Úrnapi Igehirdetés, 2007. augusztus 26.

Úrnapi Igehirdetések

Buenos Aires, 2007. augusztus 26.

írta Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Zsid 12,1-14

Textus: 1Péter 4,1-2

Mivel tehát Krisztus testben szenvedett, vértezzétek fel magatokat azzal a felismeréssel, hogy aki testileg szenved, az elszakad a bűntől, ²hogy többé ne emberi vágyak, hanem az Isten akarata szerint éljétek le testi életetek hátralevő idejét.

Cím: Szenvedés - büntetés

Bevezetés

Jézus Krisztus kétezer éve Jeruzsálem mellett meghalt a kereszten, és ezzel beteljesítette az emberek bűneiért való tökéletes áldozatot. Azután a harmadik napon kijött a sírjából teljes elevenségben, és találkozott tanítványaival. Utána még közel másfél hónapon át velük volt, járt-kelt, tanított, étkezett, aludt, majd a mennybemenetel ünnepén, negyven nappal húsvét után és tíz nappal pünkösd előtt, az Olajfák hegyéről tanítványai szeme előtt felment a mennybe. Utolsó itt elhangzott szavaival adta tanítványainak a keresztség sákramentumának gyakorlására vonatkozó parancsát. Tíz nappal később eljött a Szent Lélek, létrejött az első gyülekezet Jeruzsálemben, majd Izraelben több helyütt. Innen hamarosan eljutott a Krisztusról szóló örömhír a Római Birodalom központjába, és onnan villámgyorsan szétvitték az akkor ismert világ mind a négy sarkába. A keresztyénség azóta sok nehézségen, tévúton, válságon keresztülment, de az Úr kegyelméből ma is él, és hirdeti, hogy van megszabadulás a bűn és a halál átkától Jézus vére árán. – Ez volt a két héttel ezelőtti Igehirdetésem bevezetése is. Azért idéztem ide szó szerint, mert a mai Igehirdetés bevezetője is ez. Ennek kell lennie, mert mindaz, amit a keresztyénség valójában jelent, erre alapul. Jézus Krisztus szenvedésére, áldozatára, halálára és feltámadására.

A mai Igehirdetés alapigéjében újra felbukkan a szenvedés, méghozzá Krisztus szenvedése. Nem is olyan rég volt már erről szó, mégis van újabb mondanivalója Istennek mindannyiunk számára a témával kapcsolatban, főleg, mert Krisztus szenvedése tette lehetővé, hogy mi most itt legyünk.

Ezt nézzük meg a következőkben!

1. Krisztus szenvedése az emberekért

Krisztus testben szenvedett. Ebben a leglényegesebb momentum az, hogy testben. Sokan gondolják Jézusról, hogy ő valami különleges lény volt, mivel Isten Fia, hát biztos valami szupermenként létezett. Mindenkinél erősebb volt, kibírt mindenféle fájdalmat, és csodákat tudott tenni. Nos, az utóbbi igaz.

Az első századokban létezett egy eretnekmozgalom, amely egy bizonyos Marción nevű kisázsiai kereskedőből lett hitszónok nézeteit követte, aki azt tanította, hogy Jézus Krisztusnak „jelenésszerű, mennyből aláhozott teste” volt. Sokan ma is azt gondolják, hogy az Isten Fia nem élhetett a miénkhez hasonló testben, hiszen ez fáj, fázik, törékeny és betegségre hajlamos, ráadásul 80-100 év alatt elhasználódik. Márpedig ilyen testben jött el a földre az Isten Fia.

Ez azért lényeges, hogy lássuk, Jézus nem kívülállóként, nem mint egy előkelő idegen jött közénk, tartózkodott a földön, hanem olyan megmentőként, aki teljesen azonosul a megmenteni való emberrel. Kivéve természetesen a bűnt, hiszen azért jött, hogy attól megszabadítsa az emberiséget. Jézus teste tehát pontosan olyan volt, mint a miénk. Volt szíve, tüdeje, mája, veséje, gyomra, szüksége volt levegőre, vízre, táplálékra az életben maradáshoz. Voltak idegvégződései, amelyekkel érzékelte a meleget és a hideget, a simogatást és a fájdalmat. Amelyekkel érezte a töviskorona szúrását, a dárda döfését, amelyekkel érzékelte a fájdalmat, melyet kínzói okoztak neki és amely végül a halálához vezetett.

Az első vers második fele nem azt jelenti, hogy akinek fizikai fájdalmai vannak, az nem foglalkozik a bűnnel. A pepautai nem jövő időben, hanem perfektumban áll: nem a megszabadulást ígéri a szenvedőnek, hanem olyasmire utal, ami már megtörtént, egy tényre, amelyet tartós állapot követ. Ez a tény Krisztus szenvedése. Ha még azt is hozzávesszük, hogy a pepautai passzívumos alak, akkor kétségtelen, hogy nem a szenvedő ember szünteti meg a bűnt saját testi szenvedése árán, hanem a bűn uralma Jézus szenvedése árán szűnt meg.

Röviden összefoglalva: az Isten Fiának, Jézusnak a kínzások és a megfeszítés során elszenvedett szenvedése, végül halála az, ami lehetővé teszi a mi számunkra, hogy a bűneinkért járó szenvedést elkerüljük.

2. Az emberek szenvedése a bűneik miatt

Ma nem a szenvedésről szeretnék beszélni, mert azt pár hete már megbeszéltük. Hanem inkább a szenvedés egyik fajtájáról, a büntetésről. Az ember egyik alapvető tulajdonsága, hogy próbálja elkerülni a büntetést, mert nem akar bűnhődni, nem akar szenvedni. Nem szeret fájdalmat érezni, megalázó helyzetbe kerülni, vagy túl nehéz feladattal megbirkózni. Tehát megpróbál úgy élni, hogy ne érje büntetés. Kétféle megoldást próbálhat megvalósítani ennek érdekében. Az egyik az, hogy nem tesz rosszat. Beköti a biztonsági övet az autójában, nem lop el semmit az áruházban, nem veri fejbe azt, akivel vitás ügye van. A másik módszer az, hogy elrejtve tesz csak rosszat. Titokban cigizik, olyankor dobja el a szemetet az utcán, amikor senki nem látja, úgy lép félre, hogy senki ne tudja meg. De vajon hosszú távon melyik út járható? Illetve járható-e bármelyik is? Szerintem nem. Ugyanis előbb vagy utóbb teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy elvéti az utat vagy lebukik. Mert már legalább a konfirmációnk óta tudjuk, hogy bűnt elkövetni négyféleképpen lehet: Gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással. Ha valaki soha nem is cselekszik rosszat – már ez is kevéssé életszerű, de tegyük fel –, akkor valószínűleg néha szól valami rosszat. Ha netalán a szavait is tökéletesen kordában tudja tartani, akkor szinte biztos, hogy legalább a gondolatai közé beférkőznek rossz, helytelen dolgok. De ha véletlenül a tettei és szavai után még a gondolatai is teljesen rendben vannak – ez egyébként teljességgel lehetetlen –, minimum mulasztással kell, hogy bűnt kövessen el. Nem tesz meg valami jót. Így hát a büntetés elkerülhetetlen. Vagy mégsem? Van valami mód? Igen, ha valaki helyettünk bűnhődik.

Volt egyszer egy ikerpár. Teljesen egyformák voltak, ahogy mondani szokás, mint két tojás. De csak kívül. Az egyik tisztességes, becsületes, szorgalmas ember volt, aki boldog családban élt, míg testvére léha, kicsapongó életet élt, részegeskedett, nőzött, csavargott. Az utóbbi feje felett aztán egyszer összecsaptak a hullámok. Vitába keveredett egy emberrel, amiből veszekedés lett, majd verekedés, aminek során a testvér agyonütötte a férfit. Menekülnie kellett, a rendőrség a nyomában volt. Nem tudott máshová menekülni, csak a testvéréhez, bár számított arra, hogy az el fogja őt küldeni. Nem így történt. A jó testvér ajtót nyitott, meghallgatta, majd búvóhelyet kínált neki a szekrényben, mert a rendőrök már a sarkon voltak. Alighogy elhelyezkedett a szökevény a rejtekhelyen, kopogtak az ajtón az üldözők. A jó testvér, amikor azok közölték, hogy kit keresnek, azt mondta, hogy ő az. Magára vette testvére személyazonosságát. A rendőrök letartóztatták és elvitték. A bűnös eközben csendben lapult a szekrényben. Abban bízott, hogy végül testvére felfedi a cserét és megszabadul. Ő azonban nem ezt tette. Vállalta ikertestvérének bűnét, amiért halálra ítélték és ki is végezték. Miután ezt megtudta a valódi gyilkos, keservesen sírt, napokig étlen szomjan bolyongott az utcán, nem találta a helyét. Aztán elkezdett gondolkodni. Hogy tudná jó testvérét visszahozni az életbe? Sehogy – vágnánk rá, és először ezt gondolta ő is. Később azonban rájött a megoldásra. „A helyére kell lépjek.” – gondolta. „Volt egy gonosz és egy jó ember. A gonosznak kellett volna meghalnia és a jónak élnie. De a jó meghalt, úgyhogy csak egyetlen módja van annak, hogy az eredeti egyenleg helyreálljon: ha én leszek a jó.” És attól a naptól kezdve az életben maradt testvér megváltozott. Úgy élt, becsületesen, tisztességesen, tisztán, szeretettel, ahogy halott testvére élt volna.

Testvéreim! Jézus Krisztus a helyünkre lépett, amikor a kereszten meghalt értünk. Előbb-utóbb odakerültünk volna. És mivel Ő, az igazán ártatlan meghalt, nekünk – hogy a szándék megvalósuljon – úgy kell élnünk, ahogy ő élt volna, ha tovább itt marad. Nem csodatévő rabbiként, vándorprédikátorként, hanem az Isten akaratának engedelmeskedőként. Olyan emberként, aki teljes erejéből, szívből harcol a bűn ellen, és továbbadja a tiszta evangéliumot a körülötte élőknek.

Befejezés

Krisztus szenvedésének tehát az is haszna, hogy a bűn uralmát megszüntette. A keresztyéneknek lehet részük szenvedésekben, de merítsenek erőt azok elhordozásához abból a gondolatból, hogy Krisztus testileg szenvedett s az Ő szenvedése győzelmes, eredményes volt: úgy megtörte a bűn uralmát, hogy az megszűnt. Akikért szenvedett, azok felett nincs többé hatalma a bűnnek: nem szolgái a bűnnek, hanem szabadok. Ámen!