Lekció: Márk 9,1-13
Textus: Márk 9,2-8
Azután így szólt hozzájuk: „Bizony, mondom néktek, hogy vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg a halált addig, amíg meg nem látják, hogy az Isten országa eljött hatalommal.” 2Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, felvitte csak őket külön egy magas hegyre, és szemük láttára elváltozott. 3Ruhája olyan tündöklő fehérré lett, amilyenre nem tud ruhafestő fehéríteni a földön. 4És megjelent nekik Illés Mózessel együtt, és beszélgettek Jézussal. 5Péter megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: „Mester, jó nekünk itt lennünk, készítsünk ezért három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek.” 6Mert nem tudta, mit mondjon, ugyanis annyira megrettentek. 7De felhő támadt, amely beárnyékolta őket, és hang hallatszott a felhőből: „Ez az én szeretett Fiam, reá hallgassatok!” 8És hirtelen, amint körülnéztek, már senki mást nem láttak maguk mellett, csak Jézust egyedül. 9Amikor jöttek lefelé a hegyről, meghagyta nekik, hogy senkinek el ne mondják, amit láttak, hanem csak akkor, amikor az Emberfia már feltámadt a halottak közül. 10Meg is jegyezték jól ezt az igét, de tanakodtak maguk között: mit jelent feltámadni a halottak közül. 11Ezért megkérdezték tőle: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?” 12Ő pedig így válaszolt: „Illés valóban előbb jön el és helyreállít mindent. Akkor viszont miért van megírva az Emberfiáról, hogy sok szenvedésben és megvetésben lesz része? 13De mondom nektek, hogy Illés már el is jött, és azt tették vele, amit csak akartak, ahogyan meg van írva róla.”
Cím: Jó a hegyen
Bevezetés
gyanánt hadd olvassam fel a múlt századi költő, Reményik Sándor, a mai igénk párhuzamos helyének, a Máté 17-nek az ihletésére Kolozsvárt, 1931. február 22-én írt Lefelé menet című versét.
1.
„Elváltozék...'' Köntöse, mint a hó.
Olyan szép, hogy már-már félelmetes,
Mégis: a hegyen lakni Vele jó.
Maradni: örök fészket rakni volna jó.
De nem lehet. Már sáppad a csoda,
Az út megint a völgybe lehalad.
Jézus a völgyben is Jézus marad.
De jaj nekünk!
Akik a völgybe Vele lemegyünk,
Megszabadított szemű hegy-lakók
Csak egy-egy csoda-percig lehetünk.
Elfelejtjük az elsápadt csodát.
És lenn, a gomolygó völgyi borúban,
Az emberben, a szürke-szomorúban
Nem látjuk többé az Isten fiát
2.
Testvérem, társam, embernek fia.
Igaz: a hegyen nem maradhatunk.
Igaz: a völgyben más az alakunk,
Nekünk lényegünk, hogy szürkék vagyunk.
Botránkozásul vagyok neked én
És botránkozásul vagy te nekem,
Mégis: legyen nekünk vigasztalás,
Legyen nekünk elég a kegyelem:
Hogy láttuk egymás fényes arculatját,
Hogy láttuk egymást Vele - a Hegyen.
1. Mi történt a Hegyen?
Egy kopár hegy tetején a názáreti ács fia, Jézus, a megígért Messiás két, a zsidóság szemében igen jelentős személlyel találkozott. Mondhatni, egy bibliai csúcstalálkozó volt ott. Mózes és Illés a megdicsőülés hegyén a zsidó gondolkodásmód szempontjából az Ószövetséget jelképezi. Mózes, a Tenach (az Ótestamentum) törvényeit jeleníti meg, mint a Tóra továbbadója a népnek, Illés pedig a prófétai kijelentés hordozójaként valamennyi prófétát Sámueltől Ézsaiáson át Hulda prófétanőig. Jézus pedig természetesen az Istennek az Őbenne megjelent kegyelmét, az emberrel kötött szövetség megújítását és kiterjesztését – ha úgy tetszik az Újszövetséget – jelenítette meg. A megdicsőülés hegyén tehát gyakorlatilag a teljes Szentírás, és mint olyan, az Isten Kijelentése jelent meg.
És ennek a világtörténelmi eseménynek tanúja volt három egyszerű halászember. Három olyan ember, aki ma nem állhatna itt, az én helyemen, mert nincsen teológiai végzettsége, és nem felszentelt lelkésze a Református Egyháznak. Nem csoda hát, hogy ez a három ember igen-igen jól érezte magát, hiszen olyan élményben lehetett része, amiben addig sem, és azóta sem senkinek. Azt gondolom, hogy én se nagyon szeretném, hogy egy ilyen alkalom véget érjen, ha nem csak magával az Úr Jézussal, de Mózessel és Illéssel is együtt lehetek.
2. Ki volt ott?
Akárki nem mehetett fel a megdicsőülés hegyére, hiszen Márk többszörösen hangsúlyozza, hogy csak és kizárólag három legközelebbi tanítványa, Péter, János és Jakab mehetett fel vele.
Péter nevének jelentése kőszikla, szikladarab, kő. Eredetileg Simon volt a neve, Betsaidából származott, apja neve Jóna volt. Atyjával és fivérével, Andrással együtt halászok voltak. Házas ember volt, fivére, András által ismerte meg Jézust, aki elhívta, hogy állandó követője és kísérője, később apostol legyen. Tanúja volt Jairus leánya feltámasztásának és ott volt a megdicsőülés hegyén. Cézárea Filippinél vallást tett Jézusról mint Messiásról és Isten Fiáról, később mégsem értette, miért kell Jézusnak meghalnia. Ott volt Jézussal a Gecsemáné-kertben de a főpap udvarában megtagadta az ő Urát. Krisztus személyesen megjelent neki a feltámadása napján, később megbízta juhainak legeltetésével. Pünkösdkor Jeruzsálemben ő prédikált majd az ősgyülekezet vezetője lett. Az Újszövetségben két levél szerzője, a hagyomány szerint a Néró alatti keresztyénüldözések idején mártírhalált halt Rómában, Kr. u. 64–67 közt.
János Zebedeus és Salomé fia, Galileában élt, valószínűleg Betsaidában. Foglalkozására nézve ő is halász. Keresztelő Jánoson keresztül jutott kapcsolatba Jézussal, és lett az Ő tanítványa majd elhívást nyert a tizenkettő közé. Ő is ott volt Jézusnak az előbb Péternél említett csodatételeinél és a Gecsemánéban is. Egy alkalommal Jézust arra kérte, bocsásson tüzet az őket befogadni nem hajlandó samaritánus falura, ezért Jakabbal együtt a »mennydörgés fiai« (Boanergész) melléknevet kapta. Anyjuk arra kérte Jézust, hogy két fiának főhelyet biztosítson Isten országában. Segített Péternek az utolsó (páska-) vacsora előkészítésénél. Az utolsó vacsorán közvetlenül Jézus mellett feküdt, Jézus kihallgatásánál a közelben tartózkodott, és tanúja volt Jézus Krisztus megfeszítésének. Ő ismerte fel Jézust annak feltámadása után a Genezáret-tónál. Buzgón munkálkodott Péterrel együtt az ősgyülekezetben. A negyedik evangélium, három levél és a Jelenések könyve viseli az ő nevét a Bibliában. A hagyomány szerint magas kort élt meg.
Jakab, János apostol testvérbátyja szintén a tizenkét apostol közt volt. Jézus egyik unokafivére lehetett, természetesen Jánossal együtt. Foglalkozása szintén halász. Nem ő a szerzője Jakab levelének, hanem egy másik Jakab, az Úr Jézus egyik testvére, aki csak az Úr feltámadása után ismerte Őbenne fel a Messiást. Zebedeusfi Jakabot I. Heródes Agrippa megölette, még Pál apostolnak az antiokhiai misszióba való bekapcsolódásának idején.
3. Miért jó ott?
Az ember gyakran gondolja azt, hogy a kapcsolat, az – idegen szóval – kommunikáció csak beszéd által tartható fenn. Ezt éppen a szerelmesek cáfolhatják meg. A szerelmes ember – akár fiú, akár lány – arra törekszik, hogy minél több időt tölthessen minél közelebb szerelméhez. Talán nem hangzik el egyetlen szó sem amikor a szerelmespár együtt van, lehet, hogy nem tudnak mit mondani, csak fogják egymás kezét, mégis ez a legfontosabb. A Jelenések könyvében Jézus azt üzeni az efézusi gyülekezet őrállójának, hogy térjenek vissza az első szeretethez, mert bár kitartóan ragaszkodnak az Igéhez, eltávolodtak az első szeretettől. Úgy is fogalmazhatjuk, hogy véget értek a mézeshetek.
Nem tudom, miért vitte fel Jézus három legközelebbi tanítványát, és csak őket a megdicsőülés hegyére, hogy tanúi legyenek találkozásának Mózessel és Illéssel, és nem is akarok spekulációkba bocsátkozni. Annyit azonban bátran jelentek ki, hogy számomra e tény azt üzeni, hogy igenis fontos időről időre felmenni a hegyre. Nem jó az, ha egy-egy régi emléket ápolgatunk csupán az Úrról, ha vasárnaponként csak addig jutunk el, hogy felidézzük magunkban, mit mondott az Úr évekkel, netalán évtizedekkel ezelőtt, vagy hogy milyen szép volt az az alkalom, amelyen ott voltunk valamikor. A három tanítvány számára nem csupán emlék maradt az, amit odafent átéltek, hanem megerősítés arra az időre is, amely majd az Úr Jézus elveszítése után következett. Mert – ha felidézzük Reményik versét – az igazán szürke, ködös és homályos idők akkor következtek, amikor Jézust felfeszítették. És ezen az időszakon az segítette át – sok keserven keresztül – a tanítványokat, hogy pislákolt bennük a hit, amelyet az Úr Jézus ígéretei szítottak fel bennük, és amelyek egyik igazolása volt mindaz, ami e hegyen történt.
Nekünk pedig az adhat erőt, ha élünk azzal a lehetőséggel, hogy élő kapcsolatban lehetünk az Úr Jézussal. Nekünk ezerszer több adatott, mint Péternek, Jánosnak és Jakabnak ott fenn, a hegyen. Ők ott, távolról, homályosan láthatták az Örökkévaló képviselőit, majd elhagyva a hegyet, mindez csupán emlékként élt bennük tovább. Mi ezzel szemben kézbe véve a Bibliát, imádkozva, értelmünket és szívünket a Szent Lélek előtt megnyitva találkozhatunk nem csupán bizonyos helyeken, távolról, Mózessel, vagy Illéssel, hanem bárhol, bármikor, magával az Örökkévalóval, Aki ennyire keresi a kapcsolatot velünk.
Befejezés
Ha kapcsolatban vagy az Úr Jézussal, akkor nem a homályba, a ködbe jössz le, nem a nehéz, félhomályos mindennapokba térsz vissza a templomból, hanem egy olyan helyre, ahol legalább rád, de egy sugár vetül a mennyből, és megerősít abban, hogy terjeszd magad körül az Isten jelenlétét, fényét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése