Lekció: Ézsaiás 25,1-9
Textus: Jelenések 21,3-7
Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trónus felől: „Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; 4és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” 5A trónuson ülő ezt mondta: „Íme, újjáteremtek mindent”. És így szólt: „Írd meg, mert ezek az igék megbízhatók és igazak!” 6És ezt mondta nekem: „Megtörtént! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. 7Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz.
Cím: Re-formáció
Bevezetés
A Reformáció ünnepét üljük ma. Az erre a hétre megjelent Reformátusok Lapja ifjúsági oldalán villáminterjú olvasható Márkus Mihály dunántúli püspökkel, amelyben a Reformáció lényegét feszegetik. Püspök úr egy példával próbálja megvilágítani a helyzetet. A nagypapa vásárolt magának egy szép, új – drága – kalapot. A gyerekek a nagypapa távollétében megkaparintották a kalapot és játszani kezdtek vele. Eleinte nem volt semmi baj, később azonban összevesztek rajta, és ennek a kalap látta kárát. Meggyűrődött, behorpadt, végül egy bögre kakaó is ráömlött. Így talált rá a nagymama. A deformálódott, azaz formáját vesztett fejfedőt elvitte a kalaposhoz, aki kitisztította és kivasalta, visszaadta eredeti formáját, azaz reformálta a kalapot. Gyakorlatilag ez történt a Reformációban is. Az Egyház, illetve a magukat keresztyénként meghatározó emberek elvesztették eredeti formájukat, és szükségessé vált, hogy a Mester visszaadja azt, azaz reformáljon.
Nem az 1517-ben kirobbant, Reformációként (így, nagy kezdőbetűvel!) ismert folyamat vagy mozgalom volt az első reformáció. Sok alkalommal volt már erre példa Isten népének történetében. Hogy csak két ismertebb eseteket említsek: a Hóreb-hegy lábánál, ahol a nép megunva a várakozást Mózesre, aki épp a Tízparancsolatról tárgyalt Istennel, és aranyborjút kezdett imádni, Mózes erőteljes felszólítására abbahagyta, és bűnbánatot tartva újra a Teremtő Istent kezdte imádni. Pár generációval később Ezékiás király idejében, amikor a Templom felújítása alkalmával rátaláltak a Tóra egy példányára, azt felolvastatta a király, és a néppel együtt bűnbánatot tartva visszatértek az Örökkévaló Isten imádásához. De a legnagyobb reformáció még hátra volt. És a „legnagyobb reformáció” alatt nem a Luther-Kálvin-Zwingli nevéhez köthető, a 16. században kezdődött mozgalmat értem. Hanem azt a reformációt, amit Jézus Krisztus megjelenése jelentett. A Jelenések könyvéből felolvasott részben mondja ezt a mennyei trónon ülő Jézus: „Íme, újjáteremtek mindent”.
1. Az újjáteremtés
Jézus azzal, hogy a földre jött, belekezdett egy hatalmas munkába. Az egész emberiség megreformálásába. Ugyanis szükségessé vált az eredeti alakra, formára való visszaalakítás, mert a bűn olyannyira eltorzította az embereket, hogy a helyzet immár tarthatatlanná vált. Az eltorzult hitű emberek ahelyett, hogy közeledni próbáltak volna Istenhez, inkább távolodtak tőle, még a legjobb szándékúak is. Isten terve abban állt, hogy Jézus Krisztust a földre küldi emberi formában (látjátok, itt is a „forma” szó köszön vissza), teljesen emberi testben, kivéve a bűnt, hogy segítsen visszaalakulni az eredeti formára azoknak, akik erre hajlandóak. Megjelenésével a földön az Úr Jézus megmutatta, hogy igenis lehet követni Isten akaratát, és igenis lehet Neki tetsző, boldog, szabad életet élni. Erre azért volt szükség, mert az emberek mindenféle törvények és szabályok gépies betartásával akarták rákényszeríteni Istent, hogy beengedje őket a mennybe. A menny kapuja azonban nem így működik. Istent nem lehet kényszeríteni semmire. Így aztán Jézus eljött, és megmutatta, hogyan szerezheti vissza az ember az eredeti alakját Isten előtt azzal, hogy Neki – és nem az emberek által kitalált dolgoknak – engedelmeskedik. Élete és szolgálata csúcsként pedig meghalt a golgotai kereszten, majd harmadnap feltámadt, hogy a „reformációnak” a jogalapját megteremtse. Addig ugyanis a reformáció nem lehetett tartós, amíg az embereket a bűnök fogva tartották, mert a bűnök jogalapot nyújtottak a Sátánnak arra, hogy az embert rabságban tartsa. Jézus áldozata azonban felmentette az embert a Gonosz uralma alól, így a reformációja, az eredeti alakjának visszanyerése is tartóssá válhatott.
Az Úr Jézus-féle reformáció azonban nem ért véget Kr. u. 32-ben, amikor földi szolgálata végén Jézus felment a mennybe. A Jelenések könyve idézett része Kr. u. 90 körül íródott, és Jézus jelen időben beszél Jánosnak Pathmoszon az újjáteremtésről. Ugyanis a deformáció nem csak az első század embereit sújtotta, hanem a második, harmadik, negyedik századéit is. A krisztusi reformáció tehát folyamatos reformáció. Minden nemzedéknek, minden egyénnek át kell mennie rajta, különben nem juthat a mennybe, mert a Sátán jogot formálhat rá, és megteheti, hogy nem engedi őt oda. És higgyétek el, ha a Sátán megteheti, hogy valakit elszakítson Istentől, megteszi. Ezért Jézusnak még a mennyei trónon ültében is a legfontosabb, hogy az emberek mindig visszatérjenek Isten útjára, ha kell újra és újra, és ne maradjanak a bűn útján.
2. A 16. századi reformáció
Szörnyülködhetünk, hogy Krisztus korában a zsidók és nemzsidók micsoda emberek voltak. Micsoda bűneik lehettek, ha ilyen radikális reformációra szorultak, amiben a megmentőnek kínhalált kellett halnia. Ám nem csak ők szorultak újjáteremtésre, hanem még utánuk is jó sokan. Az újabb és újabb generációk apáik és anyáik nyomdokába lépve újabb és újabb bűnök elkövetésével adtak lehetőséget a Sátánnak arra, hogy rabságába hajtsa őket. És minden korban, minden embernek szüksége volt Jézus Krisztus vérére, hogy ebből a rabságból kiszabadulhasson. Ez így ment tovább egészen a 16. századig, amikor néhány ember megelégelte azt, hogy a korabeli egyház, bár Jézus örököseinek tartották magukat, olyannyira eltávolodott a krisztusi normáktól, hogy az már szinte nem is emlékeztetett az eredetire. És nem elsősorban a búcsúcédulákkal volt a baj, hanem a Krisztusi lelkület hiányával. Az alázattal, a szerénységgel és a szeretettel. És az engedelmességgel. Mert megint ott tartott az Isten népe, mint 1517 évvel korábban, hogy emberi rendelkezések betartása nyomán akart bejutni a mennybe, ahelyett, hogy az Istennek akart volna engedelmeskedni, és az Urat követő élet folyományaként elnyerni az üdvösséget. Tehát a 16. századi nyugat-európai ember sem volt különb az első századi közel-keletinél. A Reformáció felhívta az emberek figyelmét arra, hogy a visszaalakítás megtörtént, Jézus vére áldozata árán bárki mehet a mennybe. Emellett persze igyekezett lehetővé tenni, hogy a szükséges ismeretek mindenki birtokába juthassanak. A vállalkozó szellemű emberek így hát visszakaphatták eredeti formájukat Jézus Krisztusban.
3. A mai reformáció
Aki a Reformációt egy 16. századi mozgalomnak gondolja, nagyot téved. Ha az igazi, mélyre ható visszaalakítást tekintjük reformációnak, akkor az 0-ban kezdődött, és ma is tart. Az Egyház ugyanis – amennyiben a Krisztus tanítását hirdeti – soha nem beérkezett, soha nem célhoz ért ezen a földön. Soha nem lesz tökéletes, mert ha egy gyülekezet eléri azt, hogy valamennyi tagja megtért és újjászületett Krisztusban, és Istennek tetsző módon szolgáló életet él, akkor ez magával hozza, hogy hívogatnak nem megtérteket a gyülekezetbe, így megint csak lesznek olyanok, akiknek reformálódniuk kell. Ha pedig ők is megtértek, újjászülettek és szolgálnak, ők hívnak újabb és újabb Istenhez vágyó embereket, és így megy tovább.
16. századi elődeink is jól tudták ezt, mert leírták az ecclesia semper reformari debet elvet, azaz, hogy az Egyháznak folyamatosan megújulónak kell lennie. Hogy nem dőlhet senki hátra elégedetten, hogy kész vagyok. Legfeljebb azzal az elégedett érzéssel térhetünk nyugovóra, hogy egy-egy napon megtettünk mindent, mint keresztyén, amit képesek voltunk tenni az Isten Országa ügyében.
Nem mintha az a veszély fenyegetné a Buenos Airesi magyar keresztyéneket, hogy azt képzelhetnék, hogy nincs már több tennivalójuk, mert minden tökéletesen, szép rendben megy Isten akarata szerint, és senki nincsen, akinek szüksége lenne arra, hogy az élete visszanyerje eredeti alakját az Úr Jézus áldozata nyomán.
Befejezés
Az elején Márkus Mihály püspök úr történetét idéztem fel a nagypapa kalapjáról. Emlékeztek még? Itt a végén hadd tegyek hozzá valamit, mert tudom, hogy ülnek itt sokan, akik azt gondolják magukban, hogy persze, a mellettem ülőnek szüksége van a visszaalakulásra, de nekem nincs. Ha a nagypapa reggel úgy megy el, hogy a kalapja tiszta és szép, este pedig gyűrötten és koszosan találja, azonnal ki akarja tisztíttatni. De ha a kalap lassan piszkolódik be, minden nap csak egy fél árnyalattal lesz sötétebb a kosztól, csak egy apró horpadás keletkezik rajta, akkor talán észre sem veszi, hogy pár hónap, év alatt mocskossá és formátlanná vált. Nem lehet, hogy a te életed is ilyen? A hosszú évek alatt lerakódott apró kis bűnök immár teljesen feketévé változtatták? De mert lassan, fokról fokra történt, észre sem vetted?
Ha így is van, ne félj! Ha vállalod az újraformálást, Isten kész örömmel megteszi. Ha szeretnél a régi, bűnös életed helyett egy tiszta újat, akkor fordulj bátran az Úr Jézus Krisztushoz, és Ő meg fog téged is reformálni, azaz visszaadja eredeti alakodat, amit a bűn eltorzított. De ehhez el kell Őt fogadnod megmentődnek. Én megtettem, és jobb, milliószor jobb lett az életem. Legyen az a tiéd is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése