Február 24-én Schirl Ilonka néni (100 éves!) presbiter hirdette az Igét a templomban. A fotót Pataky László főgondnok készítette.

Predicación en idioma castellano 10/02/2008

A 2008. február 10-i vasárnapi Istentiszteleten rev. Gabriel Miraz által elmondott spanyol nyelvű igehirdetés meghallgatható ide kattintva.
Usted puede escuchar la predicación por rev. Gabriel Miraz de 10 de febrero de 2008 en idioma castellano. Haga click aqui.

Úrnapi Igehirdetés 2008. február 3.

Az igehirdetés meghallgatható ide kattintva.

Az igazi pálfordulás

Textus:	Galata 1,13-16
13Mert hallottátok: milyen volt az én egykori magatartásom a zsidóság körében, hogy féktelenül üldöztem az Isten egyházát, és pusztítottam azt. 14És a zsidó hithűségben sok kortársamat felülmúltam népem körében, minthogy fölöttébb buzgó rajongója voltam atyáim hagyományainak. 15De amikor úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott, és kegyelme által elhívott, 16hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem, hogy hirdessem őt a pogányok között, nem tanácskoztam testtel és vérrel.

(Lekció: Ézsaiás 49,1-13)

Bevezetés

Kedves testvérek!

Egy filmből emlékszem egy jelenetre, amikor egy szabadcsapat az amerikai polgárháborúban úgy lavírozott, hogy két garnitúra egyenruhájuk volt, és mindig azt vették fel, amilyen csapatok a környéken tartózkodtak. Egy alkalommal szembejött egy csapat szürke ruhás dragonyos. Gyorsan átöltöztek a déliek ruhájába. Csakhogy, amikor közelebb ért a két csapat, és a szembejövők puskát fogtak rájuk, derült ki, hogy nem déliek voltak, hanem kék ruhás északiak, akikre rátelepedett a por, és szürkének tűntek. Az álcázás nem sikerült…

Pál nem köpönyegforgató volt, hanem pálforduló. A két gyönyörű magyar szólás ellentétes értelmű. Aki köpönyeget forgat, az a színével befelé veszi fel a ruhadarabot, így a visszáját mutatja kifelé, ezzel félrevezeti a többieket, másnak mutatva magát, mint aki a valóságban. Aki viszont eljut a pálfordulásig, az – éppen, mint Pál, hiszen az ő megtérésének esetéből ered a szólás – rájön arra, hogy nem jó irányba halad, és sarkon fordul. Valóban megváltoztatja irányultságát, ténylegesen megváltozik belülről. Hasonlítsuk hát össze a megtérés előtti Saul/Pált a megtérés utánival. Azután engedjük meg a Szent Léleknek, hogy bennünket is vizsgálat alá vegyen!

1. Egyházüldöző Saul

Egy magas rangú zsidó tisztségviselő kitartóan, céltudatosan és hatékonyan üldözte Krisztus egyházát. Saját magát így jellemzi egy a barátjának és tanítványának írt levelében …őt [Jézust] káromló, az övéit üldöző és erőszakos ember voltam…”. Lukács evangélista pedig így ír róla az Apostolok Cselekedetei 8,3-ban: „pusztította az egyházat, házról házra járt, férfiakat és nőket hurcolt el, és börtönbe vetette őket.” A barát-tanítvány Timóteus volt, a levélrészlet pedig a Timóteusnak írt első levél 1,13. A férfi neve pedig Saul. Ez a héber név annyit tesz: „akit kértek, kívántak; a megkérdezett, kikövetelt”. Körülbelül Krisztussal egy időben született, farizeus családban, később a bölcs tanító Gamáliel tanítványaként. Lebegett a szeme előtt egy cél, mégpedig az, hogy Istennek tetsző életet éljen, és lehetőleg minél többeket erre rávezessen – ha kell, erőszakkal is. Meg volt győződve igazáról, és személyiségéből adódó hévvel és alapossággal küzdött minden olyan dolog ellen, amely a szemében az Istenbe vetett hitet veszélyeztette. Ahogy magáról mondja: féktelenül üldözte és pusztította Isten egyházát.

Rossz ember volt-e Saul? A gyerekek hajlamosak fekete-fehérben látni az embereket. Ágota is gyakran kérdezgeti egy-egy mese vagy film kapcsán: Apa, ő jó? Nehéz a felelet, mert mi felnőttek már tudjuk, hogy a világ nem jókra és gonoszokra van felosztva. Ha gyerekként akarjuk értékelni Sault, akkor kimondjuk rá az ítéletet: gonosz volt, mert üldözte a keresztyéneket. A gyermeki gondolkodás azt még megengedi, hogy hozzátegyük, később megjavult és Jézus hűséges követője lett, de ennél tovább ezen a vonalon nem jutunk Saul megértésében. Pedig fontos, mert hogy értsük a tetteit, ahhoz a motivációt, a mozgatórugót is meg kell találnunk. Tehát nézzük felnőtt szemmel Sault, és vegyük észre, hogy cselekedeteit a lelkesedés, ha úgy tetszik a rajongás bizonyos tanításokért igazgatta. Stréber is volt egy kicsit, hiszen igyekezett első lenni, és a maga értékelése szerint az is volt az Atyák hagyományait illetően. Saul lelkes volt, kitartó, jó problémamegoldó és helyzetfelismerő volt, ráadásul nagyon nagy lexikális tudással rendelkezett. A gond csak az volt, hogy tévesen választotta meg a kiindulópontot. Saul nem volt rossz ember. Saul jó ember sem volt. Ember volt, mint bármelyikünk, aki az adottságait, tehetségét rossz ügy szolgálatába állította. Olyan emberi hagyományoknak, szokásoknak, gyakorlatnak vetette alá magát, amelyek már nagyon régen elszakadtak a bibliai hittől és attól az Istentől, aki kivezette népét Egyiptomból, a Tízparancsolatot adta nekik, átvezette őket a Jordánon, segített letelepedni. Aki Ábrahámmal szövetséget kötött, a csaló Jákóbból Isten harcosát, Izráelt faragott, akinek Dávid énekelt és akinek Salamon templomot épített. Saul rossz útra tévedt ember volt, akinek szüksége volt arra, hogy rátaláljon a helyes útra.

Nem ismerjük az egészen pontos körülményeit a damaszkuszi úton történt megtérésének, de Saul ott részesült egy olyan élményben, amely ráébresztette, helytelen irányba halad. Nem azt teszi, amit Isten akar, pontosabban az, amit tesz, nem az Isten akarata, sőt, nem is hoz az ő nevére dicsőséget! És így lett belőle

2. Krisztuskövető Pál

A Pál név jelentése kicsi, alacsony, csekély. Hogy ki adta neki ezt a nevet, nem tudjuk. Szokás volt, hogy két neve legyen egy zsidó férfinak, egy héber (ez lenne a Saul) és egy latin (ez lenne a Pál). A névváltozás nem köthető eseményhez, mint mondjuk Ábrahámé, akivel Isten szövetséget kötött, majd e szavakkal változtatta meg a nevét: „Nem neveznek többé Abrámnak, hanem Ábrahám lesz a neved, mert sok nép atyjává teszlek.” (1Móz 17,5) Akár önmaga választotta, akár a szülei, akár valaki az új testvérei közül, a Pál név beszédessé vált. Mint farizeus nagy hatalmú és tekintélyes ember volt, Pálként és keresztyénként a ranglétra legalsó fokára került. Eleinte a keresztyének sem bíztak benne a múltja miatt. De a fontos az ő számára már nem ez volt. Ha a keresztyének kegyeit, rokonszenvét, jóindulatát kereste volna, hamarosan ugyanabban a csapdában vergődött volna, mint korábban. Ugyanúgy üldözte volna a Krisztus-vallás ellenségeit, ahogyan korábban a követőit üldözte. Pálnak azonban nem ez adatott. Így fogalmaz: „amikor úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott, és kegyelme által elhívott, ¹⁶hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem, hogy hirdessem őt a pogányok között, nem tanácskoztam testtel és vérrel.” Mennyire más, mint amikor élete korábbi részét írta le. Ott mindig csak az én, én, én volt hangsúlyos, innen már az Ő, Ő, Ő. Már nem arról beszél, mit tett Saul, hanem arról, mit tett és tesz Jézus.

Pál megértette, amit Saul nem, hogy az ember élete kezdettől fogva Isten figyelme középpontjában van. Saul azt gondolta, hogy neki kegyes cselekedeteivel fel kell hívnia magára Isten figyelmét, Pál viszont megértette, hogy neki kell a figyelmét Istenre összpontosítania. Nem emberektől kérni és várni a vezetést, a szabályokat, a kitaposott utat, hanem Isten Szent Lelkének erejére és vezetésére kell hagyatkozni. A testtel és vérrel való tanácskozás azt jelenti, hogy emberek véleményét kikérni. Pál nem ezt tette, hanem azt, amit Isten rábízott. És sokkal sikeresebb lett. Felhasználta az adottságait, képességeit, azaz a lelkesedését, kitartását, jó problémamegoldó és helyzetfelismerő képességét és nagyon nagy lexikális tudását. De most már a helyes irányban.

Jó ember volt-e Pál? Jobb ember volt-e Pál mint Saul? Ha felnőtt módon gondolkozunk, a válasz egyértelmű. Hiszen egy emberről van szó. Pál nem levetette magáról Sault, mint egy elrongyolódott ruhát és nem dobta ki a szemétbe. Az ember – jó és rossz tulajdonságaival egyetemben – állt a jó oldalra és állította tehetségét Krisztus szolgálatába. Egy nagyon súlyos hibáját korrigálta. Pál nem lett tökéletes, hibátlan, bűntelen. Hanem Krisztus követője lett, aki tudta, hová kell fordulni, ha a tökéletlensége hiba elkövetésébe, bűnbe sodorja. Ezért lett példa.

3. Én

Nem magamról szeretnék beszélni, természetesen, hanem azt szeretném, ha mindannyian egy kicsit magunkról gondolkodnánk. Mindezek alapján kicsit átgondolnánk az életünket, a hitünket, a keresztyénségünket. Hogy vajon nem vagyunk-e néha, kicsit keresztyén Saulok? Magunkat keresztyénnek tudva-vallva nem cselekszünk úgy, mint a megtérés előtti Saul? Nem követünk-e emberi hagyományokat, rendelkezéseket, talán olyanokat, amelyeknek már semmi köze ahhoz az Istenhez, aki őrzi és oltalmazza az Ő népét? Aki elküldte a kínos kereszthalálba Jézust, aki kiválasztotta és megerősítette az apostolokat az evangélium elterjesztésére? Aki Szent Lelkével segíti egyházát? Aki rávette Luthert, hogy szakítson a Biblia-ellenes gyakorlattal? Aki lediktálta Kálvinnak az Institúciót? Aki végig bíztatta a hitvallókat, aki elkísérte Bonhoeffert a koncentrációs táborba vagy Csiha Kálmánt a börtönbe? Nem tanácskozunk-e túl sokszor testtel és vérrel?

Pünkösd óta van Szent Lelkünk J, aki segít nekünk eligazodni, megérteni, ha valami túl bonyolultnak látszik. 1590 óta van teljes magyar nyelvű Bibliánk. Nekünk itt Argentínában van ráadásként a spanyol nyelvű fordítás is. Van közösségünk, alkalmunk, hogy másik keresztyénnel együtt legyünk, feltárjuk gondolatainkat, kérdéseinket, kételyeinket. Élünk-e mindezekkel?

És rendelkezésünkre áll mindezeken felül az, ami minden keresztyénnek a világon. Van két kezünk, amit imára kulcsolhatunk, két lábunk, amellyel elmehetünk bizonyságot tenni és szánk, amellyel meg tudjuk formálni az Isten szeretetéről hitet valló szavainkat.

Létezik egy látható és egy láthatatlan világ. Könnyebbnek tűnik a láthatóhoz igazodni a láthatatlan helyett. Kényelmesebb, ha azok megbecsülését próbáljuk kivívni, akik itt vannak mellettünk, főleg, ha azzal, hogy Istennek tetsző életet élünk, ezek megvetését, de legalábbis rosszallását vívjuk ki. De nem éri meg. Saul példája ez. Isten tetszésére élni lehet, hogy kevesebb megbecsüléssel jár, de sokkal jobb, mint emberek tiszteletére és elégedettségére ácsingózni.

Befejezés

Egy vonatfülkében többen utaztak Debrecen felé. Az egyik utas – láthatóan kicsit italos állapotban – minden állomáson felállt, az ablakhoz lépett, kinézett, majd gondterhelten visszaült a helyére, miközben ezt dünnyögte: „Ajjajaj!” Így tett minden egyes állomáson. Szolnoknál az egyik utastárs már nem bírta tovább, és megkérdezte, miért teszi ezt? A részeg így felelt: „mert minden állomással egyre biztosabb vagyok, hogy ez a vonat nem Győrbe megy”.

Az a keresztyén, aki hallgatja a prédikációt, a bizonyságtételt, olvassa a Bibliát, aztán jajong, hogy rossz az élete, az pont ilyen. Ne jajgass, testvérem, hanem szállj le a rossz irányba tartó vonatról minél előbb.