Buenos Aires, 2008. május 25.
írta Tóth L. Kristóf lelkész
Az igehirdetés meghallgatható ide kattintva.
Lekció: ApCsel 10,29b-44
Textus: Galata 3,1-4
Ó, esztelen galaták, ki igézett meg titeket, akiknek szeme előtt úgy írtuk le Jézus Krisztust, mintha közöttetek feszítették volna meg! 2Csak azt szeretném megtudni tőletek: a törvény cselekvése alapján kaptátok-e a Lelket, vagy az ige meghallásából származó hit alapján? 3Ennyire esztelenek vagytok? Amit Lélekben kezdtetek el, most testben akarjátok befejezni? 4Hiába tapasztaltatok ilyen nagy dolgokat? Ha így volna, valóban hiába.
Cím: Lélekben folytatni
Bevezetés
Kedves testvérek!
Tudjátok, hogy egy ember hányszor néz naponta tükörbe? Pihent agyú tudósok elvégeztek egy kísérletet, amiben olyan speciális tükröket helyeztek el, amelyek mögött kamera rejtőzött, néhány ember mindennapi életének helyszínein. Meg akarták számolni ugyanis, hogy napjában hányszor tekint bele egy átlagos ember a tükörbe. Kitaláljátok, mi lett az eredmény? Nos, egy átlagos ember napjában annyiszor pillant bele a tükörbe ahányszor csak alkalma van rá. Igen, a vizsgálati alanyok is azt mondták, amit te gondolsz most, hogy ez nem így van, nem nézel minden alkalommal tükörbe, de kísérlet-beli rejtett kamerák dokumentálták a tényt. Öntudatlanul is de minden alkalmat megragadunk, hogy megnézzük magunkat kívülről. Akár úgy, mint a kéményseprő, aki reggel belenéz a tükörbe és elégedetten azt mondja: „A koromhoz képest jól nézek ki.”
Amikor pedig belenézünk a tükörbe, gyakran megállapítjuk, hogy valami változott. Jól áll-e az új smink, vagy nem lenne-e már ideje megborotválkozni. Vagy nyúzottnak, fáradtnak, sápadtnak találjuk magunkat. Tehát a tükör segít bennünket abban, hogy észleljük a rendellenességet, illetve megfigyeljük a bekövetkezett vagy általunk készített változást. De van még egy referencia-forrás a számunkra, mégpedig a körülöttünk élők. A feleségem rám szól, hogy rosszul kötöttem meg a nyakkendőmet, én pedig segítek neki felvenni a nyakláncát. Amikor találkoznak egymással az emberek, akkor elmondják a másiknak, hogy jól néz ki, vagy figyelmeztetik, hogy nincs túl jó színben. Mindez – ha jól működik az emberek közötti kapcsolat – segítségünkre lehet akár egy súlyos betegség idejében való felismerésében, vagy csak abban, hogy színben nem illeszkedő ing és zakó viselésével ne csináljunk bohócot magunkból.
Már elég hosszú ideje ismerkedünk Galácia keresztyén lakóival. Január hatodikán kezdtük, és azóta minden magyar nyelvű vasárnapi alkalmon – húsvétot és pünkösdöt kivéve – egy-egy soron következő igerészlettel foglalkoztunk. Lassan elég jól ismerhetjük őket, és bele is tudjuk már képzelni magunkat az ő helyükbe. Nos, az eddigiekből már lassan kiderült, amit Pál apostol a mai igerészben határozottan ki is mond. Lényegében azt írja a galatáknak, hogy nézzetek már tükörbe, mert nem jól mennek a dolgaitok.
Pál felfedezett valamit, amit a galaták nem. Nem is vehették észre, mert két dolog nem volt rendben náluk: a tükör és az egymással való törődés. Ezek nélkül pedig az ember – kontroll híján – könnyen eltér a helyes iránytól. A galatákkal pont ez történt.
1. Mi történt a galatákkal?
Időrendben haladva először Pál apostol és munkatársa Barnabás első (és egyetlen közös) missziói útjukon 47-48-ban a Kisázsiai Galácia vidékén gyülekezeteket alapítottak. Ezt követően Pál második útján 49-51 táján meglátogatta a közösségeket és újabb gyülekezeteket plántált. Az evangéliumot – saját leírása szerint – nagy határozottsággal, meggyőző erővel, kifejezően hirdette ezeken a helyeken is. Szavaiban nincs okunk kételkedni, hiszen erre utalnak levelei, szavai, tanításai. A lehető legjobb alapot kapták tehát a galáciai keresztyének. Kapcsolatba is tudtak lépni Pállal, illetve az antiokhiai misszióval, persze a korabeli sebességgel, ez azonban mindenfajta krízishelyzetben elegendő lehetett volna. Nem tették meg. Kimaradt a külső kontroll, ez által a közösségben felmerült idegen tanítások rossz irányba befolyásolták őket. Amit Pál mond: megigézte őket valami vagy valaki. Hogy fordulhatott elő ez? Nos nyilván úgy, hogy az emberek nem figyelmeztették a másikat arra, hogy rossz úton jár. Nem működött a közösségben az a fajta összetartás, amiről a bevezetőben beszéltem, amikor az egyik ember segít a másiknak olyan esetben, amikor a másik nem láthatja azt, hogy miben szorul segítségre.
A Sátán ugrásra készen várja minden keresztyén közösségben, hogy ez bekövetkezzen. Hogy a keresztyének „békén hagyják” egymást, hogy ne figyeljenek a másik életére, és ne tegyék szóvá, ha valaki eltért az Igétől. Ugyanis a keresztyén ember Krisztusba kapaszkodik, és így marad fenn, így nem hullik alá a bűn fertőjébe véglegesen. De szüksége van a többi keresztyénre is. És ha már nem kapaszkodik a testvéreibe, akkor hamarosan kicsúszik a keze az Úr Jézuséból is! Ezért az egyik legfőbb célja az Isten ellenségének az, hogy a keresztyéneket valóban összekötő hit-kapcsolatokat elszaggassa.
Nincs kétségem, hogy Pál nem véletlenül használta az igézet szót. Ez a varázslásra utal, amit a mai, felvilágosult keresztyének mosolyogva a babonák közé szoktak sorolni. Nos, én nem úgy képzelem a galaták „megigézését”, elvarázslását, hogy egy képzett varázsló a pálcájával köröket leírva és varázsigéket mormolva megátkozta őket. Sokkal inkább a szavak varázslatára gondolok. Tudjátok, ugye, hogy ugyanazok a tények egy bizonyos csoportosításban homlokegyenest más reakciót válthatnak ki a hallgatókból, mint a másikban. S bizony ez volt a trükkje azoknak a „varázslóknak”, akik majdnem sikerrel vertek éket Pál és Péter, a zsidók és pogányok, a hit és a cselekedetek tana közé. Pál harcol értük, Jeruzsálembe megy, hogy az áskálódók terveit keresztezze, eközben pedig a háta mögött testvérei – mert a galáciaiak alapvetően megtértek voltak – átadják magukat a tévelygésnek. Ez történt tehát a galatákkal.
2. Merre van a kiút?
Pál szavaiból nem kihallatszik sokkal inkább kiordít, milyen kiábrándító volt az apostol számára az, ami szeretett testvérei között történt. Nem sok helyen találkozunk ilyen kifakadással a Bibliában, mint itt, ahol Pál esztelennek (ÚF), ostobának (Szt. István), balgatagnak (Károli), értetlennek (Luther) bolondnak (King James), intelligencia nélkülinek (La Biblie de Jérusalem), értelem nélkülinek (Reina-Valera) nevezi testvéreit. De miért ez a nagy izgalom? Mi indította Pált, hogy ilyen keményen fogalmazzon? Az aggódás. Ugyanis a galáciaiak tudtukon kívül nagy veszélybe keveredtek. Megtértek, megismerték Jézus Krisztust, elfogadták, hogy Őt követik, mégis eltértek az Igétől, nem követték Jézust. Az ilyen helyzetre pedig elég borús folytatás jöhet. A Zsidókhoz írt levél szerzője – akiről csak feltételezzük, hogy azonos Pállal – így ír a levele 6. fejezetének 4-6 verseiben azokról, akik elszakadnak a Krisztustól, miután egyszer már megtértek: „Lehetetlen ugyanis, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, s megízlelték a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szentléleknek, 5akik megízlelték az Isten felséges beszédét és a jövendő világ erőit, 6de elestek: azok ismét megújuljanak és megtérjenek; hiszen újra megfeszítik önmaguknak az Isten Fiát, és meggyalázzák őt”. S bizony ennek sötét árnya lebegett a galaták feje fölött, és ezt Pál látta jól. Ezért a kemény hang.
A kiút pedig mint mindig, amikor Krisztusról van szó, felfelé van. Helyre kell állítani a kapcsolatot az Úrral, és a testvérekkel, mert ha nincs tükör, akkor nem látom magam, és azt képzelem, mindent jól csinálok. Mert az ember ilyen. Ha nincs egy objektív visszacsatolás, akkor elcsúszik rossz irányba.
3. Testben bevégezni
A galaták lélekben kezdték keresni az Urat és rá is leltek, aztán szintén lélekben követték őt. Ez azt jelenti, hogy értelmükkel megértették, hogy Jézusban van a megváltás, és hitük ébredt, amellyel elfogadták a kegyelmet és követni kezdték Jézust. A megtérésükben a Szent Lélek játszott kulcsszerepet, ő volt az, aki elvezette őket a kereszt tövén át az üdvösségre Krisztusban. Ez a jellegzetes pogánykeresztyén életút. Később azonban – a megigézés folyományaként – elszakadtak a kegyelem mindennapos megtapasztalásától, és hajlamosakká lettek arra, hogy azt képzeljék, pótolni lehet a kegyelemben való hitet cselekedetekkel. Ezért rítusokban, szertartásokban, szabályokban kezdtek gondolkodni. Talán többé nem Krisztus jelenléte jelentette a számukra az Istentiszteletet, hanem a megadott időpont. Nem a Krisztust szeretők közössége jelentette a gyülekezetet, hanem a beiratkozottak, a közös étkezésre élelmet hozók, a gyűjtések alkalmával adakozók csoportja. És nem a hit, a szívből fakadó imádkozás, a szeretet gyakorlati megvalósítása jelentette számukra a keresztyén életet, hanem bizonyos szabályok betartása és elvárásoknak való megfelelés.
Könnyen elítéljük a galáciaiakat, de vajon nem vagyunk-e ilyenek mi is? Talán most épp nem, de biztos volt olyan szakasza az életünknek, amikor szívesebben tekintettük valóságosnak az előbbi felsorolt meghatározások másodikát. De nem az volt a galaták küldetése, s a mienk sem az, hogy amit lélekben – azaz hittel – elkezdtünk, azt testben – azaz szabályok és elvárások közé szorulva fejezzük be.
Ha a szerelem az, ami, tehát hogy egyvalakivel osztom meg az életemet, elviselem a rossz tulajdonságait is, és nem hagyom el soha, mert ő az enyém, akkor nem lehet igaz, hogy a szerelem elmúlik. Megfáradhat, válságba kerülhet, akár meg is szűnhet, de elmúlni nem múlhat el. Szépen lassan nem változhat meg, nem adhatja át a helyét másnak, a szeretetnek vagy a megszokásnak se. Elszakadhat, eltörhet, de nem nyúlhat meg, nem válhat folyékonnyá. És szerintem ilyen a keresztyén élet is. Aki valóban követi Krisztust, az lélekben marad. Megfáradhat, hite válságba kerülhet, de nem langyosodhat el. Nem fejezheti be testben azt, amit lélekben kezdett el. Vagy ha igen, akkor onnan talán nincs is visszatérés. És talán erre a talánra sincs szükség itt, mert a Biblia – ahogy feljebb olvastuk is – elég világosan fogalmaz.
Sokan vannak, akik szerint a szerelem átadja a helyét a szeretetnek. Ezekkel nem akarok vitatkozni, mert nem lényeges. De sokan vannak – és ezekkel hajlandó vagyok vitába szállni –, akik szerint a keresztyénséget lehet takarékon élni. Lehet Krisztust félig (negyedig, nyolcadig, tizenhatodig…) követni. Lehet a Bibliából csak azokat a részeket elfogadni, amelyek kényelmesek. De ez – hála Istennek! – nem így van. Ez a testben élt keresztyénség. A cselekedetek által való megigazulás. Vagy nevezzük névleges keresztyénségnek. Ez, ami mindig visszatér, mert az ember számára könnyebbnek tűnik. De harcolt ellene Pál kétezer éve, Kálvin ötszáz éve, Wesley János kétszáz éve, Spurgeon száz éve, Zimányi József ötven éve, és most nekünk is harcolni kell ellene. Életre halálra. Mert Pál azt mondja a Róma 6,10-ben: „…aki meghalt, az meghalt a bűnnek egyszer s mindenkorra, aki pedig él, az az Istennek él.”
Befejezés
Testvéreim! Ne legyünk esztelenek, balgák, ostobák, értelem nélküliek, hanem újuljunk meg, tegyük félre a megszokott de formális keresztyénségünket, és engedjük, hogy Jézus Krisztus teljesen megújítson bennünket. Azért, hogy igazi, élő keresztyének legyünk. Olyanok, mint azok a galáciaiak, akik hallgattak Pál intésére és szakítottak a Bibliával ellentétes, Krisztus tanításával szemben álló tanokkal.
Lehet a lélekben megkezdett és testben folytatott keresztyén életet újra lelkivé tenni. Sőt, lehet lélekben folytatni!
Ámen!
írta Tóth L. Kristóf lelkész
Az igehirdetés meghallgatható ide kattintva.
Lekció: ApCsel 10,29b-44
Textus: Galata 3,1-4
Ó, esztelen galaták, ki igézett meg titeket, akiknek szeme előtt úgy írtuk le Jézus Krisztust, mintha közöttetek feszítették volna meg! 2Csak azt szeretném megtudni tőletek: a törvény cselekvése alapján kaptátok-e a Lelket, vagy az ige meghallásából származó hit alapján? 3Ennyire esztelenek vagytok? Amit Lélekben kezdtetek el, most testben akarjátok befejezni? 4Hiába tapasztaltatok ilyen nagy dolgokat? Ha így volna, valóban hiába.
Cím: Lélekben folytatni
Bevezetés
Kedves testvérek!
Tudjátok, hogy egy ember hányszor néz naponta tükörbe? Pihent agyú tudósok elvégeztek egy kísérletet, amiben olyan speciális tükröket helyeztek el, amelyek mögött kamera rejtőzött, néhány ember mindennapi életének helyszínein. Meg akarták számolni ugyanis, hogy napjában hányszor tekint bele egy átlagos ember a tükörbe. Kitaláljátok, mi lett az eredmény? Nos, egy átlagos ember napjában annyiszor pillant bele a tükörbe ahányszor csak alkalma van rá. Igen, a vizsgálati alanyok is azt mondták, amit te gondolsz most, hogy ez nem így van, nem nézel minden alkalommal tükörbe, de kísérlet-beli rejtett kamerák dokumentálták a tényt. Öntudatlanul is de minden alkalmat megragadunk, hogy megnézzük magunkat kívülről. Akár úgy, mint a kéményseprő, aki reggel belenéz a tükörbe és elégedetten azt mondja: „A koromhoz képest jól nézek ki.”
Amikor pedig belenézünk a tükörbe, gyakran megállapítjuk, hogy valami változott. Jól áll-e az új smink, vagy nem lenne-e már ideje megborotválkozni. Vagy nyúzottnak, fáradtnak, sápadtnak találjuk magunkat. Tehát a tükör segít bennünket abban, hogy észleljük a rendellenességet, illetve megfigyeljük a bekövetkezett vagy általunk készített változást. De van még egy referencia-forrás a számunkra, mégpedig a körülöttünk élők. A feleségem rám szól, hogy rosszul kötöttem meg a nyakkendőmet, én pedig segítek neki felvenni a nyakláncát. Amikor találkoznak egymással az emberek, akkor elmondják a másiknak, hogy jól néz ki, vagy figyelmeztetik, hogy nincs túl jó színben. Mindez – ha jól működik az emberek közötti kapcsolat – segítségünkre lehet akár egy súlyos betegség idejében való felismerésében, vagy csak abban, hogy színben nem illeszkedő ing és zakó viselésével ne csináljunk bohócot magunkból.
Már elég hosszú ideje ismerkedünk Galácia keresztyén lakóival. Január hatodikán kezdtük, és azóta minden magyar nyelvű vasárnapi alkalmon – húsvétot és pünkösdöt kivéve – egy-egy soron következő igerészlettel foglalkoztunk. Lassan elég jól ismerhetjük őket, és bele is tudjuk már képzelni magunkat az ő helyükbe. Nos, az eddigiekből már lassan kiderült, amit Pál apostol a mai igerészben határozottan ki is mond. Lényegében azt írja a galatáknak, hogy nézzetek már tükörbe, mert nem jól mennek a dolgaitok.
Pál felfedezett valamit, amit a galaták nem. Nem is vehették észre, mert két dolog nem volt rendben náluk: a tükör és az egymással való törődés. Ezek nélkül pedig az ember – kontroll híján – könnyen eltér a helyes iránytól. A galatákkal pont ez történt.
1. Mi történt a galatákkal?
Időrendben haladva először Pál apostol és munkatársa Barnabás első (és egyetlen közös) missziói útjukon 47-48-ban a Kisázsiai Galácia vidékén gyülekezeteket alapítottak. Ezt követően Pál második útján 49-51 táján meglátogatta a közösségeket és újabb gyülekezeteket plántált. Az evangéliumot – saját leírása szerint – nagy határozottsággal, meggyőző erővel, kifejezően hirdette ezeken a helyeken is. Szavaiban nincs okunk kételkedni, hiszen erre utalnak levelei, szavai, tanításai. A lehető legjobb alapot kapták tehát a galáciai keresztyének. Kapcsolatba is tudtak lépni Pállal, illetve az antiokhiai misszióval, persze a korabeli sebességgel, ez azonban mindenfajta krízishelyzetben elegendő lehetett volna. Nem tették meg. Kimaradt a külső kontroll, ez által a közösségben felmerült idegen tanítások rossz irányba befolyásolták őket. Amit Pál mond: megigézte őket valami vagy valaki. Hogy fordulhatott elő ez? Nos nyilván úgy, hogy az emberek nem figyelmeztették a másikat arra, hogy rossz úton jár. Nem működött a közösségben az a fajta összetartás, amiről a bevezetőben beszéltem, amikor az egyik ember segít a másiknak olyan esetben, amikor a másik nem láthatja azt, hogy miben szorul segítségre.
A Sátán ugrásra készen várja minden keresztyén közösségben, hogy ez bekövetkezzen. Hogy a keresztyének „békén hagyják” egymást, hogy ne figyeljenek a másik életére, és ne tegyék szóvá, ha valaki eltért az Igétől. Ugyanis a keresztyén ember Krisztusba kapaszkodik, és így marad fenn, így nem hullik alá a bűn fertőjébe véglegesen. De szüksége van a többi keresztyénre is. És ha már nem kapaszkodik a testvéreibe, akkor hamarosan kicsúszik a keze az Úr Jézuséból is! Ezért az egyik legfőbb célja az Isten ellenségének az, hogy a keresztyéneket valóban összekötő hit-kapcsolatokat elszaggassa.
Nincs kétségem, hogy Pál nem véletlenül használta az igézet szót. Ez a varázslásra utal, amit a mai, felvilágosult keresztyének mosolyogva a babonák közé szoktak sorolni. Nos, én nem úgy képzelem a galaták „megigézését”, elvarázslását, hogy egy képzett varázsló a pálcájával köröket leírva és varázsigéket mormolva megátkozta őket. Sokkal inkább a szavak varázslatára gondolok. Tudjátok, ugye, hogy ugyanazok a tények egy bizonyos csoportosításban homlokegyenest más reakciót válthatnak ki a hallgatókból, mint a másikban. S bizony ez volt a trükkje azoknak a „varázslóknak”, akik majdnem sikerrel vertek éket Pál és Péter, a zsidók és pogányok, a hit és a cselekedetek tana közé. Pál harcol értük, Jeruzsálembe megy, hogy az áskálódók terveit keresztezze, eközben pedig a háta mögött testvérei – mert a galáciaiak alapvetően megtértek voltak – átadják magukat a tévelygésnek. Ez történt tehát a galatákkal.
2. Merre van a kiút?
Pál szavaiból nem kihallatszik sokkal inkább kiordít, milyen kiábrándító volt az apostol számára az, ami szeretett testvérei között történt. Nem sok helyen találkozunk ilyen kifakadással a Bibliában, mint itt, ahol Pál esztelennek (ÚF), ostobának (Szt. István), balgatagnak (Károli), értetlennek (Luther) bolondnak (King James), intelligencia nélkülinek (La Biblie de Jérusalem), értelem nélkülinek (Reina-Valera) nevezi testvéreit. De miért ez a nagy izgalom? Mi indította Pált, hogy ilyen keményen fogalmazzon? Az aggódás. Ugyanis a galáciaiak tudtukon kívül nagy veszélybe keveredtek. Megtértek, megismerték Jézus Krisztust, elfogadták, hogy Őt követik, mégis eltértek az Igétől, nem követték Jézust. Az ilyen helyzetre pedig elég borús folytatás jöhet. A Zsidókhoz írt levél szerzője – akiről csak feltételezzük, hogy azonos Pállal – így ír a levele 6. fejezetének 4-6 verseiben azokról, akik elszakadnak a Krisztustól, miután egyszer már megtértek: „Lehetetlen ugyanis, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, s megízlelték a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szentléleknek, 5akik megízlelték az Isten felséges beszédét és a jövendő világ erőit, 6de elestek: azok ismét megújuljanak és megtérjenek; hiszen újra megfeszítik önmaguknak az Isten Fiát, és meggyalázzák őt”. S bizony ennek sötét árnya lebegett a galaták feje fölött, és ezt Pál látta jól. Ezért a kemény hang.
A kiút pedig mint mindig, amikor Krisztusról van szó, felfelé van. Helyre kell állítani a kapcsolatot az Úrral, és a testvérekkel, mert ha nincs tükör, akkor nem látom magam, és azt képzelem, mindent jól csinálok. Mert az ember ilyen. Ha nincs egy objektív visszacsatolás, akkor elcsúszik rossz irányba.
3. Testben bevégezni
A galaták lélekben kezdték keresni az Urat és rá is leltek, aztán szintén lélekben követték őt. Ez azt jelenti, hogy értelmükkel megértették, hogy Jézusban van a megváltás, és hitük ébredt, amellyel elfogadták a kegyelmet és követni kezdték Jézust. A megtérésükben a Szent Lélek játszott kulcsszerepet, ő volt az, aki elvezette őket a kereszt tövén át az üdvösségre Krisztusban. Ez a jellegzetes pogánykeresztyén életút. Később azonban – a megigézés folyományaként – elszakadtak a kegyelem mindennapos megtapasztalásától, és hajlamosakká lettek arra, hogy azt képzeljék, pótolni lehet a kegyelemben való hitet cselekedetekkel. Ezért rítusokban, szertartásokban, szabályokban kezdtek gondolkodni. Talán többé nem Krisztus jelenléte jelentette a számukra az Istentiszteletet, hanem a megadott időpont. Nem a Krisztust szeretők közössége jelentette a gyülekezetet, hanem a beiratkozottak, a közös étkezésre élelmet hozók, a gyűjtések alkalmával adakozók csoportja. És nem a hit, a szívből fakadó imádkozás, a szeretet gyakorlati megvalósítása jelentette számukra a keresztyén életet, hanem bizonyos szabályok betartása és elvárásoknak való megfelelés.
Könnyen elítéljük a galáciaiakat, de vajon nem vagyunk-e ilyenek mi is? Talán most épp nem, de biztos volt olyan szakasza az életünknek, amikor szívesebben tekintettük valóságosnak az előbbi felsorolt meghatározások másodikát. De nem az volt a galaták küldetése, s a mienk sem az, hogy amit lélekben – azaz hittel – elkezdtünk, azt testben – azaz szabályok és elvárások közé szorulva fejezzük be.
Ha a szerelem az, ami, tehát hogy egyvalakivel osztom meg az életemet, elviselem a rossz tulajdonságait is, és nem hagyom el soha, mert ő az enyém, akkor nem lehet igaz, hogy a szerelem elmúlik. Megfáradhat, válságba kerülhet, akár meg is szűnhet, de elmúlni nem múlhat el. Szépen lassan nem változhat meg, nem adhatja át a helyét másnak, a szeretetnek vagy a megszokásnak se. Elszakadhat, eltörhet, de nem nyúlhat meg, nem válhat folyékonnyá. És szerintem ilyen a keresztyén élet is. Aki valóban követi Krisztust, az lélekben marad. Megfáradhat, hite válságba kerülhet, de nem langyosodhat el. Nem fejezheti be testben azt, amit lélekben kezdett el. Vagy ha igen, akkor onnan talán nincs is visszatérés. És talán erre a talánra sincs szükség itt, mert a Biblia – ahogy feljebb olvastuk is – elég világosan fogalmaz.
Sokan vannak, akik szerint a szerelem átadja a helyét a szeretetnek. Ezekkel nem akarok vitatkozni, mert nem lényeges. De sokan vannak – és ezekkel hajlandó vagyok vitába szállni –, akik szerint a keresztyénséget lehet takarékon élni. Lehet Krisztust félig (negyedig, nyolcadig, tizenhatodig…) követni. Lehet a Bibliából csak azokat a részeket elfogadni, amelyek kényelmesek. De ez – hála Istennek! – nem így van. Ez a testben élt keresztyénség. A cselekedetek által való megigazulás. Vagy nevezzük névleges keresztyénségnek. Ez, ami mindig visszatér, mert az ember számára könnyebbnek tűnik. De harcolt ellene Pál kétezer éve, Kálvin ötszáz éve, Wesley János kétszáz éve, Spurgeon száz éve, Zimányi József ötven éve, és most nekünk is harcolni kell ellene. Életre halálra. Mert Pál azt mondja a Róma 6,10-ben: „…aki meghalt, az meghalt a bűnnek egyszer s mindenkorra, aki pedig él, az az Istennek él.”
Befejezés
Testvéreim! Ne legyünk esztelenek, balgák, ostobák, értelem nélküliek, hanem újuljunk meg, tegyük félre a megszokott de formális keresztyénségünket, és engedjük, hogy Jézus Krisztus teljesen megújítson bennünket. Azért, hogy igazi, élő keresztyének legyünk. Olyanok, mint azok a galáciaiak, akik hallgattak Pál intésére és szakítottak a Bibliával ellentétes, Krisztus tanításával szemben álló tanokkal.
Lehet a lélekben megkezdett és testben folytatott keresztyén életet újra lelkivé tenni. Sőt, lehet lélekben folytatni!
Ámen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése