Úrnapi Igehirdetés, 2007. november 18.

Buenos Aires, 2007. november 18.

Írta Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: 1Korinthus 14,20-40

Textus: 1Korinthus 14,20

Testvéreim, ne legyetek gyermekek a gondolkozásban, hanem a rosszban legyetek kiskorúak, a gondolkozásban ellenben érettek legyetek.

Cím: Érett gondolkodás

Bevezetés

Kedves Testvérek!

Múlt vasárnap végére értünk Péter apostol első levelének, és mivel nyakunkon az advent, majd a karácsony, nem kezdek újabb sorozatba, majd csak januártól. A mai ige a Református Bibliaolvasó Kalauz napi igéje. Ha valaki nem tudná, a Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója minden esztendőben megjelentet egy kis könyvecskét, amely – mint a neve is mutatja – a Biblia fényével kívánja végigkalauzolni az embert az esztendő örömein és bánatain. Minden napra jut egy ó- és egy újszövetségi igerészlet, egy imádságnak ajánlott énekeskönyvi ének és pár mondatos magyarázat. Sok gyülekezetben vasárnapról vasárnapra ennek alapján veszik fel a lelkipásztorok az alapigét, sok-sok helyen napról napra ezek köré az igék köré gyűlik össze a család. És sok-sok magányos egyedüllétét könnyíti meg ez a könyvecske. Ráadásul az információs szupersztráda, az Internet segítségével itt, Argentínában is használhatjuk, hiszen a MORE honlapján elérhető e kalauz elektronikus változata is.

Nos, a Kalauzban a Királyok második könyve van soron az Ótestamentumból, és Pál apostol első levele a Korinthusi gyülekezethez. Bár már elég jól kell ismernünk a korinthusiakat, hiszen sok alkalommal hangzott már igehirdetés e helyt is a nekik írt páli levelek alapján, talán nem érdemtelen felidéznünk e gyülekezet helyzetét. Hadd tegyem ezt meg a bevezetőben, röviden.

Korinthus a Peloponnészosz félsziget bejáratánál fekvő kikötőváros volt, már az ókorban. Sokat megélt település volt, gazdaságának alapja a kikötő, és a két tengert – az Égeit és a Iónt – összekötő fa sínpár, melyen átvontatva a hajók több héttel hamarabb céljukhoz érhettek. Pál apostol második missziói útján érkezett ide. Munkatársakat talált egy zsidókeresztyén iparos házaspárban, Akvilában és Priscillában, akik Klaudiusz császár 49-ben kiadott rendelete alapján a többi zsidóval együtt távoztak Rómából és Korinthusban telepedtek le. Később hozzájuk csatlakozott a két régi, kipróbált munkatárs: Szilász és Timótheus is. Így indult a gyülekezet.

Tagjai között voltak gazdagok és szegények, sőt, rabszolgák is. Voltak iskolázottak és egyszerű emberek. Voltak régi, kipróbált hitű keresztyének és frissen megtért lelkesek. Voltak régóta ellavírozgató, magukat keresztyénnek mutatók és voltak frissen bekerült magukat megjátszók. Voltak férfiak és nők, gyerekek és öregek. Zsidók, perzsák, arabok, görögök. Egyszóval éppúgy, mint egy mai keresztyén gyülekezetben. És problémáik is – gyökerükben legalábbis – épp olyanok voltak, mint manapság. Például a rossz cselekvésében érettek voltak, míg a gondolkozásban gyermetegek. Pál szerint pedig ennek pont fordítva kellene lennie.

1. A rossz fogalma

Azt gondolom, hogy azok, akik az evangélium hirdetésével foglalkoznak – akár hivatásszerűen, mint egy lelkész vagy misszionárius, akár „szabadidejükben”, mint hívő gyülekezeti tag – egyetértenek velem abban, hogy manapság a legnehezebb része a szolgálatunknak az, hogy meghatározzuk a rossz fogalmát. Sok minden örvendetesen a jó irányba fejlődött az elmúlt években – és sok minden nem. A jó és a rossz meghatározása azonban egyre nehezebb. Az én gyerekkoromban – úgy emlékszem – még lehetett tudni, hogy mi az, amit a környezetünk (család, város, társadalom) jónak illetve rossznak tart. Ma már ez nincs így. Nem azt mondom, hogy ez így rosszabb, mint régen. Akkor ugyanis el kellett fogadnunk azt, hogy valaki(k) mondjá(k) meg, mi a jó és mi a rossz. Ma mi fogalmazhatjuk meg. Ez jó, ha tudjuk, hová kell fordulnunk a mércéért. De rossz, ha nem.

Pál bátran használhatta a rossz fogalmát, mert akiknek írt, keresztyének voltak, ezért birtokukban volt az a forrás, aminek a segítségével el tudták (volna) dönteni cselekvéseik helyes, illetve helytelen voltát. Ma, 2007-ben is bátran kellene használnunk a „rossz” kifejezését a gyülekezeten belül, hiszen akik itt összegyűlünk, református hitvallásaink értelmében a Bibliát – úgy, ahogy azt a Kálvin Kiadó kiadta – elsődleges, megkérdőjelezhetetlen tekintélynek tartjuk. Ha nem így lenne, nem nevezhetnénk magunkat keresztyénnek, hiszen azzal megkérdőjeleznénk Jézus Krisztust. Ami miatt óvatosan kényszerülünk használni a kifejezést, az az, hogy egyrészt bizony hiányosak az ismereteink a Bibliát illetően, másrészt a világban élünk, és a relativizmus, amely meghatározója a jelenlegi világi gondolkodásnak, hatással van ránk is. Nem azzal van baj, hogy a világ nem tudja megkülönböztetni a jót a rossztól, hanem azzal, ha ez a tehetetlenség bennünket, keresztyéneket is megbénít. Ha nem tudunk a Bibliára támaszkodva határozottan kiállni – legalább amikor magunkban vagyunk – az Isten abszolút igazsága mellett.

2. A jó fogalma

Elsőre azt mondhatnánk, hogy ez hamar fog menni, a jó a rossz ellentéte. Ez így önmagában igaz, de ha egy vaknak azt mondjuk, hogy a világosság a sötétség ellentéte, semmit nem segítettünk rajta. Ahogy a rossz fogalmának a megértéséhez és alkalmazásához szükségünk van a Bibliára – és természetesen a Szent Lélekre – úgy a jó fogalmának megértéséhez is.

Azért ez mégis könnyebb, mint a másik, mert azt mindenképpen leszögezhetjük, hogy ami Istentől származik, az jó. Ez legalább egy szilárd pont. A többinél alapos vizsgálatra van szükségünk, hogy megállapíthassuk, egyezik-e az Isten szavával, összhangban van-e a Biblia tanításával és Isten dicsőségét nem rongálja-e. Ha ezen kérdések mentén megbizonyosodunk arról, hogy az adott dolog megáll, akkor viszonylag biztosra mehetünk.

3. A helyes cselekvés

Nos, a korinthusi keresztyének problémája is hasonló volt. A környezetük, amely a világhoz igazodott, relativizálta a jó-rossz kérdéskört. Ez pedig beszüremkedett a gyülekezeti tagok gondolatába is. Pál ezért figyelmezteti őket arra, hogy hogyan viselkedjenek.

A gyermek bizalommal van a felnőttek iránt. Ezért nagy felelősség a gyermek nevelése – sajátunké és másoké is! Tehát aki gyermekként viselkedik a gondolkodásban, az mérlegelés nélkül elfogadja azt, amit tanítanak neki. Ez a dolog kulcsa. Mint keresztyén, tegyél mérlegre – méghozzá az Ige mérlegére – mindent, mielőtt eldöntenéd, hogy jónak vagy rossznak minősíted. Mert a Biblia tartogat néhány meglepetést a számodra. Olyan dolgok lehetnek, amelyek első látásra jónak látszanak, a Biblia pedig rossznak értékeli, és fordított eset is előfordulhat, hogy valamit a társadalom negatívan ítél meg, a Biblia viszont Isten akaratával egyezőnek. Tehát: amikor nem egyértelmű, hogy jó-e vagy rossz az, amivel szembekerülsz, akkor fordulj Istenhez, aki tud neked segíteni. Ne viselkedj gyerekes módon, ne higgy el mindent.

Az érett gondolkodású felnőtt ember pedig tudja, hogy egy problémának, helyzetnek több oldala van, és hogy célszerű szakember segítségét igénybe venni. Nos, a mi esetünkben ez megint csak a Biblia. Tehát az, amit Pál apostol a korinthusiaknak és nekünk is tanácsol, az az, hogy minden körülmények között keressük az Isten Szavában – ami a Biblia és Jézus Krisztus – az értékelési szempontokat, és annak megfelelően cselekedjünk.

Befejezés

Hadd fejezzem be egy utolsó gondolattal! Ha úgy akarunk cselekedni, ahogy Pál apostol a korinthusi keresztyéneknek tanácsolta, akkor többet kell olvasnunk a Bibliát, többet kell imádkoznunk, alaposabban meg kell fontolnunk azt, hogy mit teszünk, mondunk, gondolunk, és – ez a legfontosabb – közelebb kell engednünk magunkhoz az Úr Jézust. E nélkül nem vagyunk képesek engedelmeskedni Isten szavának. Ennek pedig az igazi következménye nem az, hogy nem tűnünk fel jó színben a hívők előtt, hanem az, hogy eltávolodunk az Úrtól, és a végén elhagyjuk Őt. Ez pedig nekünk jelent óriási veszteséget. Tehát engedelmeskedjünk az Ige szavának, azért, hogy Isten vezetni tudjon bennünket, és minél több buktatót tudjunk elkerülni, és minél nagyobb dicsőséget szerezzünk Neki, és ezáltal örömöt magunknak.

Ámen!

Úrnapi Igehirdetés, 2007. november 11.

Buenos Aires, 2007. november 11.

Írta Tóth L. Kristóf

Textus: 1Péter 5, 10-14

A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni. ¹¹Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen. Szilvánusz által, aki - mint gondolom - hűséges testvéretek, röviden írtam, bátorítva titeket és bizonyságot téve arról, hogy az az Isten igazi kegyelme, amelyben álltok. ¹³Köszönt titeket a veletek együtt kiválasztott babiloni gyülekezet és Márk, az én fiam. ¹⁴Köszöntsétek egymást a szeretet csókjával. Békesség mindnyájatoknak, akik a Krisztusban vagytok.

Cím: Bibliai reformáció

Mai igénkkel befejezzük Péter apostol első levelét. Végére érünk egy sorozatnak, amely közel egy éve, januárban kezdődött, és amelynek során vasárnapról vasárnapra egymást közvetlenül követő igék voltak a magyar nyelvű igehirdetések alapigéi. Ráadásul a mai alkalommal emlékezünk meg arról is, hogy 490 évvel ezelőtt megindult az Egyház tisztulásának a folyamata, amelynek köszönhetően ma most itt vagyunk. Folyamat ez, melynek vannak eredményei, de véget érni, célhoz jutni csak a mennyben fog. De miért? – kérdezheti bárki. Ugyanevvel az erővel azt is megkérdezhetjük, hogy miért prédikálunk újra meg újra a Bibliából, sokszor ugyanarról az igéről többször is – ha nem is egymás után. Ennek nem az az oka, ami ugyan a legkézenfekvőbb, hogy tudniillik soha nincs jelen az Istentiszteleten hajszálra ugyanaz a hallgatóság, mint az előzőn. Sőt, merem állítani, hogy soha, nem csak két egymást követőn. Mert nem csak attól függ, hogy hogyan fogadunk egy üzenetet Istentől, hogy kik vagyunk, hanem attól is, amivel terhelve érkezünk a templomba. És még ezer más dologtól. Ha tehát ugyanannak az igének alapján szólna is minden vasárnapi igehirdetés, akkor is mindig lenne olyan, akinek többletet nyújt. Mégsem ez a fő ok, hanem az, hogy Isten mit akar mondani nekünk. Ő ismer bennünket, jól tudja, hogy mikor, kinek, mire van szüksége. Az igehirdetés pedig – ha az igehirdető megteszi a kötelességét – nem más, mint az Isten szavának a közvetítése. Ezért van, hogy a kétezer, sőt, négyezer éves szövegeknek van aktualitásuk, és akárhányszor meghallgatva tudnak szólni hozzánk – ha engedjük.

Péter és a kisázsiai keresztyének élete, hite, bizonyságtétele Krisztusban gyökerezett. Ezt az Úrral való kapcsolatot veszítette el sok évszázad alatt az államvallássá tett keresztyénség, és ezt kívánta visszaszerezni a reformáció. Ez ma is a bibliai keresztyénség küldetésének lényege: visszaszerezni, helyreállítani a személyes kapcsolatot Jézus Krisztussal. Megérteni, hogy kicsoda Ő, hogy mit tett értem, hogy mennyire szükségem van rá. Meghozni a döntést, hogy rá akarom bízni az életemet és azt akarom, hogy Ő vezessen végig rajta. És megmaradni az élő, személyes kapcsolatban Vele. Ez különösen fontos feladatunk nekünk, reformátusoknak, akik nevünkben hordozzuk e törekvést.

Péter bátorító szavai, melyekkel első levelét zárja, belénk is erőt és bizakodást önthetnek, akik itt Argentínában magyarként és reformátusként is a megmaradásért küzdünk. Péter nem ígérget, mint egy politikus, vagy egy vőlegény J, hanem egy az egyben továbbítja azt, amit az Úr rábízott. Az erősítsen meg bennünket minden körülmények között, hogy tudjuk, nem más, hanem maga Isten – a kegyelem Istene – hívott el bennünket, és Ő az, aki gondoskodik minden szükségünkről.

A reformáció a négy Sola-jával (Sola Scriptura – egyedül a Szentírás, Sola Fide – egyedül hit által, Sola Gratia – egyedül kegyelemből és Solus Christus – egyedül Krisztus által) egyenesen azt ismerte fel, hogy minden dolgunkat rábízhatjuk Istenre, mert Ő nem tréfált velünk, amikor kihívott a környezetünkből és a követőivé lettünk, és nem tréfál abban sem, hogy bármikor a segítségünkre siet, ha kérjük és elfogadjuk a segítségét.

Amikor tehát a reformációra emlékezünk, akkor ne valami romantikus forradalmi hangulat szálljon meg; ne úgy képzeljük, hogy 1517 október 31-én hajnalban Luther Márton azzal kelt fel az ágyából, hogy „Na, ma elindítom a Reformációt”, hanem úgy, hogy felébredt, és azt kérdezte imádságban Istentől: „Mit akarsz, hogy cselekedjem?” Isten pedig azt válaszolta: „Menj, ne félj, szegezd ki a vitatételeidet!” Ha pedig mi a reformáció méltó követői akarunk lenni, akkor ne úgy keljünk reggel, hogy „Na, ma megreformálom az egyházat!” vagy „Ma adakozó vagy türelmes vagy odafigyelő vagy (itt ki-ki folytassa magában a felsorolást!) leszek!”, hanem úgy, hogy imádkozunk: „Uram, ma mit akarsz, hogy cselekedjem?” És amikor válaszol – mert biztosan válaszol – akkor tegyük is meg, amit mond. Így lehetünk a reformáció folytatói!

Ámen!

Úrnapi Igehirdetés, 2007. november 4.

Buenos Aires, 2007. november 4.

Írta Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Zsot 55,1-10; 17-23

Textus: 1Péter 5,7-9

Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. ⁸Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el: ⁹álljatok ellene a hitben szilárdan, tudván, hogy ugyanazok a szenvedések telnek be testvéreiteken e világban.

Cím: Problémák és megoldások

Bevezetés

Egy ember késő este az erdőn keresztül tartott hazafelé. Késő volt, fázott is, szeretett volna minél hamarabb otthon lenni. A sötétben azonban nem vett észre egy gödröt, és belelépett. Megütötte magát, és kezdett csúszni befelé a gödörbe. Már majdnem menthetetlenül lezuhant, de az utolsó pillanatban meg tudott ragadni egy kiálló gyökeret. Két kézzel belekapaszkodott, miközben a gödörben lógott. Lábaival kapálózott, de nem tudott semmilyen biztos pontot találni, ahol megvethette volna a lábát. Egyszerűen képtelen volt kimászni, csak lógott a gyökérbe kapaszkodva. Éjszaka lévén nem remélhette, hogy jön arra valaki, aki segíthetne rajta. Hiába kiáltozta rekedtre a hangját, nem hallotta meg senki. Hosszú időn keresztül függeszkedett a sötétben, és kezdte elveszíteni a reményt. De eszébe jutott, hogy Istenhez kellene fordulni segítségért, ezért imádkozni kezdett: „Segíts meg, Istenem, nagy bajban vagyok!” Többször elismételte, kicsit más szavakkal is, míg egyszer csak egy hangot hallott meg. Fülelni kezdett, mert azt gondolta, hogy valaki mégiscsak a segítségére jön. De a hang nem kintről jött, hanem a gödörből. Közvetlen mellette szólalt meg egy hang: „Ereszd el a gyökeret!” Először a férfi nem mert levegőt sem venni, annyira megijedt. Aztán arra gondolt, hogy ha szót fogad és elengedi a gyökeret, ki tudja, milyen mélységbe zuhan. A sötétben nem lehetett látni a gödör alját. A hang megint szólt: „Ereszd el a gyökeret!” „De hát ha leesem, eltörhet a lábam, vagy akár meg is halhatok!” –vetette ellen. De a hang csak annyit mondott: „Ereszd el a gyökeret!”. Végül a férfi keze már annyira elfáradt a hosszú kapaszkodás alatt, hogy bár akarta még tartani magát, az izmai nem engedelmeskedtek, és ujjai lassan lecsúsztak a gyökérről. És a férfi zuhanni kezdett. Zuhant, zuhant… teljes 20 centimétert a gödör aljáig. Földet ért, ott lassan összeszedte az erejét, lépcsőfokokat vájt a gödör oldalába és kimászott. Jókora késéssel, de végül hazaért. Egy dolgot azonban megtanult. Hallgatni kell Isten hangjára – mert a történetben Isten szólt hozzá. Meghallgatta jajkiáltását, és ment segíteni. Isten tudta, milyen mély a gödör, az ember azonban nem bízott Istenben, nem mert ráhagyatkozni.

Te kész lennél-e hallgatni Istenre? Nem csak úgy általánosságban, mint amikor a templomban a prédikációba azt mondja a lelkész, hogy szeresd felebarátodat, imádkozz, olvasd a Bibliát? Hanem amikor egy konkrét esetben konkrét utasítást kapsz Istentől, hajlandó vagy-e megtenni? Ez egy igen komoly kérdés, mert a legtöbbünknek ott bukik el a hite, hogy nem merjük megtenni, amit Isten mond nekünk egy adott helyzetben.

Péter egy elég jól ismert mondatot mond a kisázsiai „védenceinek”: „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok!” . Jól ismerjük, és legtöbbször csak az első felét vesszük figyelembe. Minden gondunkat Istenre vetjük, azaz a problémákat hajlandóak vagyunk feltárni Isten előtt, de a megoldásokat nem fogadjuk el.

Ezt a helyzetet szeretném kicsit körüljárni a mai alkalommal.

1. Vannak problémáink

Vannak gondjaink, megoldásra váró helyzeteink – az ember élete már csak ilyen. Ha valakinek nekiszegezem a kérdést, hogy vannak-e problémái, lehet, hogy elsőre azt feleli, nincsenek. De ha firtatom, előbb-utóbb be kell vallja, hogy mégis vannak. Rövid távú gondok, melyek megoldhatók egy aszpirinnel, középhatótávolságúak, melyek alaposabb terápiát igényelnek, és mélyrehatóak, amelyek már évek, esetleg évtizedek óta lappangva vagy nyilvánvalóan foglalkoztatnak. Szándékosan nem mondok most semmilyen példát a problémára, mert azt szeretném, hogy ti magatok gondolkodjatok el rajta és idézzétek fel gondolataitokban azokat a gondokat, amelyekkel küzdötök. Nos, ezek a problémák megoldásra várnak. Istennél pedig van rájuk megoldás.

Képzeljetek el egy hatalmas megoldás-raktárat, amely a mennyben, Istennél van. Van egy problémád? A raktárban megtalálod rá a megoldást. A problémák és a megoldások összepárosíthatóak! Mindnek van párja, ugyanis Isten nem válogat. Ő nem csak a nagy problémáidat szeretné megoldani, hanem a kicsiket is. Nem csak a kis problémákat tudja és akarja megoldani, hanem a nagyokat is.

Sajnos sokan szeretik dédelgetni a problémáikat. Ragaszkodnak hozzájuk, mert már megszokták őket. Vagy azt a nézetet vallják, hogy minden probléma megoldása két új probléma felszínre jutását okozza. Vagy egyszerűen nem tudják, melyik problémával kezdjék, és inkább egyiket sem ajánlják fel megoldásra.

2. Az akadályok

A problémák megoldásához arra van tehát szükség, hogy elismerjük a létezésüket. Magyarul: alázatra. Erről a múlt héten már elég bőven szó volt. De alázat nélkül nem lehetséges a problémák megoldása, mert Isten nem fogja senkire rákényszeríteni a megoldást. Azt neked magadnak kell kérned és elfogadnod.

Ez a dolog nem egyszerű része. Mert az Isten ellensége minden lehetőt és lehetetlent megtesz annak érdekében, hogy te ne ismerd fel, hogy problémád, problémáid vannak. Ha mindezek ellenére mégis felismerted, akkor a Gonosz minden eszközét be fogja vetni ellened, hogy ne tudd elkérni Istentől a megoldást. Ha ezen az akadályon is túljutottál, akkor pedig abban fog akarni megakadályozni, hogy el is fogadd azt. Nem könnyű dolog. Mai füllel hallgatva is elég félelmetes az, ahogy ezt Péter leírja: „Az ördög mint ordító oroszlán jár szerte” , hát még akkoriban hogy megfagyhatott a vér a kisázsiai keresztyénekben, amikor felolvasták a gyülekezetben Péter apostol levelét. De ez nem riasztotta el őket attól, hogy Istenbe vessék bizalmukat az életük megmentését illetően. Tehát bár nehéz és félelmetes akadályok kerülnek elénk, Isten gondot visel ránk.

Ráadásul nem állunk egyedül. A keresztyénség akkor is működne, ha csak egyetlen egy ember élne a földön. Isten azonban mégis úgy döntött, hogy több milliárd emberi lénnyel fog vesződni. És ebből adódóan úgy alkotta meg az embert, hogy mint keresztyén is, közösséget alkot, közösségre vágyik. Nem csak arra, hogy vasárnaponként eljöjjön a templomba. Sőt, sokkal inkább arra, hogy képes legyen testvéri kapcsolatban lenni olyanokkal, akikről semmi mást nem tud, csak azt, hogy ők is szeretik Jézus Krisztust. És az akadályok legyőzésében sokat segít, hogy tudjuk, vannak a világon sokan olyan keresztyének, akik imádkoznak értünk, noha talán azt se tudjuk, hogy hívják őket, illetve, hogy bárhová megyünk a világon, mindenütt találunk hívő közösséget, amely befogad, szeretettel vesz körül és segítségünkre siet. Ezek a testvéreink a világban.

3. A legnagyobb probléma

A legnagyobb problémánkat Isten már megoldotta. Igen, ebben egész biztos vagyok. Legfeljebb abban vannak kételyeim, hogy ugyanarra gondolok-e. Mert nem mindenki szerint az a legnagyobb problémája minden embernek, hogy mi történik vele az életében és a halála után. Szerintem viszont ez a legnagyobb. Mert végül is ez a kérdés az örökkévalóságra szól. És az nem rövid távú dolog, ugye?

Nos, Isten megoldotta ezt a problémát is, méghozzá garantáltan és végérvényesen. Garantáltan, mert nem másra bízta a terv végrehajtását, mint tulajdon egyetlen fiára, Jézusra, és végérvényesen, mert Jézus keresztáldozata teljesen és örökre eltörölte a bűnökért járó büntetést mindazok számára, akik bűneiket megbánják, hajlandók elfogadni a bűnbocsánatot és igyekeznek nem követni el újból bűneiket.

Lehet nagyon bonyolultan is elmondani ezt, de szerintem a lényeg az, hogy minél többen megértsék, ehhez pedig az kell, hogy ami egyszerű, azt egyszerűen mondjuk el. Az is egy elég nagy probléma, hogy az ember hajlamos arra, hogy a keresztyénséget, a Krisztus-követést is túlbonyolítsa, szabályokkal, rítusokkal, liturgiákkal nehezítse meg, pedig ezek inkább távol tartják az embereket Istentől. De mi ezt ne tegyük. Ismerjük meg és hirdessük Krisztust a maga valóságában, úgy, ahogy megismertük: a szeretet, az alázat, a segítség és az önfeláldozás megtestesüléseként. És segítsünk az embereknek, aki körülöttünk élnek abban, hogy felismerjék a problémáinak, és felismerjék Jézusban a Nagy Problémamegoldót.

Befejezés

Hadd fejezzem be egy utolsó gondolattal! A mennyben nem lesznek problémáink, egyrészt, mert ott minden tökéletes és jó, másrészt mert akkor jutunk be oda, ha itt a földön kértük és elfogadtuk a megoldást minden problémánkra. Ez a gondolat adjon erőt mindannyiunknak!

Ámen!