Úrnapi Igehirdetés, 2008. július 27.

Írta Tóth L. Kristóf lelkész. Az igehirdetés meghallgatható ide kattintva.

Buenos Aires

Lekció: Máté 28,18-20; ApCsel 1,1-9
Textus: Galata 3,23-26
23Mielőtt pedig eljött a hit, a törvény őrzött bennünket, egybezárva az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig. 24Tehát a törvény nevelőnk volt Krisztusig, hogy hit által igazuljunk meg. 25De miután eljött a hit, többé nem vagyunk a nevelőnek alávetve. 26Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. 27Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra.
Cím: A keresztség lényege

Bevezetés
Kedves testvérek! 
Észrevettétek, hogy csak a mi gyönyörű magyar nyelvünkben van rokonság a kereszt és a keresztség szavak között. Ráadásul nem is igazi rokonság ez. Az újszövetség nyelvén, görögül a kereszt sztaurosz, míg a keresztség baptizma, a keresztyén pedig krisztianosz. Már ebből is látható, hogy a keresztyén szó eredete nem a kereszt, hanem Krisztus. A magyar kereszt szó a görög sztaurosz latin megfelelőjéből a crux, crucisból alakult ki, éppúgy, mint a germán vagy latin nyelvekben. A keresztség és a keresztyén szavunk viszont a Krisztust követő jelentésű görög krisztianosz szóból eredeztethető. Nyelvtudósok megállapították, hogy a keresztyén szavunk a görögből szláv közvetítéssel, a kresztyán szón keresztül honosodott nyelvünkbe, míg a kereszt szót a nyugati, azaz római keresztyénség hittérítőitől vettük át, a latinból. A kereszt szó spanyolul cruz, angolul pedig cross, a keresztség pedig rendre baptizma illetve baptizm. A magyarban egyébként azért nevezik ezt a szertartást keresztelésnek, mert a misszionáriusok a megkeresztelt személy homlokára egy keresztet rajzoltak, így azok meg lettek jelölve kereszttel, azaz meg lettek keresztelve.
1. Mind meg vagyunk keresztelve 
Mindannyian meg vagyunk keresztelve – de ezt a mondatot csak itt, a templom falai között, Istentisztelet alkalmával mondhatjuk el jó bizonyossággal. Akik tartoznak egy keresztyén közösséghez – gyülekezethez – azok legalább nevükben keresztyének, azaz Krisztust követik. A világban élők között sokan nincsenek megkeresztelve, és sokan nem tartoznak egyetlen keresztyén közösséghez sem.
A keresztyénség korai éveiben a keresztség egy hitvallási szertartás volt, amikor a Krisztus mellett tudatosan és felelősen döntő embert ezzel a szertartással a közösségben befogadottnak nyilvánították. Kifejezték a kereszteléssel azt, hogy a jelölt befogadta Jézus Krisztust, ezáltal az Ő vérében megtisztult bűneiből. A keresztszülők olyan régebb óta keresztyén személyek voltak, akik támogatták a frissen kereszteltet az első időkben. Később, több generáció elmúltával kialakult az a gyakorlat, hogy csecsemőket is megkereszteltek a szüleik hite alapján, a keresztszülők pedig a felelősséghordozásban léptek a szülők mellé. Mára pedig odáig fajult a helyzet, hogy már a szülők hite sem feltétele a keresztség sákramentuma kiszolgáltatásának. Miért probléma ez? Nos, egy sákramentumról, azaz egy szent cselekedetről van szó, amelyet maga Krisztus rendelt el, és amelyet az Ő parancsa alapján kell(ene) gyakorolnunk. Ami rávezette a keresztyénséget erre az útra az nem más, mint a Krisztusi normáktól való eltávolodás. A mai keresztyén közösségekben – tisztelet a kivételnek – nem ismerik Jézus tanítását a maga teljességében, hanem csak valami egyszerűsített változatot. 
Az egymással harcban álló veronai családokhoz tartozó két fiatal egymásba szeret, de egy jószándékú pap és egy barát segítsége ellenére magukra maradnak és öngyilkosságba menekülnek. Ez a Rómeó és Júlia röviden. A lényeg benne van, de micsoda különbség, ha valaki olvasta is a drámát! Vagy a játékmackó, aki nagyon szereti a mézet, a kismalac, a szamár, a kenguru és a tigris társaságában egy erdőben különféle kalandokat él át. Ez meg a Micimackó zanzásítva. Isten elküldi a názáreti ács fiának testében saját fiát, Jézust, hogy megmentse az embereket bűneikből. Tanít, gyógyít, szabadít, majd egyik tanítványa árulása nyomán kínhalált hal, majd harmadnap feltámad és a mennybe megy. Ez meg az Evangélium röviden. A lényeg benne van, és első lépésnek nem rossz, de a folytatást, a lényeget is ismerni kell. Jobban, mint Shakespeare-t vagy Milne-t. 
 2. A keresztségben Krisztust öltöttük magunkra
Gondolom legtöbben közületek csecsemő- vagy kisgyermek korotokban lettetek megkeresztelve, így semmilyen saját élményetek nincs róla. Magáról a szertartásról nekem se nagyon van, pedig 21 éves voltam, amikor megkeresztelkedtem. De azt tudom, hogy mit jelentett a számomra, hogy meghoztam egy döntést és csatlakoztam azoknak az embereknek a csoportjához, akik Krisztust követik. Bár úgy lenne, hogy mindazok, akiket szüleik megkereszteltettek kiskorukban, szüleiktől vagy keresztszüleiktől később megtudták, hogy mit is jelent valóban keresztyénnek lenni. Sajnos a tapasztalat nem ezt mutatja. Nagyon sok olyan megkeresztelt emberrel lehet találkozni, akinek csak igen homályos elképzelései vannak Jézus Krisztus áldozatáról, és még olyannal is találkoztam, akinek semmilyen ismerete nem volt. Mindezek miatt kell most beszélnünk arról, amit Pál így írt meg a galatáknak: „27Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra”
Szoktuk mondani, hogy valaki belebújik a másik bőrébe, ezzel azt fejezzük ki, hogy azonosul a másikkal, hogy felveszi a másik tulajdonságait. A mi esetünkben is pont erről van szó. Krisztus helyettes áldozatvállalásának a lényege pont az, hogy kereszthalálával lehetővé tette, hogy magunkra vegyük az Ő „bőrét”, azaz ha Krisztus áldozatát elfogadjuk magunkra nézvést, akkor az Atya Isten, amikor ránk néz, a tiszta és bűntelen Jézus Krisztust látja. Ezért nem kapjuk meg a ránk váró büntetést. Jézus mintegy elénk áll, és testével felfogja a csapásokat, amelyek nekünk járnának bűneink miatt.
A felnőttkori, hitvalló keresztségben ezt veszi magára a keresztyén. Akit pedig öntudatlan korában, akaratán, szándékán kívül kereszteltek meg, ezt kell megerősítse, igazolja, „konfirmálja” a konfirmációja alkalmával. De ez sem történhet automatikusan. Meg kell értenem a bűn természetét, meg kell utálnom a bűneimet és meg kell tagadnom a közösséget a Sátánnal.
 3. Isten fiai vagyunk?
Népszerű nézet, hogy minden ember Isten gyermeke. Én ezzel nem értek egyet. A Biblia szerint ugyanis minden ember születésénél fogva Isten teremtménye, gyermekévé azonban csak Krisztusban lesz. Ezt támasztja alá az is, amit Pál mond mai igénkben. Tegyük fel, hogy egy anya – hogy milyen okból, az most teljesen érdektelen – állami gondozásba adja újszülött gyermekét, akit sikerül hamarosan nevelőszülőknél elhelyezni. Az anya mondjuk húsz évvel később felkeresi gyermekét. Hiába hivatkozik azonban, hogy genetikailag ő a szülője, a fiatalembernek a valódi anyja az lesz, aki felnevelte, aki törődött vele. Isten indított el minden embert a biológiai élet útján. Atyjává azonban csak azoknak válik, akik életük egy pontján felismerik Őt és elfogadják az Ő segítségét, ha úgy tetszik, gondoskodását. Akik nem, azokra Isten nem erőlteti rájuk magát. Az, hogy Istent Atyánknak nevezhetjük, egy óriási kiváltság a mi számunkra, amit nagyon meg kell becsülnünk. Hogy ennyire értékesek vagyunk az Úr szemében, alázatra és hálára kell ösztönözzön mindannyiunkat. Ugyanakkor legyünk büszkék is arra, hogy az Úrhoz tartozunk! Nem arra, hogy mi milyen jók vagyunk, hogy Őhozzá mentünk, hanem hogy Ő ilyen kegyelmes, hogy még minket is befogadott. 
Ne feledjük, Pál a galatáknak írta sorait, nem egy tipikus mai gyülekezetnek, ahol bizony találhatók olyanok is, akik csak megszokásból vagy számításból vesznek részt az Istentiszteleteken. A galáciai gyülekezetek stabil, komolyan megtért, tudatos keresztyénekből álltak. Olyanokból, akik valóban megértették, milyen bűnösök voltak és mit tett értük Jézus, és teljes szívből befogadták Őt az életükbe. Azért lenne fontos, hogy elolvassátok a bibliai igéket vasárnaponként, hogy összeálljon a kép. Hogy a prédikációk alapján – amelyekben nem lehet minden részletkérdésre kitérni – nehogy az a kép alakuljon ki a galáciai keresztyénekről bennetek, hogy ők valami elvetemült, gonosz, istentelen alakok lettek volna. Távol legyen! Nagyon hűséges, áldozatkész, Istennek engedelmeskedni, Krisztust követni akaró emberek voltak ők. A törvény és a kegyelem viszonyának kérdésében nem láttak tisztán, főleg pár megtévesztő bajkeverő „jó”voltából. Azt gondolom, minden keresztyén vezető – pásztor és presbiter – hálás lenne Istennek, ha a gyülekezetében csak annyi dologban lenne zavar és nézeteltérés, amennyiben a galaták között volt. Pál ezért határozottan és nyugodtan mondhatja nekik, hogy Isten gyermekei és a keresztségükben magukra öltötték Krisztust. Mi viszont – ha őszinték vagyunk magunkkal – akkor ezt mint egyház nem vehetjük egy az egyben magunkra érvényesnek. Ezt csak azért mondom, hogy ne úgy menjetek haza, hogy „Igen, ma is hallottunk egy érdekes (unalmas – talán van, aki annak értékeli) prédikációt, hanem azzal a feszültséggel a gondolataitokban, amelyet a szolgálatra való készülés során magam is megtapasztaltam, ami arra késztet, hogy akarjam megismerni az én Uramat és az ő kijelentését mind jobban és jobban, hogy jobb keresztyén, jobb apa, jobb férj, gyerek, barát, ismerős legyek. 
Befejezés
Luther Mártonnak a kísértések óráján, amikor az Ördöggel harcolt, emberfeletti erőt jelentett az, hogy meg volt keresztelve. Legnagyobb nyomorúsága idején krétával ráírta írópultjára. Baptisatus sum! – Meg vagyok keresztelve. Testvéreim! Ne felejtsétek, hogy az erőt nem az emlék adta neki, hogy valaha leöntötték pár köbcenti vízzel, hogy van egy az egyházközség bélyegzőjével lepecsételt keresztlevele, hanem hogy a valódi keresztséggel Krisztust öltötte magára. Ez éltet engem is a mindennapokban és ad sokszor extra erőt a kísértések közepette. Ez segíthet meg téged is bármilyen bajban, ha nem csak névleg vagy megkeresztelve, hanem valóban Krisztus követője vagy.
Ámen! 

Úrnapi Igehirdetés 2008. július 20.

Buenos Aires

Írta Tóth L. Kristóf lelkész. Az igehirdetés meghallgatható ide kattintva.

Lekció: Róma 3,10-31
Textus: Galata 3,21-22
21A törvény tehát az ígéretek ellen van? Semmiképpen sem! Mert ha olyan törvény adatott volna, amely képes életet adni, valóban a törvény alapján volna a megigazulás. 22De az Írás mindenkit bűn alá rekesztett, hogy az ígéret a Jézus Krisztusban vetett hit alapján adassék azoknak, akik hisznek.
Cím: Bűn alá rekesztetten

Bevezetés
Kedves testvérek! 
Egy rajzfilmet néztünk egyik este Ágotával. A magyar címe Pata-tanya – Baromi buli, itt El Corral: Una fiesta muy bestia címen játszották. Egy farmon játszódik a történet, állatok között, akiknek a vezetője Ödön, a szarvasmarha. Ő a fiából, Atisból akar utódot faragni magának, de ő nem érti meg a lényeget. Egy alkalommal összeszólalkozik az apjával a kerítésről, mert a fiú úgy véli, felesleges, hiszen a háziállatokra pályázó prérifarkasokat nem tartja távol. Az apja pedig felvilágosítja: Igazad van, fiam. De a kerítés arra van, hogy tudjuk, hol a helyünk. Aki a kerítésen belül marad, védelmet kap. Nos, valahogy így megy ez nálunk, embereknél is. A törvény a kerítés. Nem véd meg bennünket a bűntől, a Sátántól, de mutatja, hol a helyünk. Ha belül maradunk, akkor joggal számíthatunk az Úr védelmére. Nem a kerítés, helyesebben a törvény véd tehát meg az ellenségtől, hanem az Úr. De a kerítés – szóval a törvény – mutatja meg, meddig mehetünk el.
Ezt fogalmazta meg Pál úgy, hogy a törvény a bűn alá rekesztett bennünket. Megmutatja, hogy hol a határ.
1. Mind bűnösök vagyunk 
Ezt Pál már a rómaiaknak írt levelében egyértelművé teszi, ahol így szól: „mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének.” (3,23) A mondat második része természetesen az elsőből következik, aki vétkes, nem mehet be, illetve nem maradhat a szent Isten jelenlétében, ahol az Ő dicsősége van. Magyarul bűneink miatt ki vagyunk rekesztve az Isten jelenlétéből. Ezt a tényt mutatja meg a kerítés. A törvény megmutatja nekünk – szellemi értelemben –, hogy kívül vagyunk Isten védőkörén. Ezt jeleníti meg igen szemléletesen az, ahogy az ószövetségi templomi kultuszban látjuk, hogy csak a testben és lélekben megtisztult személy járulhat az Isten színe elé. Nos, nekünk ma nem kell rendszeresen az Isten színe elé járulni, mint egy kétezer évvel ezelőtt élet zsidó férfinak. Teljesen rajtunk múlik csak, hogy az Istentiszteleten milyen gyakorisággal veszünk részt, milyen mélységig engedjük eljutni az Isten szavát az életünkben, hogy mit engedünk meg Neki megtenni rajtunk és körülöttünk. Az ószövetségi világgal ellentétben senki nem tartja számon, hogy milyen kapcsolatban vagyunk Istennel. 
A baj azonban nem ezzel van. A kilencvenes évek elején, amikor Magyarországon újra bevezették az iskolai hitoktatást, volt arról is szó, hogy kötelezővé teszik. Egy bácsi arról beszélt nekem, hogy azért kellene kötelező hitoktatás, mert a negyven év alatt az emberekből kiveszett az erkölcs és az Isten szeretete. Megkérdeztem tőle, hogy azok, akik a negyven évet „csinálták”, vajon nem jártak-e a húszas-harmincas években kötelező hittanra? Szinte biztosan jártak, mégis istentelen társadalmat akartak felépíteni. Mert nem a hitoktatás tesz erkölcsössé egy társadalmat, hanem az emberek egyenként. Nem a szülőknek és az iskolának kellene hibáztatni azért, hogy neveletlenek a gyerekek, hanem együtt kellene működni és megtalálni azt a módszert, amivel kívánatossá lehet tenni a jót, a szépet, az okosat. Nem nyaggatni kell az embereket, hogy járjanak templomba, a fiatalokat, hogy olvassanak Bibliát, a gyerekeket, hogy járjanak hittanra, hanem meg kell mutatni minden korosztálynak, hogy keresztyénnek lenni jó. És ez azzal kezdődik, hogy elismerjük, nem vagyunk jók. Bűnösök vagyunk, akik bekívánkoznak a kerítésen belülre, hogy ott védelmet kapjanak. Bűnösök, akik Jézus vérében meg kívánnak tisztálkodni.
2. A Krisztusba vetett hit
Néha úgy érzem, hogy a bűn egy kicsit olyan fogalom, mint a koleszterol. Mindenki tudja, hogy ha valaki túl sok koleszterolt fogyaszt, akkor az érrendszeri bántalmakhoz vezet, és növeli a szívroham kockázatát. De valahogy úgy vagyunk vele, hogy mivel nem okoz panaszt most, a később pedig túl messze van, ezért nem tulajdonítunk neki túl nagy jelentőséget. Amikor az orvosunk ránk ijeszt a vérképpel, vagy egy ismerősünk kórházba kerül, netán meghal valamilyen koleszterollal is összefüggésbe hozható betegségben, akkor egy darabig odafigyelünk, de aztán megint minden visszatér a régi kerékvágásba. Ráadásul titokban úgy is gondolkodunk a koleszterolról, hogy igen, az orvosnak meg a koleszterolszegény élelmiszereket árusító cégeknek munkaköri kötelességük a koleszterollal riogatni. A bűn vajon nem ilyen? Nem csak akkor tartózkodunk tőle, amikor közvetlen ijedelemnek vagyunk kitéve? Senkinek nem fordult meg a fejében a gondolat, hogy a lelkészt azért fizetik, hogy a bűn ellen beszéljen? 
Kedves testvérem! Hadd nyugtassalak meg a koleszterollal kapcsolatban. Ha nem tartózkodsz tőle, akkor sincs nagy baj. Az általa okozott betegségek legfeljebb pár évvel megrövidítik a rád váró földi életet, más kárt azonban nem okoznak. A bűn ellenben elszakít Teremtő és Megmentő Istenedtől, és nem csak testi halált okoz, hanem szellemi elválasztottságot, örök kárhozatot is. Ha keseregni akarnék, akkor most azt mondhatnám, miért tudja mindenki, hogy koleszterolt enni nem szabad, és miért nem tudja mindenki ilyen jól azt, hogy bűnt tenni rossz? Miért tudja már egy elemista gyerek is, hogy mit nem szabad megenni, és miért nem sok meglett ember, hogy miért rossz a bűn? 
A bűn azért rossz, mert rárakódik az életünkre – mint a koleszterol az érfalakra – és egyre nehezebbé teszi az Úrral való közösségünk ápolását. Tompítja a hitünket. Lelassítja a lépteinket, amikor az Úrhoz akarnánk odamenni. Elnehezíti a szemünket, amikor a rosszat kellene meglátnunk. Bedugaszolja a fülünket, amikor az Isten szavát kellene meghallanunk. De a bűnre van gyógyír, még pedig a Krisztusba vetett hit. 
Krisztus azért jött a földre, hogy megszabadítson mindenkit – aki kéri – a bűntől. Ez tény. Ha ezt elhiszed, akkor Jézus végig tud vezetni azon az úton, amelyen megszabadulsz a felismert bűneidtől és a végén a tökéletes áldozat vérével megtisztulsz.
 3. Az életre keltő ígéret
Ha az emberre rá lenne bízva, hogy ítélkezzen önmaga felett, akkor mindig felmentő lenne az ítélet. Pál az 1Korinthus 11,31-ben – közvetlen az úrvacsora szereztetési igéje után – így fogalmaz: „Mert ha mi magunk ítélnénk meg önmagunkat, nem esnénk ítélet alá.” Ha viszont egymást kellene ítélnünk… akkor bizony üres lenne a menny. Legalábbis magyar nem-igen lenne ott. Talán ismeritek a régi történetet, hogy a látogató eljut a pokolba, aholis egymás mellett nagy üstökben szenvednek a különböző népek fiai bűneikért. Mindegyik üst mellett őrség, szögesdrót, magas falak – egyiknél szigorúbb, másiknál lazább –, de mindegyiknél láthatók akadályok a szökés megelőzősére. Egyetlen üst mellett nincs semmilyen eszköz a szökés megakadályozására. A vendég megkérdezi a kísérőjétől: „Hát annál az üstnél nem kell szökésre számítani? Olyan jól érzik magukat a benne lévők, hogy nem akarnak szökni?” Az ördög válaszol: „Szöknének azok, de abban az üstben a magyarok vannak. Ha csak kidugja a fejét az egyik, a többiek rögtön visszahúzzák!” 
Hála Istennek Ő az ítélkezést a maga hatáskörében tartotta. Nekünk azt a feladatot adta, hogy figyeljünk a magunk életére és harcoljunk a bűn ellen. És természetesen figyeljünk a közösségünk többi tagjára is, hogy segítsünk egymásnak a bűn elleni harcban. Ez a keresztyének feladata. 
A törvény nem képes életet adni, csak az ígéret, amelyet Jézusban kaptunk, kelt életre. Az ígéret pedig azoknak adatik, akik hisznek Jézusban. Az Ő személyében, áldozatában és visszajövetelében.
Befejezés
Testvéreim! Szeretek élni. Szeretem a családomat, a barátaimat, a természetet, a zenét és nagyon sok mindent. Élvezem, hogy élek. De amikor véget fog érni, akkor azzal a tudattal hagyom itt, hogy egy sokkal csodálatosabbat, egy örök életet kapok helyette az Úrtól. Tudom, mert ígéretem van rá. És tudom, hogy a szeretteim és a barátaim közül jó páran szintén megkapják, mert Krisztust követik, őbenne hisznek. Szomorkodom azok miatt, akik még nem hisznek valóban Jézusban, és igyekszem segíteni nekik az Ő megismerésében. 
Van egy kérdés, amit meg kell válaszolnunk mindnyájunknak. Szeretném, ha ezen tényleg valamennyien elgondolkodnátok. Miért küldte Isten Jézust a földre? Miért nem maradt odafent? Miért nem hagyott bennünket magunkra? Ennek a kérdésnek a megválaszolása kulcs lehet a számodra az Isten Üzenetének megértéséhez.
Ámen! 

Úrnapi Igehirdetés 2008. július 6.

Buenos Aires
Írta Tóth L. Kristóf lelkész. Az igehirdetés meghallgatható ide kattintva.


Lekció: 5Mózes 30,1-16
Textus: Galata 3,19-20
19Mi tehát a törvény? A bűnök miatt adatott, amíg eljön az utód, akinek az ígéret szól. A törvényt angyalok közölték közbenjáró által. 20Közbenjáróra nincs szükség, ahol nincs két fél. Isten pedig egy.
Cím: Mi tehát a törvény?

Bevezetés
Kedves testvérek!
Mint bizonyára észrevettétek, január óta a Galatákhoz írt levél igéit vesszük sorra a vasárnapi igehirdetések alkalmával. A kisázsiai galatáciabeli pogánykeresztyén gyülekezetek tagjaihoz írt tanító és intő levél Pál apostol hitoktatói, egyházatyai és apostoli szolgálatának fontos része. Az alapvető probléma az ó- és Újszövetség közötti lényegi kapcsolat meglátásának vagy elfogadásának hiányából fakadt. Úgy a jeruzsálemi atyák, Péter és társai, mint a frissen megtért galaták, nem látták jól, vagy nem akarták jól látni, hogy egyrészt az újszövetségi kijelentés az Ószövetségben gyökerezik, másrészt az ószövetségi kijelentés az Újszövetségben teljesedik ki. Erre van ingerenciája a mai kor emberének is, amikor szembetalálkozik a mai szemmel túlságosan határozottnak tűnő ószövetségi megoldásokkal, parancsokkal. Ilyen helyzetben az egyik út az, hogy relativizáljuk az Isten kijelentését, viszonylagossá tesszük, elhalványítjuk a jelentőségét. Ebben az a csapda, hogy egy idő után képesek leszünk bármelyik bibliai igét, amely nem felel meg az igényeinknek, háttérbe tolni, vagy egyszerűen az Isten kijelentésén kívülinek nyilvánítani. Márpedig ezt nem tehetjük meg. A kijelentés Istené, csak Őneki van joga megváltoztatni. A másik lehetőség az, hogy igyekszünk megkeresni, hogy milyen körülmények között hangzottak el az inkriminált kijelentések, és ebből igyekszünk megérteni az indítékokat. Ez sokkal fárasztóbb és felelősségteljesebb folyamat, mint az előző, ezért ritkább. De csak az utóbbi vezet célra. Mert nem csonkítja az Isten szavát, az ő tekintélyét, és ösztönöz bennünket arra, hogy egyre alaposabban ismerjük meg a Bibliát. Ezért vannak a gyülekezeti Istentiszteletek, és ezért képzik egyetemi fokú intézményekben a lelkészeket, hogy képesek legyenek segíteni a gyülekezet minden tagjának abban, hogy megértse az Isten szavát. És ezért nem közbenjáró vagy közvetítő a református lelkész Isten és ember között.
Mai igénkben előkerül egy fogalom, amellyel már találkoztunk és érintettük is a jelentését. Most azonban szeretném, ha egy kicsit alaposabban megvizsgálnánk, mert ez is abba a kategóriába tartozik, amire hajlamosak vagyunk azt mondani, mára elvesztette az aktualitását. Vagy inkább ki szoktuk válogatni, hogy melyik is vonatkozik ránk és melyik nem. A törvényről van szó.
1. A törvény
Természetesen szokás szerint először azt nézzük meg, hogy hogyan határozza meg a törvény szó jelentését a Keresztyén Bibliai Lexikon! „A bibliai törvény Isten kijelentett akarata az emberi magatartás szabályozására” Nos, ettől sokkal okosabbak nem lettünk, hiszen éppen azt szeretnénk megérteni, hogy miben más a bibliai törvényfogalom, mint a hétköznapi, ha úgy tetszik, állami. Ezért hatoljunk a dolgok mélyére!
Az Ótestamentum nem kevesebb mint öt plusz egy szót használ a törvény kifejezésére. A tóráh útmutatást, tanítást jelent, a michváh parancsot, a dávár igét, a hók rendelkezést, a mispát ítéletet, illetve jogot. A késői időkben a perzsa nyelvből átvett dát (ez a plusz egy) rendeletet jelent. Tehát megállapíthatjuk, hogy egyik ószövetségi szó sem fedi a mi értelmezésünk szerinti törvény fogalmát. Így aztán tovább kell haladnunk.
Az ókori Keletről több törvénygyűjtemény vagy töredék ismeretes: Úr-Nammu sumér király sztéléje (Kr. e. 21. szd.), Esnunna törvényei (Kr. e. 20. szd.), Lipit-Istár törvényei (19. szd.), a leghíresebb Hammurabi törvényoszlopa (18. szd.), hettita törvények (15. szd.), asszír törvények (Kr. e. 15-12. szd. újbabiloni törvények (kb. Kr. e. 7. szd.). Ezek összevetéséből látszik, hogy a kornak viszonylag egységes törvény-hagyománya volt. Mivel Izráel népe is ehhez a kultúrkörhöz tartozott, nem csoda, hogy sok hasonlóság, párhuzamosság jelenik meg e törvények és az ószövetségi rendelkezések között. Csak a leglényegesebb eltérésekre mutatok rá: a) Az ószövetségi törvényekben mindig Isten szól a népéhez. b) Az erkölcsi rendelkezések mindig vallási alapokon nyugszanak [A 10. parancsolat a vágyat is tiltja]. c) Nem részletekbe menőek, ami arra mutat, hogy útmutatásnak szánták őket. d) Emberségesek, védik az életet egyrészt a csonkolásos büntetés hiányával, másrészt az élet elleni tettek szigorú megtorlásával. Élet elleni bűnt nem lehet pénzbírsággal megváltani. e) Megvalósítják a törvény előtti egyenlőséget. Külön erővel védik az özvegyet, árvát. f) Végül védik a szexuális erkölcs tisztaságát.
2. A törvény Pál szerint
Pál – ezt már unalomig ismételtük – zsidó volt és farizeus családból származott. A kor egyik legnagyobb tanítójának, Gamálielnek a tanítványaként kapott betekintést a zsidó hitvilágba és ismerkedett meg a törvénnyel. Megtérése után pedig megismerte és megértette azt, hogy mit tanít Jézus a törvénnyel kapcsolatban. Ennek megfelelően harcol a törvény szó ellen, úgy, hogy részletesen kifejti: Isten akarata szabályozza az életünket. Nem a törvénnyel magával van tehát a baj, hanem annak téves értelmezésével, illetve a századok során rárakódott emberi eredetű hozzátételekkel. A törvény fogalmára Jézus idejére annyi torzulás tapadt, hogy az Urat a törvény alapján ölték meg. Emlékszünk a János evangéliuma 19,6-7-re, amikor Pilátus szabadon akarja engedni Jézust, de a főpapok így tiltakoznak: „Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát.” Mi már tudjuk, amit a vak vezetők akkor nem látták, hogy Jézus a legteljesebb kijelentést hozta Isten akaratáról. Isten a törvény – azaz, hangsúlyozom: Isten akarata – meg nem tartásáért büntette Izráelt a babiloni fogsággal, és az megrázta a népet. Elhárításként – miközben nem voltak próféták – rögzítették a parancsolatokat merev törvényekként. A paragrafusokat pedig ki lehet játszani, emlékszünk rá, amikor Jézus a felebarát szeretetére szólít fel, a farizeus meg visszakérdez: de hát ki is a felebarátom? Így távolodott el nép gondolataiban a törvény az Isten akaratától. Ezt látja világosan Pál. A törvény arra az időre adatott, ameddig nem jön el a törvény betöltője, Krisztus: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat.” (Máté 5,17).
3. Mi a törvény helye az én életemben
Azt gondolom, hogy jól látjuk, hogy a törvény és Istenígéretei között ellentétről szó sem lehet. Sokkal inkább az ígéretek evangéliuma mellett, a törvény Isten legnagyobb ajándéka. Ugyan nem a törvény adja az életet vagy a megigazítást, de roppant fontos szolgálatot teljesít az evangélium mellett. A törvény a hagyomány szerint angyalok által adatott a Mózes kezébe. A közbenjáró Mózes az Istené is, meg a népé is; a törvényadás aktusában tehát mintegy két szerződő fél közt közvetít. Milyen más viszont az ígéret: ott nincs közvetítő, abban egy akarat nyilvánul meg, az egy Isten szabad kegyelme. Ő közvetlenül szól Ábrahámhoz, mikor ígéretet tesz, s közvetlenül szól hozzánk is Krisztusban.
Így hát mielőtt megtértem, a törvény (a Tízparancsolat és a többi különböző nevű rendelkezés, parancsolat, utasítás) arra szolgált, hogy megmutassa nekem, mennyire távol vagyok attól az embertől, akinek az Isten akarata szerint lennem kellene. A törvény megismerése hozzásegített ahhoz, hogy meghozzam a döntést Jézus Krisztus mellett, és őrá bízzam az életemet. Őbenne a betöltött törvény hatálya alatt állok. Így lehetséges, amit Pál a Róma 13,8-ban mond: „aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt.”. Ezzel a gondolattal fogunk még találkozni a galata 6,2-ben is így: „Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét.” valamint az 1Tim 1,5-ben így: „A parancs célja pedig a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből fakadó szeretet.”
Aki Krisztusban van, az a szeretetben van, és annak számára a törvény már az, aminek Isten adta: útmutatásul az élethez.
Befejezés
Testvéreim! Nagyon erősen remélem, hogy nem estek abba a hibába, hogy azt mondjátok, az ószövetségi törvény a zsidóknak való. Amint ismerkedünk a törvény/kegyelem/ígéret témakörrel, látnotok kell, hogy ezek nem választhatók széjjel. Ennek megfelelően a törvénynek más helyen ugyan, mint a zsidóknál, de van helye a keresztyén ember életében is. Nem tolhatjuk félre, mert Istentől kapott útmutatónk az.
Okulásul zárszóként hadd vegyek ide egy igerészletet Pál apostol egy másik leveléből, a Rómaiaknak írtból: „Azt a törvényt találom tehát magamban, hogy - miközben a jót akarom tenni - csak a rosszat tudom cselekedni. 22Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint, 23de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével. 24Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? 25Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus! Én magam tehát értelmemmel az Isten törvényének szolgálok ugyan, testemmel azonban a bűn törvényének.” (Róma 17,21-25)
Ámen!