Úrnapi Igehirdetés 2008. május 25.

Buenos Aires, 2008. május 25.
írta Tóth L. Kristóf lelkész

Az igehirdetés meghallgatható ide kattintva.

Lekció: ApCsel 10,29b-44
Textus: Galata 3,1-4
Ó, esztelen galaták, ki igézett meg titeket, akiknek szeme előtt úgy írtuk le Jézus Krisztust, mintha közöttetek feszítették volna meg! 2Csak azt szeretném megtudni tőletek: a törvény cselekvése alapján kaptátok-e a Lelket, vagy az ige meghallásából származó hit alapján? 3Ennyire esztelenek vagytok? Amit Lélekben kezdtetek el, most testben akarjátok befejezni? 4Hiába tapasztaltatok ilyen nagy dolgokat? Ha így volna, valóban hiába.
Cím: Lélekben folytatni

Bevezetés
Kedves testvérek!
Tudjátok, hogy egy ember hányszor néz naponta tükörbe? Pihent agyú tudósok elvégeztek egy kísérletet, amiben olyan speciális tükröket helyeztek el, amelyek mögött kamera rejtőzött, néhány ember mindennapi életének helyszínein. Meg akarták számolni ugyanis, hogy napjában hányszor tekint bele egy átlagos ember a tükörbe. Kitaláljátok, mi lett az eredmény? Nos, egy átlagos ember napjában annyiszor pillant bele a tükörbe ahányszor csak alkalma van rá. Igen, a vizsgálati alanyok is azt mondták, amit te gondolsz most, hogy ez nem így van, nem nézel minden alkalommal tükörbe, de kísérlet-beli rejtett kamerák dokumentálták a tényt. Öntudatlanul is de minden alkalmat megragadunk, hogy megnézzük magunkat kívülről. Akár úgy, mint a kéményseprő, aki reggel belenéz a tükörbe és elégedetten azt mondja: „A koromhoz képest jól nézek ki.”
Amikor pedig belenézünk a tükörbe, gyakran megállapítjuk, hogy valami változott. Jól áll-e az új smink, vagy nem lenne-e már ideje megborotválkozni. Vagy nyúzottnak, fáradtnak, sápadtnak találjuk magunkat. Tehát a tükör segít bennünket abban, hogy észleljük a rendellenességet, illetve megfigyeljük a bekövetkezett vagy általunk készített változást. De van még egy referencia-forrás a számunkra, mégpedig a körülöttünk élők. A feleségem rám szól, hogy rosszul kötöttem meg a nyakkendőmet, én pedig segítek neki felvenni a nyakláncát. Amikor találkoznak egymással az emberek, akkor elmondják a másiknak, hogy jól néz ki, vagy figyelmeztetik, hogy nincs túl jó színben. Mindez – ha jól működik az emberek közötti kapcsolat – segítségünkre lehet akár egy súlyos betegség idejében való felismerésében, vagy csak abban, hogy színben nem illeszkedő ing és zakó viselésével ne csináljunk bohócot magunkból.
Már elég hosszú ideje ismerkedünk Galácia keresztyén lakóival. Január hatodikán kezdtük, és azóta minden magyar nyelvű vasárnapi alkalmon – húsvétot és pünkösdöt kivéve – egy-egy soron következő igerészlettel foglalkoztunk. Lassan elég jól ismerhetjük őket, és bele is tudjuk már képzelni magunkat az ő helyükbe. Nos, az eddigiekből már lassan kiderült, amit Pál apostol a mai igerészben határozottan ki is mond. Lényegében azt írja a galatáknak, hogy nézzetek már tükörbe, mert nem jól mennek a dolgaitok.
Pál felfedezett valamit, amit a galaták nem. Nem is vehették észre, mert két dolog nem volt rendben náluk: a tükör és az egymással való törődés. Ezek nélkül pedig az ember – kontroll híján – könnyen eltér a helyes iránytól. A galatákkal pont ez történt.
1. Mi történt a galatákkal?
Időrendben haladva először Pál apostol és munkatársa Barnabás első (és egyetlen közös) missziói útjukon 47-48-ban a Kisázsiai Galácia vidékén gyülekezeteket alapítottak. Ezt követően Pál második útján 49-51 táján meglátogatta a közösségeket és újabb gyülekezeteket plántált. Az evangéliumot – saját leírása szerint – nagy határozottsággal, meggyőző erővel, kifejezően hirdette ezeken a helyeken is. Szavaiban nincs okunk kételkedni, hiszen erre utalnak levelei, szavai, tanításai. A lehető legjobb alapot kapták tehát a galáciai keresztyének. Kapcsolatba is tudtak lépni Pállal, illetve az antiokhiai misszióval, persze a korabeli sebességgel, ez azonban mindenfajta krízishelyzetben elegendő lehetett volna. Nem tették meg. Kimaradt a külső kontroll, ez által a közösségben felmerült idegen tanítások rossz irányba befolyásolták őket. Amit Pál mond: megigézte őket valami vagy valaki. Hogy fordulhatott elő ez? Nos nyilván úgy, hogy az emberek nem figyelmeztették a másikat arra, hogy rossz úton jár. Nem működött a közösségben az a fajta összetartás, amiről a bevezetőben beszéltem, amikor az egyik ember segít a másiknak olyan esetben, amikor a másik nem láthatja azt, hogy miben szorul segítségre.
A Sátán ugrásra készen várja minden keresztyén közösségben, hogy ez bekövetkezzen. Hogy a keresztyének „békén hagyják” egymást, hogy ne figyeljenek a másik életére, és ne tegyék szóvá, ha valaki eltért az Igétől. Ugyanis a keresztyén ember Krisztusba kapaszkodik, és így marad fenn, így nem hullik alá a bűn fertőjébe véglegesen. De szüksége van a többi keresztyénre is. És ha már nem kapaszkodik a testvéreibe, akkor hamarosan kicsúszik a keze az Úr Jézuséból is! Ezért az egyik legfőbb célja az Isten ellenségének az, hogy a keresztyéneket valóban összekötő hit-kapcsolatokat elszaggassa.
Nincs kétségem, hogy Pál nem véletlenül használta az igézet szót. Ez a varázslásra utal, amit a mai, felvilágosult keresztyének mosolyogva a babonák közé szoktak sorolni. Nos, én nem úgy képzelem a galaták „megigézését”, elvarázslását, hogy egy képzett varázsló a pálcájával köröket leírva és varázsigéket mormolva megátkozta őket. Sokkal inkább a szavak varázslatára gondolok. Tudjátok, ugye, hogy ugyanazok a tények egy bizonyos csoportosításban homlokegyenest más reakciót válthatnak ki a hallgatókból, mint a másikban. S bizony ez volt a trükkje azoknak a „varázslóknak”, akik majdnem sikerrel vertek éket Pál és Péter, a zsidók és pogányok, a hit és a cselekedetek tana közé. Pál harcol értük, Jeruzsálembe megy, hogy az áskálódók terveit keresztezze, eközben pedig a háta mögött testvérei – mert a galáciaiak alapvetően megtértek voltak – átadják magukat a tévelygésnek. Ez történt tehát a galatákkal.
2. Merre van a kiút?
Pál szavaiból nem kihallatszik sokkal inkább kiordít, milyen kiábrándító volt az apostol számára az, ami szeretett testvérei között történt. Nem sok helyen találkozunk ilyen kifakadással a Bibliában, mint itt, ahol Pál esztelennek (ÚF), ostobának (Szt. István), balgatagnak (Károli), értetlennek (Luther) bolondnak (King James), intelligencia nélkülinek (La Biblie de Jérusalem), értelem nélkülinek (Reina-Valera) nevezi testvéreit. De miért ez a nagy izgalom? Mi indította Pált, hogy ilyen keményen fogalmazzon? Az aggódás. Ugyanis a galáciaiak tudtukon kívül nagy veszélybe keveredtek. Megtértek, megismerték Jézus Krisztust, elfogadták, hogy Őt követik, mégis eltértek az Igétől, nem követték Jézust. Az ilyen helyzetre pedig elég borús folytatás jöhet. A Zsidókhoz írt levél szerzője – akiről csak feltételezzük, hogy azonos Pállal – így ír a levele 6. fejezetének 4-6 verseiben azokról, akik elszakadnak a Krisztustól, miután egyszer már megtértek: „Lehetetlen ugyanis, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, s megízlelték a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szentléleknek, 5akik megízlelték az Isten felséges beszédét és a jövendő világ erőit, 6de elestek: azok ismét megújuljanak és megtérjenek; hiszen újra megfeszítik önmaguknak az Isten Fiát, és meggyalázzák őt”. S bizony ennek sötét árnya lebegett a galaták feje fölött, és ezt Pál látta jól. Ezért a kemény hang.
A kiút pedig mint mindig, amikor Krisztusról van szó, felfelé van. Helyre kell állítani a kapcsolatot az Úrral, és a testvérekkel, mert ha nincs tükör, akkor nem látom magam, és azt képzelem, mindent jól csinálok. Mert az ember ilyen. Ha nincs egy objektív visszacsatolás, akkor elcsúszik rossz irányba.
3. Testben bevégezni
A galaták lélekben kezdték keresni az Urat és rá is leltek, aztán szintén lélekben követték őt. Ez azt jelenti, hogy értelmükkel megértették, hogy Jézusban van a megváltás, és hitük ébredt, amellyel elfogadták a kegyelmet és követni kezdték Jézust. A megtérésükben a Szent Lélek játszott kulcsszerepet, ő volt az, aki elvezette őket a kereszt tövén át az üdvösségre Krisztusban. Ez a jellegzetes pogánykeresztyén életút. Később azonban – a megigézés folyományaként – elszakadtak a kegyelem mindennapos megtapasztalásától, és hajlamosakká lettek arra, hogy azt képzeljék, pótolni lehet a kegyelemben való hitet cselekedetekkel. Ezért rítusokban, szertartásokban, szabályokban kezdtek gondolkodni. Talán többé nem Krisztus jelenléte jelentette a számukra az Istentiszteletet, hanem a megadott időpont. Nem a Krisztust szeretők közössége jelentette a gyülekezetet, hanem a beiratkozottak, a közös étkezésre élelmet hozók, a gyűjtések alkalmával adakozók csoportja. És nem a hit, a szívből fakadó imádkozás, a szeretet gyakorlati megvalósítása jelentette számukra a keresztyén életet, hanem bizonyos szabályok betartása és elvárásoknak való megfelelés.
Könnyen elítéljük a galáciaiakat, de vajon nem vagyunk-e ilyenek mi is? Talán most épp nem, de biztos volt olyan szakasza az életünknek, amikor szívesebben tekintettük valóságosnak az előbbi felsorolt meghatározások másodikát. De nem az volt a galaták küldetése, s a mienk sem az, hogy amit lélekben – azaz hittel – elkezdtünk, azt testben – azaz szabályok és elvárások közé szorulva fejezzük be.
Ha a szerelem az, ami, tehát hogy egyvalakivel osztom meg az életemet, elviselem a rossz tulajdonságait is, és nem hagyom el soha, mert ő az enyém, akkor nem lehet igaz, hogy a szerelem elmúlik. Megfáradhat, válságba kerülhet, akár meg is szűnhet, de elmúlni nem múlhat el. Szépen lassan nem változhat meg, nem adhatja át a helyét másnak, a szeretetnek vagy a megszokásnak se. Elszakadhat, eltörhet, de nem nyúlhat meg, nem válhat folyékonnyá. És szerintem ilyen a keresztyén élet is. Aki valóban követi Krisztust, az lélekben marad. Megfáradhat, hite válságba kerülhet, de nem langyosodhat el. Nem fejezheti be testben azt, amit lélekben kezdett el. Vagy ha igen, akkor onnan talán nincs is visszatérés. És talán erre a talánra sincs szükség itt, mert a Biblia – ahogy feljebb olvastuk is – elég világosan fogalmaz.
Sokan vannak, akik szerint a szerelem átadja a helyét a szeretetnek. Ezekkel nem akarok vitatkozni, mert nem lényeges. De sokan vannak – és ezekkel hajlandó vagyok vitába szállni –, akik szerint a keresztyénséget lehet takarékon élni. Lehet Krisztust félig (negyedig, nyolcadig, tizenhatodig…) követni. Lehet a Bibliából csak azokat a részeket elfogadni, amelyek kényelmesek. De ez – hála Istennek! – nem így van. Ez a testben élt keresztyénség. A cselekedetek által való megigazulás. Vagy nevezzük névleges keresztyénségnek. Ez, ami mindig visszatér, mert az ember számára könnyebbnek tűnik. De harcolt ellene Pál kétezer éve, Kálvin ötszáz éve, Wesley János kétszáz éve, Spurgeon száz éve, Zimányi József ötven éve, és most nekünk is harcolni kell ellene. Életre halálra. Mert Pál azt mondja a Róma 6,10-ben: „…aki meghalt, az meghalt a bűnnek egyszer s mindenkorra, aki pedig él, az az Istennek él.”
Befejezés
Testvéreim! Ne legyünk esztelenek, balgák, ostobák, értelem nélküliek, hanem újuljunk meg, tegyük félre a megszokott de formális keresztyénségünket, és engedjük, hogy Jézus Krisztus teljesen megújítson bennünket. Azért, hogy igazi, élő keresztyének legyünk. Olyanok, mint azok a galáciaiak, akik hallgattak Pál intésére és szakítottak a Bibliával ellentétes, Krisztus tanításával szemben álló tanokkal.
Lehet a lélekben megkezdett és testben folytatott keresztyén életet újra lelkivé tenni. Sőt, lehet lélekben folytatni!
Ámen!

Pünkösdi Igehirdetés 2008. május 11.

Írta Tóth L. Kristóf lelkész. Az Igehirdetés meghallgatható ide kattintva.

Buenos Aires, 2008. május 11.

Lekció:
ApCsel 2,1-18
Textus:
Jóel. 3,1-2
Azután kitöltöm majd lelkemet minden emberre. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak. 2Még a szolgákra és szolgálókra is kitöltöm lelkemet abban az időben.

Cím:A Szent Lélek
Bevezetés
Kedves testvérek!
Nem sok híja van, hogy kétezer éve legyen annak, hogy pünkösdöt ünnepeljük. A Krisztus utáni 32. év sziván hónap 6. napján, ötven nappal Krisztus feltámadása és tízzel mennybemenetele után teljesedett be Jóel évezredes próféciája.
Ki volt Jóel? Ezt a kérdést röviden megválaszolhatjuk: próféta a Kr. e. 9. – 8. században. Semmi többet nem tudunk róla. Az úgynevezett kispróféták közé tartozik, nem jelentősége, hanem írásának mérete miatt. Jóel könyve – az Új fordításban – 4 fejezetből áll, a legrövidebb kispróféta Haggeus, két fejezetével. A négy nagypróféta (Ézsaiás Jeremiás, Ezékiel és Dániel) közül az első, Ézsaiás a leghosszabb, 66 fejezetével. Még egy érdekesség Jóellel kapcsolatban: a Károli és a modern fordítások között néhány helyen eltérés van a versszámozásokat illetően, és mai igénk helye pont ezek közé tartozik. Károli Gáspár fordításában Jóel könyve három fejezetből áll, az Újfordításban egyel többől. Így az előbbiben e két igevers a 2. fejezet végére, míg az eredeti kéziratok alapján végzett revízió szerint számozott Újfordításban a harmadik elejére esik. Aki tehát otthon ki akarja keresni a mai igét, a Károliban a 2,28-29-ben keresse!
Jóel könyve egy sáskajárásban megnyilvánuló csapás kapcsán a bűnért járó büntetésről, a bűnbánatról és a megbocsátást követő áldásról szól. De ismertségét a Szent Lélek kitöltéséről szóló próféciájának köszönheti.
A pünkösdkor ünnepelt események Krisztus keresztre feszítésének évében történtek, a Niszan hónap 15-21 napjai között tartott pészach, azaz zsidó húsvét után hét héttel, azaz ötven nappal. Ekkor tartották a zsidók a hetek ünnepét, a Sávuótot, ami egyrészt aratási ünnep, másrészt a Tóra ünnepe. A hagyomány szerint ezen a napon adta át a Sínai hegynél Isten a Tízparancsolatot tartalmazó kőtáblákat Mózesnek. Jelentős ünnep volt ez tehát a Krisztus korabeli zsidóság számára is. Jeruzsálemben körülbelül akkora zarándoksereg lehetett jelen, mint Pészachkor. Az események, melyek leírását a lekcióban hallottuk, nem Péter lakásánál egy szűk utcában, hanem a templomtéren történtek. Így lehetett valóban több ezer tanúja a természetfeletti eseménynek. A tanítványok, élükön Péterrel alig valamivel tájékozottabbak az események értékelésében, mint a sokaság. Őnekik Jézus másfél héttel korábban megmondta, hogy kitölti Lelkét, tehát nekik nem volt kérdéses, kitől származik mindaz, ami történt. A sokaság számára viszont ezen információ nélkül csak a nyilvánvalónak látszó magyarázat látszik valószerűnek: ezen zsidó férfiak berúgtak. Hogy mennyire nem így volt, az kiderült a következő eseményekből aznap, másnap, a következő hetekben és az azóta eltelt pár évszázad során. Az egyháztörténet – a keresztyének hibáival, bűneivel együtt – ékes bizonyítéka a Szent Lélek munkálkodásának. De mai témánk nem ez. Hanem inkább a jóval ősibb ige, a jóeli prófécia.

1. Prófétálás, álomlátás, látomások
E három fogalmat hajlamosak vagyunk az Ószövetség világába száműzni, holott van szerepük az Újszövetség korában, sőt, manapság is. Kapcsolatban vannak egymással, de mindhárman különböző dolgot jelölnek.
A prófétaság ÓSZ felfogásának lényegét Mózes elhívásából érthetjük meg. (2Móz 4,14-16). Ő arra való hivatkozással, hogy ő nehezen beszél, elhárítaná az Isten által neki szánt feladatot. Az Úr ezért Áront adja mellé szószólónak. Mózes megmondja neki, mit kell mondania, ő pedig Mózes helyett beszél a néppel. Úgy, mint ahogy Isten megmondja a prófétának, mit kell mondania, az pedig Isten szájaként tovább mondja a népnek.
A próféta, illetve a prófétáló személy nem a saját véleményét hangoztatja, ez különbözteti meg a hamis prófétától. Az ószövetségi törvény halálbüntetést ír elő arra a prófétára, aki idegen istenekhez csábítja a népet, akkor is, ha jelekkel és csodákkal igazolja mondanivalóját (5Móz 13,2-6), és az isteni felhatalmazás nélkül prófétálóra is (5Móz 18,20). A prófétai révület a természetfölötti eredet felé mutatott, de hamis próféták mesterséges eszközökkel is elő tudták állítani, ezért később már nem emlegetik. A legitimációt inkább a prófétai elhivatással igazolják (Ézs 6; Jer 1; Ez 1-3; Ám 3,3-8), vagy a látomások leírásával.
Isten az álmot különböző formában használja a kijelentés eszközeként. Lehet egyszerű jóslat, a jövőnek képekben történő megjelenítése, mint József álma a búzakévékről (1Móz 37,5kk), vagy Gedeon vitézének álma a Midján elleni háborúban (Bír 7,13); lehet egy titok megfejtése, mint a témáni Elifáz álma Jób könyvéből (4,12kk). Lehet Istentől jövő intés, figyelmeztetés, mint Jób 7,14-ben; isteni parancsadás, mint Abímeleknek, amikor Ábrahám feleségét, Sárát hajadonnak gondolva feleségül akarta venni, de Isten álomban világosította fel és rendelte el, hogy engedje vissza Ábrahámhoz (1Móz 20,6).
Az Újszövetségben ritkábban ugyan, de találkozunk álommal. Az ApCsel-ben négyszer olvasunk arról, hogyan inti és vigasztalja Krisztus Pál apostolt álom által (ApCsel 16,9; 18,9; 23,11; 27,23). Pál leveleiben sehol sem említ kijelentésértékű álmokat, s nem is hivatkozik egyetlen olyan esetre sem, amikor álomban nyert volna Istentől kinyilatkoztatást. Az ÚSZ-ben egyébként is egyfajta határozott kritikai magatartás figyelhető meg az álmokkal szemben, ami természetesen nem jelenti azt, hogy az ÚSZ nem ismeri el a kinyilatkoztatásnak azt a módját, melyet Isten az ÓSZ-i időkben gyakran alkalmazott.
A látás a prófétálással rokon dolog. A nöbí, a próféta héberül látót jelent. Istent nem lehet színről színre látni. Ha mégis megmutatja magát az embernek, akkor ez a legnagyobb kegyelem jele. Isten látomások, víziók útján is küldi üzenetét. Ennek címzettjei a próféták és az Isten Lelke által megragadott emberek. Próféta=látó. A látás az üdvösségben való részesedés, mint Simeon esetében, aki addig nem látott halált, amíg nem látta megváltóját (Lk 2,26), és ezért a Krisztus melletti döntésre hív (Mt 21,32; Mk 8,18).

2. A szentlelkes kor
Jeruzsálemben tehát megtörtént a Szent Lélek kitöltése, méghozzá kicsit úgy, mint amikor bort tölt ki az ember egy pohárba, kicsit túl nagy lendülettel. A Szent Lélek túlcsordult. Talán senki nem gondolta, aki valaha addig olvasta Jóel próféciáját, hogy az Isten lelke ilyen módon fog kiáradni. Ennyire egybekovácsolja azokat, akik Isten oldalán állnak – legyenek akár Krisztust követő tanítványok, vagy a Messiást őszinte szívvel váró és kereső zsidók –, és mennyire elválasztja azokat, akik csak látványosságot, vagy esetleg botrányt látnak benne.
Pénteken egy kedves barátommal való beszélgetés során fogalmaztam meg egy gondolatot. Arról beszélgettünk, hogy a személyes kereszténység kulcskérdése a megtérés. A nem megtért, a világ szerint élő ember – azaz mindenki a megtérése előtt – úgy érzi, hogy a vallás törvények megtartásából áll. Próbál megfelelni bizonyos írott vagy íratlan szabályoknak, hogy elnyerje Isten jóindulatát, de látnia kell, hogy hiába erőlködik. Megtérése után azonban az ember rájön, hogy Jézus nem elsősorban a szabályok megtartásában segít, hanem Ő maga a kegyelem megjelenése, a megtestesült megbocsátás. A megtért embernek a Szent Lélek megmutatja, hogyan kell szinte önkéntelenül a bűn ellen harcolni, és hogyan lehet a bűnbánat az élet természetes része.
Ezért nem lehetséges a Szent Lélek nélkül keresztyénnek lenni. Krisztus nélkül nincs bűnbocsánat, Szent Lélek nélkül nincs kegyelem, mert Őnélküle ez csak egy üres szólam. Szent Lélek az, aki segít megvalósítani, megélni azt, aminek a lehetőségét Jézus áldozata hozta el: a (z igazi) keresztyén életet.

3. A Szent Lélekben részesülők
Jóel prófétai szava világosan megmondja, hogy ki mindenki részesülhet a Szent Lélek áldásában, és ki mindenki nem. Csak és kizárólag azok, akik a fiai vagy lányai, esetleg a szolgálói/szolgálólányai valakinek. Ne intézzük el könnyen ezt, hogy mindenki. Mert nem arról van szó csupán, hogy itt egy szép lehetőség, élhetek vele, vagy nem. Én sokkal szívesebben fordítanám úgy, hogy bárkire. Mert csak az kap Szent Lelket, aki kér, és elfogadja. Nehogy azt képzelje bárki, hogy a pünkösd az az ünnep, amikor Isten kitölti Lelkét boldog-boldogtalanra! Erről nincs szó! Szent Lélek azért jött a földre, hogy elvezesse az embereket Krisztus keresztjéhez, majd onnan (!) az örökéletbe. Aki nem engedi meg, hogy Ő vezesse, az nem fog eljutni se az elsőhöz, se a másodikhoz. Szent Lélek nélkül a keresztyénség csak szertartás, az imádkozás monologizálás, az igehirdetés előadás, a Biblia mesegyűjtemény, a Gyülekezet vasárnapi klub, az Istentisztelet időtöltés. Krisztus pedig egy kétezer éve élt erkölcsi-etikai nagyság. Mindazok számára pedig, akik meghívják és beengedik az életükbe Szent Lelket, azok számára a keresztyénség életforma, az imádság beszélgetés Istennel, az igehirdetés az Isten időszerű élő üzenete, a Biblia Isten örökérvényű kijelentése, a Gyülekezet a Krisztus-követők szolgáló közössége, az Istentisztelet pedig az Isten jelenlétébe való belépés. Krisztus pedig a Megmentő.
Ha úgy érzed, hogy szükséged van a Szent Lélekre, akkor gondold végig a következőket:
- Úgy érzed-e, hogy megmentésre szorulsz bűneid miatt?
- Érted és hiszed-e, hogy Krisztus érted és helyetted halt meg?
- Akarod és fogod-e követni Jézus tanítását teljes életedben?
Ha a válasz igen, akkor be kell fogadnod az életedbe az Úr Jézust, mint személyes megváltódat, megmentődet. Ha ez megtörtént, akkor kérd, hogy Szent Lélek ajándékát. Mert megtérés, Jézus melletti elkötelezettség nélkül Szent Lélek nem fog bejönni az életedbe. Ő csak ott munkálkodik, ahol Jézust szeretik, követik és dicsőítik. Aki ezt megteszi, bárki légyen is az, részesülhet a pünkösdi csodában.

Befejezés
Háromezer megtért emberrel létrejött Jeruzsálemben az első újszövetségi gyülekezet, ezért Pünkösd az Egyház születésnapja is. De nem a Református Egyházé. Nem is a Római Katolikus Egyházé. Hanem azé az egyházé, amelyet a Jelenések könyve Krisztus menyasszonyának nevez. Azoknak a közösségéé, akik Krisztust dicsőítve, Őt követve és szeretve részesültek a Szent Lélekből. Ezen Egyház kiterjed a világ minden részére, minden evangéliumi alapon álló felekezetben vannak tagjai, és amikor Jézus eljön újra, ők – helyesebben mi, mert személy szerint én beletartozom, s remélem, minél többen közületek is – fogjuk őt köszönteni.
Aki még nem tette meg, csatlakozzon a Jézus Krisztust követők táborához! Kövessük Őt, hirdessük tetteit, és éljünk a Szent Lélek ajándékával!
Ámen!

Úrnapi Igehirdetés 2008. május 4.

Írta Tóth L. Kristóf lelkész. Az igehirdetés meghallgatható ide kattintva.
Buenos Aires

Lekció: Zsoltárok 143
Textus: Galata 2,20-21
20Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem. 21Én nem vetem el az Isten kegyelmét: mert ha a törvény által van a megigazulás, akkor Krisztus hiába halt meg.

Cím: Nem hiába halt meg

Bevezetés
Kedves testvérek!
Csütörtökön jeles ünnepünk volt. Sajnos lassan-lassan elfeledkezünk róla, kis híja volt, hogy én magam számára is észrevétlenül teljen el. Természetesen nem a munka ünnepére gondolok, bár szerintem igen fontos és jó dolog, hogy van egy olyan nap, amikor a munkát és a munkást ünnepeljük. És ezen az egy napon legalább mindenki találkozik azzal a kifejezéssel, hogy „dolgozni”.
Az ünnep, ami a miénk, keresztyéneké, és idén épp május elsejére esett, az a Mennybemenetel ünnepe. Feltámadása után 40 nappal, a Szent Lélek kitöltetése, azaz Pünkösd előtt pedig tíz nappal Jézus tanítványai szeme láttára emeltetett fel a mennybe az Olajfák hegyéről. Utolsó szavaival, melyeket tanítványainak mondott, felhatalmazta őket egyrészt a keresztség sákramentumának gyakorlására, másrészt a világ minden részére kiterjedő misszióra, azaz az evangélium hirdetésére. E szavakat mondta ott, akkor Jézus: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. 19Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, 20tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Ez a rövid – missziói – parancs kihatott az egész keresztyénség történetére, lényegére, mert rámutat a küldetésünkre. Jézus tulajdonképpen arra figyelmezteti tanítványait, hogy az evangélium nem egy szűk köré, nem a tanítványok, nem is a Jézus nyomában járók, de nem is csupán a Krisztusban a Messiást felismerő zsidók számára adatott, hanem minden egyes embernek. Erről beszél Jézus, amikor felemeltetik a mennybe. Amint egyre magasabban van, úgy egyre nagyobb horizontot fog be tekintete és ugyanígy sorolja az egyre távolibb munkaterületeket követőinek, amint Lukács evangélista az Apostolok Cselekedeteiben leírja: „erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.” Nagyvárosban és vidéken, barátságos és ellenséges környezetben, zsidók és nem zsidók között, az egész világon.
Ebben a küldetésben éppen Pál volt az, aki a legvégsőkig elment. Egyrészt az ellenséges környezetben való szolgálat tekintetében, másrészt a földrajzi távolságot illetően. Pál volt ugyanis, aki szolgálatát az akkor ismert világ legnyugatibb pontjáig terjesztette ki: az Ibériai-félszigetig, Hispániáig. Ahol pedig akkoriban ki volt írva Gibraltár szikláira latinul: NON PLUS ULTRA, azaz nincs tovább. Aztán kiderült, hogy van, és a keresztyén misszió ma már valóban az egész világra kiterjed.
Mai igénk a megszokott igemagyarázatok szerint tulajdonképpen Pál tömör hitvallása szolgálatának lényegéről. Én azonban inkább onnan szeretném megközelíteni, hogy felteszem: e szavak Pál önmeghatározását hordozzák, mégpedig Krisztustól kiindulva. Pál személyiségének megváltozását, irányultságának megfordulását elemzi önmaga és hallgatósága előtt – ebből induljunk ki ma!
Három szokásos pontom ma egy lesz csak, és ennek címe: Krisztus és én.

Most egyes szám első személyben fogok beszélni, és amit mondok, az mind érvényes rám, mert Pál e szavai érvényesek rám. Ezzel elsősorban azt szeretném kifejezni, hogy mit jelent az én életemben Krisztus követőjének lenni, de tudom, hogy bárki lehet nálam milliószorta jobb követője, és erősen remélem, hogy e bizonyságtétel hallgatói között is van ilyen.

A régi – talán sokak által ismert – történet szerint egy fiúcska elment egy keresztyén táborba. Első ilyen tábora volt, ezért kapott a nagymamájától egy Bibliát. Az indulás előtt a fiúcska beleírta a Bibliába, hogy Jézus Krisztus a megváltó. Elment a táborba, és amikor hazaért, hívő nagymamája megkérdezte tőle: No, kisunokám, mi történt a táborban. Semmi különös – felelte a fiú – csak egy betűnyit változtam meg. És megmutatta a Bibliájában a bejegyzést. Valóban csak egy betű különbség volt, egy „m”. Az volt beleírva: Jézus Krisztus a megváltóm. Ilyen egyszerű. A fiú a táborban megértette, kicsoda Jézus. Ha mindenki, aki keresztyén táborba megy, Istentiszteletre jár, csak egy betűnyit változna, más lenne a világ. Az életem egy pontján én is odaírtam a magam „m” betűjét, és átadtam az életemet Jézusnak. Amikor Pál e szavait olvastam először, hogy Krisztussal együtt én is keresztre vagyok feszítve, megijedtem. Nem gondoltam volna Istenről, hogy Ő ilyet akar. Hogy keresztre leszek feszítve. Aztán rájöttem, hogy Pál nem arról beszél, hogy ugyanúgy, mint az Úr Jézus, őt is felszögezték a fára, hanem valami sokkal csodálatosabbról. Arról, hogy Krisztus áldozata érvényes az ő nyomorult bűnös életére is. Nem kell keresztre feszíttetnünk, mert Jézus már elhordozta a bűneinket. Sokkal könnyebb dolgunk van. Ugyanakkor viszont sokkal nehezebb is ez, mint a keresztre feszítettség kínhalála. Kínhalált halni fájdalmas, borzalmas, de viszonylag hamar túlvan az ember rajta. Krisztushoz méltó életet élni a nap 24 órájában, a hét hét napján, az év tizenkét hónapjában! Ez már sokkal nehezebb. Ehhez nyújt segítséget az, amit Pál mond: keresztre vagyok feszítve Krisztussal. Az én életem is ott van a kereszten. Nem tehetem meg – Jézus áldozatának semmibevétele, sőt megcsúfolása nélkül –, hogy méltatlanul élek. Krisztus él bennem, tehát már nem csak úgy vagyok felelős önmagamért, hogy amit teszek, mondok, gondolok, az Tóth Kristóf ügye és felelőssége, hanem immár Krisztus él bennem, így őrá vet rossz fényt minden bűnös cselekedetem, szavam, gondolatom. Ezért oly plasztikus Pál mondata: tényleg keresztre vagyok feszítve.

Nem én élek, hanem Krisztus él bennem. Az emberi részem elhalt, mégpedig akkor, amikor megtértem – azaz odaadtam az életem Krisztusnak. Ugyanis addig, amíg nem hoztam felelős döntést az örökéletemről, tehát nem döntöttem Jézus Krisztus mellett, szellemileg halott voltam. Nem volt kapcsolatom az éltetővel, Istennel. Amikor azonban megértettem, hogy bűneim miatt a szellemem halott, ráadásul az életem az örök halál, a kárhozat felé rohan segítség nélkül, és átadtam az életem irányítását Jézusnak, akkor szellemem életre kel, és attól fogva az irányít, mert kapcsolatban van Jézussal. Többé nem én élek, nem az én személyiségem irányít, hanem az Isten Szent Lelke, mert attól fogva bennem él Krisztus.
Itt könnyű megtorpanni, és megijedni, hogy akkor ha én egyes tulajdonságaimban „ember maradtam”, akkor nem vagyok jó követője Jézusnak? Hiszen az, aki Őt követi, tökéletes, szuperszellemi keresztyén kell legyen. Viszont testben élünk, szükségleteink, vágyaink, gyengeségeink vannak. Hogy lehet egy keresztyén szupermen egyszerre földi lény is? Hát, biztos, hogy nem kettős személyiséggel . Pál azt mondja, hogy meg vagyok feszítve, és az Isten ellen lázadó énem halott. Ez befejezett tény. Nincs vita. Ugyanakkor ezt a tényt az Isten legfőbb ellensége gyakran figyelmen kívül hagyja. Megpróbálja elhitetni velünk, hogy nem úgy van, ahogy a Biblia tanítja. És ezt a tervét legkönnyebben a földi életmódunkba való beleakaszkodással éri el. Ezért fontos erőt merítenünk, szellemi muníciót vennünk abból a tényből, hogy a megtérésünket követő életünket immár Krisztusban éljük. Nincs már benne az életünkben az a bűn, amibe a Sátán joggal beleköthetne. A bűn az ember életében olyan, mint egy autóban a menet közben behúzva maradt kézifék. Nem akadályoz meg a haladásban, de lassít. És bizony, ha sok meg nem bánt bűnt talál az életünkben a gonosz, akkor sok behúzott kézifékkel egyre lassabban és lassabban haladunk!
De itt a bátorítás: Krisztus szeretett engem és önmagát adta értem. Nem egyszerű a keresztyén élet. Nem könnyű Krisztus útján járni. A világ megpróbál szép szóval vagy erőszakkal eltéríteni róla. De egy dolog biztos. Az, hogy Jézus Krisztus szeretett, már akkor, amikor még nem ismertem őt, de szeretett akkor is, amikor már ismertem Őt, mégis a bűn útját jártam. Annyira szeretett, hogy odaadta értem ártatlan életét már akkor, amikor még szó sem volt arról, hogy meg fogok születni, nemhogy arról, hogy az Ő követőjéül fogok szegődni. Már akkor gondolt rám, amikor még a nagyapám nagyapjának a nagyapja sem élt még.
Tehát értékes vagyok, és Te is értékes vagy Jézus szemében. Ezért akar megszólítani minden nap, ezért akar segítséget nyújtani neked, hogy kitarts mellette és legyőzd a kísértéseket.
Befejezés
Befejezésül álljon itt csak az Ige újra, ez alkalommal Károli Gáspár fordításában, úgy, ahogy életemben először olvastam és tanultam:

„Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem.”
Ámen!