Advent II. vasárnapi Igehirdetés

Buenos Aires

Írta: Tóth L. Kristóf lelkész.

Lekció: Lukács 8,4-15
Textus: Galata 6,9-10
  9A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk. 10Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.
Cím Folyamatos jelen

Bevezetés
Kedves testvérek!
A gondos tervezés meghozza az eredményt. Amikor januárban nekikezdtem a galata levél vasárnaponkénti folyamatos prédikálásához, készítettem egy beosztást az év végéig, minden „nekem jutó” vasárnapra beosztva az igeszakaszokat. Persze lett benne csere, betegség miatt, vagy mert Gabriel nem ért ide, de íme, az év végéhez közeledve már látszik, hogy sikerült. Még két rendes vasárnap van hátra az évből a main kívül, és két „csomag” maradt meg ezekre a Galata levélből.
Advent második vasárnapja egyúttal számomra – legalábbis egy időre – az utolsó lehetőség arra, hogy az evangéliumot hirdessem előttetek. Ez alkalommal újra azt kell tapasztaljam, hogy Isten az Ő Szent Lelkével csodálatosan időszerű igét készített elő a mai napra. Pál apostol levele végén búcsúzik a galáciai keresztyénektől úgy, mint aki tudja, sokukkal talán soha nem fognak találkozni többé. De a Krisztusban való kötelék megmarad.
 A három csomópontja mai igénknek a következő: fáradhatatlanul kell a jót cselekednünk, addig, amíg van időnk, és az eredménye meglesz a maga idejében.
1. Fáradhatatlanul cselekedni a jót
A keresztyének szószátyárok. Legalábbis ezt tartják a világban sokan, és valljuk be, nem teljes mértékben igaztalanul. A Biblia vallása a szóra épül. Nem csak a keresztyénségről van szó, hanem a zsidó vallásról is. Hiszen az is a Bibliára, annak régebbi és némileg hosszabb terjedelmű részére, az Ószövetségre alapszik, és a zsidóság ma is úgy nevezi magát, hogy „a Könyv népe”. Így, nagy „K”-val, a Bibliára utalva. A keresztyénség számára nem kevésbé fontos a szóbeli közlés, maga a Megváltó egyik megjelenési formája a szó, régies kifejezéssel élve az Ige. Hiszen János evangéliumában olvassuk, hogy „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal” (János 1,14) Az pedig a meggyőződésem, hogy az Ige, az Isten szava egy szóban összefoglalva ez: Szeretlek. Azt pedig, hogy Isten mondott és mond nekünk dolgokat, azt el kell mondanunk a többieknek, ezért verbális vallás a keresztyénség.
Van egy szólás, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap. Én inkább fordítva szoktam mondani, amelyik kutya harap, az nem ugat, mert tudniillik tele van a szája. De viccen kívül, az ember képes arra, hogy két dolgot csináljon egyszerre. Az egészséges agy képes koordinálni a két félteke és a féltekéken belüli idegközpontok közötti munkamegosztást. Tehát az, hogy a keresztyén ember beszél, nem zárja ki, hogy cselekedjen. A helyes és követendő út ez esetben is az, hogy igyekszünk megkeresni a megfelelő arányt. Hogy a rászorulónak ne prédikáljunk, hanem adjunk neki enni, a beszélgetésre vágyó lelki vigaszt keresőt pedig ne próbáljunk pár pesoval lerázni. Emberi tulajdonság, hogy előbb vagy utóbb mindent megununk. Ezért kíván kitartást és fáradhatatlanságot tőlünk a jó cselekvése. Még ha nem küzdene a Sátán teljes erejéből azért, hogy bennünket a jó cselekvésében megakadályozzon, még akkor is meglankadnánk idővel. A legkiválóbbak is. Az Ézsaiás 40,31-31-ben ezt olvassuk: „Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. 31De akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” Nos, ezt a fáradhatatlanságot kéri a galatáktól Pál és várja tőlünk Isten. Amit nem a magunk erejére támaszkodva valósítunk meg, hanem azzal, hogy az Úrba vetjük a bizalmunkat.
2. Amíg van időnk
Egy régebbi prédikációmban felvetettem a kérdést, hogy mit tennél akkor, ha egy repülőgép fedélzetén ülve megtudnád, hogy a gép zuhan, öt perced van az életedből hátra. Mire fordítanád ezt a rövid időt? Ezt nekem például nem csak hivatalból kell tudnom, hiszen rövidesen majdnem húsz órát fogok a levegőben tölteni. Persze a keresztyének túlnyomó többsége, 99,99%-a soha nem kerül ilyen helyzetbe, még hasonlóba sem, hogy pár perce marad a hitvallásra. De a keresztyének 0,01%-a sem engedheti meg magának a luxust, hogy ne legyen felkészülve. 
Nem tudjuk, mennyi időnk van hátra. És még ha tudnánk is…! Március óta tudjuk, hogy visszatérünk Magyarországra, mégis az utolsó napokban nagyon feltorlódtak a tennivalók, és bizonyos dolgok el is maradtak. Ti maradtok, de egy hirtelen lehetőség vagy kényszer esetén nem biztos, hogy fel vagytok készülve a hitvallásra. Nem tudjuk, mikor jön el a vége főcím. Jézus a Tíz szűz példázata végén figyelmezteti tanítványait a felkészülés fontosságára, így szólva: „Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!” (Máté 25,13) 
Az idő, hasonlóképpen az egészséghez, sokszor csak akkor válik értékessé, amikor már elveszítettük. De érdemes azon elgondolkodni, hogy az egészséget vissza lehet szerezni, az elveszített időt soha. Ráadásul nem is tudjuk, mennyi időnk van még hátra. Úgyhogy igyekezzünk elvégezni a ránk bízott feladatot.
Természetesen Pál nem azt akarja elérni, hogy állandóan azon pánikoljunk, hogy mi minden marad ki, illetve el, hanem azt, hogy becsüljük meg az adatott időt. Hogy igyekezzünk megtölteni tartalommal a perceket. Egyik kedvenc szójátékommal, hogy az életünk teljen, ne múljon. Mert ami múlik, az elfolyt nyom nélkül. Ami telik, az megtelt, az hordoz valami értéket.
3. Meglesz az eredmény
Végül mindannyian azt szeretnénk, hogy amit teszünk, annak legyen eredménye. Türelmetlenül várjuk, hogy meglássuk, amit alkottunk, hogy részesüljünk munkánk gyümölcséből. Az iskolákban teljesítményorientált módszerrel oktatják a gyerekeket, de a felnőttek is ilyen rendszerben tanulnak nyelvet és más dolgokat. A követelmény az, hogy teljesítsünk. Az a probléma, hogy szeretjük azonnal látni az eredményt. Jézus azonban türelemre int, és arra akar ránevelni bennünket, hogy tudjunk várni. Hogy legyünk képesek arra, hogy elfogadjuk, nem látjuk meg az eredményt. 
Egy filmben volt egy jelenet, amikor egy várandós asszonyt vittek be a kórházba, mert megindult a szülés. Hamar kiderült pár megdöbbentő dolog. Az asszony rákos volt, és amikor megtudta, hogy gyermeket vár, felfüggesztette a kezelést, mert az ártott volna a kicsinek. Orvos volt, tökéletesen tisztában volt azzal, hogy mit kockáztat. Ha önmagára gondol, megöli a kicsit, ha tud önfeláldozó lenni, akkor meghal, de a gyermeke él. Talán száz ilyen ember közül egy ha így dönt. Pedig tudta nagyon jól, hogy nem lesz ott, amikor a gyermeke feláll, megszólal, mert addigra végez vele a kór. De a lelki szemeivel látta, hogy annak, amit tesz, jó, hasznos eredménye lesz majd egyszer. Jó és hasznos, akkor is, ha ő már nem részesedhet belőle.
Pál nem látta meg, mi lett a sorsa az általa alapított kisázsiai gyülekezeteknek. Elindította őket, őrizte és ápolta, tartotta a kapcsolatot, de egy ember élete és egy gyülekezet szolgálata nem egy kategória. Egy ember tíz-húsz évre tervez, de egy keresztyén közösség sokkal hosszabb távon létezik. Pál megtette, amit meg kellett tennie, mert hitt az Istennek.
Nekünk is úgy kell cselekednünk, hogy talán nem látjuk munkánk eredményét. De egy folyamatban állunk bent, valakitől átvettük a feladatot, amit végzünk, és valakinek a kezébe fogjuk letenni azt. Jézus Krisztus az Ő Szent Lelke által gondoskodik arról, hogy a szolgálat folyamatos legyen. Nekünk csak az a dolgunk, hogy tegyük a magunkét, ha az aratjuk, amit más vetett, és amit mi vetettünk, azt más aratja majd.
Befejezés
Kedves testvéreim! 
A prédikációnak ez a része azt a címet viseli, hogy befejezés. Én mégsem akarom befejezni ezt az igehirdetést. Szeretnék a végére három pontot tenni egy helyett. Méghozzá azért, hogy ezzel is kifejezzem, nem ért véget. A mai nappal ugyan lezárul az életünkben – az enyémben és a tiétekben is – egy szakasz, de ha valóban Krisztushoz tartozunk, akkor továbbmegyünk, hálát adunk mindazokért az áldásokért, amiket kaptunk, köszönetet mondunk minden apró szeretet-megnyilvánulásért, és megerősödve, megszilárdulva, a Krisztus követésében eltökélten megyünk tovább.
Ezt szeretném a magam és a családom életében, és ezt kívánom mindannyiótoknak. Jézus Krisztus maradjon meg közöttünk köteléknek.
Ámen! 

Advent I. vasárnapi Igehirdetés 2008. november 30.

Buenos Aires

Írta: Tóth L. Kristóf lelkész. Az igehirdetés meghallgatható ide kattintva. 

Lekció: Máté 5,1-37
Textus: Galata 6,6-8
  6Akit pedig az igére tanítanak, az minden javából részesítse tanítóját. 7Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: 8mert aki a testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Léleknek [szellemnek] vet, a Lélekből [szellemből] fog aratni örök életet.
Cím Egyenes

Bevezetés
Kedves testvérek!
Advent első vasárnapjához érkeztünk, ahogy a múlt vasárnapi igehirdetésben már utaltam rá, az egyházi év első vasárnapjához. Krisztus eljövetelére készüléssel kezdődik a ciklus, és ide tér vissza minden évben, egy kicsit emelkedett szinten. Mint egy spirál haladunk tovább, mindig visszatérve a ciklus (év, évszak, és hasonlók) egy-egy adott pontjára, de egy kicsit több tapasztalattal. Az adventi időszakban a karácsonyra készülünk, igyekszünk jobban kihasználni az időnket, a tavaly rosszul kiválasztott ajándékok helyett bölcsebbet készíteni vagy vásárolni, a fát szebben feldíszíteni és így tovább. Visszatekinthetünk, de nem változtathatunk azon, ami megtörtént. Megtehetjük persze, és ez a rossz megoldás, hogy a korábban elkövetett hibáink, bűneink felett kesergünk, sajnáljuk miatta magunkat, de sokkal jobb, ha továbblépünk és inkább tanulunk belőlük, hogy újra ne kövessük el őket. 
Amit tehát ma teszünk, annak hatása lesz a elkövetkezőkre, és bizonyos részét – nem az egészét – szabályozhatjuk. Tulajdonképpen pont erről beszél Pál a galatáknak – valószínűleg nem az adventi időszakban írt levelében –, amikor azt mondja: Ki mint vet, úgy arat. Márpedig ha egyenes, tiszta, becsületes embereket akarunk magunk körül, akkor nekünk is egyenesnek, becsületesnek kell lennünk.
1. Egyenesség: függőlegesen
Mi az egyenes? A geometriában ezt a meghatározást tanultuk: két pont között a legrövidebb út. A legegyszerűbb, a legáttekinthetőbb és a legkevesebb fáradságba kerülő út. A fizikában a testek a leggyakrabban ezt az utat választják. A golyó nem repül össze-vissza, miután kilőtték, legfeljebb a tömegvonzás hatására leesik egy idő után. A biológiában is az egyenesre törekszenek az élőlények. A fák törzse többnyire egyenesen tör az ég felé, a ragadozó egyenesen rátámad a prédájára. Csak a macska kerülgeti a forró kását… 
Érdekes módon az ember mintha nem is ismerné ezt az eljárást, legalábbis az alkalmazásában messze le lenne maradva a teremtett világ többi összetevője mögött. Az emberre sokkal inkább az jellemző, hogy kerülőutakon jár. Ugye a férfiak azt szokták mondani, hogy ha egy nő azt mondja, nem, az azt jelenti: talán, ha azt mondja, talán, az azt jelenti, igen, és ha azt mondja, igen, akkor azt közvetíti ezzel, hogy soha. De ez nem vicc, tényleg annyira kerülő és görbe utakon járunk, hogy észre se vesszük. Egyszer valakivel beszélgettem, és közben megkérdezte: „Lehetek őszinte?” Visszakérdeztem: „Eddig nem voltál az?” Egy politikus hazugsága lelepleződött és az volt a mentsége, hogy az ellenoldal is legalább olyan mértékben hiányt szenved az igazmondásban. Ez lehet mentség? A tolvajtól lopni nem bűn? De nem a politikusokat akarom jó útra téríteni, hanem azt szeretném, ha a keresztyének egyenesek lennének, és minél több egyenes keresztyén lenne, és a végén nem lenne más, csak egyenes keresztyén, akik közül nehezen lehet kiválasztani azt, aki a legegyenesebb. Mert ma sajnos csak a görbék közül válogathatjuk ki a legkevésbé görbét, aki még mindig nagyon de nagyon messze van az egyenestől.
Az egyenesség azt jelenti, hogy amit mondunk, az úgy van. A cserkész egyeneslelkű és feltétlenül igazat mond – hirdeti az első cserkésztörvény. A keresztyénnek elsősorban Isten irányában kell egyenesnek lennie. Ez azt jelenti, hogy az imádságai hitelesek, a bűnvallásai őszinték, a fogadalmai sziklaszilárdak. Ezt annak tudatában kell gyakorolnunk, hogy tudjuk – a Biblia tanít rá –, hogy Isten mindentudó, és ebbe az is beletartozik, hogy nem marad titokban előtte semmi. Csak azért nem olvassa a fejünkre a bűneinket, és várja meg, hogy mi magunk valljuk meg, mert úriember, és tudja, hogy sokkal jobban megbánjuk a bűneinket, ha magunk ismerjük fel.
Istent nem lehet átverni, becsapni, sem titokban tartani előtte valamit. Amikor mégis megpróbáljuk – és milyen sokszor! – akkor szomorú lesz, mint én, amikor a lányom nem mond el valamit, ami rosszat tett, hanem én jövök rá. Elszomorodom, mert úgy érzem, hogy félre akart vezetni. „Istent nem lehet megcsúfolni.” – fogalmaz Pál, tehát nem lehet csúfot űzni belőle, nem lehet becsapni. Ezért jobban járunk, ha meg se próbáljuk.
2. Egyenesség vízszintesen
Az Istennel szembeni egyenesség a függőleges irányú egyenesség. De Pál beszél az emberek egymás iránti egyenességéről, a vízszintes egyenességről is. Előhozza a régi tapasztalatot: Amit vetsz, az fog kikelni. Ha búzát vetettél, ne várj napraforgót, ha diófát ültettél, ne várj róla barackot. Ha félrevezetted az embertársadat, ne csodálkozz, ha ő ezt viszonozza. 
A Máté 7,12-ben (a Hegyi Beszédben) Jézus így foglalja össze: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták.” Amit tehát Pál tanít, nem újdonság, nem is Jézus hozta be, hanem már a törvény és a próféták – azaz az ószövetségi iránymutató iratok – is erre tanítottak. Nem hiszem, hogy modern felfedezés lenne az, hogy amit ad az ember, azt kapja vissza. Ha pofont, akkor pofont, ha simogatást, akkor simogatást. Legalábbis így kellene lennie. De a tapasztalat azt mutatja, hogy ha simogatásért nem jár feltétlenül simogatás, kaphatunk cserébe pofont is, a pofonért a lehető legritkább esetben kapunk simogatást cserébe. Az sem lehet egy új találmány, hogy addig, amíg az emberiség nagyobbik része ezt meg nem érti és el nem kezdi gyakorolni, addig nem lesz egyetértés és békesség a földön. Az emberek közti egyenesség megvalósítására pedig egy egyszerű mód adódik: Jézusé, aki ezt mondja a már idézett Hegyi Beszédben, ezúttal a Máté 5,37-ben: „a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van.” Ehhez kevés bátorsággal hozzáteszem: a gondolatotokban és a szándékotokban is, ne csak a szavatokban!
3. A testből test lesz, a lélekből [szellemből] lélek [szellem]
Csakhogy az egyenességhez, az igen igenként használatához, a simogatáshoz erőfeszítésre van szükség. Annak ellenére, hogy tudósok megállapították: ahhoz, hogy rámosolyogjak valakire, sokkal kevesebb energiára van szükségem, mint hogy mérges arcot mutassak neki. Annak ellenére is, hogy tudjuk, a jótett helyébe jót várj, vagy hogy kard által vész, ki kardot ragad. 
Az ember ilyen furcsa módon működik. A könnyebb dolgot csinálja meg nehezebben, mert nem hiszi el, hogy az a könnyebb. Erőlködik, hogy megcsináljon valamit, mert nem tudja elképzelni, hogy már elvégezte helyette valaki – ingyen. Jézus elvégzett mindent, ami az ember üdvösségéhez, boldogságához kell. Mindent megszerzett és elrendezett ahhoz, hogy az ember békességben éljen, és az életében eredményesen harcolhasson a bűn minden formája ellen. De az ember ilyen furcsán működik, és ezért kell időről időre, évezredek óta figyelmeztetni ara, hogy ha a testét engedi uralkodni, akkor a teste nem fog szemérmeskedni és átveszi a hatalmat. Ha viszont engedi, hogy a szelleme uralkodjon, akkor lelki emberré lesz, akit nem a földi dolgokra való vágyak irányítanak, hanem aki a mennyben látja az útja végét. A test útja a pusztulás, a szellemé az élet. Nem csak azért, mert a test elhasználódik egy idő után, akármennyire is vigyáz rá az ember, előbb vagy utóbb felmondja a szolgálatot, a szellem pedig sokak szerint halhatatlan, hanem azért, mert a test az, amelyikbe a Sátán bele tud akaszkodni és a pusztulásba tudja rántani az embert rajta keresztül. A Sátánnak viszont semmi köze az ember szelleméhez, mert az az Istenével van kapcsolatban.
Befejezés
Kedves testvéreim! 
A mai nappal beléptünk az advent időszakába, melynek során közeledünk az Úr Jézus testet öltésének az ünnepéhez. Legyen az idei készülődésünk egyenes, ahogyan egyenes vonalban haladunk a december 25 felé. Az adventünk és a karácsonyunk olyan lesz, amilyenné mi tesszük. Ha hitetlenkedéssel, önzéssel, haraggal vagy közönnyel várjuk, akkor szörnyű lesz. Ha bizalommal, nyitott szívvel, békességgel közeledünk hozzá, akkor áldott lesz. Isten ajándékai készen állnak, de csak azok találják meg őket, akik keresik.
Végezetül legyen ez az advent az egyenesek adventje. Éljünk a legrövidebb út előnyeivel, menjünk egyenesen oda az Úrhoz és vele beszéljük meg minden gondunkat, kérdésünket és örömünket. Embertársainkkal pedig legyünk őszinték és szeretetteljesek. Így töltsük be az Isten törvényét. 
Ámen! 

Úrnapi Igehirdetés 2008. november 23.

Buenos Aires

írta: Tóth L. Kristóf lelkész. Az igehirdetés meghallgatható ide kattintva.

Lekció: 
Textus: Galata 6,1-5
  Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél. 2Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét. 3Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, jóllehet semmi, megcsalja önmagát. 4Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csakis a maga tetteivel dicsekedhet, és nem a máséval. 5Mert mindenki a maga terhét hordozza.
Cím Egymás terhe

Bevezetés
Kedves testvérek!
A keresztyénség közösségi vallás. Egyedül az ember nem lehet keresztyén. A magányba menekülő, csak „Istenre figyelő”, minden embertől elzárkózó remeteség – ez már többszörösen bebizonyosodott – tévút. Szüksége lehet, sőt biztosan van az embernek, a keresztyénnek arra, hogy időnként félrevonuljon, magában tisztázzon dolgokat illetve „négyszemközt” legyen Istennel. De életformaszerűen űzni a magányosságot nem igazi keresztyén dolog. A keresztyénnek azért van szüksége társakra, mert egyrészt ember, aki – mint a szociológusok egyik legelső kutatása megállapította – társas lény, másrészt mert Krisztus az ő követőit mindig csoportként kezelte. Sőt, az Ószövetség sem individuumoknak szól, hanem a választott népnek. A keresztyén közösség, illetve a választott nép természetesen egyénekből áll, nem egy emberi massza. Isten megszólítja az egyént, de mindig úgy tekint rá, mint aki közösségben létezik.
Láttam egyszer egy képet. Nagyon ötletesen készült, szerintem csak számítógéppel lehet ilyet csinálni, mert annyira összetett, és olyan mennyiségű kép információ feldolgozásával készült, amire egy ember agya nem elég gyors. A kép, ha közelről nézzük, emberi arcokból áll. Szőke, barna, fekete, fiú, lány, öreg, gyerek, fekete, fehér, sárga, vörös, szóval mindenféle ember. Van, aki mosolyog, van, aki mérges, van, aki szomorú arcot vágott a felvevőgép lencséjébe. Ahogy azonban távolodunk a képtől, egy érdekes élményben lehet részünk. Az arcok lassal felismerhetetlenné mosódnak össze, már csak foltok. Egy bizonyos ponton, ahol már nem is gondolnánk, hogy arcképekből áll össze a kép, ha nem láttuk volna saját szemünkkel, összeáll a kép egyetlen nagy arcmássá: Jézusévá. Ez a keresztyén közösség. Egyenként a keresztyének összeállnak Krisztus testévé – mintha Pál látott volna egy ilyen képet. Te meg te meg te meg én meg még sok százezer és millió keresztyén külön-külön vagyunk, de ha közösséggé válunk, akkor kiadjuk Krisztus testét.
Hogyha valóban közösségnek tekintjük magunkat, illetve egyenként egy közösséghez tartozónak valljuk magunkat, akkor van két fontos dolog, amit gyakorolnunk kell. Az egyik a védekezés.
 . Hordozni a másik terhét vagy fölébe kerekedni? 
1. Védekezés
Aki utazott már zsúfolt colectivon vagy vonaton, az tudja, hogy milyen érzés. Egyszer egy férfi a tömött vonaton így szólt a mellette állóhoz: „Elnézést, uram, föl tudná venni a telefonomat? Érzem, hogy csörög itt a jobb zsebemben…” Azon kívül persze, hogy alig lehet levegőt kapni és állandóan hozzáérünk egy csomó ismeretlen emberhez, még minden egyes mozgás hatással van az összes utasra. Kicsit úgy, mint a nyugtató asztali dísznél, ahol öt-hat fémgolyó van felfüggesztve egy sorban úgy, hogy egymást érintsék. Ha a szélsőt meglendítjük, hogy megüsse a sort, a sor másik végén lévő golyó lendül ki.
Akár tetszik, akár nem, a keresztyén közösség egy kicsit ilyen. Helyesbítek: a jó keresztyén közösség. Ha egyik tagját bántják, akkor a többit is bántják. Ha az egyik tag örül, akkor ebből a többi is részesedik. Miért? Mert kapcsolódnak egymáshoz. 
Ezért nagyon lényeges dolog az, amit Pál ír a galatáknak a mai igében, hogy ti. igazítsátok helyre egymást és vigyázzatok magatokra. Ez azt jelenti, hogy a közösség tagjának lenni azzal is jár, hogy vigyáznom kell magamra. Nem csak önmagam miatt kell ügyelnem arra, hogy minél kevesebbszer cselekedjem az Úr akaratával ellentétes dolgokat, vagy kell harcolnom a bűneim ellen, hanem a környezetem miatt is. A létező keresztyén testvéreim miatt és azok miatt, akik majd ez után lesznek a testvéreim. Akik még nem tértek meg, de meg fognak.
Ahogy a vonaton úgy tudom megóvni az utastársaimat azoktól a sérülésektől vagy kellemetlenségektől, amelyek rajtam keresztül jutnak el hozzájuk, hogy kapaszkodom és figyelek a körülöttem zajló eseményekre, úgy a keresztyén is akkor védekezik helyesen és a közösség érdekeit szem előtt tartva, ha belekapaszkodik Jézus Krisztusba. Ha szilárdan ragaszkodik az Isten Szavához, Krisztus kegyelméhez és a Szent Lélek vezetéséhez.
2. Felelősség
Harmadik vasárnap kerül elő a felelősség kérdése. Három hete Pál a Lélek szerint élés felelősségére buzdította a galatákat, és ennek nyomán a szabadság felelősségéről volt szó. Múlt héten pedig azt tárgyaltuk meg, hogy a lélek szerint élés maga a felelős keresztyén viselkedés.
Ma felelősség kérdése az „egymás terhét hordozzátok” kifejezésben ölt testet. Egy kis etimológiai – a szavak eredetét vizsgáló – kitérő: a felelősség szóban benne van a felel ige. Éppúgy, mint a responsabilidad-ban a responder. A kifejezés tehát sok nyelven – a magyarban és a spanyolban mindenképp – azt jelenti, hogy ha felelős vagyok valakiért vagy valamiért, akkor a vele kapcsolatosan felmerült kételyekre és kérdésekre tudok felelni. Ha nem, akkor nem felelős vagyok, hanem felelőtlen, felelet nélküli. Ki volt az első, akinél a felelősség hiánya kiütközött? Káin. Amikor Isten kérdezte tőle, hogy hol van a testvére, mit felelt? „Őrzője vagyok-e az én testvéremnek?” Nem felelt, hanem visszakérdezett.
Az egymás terhe hordozása azt jelenti, hogy tudok arról, mi történik a keresztyén testvéremmel, és ha rászorul, készséggel átveszem a terhét. Az emberi igény most azt kívánná, hogy a beszélő (lelkész, előadó, professzor…) részletes útmutatást adjon arról, hogy milyen konkrét helyzetekben milyen konkrét tetteket vár el Isten tőlünk. Nos, ez az, amit a református igehirdetés nem ad meg. Hála Istennek! Mert nem vagytok csökkent értelműek, és ti magatok is meg tudjátok ítélni, hogy mikor mi a teendő. Én a saját életemben tapasztalom, hogy nem azzal van a problémám, hogy felismerem-e, hogy felebarátomnak pont az segítségemre van szüksége, hanem azzal, hogy megteszem-e. Azt gondolom, hogy az emberek túlnyomó része ezzel pont így van. Nem arra van szükségünk, hogy legyen egy listánk, hogy mikor és miben kell átvennünk részben vagy egészben egy embertársunk terhét, hanem arra, hogy az Isten szava bátorságot öntsön belénk a megvalósításra. 
Erre indít a Krisztus törvénye betöltésének vágya is.
3. Krisztus törvénye
A Krisztus törvényére hivatkozik Pál – törvényre egy olyan apostol, aki a törvény által való megigazulás tana elleni harc feje volt, a galatáknak, akiknek pont az volt a problémájuk, hogy törvényt akartak követni, nem a Krisztus kegyelmében részesülni. Nincs itt valami ellentmondás? Pál nem keveri a fogalmakat? Szó sincs róla! Pontosan azért beszél Pál a Krisztus törvényéről, hogy ráébressze a galatákat az Isten valódi jellemére. Hogy Isten akarata nem egy merev rendszer, hanem az a szándék, hogy az emberek – lehetőleg az összes – eljusson oda, hogy az Ő vezetésével boldog legyen.
Krisztus törvénye nem egy paradoxon, egy értelmetlen szókapcsolat, ha rájövünk, hogy teljesen rosszul használjuk a törvény szót. Újra meg újra elismétlem előttetek, testvéreim, hogy a bibliai törvény fogalma nem azonos, sőt, csak távolról rokon az emberi törvény-paragrafusokkal. És nekem magamnak is gyakran emlékeztetnem kell magamat erre. Hajlamosak vagyunk arra, hogy ne vegyük észre a fától az erdőt, és ahelyett, hogy odafigyelnénk az Úr szavára, megpróbáljuk kitalálni, mit is akarhat.
A Krisztus törvénye egyszerűen annyi, amit Jézus a törvény összefoglalásának nevez: Szeresd az Urat a te Istenedet teljes szívedből és elmédből, minden erőddel; és szeresd felebarátodat. Ennyi. A többi már csak ebből fakad.
Befejezés
Kedves testvéreim! 
Az egyházi év utolsó vasárnapját ünnepeljük. Jövő vasárnap, november 30-a ugyanis advent első vasárnapja, és adventtel kezdődik az ünnepeknek az a sora, amely meghatározza a templomfalakon belüli történések rendjét, és a hívő keresztyének életét. Ide térünk vissza a keresztyén naptárban évről évre. Krisztus születésének csodájához, hiszen az Advent a Megváltó testet öltésének megünneplésére való készülés időszaka.
A mai nappal tehát véget ér valami. Véget ér egy újabb ciklus, hogy egy hét múlva az újnak adja helyét. Az új egyházi évben új lehetőségek, új tanítások, új csodák várhatnak ránk. De hadd tegyem fel a kérdést neked, kedves testvérem, aki ebben az évben nem éltél a lehetőségekkel, nem engedted magadhoz közel a tanításokat és nem nyitottad ki a szemedet és szívedet a csodákra sem, hogy miből gondolod, hogy a következő évben ez máshogy lesz, ha nem változol? 
Ámen!

Predicación del domingo 13 de julio de 2008.

Por rev. Gabriel Miraz.

La predicación puede escuchar haciendo click aquí!