Úrnapi Igehirdetés 2008. január 27.

Az igehirdetés meghallgatható ide kattintva.

Buenos Aires, 2008. január 27.

írta Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: ApCsel 8,26-40

Textus: Galata 1,10-12

¹⁰Most tehát embereknek akarok a kedvében járni, vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája. ¹¹Tudtotokra adom, testvéreim, hogy az evangélium, amelyet én hirdettem, nem embertől származik, ¹²mert én nem embertől vettem, nem is tanítottak rá, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából kaptam.

Cím: Az evangélium származása

Bevezetés

Kedves Testvéreim, a lekcióban olvasott történet ismerős, gondolom mindannyian hallottuk már egyszer-kétszer, a szerecsen főemberről, a szerecsen komornyikról és Fülöpről szóló történet. Ugye, ez a Fülöp evangélista volt, egyike a jeruzsálemi gyülekezet hét diakónusának, nem azonos azzal a Fülöppel, aki Jézus tizenkét tanítványa közé tartozott. Ez a főember, akiről a lekcióban volt szó, a kandakénak, az etiópok királynéjának a főembere, keresi az evangéliumot, keresi az Istent, hiszen elment Jeruzsálembe és Ézsaiás próféta könyv-tekercsét tanulmányozza. Tehát keresi Istent, de csak segítséggel találja meg. Ott van készen Fülöp, aki nem a maga ötletéből indul el, nem azért, mert jön valaki és azt mondja: Te, figyelj, itt ez a főember, ez a szerecsen komornyik, aki biztos nagyon jó támogatója lehetne az evangéliumnak. Menj el hozzá és puhatold ki, hátha lehetne beszélni neki Jézusról. Nem. A Szent Lélek indítja erre. Egyszerűen kap egy sugallatot, hogy menjen el egy néptelen útra, és ott fogja találni ezt az embert. Nem mondja meg neki a Szent Lélek, hogy menj el oda, és ő ott az Ézsaiás prófétát fogja olvasni, és majd megkér arra, hogy magyarázd el neki – és akkor elmagyarázod. Szó sincs erről! A Szent Lélek elmondja azt Fülöpnek, amire éppen abban a pillanatban szüksége van: Menj oda, és ott lesz majd dolgod. Fülöp odamegy, meglátja a helyzetet, a Szent Lélek megsúgja neki, mit kell tennie, és a magyarázatot is megadja neki. És amikor lezajlik ez az egész dolog, s amikor megkeresztelkedik ez a szerecsen főember, akkor Fülöpöt a Szent Lélek egyszerűen elviszi máshova, és soha többé nem találkoznak egymással - valószínűleg.

Az írott Ige, ami az Ézsaiás tekercse, a hallott Ige, amit Fülöp elmondott ennek a főembernek, a prédikáció, a bizonyságtétel, ezek mind olyan segítségek, amik segítenek az embernek abban, hogy megtalálja az evangéliumot. Nekem is, neked is így kell, így kellett, vagy kellett volna, hogy valamilyen formában élővé és fontossá legyen az evangélium.

Pál mondanivalójának a középpontja, testvéreim, az evangélium. Tizenhárom levelet írt Pál, különböző gyülekezeteknek, és mindegyiknek van valami központi üzenete. A bibliai lexikonban meg lehet találni, hogy ennek a levélnek a központi üzenete az úrvacsora, annak a kegyelemből való megigazulás, ennek ez, annak az, amannak amaz. De a lényege, a kvintesszenciája valamennyi páli levélnek, sőt valamennyi bibliai könyvnek az evangélium. Leveleiben, tanításaiban, életében Pálnak mindenhol megjelenik az evangélium.

A galaták életének a központi problémája, ha úgy tetszik központi kérdése az evangélium. Az, hogy miért döntöttek az evangélium mellett, mi volt az az ok, ami miatt úgy határoztak, hogy Jézust követni akarják. Hogyan döntöttek az evangélium, Jézus mellett, milyen körülmények között. Mi volt az ami megadta nekik az utolsó lökést, hogy átálljanak arra az oldalra, ahol Jézus, az evangélium van. Nagyon fontos kérdés szintén, hogy mikor döntöttek. Lényeges az is, hogy mennyi idő telt el az evangélium befogadása óta – nem hónapban, hanem keresztyén előrehaladásban. A galaták életének is központi kérdése, problémája az evangélium.

A mi életünknek is központi kérdése kell hogy legyen az evangélium, hiszen ezért vagyunk keresztyének, ezért vagyunk reformátusok. Ezért vagyunk evangéliumi keresztyének. Vannak kérdéseink és kételyeink, természetesen, de mint keresztyéneknek, a kérdéseink és kételyeink is az evangélium körül forognak. Követésre méltó példát keresünk, próbáljuk megtalálni azt az utat, amelyet számunkra kijelölt az Úr. Keressük, igyekszünk megtalálni Jézus Krisztust. Ebben vannak segítségünkre az igehirdetések, amelyeknek a feladata az Istenhez való közeledés elősegítése. A református igehirdetés központja az evangélium, az írott Ige: a Biblia, a hirdetett Ige: a prédikáció, a látható Ige: az úrvacsora és a testet öltött Ige: Jézus; erről is hosszú könyveket, könyvtárakat írtak. Az evangélium megjelenik gyakorlatilag minden aktusban, ami a református Istentiszteleten történik.

Két dologról szeretnék beszélni – még. Először arról, hogy honnan ered az evangélium, másodszor arról, hogy tetszik-e, vagy nem tetszik?

Mi az evangélium? Sokszor elhangzott már, egy mondatban ismételjük meg. Örömhír, ami örömöt kell hogy keltsen a hallgatóban. És merem mondani, testvéreim, hogy ha az evangélium nem kelt örömöt a hallgatóban, akkor a hiba, az nem az evangéliumban hanem a fogadó készülékében van.

Az evangélium örömhír, bár tragikus, hiszen Jézus Krisztus az életét adta értünk. Nem egy könnyű és vidám dolog volt. A mi számunkra mégis örömhír, mert ez nyitotta meg a menny kapuját előttünk. Ez a lényeges, hogy az evangélium Jézus Krisztus személye és szolgálata. Az, hogy ki volt ő és mit tett értünk. Megszabadított bennünket a bűn és a halál rabságából. Nem Jézus halálának a ténye a boldogság a mi számunkra, hanem az, amit az Ő halála eredményez, eredményezhet az életünkben.

Most nézzük meg, hogy mi nem az evangélium. Olyan sokszor mást gondolunk az evangéliumról, nem azt, ami a valóság. Először is az evangélium nem varázsige. Nem egy olyan információforrás, amit különböző helyzetekben fel tudnuk használni és be tudunk illeszteni valahová. Nem lehet vele az ólmot arannyá változtatni. Másodszor az evangélium nem mese, nem tanulságos történet. Magyarországon a körülbelül tíz éve bevezetett Nemzeti Alaptanterv tartalmazza a Biblia alapvető ismeretének követelményét. Ezért az Irodalom tantárgyban tanítanak bizonyos ószövetségi történeteket és Jézus életét. Érdekes módon a népmeséket követően tanulják ezt a gyerekek. Egyrészt örülök annak, hogy tanítják az evangélium lényegét minden iskolában, a másik szemem viszont sír, mert a téma elhelyezésével azt sugallják, hogy a Biblia, Jézus élete egy mese, vagy tanulságos történet. Égig érő paszuly, Hüvelyk Panna és Jézus születése egy sorban. S ha nincs a tanárban olyan felelősség, hogy elmagyarázza a gyerekeknek, hogy Jézus nem mese, a gyerekben úgy marad meg. Holott az evangélium egy szilárd alap, amire életet lehet felépíteni. Nem csak a már megtért keresztyének számára, hanem azok számára is, akik majd csak ez után fogják megismerni Jézust. Harmadrészt az evangélium nem hazugság. Van egy logikai elemzés, amely szerint vagy igaz valami, vagy nem. Ha az evangélium nem igaz, akkor két eset lehetséges. Hogy aki hirdeti tudja, hogy nem igaz, amit hirdet, van nem tudja. Ha nem tudja, akkor őrült, ha tudja, akkor szélhámos. Ennek alapján tehát háromféleképpen értékelhetjük az evangéliumot, illetve annak kulcsfiguráját: Jézust. Vagy valóban az, akinek mondja magát: az Isten Fia, van őrült, vagy szélhámos. Több lehetőség nincs. Vagy elfogadjuk, hogy az evangélium valóban Isten üzenete, vagy azt állítjuk Jézusról, Pálról, és sok millió újjászületett keresztyénről, hogy vagy őrült mind, vagy szélhámos. 11.00

Úrnapi Igehirdetés, 2008. január 20.

Az igehirdetés meghallgatható ide kattitntva.

Buenos Aires
Írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: 5Mózes 11,26-32

Textus: Galata 1,6-7

„⁸Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen! ⁹Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azonkívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!”

Cím: Átok

Bevezetés

Kedves Testvérek!

Azt gondolom, hogy első olvasásra mindannyiunknak azon akad meg a szeme, illetve arra kapjuk fel a fejünket a mai Ige hallatán, hogy kétszer is elhangzik a súlyos kifejezés: átkozott legyen. Az átok egy nagyon negatív dolog a mai ember gondolkodásában. Átkozódni végső elkeseredésben szokás. Más összefüggésben pedig egy köznyelvi fogalmat takar: amikor valakit kizárnak egy közösségből, arra szokták mondani, hogy kiátkozták.

A bibliai fogalomrendszerben az átok azonban kicsit más szerepet tölt be. Pál nem erős felindulásból, és nem is indokolatlanul használja ezt a kifejezést, ráadásul kétszer is. Fontos dolgot jelez ezzel a galatáknak, és nekünk is, ezért nem tehetjük meg azt, hogy elsiklunk fölötte. Ha már ilyen – megbotránkoztató (?) felháborító (?) megdöbbentő (?) – dolgot mond Pál, vizsgáljuk is meg közelebbről, hogy mit is mond és miért mondja. S ha ezeket megnéztük, mindjárt jobban fogjuk érteni, miért fontos ez az ige a mai keresztyénség számára.

Először azt tekintsük meg, hogy mit jelent és milyen szerepet játszik az átok a Bibliában. Utána azt, hogy hogyan és miért használja Pál, végül pedig ejtsünk pár szót egy most még rejtve maradó fogalomról, amely gyökeresen megváltoztatja az átokhoz fűződő viszonyunkat.

1. Az átok a Bibliában

A magyar nyelvű, új fordítású Bibliában az átok szó különböző toldalékokkal és ragokkal összesen 93 alkalommal szerepel, ebből tizenötször az Újszövetségben. Az Ószövetségben kétféle kifejezés szerepel az átokra. A hérem és a hálal. Az utóbbi jelentése kicsinek, jelentéktelennek lenni. Isten ezzel a kifejezéssel átkozza meg a kígyót a bűneset után. Ennek a szónak a görög megfelelőjét olvassuk az Újszövetségben ott, ahol Jézus megátkozza a fügefát a Márk evangéliuma 11,21 versében, és a párhuzamos helyeken. Pál szavaiban máshol is, de a mai igénkben is viszont a hérem héber szó görög változata, az anathema (ajnavqema) szerepel. A hérem szó alapjelentése: megtiltani, elkülöníteni, odaszentelni, megsemmisíteni. Ennek értelmében a megátkozott, s így elkülönített dolog vagy személy közvetlenül Isten tulajdonába – az ember szempontjából megsemmisítésre – kerül, illetve enyhébb esetben a papok számára elkülönítik. Háborús helyzetben az átok kimondása a győztes hódító előjoga. Az átoknak tehát súlyos büntetés jellege van, aki pedig az átokkal kapcsolatos rendelkezéseket megszegi, vagy a megsemmisítésre szánt dolgokat megtartja, maga is átok alá kerül. Az átok végső soron magának Istennek a büntetése. Ezsdrás például a 10,8-ban különválasztja az ítélet alatt álló ember javainak megsemmisítését, és a gyülekezetből történő exkommunikációját (kizárását), ami azt jelenti, hogy az anyagiak közvetlenül Istennek adatnak át, az embert viszont eltávolítják a közösségből, a gyülekezetből.

Ennek az ószövetségi hérem kifejezésnek a görög megfelelője tehát a Pál által használt anatéma. Az Apostolok Cselekedetei 23,14-ben a fogadalom megtartására vonatkozó önátkozást jelenti A Pál elleni, negyven főt számláló összeesküvő csoport jelenti ki: „Súlyos átokkal köteleztük magunkat, hogy semmi táplálékot sem veszünk magunkhoz, amíg meg nem öljük Pált”. Az 1Kor 16,22-ben megjelenő átokformula, amely mai igénkben is visszaköszön, minden bizonnyal az úrvacsorai liturgiából származik, és azzal függ össze, hogy az úrvacsora előtt a résztvevőknek meg kellett vallaniuk Krisztusban való hitüket, és az átokformula elmondásának kényszere a méltatlanokat kívül rekesztette a szertartáson.

Az átok – és természetesen az áldás – az ókori ember számára nem egyszerűen a rosszkívánság kifejeződése volt. Abban a hitben – és tapasztalatban – gyökerezett, hogy a kimondott szónak ereje van. Egyszerűen hozzátartozott az akkori emberek életéhez úgy, hogy megtanulták, hogyan lehet szigorú szabályok mentén élni akár az egyikkel, akár a másikkal. Aki például a szüleit átkozta, halállal bűnhődött a 3Móz 20,9 alapján. Persze kimondott szavak nélkül is lehet valakit átkozni (Zsolt 62,5 vö. Préd 10,20). A keresztyéneket külön inti a Biblia, hogy inkább áldjanak, és ne átkozzanak.

2. Pál és az átok

Már a legelső alkalommal – három hete – említettem, hogy Pál apostol Krisztus és az Ige tekintélyének védelmében határozott kijelentéseket tesz a galatáknak írt levelében (is). Egy ilyen „határozott” kijelentéshez jutottunk el. A ma előttünk fekvő két igeversben kétszer, tehát hangsúlyosan szerepel az „átkozott legyen” kitétel. Az apostol pásztori gyengédsége szinte az első verstől az utolsóig érvényesül ebben a keményhangú levélben. Gyengédsége már abból kitetszik, hogy nem nevezi meg az elpártoltakat. Alkalmat akar hagyni nekik az evangéliumhoz való visszatérésre. Csodálkozik a galaták eltántorodásán, mint valami önámító képtelenségen, csodálkozásában reménység rezdül és hazahívó szó. Pedig kemény dolgot kell kimondania. Mert egy az evangélium, annak hirdetése mindenkor a hit és hitetlenség vagy-vagy kérdését veti fel. Nincs tehát alkudozásnak, egyezkedésnek, toldozgatásnak helye. Isten igazsága kérlelhetetlen. Az apostol ennek tudatában mond átkot az evangélium meghamisítására. Határozott okfejtése kizárja azt a hamis látszatot, mintha itt a saját munkája eredményének védelméről, vagy éppen a megbántott egyéni hiúság elégtételéről volna szó. Az ellenfelek nem Pállal, hanem Isten rendelésével állnak szemben. Az apostol a feddésben mégsem fölényes, sőt önmagát, a maga munkáját is aláveti Isten ítéletének: Még ha én hirdetnék nektek valami mást, mint amit befogadtatok, legyek átkozott, mert nincsen más evangélium! Úgy fenyegetőzik az átokkal, hogy a galatákkal együtt önmagát is ott tudja Isten egyazon ítéletében. Az ellentét személyes élét ezzel elvette. A front Isten Igéje és a Gonosz között húzódik, nem egyik ember és a másik ember – ráadásul Krisztust szerető ember – között. Pál szenvedélyesen érvel, de szavaival nem saját ügyét védi, hanem Isten ügyét, az evangélium meghamisítóival szemben. Ezzel mértéket állít a mi vitáink számára is: a hiú egyéni érdek érvényesítése helyett, az ügyhöz való hűség mértékét.

Tehát az itt megjelenő átokformula értelme nem az exkommunikáció, hanem az, hogy a »más evangélium« hirdetői Isten ítélete alá esnek.

3. Kegyelem

Végül eljutottunk ahhoz a kifejezéshez, amelyet rejtve kívántam tartani a végéig. Nem holmi hatásvadász titokzatosság kedvéért, hanem azért, hogy ez legyen a leghangsúlyosabb, amit hazavihettek. Én a tükörtojásnak a sárgáját szeretem a legjobban, ezért azt a végére hagyom.

A kegyelem – amint már idén is említésre került – azt jelenti, hogy a kiszabott és jogos büntetés elengedésre kerül. A köznyelvben és a bibliai kifejezésrendszerben is így van ez. Ami a keresztyének számára a többletet adja a világi értelmezéssel szemben, az a megkegyelmező személye és a kegyelem elnyerésének módja.

Az átokhoz azért kapcsolódik szorosan a kegyelem, mert Jézus kiszabadított bennünket az ő kegyelme által az bűn és a halál átkából! Néhány hónap múlva elérkezünk a Galata 3,16-hoz, ahol ezt olvassuk: „Krisztus megváltott minket a törvény átkától, úgy, hogy átokká lett értünk - mert meg van írva: »Átkozott, aki fán függ«”. Nem beszélhetünk tehát úgy az átokról, hogy ne tudatosítsuk magunkban, hogy az nem egy az Ószövetség ködös távolába vesző, bennünket hidegen hagyó babona, hanem egy olyan dolog, amely Krisztus nélkül megkeserítené, tönkre is tenné az életünket, sőt, az üdvösségünket.

Jézus Krisztus átokká lett értünk, azaz magára vette a mi bűneinkért járó büntetést azért, hogy elhárítsa a fejünk fölül az átok minden rontását. Ezért hálásak lehetünk neki, többek között úgy, hogy ragaszkodunk a tiszta, hamisítatlan evangéliumhoz, amelyet se nem csonkolunk, se nem hizlalunk, és másoknak sem engedjük meg, hogy ezt tegyék. Az Örömhír készen van, tartalmaz mindent, amit Isten általa el akart juttatni hozzánk, és ha engedjük, hogy a Szent Lélek feltárja a lényegét előttünk, akkor a boldog földi és örökéletre vezet el.

Befejezés

Egy örvendetes dologgal hadd fejezzem be a mai igehirdetést! Jézus olyan csodát tett értünk és velünk, hogy ha Őbelé vetjük a bizalmunkat, ha Őhozzá ragaszkodunk, ha Őt követjük, akkor elenyészően kevés dolgunk lesz az életünkben az átokkal, és annál több az áldással.

Ez egy újabb indok, hogy miért jó és érdemes követni Jézust!

Ámen!

Úrnapi igehirdetés, 2008. január 13.

Az igehirdetés meghallgatása Real Playerrel

Buenos Aires

Írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: 1Mózes 1,1-31

Textus: Galata 1,6-7

„⁶Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok; ⁷pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát.”

Cím: Elpártolás

Bevezetés

Kedves Testvérek!

Folytatván a Galata levélnek az újesztendőben megkezdett tárgyalását, lépjünk ma tovább a múlt vasárnap megvizsgált bevezető, köszöntő versektől a levél mondanivalójának első darabja felé!

Egy pillanatra még visszalépve a köszöntéshez, észre kellett vennünk, hogy már abban ott rejlik a levél két nagy témája: az első két fejezetben az apostoli tisztséggel kapcsolatban kifejtett gondolatok, és a Krisztusba nyert ajándék, amiről a negyedik, ötödik és hatodik fejezet szól. Ráadásul ez a két téma igen szorosan összefügg egymással, erre már most hadd hívjam fel a figyelmet.

Mai igénkben tehát Pál apostol a

1. Krisztus kegyelmi elhívása

Ebben a kifejezésben három fontos szó található. Az első Krisztus. Jézus címe, ha úgy tetszik, rangja ez a szó, jelentése megegyezik a héber eredetű Messiás szóval, azaz Felkent, Felhatalmazott. A világot teremtő Atya Isten által a bűnös emberiség tanítására és megmentésére felhatalmazott egyszülött Fia. A másik a kegyelem, amiből fakad az elhívás. A kegyelem kivételesen pont azt jelenti, amilyen jelentéssel manapság a köznyelvben használjuk, hogy a megérdemelt büntetés elengedése. Amikor valamilyen méltányossági megfontolásból eltekintenek egy ítélet végrehajtásától. Akinek megkegyelmeztek, arról nem jelentik ki, hogy nem követte el, ami miatt elítélték, csak a büntetést nem hajtják végre. A harmadik pedig az elhívás. Mindegy, melyik igekötővel használjuk a szót, hogy el- vagy kihívás, ugyanazt jelenti. Mégpedig azt, hogy Isten – Jézus Krisztus által – felszólítja az embereket, hogy hagyjanak el mindent, ami elválasztja őket Istentől. Képletesen szólva jöjjenek ki abból a környezetből, amely akadályozza őket a Krisztussal való kapcsolattartásban. Ez a hívás pedig nem más, mint a keresztyén egyház létrejöttének alapja. A magyar egyház – s a spanyol iglesia – szó is a görög ekklészia (εκκλησια) szóból származik, aminek jelentése kihívottak. Akik Krisztushoz tartoznak, mert meghallották és engedelmeskedtek Isten hívásának, az ő egyházához tartoznak.

Amiről tehát itt Pál beszél, nem más, mint a keresztyén közösség, az egyház alapjához való viszony. A galáciaiak csatlakoztak az Isten láthatatlan egyházához, amelybe beletartozik minden egyes személy, aki Krisztust hűségesen követi, függetlenül attól, hogy melyik látható, intézményes egyházhoz, felekezethez tartozónak vallja magát. Fontos a sorrend! Krisztus a cselekvő: kegyelme által megteremtette a lehetőséget a bűnből való kijövetelre, és ezáltal ki is adta a hívójelet. Az ember pedig – a galáciaia és a budapesti, vagy a porteño, vagy a világ bármely részén élő ember – válaszolt a hívójelre és döntött. Így épül fel ma is Krisztus láthatatlan egyháza mindazokból, akik hűségesen követik Jézust.

A galáciaiak esetében azonban felbukkan egy – Pál szavaival élve –

2. Más evangélium.

Mi is az evangélium? Magyarul egyszerűen azt mondjuk, és a Biblia néhány kiadásában is így szerepel, hogy Máté evangéliuma, Márk evangéliuma és így tovább. A – szerintem – korrektebb kiadások úgy írják, hogy az evangélium Máté szerint. Ezt a vonalat követi a spanyol bibliakiadás is: El evangelio según Matteo. Mert: evangélium az csak egy van. Az evangélisták legfeljebb más megközelítésből írták meg a történteket. Ugye tudjuk, az evangélium szó örömhírt jelent, a mi számunkra annak a jó hírét, hogy Jézus Krisztus kiszabadított minket a halál csapdájából, a bűneink miatti örök kárhozat büntetéséből. Az evangélium pedig nem változhat. A Szent Lélek vezetése mutatja, hogy bár kétezer év alatt számtalan esetben voltak próbálkozások, sem a Bibliát, sem az evangéliumok tartalmát illetően nem változott semmi. Mégpedig azért, mert hitünk szerint ez Isten kijelentése.

A galaták esetében a másik evangélium azt jelenthette, hogy bizonyos kérdésekben elhajlottak attól a tanítástól, amelyet Páltól kaptak. Akkoriban nem volt még írott teljes Biblia, tehát nem lehetett vitás kérdés eldöntésére leemelni a könyvespolcról és fellapozni. De valószínűleg a probléma nem ebből adódott, hanem abból, amire már korábban utaltunk – és ami Péter leveleinek kisázsiai keresztyéneit is megzavarta –, hogy a környezet, az előélet és a mindennapok kísértései könnyen tévútra vezethetik a friss keresztyéneket.

Mindennapjainkban mi is hajlamosak vagyunk arra, hogy a körülményeknek, a korszellemnek megfelelően próbáljuk módosítani vagy megtoldani a bibliai kijelentést. Mivel a Biblia a bűnök ellen szól, és bizony az emberi világ át meg át van hatva bűnnel, az Isten Szava soha nem népszerű. Megváltoztatása azonban lehetetlen. Elveszíti a lényegét. Ne áltassuk magunkat, az evangélium megtoldása, akár valami öröklött kegyes szokással, akár új gondolattal, az már az evangélium megmásítása. De mert más evangélium nincs, azért az egyetlen evangélium meghamisítása. Pál határozottan szól, de nem durván. Megérti az indítékot, a cselekedetről viszont egyértelműen kijelenti, hogy rossz.

3. Megzavarás

A keresztyénség – a keresztyén emberek – sokszor két végletet képviselnek. Az egyik véglet azt vallja, hogy senkinek semmi köze a másik életéhez, és mindenki csak magáért felelős, mindenkire mindent rá kell hagyni. Akár azt is, hogy a Biblia nem tekintély a szemében, vagy akár hogy támogatja a melegek házasságkötésének egyházi megáldását. A másik szélsőség szerint a hívek a végletekig felelősek egymásért, a gyülekezet tagjainak mindent tudniuk kell a másikról, hogy visszarántsák a bűn torkából. A közösségnek pedig kötelessége a legkisebb bűn felbukkanása esetén is szigorúan fellépni az elkövetővel szemben.

Nos, az igazság nem a kettő között van! Legalábbis nem félúton. A keresztyén közösségnek igenis felelőssége van minden egyes tagjáért! Nem belegyalogolva a magánéletébe, nem beleszólva személyes döntéseibe, de igenis odafigyelve rá. Nem lehet mindig arra várni, hogy valaki segítséget kér, mert bizony néha késő lehet. Másrészt pedig a keresztyén közösség arra is van, hogy segítse megmaradni önmagát a Krisztus útján. A közös igetanulmányozás, a közös imádkozás komoly segítséget nyújt magának a közösségnek is, hogy ne térjen el a bibliai normáktól. Ha ugyanis egy csoportban felüti a fejét egy újnak látszó nézet, akkor eleinte mindig kisebbségben van. Ha a közösség jól működik, mérlegre teszik a témát és a csoport közös bölcsessége – megtámogatva természetesen a Szent Lélekkel – eldönti, hogy egyezik-e a Bibliával, tehát hasznosítható, vagy nem, és elvetendő. Nos, a galatáknál nyilván ez működött rosszul. Valami megzavarta őket, éket vert a tagok közé, megszűnt – vagy létre se jött – az a közösség, amely egyik komoly biztosítéka lehet az igei hit-gyakorlásnak, és elkezdtek hozzá-hozzáadogatni a bibliai kijelentéshez, az evangéliumhoz. És ez bizony már hamisítás.

Gyerekkoromban nekünk még ún. szalagantennánk volt, azaz a tévéadást egy drót segítségével fogtuk. Ha elhaladt egy rossz gyújtású autó a ház előtt, a műsor élvezhetetlenné vált, nem lehetett pár másodpercig látni a képet, és a szövegből is kiestek szavak. A kinti elektromosság megzavarta a jelet. A galatákkal is ilyesmi történhetett. Bizony velünk is előfordulhat ilyen. Sok keresztyént megzavart például a Júdás evangéliumának nevezett program, vagy a Passió című film. De az evangélium kész egész, és akármennyire kívánatos vagy ésszerűnek tűnik az, amit állítólagos régészeti leletek vagy delíriumos látomások hozzátesznek az evangéliumhoz, az hamisítás.

Befejezés

Tehát – Krisztusban testvéreim – Pál arra tanít, hogy az evangéliumhoz ragaszkodnunk kell. Nem szabad eltérnünk tőle, még akkor sem, ha a körülöttünk élők mind arra bíztatnak. Még akkor sem, ha az eltérés kicsi. Még akkor sem, ha úgy látszik, jobb lesz tőle az evangélium. Testvéreim! Sok mindent bízott ránk Isten. Rengeteg feladatot kaptunk Tőle, sok dolgunk van. Egy azonban bizonyosan nincs közte: az evangélium javítása. Ő már elkészíttette a megfelelő emberekkel, és hiszem, hogy úgy szólt a végén, mint a teremtés befejeztekor: ”És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó!” (1Móz 1,31)

Ne engedjük magunkat eltéríteni az Isten Szavától. Örüljünk neki, hogy kész evangéliumunk van és hogy az jó!

Ámen!

Úrnapi Igehirdetés, 2008. január 6.

Az igehirdetés meghallgatása Real Playerrel, amely letölthető innen
Buenos Aires, 2008. január 6.
írta: Tóth L. Kristóf

Lekció: ApCsel 22,3-16
Textus: Galata 1,1-5:
„¹Pál apostol, aki nem emberektől, nem is emberek által kapta elhívását, hanem Jézus Krisztus által, és az Atya Isten által, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül - ²és a velem levő atyafiak mindnyájan: Galácia gyülekezeteinek. ³Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és a mi Urunk Jézus Krisztustól, ⁴aki önmagát adta bűneinkért, hogy kiszabadítson minket a jelenlegi gonosz világból Istennek, a mi Atyánknak akarata szerint. ⁵Övé a dicsőség örökkön-örökké. Ámen.”

Cím: köszönés

Bevezetés

Kedves Testvérek!

Az új esztendőben – végezvén Péter apostol első levelével – Pál apostol irataihoz fordulunk, mégpedig a Galatákhoz írt leveléhez. Ebből az episztolából vesszük fel a magyar nyelvű vasárnapokon – előreláthatólag negyven alkalommal – az igehirdetési alapigéket. Folyamatosan haladunk majd végig a levélen, az egymást követő vasárnapokon egymást követő igék hangzanak majd el. A prédikációk továbbra is elolvashatók lesznek az internetes honlapunkon, és a bibliai textusokat is lehet majd ott követni előre.

Bevezetésképpen ismételjük át, kicsoda Pál, és nézzük meg, hogyan keletkezett a Galatákhoz írt levele. Pál neve jelentése kicsi, alacsony, csekély. Eredeti neve Saul, a korabeli zsidók körében általános volt, hogy egy zsidó és egy római nevet viseltek. Benjámin törzséből való volt, római polgárjoggal rendelkező farizeus fia. A cilíciai Tárzusban született, körülbelül Jézussal egy időben. Jeruzsálemben, Gamálielnél nevelkedett, a „polgári” mestersége sátorkészítés volt.

Damaszkusz felé tartott, ahová Krisztus követőit ment üldözni, amikor megjelent neki Jézus, és elhívta tanítványának. Anániás vezette be a keresztyénség alapjaiba. Eleinte bizalmatlanság övezte szolgálatát, de hamarosan kiderült, hogy hite őszinte és nagyon tehetséges apostolnak bizonyult. Missziói útjain előbb Barnabás tanítványaként, majd önállóan Kisázsiai gyülekezetek tömkelegét alapította. A gyülekezetekkel kiterjedt levelezést folytatott, ezekből a levelekből 13 része is lett az Újszövetségnek. Krisztus után kb. 67-ben, Rómában halt meg, valószínűleg vértanúságot szenvedve.

A Galatákhoz írt levél nem egy konkrét gyülekezethez, hanem a Galáciában lévő közösségekhez szóló körlevél. Galácia Kis-Ázsia középső része. Pál először dél-Galáciában alapított gyülekezeteket, például Derbében, Lystrában, a lykaoniai Ikoniumban és a pisidiai Antiochiában. Ezeket többször meglátogatta. A Galata levél azonban inkább a Galácia északi részén alapított gyülekezetekhez szól, mivel Pál missziós munkájának a második felére vonatkozó utalásokat találunk benne. Pál a Galata levelet Kr. u. 55-ben írhatta, harmadik missziós útja elején, útban Efézusba.

Ennyit a keletkezés körülményeiről – jövő vasárnap még többet tudhatunk meg a Galatákról.

Most nézzük meg az első öt vers mondanivalóját! Ebben Pál apostol bemutatkozik, köszön és bizonyságot tesz.

1. Pál apostol bemutatkozása

Életrajzi adatainak áttekintését már megejtettük pár perccel ezelőtt. De valójában ki is volt ez a Pál? Mit mond ő saját magáról? Először apostol, aztán Krisztus által elhívott, végül megmentett bűnös.

Az apostol szó jelentése küldött, követ. Egyrészt Jézus tizenkét tanítványát nevezzük így, másrészt azokat a hívő személyeket, akik missziós tevékenységükkel gyülekezeteket alapítottak. Pál ugyebár nem volt Jézus tanítványa, de megtérése után több gyülekezet alapításában vett tevőlegesen részt, mint a többi apostol együttvéve. Az apostolnak az a küldetése, hogy terjessze a Krisztusról szóló örömhírt, és közösségek – gyülekezetek – létrejöttét segítse. Irányítsa a megtért embereket, tanítsa és vezesse őket, de csak addig, amíg az Úr meg nem erősíti őket arra, hogy megálljanak a maguk lábán. A kiválasztott vezetőt aztán az apostol felkészíti a szolgálatra, majd útnak indul újabb gyülekezeteket alapítani. Nem hagyja magára a már saját lábukra állt közösségeket sem, hanem rendszeresen látogatja őket, vagy levélben válaszol kérdéseikre – épp úgy, mint Pál tette.

Pál megvallja, hogy elhívása nem embertől, hanem magától Krisztustól ered. A reformátori tanítás szerint kell legyen egy külső és egy belső elhívása annak, aki szolgálatot vállal az egyházban. A belső elhívás személyes ügy, a külső pedig az, amikor mások előtt világossá válik, hogy az illető alkalmas a szolgálatra. Képes megtanulni a szolgálathoz szükséges dolgokat, képes hosszú távon ellátni azt, és szolgálatának felismerhető gyümölcsei vannak. Ennek alapján döntheti el az egyházi felsőség, hogy az illetőt kiküldi szolgálatra. Ez valósult meg Pál életében is. Őt nem hatalmazta fel semmilyen ember vagy emberi testület arra, hogy Krisztust hirdesse. Akikhez születésileg és társadalmilag tartozott, azok Krisztus ellenségei voltak, akik Krisztus követésében társai lettek, eleinte nem bíztak benne, sőt, provokátornak tartották. Egyik oldal sem hatalmazhatta fel Krisztus szolgálatára. Ami azonban a Damaszkuszi úton történt, bőségesen helyettesítette a felhatalmazást, mert közvetlen Jézustól jött. A későbbi szolgálata pedig messzemenőkig igazolta külsőleg is az elhívatottságot Pál életében.

Megmentett bűnösként határozza meg magát Pál. Ez azért nagyon lényeges, mert ezzel bebizonyítja, hogy érti Jézus tettének lényegét. Nem opportunizmusból, nem megszokásból vagy óvatosságból, hanem mély meggyőződésből lett Krisztus követője.

2. Pál köszönése

Pál és a galaták testvérek voltak Jézus Krisztusban, erre utal a testvéri köszönés. Amit ma szertartásos köszöntésnek használunk, az akkoriban, Pál és a galaták között hétköznapi köszönésnek számított. A köszönések mindig kifejeznek valamit, még akkor is, ha már csak rutinból mondjuk őket, vagy meg se várjuk, mit felel a másik a „hogy vagy?” kérdésünkre. Pál köszönése azonban nem formalitás, hanem a keresztyén közösség egyik kifejeződése. Pál a kegyelem és a békesség által, valamint ezek megszerzőjének személye, Jézus Krisztus által van közösségben a galatákkal, azokkal is, akik azóta csatlakoztak a gyülekezethez, amióta Pál ott járt, tehát személyesen nem ismeri őket. Ez a köszönés tehát jóval több, mint jókívánság.

Amikor úgy köszönünk egymásnak, hogy „Áldás, békesség!”, akkor ez nem csupán egy jókívánság, amellyel ki akarom fejezni a szeretetemet. Volt, hogy olyan ember, aki nem tartozott olyan szorosan a gyülekezethez, hogy ez a vérébe ívódott volna, hogy ti. a reformátusok így köszönnek egymásnak, és az én áldás, békességemre úgy felelt, hogy Köszönöm! Semmi probléma ezzel, csakhogy a köszönésünk nem jókívánság, hanem a közösség kifejezése. Nem elsősorban a református egyház képviselte közösségünké, hanem inkább a Krisztusban való közösségünké. Azé, hogy a köszönő és a köszöntött egyaránt Jézus Krisztus – az áldás és a békesség kútfeje – követőjének vallja magát.

3. Pál bizonyságtétele

És ehhez szorosan kapcsolódik Pál bizonyságtétele. Mert a köszönés akkor lehet jókívánságon túl a közösség kifejeződése, ha valóban van közösség. Ha a gyülekezet tagjai valóban megtapasztalták azt, amiről Pál beszél. Ha nem csak névlegesen tartoznak a gyülekezethez, hanem Krisztus követői. Pál szava tulajdonképpen Jézus áldozatának összefoglalása. Az alap, amelyről el lehet indulni egy olyan levél megírására, amely egy apostol intéseit, tanácsait és utasításait tartalmazza olyanok számára, akikhez ő hozta el Krisztus váltságának hírét. És az az alap, amelyen kell állnunk akkor, ha itt a templomban Istentiszteletet akarunk tartani. Amely alap elengedhetetlen ahhoz, hogy az igehirdetés ne egy szép emberi beszéd legyen, hanem lehessen az Isten Szent Lelkének kijelentése, amelyben van intés, tanács és utasítás is – mindannyiunk számára. Hogy az igehirdetőben ne csupán egy embert lássunk, aki osztja az okosságot, hanem elfogadjuk, hogy Isten őrajta keresztül az igehirdetőnek és a gyülekezetnek egyaránt útmutatást akar adni, hogy egyik se térjen le az Úr útjáról.

Mindezek miatt büszkén vállalom, hogy azt mondom nektek: ³Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és a mi Urunk Jézus Krisztustól, ⁴aki önmagát adta bűneinkért, hogy kiszabadítson minket a jelenlegi gonosz világból Istennek, a mi Atyánknak akarata szerint. ⁵Övé a dicsőség örökkön-örökké. Ámen.” Mert vallom, hogy számomra ez az alapja, a conditio sine qua nonja annak, hogy én itt előttetek beszéljek, és azt is vallom, hogy számotokra is ez kell legyen az alapja annak, hogy meghallgatjátok, amit mondok. Nem azért tehát, mert diplomás és felszentelt lelkész vagyok, és erről papírom van, hanem azért, mert arról a Jézus Krisztusról beszélek, ⁴aki önmagát adta bűneinkért és annak a Bibliának az alapján, amely erről hírt ad.

Befejezés

Tehát – Krisztusban testvéreim – nekiindulunk a mai nappal annak a nagy kalandnak, amely a Galata levél tanulmányozása versről versre, és ennek alapja, bázisa, fundamentuma a Jézus Krisztusról szóló hitvallástétel, amely Pál bemutatkozásában és köszönésében is megnyilvánul. Szeretném, ha az én bemutatkozásaim és köszönéseim is ilyenek lennének, és azért imádkozom, hogy a tieitek is ilyenek legyenek.

Tartsuk meg a közösséget, és éljük meg úgy, ahogy Páltól tanuljuk.

Ámen!