Írta Tóth L. Kristóf lelkész. Az igehirdetés meghallgatható ide kattintva.
Buenos Aires
Lekció: Máté 28,18-20; ApCsel 1,1-9
Textus: Galata 3,23-26
23Mielőtt pedig eljött a hit, a törvény őrzött bennünket, egybezárva az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig. 24Tehát a törvény nevelőnk volt Krisztusig, hogy hit által igazuljunk meg. 25De miután eljött a hit, többé nem vagyunk a nevelőnek alávetve. 26Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. 27Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra.
Cím: A keresztség lényege
Bevezetés
Kedves testvérek!
Észrevettétek, hogy csak a mi gyönyörű magyar nyelvünkben van rokonság a kereszt és a keresztség szavak között. Ráadásul nem is igazi rokonság ez. Az újszövetség nyelvén, görögül a kereszt sztaurosz, míg a keresztség baptizma, a keresztyén pedig krisztianosz. Már ebből is látható, hogy a keresztyén szó eredete nem a kereszt, hanem Krisztus. A magyar kereszt szó a görög sztaurosz latin megfelelőjéből a crux, crucisból alakult ki, éppúgy, mint a germán vagy latin nyelvekben. A keresztség és a keresztyén szavunk viszont a Krisztust követő jelentésű görög krisztianosz szóból eredeztethető. Nyelvtudósok megállapították, hogy a keresztyén szavunk a görögből szláv közvetítéssel, a kresztyán szón keresztül honosodott nyelvünkbe, míg a kereszt szót a nyugati, azaz római keresztyénség hittérítőitől vettük át, a latinból. A kereszt szó spanyolul cruz, angolul pedig cross, a keresztség pedig rendre baptizma illetve baptizm. A magyarban egyébként azért nevezik ezt a szertartást keresztelésnek, mert a misszionáriusok a megkeresztelt személy homlokára egy keresztet rajzoltak, így azok meg lettek jelölve kereszttel, azaz meg lettek keresztelve.
1. Mind meg vagyunk keresztelve
Mindannyian meg vagyunk keresztelve – de ezt a mondatot csak itt, a templom falai között, Istentisztelet alkalmával mondhatjuk el jó bizonyossággal. Akik tartoznak egy keresztyén közösséghez – gyülekezethez – azok legalább nevükben keresztyének, azaz Krisztust követik. A világban élők között sokan nincsenek megkeresztelve, és sokan nem tartoznak egyetlen keresztyén közösséghez sem.
A keresztyénség korai éveiben a keresztség egy hitvallási szertartás volt, amikor a Krisztus mellett tudatosan és felelősen döntő embert ezzel a szertartással a közösségben befogadottnak nyilvánították. Kifejezték a kereszteléssel azt, hogy a jelölt befogadta Jézus Krisztust, ezáltal az Ő vérében megtisztult bűneiből. A keresztszülők olyan régebb óta keresztyén személyek voltak, akik támogatták a frissen kereszteltet az első időkben. Később, több generáció elmúltával kialakult az a gyakorlat, hogy csecsemőket is megkereszteltek a szüleik hite alapján, a keresztszülők pedig a felelősséghordozásban léptek a szülők mellé. Mára pedig odáig fajult a helyzet, hogy már a szülők hite sem feltétele a keresztség sákramentuma kiszolgáltatásának. Miért probléma ez? Nos, egy sákramentumról, azaz egy szent cselekedetről van szó, amelyet maga Krisztus rendelt el, és amelyet az Ő parancsa alapján kell(ene) gyakorolnunk. Ami rávezette a keresztyénséget erre az útra az nem más, mint a Krisztusi normáktól való eltávolodás. A mai keresztyén közösségekben – tisztelet a kivételnek – nem ismerik Jézus tanítását a maga teljességében, hanem csak valami egyszerűsített változatot.
Az egymással harcban álló veronai családokhoz tartozó két fiatal egymásba szeret, de egy jószándékú pap és egy barát segítsége ellenére magukra maradnak és öngyilkosságba menekülnek. Ez a Rómeó és Júlia röviden. A lényeg benne van, de micsoda különbség, ha valaki olvasta is a drámát! Vagy a játékmackó, aki nagyon szereti a mézet, a kismalac, a szamár, a kenguru és a tigris társaságában egy erdőben különféle kalandokat él át. Ez meg a Micimackó zanzásítva. Isten elküldi a názáreti ács fiának testében saját fiát, Jézust, hogy megmentse az embereket bűneikből. Tanít, gyógyít, szabadít, majd egyik tanítványa árulása nyomán kínhalált hal, majd harmadnap feltámad és a mennybe megy. Ez meg az Evangélium röviden. A lényeg benne van, és első lépésnek nem rossz, de a folytatást, a lényeget is ismerni kell. Jobban, mint Shakespeare-t vagy Milne-t.
2. A keresztségben Krisztust öltöttük magunkra
Gondolom legtöbben közületek csecsemő- vagy kisgyermek korotokban lettetek megkeresztelve, így semmilyen saját élményetek nincs róla. Magáról a szertartásról nekem se nagyon van, pedig 21 éves voltam, amikor megkeresztelkedtem. De azt tudom, hogy mit jelentett a számomra, hogy meghoztam egy döntést és csatlakoztam azoknak az embereknek a csoportjához, akik Krisztust követik. Bár úgy lenne, hogy mindazok, akiket szüleik megkereszteltettek kiskorukban, szüleiktől vagy keresztszüleiktől később megtudták, hogy mit is jelent valóban keresztyénnek lenni. Sajnos a tapasztalat nem ezt mutatja. Nagyon sok olyan megkeresztelt emberrel lehet találkozni, akinek csak igen homályos elképzelései vannak Jézus Krisztus áldozatáról, és még olyannal is találkoztam, akinek semmilyen ismerete nem volt. Mindezek miatt kell most beszélnünk arról, amit Pál így írt meg a galatáknak: „27Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra”
Szoktuk mondani, hogy valaki belebújik a másik bőrébe, ezzel azt fejezzük ki, hogy azonosul a másikkal, hogy felveszi a másik tulajdonságait. A mi esetünkben is pont erről van szó. Krisztus helyettes áldozatvállalásának a lényege pont az, hogy kereszthalálával lehetővé tette, hogy magunkra vegyük az Ő „bőrét”, azaz ha Krisztus áldozatát elfogadjuk magunkra nézvést, akkor az Atya Isten, amikor ránk néz, a tiszta és bűntelen Jézus Krisztust látja. Ezért nem kapjuk meg a ránk váró büntetést. Jézus mintegy elénk áll, és testével felfogja a csapásokat, amelyek nekünk járnának bűneink miatt.
A felnőttkori, hitvalló keresztségben ezt veszi magára a keresztyén. Akit pedig öntudatlan korában, akaratán, szándékán kívül kereszteltek meg, ezt kell megerősítse, igazolja, „konfirmálja” a konfirmációja alkalmával. De ez sem történhet automatikusan. Meg kell értenem a bűn természetét, meg kell utálnom a bűneimet és meg kell tagadnom a közösséget a Sátánnal.
3. Isten fiai vagyunk?
Népszerű nézet, hogy minden ember Isten gyermeke. Én ezzel nem értek egyet. A Biblia szerint ugyanis minden ember születésénél fogva Isten teremtménye, gyermekévé azonban csak Krisztusban lesz. Ezt támasztja alá az is, amit Pál mond mai igénkben. Tegyük fel, hogy egy anya – hogy milyen okból, az most teljesen érdektelen – állami gondozásba adja újszülött gyermekét, akit sikerül hamarosan nevelőszülőknél elhelyezni. Az anya mondjuk húsz évvel később felkeresi gyermekét. Hiába hivatkozik azonban, hogy genetikailag ő a szülője, a fiatalembernek a valódi anyja az lesz, aki felnevelte, aki törődött vele. Isten indított el minden embert a biológiai élet útján. Atyjává azonban csak azoknak válik, akik életük egy pontján felismerik Őt és elfogadják az Ő segítségét, ha úgy tetszik, gondoskodását. Akik nem, azokra Isten nem erőlteti rájuk magát. Az, hogy Istent Atyánknak nevezhetjük, egy óriási kiváltság a mi számunkra, amit nagyon meg kell becsülnünk. Hogy ennyire értékesek vagyunk az Úr szemében, alázatra és hálára kell ösztönözzön mindannyiunkat. Ugyanakkor legyünk büszkék is arra, hogy az Úrhoz tartozunk! Nem arra, hogy mi milyen jók vagyunk, hogy Őhozzá mentünk, hanem hogy Ő ilyen kegyelmes, hogy még minket is befogadott.
Ne feledjük, Pál a galatáknak írta sorait, nem egy tipikus mai gyülekezetnek, ahol bizony találhatók olyanok is, akik csak megszokásból vagy számításból vesznek részt az Istentiszteleteken. A galáciai gyülekezetek stabil, komolyan megtért, tudatos keresztyénekből álltak. Olyanokból, akik valóban megértették, milyen bűnösök voltak és mit tett értük Jézus, és teljes szívből befogadták Őt az életükbe. Azért lenne fontos, hogy elolvassátok a bibliai igéket vasárnaponként, hogy összeálljon a kép. Hogy a prédikációk alapján – amelyekben nem lehet minden részletkérdésre kitérni – nehogy az a kép alakuljon ki a galáciai keresztyénekről bennetek, hogy ők valami elvetemült, gonosz, istentelen alakok lettek volna. Távol legyen! Nagyon hűséges, áldozatkész, Istennek engedelmeskedni, Krisztust követni akaró emberek voltak ők. A törvény és a kegyelem viszonyának kérdésében nem láttak tisztán, főleg pár megtévesztő bajkeverő „jó”voltából. Azt gondolom, minden keresztyén vezető – pásztor és presbiter – hálás lenne Istennek, ha a gyülekezetében csak annyi dologban lenne zavar és nézeteltérés, amennyiben a galaták között volt. Pál ezért határozottan és nyugodtan mondhatja nekik, hogy Isten gyermekei és a keresztségükben magukra öltötték Krisztust. Mi viszont – ha őszinték vagyunk magunkkal – akkor ezt mint egyház nem vehetjük egy az egyben magunkra érvényesnek. Ezt csak azért mondom, hogy ne úgy menjetek haza, hogy „Igen, ma is hallottunk egy érdekes (unalmas – talán van, aki annak értékeli) prédikációt, hanem azzal a feszültséggel a gondolataitokban, amelyet a szolgálatra való készülés során magam is megtapasztaltam, ami arra késztet, hogy akarjam megismerni az én Uramat és az ő kijelentését mind jobban és jobban, hogy jobb keresztyén, jobb apa, jobb férj, gyerek, barát, ismerős legyek.
Befejezés
Luther Mártonnak a kísértések óráján, amikor az Ördöggel harcolt, emberfeletti erőt jelentett az, hogy meg volt keresztelve. Legnagyobb nyomorúsága idején krétával ráírta írópultjára. Baptisatus sum! – Meg vagyok keresztelve. Testvéreim! Ne felejtsétek, hogy az erőt nem az emlék adta neki, hogy valaha leöntötték pár köbcenti vízzel, hogy van egy az egyházközség bélyegzőjével lepecsételt keresztlevele, hanem hogy a valódi keresztséggel Krisztust öltötte magára. Ez éltet engem is a mindennapokban és ad sokszor extra erőt a kísértések közepette. Ez segíthet meg téged is bármilyen bajban, ha nem csak névleg vagy megkeresztelve, hanem valóban Krisztus követője vagy.
Ámen!
Textus: Galata 3,23-26
23Mielőtt pedig eljött a hit, a törvény őrzött bennünket, egybezárva az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig. 24Tehát a törvény nevelőnk volt Krisztusig, hogy hit által igazuljunk meg. 25De miután eljött a hit, többé nem vagyunk a nevelőnek alávetve. 26Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. 27Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra.
Cím: A keresztség lényege
Bevezetés
Kedves testvérek!
Észrevettétek, hogy csak a mi gyönyörű magyar nyelvünkben van rokonság a kereszt és a keresztség szavak között. Ráadásul nem is igazi rokonság ez. Az újszövetség nyelvén, görögül a kereszt sztaurosz, míg a keresztség baptizma, a keresztyén pedig krisztianosz. Már ebből is látható, hogy a keresztyén szó eredete nem a kereszt, hanem Krisztus. A magyar kereszt szó a görög sztaurosz latin megfelelőjéből a crux, crucisból alakult ki, éppúgy, mint a germán vagy latin nyelvekben. A keresztség és a keresztyén szavunk viszont a Krisztust követő jelentésű görög krisztianosz szóból eredeztethető. Nyelvtudósok megállapították, hogy a keresztyén szavunk a görögből szláv közvetítéssel, a kresztyán szón keresztül honosodott nyelvünkbe, míg a kereszt szót a nyugati, azaz római keresztyénség hittérítőitől vettük át, a latinból. A kereszt szó spanyolul cruz, angolul pedig cross, a keresztség pedig rendre baptizma illetve baptizm. A magyarban egyébként azért nevezik ezt a szertartást keresztelésnek, mert a misszionáriusok a megkeresztelt személy homlokára egy keresztet rajzoltak, így azok meg lettek jelölve kereszttel, azaz meg lettek keresztelve.
1. Mind meg vagyunk keresztelve
Mindannyian meg vagyunk keresztelve – de ezt a mondatot csak itt, a templom falai között, Istentisztelet alkalmával mondhatjuk el jó bizonyossággal. Akik tartoznak egy keresztyén közösséghez – gyülekezethez – azok legalább nevükben keresztyének, azaz Krisztust követik. A világban élők között sokan nincsenek megkeresztelve, és sokan nem tartoznak egyetlen keresztyén közösséghez sem.
A keresztyénség korai éveiben a keresztség egy hitvallási szertartás volt, amikor a Krisztus mellett tudatosan és felelősen döntő embert ezzel a szertartással a közösségben befogadottnak nyilvánították. Kifejezték a kereszteléssel azt, hogy a jelölt befogadta Jézus Krisztust, ezáltal az Ő vérében megtisztult bűneiből. A keresztszülők olyan régebb óta keresztyén személyek voltak, akik támogatták a frissen kereszteltet az első időkben. Később, több generáció elmúltával kialakult az a gyakorlat, hogy csecsemőket is megkereszteltek a szüleik hite alapján, a keresztszülők pedig a felelősséghordozásban léptek a szülők mellé. Mára pedig odáig fajult a helyzet, hogy már a szülők hite sem feltétele a keresztség sákramentuma kiszolgáltatásának. Miért probléma ez? Nos, egy sákramentumról, azaz egy szent cselekedetről van szó, amelyet maga Krisztus rendelt el, és amelyet az Ő parancsa alapján kell(ene) gyakorolnunk. Ami rávezette a keresztyénséget erre az útra az nem más, mint a Krisztusi normáktól való eltávolodás. A mai keresztyén közösségekben – tisztelet a kivételnek – nem ismerik Jézus tanítását a maga teljességében, hanem csak valami egyszerűsített változatot.
Az egymással harcban álló veronai családokhoz tartozó két fiatal egymásba szeret, de egy jószándékú pap és egy barát segítsége ellenére magukra maradnak és öngyilkosságba menekülnek. Ez a Rómeó és Júlia röviden. A lényeg benne van, de micsoda különbség, ha valaki olvasta is a drámát! Vagy a játékmackó, aki nagyon szereti a mézet, a kismalac, a szamár, a kenguru és a tigris társaságában egy erdőben különféle kalandokat él át. Ez meg a Micimackó zanzásítva. Isten elküldi a názáreti ács fiának testében saját fiát, Jézust, hogy megmentse az embereket bűneikből. Tanít, gyógyít, szabadít, majd egyik tanítványa árulása nyomán kínhalált hal, majd harmadnap feltámad és a mennybe megy. Ez meg az Evangélium röviden. A lényeg benne van, és első lépésnek nem rossz, de a folytatást, a lényeget is ismerni kell. Jobban, mint Shakespeare-t vagy Milne-t.
2. A keresztségben Krisztust öltöttük magunkra
Gondolom legtöbben közületek csecsemő- vagy kisgyermek korotokban lettetek megkeresztelve, így semmilyen saját élményetek nincs róla. Magáról a szertartásról nekem se nagyon van, pedig 21 éves voltam, amikor megkeresztelkedtem. De azt tudom, hogy mit jelentett a számomra, hogy meghoztam egy döntést és csatlakoztam azoknak az embereknek a csoportjához, akik Krisztust követik. Bár úgy lenne, hogy mindazok, akiket szüleik megkereszteltettek kiskorukban, szüleiktől vagy keresztszüleiktől később megtudták, hogy mit is jelent valóban keresztyénnek lenni. Sajnos a tapasztalat nem ezt mutatja. Nagyon sok olyan megkeresztelt emberrel lehet találkozni, akinek csak igen homályos elképzelései vannak Jézus Krisztus áldozatáról, és még olyannal is találkoztam, akinek semmilyen ismerete nem volt. Mindezek miatt kell most beszélnünk arról, amit Pál így írt meg a galatáknak: „27Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra”
Szoktuk mondani, hogy valaki belebújik a másik bőrébe, ezzel azt fejezzük ki, hogy azonosul a másikkal, hogy felveszi a másik tulajdonságait. A mi esetünkben is pont erről van szó. Krisztus helyettes áldozatvállalásának a lényege pont az, hogy kereszthalálával lehetővé tette, hogy magunkra vegyük az Ő „bőrét”, azaz ha Krisztus áldozatát elfogadjuk magunkra nézvést, akkor az Atya Isten, amikor ránk néz, a tiszta és bűntelen Jézus Krisztust látja. Ezért nem kapjuk meg a ránk váró büntetést. Jézus mintegy elénk áll, és testével felfogja a csapásokat, amelyek nekünk járnának bűneink miatt.
A felnőttkori, hitvalló keresztségben ezt veszi magára a keresztyén. Akit pedig öntudatlan korában, akaratán, szándékán kívül kereszteltek meg, ezt kell megerősítse, igazolja, „konfirmálja” a konfirmációja alkalmával. De ez sem történhet automatikusan. Meg kell értenem a bűn természetét, meg kell utálnom a bűneimet és meg kell tagadnom a közösséget a Sátánnal.
3. Isten fiai vagyunk?
Népszerű nézet, hogy minden ember Isten gyermeke. Én ezzel nem értek egyet. A Biblia szerint ugyanis minden ember születésénél fogva Isten teremtménye, gyermekévé azonban csak Krisztusban lesz. Ezt támasztja alá az is, amit Pál mond mai igénkben. Tegyük fel, hogy egy anya – hogy milyen okból, az most teljesen érdektelen – állami gondozásba adja újszülött gyermekét, akit sikerül hamarosan nevelőszülőknél elhelyezni. Az anya mondjuk húsz évvel később felkeresi gyermekét. Hiába hivatkozik azonban, hogy genetikailag ő a szülője, a fiatalembernek a valódi anyja az lesz, aki felnevelte, aki törődött vele. Isten indított el minden embert a biológiai élet útján. Atyjává azonban csak azoknak válik, akik életük egy pontján felismerik Őt és elfogadják az Ő segítségét, ha úgy tetszik, gondoskodását. Akik nem, azokra Isten nem erőlteti rájuk magát. Az, hogy Istent Atyánknak nevezhetjük, egy óriási kiváltság a mi számunkra, amit nagyon meg kell becsülnünk. Hogy ennyire értékesek vagyunk az Úr szemében, alázatra és hálára kell ösztönözzön mindannyiunkat. Ugyanakkor legyünk büszkék is arra, hogy az Úrhoz tartozunk! Nem arra, hogy mi milyen jók vagyunk, hogy Őhozzá mentünk, hanem hogy Ő ilyen kegyelmes, hogy még minket is befogadott.
Ne feledjük, Pál a galatáknak írta sorait, nem egy tipikus mai gyülekezetnek, ahol bizony találhatók olyanok is, akik csak megszokásból vagy számításból vesznek részt az Istentiszteleteken. A galáciai gyülekezetek stabil, komolyan megtért, tudatos keresztyénekből álltak. Olyanokból, akik valóban megértették, milyen bűnösök voltak és mit tett értük Jézus, és teljes szívből befogadták Őt az életükbe. Azért lenne fontos, hogy elolvassátok a bibliai igéket vasárnaponként, hogy összeálljon a kép. Hogy a prédikációk alapján – amelyekben nem lehet minden részletkérdésre kitérni – nehogy az a kép alakuljon ki a galáciai keresztyénekről bennetek, hogy ők valami elvetemült, gonosz, istentelen alakok lettek volna. Távol legyen! Nagyon hűséges, áldozatkész, Istennek engedelmeskedni, Krisztust követni akaró emberek voltak ők. A törvény és a kegyelem viszonyának kérdésében nem láttak tisztán, főleg pár megtévesztő bajkeverő „jó”voltából. Azt gondolom, minden keresztyén vezető – pásztor és presbiter – hálás lenne Istennek, ha a gyülekezetében csak annyi dologban lenne zavar és nézeteltérés, amennyiben a galaták között volt. Pál ezért határozottan és nyugodtan mondhatja nekik, hogy Isten gyermekei és a keresztségükben magukra öltötték Krisztust. Mi viszont – ha őszinték vagyunk magunkkal – akkor ezt mint egyház nem vehetjük egy az egyben magunkra érvényesnek. Ezt csak azért mondom, hogy ne úgy menjetek haza, hogy „Igen, ma is hallottunk egy érdekes (unalmas – talán van, aki annak értékeli) prédikációt, hanem azzal a feszültséggel a gondolataitokban, amelyet a szolgálatra való készülés során magam is megtapasztaltam, ami arra késztet, hogy akarjam megismerni az én Uramat és az ő kijelentését mind jobban és jobban, hogy jobb keresztyén, jobb apa, jobb férj, gyerek, barát, ismerős legyek.
Befejezés
Luther Mártonnak a kísértések óráján, amikor az Ördöggel harcolt, emberfeletti erőt jelentett az, hogy meg volt keresztelve. Legnagyobb nyomorúsága idején krétával ráírta írópultjára. Baptisatus sum! – Meg vagyok keresztelve. Testvéreim! Ne felejtsétek, hogy az erőt nem az emlék adta neki, hogy valaha leöntötték pár köbcenti vízzel, hogy van egy az egyházközség bélyegzőjével lepecsételt keresztlevele, hanem hogy a valódi keresztséggel Krisztust öltötte magára. Ez éltet engem is a mindennapokban és ad sokszor extra erőt a kísértések közepette. Ez segíthet meg téged is bármilyen bajban, ha nem csak névleg vagy megkeresztelve, hanem valóban Krisztus követője vagy.
Ámen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése