Prédikáció 2006. július 30.

Buenos Aires, 2006. július 30.

írta: Tóth L. Kristóf

lelkész

Lekció: ApCsel 23,1-11

Textus: ApCsel 23,1.11

Pál rátekintett a nagytanácsra, és így szólt: „Atyámfiai, férfiak, én teljesen jó lelkiismerettel szolgáltam Istennek, mind e mai napig.” ²Anániás főpap ekkor megparancsolta a mellette állóknak, hogy üssék szájon. ³Pál erre így szólt hozzá: „Megver téged az Isten, te meszelt fal! Itt ülsz, hogy ítélkezz felettem a törvény szerint, mégis a törvény ellenére azt parancsolod, hogy megüssenek?” ⁴Erre az ott állók ezt mondták: „Isten főpapját gyalázod?” ⁵Pál így válaszolt: „Nem tudtam, atyámfiai, hogy főpap.” Mert meg van írva: „Néped fejedelmét ne átkozd!” ⁶Mivel pedig Pál tudta, hogy egyik részük a szadduceusok, másik részük pedig a farizeusok közül való, így kiáltott a nagytanács előtt: „Atyámfiai, férfiak, én farizeus vagyok, farizeus fia; a halottak reménysége és feltámadása miatt vádolnak engem.” ⁷Mihelyt ezt mondta, vita támadt a farizeusok és a szadduceusok között, és a gyűlés véleménye megoszlott. ⁸A szadduceusok ugyanis az állítják, hogy nincs feltámadás, sem angyal, sem lélek, a farizeusok pedig vallják mindegyiket. ⁹Erre nagy kiáltozás támadt, a farizeuspárti írástudók közül néhányan felállva hevesen vitatkoztak, és így szóltak: „Semmi rosszat sem találunk ebben az emberben. Hátha Lélek szólt hozzá vagy angyal?” ¹⁰Mivel a felfordulás egyre nagyobb lett, az ezredes attól félve, hogy Pált széttépik, megparancsolta, hogy a csapat menjen le, ragadja ki őt közülük, és vigye a várba. ¹¹A következő éjszaka pedig odaállt Pál mellé az Úr, és ezt mondta: „Bízzál, mert ahogyan bizonyságot tettél az én ügyem mellett Jeruzsálemben, úgy kell Rómában is bizonyságot tenned!”

Cím: A szolgálat jutalma

Bevezetés

Kedves Barátaim! Amikor egy ember megtér, és a Názáreti követője lesz, korábbi kapcsolatai szükségképpen megszakadtak. Nem azért, mert az Úr meg akarja szakítani, nem is azért, mert ő maga, hanem azért, mert azok mind a múlt bűnös életéhez kötődtek. Bizony, sokan úgy járnak, hogy amikor megtérnek, környezetükben magukra maradnak. A szülő, a férj, a feleség, a barát, barátnő nem örül a változásnak, mert érzi, hogy neki is meg kellene térnie. A frissen megtért ember pedig gyakran csak két dolog közül választhat: vagy rokonainak, barátainak mond búcsút, vagy Istennek fordít hátat. Hálát adok Istennek, hogy amikor megtértem, nem maradtam teljesen egyedül. Bár a barátaim erősen kiszelektálódtak, és a rokonaim közül a legtöbben ma is kedves, nem közveszélyes idiótának tartanak a hitem miatt, azért maradtak körülöttem olyanok, akik nem állítottak válaszút elé: vagy ők, vagy Isten, és nem is maradtak el lassan. Lehet, hogy Pál egyedül maradt. Mert azzal, hogy megtért, és a Názáreti követője lett, az ő korábbi kapcsolatai is szükségképpen megszakadtak, hiszen vallásos környezete gondolkodásának gyökerével fordult szembe, amikor Jézussal találkozott.

Pál apostol végül eljutott a Nagytanácsba. Valószínűleg nem éppen úgy, ahogy azt zsenge farizeusgyerekként a jesivában – a zsidó népiskolában – álmodozva elképzelte. Mert most éppen azon az oldalon áll, ahol nem kellemes, ahová a vizsgálat tárgyát, a vádlottat szokás állítani. Felette nagy tekintélyű, díszes kabátos előkelőségek, körülötte a nem vele rokonszenvező buzgó vallásos férfiak. Közöttük akár rokonai, jó ismerősei, egykori barátai. De tudja, hogy jó oldalon áll, akkor is, ha vele szemben főpap, az oldalán viszont az Úr!

Ráadásul kihasználja azt a lehetőséget, amit a múltja nyújt: jól ismeri a törvényeket, és amikor arcul csapatják, helyesen jön ki a konfliktushelyzetből. A főpap ugyanis – ha nem volt az ember személyes ismerőse – nem volt felismerhető a ruházatáról. Így azonban Pál tanúságát adhatta bibliai ismeretének, és az Írás iránti alázatának, hiszen bocsánatkérésként előhozza a nép vezetője átkozásának testamentumi tilalmát, mely ma is érvényes, noha egyes magukat keresztyénnek nevező személyek sportot űznek a nép vezetőinek (köztársasági- vagy miniszterelnök, püspök, lelkész, gondnok stb.) átkozásából. És azzal is tisztában van Pál, hogy milyen a vádlók összetétele. Fele farizeus, fele szadduceus. Fele hisz a feltámadásban, ha Krisztuséban nem is, a másik fele nem. És ezeket úgy lehet gondolkodásra késztetni, hogy vitát provokál közöttük. Nem tudjuk, hány szadduceus és farizeus értette meg Jézus feltámadásának örömhírét, de Pál megtette a magáét, és az Úr is elégedett volt az eredménnyel. És megjutalmazta Pált. Azzal, hogy Rómába kellett mennie hirdetni az igét. Egy klasszikus keresztyén mondás a mai prédikáció címe: A jól végzett szolgálat jutalma még több szolgálat.

1. Mi a szolgálat?

A rendőr, a katona, a mentős, vagy az éjjeliőr szolgálatba jár, az esztergályos, a bányász, az adószakértő és a bankpénztáros munkába. Mi a különbség közöttük? Szoktunk hivatásos gépkocsivezetőről beszélni, de furcsán hangzik, ha azt mondjuk, hogy hivatásos varrónő. Pedig mindkettőben létezik amatőr, azaz műkedvelő is. Mi tesz egy tevékenységet szolgálattá, ha a katona és a bányász is azt a feladatot végzi el, amit a főnöke előír a számára? Nem tudom. Fogalmam sincs, hogy mi a válasz ezekre a kérdésekre. Azt viszont tudom, és remélem ti is tudjátok – ha nem, akkor most megtudhatjátok –, hogy mi a szolgálat a keresztyénségben. Minden tevékenység, amit az Úr Isten dicsőségére végzel. Egy keresztyén ebből következően nem mondhatja, hogy megyek szolgálatba, mert ha az Úré az élete, akkor minden egyes pillanata az Úr szolgálata. Legyen éppen krumplipucolás, kertészkedés, tanulás vagy sportolás, Isten dicsőségére.

Az 1924-es párizsi olimpián, 400 méteres síkfutásban indult egy Eric Lydell nevű skót baptista lelkész. Ő volt az, aki azért váltott távot (az eredeti távja 800 méter volt) mert nem volt hajlandó az Úr napján, vasárnap selejtezőfutamon rajthoz állni. Helyette a párizsi angol nyelvű baptista gyülekezetben prédikált. Bizonyságtételében arról beszélt, hogy neki gyorsaságot adott az Úr, amikor fut, érzi, hogy Jézus gyönyörködik benne, és hogy a futóversenyeken elért eredményeivel az Ő dicsőségét kívánt hirdetni. Nem csak prédikált ez az ember, hanem futott is, mindkettőt szolgálatként. Mondanom sem kell, abban az évben ő nyerte meg az olimpiai bajnokságot 400 méteren. De van frissebb példa is. Az ideit megelőző futball világbajnokságot a brazil válogatott nyerte meg, a németek ellen vívott döntő után az egész csapat imádkozott, és hálát adott Istennek. S hogy végül is a focinál maradjunk, a Fradi focistája, Gera Zoltán is újjászületett keresztyén, aki tehetségével az Úr dicsőségét hirdeti, gúnyolódások kereszttüzében is.

Nem a látványos szolgálat a legértékesebb! Sokszor egy-egy csendben imádkozó szolgálatának nagyobb hatása van, mint a legforróbb és legtüzesebb prédikációnak. Nem egyszer többet ér pár erős kar, amely rendbe teszi a templomkertet, mint száz kötet bibliamagyarázat. Ne feledd: minden lehet szolgálat, amit az Úr dicsőségére teszel!

2. A szolgálat gyarapodása

Mindannyian jól ismerhetnénk a talentumokról szóló jézusi példázatot, amely a Máté evangéliuma 25. fejezetében, a 14-30. versekben található. Az öt talentumot kapott szolga tíz, a kettőt kapott négy talentumot adott vissza hazaérkező urának, míg az, amelyik egyet kapott, egyet is adott vissza. Az előbbiek kaptak dicséretet, míg az utóbbi büntetést. Ráadásul a tíz talentumos még megkapta a kilökött társának az egy talentumát is, tehát a jól végzett munka gyümölcseként még nagyobb felelősség hárult rá. Vajon mit gondolt ez a szolga? Azt, hogy a manóba, még több munkám lesz, hát kellett ez nekem? Vagy inkább azt, hogy de jó, az uram büszke rám, megdicsért és még nagyobbat bízott rám! Inkább az utóbbit, hiszen ha sikerült megdupláznia a rábízott pénzt, ez neki is önbizalmat adott, és lökést arra, hogy a többivel is sikeres legyen.

Pálnak sok adatott, hiszen farizeusként folytatnia kellett a családi hagyományt, ráadásul, mint római polgár, olyan lehetőség volt a kezében, amellyel sokakat az Úrhoz vezethetett. Élete elején rosszra használta a neki adatott javakat, és amikor Damaszkusz felé mentében az Úr megállította és számadásra kényszerítette, azt kellett lássa, hogy nemhogy nem gyarapította azt, amit az Örökkévaló neki adott, hanem még el is vesztegette hiábavalóságokra, rossz dolgokra. De kapott új lehetőséget, és nyugodtan mondhatjuk, hogy igen meggyarapította a talentumokat. Látjuk, hogy először Damaszkuszban, majd Jeruzsálemben tett bizonyságot, aztán Barnabás oldalán az antiokhiai misszió munkatársaként szolgált, később a misszió vezetője lett, sok-sok gyülekezet alapító apostola. Ezt követően a Nagytanács előtt, római helytartó előtt tett bátran hitvallást, majd pedig Rómába, az akkori világ centrumába kellett mennie, hogy ott is elvégezze feladatát. Minden egyes új feladat magasabb felelősséggel járt, látható tehát, hogy Pál életében többször járt úgy, hogy a neki adatott talentumokkal hűségesen bánván másokét is megkapta ráadásnak, és azokkal is hűségesen bánt.

Megtapasztalhatta. hogy a jól végzett szolgálat jutalma még több szolgálat.

3. A te szolgálatod

Vannak, akik megbotránkoznak azon, hogy az Istennek szolgálni akarók jutalma az, hogy még több megterhelést raknak a vállukra. Emberileg nézve ez valóban igazságtalan. Vagy mégsem? Ha többen cipelnek egy-egy nehéz terhet, akkor nem azok hordják a javát, akik a legerősebbek? És ha valaki rosszul végez el egy feladatot, annak újra azt a feladatot fogják adni? Nem! Ha jól végezte el az adott munkát, akkor újra megkapja, és valószínűleg magasabb szinten.

Azon viszont bátran megbotránkozhat bárki, amit most fogok mondani. Akit visszarettent a szolgálattól az a tudat, hogy ha jól végzi el, akkor még több és még nehezebb feladatot fog kapni Istentől, az nem alkalmas semmilyen szolgálatra. Aki pedig nem hajlandó szolgálni, az nem érdemli meg a keresztyén nevet, hiszen ez Krisztust követőt jelent, márpedig Jézus Krisztus egész élete szolgálat volt, a megszületésétől a kereszthalálán és feltámadásán át a mennybemeneteléig. Sőt, azóta a trónteremben is szolgál.

Gondolkodj el magadban, és válaszd ki, hogy az ezerféle szolgálat közül melyiket végeznéd szívesen a gyülekezetben, illetve a keresztyének közösségében. A prédikálástól az imádkozáson és böjtölésen át a lapátolásig minden belefér, ami végezhető Isten dicsőségére. Mert például az adócsalás, az okirat-hamisítás, vagy a pedofília nem végezhető Isten dicsőségére, sőt! Tehát most gondold végig, mit vagy hajlandó vállalni! (szünet)

És most tedd ezt félre! Azt kérd Istentől, hogy olyan szolgálatra hívjon el, amelyre Ő alkalmasnak tart, és ne olyat könyörögj ki Tőle, amelyre te alkalmasnak tartod magad. Mert abból semmi jó nem sülhet ki!

Befejezés

Befejezésül ne feledd, hogy a szolgálat: jutalom. Mindaddig, amíg nem annak érzed, valami baj van. Vagy a motivációddal, vagy a hiteddel, vagy a végzett feladattal. Ha tehát nem érzed jól magad abban a szolgálatban, amelyet végzel, vizsgáld felül mindezeket! És ne feledd a Lukács 12,8-9-ben megírtakat („Mondom nektek: ha valaki vallást tesz rólam az emberek előtt, az Emberfia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt. ⁹Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom az Isten angyalai előtt.”)!

Prédikáció 2006. július 23.

Úrnapi Igehirdetések

Buenos Aires, 2006. július 23.

Írta Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: ApCsel 20,1-16

Textus: ApCsel 20,7-12

Miután megszűnt a zavargás, magához hívatta Pál a tanítványokat, bátorította őket, és elköszönve tőlük elindult Macedóniába. ²Bejárta annak tartományait, számos beszédben intette őket, majd elment Görögországba. ³Három hónapig tartózkodott ott, mivel azonban a zsidók merényletet terveztek ellene, amikor hajóra akart szállni Szíria felé, úgy döntött, hogy Macedónián át tér vissza. ⁴Elkísérte őt a béreai Szópatér, Pirrosz fia, a thesszalonikaiak közül pedig Arisztarkhosz és Szekundusz, a derbéi Gájusz és Timóteus, valamint az ázsiai Tükhikosz és Trofimosz. ⁵Ezek előre mentek, és Tróászban vártak ránk. ⁶Mi pedig a kovásztalan kenyerek napjai után elhajóztunk Filippiből, és öt nap múlva érkeztünk hozzájuk Tróászba, ahol hét napot töltöttünk. ⁷A hét első napján pedig, amikor összegyűltünk, hogy megtörjük a kenyeret, Pál prédikált nekik, és mivel másnap már el akart utazni, a tanítást egészen éjfélig meghosszabbította. ⁸Elég sok lámpás volt abban a felső szobában, ahol együtt voltunk. ⁹Egy Eutikhosz nevű ifjú pedig, aki az ablakban ült, mély álomba merült, mivel Pál sokáig prédikált, és az álomtól elnehezülve leesett a harmadik emeletről, úgyhogy holtan szedték fel. ¹⁰Ekkor Pál lement, ráborult, átölelte, és ezt mondta: „Ne zajongjatok, mert a lelke benne van.” ¹¹Azután felment, megtörte a kenyeret, evett, és még sokáig, egészen virradatig beszélt hozzájuk, majd útnak indult. ¹²A fiút pedig élve hozták fel, és egészen megvigasztalódtak. ¹³Mi pedig előre mentünk, és hajóra szállva Asszoszba utaztunk, hogy ott vegyük fel Pált, mivel így rendelkezett; odáig ugyanis gyalog akart jönni. ¹⁴Amikor aztán Asszaoszban ránk talált, felvettük a hajóra, és Mitilénébe mentünk. ¹⁵Onnan tovább hajóztunk, és a következő napon eljutottunk Khiosz elé. Másnap befutottunk Számoszba, az ezt követő napon pedig elmentünk Milétoszba. ¹⁶Pál ugyanis már előzőleg úgy döntött, hogy Efezus mellett csak elhajózik, hogy ne kelljen időt töltenie Ázsiában. Sietett, hogy lehetőleg pünkösd napjára Jeruzsálembe érkezzen.

Cím: Az Isten szava életereje

Bevezetés

Kedves Barátaim! Köszöntelek benneteket a hét első napján! Lám-lám sokan felkapják a fejüket, hiszen a hétvége kellős közepén vagyunk. A hét azonban nem hétfővel kezdődik. Ha visszagöngyölítenénk a naptárakat egészen a teremtésig, akkor látnánk, hogy az első nap bizony a vasárnap volt – bár akkor szinte senki nem nevezte még így. A hetedik nap ugyanis, amelyen az Úr megpihent teremtő munkája végeztével, a szombat volt, melynek neve is mutatja funkcióját: a Nyugalom (héberül Sabbát). Az első keresztyének – éppúgy mint a többiek, mind a mai napig – nem a sabbatot, a hetedik napot ünnepelték, hanem az Úr Jézus feltámadását, ami – mint azt mindenkinek, aki valaha tanult hittant, tudnia kell – a hét első napján történt. Az ünnep úgy nézett ki, hogy a keresztyének hajnalban összegyűltek, és együtt imádkoztak, majd elmentek dolgozni – a hét első napja munkanap volt! – majd este újra összegyűltek, prédikációt hallgattak és úrvacsoráztak. Ezért nem volt olyan furcsa nekik az úrvacsora szó, mint a mai kor hittanosának, aki megkérdezi, hogyan lehet vacsorázni délelőtt tíz órakor? Az esti alkalomnak nem volt különösebb kötöttsége, ha jó volt együtt lenni, volt mondanivalójuk, imádkozni valójuk, vagy ha áldott szolgálatú prédikátor, vagy evangélista, netalán egy apostol meghallgatására és kikérdezésére volt lehetőség, akkor akár hajnalig is együtt maradtak.

Egy ilyen keresztyén összejövetelre hívták meg Pált, hogy számoljon be a misszió munkájáról, és hogy magyarázza nekik az Igét. Nyugodtan állíthatjuk, hogy senki nem nézett a karórájára, de csak azért, mert azt csak másfélezer évvel később találták fel. Biztos volt, aki elfáradt, nem tudott figyelni, de többen voltak olyanok, akik elhatározták, hogy kihasználják a lehetőséget, hogy az antiohkiai misszió vezetőjét hallgassák meg. Vajon miért volt ez nekik fontos? Azért, mert már megtapasztalták, és újra meg akarták tapasztalni az Isten Szavának életerejét!

1. Az Isten Szava: a prédikáció

A reformáció egyik alapvető kijelentése volt a kor tudományos nyelvén, latinul így hangzó mondat: Preadicatio verbi Dei est verbum Dei. Magyarul: Isten Igéjének hirdetése Isten Igéje. Ez azt jelenti, hogy amikor valaki a Bibliát magyarázza, természetesen megfelelő isteni és emberi felhatalmazás birtokában, akkor, amit mond, az Isten kijelentésének számít. Nem a prédikátorok dicsőségét szolgálja ez, hanem annak az aláhúzását, méghozzá vastagon, hogy az igehirdetés nem emberi beszéd, hanem véresen komolyan veendő isteni üzenet. Nem azért, aki a lelkész, vagy prédikátor, nem azért, amilyen diplomája van, nem azért, amit mond, hanem azért, mert az Isten maga szól rajta keresztül. Nem mindig és nem minden prédikátoron keresztül, csak akkor és azokon, amikor és akik engedik a Szent Léleknek, hogy keresztüláramoljon rajtuk.

Isten sokféle más módot is találhatott volna arra, hogy eljuttassa az üzenetét az emberekhez. Óriásplakátot, tévéreklámot, mensaje de texto-t, correo electronico-t és hasonlókat. Ő mégis azt választotta, hogy leíratott sokmindent egyes emberekkel, majd rávett másokat, hogy ezeket a leírt dolgokat megmagyarázzák. Teljesen ősi, analóg módszerekkel, egyik ember a másiknak. Mégis mind a mai napig ez a leghatékonyabb módszer arra, hogy azt továbbadjuk, ami ránk bízatott. Miért? Mert ez a hiteles, és mert amit mi hirdetünk, az nem avul el, nem cserélik le hetenként, nem romlik el és nem derül ki később a rejtett hibája. Amit Isten üzen nekünk az maga az igazság, a kegyelem és a szeretet. Ebből pedig soha nem elég. Aki már megérezte, megértette és befogadta az Isten igazságát, kegyelmét és szeretetét, annak nem válik unalmassá az ezekről szóló bizonyságtétel, még ha órákig, esetleg napokig tart is. Aki viszont még nem ismerte meg az Istent, az már az első öt perc után a karóráját nézegeti. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy tartsd vissza az óranézési ingeredet, hanem azt, hogy figyelj arra, amit Neked mondani akar az Úr. Minél jobban figyelsz, annál hamarabb megérted Őt, és annál hamarabb szabadulsz. No nem a templomból, hanem a bűneidtől és a haláltól!

2. Az Isten Szava: a megtört kenyérben

Egy fiatalember halálát okozta a hosszú prédikáció! Ez lehetne egy bulvárlap szalagcíme az eset kapcsán. Pár éve az újságnak csak vaskos jóindulattal nevezhető nyomdatermékek címlapján hirdették, hogy egy angliai Forma-1 futamot egy őrült hittérítő zavart meg. A cikk nem a férfi – akinek módszereivel egyébként nem teljesen értek egyet – mondanivalóját tartotta fontosnak, hanem annak ecsetelését, hogy a biztonságiak hogyan teperték le és vitték ki. Hogy Isten szeret és térj meg minél előbb, a mai sajtót nem érdekli. Pál cselekedete Eutikhosz halála után meglepő. Nem támasztja fel, mint Elizeus a sapertai özvegy gyermekét, vagy Jézus Jairus leányát. Visszatér az eredeti foglalatosságához, az úrvacsorához. Érzéketlen lenne? Nem. A reformáció egyik másik alapköve az, hogy Isten Igéjének több megjelenési formája van: a hirdetett Ige, ami a prédikáció. A testet öltött Ige, aki Jézus Krisztus. Az írott Ige, ami a Biblia. És a látható Ige, amik a sákramentumok, a keresztség és az Úrvacsora. Az Úrvacsora egyszersmind igehirdetés is. Emlékeztek a szereztetési Igére: az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön. Ezért az üres Úrasztala is beszél: itt kellene lennie a kenyérnek és a bornak, melyek a bűnbocsánat szentségét hirdetik. Pál tehát folytatja az igehirdetést a prédikálás után a kenyér megtörésében.

Amíg a prédikációnak számtalan alapigéje, kiindulópontja és mondanivalója lehet, addig az úrvacsorának csak egy. Jézus Krisztus halála a mi bűneink miatt, és az ebből fakadó bűnbocsánat. És ez annyira fontos, hogy Pál nem hagyta félbe. Az igehirdetés ugyanis csak akkor ér célba, ha bűnbánatot és bűnbocsánat-elnyerést eredményez. Aki ma úgy megy haza innen, hogy nem bánta meg bűneit, és nem értette meg, hogy Jézus vére megtisztította ezektől, az hiába jött. Ezért folytatja Pál. A többiek üdvösségéért, nehogy szétszéledjenek bűneik elrendezése nélkül. Eutikhosz – bár tudom, hogy ez morbidnak hangzik – már nem megy el, az ő ügye ráér. A kitartásnak azonban van egy feltétele, mégpedig az Istennel való kapcsolattartás.

3. Az Isten Szava: Eutikhoszban

Meghalok, olyan hosszan beszél ez a pap! Tegye fel a kezét az, akinek soha, semmilyen körülmények között nem fordult meg a fejében semmi hasonló. Ígérem, nem sértődöm meg. Hiszen Pál apostol is nagyon hosszan beszélt. Három-négy órán át prédikált. Képzeljétek magatokat az ottani gyülekezet helyébe! Hogy bírták ki? Amikor 20-30 perc vasárnapról vasárnapra bőven elég! Eutikhoszt nyilván nem villanyozta fel annyira Pál igehirdetése, hogy ébren maradjon a végére. Hogy az egész napi munkától volt fáradt, vagy egyszerűen unta a hosszú beszédet, nem tudjuk. Nem is lényeges. Nincs műszer, amellyel ki lehetne mutatni, hogy ki mennyit értett meg a prédikációból. Lehet, hogy aki 11 órakor szinte szórul-szóra fel tudja idézni, mit mondtam, egy órakor már egy betűre sem emlékszik, és lehet, hogy aki faarccal ülte végig az Istentiszteletet, amikor olyan helyzetbe kerül, hogy szüksége lesz az Igére, beugrik neki. A lényeg az, hogy míg Pál az életről, Krisztusról prédikált, egy ember meghalt. Nem támadtak fel a halottak a prédikáció hatására, sőt, éppen ellenkezőleg!

A történet azonban nem ezzel ér véget. Miközben egyesek már hozzákezdtek Eutikhosz siratásához, Pál folytatja szolgálatát, elhallgattatja a siratókat, megtöri a kenyeret, és ez által kihirdeti a környéken az élet uralmát. Ez az ugyanis, ami történt. Nem mentőkért rohant Pál, nem siránkozott, hanem oda fordult, ahol az élet ered. Hirdette az életet. A halál ugyanis a Sátán műve. A fiatalembernek még nem jött el az ideje, a Gonosz akarta az ő halálával megzavarni az Istentiszteletet, és kétségek közé taszítani a keresztyéneket. Pál azonban tudta, mi a teendő, kihirdette szóval és a kenyér megtörésével az élet uralmát, és ez keltette újra életre Eutikhoszt.

Befejezés

Megjelent az Isten Szava a prédikációban, a kenyér megtörésében és Eutikhosz életében. Ott és akkor. Itt, a Buenos Airesi magyar református templomban megjelenik-e Isten Szava a prédikációban. Hiszem, hogy igen. Megjelenik-e a kenyér megtörésében? Ha annak ellenére, hogy ma nincs kenyér és bor az Úrasztalán, megbánod bűneidet és elfogadod Jézus vérét, akkor igen. Egyébként nem. És ha mindezek megtörténnek, akkor a te életedben is megjelenik Isten Szava, életereje.

Prédikáció 2006, július 9.

Úrnapi Igehirdetések

Buenos Aires, 2006. júlus 9.

Írta Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: ApCsel 14,1-18

Textus: ApCsel 14,21-28

Miután hirdették az evangéliumot ebben a városban, és sokakat tanítvánnyá tettek, visszatértek Lisztrába, Ikóniumba és Antiókhiába. ²²Erősítették a tanítványok lelkét, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben, mivel sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten országába. ²³Miután pedig gyülekezetenként elöljárókat választottak nekik, böjtölve és imádkozva az Úrnak ajánlották őket, akiben hittek. ²⁴Azután Pizidián áthaladva eljutottak Pamfiliába, ²⁵hirdették az igét Pergében, és lementek Attáliába. ²⁶Innen Antiókhiába hajóztak, ahonnan az Isten kegyelmébe ajánlva indították el őket a most elvégzett munkára. ²⁷Amikor megérkeztek, összehívták a gyülekezetet, és elbeszélték, milyen nagy dolgokat tett velük az Isten, és hogy kaput nyitott a pogányoknak a hitre. ²⁸Aztán elég sok időt töltöttek ott a tanítványokkal.

Cím: A misszió 3 ismérve

Bevezetés

Amikor egy hete utoljára beszéltem előttetek Saulról, még csak egy frissen megtért farizeus volt, aki közlegényként kezdett szolgálni az antiokhiai gyülekezet Barnabás által vezetett missziójában. Most pedig már majdnem istenként látjuk viszont. Akik ismerik Pál életútját, tudják miről beszélek. A kisázsiai Lisztrában járva Barnabás és Pál meggyógyítanak Jézus nevében egy béna lábú férfit. Ennek következményeként a pogány – tehát nem zsidó – helybéliek az olümposzi istenek küldöttjének képzelik őket, Barnabást Zeusznak, Pálról pedig azt képzelik, hogy Hermész, a szóvivő, sőt, még áldozatot is akartak bemutatni nekik. A két keresztyén természetesen nem hagyja tévedésben őket, felvilágosítják a lisztraiakat, hogy ők is csak emberek, nagy nehezen az áldozásról is sikerül lebeszélniük őket, viszont nem szalasztják el a kínálkozó lehetőséget, hogy arról tegyenek tanúbizonyságot, aki küldte őket, és aki szemben Zeusszal és Hermésszel, valóban Isten, méghozzá az Örökkévaló, teremtő Isten. És aki nem kíván áldozatot, hiszen Jézus Krisztus már megtette, és ez elegendő.

A régi vallásosság hívei azonban, néhány vándor bajkeverővel megerősítve fellázították Pálék ellen a helyieket, akik aztán köveket ragadtak, és agyon akarták verni az apostolokat. Ez kevés híján sikerült is nekik, hiszen Pált halottként vitték ki a városból. Amikor azonban keresztyénné lettek – mert azért páran Lisztrában is akadtak – körbevették őt, felkelt és továbbment.

Miután azonban Derbében – és ez már a mai igénk első verse – sokan tanítvánnyá lettek, visszatértek a nevezetes városban, Lisztrába, és folytatták, ahol abbahagyták.

A korábbiakban már leírt antiokhiai misszió szolgálatának sarkalatos vezérelvei voltak. Például az, hogy nincs pótolhatatlan ember. Nem a szolgálatban töltött idő, nem az emberi tulajdonságok határozták meg, hogy ki mivel szolgál a misszióban, hanem az Isten elhívása és felhatalmazása. Így lett Pálból vezető. A mai igében láthatunk három további vezérelvet, amely segítségével a misszió akkor olyan hatalmas munkát tudott elvégezni, ami mai szemmel elképesztő. Egy szűk emberöltő alatt – természetesen a többi missziókkal karöltve, de a munka oroszlánrészét magukra vállalva – elterjesztették az Úr Jézus feltámadásáról szóló örömhírt. Ha ezeket megfigyeljük, egyéni életünkben, de a gyülekezet életében is mélyreható változást okozhat az Isten szava!

1. Kitartás

A Ceausescu-rendszer Romániában sok evangéliumi keresztyén embert börtönbe csukatott, sokat kényszermunkára küldött a hírhedt Duna-deltai koncentrációs táborokba. Egy prédikátor odakerülvén azonnal a Bibliáról, Jézusról és a kegyelemről kezdett beszélni a cellatársainak. A pribékek megtiltották neki, majd amikor nem engedelmeskedett a parancsnak, kirángatták társai közül, elvitték és a szó szoros értelmében félholtra verték. Amikor visszahozták a zárkába, ájult volt. Negyedórákig tartott, mire magához tért a verés okozta kábulatból, de amint fel tudott állni, folytatta a hitvallást. Erre újból elvitték, megverték, és ájultan hozták vissza. Amikor eszmélete visszatért, így szólt a rabtársakhoz: „No, hol is hagytam abba az előbb?” – és folytatta. Nem tudták elhallgattatni, csak úgy, hogy megölték.

Barnabásnak és Pálnak nehéz munkája volt Lisztrában, komoly erőfeszítéseket kellett tenniük, a városban tartózkodásuk azonban mindent egybevetve csúfos kudarccal végződött. Pál számára különösen, hiszen nyilván csak az Úr keze mentette meg a haláltól. Joggal mondhatták volna azt, hogy Lisztrát egyszer s mindenkorra törölni kell a keresztyén misszionáriusok térképéről. Emberileg meg is lehetett volna őket érteni. Csakhogy akik az Úréi, azok nem hátrálhatnak meg. Ha azok, akik engem próbáltak az Úrhoz vezetni, feladták volna az első, vagy akárhányadik nehézség láttán, én most nem vagyok itt, sőt, lehet, hogy életben sem. Nagyon valószínűnek tartom, hogy Barnabás és Pál nem lelkesen, ugrándozva mentek vissza Lisztrába, de visszamentek. Szokták mondani, hogy valaki az Istennek sem akar megtenni valamit. Nos, ez a két odaszánt keresztyén megtette. Senki másnak nem tették volna meg, de Istennek megtették. Kitartottak.

2. Böjt és ima

A kitartásnak azonban van egy feltétele, mégpedig az Istennel való kapcsolattartás. A háborúban az előrenyomuló csapatoknak hallatlanul fontosak az utánpótlási vonalak. Oroszországot azért nem sikerült sem Napóleonnak, sem Hitlernek legyőzni, mert a főváros alá ért támadók mögött a nem reguláris harcosok – gerillák, partizánok – lehetetlenné tették az élelem és lőszer utánpótlást. A keresztyén embernek is fontos az utánpótlás, bár ebben az esetben nincs szerepe a távolságnak, csak annak, hogy az ember kész és hajlandó legyen kapcsolatban maradni az Úrral. Ha ezt megteszi, nincs baj. Ha nem, hamarosan kimerülnek a tartalékai, és elgyengülve az ellenség csapásaitól összeomlik, és vereséget szenved.

Ami a háborúban a rádió és az utánpótlás, az a keresztyén embernél a böjt és az ima. Böjtölés közben az ember számára más lesz fontos, mint addig. Az étkezés, vagy más mindennapos tevékenység elhagyása felszabadítja az elmét és a szellemet arra, hogy még jobban oda tudjon figyelni Istenre. Aki pedig Istenre figyel, megkapja tőle a vezetést arra, hogy merre menjen, mit tegyen, mit mondjon. Az imádság pedig arra szolgál, hogy minden problémát meg lehessen beszélni az Úrral, mindenben segítséget lehessen kérni tőle. A böjt azért nem fogyókúra, és az ima azért nem meditáció, vagy gondolkodás, mert Istennel vagyunk kapcsolatban ennek során.

Azok a keresztyének, akik gyakorolják mindkettőt, hatékonyabban tudnak Istennek szolgálni, mert folyamatos kapcsolatban vannak vele. Nyitottak arra, hogy meghallják és megértsék, mit akar mondani az Úr nekik egy adott helyzetben. Barnabás é Pál megtették ezt, felvették a kapcsolatot az Úrral, aki felkészítette őket arra, hogy visszamenjenek Lisztrába, és eredményes szolgálatot végezzenek. Ha más eredménye nem is lett volna ennek a visszatérésnek, csak annyi, hogy a kövező sokaság és a lisztrai nép láthatta, hogy ezek a keresztyének nem hátrálnak meg, és mondhatták: „Miután majdnem agyonvertük egyiküket, még vissza mernek jönni!?!” Talán páran elgondolkodtak, hogy ha ezek ennyire elszántak, mégis lehet valami ebben a Jézus feltámadása-történetben. Talán a Buenos Airesiek közül is páran elgondolkodnak azon, hogy ez a lelkész már több mint húsz hónapja beszél elszántan a megtérésről, talán mégis lehet benne valami, hogy mindenkinek meg kell hoznia a tudatos döntést, és nem elég reformátusnak születni, egyházadót fizetni és egyszer-egyszer eljönni Istentiszteletre.

3. Testvéri közösség

A keresztyénség soha nem volt széles rétegek vallása. Akkor sem, ha a középkorról úgy szoktak beszélni, hogy egész Európa keresztyén volt. Ez csak annyiban lehetett igaz, hogy a civilizált mórokat az analfabéta katolikus csapatok kiszorították Spanyolországból, a zsidókat pedig gettókba kényszerítették. A többiek pedig, ha akartak, ha nem, kénytelenek voltak megkeresztelkedni és misére járni. A reformáció után pedig sok helyen érvényesült a cuius regio, eius religio – akié a hatalom, azé a vallás - elve, tehát a katolikus földesúr jobbágya katolikus volt, akkor is, ha nem, a protestánsé protestáns, akkor is, ha nem. Az emberek állhatatlanságára jó példa a 16. századi Kolozsvár, amely tíz év alatt háromszor váltott vallást. Katolikusból református lett, majd Dávid Ferenc hatására unitárius, Dávid elüldözése után újra református, egy részük pedig az ellenreformáció nyomására visszatért katolikusnak.

Az igazi, bibliai keresztyénség mindig kis, testvéri közösségekben jelent meg. Az első században, Pál idejében éppúgy, mint akár manapság. Mert csak úgy tudunk igazán közösségben lenni, ha ismerjük is a másikat. Tudunk együtt imádkozni, böjtölni, és hordozzuk a másik terhét. De még ennél is fontosabb, amit az antiokhiai missziótól eltanulhatunk. Az, hogy a szolgálatnak mindenki a részese volt. Barnabás és Pál visszatértek a bázisra, hogy beszámoljanak, mit végzett rajtuk keresztül az Úr, és hogy mit szúrtak el. Ugyanis ez nem Barnabás és Pál missziója volt, hanem a gyülekezeté. Azoké is, akik soha az életben nem tették ki a lábukat se Antiokhia határán kívülre. Minden egyes keresztyén hordozta a terheket imádságban, sőt, a pénztárcájába való belenyúlásban. Magyarországon az elmúlt tizenöt évben az átlagos református egyházfenntartói járulék hétszeresére nőtt, miközben a benzin ára közel hússzorosára, a kenyérért pedig közel harmincszor annyit kell fizetni. Az ellenreformációt túlélte sok gyülekezet, két világháborút megúsztunk, és most csődbe jut a közösség, mert az emberek szívesebben költenek évente közel 18000 Ft-ot újságra, mint kétezret az Isten igéjének hirdetésére?

De nem arra akarlak benneteket bíztatni, hogy adakozzatok, hanem arra, hogy imádkozzatok, böjtöljetek, tartsatok bűnbánatot, térjetek meg. Mert ez a testvéri közösség kulcsa. E nélkül pedig semmit nem ér semmilyen gazdagság!

Befejezés

Barnabás és Pál majdnem kétezer éve halott. Az Antiokhiai gyülekezetről semmi hírünk. Bár a város létezik, a múltkor tévedtem, amikor azt állítottam, hogy csak romváros. Hatay néven Törökország egyik legdélebbi városa. Az arabul Antakya nevű település a térképen megtalálható. De a Buenosi gyülekezet létezik. Itt vannak újjászületett keresztyének, akiknek a szívügyük a misszió. Te vajon közöttük vagy-e? Ha igen, könyörögj az Úrhoz az Ige terjedéséért, imádkozz és böjtölj, hogy az igehirdetések, bizonyságtételek minél eredményesebbek legyenek. Ha pedig még nem tértél meg, de rettegsz a haláltól és szeretnéd megkapni bűneidre a bocsánatot, akkor ne késlekedj, gyere most Jézushoz! Lehet, hogy már nincs sok időd arra, hogy ezt megtedd, de most itt az alkalom.

A Gyülekezet alkalmai

-Templomunkban (Cap. Ramón Freire 1739, Belgrano, Capital Federal) minden vasárnap délelőtt 10.00 órai kezdettel tartunk itt Istentiszteleteket magyar nyelven, minden hónap harmadik vasárnapján pedig spanyol nyelven. Ez utóbbi alkalmak alatt ifjúsági foglalkozás, utána pedig közös ebéd van. Zenei szolgálat is elhangzik ezeken az Istentiszteleteken. Az Istentiszteleteink nyilvánosak, minden érdeklődőt szeretettel várunk. Ugyanitt tartunk minden hónap első szerdáján délután 16.00 órától Bibliaórát.
-Minden páros héten szerdán délelőtt 11.00 órától a Szent István Öregotthonban is tartunk Istentiszteletet (Pacífico Rodriguez 1162, Chilavert, Provincia de Buenos Aires).
-Minden hónap utolsó szombat délutánján 17.00 órától a Hungária Klubban van magyar nyelvű Istentisztelet (Juncal 4250, Olivos, Provincia de Buenos Aires).