Úrnapi Igehirdetések
Buenos Aires, 2006. július 23.
Írta Tóth L. Kristóf lelkész
Lekció: ApCsel 20,1-16
Textus: ApCsel 20,7-12
Miután megszűnt a zavargás, magához hívatta Pál a tanítványokat, bátorította őket, és elköszönve tőlük elindult Macedóniába. 2Bejárta annak tartományait, számos beszédben intette őket, majd elment Görögországba. 3Három hónapig tartózkodott ott, mivel azonban a zsidók merényletet terveztek ellene, amikor hajóra akart szállni Szíria felé, úgy döntött, hogy Macedónián át tér vissza. 4Elkísérte őt a béreai Szópatér, Pirrosz fia, a thesszalonikaiak közül pedig Arisztarkhosz és Szekundusz, a derbéi Gájusz és Timóteus, valamint az ázsiai Tükhikosz és Trofimosz. 5Ezek előre mentek, és Tróászban vártak ránk. 6Mi pedig a kovásztalan kenyerek napjai után elhajóztunk Filippiből, és öt nap múlva érkeztünk hozzájuk Tróászba, ahol hét napot töltöttünk. 7A hét első napján pedig, amikor összegyűltünk, hogy megtörjük a kenyeret, Pál prédikált nekik, és mivel másnap már el akart utazni, a tanítást egészen éjfélig meghosszabbította. 8Elég sok lámpás volt abban a felső szobában, ahol együtt voltunk. 9Egy Eutikhosz nevű ifjú pedig, aki az ablakban ült, mély álomba merült, mivel Pál sokáig prédikált, és az álomtól elnehezülve leesett a harmadik emeletről, úgyhogy holtan szedték fel. 10Ekkor Pál lement, ráborult, átölelte, és ezt mondta: „Ne zajongjatok, mert a lelke benne van.” 11Azután felment, megtörte a kenyeret, evett, és még sokáig, egészen virradatig beszélt hozzájuk, majd útnak indult. 12A fiút pedig élve hozták fel, és egészen megvigasztalódtak. 13Mi pedig előre mentünk, és hajóra szállva Asszoszba utaztunk, hogy ott vegyük fel Pált, mivel így rendelkezett; odáig ugyanis gyalog akart jönni. 14Amikor aztán Asszaoszban ránk talált, felvettük a hajóra, és Mitilénébe mentünk. 15Onnan tovább hajóztunk, és a következő napon eljutottunk Khiosz elé. Másnap befutottunk Számoszba, az ezt követő napon pedig elmentünk Milétoszba. 16Pál ugyanis már előzőleg úgy döntött, hogy Efezus mellett csak elhajózik, hogy ne kelljen időt töltenie Ázsiában. Sietett, hogy lehetőleg pünkösd napjára Jeruzsálembe érkezzen.
Cím: Az Isten szava életereje
Bevezetés
Kedves Barátaim! Köszöntelek benneteket a hét első napján! Lám-lám sokan felkapják a fejüket, hiszen a hétvége kellős közepén vagyunk. A hét azonban nem hétfővel kezdődik. Ha visszagöngyölítenénk a naptárakat egészen a teremtésig, akkor látnánk, hogy az első nap bizony a vasárnap volt – bár akkor szinte senki nem nevezte még így. A hetedik nap ugyanis, amelyen az Úr megpihent teremtő munkája végeztével, a szombat volt, melynek neve is mutatja funkcióját: a Nyugalom (héberül Sabbát). Az első keresztyének – éppúgy mint a többiek, mind a mai napig – nem a sabbatot, a hetedik napot ünnepelték, hanem az Úr Jézus feltámadását, ami – mint azt mindenkinek, aki valaha tanult hittant, tudnia kell – a hét első napján történt. Az ünnep úgy nézett ki, hogy a keresztyének hajnalban összegyűltek, és együtt imádkoztak, majd elmentek dolgozni – a hét első napja munkanap volt! – majd este újra összegyűltek, prédikációt hallgattak és úrvacsoráztak. Ezért nem volt olyan furcsa nekik az úrvacsora szó, mint a mai kor hittanosának, aki megkérdezi, hogyan lehet vacsorázni délelőtt tíz órakor? Az esti alkalomnak nem volt különösebb kötöttsége, ha jó volt együtt lenni, volt mondanivalójuk, imádkozni valójuk, vagy ha áldott szolgálatú prédikátor, vagy evangélista, netalán egy apostol meghallgatására és kikérdezésére volt lehetőség, akkor akár hajnalig is együtt maradtak.
Egy ilyen keresztyén összejövetelre hívták meg Pált, hogy számoljon be a misszió munkájáról, és hogy magyarázza nekik az Igét. Nyugodtan állíthatjuk, hogy senki nem nézett a karórájára, de csak azért, mert azt csak másfélezer évvel később találták fel. Biztos volt, aki elfáradt, nem tudott figyelni, de többen voltak olyanok, akik elhatározták, hogy kihasználják a lehetőséget, hogy az antiohkiai misszió vezetőjét hallgassák meg. Vajon miért volt ez nekik fontos? Azért, mert már megtapasztalták, és újra meg akarták tapasztalni az Isten Szavának életerejét!
1. Az Isten Szava: a prédikáció
A reformáció egyik alapvető kijelentése volt a kor tudományos nyelvén, latinul így hangzó mondat: Preadicatio verbi Dei est verbum Dei. Magyarul: Isten Igéjének hirdetése Isten Igéje. Ez azt jelenti, hogy amikor valaki a Bibliát magyarázza, természetesen megfelelő isteni és emberi felhatalmazás birtokában, akkor, amit mond, az Isten kijelentésének számít. Nem a prédikátorok dicsőségét szolgálja ez, hanem annak az aláhúzását, méghozzá vastagon, hogy az igehirdetés nem emberi beszéd, hanem véresen komolyan veendő isteni üzenet. Nem azért, aki a lelkész, vagy prédikátor, nem azért, amilyen diplomája van, nem azért, amit mond, hanem azért, mert az Isten maga szól rajta keresztül. Nem mindig és nem minden prédikátoron keresztül, csak akkor és azokon, amikor és akik engedik a Szent Léleknek, hogy keresztüláramoljon rajtuk.
Isten sokféle más módot is találhatott volna arra, hogy eljuttassa az üzenetét az emberekhez. Óriásplakátot, tévéreklámot, mensaje de texto-t, correo electronico-t és hasonlókat. Ő mégis azt választotta, hogy leíratott sokmindent egyes emberekkel, majd rávett másokat, hogy ezeket a leírt dolgokat megmagyarázzák. Teljesen ősi, analóg módszerekkel, egyik ember a másiknak. Mégis mind a mai napig ez a leghatékonyabb módszer arra, hogy azt továbbadjuk, ami ránk bízatott. Miért? Mert ez a hiteles, és mert amit mi hirdetünk, az nem avul el, nem cserélik le hetenként, nem romlik el és nem derül ki később a rejtett hibája. Amit Isten üzen nekünk az maga az igazság, a kegyelem és a szeretet. Ebből pedig soha nem elég. Aki már megérezte, megértette és befogadta az Isten igazságát, kegyelmét és szeretetét, annak nem válik unalmassá az ezekről szóló bizonyságtétel, még ha órákig, esetleg napokig tart is. Aki viszont még nem ismerte meg az Istent, az már az első öt perc után a karóráját nézegeti. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy tartsd vissza az óranézési ingeredet, hanem azt, hogy figyelj arra, amit Neked mondani akar az Úr. Minél jobban figyelsz, annál hamarabb megérted Őt, és annál hamarabb szabadulsz. No nem a templomból, hanem a bűneidtől és a haláltól!
2. Az Isten Szava: a megtört kenyérben
Egy fiatalember halálát okozta a hosszú prédikáció! Ez lehetne egy bulvárlap szalagcíme az eset kapcsán. Pár éve az újságnak csak vaskos jóindulattal nevezhető nyomdatermékek címlapján hirdették, hogy egy angliai Forma-1 futamot egy őrült hittérítő zavart meg. A cikk nem a férfi – akinek módszereivel egyébként nem teljesen értek egyet – mondanivalóját tartotta fontosnak, hanem annak ecsetelését, hogy a biztonságiak hogyan teperték le és vitték ki. Hogy Isten szeret és térj meg minél előbb, a mai sajtót nem érdekli. Pál cselekedete Eutikhosz halála után meglepő. Nem támasztja fel, mint Elizeus a sapertai özvegy gyermekét, vagy Jézus Jairus leányát. Visszatér az eredeti foglalatosságához, az úrvacsorához. Érzéketlen lenne? Nem. A reformáció egyik másik alapköve az, hogy Isten Igéjének több megjelenési formája van: a hirdetett Ige, ami a prédikáció. A testet öltött Ige, aki Jézus Krisztus. Az írott Ige, ami a Biblia. És a látható Ige, amik a sákramentumok, a keresztség és az Úrvacsora. Az Úrvacsora egyszersmind igehirdetés is. Emlékeztek a szereztetési Igére: az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön. Ezért az üres Úrasztala is beszél: itt kellene lennie a kenyérnek és a bornak, melyek a bűnbocsánat szentségét hirdetik. Pál tehát folytatja az igehirdetést a prédikálás után a kenyér megtörésében.
Amíg a prédikációnak számtalan alapigéje, kiindulópontja és mondanivalója lehet, addig az úrvacsorának csak egy. Jézus Krisztus halála a mi bűneink miatt, és az ebből fakadó bűnbocsánat. És ez annyira fontos, hogy Pál nem hagyta félbe. Az igehirdetés ugyanis csak akkor ér célba, ha bűnbánatot és bűnbocsánat-elnyerést eredményez. Aki ma úgy megy haza innen, hogy nem bánta meg bűneit, és nem értette meg, hogy Jézus vére megtisztította ezektől, az hiába jött. Ezért folytatja Pál. A többiek üdvösségéért, nehogy szétszéledjenek bűneik elrendezése nélkül. Eutikhosz – bár tudom, hogy ez morbidnak hangzik – már nem megy el, az ő ügye ráér. A kitartásnak azonban van egy feltétele, mégpedig az Istennel való kapcsolattartás.
3. Az Isten Szava: Eutikhoszban
Meghalok, olyan hosszan beszél ez a pap! Tegye fel a kezét az, akinek soha, semmilyen körülmények között nem fordult meg a fejében semmi hasonló. Ígérem, nem sértődöm meg. Hiszen Pál apostol is nagyon hosszan beszélt. Három-négy órán át prédikált. Képzeljétek magatokat az ottani gyülekezet helyébe! Hogy bírták ki? Amikor 20-30 perc vasárnapról vasárnapra bőven elég! Eutikhoszt nyilván nem villanyozta fel annyira Pál igehirdetése, hogy ébren maradjon a végére. Hogy az egész napi munkától volt fáradt, vagy egyszerűen unta a hosszú beszédet, nem tudjuk. Nem is lényeges. Nincs műszer, amellyel ki lehetne mutatni, hogy ki mennyit értett meg a prédikációból. Lehet, hogy aki 11 órakor szinte szórul-szóra fel tudja idézni, mit mondtam, egy órakor már egy betűre sem emlékszik, és lehet, hogy aki faarccal ülte végig az Istentiszteletet, amikor olyan helyzetbe kerül, hogy szüksége lesz az Igére, beugrik neki. A lényeg az, hogy míg Pál az életről, Krisztusról prédikált, egy ember meghalt. Nem támadtak fel a halottak a prédikáció hatására, sőt, éppen ellenkezőleg!
A történet azonban nem ezzel ér véget. Miközben egyesek már hozzákezdtek Eutikhosz siratásához, Pál folytatja szolgálatát, elhallgattatja a siratókat, megtöri a kenyeret, és ez által kihirdeti a környéken az élet uralmát. Ez az ugyanis, ami történt. Nem mentőkért rohant Pál, nem siránkozott, hanem oda fordult, ahol az élet ered. Hirdette az életet. A halál ugyanis a Sátán műve. A fiatalembernek még nem jött el az ideje, a Gonosz akarta az ő halálával megzavarni az Istentiszteletet, és kétségek közé taszítani a keresztyéneket. Pál azonban tudta, mi a teendő, kihirdette szóval és a kenyér megtörésével az élet uralmát, és ez keltette újra életre Eutikhoszt.
Befejezés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése