Buenos Aires
írta: Tóth L. Kristóf lelkész. Az igehirdetés meghallgatható ide kattintva.
Lekció:
Textus: Galata 6,1-5
Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél. 2Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét. 3Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, jóllehet semmi, megcsalja önmagát. 4Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csakis a maga tetteivel dicsekedhet, és nem a máséval. 5Mert mindenki a maga terhét hordozza.
Cím Egymás terhe
Bevezetés
Kedves testvérek!
A keresztyénség közösségi vallás. Egyedül az ember nem lehet keresztyén. A magányba menekülő, csak „Istenre figyelő”, minden embertől elzárkózó remeteség – ez már többszörösen bebizonyosodott – tévút. Szüksége lehet, sőt biztosan van az embernek, a keresztyénnek arra, hogy időnként félrevonuljon, magában tisztázzon dolgokat illetve „négyszemközt” legyen Istennel. De életformaszerűen űzni a magányosságot nem igazi keresztyén dolog. A keresztyénnek azért van szüksége társakra, mert egyrészt ember, aki – mint a szociológusok egyik legelső kutatása megállapította – társas lény, másrészt mert Krisztus az ő követőit mindig csoportként kezelte. Sőt, az Ószövetség sem individuumoknak szól, hanem a választott népnek. A keresztyén közösség, illetve a választott nép természetesen egyénekből áll, nem egy emberi massza. Isten megszólítja az egyént, de mindig úgy tekint rá, mint aki közösségben létezik.
Láttam egyszer egy képet. Nagyon ötletesen készült, szerintem csak számítógéppel lehet ilyet csinálni, mert annyira összetett, és olyan mennyiségű kép információ feldolgozásával készült, amire egy ember agya nem elég gyors. A kép, ha közelről nézzük, emberi arcokból áll. Szőke, barna, fekete, fiú, lány, öreg, gyerek, fekete, fehér, sárga, vörös, szóval mindenféle ember. Van, aki mosolyog, van, aki mérges, van, aki szomorú arcot vágott a felvevőgép lencséjébe. Ahogy azonban távolodunk a képtől, egy érdekes élményben lehet részünk. Az arcok lassal felismerhetetlenné mosódnak össze, már csak foltok. Egy bizonyos ponton, ahol már nem is gondolnánk, hogy arcképekből áll össze a kép, ha nem láttuk volna saját szemünkkel, összeáll a kép egyetlen nagy arcmássá: Jézusévá. Ez a keresztyén közösség. Egyenként a keresztyének összeállnak Krisztus testévé – mintha Pál látott volna egy ilyen képet. Te meg te meg te meg én meg még sok százezer és millió keresztyén külön-külön vagyunk, de ha közösséggé válunk, akkor kiadjuk Krisztus testét.
Hogyha valóban közösségnek tekintjük magunkat, illetve egyenként egy közösséghez tartozónak valljuk magunkat, akkor van két fontos dolog, amit gyakorolnunk kell. Az egyik a védekezés.
. Hordozni a másik terhét vagy fölébe kerekedni?
1. Védekezés
Aki utazott már zsúfolt colectivon vagy vonaton, az tudja, hogy milyen érzés. Egyszer egy férfi a tömött vonaton így szólt a mellette állóhoz: „Elnézést, uram, föl tudná venni a telefonomat? Érzem, hogy csörög itt a jobb zsebemben…” Azon kívül persze, hogy alig lehet levegőt kapni és állandóan hozzáérünk egy csomó ismeretlen emberhez, még minden egyes mozgás hatással van az összes utasra. Kicsit úgy, mint a nyugtató asztali dísznél, ahol öt-hat fémgolyó van felfüggesztve egy sorban úgy, hogy egymást érintsék. Ha a szélsőt meglendítjük, hogy megüsse a sort, a sor másik végén lévő golyó lendül ki.
Akár tetszik, akár nem, a keresztyén közösség egy kicsit ilyen. Helyesbítek: a jó keresztyén közösség. Ha egyik tagját bántják, akkor a többit is bántják. Ha az egyik tag örül, akkor ebből a többi is részesedik. Miért? Mert kapcsolódnak egymáshoz.
Ezért nagyon lényeges dolog az, amit Pál ír a galatáknak a mai igében, hogy ti. igazítsátok helyre egymást és vigyázzatok magatokra. Ez azt jelenti, hogy a közösség tagjának lenni azzal is jár, hogy vigyáznom kell magamra. Nem csak önmagam miatt kell ügyelnem arra, hogy minél kevesebbszer cselekedjem az Úr akaratával ellentétes dolgokat, vagy kell harcolnom a bűneim ellen, hanem a környezetem miatt is. A létező keresztyén testvéreim miatt és azok miatt, akik majd ez után lesznek a testvéreim. Akik még nem tértek meg, de meg fognak.
Ahogy a vonaton úgy tudom megóvni az utastársaimat azoktól a sérülésektől vagy kellemetlenségektől, amelyek rajtam keresztül jutnak el hozzájuk, hogy kapaszkodom és figyelek a körülöttem zajló eseményekre, úgy a keresztyén is akkor védekezik helyesen és a közösség érdekeit szem előtt tartva, ha belekapaszkodik Jézus Krisztusba. Ha szilárdan ragaszkodik az Isten Szavához, Krisztus kegyelméhez és a Szent Lélek vezetéséhez.
2. Felelősség
Harmadik vasárnap kerül elő a felelősség kérdése. Három hete Pál a Lélek szerint élés felelősségére buzdította a galatákat, és ennek nyomán a szabadság felelősségéről volt szó. Múlt héten pedig azt tárgyaltuk meg, hogy a lélek szerint élés maga a felelős keresztyén viselkedés.
Ma felelősség kérdése az „egymás terhét hordozzátok” kifejezésben ölt testet. Egy kis etimológiai – a szavak eredetét vizsgáló – kitérő: a felelősség szóban benne van a felel ige. Éppúgy, mint a responsabilidad-ban a responder. A kifejezés tehát sok nyelven – a magyarban és a spanyolban mindenképp – azt jelenti, hogy ha felelős vagyok valakiért vagy valamiért, akkor a vele kapcsolatosan felmerült kételyekre és kérdésekre tudok felelni. Ha nem, akkor nem felelős vagyok, hanem felelőtlen, felelet nélküli. Ki volt az első, akinél a felelősség hiánya kiütközött? Káin. Amikor Isten kérdezte tőle, hogy hol van a testvére, mit felelt? „Őrzője vagyok-e az én testvéremnek?” Nem felelt, hanem visszakérdezett.
Az egymás terhe hordozása azt jelenti, hogy tudok arról, mi történik a keresztyén testvéremmel, és ha rászorul, készséggel átveszem a terhét. Az emberi igény most azt kívánná, hogy a beszélő (lelkész, előadó, professzor…) részletes útmutatást adjon arról, hogy milyen konkrét helyzetekben milyen konkrét tetteket vár el Isten tőlünk. Nos, ez az, amit a református igehirdetés nem ad meg. Hála Istennek! Mert nem vagytok csökkent értelműek, és ti magatok is meg tudjátok ítélni, hogy mikor mi a teendő. Én a saját életemben tapasztalom, hogy nem azzal van a problémám, hogy felismerem-e, hogy felebarátomnak pont az segítségemre van szüksége, hanem azzal, hogy megteszem-e. Azt gondolom, hogy az emberek túlnyomó része ezzel pont így van. Nem arra van szükségünk, hogy legyen egy listánk, hogy mikor és miben kell átvennünk részben vagy egészben egy embertársunk terhét, hanem arra, hogy az Isten szava bátorságot öntsön belénk a megvalósításra.
Erre indít a Krisztus törvénye betöltésének vágya is.
3. Krisztus törvénye
A Krisztus törvényére hivatkozik Pál – törvényre egy olyan apostol, aki a törvény által való megigazulás tana elleni harc feje volt, a galatáknak, akiknek pont az volt a problémájuk, hogy törvényt akartak követni, nem a Krisztus kegyelmében részesülni. Nincs itt valami ellentmondás? Pál nem keveri a fogalmakat? Szó sincs róla! Pontosan azért beszél Pál a Krisztus törvényéről, hogy ráébressze a galatákat az Isten valódi jellemére. Hogy Isten akarata nem egy merev rendszer, hanem az a szándék, hogy az emberek – lehetőleg az összes – eljusson oda, hogy az Ő vezetésével boldog legyen.
Krisztus törvénye nem egy paradoxon, egy értelmetlen szókapcsolat, ha rájövünk, hogy teljesen rosszul használjuk a törvény szót. Újra meg újra elismétlem előttetek, testvéreim, hogy a bibliai törvény fogalma nem azonos, sőt, csak távolról rokon az emberi törvény-paragrafusokkal. És nekem magamnak is gyakran emlékeztetnem kell magamat erre. Hajlamosak vagyunk arra, hogy ne vegyük észre a fától az erdőt, és ahelyett, hogy odafigyelnénk az Úr szavára, megpróbáljuk kitalálni, mit is akarhat.
A Krisztus törvénye egyszerűen annyi, amit Jézus a törvény összefoglalásának nevez: Szeresd az Urat a te Istenedet teljes szívedből és elmédből, minden erőddel; és szeresd felebarátodat. Ennyi. A többi már csak ebből fakad.
Befejezés
Kedves testvéreim!
Az egyházi év utolsó vasárnapját ünnepeljük. Jövő vasárnap, november 30-a ugyanis advent első vasárnapja, és adventtel kezdődik az ünnepeknek az a sora, amely meghatározza a templomfalakon belüli történések rendjét, és a hívő keresztyének életét. Ide térünk vissza a keresztyén naptárban évről évre. Krisztus születésének csodájához, hiszen az Advent a Megváltó testet öltésének megünneplésére való készülés időszaka.
A mai nappal tehát véget ér valami. Véget ér egy újabb ciklus, hogy egy hét múlva az újnak adja helyét. Az új egyházi évben új lehetőségek, új tanítások, új csodák várhatnak ránk. De hadd tegyem fel a kérdést neked, kedves testvérem, aki ebben az évben nem éltél a lehetőségekkel, nem engedted magadhoz közel a tanításokat és nem nyitottad ki a szemedet és szívedet a csodákra sem, hogy miből gondolod, hogy a következő évben ez máshogy lesz, ha nem változol?
Ámen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése