből ma is él, és hirdeti, hogy van megszabadulás a bűn és a halál átkától Jézus vére árán. – Ez volt a két héttel ezelőtti Igehirdetésem bevezetése is. Azért idéztem ide szó szerint, mert a mai Igehirdetés bevezetője is ez. Ennek kell lennie, mert mindaz, amit a keresztyénség valójában jelent, erre alapul. Jézus Krisztus szenvedésére, áldozatára, halálára és feltámadására.

A mai Igehirdetés alapigéjében újra felbukkan a szenvedés, méghozzá Krisztus szenvedése. Nem is olyan rég volt már erről szó, mégis van újabb mondanivalója Istennek mindannyiunk számára a témával kapcsolatban, főleg, mert Krisztus szenvedése tette lehetővé, hogy mi most itt legyünk.

Ezt nézzük meg a következőkben!

1. Krisztus szenvedése az emberekért

Krisztus testben szenvedett. Ebben a leglényegesebb momentum az, hogy testben. Sokan gondolják Jézusról, hogy ő valami különleges lény volt, mivel Isten Fia, hát biztos valami szupermenként létezett. Mindenkinél erősebb volt, kibírt mindenféle fájdalmat, és csodákat tudott tenni. Nos, az utóbbi igaz.

Az első századokban létezett egy eretnekmozgalom, amely egy bizonyos Marción nevű kisázsiai kereskedőből lett hitszónok nézeteit követte, aki azt tanította, hogy Jézus Krisztusnak „jelenésszerű, mennyből aláhozott teste” volt. Sokan ma is azt gondolják, hogy az Isten Fia nem élhetett a miénkhez hasonló testben, hiszen ez fáj, fázik, törékeny és betegségre hajlamos, ráadásul 80-100 év alatt elhasználódik. Márpedig ilyen testben jött el a földre az Isten Fia.

Ez azért lényeges, hogy lássuk, Jézus nem kívülállóként, nem mint egy előkelő idegen jött közénk, tartózkodott a földön, hanem olyan megmentőként, aki teljesen azonosul a megmenteni való emberrel. Kivéve természetesen a bűnt, hiszen azért jött, hogy attól megszabadítsa az emberiséget. Jézus teste tehát pontosan olyan volt, mint a miénk. Volt szíve, tüdeje, mája, veséje, gyomra, szüksége volt levegőre, vízre, táplálékra az életben maradáshoz. Voltak idegvégződései, amelyekkel érzékelte a meleget és a hideget, a simogatást és a fájdalmat. Amelyekkel érezte a töviskorona szúrását, a dárda döfését, amelyekkel érzékelte a fájdalmat, melyet kínzói okoztak neki és amely végül a halálához vezetett.

Az első vers második fele nem azt jelenti, hogy akinek fizikai fájdalmai vannak, az nem foglalkozik a bűnnel. A pepautai nem jövő időben, hanem perfektumban áll: nem a megszabadulást ígéri a szenvedőnek, hanem olyasmire utal, ami már megtörtént, egy tényre, amelyet tartós állapot követ. Ez a tény Krisztus szenvedése. Ha még azt is hozzávesszük, hogy a pepautai passzívumos alak, akkor kétségtelen, hogy nem a szenvedő ember szünteti meg a bűnt saját testi szenvedése árán, hanem a bűn uralma Jézus szenvedése árán szűnt meg.

Röviden összefoglalva: az Isten Fiának, Jézusnak a kínzások és a megfeszítés során elszenvedett szenvedése, végül halála az, ami lehetővé teszi a mi számunkra, hogy a bűneinkért járó szenvedést elkerüljük.

2. Az emberek szenvedése a bűneik miatt

Ma nem a szenvedésről szeretnék beszélni, mert azt pár hete már megbeszéltük. Hanem inkább a szenvedés egyik fajtájáról, a büntetésről. Az ember egyik alapvető tulajdonsága, hogy próbálja elkerülni a büntetést, mert nem akar bűnhődni, nem akar szenvedni. Nem szeret fájdalmat érezni, megalázó helyzetbe kerülni, vagy túl nehéz feladattal megbirkózni. Tehát megpróbál úgy élni, hogy ne érje büntetés. Kétféle megoldást próbálhat megvalósítani ennek érdekében. Az egyik az, hogy nem tesz rosszat. Beköti a biztonsági övet az autójában, nem lop el semmit az áruházban, nem veri fejbe azt, akivel vitás ügye van. A másik módszer az, hogy elrejtve tesz csak rosszat. Titokban cigizik, olyankor dobja el a szemetet az utcán, amikor senki nem látja, úgy lép félre, hogy senki ne tudja meg. De vajon hosszú távon melyik út járható? Illetve járható-e bármelyik is? Szerintem nem. Ugyanis előbb vagy utóbb teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy elvéti az utat vagy lebukik. Mert már legalább a konfirmációnk óta tudjuk, hogy bűnt elkövetni négyféleképpen lehet: Gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással. Ha valaki soha nem is cselekszik rosszat – már ez is kevéssé életszerű, de tegyük fel –, akkor valószínűleg néha szól valami rosszat. Ha netalán a szavait is tökéletesen kordában tudja tartani, akkor szinte biztos, hogy legalább a gondolatai közé beférkőznek rossz, helytelen dolgok. De ha véletlenül a tettei és szavai után még a gondolatai is teljesen rendben vannak – ez egyébként teljességgel lehetetlen –, minimum mulasztással kell, hogy bűnt kövessen el. Nem tesz meg valami jót. Így hát a büntetés elkerülhetetlen. Vagy mégsem? Van valami mód? Igen, ha valaki helyettünk bűnhődik.

Volt egyszer egy ikerpár. Teljesen egyformák voltak, ahogy mondani szokás, mint két tojás. De csak kívül. Az egyik tisztességes, becsületes, szorgalmas ember volt, aki boldog családban élt, míg testvére léha, kicsapongó életet élt, részegeskedett, nőzött, csavargott. Az utóbbi feje felett aztán egyszer összecsaptak a hullámok. Vitába keveredett egy emberrel, amiből veszekedés lett, majd verekedés, aminek során a testvér agyonütötte a férfit. Menekülnie kellett, a rendőrség a nyomában volt. Nem tudott máshová menekülni, csak a testvéréhez, bár számított arra, hogy az el fogja őt küldeni. Nem így történt. A jó testvér ajtót nyitott, meghallgatta, majd búvóhelyet kínált neki a szekrényben, mert a rendőrök már a sarkon voltak. Alighogy elhelyezkedett a szökevény a rejtekhelyen, kopogtak az ajtón az üldözők. A jó testvér, amikor azok közölték, hogy kit keresnek, azt mondta, hogy ő az. Magára vette testvére személyazonosságát. A rendőrök letartóztatták és elvitték. A bűnös eközben csendben lapult a szekrényben. Abban bízott, hogy végül testvére felfedi a cserét és megszabadul. Ő azonban nem ezt tette. Vállalta ikertestvérének bűnét, amiért halálra ítélték és ki is végezték. Miután ezt megtudta a valódi gyilkos, keservesen sírt, napokig étlen szomjan bolyongott az utcán, nem találta a helyét. Aztán elkezdett gondolkodni. Hogy tudná jó testvérét visszahozni az életbe? Sehogy – vágnánk rá, és először ezt gondolta ő is. Később azonban rájött a megoldásra. „A helyére kell lépjek.” – gondolta. „Volt egy gonosz és egy jó ember. A gonosznak kellett volna meghalnia és a jónak élnie. De a jó meghalt, úgyhogy csak egyetlen módja van annak, hogy az eredeti egyenleg helyreálljon: ha én leszek a jó.” És attól a naptól kezdve az életben maradt testvér megváltozott. Úgy élt, becsületesen, tisztességesen, tisztán, szeretettel, ahogy halott testvére élt volna.

Testvéreim! Jézus Krisztus a helyünkre lépett, amikor a kereszten meghalt értünk. Előbb-utóbb odakerültünk volna. És mivel Ő, az igazán ártatlan meghalt, nekünk – hogy a szándék megvalósuljon – úgy kell élnünk, ahogy ő élt volna, ha tovább itt marad. Nem csodatévő rabbiként, vándorprédikátorként, hanem az Isten akaratának engedelmeskedőként. Olyan emberként, aki teljes erejéből, szívből harcol a bűn ellen, és továbbadja a tiszta evangéliumot a körülötte élőknek.

Befejezés

Krisztus szenvedésének tehát az is haszna, hogy a bűn uralmát megszüntette. A keresztyéneknek lehet részük szenvedésekben, de merítsenek erőt azok elhordozásához abból a gondolatból, hogy Krisztus testileg szenvedett s az Ő szenvedése győzelmes, eredményes volt: úgy megtörte a bűn uralmát, hogy az megszűnt. Akikért szenvedett, azok felett nincs többé hatalma a bűnnek: nem szolgái a bűnnek, hanem szabadok. Ámen!

Úrnapi Igehirdetés, 2007. augusztus 12.

Buenos Aires, 2007. augusztus 12.

Írta Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Máté 28,18-20

Textus: 1Péter 3, 21-22

Most pedig titeket is megment ennek képmása, a keresztség, amely nem a test szennyének lemosása, hanem könyörgés Istenhez jó lelkiismeretért a feltámadt Jézus Krisztus által, ²²aki miután felment a mennybe, az Isten jobbján van, és alávettettek neki angyalok, hatalmasságok és erők.

Cím: A keresztség

Bevezetés

Jézus Krisztus kétezer éve Jeruzsálem mellett meghalt a kereszten, és ezzel beteljesítette az emberek bűneiért való tökéletes áldozatot. Azután a harmadik napon kijött a sírjából teljes elevenségben, és találkozott tanítványaival. Utána még közel másfél hónapon át velük volt, járt-kelt, tanított, étkezett, aludt, majd a mennybemenetel ünnepén, negyven nappal húsvét után és tíz nappal pünkösd előtt, az Olajfák hegyéről tanítványai szeme előtt felment a mennybe. Utolsó itt elhangzott szavaival adta tanítványainak a keresztség sákramentumának gyakorlására vonatkozó parancsát. Tíz nappal később eljött a Szent Lélek, létrejött az első gyülekezet Jeruzsálemben, majd Izraelben több helyütt. Innen hamarosan eljutott a Krisztusról szóló örömhír a Római Birodalom központjába, és onnan villámgyorsan szétvitték az akkor ismert világ mind a négy sarkába. A keresztyénség azóta sok nehézségen, tévúton, válságon keresztülment, de az Úr kegyelméből ma is él, és hirdeti, hogy van megszabadulás a bűn és a halál átkától Jézus vére árán.

Ennek a hirdetésnek az egyik legfontosabb módja a keresztség. Nem a ceremónia, amelynek során magatehetetlen csecsemőket, vagy akár tudatosan döntő felnőtteket leöntenek pár köbcenti vízzel, és azt képzelik hozzá, hogy így megmenekültek a kárhozattól, hanem az, ami a keresztség igazi mondanivalója, jelentése.

Ezt szeretném ma körüljárnia következő három pontban.

1. Mi nem a keresztség?

A leglényegesebb, amit Péter mond, hogy nem a test szennyének lemosása. Az ókorban nem egy vallásban szerepelt különféle kultikus mosakodás, melynek során a testi szennyeződésekkel együtt, annak mintájára az ember a bűnöket, szellemi terheket is le akarta mosni magáról. Ma is szokás a hinduknál, hogy legalább egyszer életükben elzarándokoljanak szent folyójukhoz, a Gangeszhez, hogy abban megfürödjenek.

Izrael népénél sem volt ismeretlen a különféle rituális tisztálkodás. Ha csak arra gondolunk, hogy a templom jobb oldalán, délkeletre állt egy öntött medence, a Biblia réztengernek nevezi. 12 bikán állt, melyek hármasával egy-egy égtáj felé néztek. Magassága 5, átmérője 10 könyök, űrtartalma 2000 bat (44000 liter, a 2Krón 4,5 szerint 3000 bat, 66000 liter). Pereme kifelé hajolt, mint a poháré vagy liliomvirágé. Két sor gömb alakú dísz futott körbe a pereme alatt, minden könyökre jutott tíz. Kiöntése, szállítása technikai bravúr. A 2Krón 4,6 szerint a papok mosakodtak benne, tehát arra a célra szolgált – kisebb társaival egyetemben – hogy az Isten elé szolgálni készülők testüket megmossák.

Keresztelő János gyakorlata sem volt különösebben elütő a kora többi prófétájáétól. Hasonló rituális mosakodási, keresztelési szertartást mások is gyakoroltak, például az esszénusokéról részletes leírás maradt fenn a qumráni tekercsek között. János cselekedete alapjában különbözött a többiekétől, nem a külsőségeiben. De abban erősen! János ugyanis kikel azok ellen, akik azért jönnek hozzá megkeresztelkedni, mert egy szent ember kezéből rájuk folyó víztől bűneik eltörlését remélik. János előfutárként Jézusra mutat.

2. Mi a keresztség?

Menekvés az Isten kegyelmébe. Noé történetéből tudjuk, hogy a vízözön alkalmával az állatok (a tisztákból hét-hét, a tisztátalanokból kettő-kettő) és a nyolc ember (Noé, a felesége, Sém, Hám és Jáfet, a fiaik, és a fiak egy-egy felesége) a bárkán menekültek meg a rettenetes áradásból, ami eltörölt minden élőt a szárazföldről. A hatalmas víz, amit Isten a földre bocsátott, eltörölte a bűnt, de úgy, hogy a bűn elkövetőit is elpusztította. Az Isten kegyelme pedig Krisztusban úgy törli el a bűnt, hogy egyúttal megmenti a bűnöst! Az özönvíz vize a keresztség vizének előképe: a régi világ bűneit mosta el, ez Krisztus vérével a megkereszteltekét. Abban a vízben meghalt minden bűnös, ebben Krisztus halt meg minden bűnösért. Abban Noé és családja talált csak megtartatást, ebben mindenki, aki hisz és megkeresztelkedik. Aki meg van keresztelve, annak hinnie is kell, mert e nélkül a krisztusi áldozat nem érvényesül az életében.

Ezért fontos, hogy meglássuk a református keresztség lényegét. Hogy tudatosítsuk magunkban és egymásban, hogy az általunk gyakorolt keresztség miért más, mint a római katolikus. Nem csak külsőségekben, hanem az értelmében. Azért nincs a reformátusoknál „szükségkeresztség”, mert nem a víz az, ami a bűnt elmossa, hanem Krisztus vére. Azzal pedig senki sem rendelkezhet a maga belátása szerint, sem püspök, sem lelkész, sem presbiter, sem hívő, sem senki más. Mert a keresztvíz csak jelkép, ahogy a Heidelbergi Kátéban olvassuk: „az ő vére és Lelke az én lelkem tisztátalanságát, azaz minden bűnömet oly biztosan lemossa, mint amilyen bizonyosan leviszi külsőleg a test szennyét a víz, amellyel megmosakodom.” (69. kérdés)

A keresztség tehát annak kinyilvánítása, hogy az ember meg akar menekülni a bűn terhétől, az örök kárhozattól, és ehhez Krisztus vérét, annak erejét kéri és veszi igénybe.

3. A keresztség alapja

A keresztvíz megtisztítja a lelkiismeretet a holt cselekedetektől, a bűnöktől. Ez azonban nem elég: az olvasóknak könyörögniük kell a feltámadott Krisztus erejéért, nehogy a szenvedések között új bűnökkel szennyezzék be a keresztségben Krisztus vérével már megtisztított lelkiismeretüket. Ennek alapja pedig az, hogy Jézus Krisztus 1.) feltámadt a halálból 2.) felment a mennybe és az Atya jobbján van, 3.) korlátlan hatalma van mindenfajta erők és angyalok/démonok fölött.

Sokszor gondoljuk, hogy az Apostoli Hitvallás, azaz a Hiszekegy csak egy mondóka, amit szép dolog ünnepségeken meg úrvacsoraosztáskor elmondani. De a hitvallásnak ereje van. Nem csak annyiban, hogy azt, aki elmondja nyilvánosság előtt, azt belsőleg, pszichésen megerősíti, hanem annyiban is, hogy a hitvallást „veszik” a szellemi erők is, és hat rájuk, tehát pneumatikus ereje van. Az angyalok és démonok cselekedeteit befolyásolják az emberek imádságai, hitvallásai. Tehát amikor az ember – akár egyedül – elmondja az apostoli hitvallást, természetesen hittel a szívében, akkor az aktiválódik, és megerősíti az angyalok karjának erejét, és kiüti a szellemi kardot a démonokéból.

Ezért kell tudnunk, hogy a keresztség nem egy szertartás, hanem egy életprogram, amit tudatosan vállalni és vallani kell. Ezt egy kisbaba megkeresztelésekor a szülők és a keresztszülők vállalják, és úgy kell neveljék a gyermeket, hogy amikor döntésképes korba lép, akkor örömmel és őszintén vegye át a felelősséget, és nyilvánítsa ki, hogy ha ő lett volna döntési helyzetben a megkeresztelésekor, akkor ugyanígy döntött volna. Ha ez nincs így, akkor a keresztség csupán egy rítus, ráadásul hamis biztonságba ringatja az embert. Mert nem a keresztvíz az, ami megmenti az embert, hanem Krisztus vére! A keresztvíz e vérnek csupán jelképe!

Befejezés

A keresztség az evangéliumi keresztyénség számára igehirdetés, bizonyságtétel is. A kívülállók felé is megmutathatjuk vele, hogy milyen nagy a mi Urunk szeretete és kegyelme. Ha jól, igei módon gyakoroljuk. De ha nem, akkor fordítva sül el a dolog, mert a nem bibliai módon gyakorolt keresztségből a nem hívő csak azt látja, hogy van egy szertartás, amiben egyes emberek azért vesznek részt, hogy – minden eshetőségre készen – magukat megnyugtassák, és a felelősséget önmagukról elhárítsák. Pedig a keresztségben való részvétel – akár szülőként, keresztszülőként, akár megkereszteltként – épp a felelősség vállalása. Rajta hát!

Ámen!

Úrnapi Igehirdetés, 2007. augusztus 5.

Buenos Aires, 2007. augusztus 5.

Írta Tóth L. Kristóf

Lekció: 1Móz 6,9-18; 7,11-13; 21-24; 8,14-22

Textus: 1Péter 3,18-20

Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket, miután halálra adatott test szerint, de megeleveníttetett Lélek szerint. ¹⁹Így ment el a börtönben levő lelkekhez is, és prédikált azoknak, ²⁰akik egykor engedetlenek voltak, amikor az Isten türelmesen várakozott a Nóé napjaiban a bárka készítésekor. Ebben kevés, szám szerint nyolc lélek menekült meg a vízen át.

Cím: Van menekvés

Bevezetés

A múlt héten a szenvedés értelméről, sőt, boldogságáról volt szó, és végül megállapítottuk, hogy az utóbbi nem is akkora paradoxon, mint elsőre gondolnánk. Sőt, Krisztus szenvedése kifejezetten megváltásunk alapja. Hogy a szenvedés mennyire nem értelmetlen és nem feltétlenül elkerülendő, azt Krisztus szenvedése és halála bizonyítja. Tanítványai mindent elkövettek, hogy megakadályozzák azt, erről a Máté evangéliumában, a 16:21–27.51-ben olvasunk. Tegyük hozzá, hogy hála Istennek, sikertelenül. Igaz életét, hibátlan Bárányként, helyettes áldozatul adta halálba a bűnösökért, de Istennek különös gondja volt a Szenvedőre: Lelkével feltámasztotta a halálból Krisztus szenvedett, és ezzel elérte, hogy az emberek megszabadulhassanak a bűn igájától. Tehát van menekvés!

1. Menekülés, de honnan?

Ha az ember valahol van, ahol minden rendben, akkor semmi oka arra, hogy elmenjen onnan. Menekülni pedig csak onnan szokás, ahol valódi veszedelemmel áll szemben az ember. Itt menekülésről van szó, mégpedig az életveszedelemből. Nézzünk körül. Vajon valóban veszedelemben vagyunk?

Vajon Noé idejében mennyire voltak mások az emberek? Az akkori társadalom szerkezete természetesen más volt, technikailag hozzánk képest fejletlenek voltak, de különben mások voltak, mint mi? Az, hogy mi most más eszközöket használunk, a gondolkodásunkat alapvetően meghatározza? Szerintem nem. A száz évvel ezelőtti idősebb korosztály éppúgy idegenkedett a telefontól és az automobiltól, amit a mai idősek gond nélkül használnak, mint a mai idősek mondjuk a mobiltelefontól vagy az űrrepüléstől, amit viszont az ötven év múlva élő idősek teljesen tartanak majd természetesnek. Az ember viselkedésének lényegét nem befolyásolja döntően, hogy tábortűznél vagy mikrohullámú sütőben készül az ebédje, hogy barlangban vagy a tizenhetedik emeleten lakik.

Noé kortársai gondolkodásukban olyanok voltak, mint mi, illetve a mi környezetünk. Ha egy Noé-szerű ember ma kezdene bárkát építeni a szárazföld kellős közepén, holmi közelgő áradatról vizionálva, akkor éppúgy bolondnak tartanák. De Noénak igaza volt, és amikor jött az áradat, akik felkapaszkodtak a bárkára, megmenekültek, akik nem, azoknak kopoltyút kellett növeszteniük és meg kellett tanulniuk víz alatt lélegezni, ami – mint tudjuk – nem megy egyik percről a másikra. Mindössze nyolcan menekültek meg. A többiek – értesüléseim szerint – megfulladtak.

Kétezer éve Jézus keresztje a bárka. Nem csak egy rövid ideig, mint Noéé, hanem azóta folyamatosan bele lehet kapaszkodni. Akkor és azóta is sokan vannak, akik belekapaszkodnak és megmenekülnek, nyolcnál legalábbis jóval többen. De ugyanúgy sokan vannak, akik bolondságnak tekintik a keresztet, és nem látva a rájuk leselkedő veszedelmet, nem akarnak menekülni.

2. Menekülés, de hová?

A bibliai térképeken fel vannak tüntetve az ószövetségi, ún. menedékvárosok. Ezek a Jordántól keletre Becer, Rámót és Gólán, a Jordántól nyugatra pedig Kedes, Sikem és Kirjat-Arba. Az előbbieket Mózes, az utóbbiakat Józsué jelölte ki arra, hogy a nem szándékos emberölést elkövetők ezekbe a városokba futva megmenekülhettek a vérbosszú elől. E hat város emellett lévita város is volt, mert annak elbírálása, hogy valóban nem áll fenn szándékosság esete, komoly törvényismerettel rendelkező vezetőket követelt. A törvény rendelkezése szerint a menedékvárosokhoz utat kellett készíteni, az utat rendben kellett tartani. A Talmud szerint minden keresztútnál útjelző tábla volt a következő felirattal: »A menedékvárosba«. Ez azt a célt szolgálta, hogy a menekülő könnyen eljuthasson a menedékvárosba, s menekülés közben ne tévedjen el.

Vaktában nem szokás elmenekülni, legalábbis az indulás után biztos valami cél felé veszi a menekülő az útját. Persze a megmenekülésre akkor a legjobb az esély, ha tudom, hová menekülhetek. Noé nem tudta, hogy a bárkájával hol fog végül kikötni. De ahol megfeneklett végül, az Ararát hegyén, amikor kiszálltak, hálaáldozatot mutattak be a megmenekülésükért. Aztán szólt hozzájuk Isten és megáldotta őket, szövetséget kötött velük, hogy megmenekülésük tartós legyen. De utódaik nem élték át a megmenekülést, ezért könnyen megfeledkeztek róla és újra bűnöket követtek el, éppúgy, mint az Egyiptomból kimenekülteket követő nemzedék.

Aki a Krisztus keresztjével menekül, annak személyes élménye lesz a megmenekülés, ezért sokkal könnyebben tudja magát megtartóztatni a bűnöktől. Nem apáink, nagyapáink, őseink élték át, hogy megszabadultak, hanem nekünk magunknak kell! Ezért nem térhet meg senki helyett az anyja, nagyanyja, testvére. Neked magadnak kell belekapaszkodnod a keresztbe, hogy megmenekülj az özönvíznél sokkal súlyosabb csapástól: az örök kárhozattól, ahová a bűneid lerántanak, ha Krisztus nélkül próbálsz boldogulni.

3. Menekülés, de hogyan?

Nos, miután kellőképpen plasztikusan ecseteltem a ránk leselkedő veszedelmet, és a célra is rámutattam, meg kell osztanom veletek azt az információt is, hogy mi módon lehet megmenekülni, hogyan lehet a bűn rabságából Krisztushoz jutni. Nem maradok adósotok e tekintetben sem.

A menekülés módja – vagy útja, ha úgy jobban tetszik – Jézus Krisztus személye. Nem a kereszt maga. Most nem arra gondolok, hogy sokan csodatévő erőt tulajdonítanak azoknak a fadaraboknak, amelyek állítólag eredetiek és Krisztus keresztjéből származnak. Ezekből a darabokból házat lehetne építeni, de ez most mellékes. A lényeg az, hogy Krisztus a kereszten halt meg, hogy a bűneinket elhordozza, de nem a kereszt a főszereplő, hanem Ő. Noé és szűk családja megmenekült, de menekvésének a főszereplője nem a bárka. Hanem? Hanem Isten szava. Az Úr szólt Noénak, hogy mit tegyen, és Noé engedelmeskedett, mert ismerte az Isten szavát. Három rövid szóval jellemzi Mózes Noét: „Istennel járt Noé”. Tehát tudta, kivel áll szemben, és hogy amit Isten mond, az úgy van. Arra is emlékeztek, mint mondott János az Isten szaváról evangéliuma elején? „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” (János 1,14) Jézus az Isten Szavának megtestesülése. Tehát a mi megmenekülésünkben is az a kulcs, hogy felismerjük-e Isten Szavát, Jézus Krisztust, és engedelmeskedünk-e neki? Sehogy máshogy nem menekülhetünk.

Tehát a teendőnk az, hogy ismerjük fel, micsoda veszedelemben vagyunk elkövetett bűneink miatt, függesszük tekintetünket arra a helyre, ahol biztonságba juthatunk: a mennyre, és kapaszkodjuk bele Jézus Krisztusba, aki egyedül képes kimenteni bennünket.

Befejezés

Az elmúlt két alkalommal azzal fejeztem be a prédikációt, hogy amit elmondtam, érdemes kipróbálni. Nos, három a magyar igazság – szoktuk mondani. A mai igehirdetést mégsem fejezem be úgy, hogy próbáld ki. Súlyos veszedelemben vagy, és a mentőeszközt nem lehet kipróbálni. Bíznod kell abban, hogy működni fog, mert előtted már sokan kipróbálták. És Isten annyira szeret, hogy egyszülöttjét adta oda érted, hogy megmenekülj. Ő nem fogja hagyni, hogy elvesszél, ha Őhozzá folyamodsz segítségért.

Ámen!