Prédikáció 2006, július 9.

Úrnapi Igehirdetések

Buenos Aires, 2006. júlus 9.

Írta Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: ApCsel 14,1-18

Textus: ApCsel 14,21-28

Miután hirdették az evangéliumot ebben a városban, és sokakat tanítvánnyá tettek, visszatértek Lisztrába, Ikóniumba és Antiókhiába. ²²Erősítették a tanítványok lelkét, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben, mivel sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten országába. ²³Miután pedig gyülekezetenként elöljárókat választottak nekik, böjtölve és imádkozva az Úrnak ajánlották őket, akiben hittek. ²⁴Azután Pizidián áthaladva eljutottak Pamfiliába, ²⁵hirdették az igét Pergében, és lementek Attáliába. ²⁶Innen Antiókhiába hajóztak, ahonnan az Isten kegyelmébe ajánlva indították el őket a most elvégzett munkára. ²⁷Amikor megérkeztek, összehívták a gyülekezetet, és elbeszélték, milyen nagy dolgokat tett velük az Isten, és hogy kaput nyitott a pogányoknak a hitre. ²⁸Aztán elég sok időt töltöttek ott a tanítványokkal.

Cím: A misszió 3 ismérve

Bevezetés

Amikor egy hete utoljára beszéltem előttetek Saulról, még csak egy frissen megtért farizeus volt, aki közlegényként kezdett szolgálni az antiokhiai gyülekezet Barnabás által vezetett missziójában. Most pedig már majdnem istenként látjuk viszont. Akik ismerik Pál életútját, tudják miről beszélek. A kisázsiai Lisztrában járva Barnabás és Pál meggyógyítanak Jézus nevében egy béna lábú férfit. Ennek következményeként a pogány – tehát nem zsidó – helybéliek az olümposzi istenek küldöttjének képzelik őket, Barnabást Zeusznak, Pálról pedig azt képzelik, hogy Hermész, a szóvivő, sőt, még áldozatot is akartak bemutatni nekik. A két keresztyén természetesen nem hagyja tévedésben őket, felvilágosítják a lisztraiakat, hogy ők is csak emberek, nagy nehezen az áldozásról is sikerül lebeszélniük őket, viszont nem szalasztják el a kínálkozó lehetőséget, hogy arról tegyenek tanúbizonyságot, aki küldte őket, és aki szemben Zeusszal és Hermésszel, valóban Isten, méghozzá az Örökkévaló, teremtő Isten. És aki nem kíván áldozatot, hiszen Jézus Krisztus már megtette, és ez elegendő.

A régi vallásosság hívei azonban, néhány vándor bajkeverővel megerősítve fellázították Pálék ellen a helyieket, akik aztán köveket ragadtak, és agyon akarták verni az apostolokat. Ez kevés híján sikerült is nekik, hiszen Pált halottként vitték ki a városból. Amikor azonban keresztyénné lettek – mert azért páran Lisztrában is akadtak – körbevették őt, felkelt és továbbment.

Miután azonban Derbében – és ez már a mai igénk első verse – sokan tanítvánnyá lettek, visszatértek a nevezetes városban, Lisztrába, és folytatták, ahol abbahagyták.

A korábbiakban már leírt antiokhiai misszió szolgálatának sarkalatos vezérelvei voltak. Például az, hogy nincs pótolhatatlan ember. Nem a szolgálatban töltött idő, nem az emberi tulajdonságok határozták meg, hogy ki mivel szolgál a misszióban, hanem az Isten elhívása és felhatalmazása. Így lett Pálból vezető. A mai igében láthatunk három további vezérelvet, amely segítségével a misszió akkor olyan hatalmas munkát tudott elvégezni, ami mai szemmel elképesztő. Egy szűk emberöltő alatt – természetesen a többi missziókkal karöltve, de a munka oroszlánrészét magukra vállalva – elterjesztették az Úr Jézus feltámadásáról szóló örömhírt. Ha ezeket megfigyeljük, egyéni életünkben, de a gyülekezet életében is mélyreható változást okozhat az Isten szava!

1. Kitartás

A Ceausescu-rendszer Romániában sok evangéliumi keresztyén embert börtönbe csukatott, sokat kényszermunkára küldött a hírhedt Duna-deltai koncentrációs táborokba. Egy prédikátor odakerülvén azonnal a Bibliáról, Jézusról és a kegyelemről kezdett beszélni a cellatársainak. A pribékek megtiltották neki, majd amikor nem engedelmeskedett a parancsnak, kirángatták társai közül, elvitték és a szó szoros értelmében félholtra verték. Amikor visszahozták a zárkába, ájult volt. Negyedórákig tartott, mire magához tért a verés okozta kábulatból, de amint fel tudott állni, folytatta a hitvallást. Erre újból elvitték, megverték, és ájultan hozták vissza. Amikor eszmélete visszatért, így szólt a rabtársakhoz: „No, hol is hagytam abba az előbb?” – és folytatta. Nem tudták elhallgattatni, csak úgy, hogy megölték.

Barnabásnak és Pálnak nehéz munkája volt Lisztrában, komoly erőfeszítéseket kellett tenniük, a városban tartózkodásuk azonban mindent egybevetve csúfos kudarccal végződött. Pál számára különösen, hiszen nyilván csak az Úr keze mentette meg a haláltól. Joggal mondhatták volna azt, hogy Lisztrát egyszer s mindenkorra törölni kell a keresztyén misszionáriusok térképéről. Emberileg meg is lehetett volna őket érteni. Csakhogy akik az Úréi, azok nem hátrálhatnak meg. Ha azok, akik engem próbáltak az Úrhoz vezetni, feladták volna az első, vagy akárhányadik nehézség láttán, én most nem vagyok itt, sőt, lehet, hogy életben sem. Nagyon valószínűnek tartom, hogy Barnabás és Pál nem lelkesen, ugrándozva mentek vissza Lisztrába, de visszamentek. Szokták mondani, hogy valaki az Istennek sem akar megtenni valamit. Nos, ez a két odaszánt keresztyén megtette. Senki másnak nem tették volna meg, de Istennek megtették. Kitartottak.

2. Böjt és ima

A kitartásnak azonban van egy feltétele, mégpedig az Istennel való kapcsolattartás. A háborúban az előrenyomuló csapatoknak hallatlanul fontosak az utánpótlási vonalak. Oroszországot azért nem sikerült sem Napóleonnak, sem Hitlernek legyőzni, mert a főváros alá ért támadók mögött a nem reguláris harcosok – gerillák, partizánok – lehetetlenné tették az élelem és lőszer utánpótlást. A keresztyén embernek is fontos az utánpótlás, bár ebben az esetben nincs szerepe a távolságnak, csak annak, hogy az ember kész és hajlandó legyen kapcsolatban maradni az Úrral. Ha ezt megteszi, nincs baj. Ha nem, hamarosan kimerülnek a tartalékai, és elgyengülve az ellenség csapásaitól összeomlik, és vereséget szenved.

Ami a háborúban a rádió és az utánpótlás, az a keresztyén embernél a böjt és az ima. Böjtölés közben az ember számára más lesz fontos, mint addig. Az étkezés, vagy más mindennapos tevékenység elhagyása felszabadítja az elmét és a szellemet arra, hogy még jobban oda tudjon figyelni Istenre. Aki pedig Istenre figyel, megkapja tőle a vezetést arra, hogy merre menjen, mit tegyen, mit mondjon. Az imádság pedig arra szolgál, hogy minden problémát meg lehessen beszélni az Úrral, mindenben segítséget lehessen kérni tőle. A böjt azért nem fogyókúra, és az ima azért nem meditáció, vagy gondolkodás, mert Istennel vagyunk kapcsolatban ennek során.

Azok a keresztyének, akik gyakorolják mindkettőt, hatékonyabban tudnak Istennek szolgálni, mert folyamatos kapcsolatban vannak vele. Nyitottak arra, hogy meghallják és megértsék, mit akar mondani az Úr nekik egy adott helyzetben. Barnabás é Pál megtették ezt, felvették a kapcsolatot az Úrral, aki felkészítette őket arra, hogy visszamenjenek Lisztrába, és eredményes szolgálatot végezzenek. Ha más eredménye nem is lett volna ennek a visszatérésnek, csak annyi, hogy a kövező sokaság és a lisztrai nép láthatta, hogy ezek a keresztyének nem hátrálnak meg, és mondhatták: „Miután majdnem agyonvertük egyiküket, még vissza mernek jönni!?!” Talán páran elgondolkodtak, hogy ha ezek ennyire elszántak, mégis lehet valami ebben a Jézus feltámadása-történetben. Talán a Buenos Airesiek közül is páran elgondolkodnak azon, hogy ez a lelkész már több mint húsz hónapja beszél elszántan a megtérésről, talán mégis lehet benne valami, hogy mindenkinek meg kell hoznia a tudatos döntést, és nem elég reformátusnak születni, egyházadót fizetni és egyszer-egyszer eljönni Istentiszteletre.

3. Testvéri közösség

A keresztyénség soha nem volt széles rétegek vallása. Akkor sem, ha a középkorról úgy szoktak beszélni, hogy egész Európa keresztyén volt. Ez csak annyiban lehetett igaz, hogy a civilizált mórokat az analfabéta katolikus csapatok kiszorították Spanyolországból, a zsidókat pedig gettókba kényszerítették. A többiek pedig, ha akartak, ha nem, kénytelenek voltak megkeresztelkedni és misére járni. A reformáció után pedig sok helyen érvényesült a cuius regio, eius religio – akié a hatalom, azé a vallás - elve, tehát a katolikus földesúr jobbágya katolikus volt, akkor is, ha nem, a protestánsé protestáns, akkor is, ha nem. Az emberek állhatatlanságára jó példa a 16. századi Kolozsvár, amely tíz év alatt háromszor váltott vallást. Katolikusból református lett, majd Dávid Ferenc hatására unitárius, Dávid elüldözése után újra református, egy részük pedig az ellenreformáció nyomására visszatért katolikusnak.

Az igazi, bibliai keresztyénség mindig kis, testvéri közösségekben jelent meg. Az első században, Pál idejében éppúgy, mint akár manapság. Mert csak úgy tudunk igazán közösségben lenni, ha ismerjük is a másikat. Tudunk együtt imádkozni, böjtölni, és hordozzuk a másik terhét. De még ennél is fontosabb, amit az antiokhiai missziótól eltanulhatunk. Az, hogy a szolgálatnak mindenki a részese volt. Barnabás és Pál visszatértek a bázisra, hogy beszámoljanak, mit végzett rajtuk keresztül az Úr, és hogy mit szúrtak el. Ugyanis ez nem Barnabás és Pál missziója volt, hanem a gyülekezeté. Azoké is, akik soha az életben nem tették ki a lábukat se Antiokhia határán kívülre. Minden egyes keresztyén hordozta a terheket imádságban, sőt, a pénztárcájába való belenyúlásban. Magyarországon az elmúlt tizenöt évben az átlagos református egyházfenntartói járulék hétszeresére nőtt, miközben a benzin ára közel hússzorosára, a kenyérért pedig közel harmincszor annyit kell fizetni. Az ellenreformációt túlélte sok gyülekezet, két világháborút megúsztunk, és most csődbe jut a közösség, mert az emberek szívesebben költenek évente közel 18000 Ft-ot újságra, mint kétezret az Isten igéjének hirdetésére?

De nem arra akarlak benneteket bíztatni, hogy adakozzatok, hanem arra, hogy imádkozzatok, böjtöljetek, tartsatok bűnbánatot, térjetek meg. Mert ez a testvéri közösség kulcsa. E nélkül pedig semmit nem ér semmilyen gazdagság!

Befejezés

Barnabás és Pál majdnem kétezer éve halott. Az Antiokhiai gyülekezetről semmi hírünk. Bár a város létezik, a múltkor tévedtem, amikor azt állítottam, hogy csak romváros. Hatay néven Törökország egyik legdélebbi városa. Az arabul Antakya nevű település a térképen megtalálható. De a Buenosi gyülekezet létezik. Itt vannak újjászületett keresztyének, akiknek a szívügyük a misszió. Te vajon közöttük vagy-e? Ha igen, könyörögj az Úrhoz az Ige terjedéséért, imádkozz és böjtölj, hogy az igehirdetések, bizonyságtételek minél eredményesebbek legyenek. Ha pedig még nem tértél meg, de rettegsz a haláltól és szeretnéd megkapni bűneidre a bocsánatot, akkor ne késlekedj, gyere most Jézushoz! Lehet, hogy már nincs sok időd arra, hogy ezt megtedd, de most itt az alkalom.