Buenos Aires
Írta: Tóth L. Kristóf lelkész
Az igehirdetés meghallgatható ide kattintva.
Lekció:
Textus: Galata 4,28-31
28Ti pedig, testvéreim, Izsák módjára az ígéret gyermekei vagytok. 29De amint akkor a test szerint született üldözte a Lélek szerintit, úgy van ez most is. 30De mit mond az Írás? „Űzd el a rabszolganőt és a fiát, mert nem örökölhet együtt a rabszolganő fia a szabad asszony fiával.” 31Ezért tehát testvéreim: mi nem a rabszolganő, hanem a szabad asszony gyermekei vagyunk.
Cím: A szabadság és az ígéret gyermekei
Bevezetés
Kedves testvérek!
Mindannyian tartozunk különböző embercsoportokhoz. Származásunk szerint mind magyarok vagyunk. Születési helyünk szerint már nem ennyire egységes a kép. Aztán vannak tulajdonságaink alapján társaink egy-egy csoportban, de lehetünk egy közösség részei szenvedélyeink – mondjuk a pipázás vagy a kávé – illetve hobbijaink alapján – van, aki Independiente szurkoló és van, aki Riveres, Bocás vagy az Estudiantesnek drukkol. Vannak olyan csoportok, körök, amelyeknek szívesen vagyunk a tagjai, és vannak olyanok, amelyekből legszívesebben kilépnénk, de nem lehet. A született barnák közül én soha ki nem léphetek – bár én speciel meg vagyok elégedve a hajszínemmel. Majd ha ősz leszek, meglátjuk, meddig. És végül vannak olyan csoportok, körök, ahová kívánkozunk.
A mai Istentisztelet jóhíre az, hogy van egy olyan klub, amelybe kívánkozunk és amelybe be is léphetünk, sőt közülünk nem egy már tagja. Ez az a csoport, amelyiknek mondja Pál: „…az ígéret gyermekei vagytok.” Később pedig folytatja: „a szabad asszony gyermekei vagyunk.” Tehát két fontos dolgot is megtudunk magunkról, illetve származásunkról.
Ezeket szeretném, ha ma közelebb engednénk magunkhoz. Az ígéret gyermekeiről, a szabadság gyermekeiről és a gyermekekről szeretnék ma beszélni.
1. Az ígéret gyermekei
Elöljáróban fogalmazzuk meg az ígéret bibliai fogalmát! A hétköznapi életben az ígéret egy jövőben beteljesülő eseményre vonatkozó szándék kifejezése. Tehát megígérem, hogy el fogok mosogatni. És – ez fontos – úgy is cselekszem, hogy az idő előrehaladtával egyre közelebb jussak a megvalósításhoz. A bibliai kifejezés értelme ugyanez. Aki ígéretet tesz, az be is kell teljesítse azt. Azonban esetünkben fennáll az az eshetőség, hogy az ígéret mindenképpen beteljesedik. Emberi világunkban ugyanis ez távolról sem egyértelmű. Néha nem csak rajtunk múlik egy-egy dolog bekövetkezte, és akármilyen körültekintően ígérünk is, előfordulhat, hogy nem tudjuk megtartani a szavunkat. A Bibliában azonban Isten is ígér, sőt, sokkal többet és nagyobbat, mint az emberek. Isten azonban megtartja a szavát, minden körülmények között, nem úgy, mint mi, emberek, főleg nem úgy, mint a politikusok. Az Isten szájából elhangzó ígéret tulajdonképpen nem egyéb, mint egy bepillantás a jövőbe. Ha tehát szigorúan ragaszkodunk a pontos nyelvi meghatározáshoz, akkor az Isten ígérete nem egyéb, mint a jövőre vonatkozó kijelentés.
Izsák személyében azt ígérte meg Isten Ábrahámnak, hogy annyi leszármazottja lesz, mint égen a csillag. És ez nem feltétlenül a testi leszármazottak számára vonatkozik, hanem mindazokra, akik igazán követik az Urat, akik engedelmeskednek az Örökkévaló Istennek, akik követik Jézust. És nem is szám szerint, hanem abban az értelemben, hogy soha nem fogy el azok serege, akik az Istenéi, úgy, mint Ábrahám, Izsák, Jákób, József és sorolhatnám tovább a galatákig és a mai napig. Az ígéret gyermekének lenni azt jelenti, hogy bízunk Isten ígéreteiben. Bízunk bennük akkor is, amikor minden ellene szól. Péter bízott Istenben, amikor a Galileai tavon Jézus magához hívta, és járt a vízen. Amint emberi ésszel, a hite háttérbe szorításával kezdett gondolkodni, már nem volt Izsák módján az ígéret gyermeke és süllyedni kezdett.
Az ígéret gyermekeiként nem csak az Isten ígéreteiben kell bíznunk, hanem magunknak is olyan ígéreteket kell tennünk, amelyeket meg is tudunk valósítani – természetesen mindig segítségül hívva Istent. Úgy kell megtennünk ígéreteinket, akár Istennek, akár embertársainknak, hogy szemünk előtt van a tény: Isten ígéretei szilárdak és megbízhatóak, és számunkra az etalont jelentik.
2. A szabadság gyermekei
A szabadság mint eszme körülbelül százötven évvel ezelőtt élte fénykorát. A 19. század közepén a világ szinte bármelyik részén fegyvert fogtak az emberek és készek voltak meghalni a szabadságért. A múlt század közepén még voltak komoly fellángolások a szabadságért, például 1956-ban Magyarországon, vagy később Indokínában, de a háborúk mára már pénzért, olajért, területért folynak. Biztos van olyan harc, amely a 19. századi szellemben a szabadságért folyik, de mára már nem ez a jellemző. Talán mert a világ nagyobbik – vagy legalábbis nyugatabbik - részén szabadság van. De vajon a társadalmi szabadsággal kevesebb lett-e a nyomorúság? Boldogabb lett-e az ember? Én tartok tőle, hogy nem. Mert nem az igazi szabadságot keresi. A társadalmi szabadság szükségképpen korlátozza a másikét. Nem lehetek teljesen szabad, hiszen körülöttem élnek emberek. A Krisztusi szabadság azonban lehet teljes, és akár mindenki részesülhet belőle, mert az én krisztusi szabadságom nem korlátozza a tiédet.
A krisztusi szabadság eredete az, hogy Jézus Krisztus, amikor meghalt a kereszten, ezzel letöltötte a mindannyiunk minden bűnéért járó büntetést, elvegezte a tökéletes helyettes áldozatot. Tehát ami bennünket fogva tarthatna, nincs többé. Aki fogva tarthatna, kénytelen elengedni, mert Jézus legyőzte. Az Úr Jézus győzelmet aratott, mert – figyelem! – bízott Isten, az Atya ígéretében, és engedelmeskedett neki.
Pál apostol azt akarja megértetni a galatákkal, hogy amikor a törvény (a cselekedetek) általi megigazulásba vetik a bizalmukat, akkor Hágár és Izmael mellett teszik le a voksukat. A biztosnak látszó úton akarnak menni. De Izmael a cserejátékos! Ő a biztonsági tartalék, ha netán az Izsák-terv mégsem jönne össze. De Isten nem akar cserejátékost. Nem akar „B” tervet, mert az „A” terv, vagy ha pontosan akarok jelölni, akkor a „V” terv (mert Jézus vére a kulcs) tökéletes, hibátlan és biztosan megvalósul.
Istent elszomorítja, hogy mi olyan sokszor megpróbáljuk bebiztosítani magunkat, hogy ha a jézusos dolog mégse jönne be…
De kedves testvérek! Azt hiszem mind házasok vagyunk vagy voltunk. Mit éreztél volna, ha az oltár előtt állva megpillantottad volna, hogy rajtad kívül egy másik menyasszonyi illetve vőlegényi ruhába öltözött nő illetve férfi is álldogál a templomban. És kiderült volna, hogy a leendő férjed vagy feleséged hozta magával, tartalékba, hogy ha veled valami gond lenne, akkor se menjen kárba a terembérlet és a vacsora.
Isten egy szilárd ígéretet tett, ami olyan erős, hogy ugrálni lehet rajta, és ezért cserébe azt várja, hogy bízz benne.
3. Gyermekek
Nem olyan régen, augusztus 17-én volt szó a fiúság lelkéről, aki ezt kiáltja: „Abbá, Atya!” Aki által nevezhetjük Istent teljes természetességgel Atyánknak. Éppolyan természetességgel, ahogy a nemzőapánkkal apánknak. Akkor arról beszéltem, hogy örökbefogadottság útján válunk Isten gyermekeivé – kiemeltem külön azt, hogy nem minden emberi lény gyermeke Istennek, csak azok, akik saját jószántukból hozzá csatlakoznak – és hogy a fiúság jogokkal és kötelezettségekkel jár.
Sokan a természetes – úgy értem, test szerinti – szüleiket is természetesnek, adottnak tekintik, és csak akkor jönnek rá, hogy micsoda kincs volt a birtokukban, amikor már elvesztették őket. Pedig apáinknak és anyáinknak köszönhetjük, hogy elindítottak az életben, hogy segítettek, támogattak. De egyik vagy akár mindkét szülő nélkül fel lehet nőni, tisztességes, becsületes, sikeres emberré lehet válni. Isten nélkül azonban a kárhozat vár az emberre. Istennek nincsenek árvái. Aki az Övé, az az Övé, és aki nem, az nem.
Abban is különbözik az Isten és az ember közötti kapcsolat a szülő-gyermek kapcsolattól, hogy míg az utóbbiban a gyermek a húszas évei kezdete körül eltávolodik a szüleitől, a maga útját kezdi járni és maga is lassan elkezdi kiépíteni a saját szülői mivoltát, az Isten gyermeke mindig szoros kapcsolatban marad az Úrral, sőt, az idő előre haladtával kívánatos, hogy a kapcsolat még szorosabbá szövődjön. És Istennek nincsenek unokái. Csak és kizárólag közvetlenül lehet kapcsolódni Istenhez. Vagy a gyermeke vagy, vagy el vagy különülve Tőle.
A szabad asszony gyermekeként, az ígéret gyermekeként a mai keresztyének – miképp a kétezer év előtti galaták is – felbecsülhetetlen kincs birtokában vagyunk. Annak, hogy mieink az Úr ígéretei, hogy szabadok vagyunk a bűntől, és Isten gyermekeinek tudhatjuk magunkat. Ezt pedig – ahogy már nem először említem előttetek – úgy tudjuk betölteni, ha igyekszünk méltóképpen élni az „Isten gyermeke”, illetve „keresztyén” névhez.
Befejezés
Kedves testvéreim! Jövő vasárnap már a galata levél ötödik fejezetéhez érünk. A levél utolsó nagyobb gondolati egységében a Krisztusban megszerzett szabadsággal való élés lesz a központi téma. Sajnos december elejéig nem fogunk a levél végére érni, de még sok mély és megfontolásra érdemes gondolat vár ránk.
Olvassátok az Igét, imádkozzatok és cselekedjétek meg azt, amit megértettetek az Isten szavából!
Ámen!
Textus: Galata 4,28-31
28Ti pedig, testvéreim, Izsák módjára az ígéret gyermekei vagytok. 29De amint akkor a test szerint született üldözte a Lélek szerintit, úgy van ez most is. 30De mit mond az Írás? „Űzd el a rabszolganőt és a fiát, mert nem örökölhet együtt a rabszolganő fia a szabad asszony fiával.” 31Ezért tehát testvéreim: mi nem a rabszolganő, hanem a szabad asszony gyermekei vagyunk.
Cím: A szabadság és az ígéret gyermekei
Bevezetés
Kedves testvérek!
Mindannyian tartozunk különböző embercsoportokhoz. Származásunk szerint mind magyarok vagyunk. Születési helyünk szerint már nem ennyire egységes a kép. Aztán vannak tulajdonságaink alapján társaink egy-egy csoportban, de lehetünk egy közösség részei szenvedélyeink – mondjuk a pipázás vagy a kávé – illetve hobbijaink alapján – van, aki Independiente szurkoló és van, aki Riveres, Bocás vagy az Estudiantesnek drukkol. Vannak olyan csoportok, körök, amelyeknek szívesen vagyunk a tagjai, és vannak olyanok, amelyekből legszívesebben kilépnénk, de nem lehet. A született barnák közül én soha ki nem léphetek – bár én speciel meg vagyok elégedve a hajszínemmel. Majd ha ősz leszek, meglátjuk, meddig. És végül vannak olyan csoportok, körök, ahová kívánkozunk.
A mai Istentisztelet jóhíre az, hogy van egy olyan klub, amelybe kívánkozunk és amelybe be is léphetünk, sőt közülünk nem egy már tagja. Ez az a csoport, amelyiknek mondja Pál: „…az ígéret gyermekei vagytok.” Később pedig folytatja: „a szabad asszony gyermekei vagyunk.” Tehát két fontos dolgot is megtudunk magunkról, illetve származásunkról.
Ezeket szeretném, ha ma közelebb engednénk magunkhoz. Az ígéret gyermekeiről, a szabadság gyermekeiről és a gyermekekről szeretnék ma beszélni.
1. Az ígéret gyermekei
Elöljáróban fogalmazzuk meg az ígéret bibliai fogalmát! A hétköznapi életben az ígéret egy jövőben beteljesülő eseményre vonatkozó szándék kifejezése. Tehát megígérem, hogy el fogok mosogatni. És – ez fontos – úgy is cselekszem, hogy az idő előrehaladtával egyre közelebb jussak a megvalósításhoz. A bibliai kifejezés értelme ugyanez. Aki ígéretet tesz, az be is kell teljesítse azt. Azonban esetünkben fennáll az az eshetőség, hogy az ígéret mindenképpen beteljesedik. Emberi világunkban ugyanis ez távolról sem egyértelmű. Néha nem csak rajtunk múlik egy-egy dolog bekövetkezte, és akármilyen körültekintően ígérünk is, előfordulhat, hogy nem tudjuk megtartani a szavunkat. A Bibliában azonban Isten is ígér, sőt, sokkal többet és nagyobbat, mint az emberek. Isten azonban megtartja a szavát, minden körülmények között, nem úgy, mint mi, emberek, főleg nem úgy, mint a politikusok. Az Isten szájából elhangzó ígéret tulajdonképpen nem egyéb, mint egy bepillantás a jövőbe. Ha tehát szigorúan ragaszkodunk a pontos nyelvi meghatározáshoz, akkor az Isten ígérete nem egyéb, mint a jövőre vonatkozó kijelentés.
Izsák személyében azt ígérte meg Isten Ábrahámnak, hogy annyi leszármazottja lesz, mint égen a csillag. És ez nem feltétlenül a testi leszármazottak számára vonatkozik, hanem mindazokra, akik igazán követik az Urat, akik engedelmeskednek az Örökkévaló Istennek, akik követik Jézust. És nem is szám szerint, hanem abban az értelemben, hogy soha nem fogy el azok serege, akik az Istenéi, úgy, mint Ábrahám, Izsák, Jákób, József és sorolhatnám tovább a galatákig és a mai napig. Az ígéret gyermekének lenni azt jelenti, hogy bízunk Isten ígéreteiben. Bízunk bennük akkor is, amikor minden ellene szól. Péter bízott Istenben, amikor a Galileai tavon Jézus magához hívta, és járt a vízen. Amint emberi ésszel, a hite háttérbe szorításával kezdett gondolkodni, már nem volt Izsák módján az ígéret gyermeke és süllyedni kezdett.
Az ígéret gyermekeiként nem csak az Isten ígéreteiben kell bíznunk, hanem magunknak is olyan ígéreteket kell tennünk, amelyeket meg is tudunk valósítani – természetesen mindig segítségül hívva Istent. Úgy kell megtennünk ígéreteinket, akár Istennek, akár embertársainknak, hogy szemünk előtt van a tény: Isten ígéretei szilárdak és megbízhatóak, és számunkra az etalont jelentik.
2. A szabadság gyermekei
A szabadság mint eszme körülbelül százötven évvel ezelőtt élte fénykorát. A 19. század közepén a világ szinte bármelyik részén fegyvert fogtak az emberek és készek voltak meghalni a szabadságért. A múlt század közepén még voltak komoly fellángolások a szabadságért, például 1956-ban Magyarországon, vagy később Indokínában, de a háborúk mára már pénzért, olajért, területért folynak. Biztos van olyan harc, amely a 19. századi szellemben a szabadságért folyik, de mára már nem ez a jellemző. Talán mert a világ nagyobbik – vagy legalábbis nyugatabbik - részén szabadság van. De vajon a társadalmi szabadsággal kevesebb lett-e a nyomorúság? Boldogabb lett-e az ember? Én tartok tőle, hogy nem. Mert nem az igazi szabadságot keresi. A társadalmi szabadság szükségképpen korlátozza a másikét. Nem lehetek teljesen szabad, hiszen körülöttem élnek emberek. A Krisztusi szabadság azonban lehet teljes, és akár mindenki részesülhet belőle, mert az én krisztusi szabadságom nem korlátozza a tiédet.
A krisztusi szabadság eredete az, hogy Jézus Krisztus, amikor meghalt a kereszten, ezzel letöltötte a mindannyiunk minden bűnéért járó büntetést, elvegezte a tökéletes helyettes áldozatot. Tehát ami bennünket fogva tarthatna, nincs többé. Aki fogva tarthatna, kénytelen elengedni, mert Jézus legyőzte. Az Úr Jézus győzelmet aratott, mert – figyelem! – bízott Isten, az Atya ígéretében, és engedelmeskedett neki.
Pál apostol azt akarja megértetni a galatákkal, hogy amikor a törvény (a cselekedetek) általi megigazulásba vetik a bizalmukat, akkor Hágár és Izmael mellett teszik le a voksukat. A biztosnak látszó úton akarnak menni. De Izmael a cserejátékos! Ő a biztonsági tartalék, ha netán az Izsák-terv mégsem jönne össze. De Isten nem akar cserejátékost. Nem akar „B” tervet, mert az „A” terv, vagy ha pontosan akarok jelölni, akkor a „V” terv (mert Jézus vére a kulcs) tökéletes, hibátlan és biztosan megvalósul.
Istent elszomorítja, hogy mi olyan sokszor megpróbáljuk bebiztosítani magunkat, hogy ha a jézusos dolog mégse jönne be…
De kedves testvérek! Azt hiszem mind házasok vagyunk vagy voltunk. Mit éreztél volna, ha az oltár előtt állva megpillantottad volna, hogy rajtad kívül egy másik menyasszonyi illetve vőlegényi ruhába öltözött nő illetve férfi is álldogál a templomban. És kiderült volna, hogy a leendő férjed vagy feleséged hozta magával, tartalékba, hogy ha veled valami gond lenne, akkor se menjen kárba a terembérlet és a vacsora.
Isten egy szilárd ígéretet tett, ami olyan erős, hogy ugrálni lehet rajta, és ezért cserébe azt várja, hogy bízz benne.
3. Gyermekek
Nem olyan régen, augusztus 17-én volt szó a fiúság lelkéről, aki ezt kiáltja: „Abbá, Atya!” Aki által nevezhetjük Istent teljes természetességgel Atyánknak. Éppolyan természetességgel, ahogy a nemzőapánkkal apánknak. Akkor arról beszéltem, hogy örökbefogadottság útján válunk Isten gyermekeivé – kiemeltem külön azt, hogy nem minden emberi lény gyermeke Istennek, csak azok, akik saját jószántukból hozzá csatlakoznak – és hogy a fiúság jogokkal és kötelezettségekkel jár.
Sokan a természetes – úgy értem, test szerinti – szüleiket is természetesnek, adottnak tekintik, és csak akkor jönnek rá, hogy micsoda kincs volt a birtokukban, amikor már elvesztették őket. Pedig apáinknak és anyáinknak köszönhetjük, hogy elindítottak az életben, hogy segítettek, támogattak. De egyik vagy akár mindkét szülő nélkül fel lehet nőni, tisztességes, becsületes, sikeres emberré lehet válni. Isten nélkül azonban a kárhozat vár az emberre. Istennek nincsenek árvái. Aki az Övé, az az Övé, és aki nem, az nem.
Abban is különbözik az Isten és az ember közötti kapcsolat a szülő-gyermek kapcsolattól, hogy míg az utóbbiban a gyermek a húszas évei kezdete körül eltávolodik a szüleitől, a maga útját kezdi járni és maga is lassan elkezdi kiépíteni a saját szülői mivoltát, az Isten gyermeke mindig szoros kapcsolatban marad az Úrral, sőt, az idő előre haladtával kívánatos, hogy a kapcsolat még szorosabbá szövődjön. És Istennek nincsenek unokái. Csak és kizárólag közvetlenül lehet kapcsolódni Istenhez. Vagy a gyermeke vagy, vagy el vagy különülve Tőle.
A szabad asszony gyermekeként, az ígéret gyermekeként a mai keresztyének – miképp a kétezer év előtti galaták is – felbecsülhetetlen kincs birtokában vagyunk. Annak, hogy mieink az Úr ígéretei, hogy szabadok vagyunk a bűntől, és Isten gyermekeinek tudhatjuk magunkat. Ezt pedig – ahogy már nem először említem előttetek – úgy tudjuk betölteni, ha igyekszünk méltóképpen élni az „Isten gyermeke”, illetve „keresztyén” névhez.
Befejezés
Kedves testvéreim! Jövő vasárnap már a galata levél ötödik fejezetéhez érünk. A levél utolsó nagyobb gondolati egységében a Krisztusban megszerzett szabadsággal való élés lesz a központi téma. Sajnos december elejéig nem fogunk a levél végére érni, de még sok mély és megfontolásra érdemes gondolat vár ránk.
Olvassátok az Igét, imádkozzatok és cselekedjétek meg azt, amit megértettetek az Isten szavából!
Ámen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése