Prédikáció 2006. december 31.

Textus: Máté 4,1-11

„Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába, hogy megkísértse az ördög. ²Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. ³Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré.” ⁴Ő így válaszolt: „Meg van írva: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” ⁵Ezután magával vitte őt az ördög a szent városba, a templom párkányára állította, ⁶és így szólt hozzá: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: Angyalainak parancsot ad, és azok tenyerükön hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe.” ⁷Jézus ezt mondta neki: „Viszont meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” ⁸Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét,⁹és ezt mondta neki: „Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem.” ¹⁰Ekkor így szólt hozzá Jézus: „Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” ¹¹Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak neki.”

Cím: Ki az úr a háznál?

Bevezetés

Jézus Krisztus azért lett emberré, hogy a legfontosabb dolgokra megtanítson, de úgy, hogy bárki követhesse Őt. Isten nem angyalként, nem valamiféle szupermenként, de nem is a mindennapokon kívül álló, a gondokat, bajokat távolról szemlélő kívülállóként küldte el a Fiút erre a földre, hanem emberként. Olyannyira ember volt Ő, hogy – amint az elmúlt napokban olvastuk – rongyos istállóban, magatehetetlen gyermekként jött a világra, végig kellett járnia azt a fejlődési utat testében és értelmében (Lukács 2,40), amelyet minden korabeli zsidó fiúcskának, hogy aztán harmincévesen szolgálatba állhasson. Szolgálata lényege pedig abban állt, hogy Isten országát, azaz uralmát hirdesse. Az alatt az idő alatt, amíg Ő e földön testben járt, semmi olyat nem tett, amit ne tudna egy ember utána csinálni – természetesen a kereszthalálon és feltámadáson kívül. Akár a démonok kiűzéséről, akár a vízen járásról, akár a kenyérszaporításról, vagy akár Lázár feltámasztásáról olvasunk (hogy csak a leglátványosabb fizikai csodákat említsem), nem legyinthetünk gondolatban, hogy persze, ez Őneki nem volt kunszt, mi azonban meg se próbálkozzunk vele! Hit nélkül, örökélet és az Úr Jézussal való töretlen kapcsolat nélkül valóban veszélyes lenne ezekbe belevágni, de az embernek megadatott. Semmi olyan akadály nem merülhet fel előttünk, ha az Urat követni akarjuk, amit a Isten tett volna elénk. Pont Ő volt az, aki akadálymentesítette utunkat Őhozzá. Ami megakadályoz bennünket abban, hogy az Úr követői legyünk, csak és kizárólag mimiattunk került az utunkba.

Jézus szolgálatának kezdetén mindjárt három ilyen akadályra hívja fel a figyelmünket. Megmutatja, hogy igenis ellent lehet állni, és megmutatja, hogy hogyan tehetjük meg. A három szükséglet az alábbiakban foglalható össze:

1. Étel (a test szükséglete)

Mondhatjuk úgy is, hogy a test eszköze arra, hogy az embert kézben tartsa, sőt, zsarolja. Jézus határozott nemet mondott arra, hogy a test, azaz kizárólag csak a fizikai, érzékelhető valóság uralkodjon az ember felett. Az emberi szervezet atomokból és molekulákból, sejtekből és szövetekből épül fel. Ezeknek pedig szükségük van a táplálékra, ez idáig tiszta sor. Az is kétségtelen, hogy Isten teremtette meg az embert ilyenné. Hogy lehet akkor, hogy Jézus arra akar rávenni, hogy álljunk ellent éhségünknek? Ennek az a magyarázata, hogy Isten teremtésében a test az emberi lélek és szellem hordozójának szerepére jött létre. Nem azért, hogy uralkodjon, hanem hogy szolgáljon. A bűn – az ember Istennel szembeni engedetlensége – azonban ezt is elrontotta. A testet csak erőszakkal lehet rákényszeríteni arra, hogy a dolgát végezze. Ennek eszköze a böjt. Tehát a keresztyén teste gazdáját szolgálja, hasznára van, de nem uralkodhat fölötte. A keresztyén gondot visel a testére, táplálja és edzésben tartja, mert ez a lelkének és szellemének tároló edénye erre a hatvan-nyolcvan, esetleg száz esztendőre.

2. Védelem (a lélek szükséglete)

Az ember, mint teremtmény szellemi lény, akinek lelke van és testben él – hangzik a klasszikus meghatározás. A lélek az embernek az a része, amely az érzelmek, az értelem és az akarat területén szervezi a dolgokat. Rá van szorulva a testre, de az is őrá. Nem lehet a testet a lélektől büntetlenül elválasztani. A lélek védelemre szorul, ezért is fontos az embernek a fedél a feje fölött, az étel vagy az ölelés.

Hányan de hányan menekülnek biztonságot keresve rossz helyre. Fegyvert tartanak otthon, hogy megvédjék magukat; igazi emberi kapcsolatok helyett a testi szerelembe menekülnek; álomvilágot építenek fel maguk köré, hogy legalább látszólag biztonságban érezhessék magukat. Jézus azonban tudja, hogy a biztonság az Atyánál van. Az Ő ígérete, amit Sátán nem átallt tisztátalan szájára venni, nem politikai ígérgetés, hanem biztos alap, de valójában csak azok számára, akik rá mernek állni. Amíg biztonságra vágysz, de nem vagy hajlandó bekapcsolni a biztonsági övet a kocsiban, halálraítélt vagy. És nem elsősorban fizikailag, hanem sokkal inkább szellemi értelemben. Amíg nem vagy hajlandó belátni, hogy az Úr védelmére szorulsz rá, és máshol próbálod meglelni a védelmet, nagyon-nagyon megnehezíted Isten dolgát. Mert Ő nem felejtkezik meg rólad akkor sem, ha te nem figyelsz rá, de engedetlenségeddel hátráltathatod az életedért folytatott küzdelmét.

Jézus nem valamiféle babonás hiedelem istenségében bízott, hanem az élő Istenben, a Seregek Urában, és erre bátorít Téged is!

3. Hatalom (a szellem szükséglete)

Természetesen ez utóbbi esetben nem a jó értelemben vett szükségletről van szó. A rák is élő organizmus, célja a szaporodás, önmaga növelése, de tudjuk, hogy ezt az egészséges szervezet rovására viszi végbe a haszontalan daganat. A hatalom az ember szellemét elégíti ki, mármint a nem megtért ember halott szellemét teszi olyanná, mintha élne. De ez az élet csak illúzió, mint amikor a spanyol szabadságharcos vezér, El Cid holttestét felkötözték a lovára az utolsó csata reggelén, hogy a spanyolok bátrabban harcoljanak, látva, hogy vezérük mégsem halt meg, a mórok pedig pánikba essenek. A hatalommal bíró emberi szellem még ugyanúgy halott, mint a hatalommal nem bíró. Az életre kelt szellemű ember, azaz az, aki megtért, és Jézusnak adta az életét, bírhat, sőt bír is hatalommal, méghozzá nem is kevéssel. Ez a hatalom azonban nem test és vér fölötti hatalom, és nem is a Sátántól származik, sőt, ilyen hatalmat a Sátán még ha netán akarna, akkor sem adna. Ez a hatalom arra való, hogy Isten fiaivá legyenek a keresztyének. „Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében” (János 1,12)

A Sátántól kapott világi, fizikai hatalom elalaktalanítja (deformálja) az embert, ezért szinte szükségszerűen a kárhozatba vezet. Ezzel szemben az Úrtól jövő hatalom Isten közeli hozzátartozójává tesz, és így a mennybe juttat.

Befejezés

Jézus tehát nemet mondott arra, hogy Istenen kívül bármi vagy bárki más dirigáljon az embernek. Ez évben utoljára hadd mondjam ezt, hadd indítsalak benneteket a 2007-es esztendőre azzal, hogy bárkinek, aki uralkodni akar felettetek, és nem úgy mutatkozik be, hogy Én, az Úr vagyok, a te Istened… mondjátok határozottan, ha kell hangosan kiabálva: NEM!

Prédikáció - Advent 2. vasárnap, 2006. december 10.

Lekció: Kolossé 3,1-17

Textus: Kolossé 3,1-4

Ha tehát feltámadtatok a Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol a Krisztus van, aki az Isten jobbján ül. ²Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel. ³Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve a Krisztussal együtt az Istenben. ⁴Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben.

Cím: Halott vagy? Igen…

Bevezetés

A levél megírására az adta az alkalmat, hogy Epafrász, „Krisztus hű szolgája” (1:7) Kolosséból felkereste Pált fogságában, beszámolt neki a gyülekezet életéről és az azt fenyegető veszélyről (4:12–13), majd kérte, hogy legyen segítségére a hamis tanítók elleni küzdelmében.

Kolossé Frígiában – Laodiceával és Hierapolisszal együtt – a Kilikiából Efézusba vezető út mentén, a Lycus völgyben feküdt. Ma már csak romjai vannak, Kr. u. 60-ban földrengés pusztította el.

Pál nem járt még Kolosséban, de tudott az ottani gyülekezetről. Jól ismerte Filemont, annak feleségét, Appiát és fiukat, Archippust, és mindenekelőtt Epafrászt, aki valószínűleg egyike volt azoknak, akik Kolosséból efézusi tartózkodása alatt átjártak Pált hallgatni, majd hitre jutva hirdették otthon a megismert Krisztus evangéliumát. Így keletkezett a gyülekezet Kolosséban és a szomszédos városokban is.

A kolosséiaknak írt levél, a mai igerészt megelőző második fejezetében a Krisztussal való meghalás szükségességét hangsúlyozta. A bűnnel, s gonosszal való radikális szakításnak ugyanis nincsen más módja, mint a meghalás. Ugyanis a rabszolga két módon szabadulhat meg gazdájától – tulajdonosától –, felszabadítás, illetve meghalás útján. Egyértelmű, hogy ezek közül az egyik járhatatlan. Ugyanis a Sátán soha nem fog önként lemondani senkiről. Csak úgy bújhat ki az ember a bilincsből, ha meghal.

Egyszer régen, egy olasz filmsorozatban, aminek címe Sandokan volt, nagyon drukkoltunk egy maláj szabadságharcosnak, aki az angol megszállók kezébe került, és nem látszott mód a szabadulására. Akkor bevett egy mérget, és a holtnak hitt testét tengerbe vetették. Magához tért, és így menekült meg. Csak akkor engedték el fogvatartói, amikor halottnak hitték.

A harmadik rész elején Pál az érem másik oldaláról beszél, a Jézusban való feltámadásról. Itt nem a test feltámadásról van szó, amely majd az utolsó időkben következik majd be, hanem az óember megöldöklését követő feltámadásról, azaz az újember életre keléséről. Ebben mindenkinek részesednie kell, aki megbánta bűneit és Jézusban örökéletet akar. A kolosséiak, akikhez Pál intelmei szólnak, ilyenek. Megtértek, és keresik a további utat. Figyeljünk hát arra, amit nekik mond Pál!

1. A fentiekkel törődjetek!

Amikor jó ötven éve az első ember kijutott a világűrbe, az istentagadók népes tábora felkiáltott: Lám-lám, a világűr üres, Isten nem létezik. Azok azonban, akik ott kint jártak, arról beszéltek, hogy igenis létezik valaki, aki kézben tartja mindazt, amit mi világegyetemnek nevezünk. Az értelmes ember egyébként sem úgy gondol Istenre, mint aki egy felhőn ülne, vagy a Holdon, illetve más bolygón lakna, hanem úgy, mint Aki mindenhol elérhető. Az ember gondolkodásmódja miatt fejezi ki magát úgy Pál, hogy a fentiekkel törődjünk. Azokkal, akik nálunk magasabb létformát képviselnek: az angyalokkal, és a démonokkal. Mert bizony ez utóbbiak is felettünk állnak, ha nem is erkölcsileg.

Emlékeztetőül az efézusi levélből: „Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak” (6,12)

A keresztyén ember életében az anyagi világon túl a szellemi játszik fontos szerepet. Az, hogy mi zajlik a fejünk fölött, nagymértékben befolyásolja mindennapjainkat. Gondoljátok, hogy ha az, hogy kik ülnek a parlamentben, hogy kik kormányozzák Argentínát vagy Magyarországot, az USA-t, Európát illetve az egész világot, érezhető hatással van mindennapjainkra, akkor a mennyei erőviszonyok, az angyalok és démonok értünk való küzdelmének az állása ne lenne? Erre a küzdelemre nekünk oda kell figyelnünk, mert ettől is függ a szellemi jólétünk is! Ugyanis a küzdelemben komoly súllyal van jelen a mi imádságunk. Az angyalok ereje a mi imádságunk. Ha nem imádkozunk, ha széthúzás van a keresztyének között, akkor az angyalok kardjai lehanyatlanak, a démonok pedig megerősödnek. Ezért van a mai keresztyénség ilyen állapotban. És a mi gyülekezetünk is!

Felfelé nézzünk, de ne csak a szánkat tátsuk, hanem imádkozzunk. Valljuk meg bűneinket, adjunk hálát mindenért, ami az Úrtól származik, könyörögjünk segítségért a környezetünkben élők számára, és magunknak is. Tárjuk fel szívünket, érzéseinket, kétségeinket, örömünket-bánatunkat, teljes önmagunkat az Úr előtt, és akkor lesz örömünk felfelé tekinteni.

2. Az életetek el van rejtve Jézusban!

A másik dolog, amiről Pál szól, az az elrejtettség érzése. A kiscsibék „anyjuk” szárnyai alá menekülnek, ha veszélyt éreznek. Az ember önkéntelenül fedél alá menekül, ha viharba kerül. Támadás esetén az ember fedezék mögé fut, és igyekszik a legkisebbre összehúzni magát.

Pál azzal bíztat, hogy Jézushoz bármikor elrejtőzhetünk. Akármilyen bajba jutottunk, Őnála mindig lehet oltalmat találni. Miért nem hiszik el ezt manapság olyan sokan, néha még keresztyének is? Noha tudjuk, hogy Jézus akkora áldozatot hozott értünk, amekkora emberi ésszel felfoghatatlan. Jézus, aki nem menekült el az Őt elárulók, elfogók, elítélők és kivégzők elől, biztos menedéket nyújt mindazok számára, akik Hozzá futnak. Ő elénk vetette magát, amikor a gonosz már kilőtte a bennünket örök kárhozatba taszító lövedéket, hogy testével védelmezzen meg. Ő képes arra, hogy bennünket megóvjon minden támadástól, de csak akkor, ha igénybe vesszük az Ő védelmét. Ahogy a vegyvédelmi felszerelés – gázálarc, köpeny, légzőkészülék – haszontalan, ha a raktárban marad, úgy Jézus védelme sem hatékony, ha a keresztyén ember nem veszi igénybe. Számolj le magadban azzal a félrevezető tanítással, amit a Sátán megpróbál beléd sulykolni, hogy csak magadra számíthatsz, és mindenre képes vagy! Nem bírsz el minden támadóddal! Nem vagy képes egyedül megbirkózni a nehézségekkel. Nem te vagy a teremtés koronája, nem te vagy a legfejlettebb lény az univerzumban. Nem vagy képes bármire, csak és kizárólag Jézussal! És ha baj van, nem tudod megvédeni magad. Csak az Úr Jézus képes rá! Hozzá fuss!

3. Jézussal fog megjelenni a dicsőségünk!

Végül pedig tekintsünk előre! Mert dicsőség vár ránk. De milyen? Mi a dicsőség manapság? Az, hogy van, aki meg tud enni egy kukacot? Hogy ki mer állni a nagy nyilvánosság elé, hogy elénekeljen egy dalt a Latin-american Idolban? Hogy élő adásban megnevettet embereket neveletlenségével, sőt undorító mocskosságával? Vagy hogy egy valóságshow-ban huszonnegyedmagával porig alázkodik egy nyálas, a média által megalkotott bálvány előtt, egy nem is igazán nagy pénzösszeg bizonytalan reményében? Vagy az, hogy a nehéz helyzetben ki tudsz állni Jézus ügyében. Tudsz beszélni a hitedről gúnyos megjegyzések közepette is. Hogy ki tudsz állni a Biblia igazsága mellett akkor is, ha ezért neandervölgyinek tartanak. Ha ilyen dicsőséget szerzel, az – bár ma talán nem látszik mindenki szemében annak – de amikor Jézus megjelenik az Ő dicsőségében, akkor a tiéd is felragyog az Övé fényében.

Befejezés

Keresztyénnek lenni életprogram. Halállal kezdődik. Jézus kétezer éve meghalt a kereszten. De feltámadt a harmadik napon. Neked is meg kell halnod a bűn és az Ördög számára, hogy elveszítsék a hatalmukat fölötted. Ha meghaltál a bűnnek és a Gonosznak, akkor már felfelé tekinthetsz, és segítheted az angyalok harcát, amelyet érted, és a körülötted élő – talán az értük folyó harcnak nem is tudatában lévő – emberekért folytatnak. És keresd az el nem múló dicsőséget, amely a hűségben, a tisztaságban, a hitben és a szeretetben jelenik meg, és amely – ha most nem is látszik annak – fényesen fog majd ragyogni, ha eljön az Úr Jézus.

Prédikáció 2006. december 3. Advent 1. vasárnap

Lekció: 2Sámuel 12,1-14

Textus: Márk 14,66-72

Amikor Péter lenn volt az udvaron, arra ment a főpap egyik szolgálóleánya. ⁶⁷Meglátta Pétert, amint melegedett, ránézett, és így szólt: „Te is a názáreti Jézussal voltál.” ⁶⁸Ő azonban tagadta, és ezt mondta: „Nem tudom, nem is értem, mit beszélsz.” És kiment az előcsarnokba. A kakas pedig megszólalt. ⁶⁹A szolgálóleány ismét meglátta őt, és újra mondta az ott állóknak: „Ez közülük való.” ⁷⁰De ő ismét tagadta. Egy kis idő múlva viszont az ott állók mondták Péternek: „Bizony, közülük való vagy, hiszen Galileából való vagy te is.” ⁷¹Ekkor ő elkezdett átkozódni és esküdözni: „Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek.” ⁷²És nyomban megszólalt a kakas másodszor is. Péternek ekkor eszébe jutott, amit Jézus mondott neki: „Mielőtt a kakas kétszer megszólal, háromszor tagadsz meg engem.” És sírásra fakadt.

Cím: A szenvedés értelme

Bevezetés

Kb. három évvel ezelőtt, a kislányom keresztapjával egy szerzői esten jártunk a szentendrei városházán. A szerző a legnagyobb akkor élő magyar költő, az azóta már elhunyt Faludy György volt. A kilencvenhárom éves, sokat megélt mester, amikor arról kérdezték, hogy milyen emlékei vannak a recski kényszermunkatáborról, azt felelte, hogy – így utólag – örömmel gondol vissza rá, mert sehol másutt nem lehetett együtt hatvan-nyolcvan olyan emberrel, akik a szenvedés közepette is megmaradtak embernek, és ahol ilyen értéke volt a becsületnek és tisztességnek. Ha nem kerül oda, költészete szegényebb lenne.

Amikor elolvastam a mai Igét, először az jutott eszembe, hogy miért engedte meg Isten azt, hogy Jézusnak az egyik legőszintébb és legodaadóbb tanítványa ilyen megpróbáltatásokon menjen keresztül. Nem lehetett volna-e valahogy megóvni az ilyen traumáktól, hogy a lelke sértetlen maradhasson. És ezen a vonalon továbbmenve feltettem a kérdést, amit nekem is gyakran feltesznek – és még gyakrabban nem – hogy mi értelme van a szenvedésnek, illetve más megközelítésből, miért engedi meg Isten a szenvedést.

Nem félek ettől a kérdéstől. Tudom ugyanis, hogy az én Istenem hűséges és igazmondó Isten, tehát amit megígért, azt akkor is teljesíti, ha ez az én kicsiny agyam számára fel nem fogható.

1. Péter útja

Simon Péter, a bétsaidából származó halászember, aki testvérével, Andrással együtt a munkaeszközeit hátrahagyva lépett a Jézus követésének útjára, tisztességes ember volt. Megismerhettük az ő jellemét az evangéliumokból, és azt gondolom, hogy olyannak ismertük meg, akire valóban büszkék lehettek a szülei. Hibái, mint a forróvérűség és indulatosság elnézhetők, főleg, mivel az Úr ügyében, vagy legalábbis az általa annak vélt ügyben ragadták el őt. A legközelebbi tanítványi körhöz tartozott, többet látott és tapasztalt, mint sok tanítvány. Közelebbről szemlélhette Jézust, mint akár testvére, András.

Látható, hogy őt nem feszítette érvényesülési vágy, mint például a szoros tanítványi kör másik két tagját, Jakabot és Jánost. Ő meglátott valamit a halászcsónakjában megjelent prófétában, ami arra késztette, hogy feleséget, családot, munkát hátrahagyva kövesse. Emlékszünk Péter elhívására: a halászember első örömét beárnyékolta az a felismerés, hogy ő mint bűnös, nem lehet közösségben a Szenttel. Jézus mégis azt mondta neki, hogy „Jöjj és kövess engem!” Nem ígért semmit Péternek az Úr, se jót, se rosszat. Péter mégis követte Őt. Talán nem is tudta megfogalmazni, miért, de halványan úgy érezhette, mintha a jövő függne ettől.

Péterről nem azt tudjuk meg az evangéliumok leírásaiból, hogy kimagasló személyiség lett volna, hogy vezető alkat, vagy a többieknél élesebb eszű. A vezetői tulajdonságokkal csak évszázadokkal később, a római katolicizmus ruházta fel a pápaság tekintélyének alátámasztása érdekében. Azt azonban a Bibliából tudhatjuk, hogy őszinte és tisztességes és becsületes ember volt.

2. Péter szenvedése

Péter szenvedése ott kezdődött, hogy olyan helyzetbe került, ahová normális körülmények között soha nem került volna. Ha marad a Genezáret-tó partján halászként, akkor nem keveredik bele egy szervezkedési, lázadási, sőt, istenkáromlási ügybe. Akkor nem kerül megvallási kényszerbe a meggyőződését illetően. Maradhatott volna olyan szürke embernek, mint Magyarországon sok millióan, akik átvészelték a kommunizmust anélkül, hogy színt vallottak volna. Akik kinyitották a szájukat, sokszor börtönbe kerültek. Akik csak magukban morogtak, megúszták. Péter is ilyen lehetett volna, azonban az Úr másként képzelte. Nem kínos, hanem halálfélelemmel teli helyzetbe engedte jutni egyik – ha nem a – leghűségesebb tanítványát.

Ne gondoljuk, hogy ez semmiség. Milyen rossz érzés – legalábbis egy egészséges gondolkozású embernek –, amikor kiderül, hogy jóakarata rosszul sült el. Hát még akkor, ha valaki ellen, akár szándékoltság nélkül, de rosszat tett. Az áruló, amikor rádöbben tettének súlyára és következményeire! Hogy nem menjünk messzebb példáért, Júdás micsoda lelki szenvedésen ment keresztül, aminek a vége az öngyilkosság lett. Péter szenvedése nem volt kisebb, mint Júdásé, csak más megoldást talált. A töredelmet.

3. Péter üdvössége

Péter életében a harmadik kakasszó volt a fordulópont. Egy olyan élmény érte, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Ekkor kapta meg azt a hatást, ami alkalmassá tette arra, hogy bő ötven nappal később, pünkösdkor az Úr Jézus kezében olyan eszközzé váljon, amilyenné vált. Méghozzá azért, mert megértette a bűnös embert. Nem kívülről és felülről szemlélte immár az Isten elleni lázadást, a bűnt, hanem úgy, mint akinek személyes tapasztalata van. Ez az élmény tette lehetővé a számára azt, hogy szolgáljon.

Az Isten emberei nem tökéletesek. Nem bűntelenek, nem tudják mindig mindenre a választ, és nem tudnak minden helyzetben helyt állni. Ha tudnának, akkor tökéletesek lennének, de akkor urak lennének, nem szolgák. Aki pedig úr, az nem lehet Jézus szolgája. Csak az szolgálhat Istennek, akit az Úr Jézus tesz alkalmassá egy-egy feladat ellátására. Ezért kellett Péternek, de Abrámtól Dávidon keresztül Pál apostolig, de akár Lutherig, Kálvinig, Bonhoefferig – hogy a ma élőkről ne beszéljünk – az Isten szolgáinak megpróbáltatáson keresztülmenniük.

Hiszen úgy tudja valaki igazán másokkal megértetni és segíteni átélni a gyógyulás folyamatát és örömét, ha ő maga is keresztülment rajta.

Befejezés

Az értelmes szenvedésnek van értelme, mégpedig egyrészt az, hogy megértheted, milyen bajban lennél, ha nem lenne Isten, ha Jézus nem halt volna meg a kereszten helyetted, másrészt pedig az, hogy tudsz segíteni a hasonló problémákkal küszködő másik embernek, aki még nem látja az Úr Jézus kegyelmét.

Péter példája jó. Péterből nem lett volna az, aki lett, ha nem ment volna keresztül ezen a szenvedésen. Belőlem sem lett volna az, aki vagyok, ha nem kellett volna pár megpróbáltatást átélnem, és megértenem, hogy én hiába erőlködöm az Úrért, ha nem azt teszem, amit Ő akar, hanem azt, amiről úgy vélem, hogy Ő akarja.

Figyelj az Úr akaratára, ne fuss el a megpróbáltatások elől, és használd fel az eredményeit!

Prédikáció 2006. november 26.

Lekció: Ef 6,11-18

Textus: Kol 3,12-17

Öltsetek tehát magatokra - mint Isten választottai, szentek és szeretettek - könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. ¹³Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. ¹⁴Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent. ¹⁵És a Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhívva az egy testben. És legyetek háládatosak. ¹⁶A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek. ¹⁷Amit pedig szóltok vagy cselekszetek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala..

Cím: A keresztyén öltözet

Bevezetés

Általában úrvacsora után halljuk e szavakat a buzdítás keretében. Volt már, hogy elgondolkoztál rajta, mit jelentenek ezek az intések? Itt az alkalom. Tegyük meg együtt! Mintha egy divatbemutatót látnánk… Hogy kell kinézzen egy keresztyén? De nem öltözködési tanácsok következnek!

1. „Kifelé” keresztyénné válni

Először tegyük fel a kézenfekvő kérdést: miért is kell felölteni mindezeket? Mert ez az egyenruhánk! Az egyenruhát viselőnek azért van szüksége a többiekétől elütő ruházatra, hogy az emberek felismerjék, és ez által be tudja tölteni küldetését. A rendőr, fekete ruhában, tányérsapkával, bottal, fegyverrel, hogy a vonaton rögtön felismerjük, és ha baj van, neki szóljunk. A nővér, fehér köpenyben, fityulával, hogy a kórházban egyből tudjuk, kitől kérjünk segítséget. Az áruházban a piros pólós fiú, akin nagy NORTE logó van, hogy tudjuk, ha ő kezdi pakolni a bevásárolt dolgainkat, akkor házhoz fogja szállítani és nem ellopni. A katonának pedig olyan ruhája van, amiből egyből kiderül, hogy milyen fegyvernemnél szolgál, milyen alakulatnál, és így a másik katona rögtön tudja, hogy társa hidat tud építeni, ágyúval lőni, vagy F-16 Falcont vezetni.

A mi egyenruhánk rangjelzése ez a három dolog: választott, szent és szeretett. Isten választott ki bennünket „a nagy tömegből”, arra, hogy a követői legyünk. Megszentelt, azaz a sajátjává tett, mert a szent ezt jelenti: az Isten tulajdona. És az Ő szeretete megmutatkozik rajtunk, legelsősorban abban, hogy megmentett bennünket a halálból és annyira szeret, hogy még mindig küszködik velünk. A katonák között a rangra büszkének illik lenni. A keresztyéneknél hálásnak, mert nem a mi érdemünk ez.

Ruházatunk további jellemzőit is felsorolja Pál:

Könyörület: nemcsak a távoli idegenekkel, de a szeretteinkkel szemben is. Néha oly könyörtelenek tudunk lenni…

jóság, alázat, szelídség, türelem: olyan tulajdonságok, amire az átlagember azt mondja: szép, de teljesíthetetlen, főleg manapság… De Jézus, s vele kegyelme, de a követelmények nem változnak! Ma ugyanolyannak kell lennie a keresztyénnek, mint 2000 évvel ezelőtt. Aki azt mondja, hogy ez lehetetlen, mert más időket élünk, az nem érti a keresztyénség lényegét! Mindezeket szellemben kell felölteni, mert ha csak testben öltjük fel, lefoszlanak rólunk! Angliában egy ember eldobható papírruhában szállt fel a hullámvasútra. Képzelhetitek, hogy szállt ki…

egymás elviselése a legnehezebb, a keresztyénségünk egyik próbaköve. „Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (Jn. 13.35) Nem vagyok különb a másiknál. A mai világ ez ellen hat! Elhiteti sokakkal, hogy több vagy, jobb vagy a másiknál, legalább egy picivel. A keresztyén embernek is van önbecsülése, és ez helyes. De anélkül, hogy ezáltal a másikat lenézné.

megbocsátás: más szavakkal: ne légy irigy! A keresztyénnek kötelessége megbocsátani. Lásd Mi Atyánk… „Bocsásd meg a mi vétkeinket, amiképpen mi is megbocsátottunk az ellenünk vétkezőknek.” Úgy is lehet ezt értelmezni, hogy úgy bocsásd meg, ahogy mi megbocsátunk, vagy csak akkor bocsásd meg, ha mi megbocsátottunk…

végül a szeretet: mint egy ruhakapocs, vagy öv, ez tartja össze az egész öltözetet. Ha nincs, szégyenszemre ruhátlanokká válunk, fázunk, védtelenek leszünk.

Mindezek mintaképe Jézus Krisztus – tőle lehet csak eltanulni mindezeket!

2. „Befelé” keresztyénné válni

Krisztus beszéde lakjon… Sok embert ismerek. Van, akinek tudom a nevét, meg egy-két dolgot, és van olyan, akiről komoly, belső dolgokat is tudok. Mindkettőt ismerem, de igazi „kapcsolatban” azzal vagyok, akit valóban jól ismerek. Ennek megfelelően teszem fel a kérdést: köszönőviszonyban vagy Isten szavával, régi ismerősként találkozol vele időnként, vagy családtag? Pál nem arra buzdít, hogy állandó idézgesd a Bibliát, hanem arról, hogy a szelleme lakjon benned. Ismerd, élj vele amilyen sűrűn csak lehet, és ha alkalmad adódik rá, bátran használd! A rhémáról, az élő igéről van tehát szó!

A bölcsességgel való tanítás azt jelenti, hogy a keresztyén ember megfontolt, mint Jézus, aki nem hirtelen haragjában tisztította meg a templomot! Ha alaposan elolvassuk a Bibliát, akkor látjuk, hogy Jézus Virágvasárnapon bevonult Jeruzsálembe, bement a templomba, látta az árusokat, majd kiment Bethániába éjszakázni, és csak másnap zavarta ki kötéllel őket a templomból!

Bennünket az ige segítségével végzett intés különböztet meg a világtól. A mai világban már a Büntető Törvénykönyvre sem lehet hivatkozni, mert egy jó ügyvéd mindent ki tud dumálni. Isten törvényét azonban nem lehet kijátszani, kimagyarázni, akármilyen jól tudunk is bánni a szavakkal.

Végül pedig a Jézus nevében szólni és cselekedni mögött az bújik meg, hogy ha nehéz elhagyni valamilyen bűnt, vagy szokást, jusson eszedbe, hogy Jézus mindent lát és hall. A keresztyénnek úgy kell élnie, hogy ne kelljen szégyenkeznie Jézus előtt!

3. A kettő találkozása: a békesség és a hála

Ne feledd, hiába vagy „kifelé” keresztyén, ha „befelé” nem, és fordítva.

Egyszerűen lehetetlen a keresztyén élet, ha nincs belül Krisztus békessége. Ezen csúszunk el sokszor. Jézus békessége nélkül akarunk dönteni, és ez meglátszik. Sok ember küszködik azzal, hogy keresztyénnek akar látszani, és nem sikerül. Balul ütnek ki a dolgok, az emberek nem értik, amit mond, fogcsikorgatva próbálja szeretni ellenségét, de meglátszik rajta, hogy gyűlöli, és így tovább. Egy-egy alkalommal még a legkomolyabb hívő is beleesik ebbe a csapdába. A lényeg az, hogy keresztyént „játszani” nem lehet. Vagy keresztyén vagy belül, azaz valódi keresztyén vagy, ami kívül is meg fog látszani, erőlködés nélkül, vagy nem vagy belül keresztyén, azaz nem adtad még át az életedet Krisztusnak, és akkor hiába erőlködsz azon, hogy keresztyénnek nézzél ki, nem fog sikerülni. Ha pedig mégis, akkor jaj neked, mert látszat-keresztyénséged félrevezet embereket, és az ő üdvösségük rajtad kéretik számon az ítéletkor.

Röviden tehát: hiába aggatsz magadra bármilyen jelmezt, nem válsz keresztyénné. De ha átadod az életedet a Megváltó Úr Jézusnak, akkor meglesz előbb-utóbb mindened, amiről Pál írt.

Befejezés

Íme a keresztyén ember ruházata. Ez nem ruhatár, ne válogass belőle, hanem védőöltözet, vagy páncélzat, amit muszáj felvenni. Ha valamelyiket otthon hagyod, az ellenség golyója ott megsebezhet!

A felöltözködés nem fakultatív! Nem nekünk adatott meg annak eldöntése, hogy szükség van-e ezekre. Örülsz, vagy dühít ez, akkor is tény. Aki Jézus Krisztustól elfogadta az életét, az el kell fogadja ezt is. De ki az az őrült tűzoltó, aki azbesztruha nélkül megy be az égő házba, vagy a fuldokló, aki visszautasítja a mentőövet? Az, aki visszautasítja Jézus Krisztust, ilyen. Te ne legyél…

Prédikáció spanyol nyelven, 2006. november 19.

Lekción: Marcos 10,17-27

Texto: Marcos 10,28-31

Etonces Pedro comenzó a decirle: He aquí nosotros, lo hemos dejado todo, y te hemos seguido. ²⁹Respondió Jesús y dilo: De cierto os digo que no hay ninguno que haya dejado casa, o hermanos, o hermanas, o padre, o madre, o mujer, o hijos, o tierras, por casua de mi y del evangelio. ³⁰que no reciba cien veces más ahora en este tiempo; casas, hermanos, hermanas, madres, hijos, y tierras, con persecuciones; y en el siglo venidero la vida eterna. ³¹Pero muchos primeros serán postreros, y los postreros primeros.

Título: Saldo

Bevezetés

En los versos pasados del capítulo 10 del evangelio Marcos, hay tres cuestiones. Los farizeos le preguntaron a Jesús sobre el divorcio. ¿Tal vez, alguno de ellos quiso a liberarse de su esposa? Marcos escribió que ellos quisieron a tentar Jesús, pero tal vez pensaron que el profeta nuevo, Jesús, facilitaría las leyes de Moisés. Pero Jesús – nosotros ya sabemos – fue más riguroso que Moisés. Y sabemos también que Moisés facilitó las leyes por favorecer a la gente.

Después, los discipulos están nerviosos por los infantes. Según el concepto judio, los varónes menores de 12 años, y las mujeres tenían menos derechos. A pesar de esto, los rabinos los bendijeran siempre, cuando no interrumpieran sus tareas de ense&anza a los hombres. Por eso, la reacción de los discipulos malintensionada de presentarle niños a Jesús. Pero Jesús quiso cambiar sus puntos de vista. El quiso enseñarles que si alguien se quiere acercar al Señor, cualquiera sea, en cualquier momento, puede hacerlo sin reparos, es bueno que así sea.

Y luego, en la parabola del joven rico vemos la tensión entre la vida, según Dios y la riqueza. El joven tal vez quiso encontrar una manera de confiar en Dios y tener mucho dinero también. No vió que ser rico no es un pecado según Dios, pero apegarse a la riqueza, lo material, si. Y Jesús quiso convencer lo de que tiene que cortar su lazo de confianza con la riqueza.

Las tres cosas son importantes para la gente, y detrás de estas quedá una misma palabra: entrega. Por ejemplo en el casamiento dos humanos se entregan.

Y el Dios quiere que nosotros nos entreguemos a Él. Nuestro cuerpo, nuestro dinero, nuestro tiempo. Pero de las palabras de Pedro, se desprende que no habían entendido el verdadero mensaje de Jesús.

¿Y nosotros?

1. ¿Que damos al Señor?

Recuerden los tres discipulos, quienes fueron a la montaña con Jesus a encontrar Moisés y Elías. Pedro, Juan y Santiago fueron en el círculo los más cercanos. Si bien Santiago y Juan recibieron el nombre „los hijos del trueno” pos sus irreflexiónes, y Pedro fue quién negó los tres años que pasó con Jesús, para salvar su propio vida. Y este Pedro, después fue el testigo de la respuesta de Jesús sobre el divorcio, fue el testigo de como bendijó a Jesús los infantes, y qué respondió al joven rico, puede estar delante de Jesús con estas palabras. Con las palabras que pueden ser lema de muchos cristianos. Qué significa: „¿Ves, Jesús, quantos te di? Más que los otros.”

El Dios no escribe cuanto dinero ponemos en la canasta, cuanto tiempo destinamos a orar, a escuchar predicación, a leer la Biblia. Porque Él no lo necesita. Orar, leer la Biblia, donar, estar juntos, son nuestras necesidades. ¿Estás presto a conocer el Dios? ¿Estas presto a entender lo? ¿Estas presto a concebir que El no será el perdedor, sino tú?

2. ¿Que recibimos de El?

El céntuplo significa el diez mil por ciento de interes. Según la inflación de hoy, con una caja de ahorro de un banco podemos ganar este interés en mil años. ¿Lo pueden imaginar? El diezmo bíblico significa que le damos a Dios el diez por ciento de nuestros ingresos, como agradecimiento. Al cristiano no faltará dinero del bolsillo. El cristiano que paga el diezmo, sabe lo bueno que es esto.

Pero no sólo por eso podemos estar agradecidos. Pero deberíamos recorder que Dios no sólo multiplica mi diero, sino también mi tiempo, y no sólo por cien. Yo le di mi vida, 70-80 años, y recibí una vida eterna, que ya comenzó. Este es el mejor negocio del mundo. Mejor que si puedo cambiar un vieja, oxidada Dacia a un nuevo y bello Rolls-Royce.

Doy gracias al Señor por todo, y todo se lo entregué a Él.

3. ¿Y cuál es el saldo?

Desde el presidente del Banco Mundial pasando por del ministro de finanzas y la tesorera de la congragación, hasta la jovencita que tiene un sueldo, todos buscamos el equilibrio. Los egresos no deben ser más grandes que los ingresos.

Pero hay una situación, en la cuál no tenemos que estar en equilibrio. La vida cristiana. La conexión con Dios. Bueno, contemos. ¿Qué pasaría quisiéramos llegar a saldo cero? Esto es imposible. No podriámos saldar las cuentas ni siquieta en diez mil veces diez mil años. Pero – gracias a Dios – no tenemos que pagar. Dios creó a los humanos no como una inversión, sino para si regocijo. Para amarse. Para estar en comunión. Y por eso, Dios está listo a pagar cualquier precio.

Y El pagó un precio increíble, un precio escandaloso, un precio inaceptable. La muerte de Su Hijo Único.

Entonces, el saldo es el siguiente: en la columna de ingresos está la muerte y la resurreción de Jesús, y en la columna de egresos dice que hay que dar gracias por eso. No exactamente „hay que”, porque si no lo desean, nadie los presionará. Pero – y es mi personal experiencia –, no tiene sentido evitarlo.

Epílogo

En resumen: podemos recibir todo de Dios, si no pensamos en cuánto le estamos dando a Él. Si vivimos nuestra vida pensando que es de Dios. El cristiano verdadero, que tiene relación con Dios, cuando lee la Biblia, ora, dona, y lo hace por su propio placer.

No lo olviden: Dios no te pide nada. El pide a ti. Quiere que le pertenezcas a Él.

Úrvacsorai prédikáció 2006. november 5.

Mi történik az Úrvacsorában?

írta: Tóthné Bede Krisztina református lelkész

Minden Úrvacsorán Jézus szenvedésére és halálára emlékezünk; arra, amit értünk tett. Ennek ellenére az úrvacsora nem csupán emlék-vacsora, nem valamiféle vallásos nosztalgia, hanem a megbocsátás és megerősítés asztalközössége.

Isten megbocsátott nekem, azáltal, hogy Jézus meghalt értem, és az Ő vére árán Isten, az Atya új szövetséget kötött az emberrel. Ha pedig Isten megbocsátott nekem, akkor én sem tehetek másképp. El kell engednem azoknak a tartozásait, akik ellenem vétettek, és akik közül az egyik talán épp mellettem, vagy két paddal hátrébb ül a gyülekezetben. Hiszen Jézus közösségbe fogja össze azokat, akik békére jutottak Istennel.

Minden úrvacsorán jelenné válik az, hogy Isten kezét nyújtja nekünk bűneink és tartozásaink szakadéka fölött. Az úrvacsorában Ő arra emlékeztet engem: „én már IGEN-t mondtam rád, kinyújtottam feléd a kezemet, és arra várok, hogy te ismét megragadd az enyémet! Szeretném, ha tudnád, hogy mindig szeretni foglak, bármit teszel is az életedben. Ezért őszinte lehetsz velem, elmondhatod az igazat, még akkor is, ha nem értek egyet azzal, amit teszel. Mindig szeretni foglak!”

Isten új életre hív engem: a hit, remény és szeretet életére. De nem kaphatom meg ezt az újat addig, míg görcsösen ragaszkodom valami máshoz. Nem tud Isten új életet ajándékozni nekem, amíg a régit mindenestől rendben találom! Ha azt akarom, hogy Ő borral töltse meg életem poharát, akkor előbb ki kell öntenem belőle a benne található vizet.

Ezért tartunk az úrvacsorában –és minden istentiszteleten- bűnbánatot. Azaz elismerjük Isten előtti felelősségünket, bűnösségünket, és imában ellene mondunk a réginek, és új kezdetet kérünk Tőle.

Prédikáció 2006. november 12.

Lekció: Márk 9,1-13

Textus: Márk 9,2-8

Azután így szólt hozzájuk: „Bizony, mondom néktek, hogy vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg a halált addig, amíg meg nem látják, hogy az Isten országa eljött hatalommal.” ²Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, felvitte csak őket külön egy magas hegyre, és szemük láttára elváltozott. ³Ruhája olyan tündöklő fehérré lett, amilyenre nem tud ruhafestő fehéríteni a földön. ⁴És megjelent nekik Illés Mózessel együtt, és beszélgettek Jézussal. ⁵Péter megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: „Mester, jó nekünk itt lennünk, készítsünk ezért három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek.” ⁶Mert nem tudta, mit mondjon, ugyanis annyira megrettentek. ⁷De felhő támadt, amely beárnyékolta őket, és hang hallatszott a felhőből: „Ez az én szeretett Fiam, reá hallgassatok!” ⁸És hirtelen, amint körülnéztek, már senki mást nem láttak maguk mellett, csak Jézust egyedül. ⁹Amikor jöttek lefelé a hegyről, meghagyta nekik, hogy senkinek el ne mondják, amit láttak, hanem csak akkor, amikor az Emberfia már feltámadt a halottak közül. ¹⁰Meg is jegyezték jól ezt az igét, de tanakodtak maguk között: mit jelent feltámadni a halottak közül. ¹¹Ezért megkérdezték tőle: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?” ¹²Ő pedig így válaszolt: „Illés valóban előbb jön el és helyreállít mindent. Akkor viszont miért van megírva az Emberfiáról, hogy sok szenvedésben és megvetésben lesz része? ¹³De mondom nektek, hogy Illés már el is jött, és azt tették vele, amit csak akartak, ahogyan meg van írva róla.”

Cím: Jó a hegyen

Bevezetés

gyanánt hadd olvassam fel a múlt századi költő, Reményik Sándor, a mai igénk párhuzamos helyének, a Máté 17-nek az ihletésére Kolozsvárt, 1931. február 22-én írt Lefelé menet című versét.

1.

„Elváltozék...'' Köntöse, mint a hó.
Olyan szép, hogy már-már félelmetes,
Mégis: a hegyen lakni Vele jó.
Maradni: örök fészket rakni volna jó.
De nem lehet. Már sáppad a csoda,
Az út megint a völgybe lehalad.
Jézus a völgyben is Jézus marad.
De jaj nekünk!
Akik a völgybe Vele lemegyünk,
Megszabadított szemű hegy-lakók
Csak egy-egy csoda-percig lehetünk.
Elfelejtjük az elsápadt csodát.
És lenn, a gomolygó völgyi borúban,
Az emberben, a szürke-szomorúban
Nem látjuk többé az Isten fiát

2.

Testvérem, társam, embernek fia.
Igaz: a hegyen nem maradhatunk.
Igaz: a völgyben más az alakunk,
Nekünk lényegünk, hogy szürkék vagyunk.
Botránkozásul vagyok neked én
És botránkozásul vagy te nekem,
Mégis: legyen nekünk vigasztalás,
Legyen nekünk elég a kegyelem:
Hogy láttuk egymás fényes arculatját,
Hogy láttuk egymást Vele - a Hegyen.

1. Mi történt a Hegyen?

Egy kopár hegy tetején a názáreti ács fia, Jézus, a megígért Messiás két, a zsidóság szemében igen jelentős személlyel találkozott. Mondhatni, egy bibliai csúcstalálkozó volt ott. Mózes és Illés a megdicsőülés hegyén a zsidó gondolkodásmód szempontjából az Ószövetséget jelképezi. Mózes, a Tenach (az Ótestamentum) törvényeit jeleníti meg, mint a Tóra továbbadója a népnek, Illés pedig a prófétai kijelentés hordozójaként valamennyi prófétát Sámueltől Ézsaiáson át Hulda prófétanőig. Jézus pedig természetesen az Istennek az Őbenne megjelent kegyelmét, az emberrel kötött szövetség megújítását és kiterjesztését – ha úgy tetszik az Újszövetséget – jelenítette meg. A megdicsőülés hegyén tehát gyakorlatilag a teljes Szentírás, és mint olyan, az Isten Kijelentése jelent meg.

És ennek a világtörténelmi eseménynek tanúja volt három egyszerű halászember. Három olyan ember, aki ma nem állhatna itt, az én helyemen, mert nincsen teológiai végzettsége, és nem felszentelt lelkésze a Református Egyháznak. Nem csoda hát, hogy ez a három ember igen-igen jól érezte magát, hiszen olyan élményben lehetett része, amiben addig sem, és azóta sem senkinek. Azt gondolom, hogy én se nagyon szeretném, hogy egy ilyen alkalom véget érjen, ha nem csak magával az Úr Jézussal, de Mózessel és Illéssel is együtt lehetek.

2. Ki volt ott?

Akárki nem mehetett fel a megdicsőülés hegyére, hiszen Márk többszörösen hangsúlyozza, hogy csak és kizárólag három legközelebbi tanítványa, Péter, János és Jakab mehetett fel vele.

Péter nevének jelentése kőszikla, szikladarab, kő. Eredetileg Simon volt a neve, Betsaidából származott, apja neve Jóna volt. Atyjával és fivérével, Andrással együtt halászok voltak. Házas ember volt, fivére, András által ismerte meg Jézust, aki elhívta, hogy állandó követője és kísérője, később apostol legyen. Tanúja volt Jairus leánya feltámasztásának és ott volt a megdicsőülés hegyén. Cézárea Filippinél vallást tett Jézusról mint Messiásról és Isten Fiáról, később mégsem értette, miért kell Jézusnak meghalnia. Ott volt Jézussal a Gecsemáné-kertben de a főpap udvarában megtagadta az ő Urát. Krisztus személyesen megjelent neki a feltámadása napján, később megbízta juhainak legeltetésével. Pünkösdkor Jeruzsálemben ő prédikált majd az ősgyülekezet vezetője lett. Az Újszövetségben két levél szerzője, a hagyomány szerint a Néró alatti keresztyénüldözések idején mártírhalált halt Rómában, Kr. u. 64–67 közt.

János Zebedeus és Salomé fia, Galileában élt, valószínűleg Betsaidában. Foglalkozására nézve ő is halász. Keresztelő Jánoson keresztül jutott kapcsolatba Jézussal, és lett az Ő tanítványa majd elhívást nyert a tizenkettő közé. Ő is ott volt Jézusnak az előbb Péternél említett csodatételeinél és a Gecsemánéban is. Egy alkalommal Jézust arra kérte, bocsásson tüzet az őket befogadni nem hajlandó samaritánus falura, ezért Jakabbal együtt a »mennydörgés fiai« (Boanergész) melléknevet kapta. Anyjuk arra kérte Jézust, hogy két fiának főhelyet biztosítson Isten országában. Segített Péternek az utolsó (páska-) vacsora előkészítésénél. Az utolsó vacsorán közvetlenül Jézus mellett feküdt, Jézus kihallgatásánál a közelben tartózkodott, és tanúja volt Jézus Krisztus megfeszítésének. Ő ismerte fel Jézust annak feltámadása után a Genezáret-tónál. Buzgón munkálkodott Péterrel együtt az ősgyülekezetben. A negyedik evangélium, három levél és a Jelenések könyve viseli az ő nevét a Bibliában. A hagyomány szerint magas kort élt meg.

Jakab, János apostol testvérbátyja szintén a tizenkét apostol közt volt. Jézus egyik unokafivére lehetett, természetesen Jánossal együtt. Foglalkozása szintén halász. Nem ő a szerzője Jakab levelének, hanem egy másik Jakab, az Úr Jézus egyik testvére, aki csak az Úr feltámadása után ismerte Őbenne fel a Messiást. Zebedeusfi Jakabot I. Heródes Agrippa megölette, még Pál apostolnak az antiokhiai misszióba való bekapcsolódásának idején.

3. Miért jó ott?

Az ember gyakran gondolja azt, hogy a kapcsolat, az – idegen szóval – kommunikáció csak beszéd által tartható fenn. Ezt éppen a szerelmesek cáfolhatják meg. A szerelmes ember – akár fiú, akár lány – arra törekszik, hogy minél több időt tölthessen minél közelebb szerelméhez. Talán nem hangzik el egyetlen szó sem amikor a szerelmespár együtt van, lehet, hogy nem tudnak mit mondani, csak fogják egymás kezét, mégis ez a legfontosabb. A Jelenések könyvében Jézus azt üzeni az efézusi gyülekezet őrállójának, hogy térjenek vissza az első szeretethez, mert bár kitartóan ragaszkodnak az Igéhez, eltávolodtak az első szeretettől. Úgy is fogalmazhatjuk, hogy véget értek a mézeshetek.

Nem tudom, miért vitte fel Jézus három legközelebbi tanítványát, és csak őket a megdicsőülés hegyére, hogy tanúi legyenek találkozásának Mózessel és Illéssel, és nem is akarok spekulációkba bocsátkozni. Annyit azonban bátran jelentek ki, hogy számomra e tény azt üzeni, hogy igenis fontos időről időre felmenni a hegyre. Nem jó az, ha egy-egy régi emléket ápolgatunk csupán az Úrról, ha vasárnaponként csak addig jutunk el, hogy felidézzük magunkban, mit mondott az Úr évekkel, netalán évtizedekkel ezelőtt, vagy hogy milyen szép volt az az alkalom, amelyen ott voltunk valamikor. A három tanítvány számára nem csupán emlék maradt az, amit odafent átéltek, hanem megerősítés arra az időre is, amely majd az Úr Jézus elveszítése után következett. Mert – ha felidézzük Reményik versét – az igazán szürke, ködös és homályos idők akkor következtek, amikor Jézust felfeszítették. És ezen az időszakon az segítette át – sok keserven keresztül – a tanítványokat, hogy pislákolt bennük a hit, amelyet az Úr Jézus ígéretei szítottak fel bennük, és amelyek egyik igazolása volt mindaz, ami e hegyen történt.

Nekünk pedig az adhat erőt, ha élünk azzal a lehetőséggel, hogy élő kapcsolatban lehetünk az Úr Jézussal. Nekünk ezerszer több adatott, mint Péternek, Jánosnak és Jakabnak ott fenn, a hegyen. Ők ott, távolról, homályosan láthatták az Örökkévaló képviselőit, majd elhagyva a hegyet, mindez csupán emlékként élt bennük tovább. Mi ezzel szemben kézbe véve a Bibliát, imádkozva, értelmünket és szívünket a Szent Lélek előtt megnyitva találkozhatunk nem csupán bizonyos helyeken, távolról, Mózessel, vagy Illéssel, hanem bárhol, bármikor, magával az Örökkévalóval, Aki ennyire keresi a kapcsolatot velünk.

Befejezés

Ha kapcsolatban vagy az Úr Jézussal, akkor nem a homályba, a ködbe jössz le, nem a nehéz, félhomályos mindennapokba térsz vissza a templomból, hanem egy olyan helyre, ahol legalább rád, de egy sugár vetül a mennyből, és megerősít abban, hogy terjeszd magad körül az Isten jelenlétét, fényét.

Prédikáció 2006. november 5.

Lekció: Ézsaiás 25,1-9

Textus: Jelenések 21,3-7

Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trónus felől: „Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; ⁴és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” ⁵A trónuson ülő ezt mondta: „Íme, újjáteremtek mindent”. És így szólt: „Írd meg, mert ezek az igék megbízhatók és igazak!” ⁶És ezt mondta nekem: „Megtörtént! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. ⁷Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz.

Cím: Re-formáció

Bevezetés

A Reformáció ünnepét üljük ma. Az erre a hétre megjelent Reformátusok Lapja ifjúsági oldalán villáminterjú olvasható Márkus Mihály dunántúli püspökkel, amelyben a Reformáció lényegét feszegetik. Püspök úr egy példával próbálja megvilágítani a helyzetet. A nagypapa vásárolt magának egy szép, új – drága – kalapot. A gyerekek a nagypapa távollétében megkaparintották a kalapot és játszani kezdtek vele. Eleinte nem volt semmi baj, később azonban összevesztek rajta, és ennek a kalap látta kárát. Meggyűrődött, behorpadt, végül egy bögre kakaó is ráömlött. Így talált rá a nagymama. A deformálódott, azaz formáját vesztett fejfedőt elvitte a kalaposhoz, aki kitisztította és kivasalta, visszaadta eredeti formáját, azaz reformálta a kalapot. Gyakorlatilag ez történt a Reformációban is. Az Egyház, illetve a magukat keresztyénként meghatározó emberek elvesztették eredeti formájukat, és szükségessé vált, hogy a Mester visszaadja azt, azaz reformáljon.

Nem az 1517-ben kirobbant, Reformációként (így, nagy kezdőbetűvel!) ismert folyamat vagy mozgalom volt az első reformáció. Sok alkalommal volt már erre példa Isten népének történetében. Hogy csak két ismertebb eseteket említsek: a Hóreb-hegy lábánál, ahol a nép megunva a várakozást Mózesre, aki épp a Tízparancsolatról tárgyalt Istennel, és aranyborjút kezdett imádni, Mózes erőteljes felszólítására abbahagyta, és bűnbánatot tartva újra a Teremtő Istent kezdte imádni. Pár generációval később Ezékiás király idejében, amikor a Templom felújítása alkalmával rátaláltak a Tóra egy példányára, azt felolvastatta a király, és a néppel együtt bűnbánatot tartva visszatértek az Örökkévaló Isten imádásához. De a legnagyobb reformáció még hátra volt. És a „legnagyobb reformáció” alatt nem a Luther-Kálvin-Zwingli nevéhez köthető, a 16. században kezdődött mozgalmat értem. Hanem azt a reformációt, amit Jézus Krisztus megjelenése jelentett. A Jelenések könyvéből felolvasott részben mondja ezt a mennyei trónon ülő Jézus: „Íme, újjáteremtek mindent”.

1. Az újjáteremtés

Jézus azzal, hogy a földre jött, belekezdett egy hatalmas munkába. Az egész emberiség megreformálásába. Ugyanis szükségessé vált az eredeti alakra, formára való visszaalakítás, mert a bűn olyannyira eltorzította az embereket, hogy a helyzet immár tarthatatlanná vált. Az eltorzult hitű emberek ahelyett, hogy közeledni próbáltak volna Istenhez, inkább távolodtak tőle, még a legjobb szándékúak is. Isten terve abban állt, hogy Jézus Krisztust a földre küldi emberi formában (látjátok, itt is a „forma” szó köszön vissza), teljesen emberi testben, kivéve a bűnt, hogy segítsen visszaalakulni az eredeti formára azoknak, akik erre hajlandóak. Megjelenésével a földön az Úr Jézus megmutatta, hogy igenis lehet követni Isten akaratát, és igenis lehet Neki tetsző, boldog, szabad életet élni. Erre azért volt szükség, mert az emberek mindenféle törvények és szabályok gépies betartásával akarták rákényszeríteni Istent, hogy beengedje őket a mennybe. A menny kapuja azonban nem így működik. Istent nem lehet kényszeríteni semmire. Így aztán Jézus eljött, és megmutatta, hogyan szerezheti vissza az ember az eredeti alakját Isten előtt azzal, hogy Neki – és nem az emberek által kitalált dolgoknak – engedelmeskedik. Élete és szolgálata csúcsként pedig meghalt a golgotai kereszten, majd harmadnap feltámadt, hogy a „reformációnak” a jogalapját megteremtse. Addig ugyanis a reformáció nem lehetett tartós, amíg az embereket a bűnök fogva tartották, mert a bűnök jogalapot nyújtottak a Sátánnak arra, hogy az embert rabságban tartsa. Jézus áldozata azonban felmentette az embert a Gonosz uralma alól, így a reformációja, az eredeti alakjának visszanyerése is tartóssá válhatott.

Az Úr Jézus-féle reformáció azonban nem ért véget Kr. u. 32-ben, amikor földi szolgálata végén Jézus felment a mennybe. A Jelenések könyve idézett része Kr. u. 90 körül íródott, és Jézus jelen időben beszél Jánosnak Pathmoszon az újjáteremtésről. Ugyanis a deformáció nem csak az első század embereit sújtotta, hanem a második, harmadik, negyedik századéit is. A krisztusi reformáció tehát folyamatos reformáció. Minden nemzedéknek, minden egyénnek át kell mennie rajta, különben nem juthat a mennybe, mert a Sátán jogot formálhat rá, és megteheti, hogy nem engedi őt oda. És higgyétek el, ha a Sátán megteheti, hogy valakit elszakítson Istentől, megteszi. Ezért Jézusnak még a mennyei trónon ültében is a legfontosabb, hogy az emberek mindig visszatérjenek Isten útjára, ha kell újra és újra, és ne maradjanak a bűn útján.

2. A 16. századi reformáció

Szörnyülködhetünk, hogy Krisztus korában a zsidók és nemzsidók micsoda emberek voltak. Micsoda bűneik lehettek, ha ilyen radikális reformációra szorultak, amiben a megmentőnek kínhalált kellett halnia. Ám nem csak ők szorultak újjáteremtésre, hanem még utánuk is jó sokan. Az újabb és újabb generációk apáik és anyáik nyomdokába lépve újabb és újabb bűnök elkövetésével adtak lehetőséget a Sátánnak arra, hogy rabságába hajtsa őket. És minden korban, minden embernek szüksége volt Jézus Krisztus vérére, hogy ebből a rabságból kiszabadulhasson. Ez így ment tovább egészen a 16. századig, amikor néhány ember megelégelte azt, hogy a korabeli egyház, bár Jézus örököseinek tartották magukat, olyannyira eltávolodott a krisztusi normáktól, hogy az már szinte nem is emlékeztetett az eredetire. És nem elsősorban a búcsúcédulákkal volt a baj, hanem a Krisztusi lelkület hiányával. Az alázattal, a szerénységgel és a szeretettel. És az engedelmességgel. Mert megint ott tartott az Isten népe, mint 1517 évvel korábban, hogy emberi rendelkezések betartása nyomán akart bejutni a mennybe, ahelyett, hogy az Istennek akart volna engedelmeskedni, és az Urat követő élet folyományaként elnyerni az üdvösséget. Tehát a 16. századi nyugat-európai ember sem volt különb az első századi közel-keletinél. A Reformáció felhívta az emberek figyelmét arra, hogy a visszaalakítás megtörtént, Jézus vére áldozata árán bárki mehet a mennybe. Emellett persze igyekezett lehetővé tenni, hogy a szükséges ismeretek mindenki birtokába juthassanak. A vállalkozó szellemű emberek így hát visszakaphatták eredeti formájukat Jézus Krisztusban.

3. A mai reformáció

Aki a Reformációt egy 16. századi mozgalomnak gondolja, nagyot téved. Ha az igazi, mélyre ható visszaalakítást tekintjük reformációnak, akkor az 0-ban kezdődött, és ma is tart. Az Egyház ugyanis – amennyiben a Krisztus tanítását hirdeti – soha nem beérkezett, soha nem célhoz ért ezen a földön. Soha nem lesz tökéletes, mert ha egy gyülekezet eléri azt, hogy valamennyi tagja megtért és újjászületett Krisztusban, és Istennek tetsző módon szolgáló életet él, akkor ez magával hozza, hogy hívogatnak nem megtérteket a gyülekezetbe, így megint csak lesznek olyanok, akiknek reformálódniuk kell. Ha pedig ők is megtértek, újjászülettek és szolgálnak, ők hívnak újabb és újabb Istenhez vágyó embereket, és így megy tovább.

16. századi elődeink is jól tudták ezt, mert leírták az ecclesia semper reformari debet elvet, azaz, hogy az Egyháznak folyamatosan megújulónak kell lennie. Hogy nem dőlhet senki hátra elégedetten, hogy kész vagyok. Legfeljebb azzal az elégedett érzéssel térhetünk nyugovóra, hogy egy-egy napon megtettünk mindent, mint keresztyén, amit képesek voltunk tenni az Isten Országa ügyében.

Nem mintha az a veszély fenyegetné a Buenos Airesi magyar keresztyéneket, hogy azt képzelhetnék, hogy nincs már több tennivalójuk, mert minden tökéletesen, szép rendben megy Isten akarata szerint, és senki nincsen, akinek szüksége lenne arra, hogy az élete visszanyerje eredeti alakját az Úr Jézus áldozata nyomán.

Befejezés

Az elején Márkus Mihály püspök úr történetét idéztem fel a nagypapa kalapjáról. Emlékeztek még? Itt a végén hadd tegyek hozzá valamit, mert tudom, hogy ülnek itt sokan, akik azt gondolják magukban, hogy persze, a mellettem ülőnek szüksége van a visszaalakulásra, de nekem nincs. Ha a nagypapa reggel úgy megy el, hogy a kalapja tiszta és szép, este pedig gyűrötten és koszosan találja, azonnal ki akarja tisztíttatni. De ha a kalap lassan piszkolódik be, minden nap csak egy fél árnyalattal lesz sötétebb a kosztól, csak egy apró horpadás keletkezik rajta, akkor talán észre sem veszi, hogy pár hónap, év alatt mocskossá és formátlanná vált. Nem lehet, hogy a te életed is ilyen? A hosszú évek alatt lerakódott apró kis bűnök immár teljesen feketévé változtatták? De mert lassan, fokról fokra történt, észre sem vetted?

Ha így is van, ne félj! Ha vállalod az újraformálást, Isten kész örömmel megteszi. Ha szeretnél a régi, bűnös életed helyett egy tiszta újat, akkor fordulj bátran az Úr Jézus Krisztushoz, és Ő meg fog téged is reformálni, azaz visszaadja eredeti alakodat, amit a bűn eltorzított. De ehhez el kell Őt fogadnod megmentődnek. Én megtettem, és jobb, milliószor jobb lett az életem. Legyen az a tiéd is!

Prédikáció 2006. október 29.

Lekció: Lukács 4,16-30

Textus: Márk 6,1-6

Jézus akkor eltávozott onnan, a hazájába ment, és követték a tanítványai is. ²Amikor azután eljött a szombat, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és álmélkodva így szóltak: „Honnan veszi ezeket, miféle bölcsesség az, amely neki adatott, és miféle csodák ezek, amelyek keze nyomán támadnak? ³Nemde az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére? Nem itt élnek-e közöttünk húgai is?” És megbotránkoztak benne. ⁴Jézus pedig így szólt hozzájuk: „Nem vetik meg a prófétát másutt, csak a hazájában, a rokonai között és a saját házában.” ⁵Nem is tudott itt egyetlen csodát sem tenni, azon kívül, hogy néhány beteget - kezét rájuk téve - meggyógyított. ⁶Csodálkozott is hitetlenségükön. Majd sorra járta a környező falvakat, és tanított.

Cím: Honnan adatott a bölcsesség?

Bevezetés

Volt már veletek olyan, hogy valamit már sokadszor, vagy akár csak másodszor hallottatok, és azon csíptétek magatokat, hogy nem figyeltek oda? Még Magyarországon, autóvezetés közben az Info Rádiót hallgattam, ahol negyedóránként mondanak híreket. Egyszer, amikor hazaértem egy hosszabb útról, észrevettem, hogy már nem is figyelek oda a hírekre, mert már hallottam azokat, nem is egyszer. Ugyanígy veszítik el a figyelemfelkeltő erejüket a tiltó vagy figyelmeztető táblák, kiírások is idővel. És valószínűleg pont ez az is, ami miatt hiába mondok el fontos dolgokat a hirdetésekben. Amit úgy vélünk, hogy már jól ismerünk, az előtt bezárjuk érzékszerveinket, mert azt képzeljük, hogy semmi újat nem tartalmaz.

Miután a Genezáreti-tó partján fekvő Kapernaumban egy Jairus nevű zsinagógai elöljáró 12 éves kislányát feltámasztotta, és egy tizenkét éve vérfolyásos asszonyt meggyógyított, Jézus szűkebb pátriájába, Názáretbe ment. Bár effektív megszületése a júdai Betlehemben ment végbe, Jézus hazájának – ha úgy tetszik, szülőfalujának – a Galilea közepén fekvő Názáretet kell tekintenünk. Itt éltek szülei, rokonai, mindazok, akik tanúi voltak élete első harminc-egynéhány évének. Akik látták kisgyerekként a többiekkel a homokban játszani, akik látták, hogyan kezd felserdülvén bekapcsolódni apja ácsműhelyének munkájába. Mert Jézus is volt gyerek, játszott, fára mászott, bogarakat gyűjtött, iskolába járt, majd felnövekedvén munkába állt, gyalult, kalapált, faragott. A korabeli ács ugyanis sokkal többféle munkafolyamatot el tudott végezni. Egyszerre volt ács, kőműves és kovács is, ha kellett. Jézus nevelőapja, József pedig ács volt, tehát az ifjúnak is az ő műhelyébe kellett beállnia. Megtanulta, hogyan kell olyan igát készíteni, amely megkönnyíti az igavonónak a teher viselését, hogy később hitelesen hangozhasson a szájából, hogy „…az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.” (Máté 11,30). Sokszor elfelejtjük, hogy Jézus nem harmincéves korában a mennyből érkezett közénk, hanem csecsemőként született e földre. Bár születésének körülményein kívül élete első tizenkét évéről, majd az ezt követő tizennyolcról a Biblia semmit nem ír, Jézus ez alatt az idő alatt is élt! Ekkor gyűjtötték be a názáretiek mindazt az információt, ami alapján megítélték őt.

Vajon mi okozta az ámulatot, és mi az elutasítást? És mi mit tanulhatunk meg ebből?

Az ámulatot okozó bölcsesség

Az első században, azaz Jézus korában, de még inkább a keresztyénség világméretű elterjedésének az idején a filozófia volt a tudományok csúcsa. Nagyon kedvelték az emberek a bölcs beszédet, keresték az alkalmat, hogy vitázzanak másokkal és tanuljanak azoktól, akik okosabbnak, olvasottabbnak, bölcsebbnek bizonyultak náluk. Nem csak Rómában, Athénban és a görög műveltségű városokban töltötték ezzel szívesen az időt az emberek – a korabeli társadalmi viszonyoknak megfelelően szinte kizárólag a férfiak – hanem a Kelet minden területén. A zsidó emberek egyébként is a Könyv népének tartották és tartják magukat, és sokra becsülik az okos férfiak eszmecseréjét. Szerettek új dolgokról hallani messziről jött és sokat látott embertől. Talán ezért vették szívesen, hogy a sok-sok mérföldet megtett fiatalember, Jézus hajlandó volt beszélni a zsinagógában. Nyilván azt várták, hogy beszél majd arról, amit bölcs jeruzsálemi rabbiktól hallott, vagy arról, amit az ország távoli vidékein jártában-keltében tapasztalt. Esetleg olyan dolgokról, amelyek majd beszédtémává válhatnak a televízió nélküli estéken. Érdekfeszítő, izgalmas, színes beszámolót vártak Jézustól.

Ehhez képest valami mást kaptak. Olyan mély bölcsességet, amely nem fért el a názáreti zsinagóga szűk falai között. Nem azért, mert az épületet túl kicsire méretezték, hanem azért, mert a benne lakozók szíve nem volt elég nagy ahhoz, hogy befogadja. Jézus nem szokásos dolgokról beszélt, hanem hirdette az Örökkévaló csodálatos dolgait. Új nézőpontba helyezte a bibliai próféciákat, a bekövetkezett eseményeket, és rávilágított arra, hogy miért jutott el a világ odáig, ahol akkor volt, és hogy mi módon lehet megmenekülni a biztos pusztulástól.

A megbotránkozás

Lukács evangéliumának párhuzamos részéből – ami a lekcióban elhangzott – megtudjuk, hogy az Úr Jézus az Ézsaiás próféta könyvéből olvasta fel a 61. fejezet első két versét, majd pedig önmagára vonatkoztatta azt. Eddig nem is volt semmi baj vele, de amikor Jézus szóba hozta mindezt, ami Kapernaumban történt, a názáreti vezetők szíve megkeményedett. Ez volt az oka megbotránkozásuknak. Az, hogy egy közülük való ember, akit jól ismertek, máshol csodát tesz, otthonában fedd. Mintha előre tudta volna Jézus, hogy nem fogják elfogadni Őt Názáretben. Túl jól ismerték, és Ő is túl jól ismerte őket.

Látod, testvérem, te is felkaptad a fejed az előbb, mert olyan dolgot mondtam, amiről nem szokás beszélni. Hogy Jézus volt gyerek és dolgozó ifjú, mielőtt szolgálatba állt volna, és megkezdte volna igehirdető, gyógyító és tanító szolgálatát, melynek koronája a kereszthalál és a feltámadás volt. Többek számára botrányos dolog volt, hogy Jézus bölcsnek mutatkozott, hiszen a szemük láttára nőtt fel. A názáreti zsidók nem tudták elképzelni, hogy az Örökkévaló egy ács fia képében küldje el a Messiást. Ők valamilyen csodálatos jelenés közepette a földre szálló Megmentőre számítottak, és amikor szembesülniük kellett – volna – azzal, hogy bizony olyan szólja a szabadító igéket, akit régtől ismernek, bezárkóztak. Elutasították a lehetőséget, hogy felnyíljon a szemük arra a csodára, amely sokszor nem látványos, de minden esetben életet átformáló és halálból kimentő.

Meghallgatták, hogy Jézus felolvassa a jól ismert és sokszor hallott ézsaiási próféciát, de arra már nem volt türelmük, hogy kivárják, mit akar mondani vele kapcsolatban. Az új, a szokatlan, a más nem kellett már, mert az kizökkentette volna őket a jól megszokott és bejáratott vallásosságukból.

Az akadály

De vajon te hajlandó vagy-e arra, hogy meghallgasd az örömhírt? Olyan helyen, ahol már ötven éve hallgatod a prédikációkat? Olyantól, aki fele, harmad vagy negyedannyi idős, mint te? Vagy védekezésül az ige meghallásából fakadó következményektől inkább bezárkózol? Lehet, hogy azért nem engeded magadhoz közel az Úr Jézust, mert túl régen és túl jól ismered már azokat, akik erről beszélnek, túl rég óta és túl sokszor hallottad már a Bibliáról szóló tanúságtételt, és befogod a füledet?

Úgy jársz, mint a názáreti zsidók. Jézus nem lesz képes arra, hogy csodát tegyen, hogy gyógyítson, hogy szabadítson. Ő ugyanis úriember, nem kényszerít rá senkire semmit. Hatalma meglenne hozzá, hogy erővel is véghezvigye, amit akar, de nem fogja megtenni.

Csodálkozol és meg vagy sértve, hogy az életedben nem történtek, nem történnek nagy csodák? Hogy nem gyógyultál meg? Hogy nem került el sok megpróbáltatás? Hogy sok-sok küszködésben volt és van részed? Nos, nem lehetséges, hogy nem engedted meg Jézusnak, hogy belépjen hozzád és végigmondja a mondanivalóját? Hogy azokra az emberekre néztél, akik elhozták Jézusról a hírt, és mivel ők nem voltak számodra hitelesek, mert messziről jöttek, városból és túl fiatalok, vagy mert kisgyerek koruk óta ismered őket, és tudod, milyen tévutakon jártak, vagy mert még pár évvel ezelőtt is messziről elkerülték a templomnak még a táját is, míg te vasárnapról vasárnapra ott ültél?

Ha az igazi Jézusra vagy kíváncsi, és nem egy szentképre vagy oltárfestményre, akkor meg kell hallgatnod Őt, aki manapság az ő szolgái révén szól hozzád. Ne azt nézd, hogy a szolga lelkész-e vagy kőműves, férfi-e vagy fiatal lány, magyar vagy külföldi, diplomás vagy tanulatlan, hanem arra figyelj, amit rajta keresztül Jézus mond neked és csak neked.

Jézust megakadályozta az emberek hitetlensége abban, hogy Galileán végigsöpörjön egy ébredés. A nálunk már nagyon-nagyon várt ébredést vajon nem az akadályozza-e meg, hogy az emberek – köztük sokszor mi magunk – nem figyelünk oda az Úr Jézusra, csak azért, mert azt gondoljuk, hogy már elég jól, sőt, túl jól ismerjük Őt.

Hittanosok mindig csodálkoznak, amikor a kátékönyvben azt olvassák, hogy I. Rákóczi György fejedelem 12-szer olvasta el a Bibliát. De sokan rá is jönnek, miért. Mert Isten Szavát nem lehet kiolvasni! Soha nem lehet a végére érni, és azt mondani, hogy már mindent tudok.

Befejezés

Vajon, ha ma megjelent volna Jézus itt közöttünk, és felolvasta volna az Ézsaiás 61,1-2-t, mi lett volna a reakciónk? Egy történetet hadd mondjak el befejezésül! Egy koldus közeledett a templom ajtajához, remélve, hogy az istentiszteletről kitóduló hívektől kap pár fillért. De észrevette, hogy a templom lépcsőjén már ül egy rosszul öltözött, szakállas férfi szomorúan. Együttérzően megkérdezte tőle: Te is alamizsnára vársz? A férfi így felelt: Nem, én be akartam menni, de kidobtak. Hát ki vagy te? –kérdezte a koldus a másikat. A Názáreti. – jött a válasz.

Nehogy kizárjuk Jézust, mert nem felel meg a magunknak kialakított képnek!