Írta Tóth L. Kristóf lelkész. Az igehirdetés meghallgatható ide kattintva.
Buenos Aires
Lekció: ApCsel 21,17-26
Textus: Galata 4,11-17
11Attól féltelek titeket, hogy talán hiába fáradoztam értetek. 12Testvéreim, kérlek titeket: legyetek olyanok, mint én, mert én is olyan vagyok, mint ti. Semmivel sem bántottatok meg. 13Hiszen tudjátok, hogy az első alkalommal testi erőtlenségemben hirdettem nektek az evangéliumot, 14és ti mégsem estetek abba a kísértésbe, hogy engem testi erőtlenségem miatt megvessetek vagy megutáljatok, hanem úgy fogadtatok, mint Isten angyalát, mint Krisztus Jézust. 15Hova lett a ti boldogságotok? Mert bizonyságot teszek rólatok, hogy ha lehetett volna, a szemeteket is kivájtátok, és nekem adtátok volna. 16Most pedig az ellenségetek lettem, mert az igazat mondom nektek? 17Nem jó szándékkal buzgólkodnak értetek, hanem el akarnak titeket tőlem szakítani, hogy aztán értük buzgólkodjatok.
Cím: A kapcsolat
Bevezetés
Kedves testvérek!
Tudom, hogy a mai prédikációt címe úgy hangzik, mint egy mobiltelefon, vagy Internet-előfizetés reklámszlogenje. Mai világunkban fokozott hangsúlyt kap a kapcsolat fogalma. Eredetileg azt akartam itt mondani, hogy fontossá lett a kapcsolat, de ez így nem teljesen igaz. Kétszáz éve, ezer éve, ötezer éve pont ilyen fontos volt. Manapság csak többet beszélünk róla, talán épp azért, mert híján vagyunk. Technikai berendezések vesznek körül bennünket, életünket át meg átszövi a kommunikáció, mégis a világon soha nem volt még ennyi magányos. A történelem során talán soha nem volt időszak, amikor az emberek ennyire kevéssé értették meg egymást.
A keresztyénség tanításában is kulcsszerepet kap a kapcsolat, méghozzá az Isten és az ember közötti kapcsolat helyreállítása. A kapcsolatot tulajdonképpen Jézus Krisztus hozta létre, helyesebben állította helyre azzal, hogy lerombolta a bűn átkának falát, és ezzel lehetővé tette, hogy az ember – bármely ember, aki őszinte – közeledjen Istenhez, szóljon hozzá és választ is kapjon. Ennek a kapcsolatnak a létrehozása a misszió tevékenységi körébe tartozik, a fenntartása pedig a keresztyén élet, a gyülekezeti élet maga.
Éppen ezért ejtünk gyakran szót a kapcsolatról a szószéken és a keresztyének egymás közti beszélgetéseiben. Ma Pál apostol, a galaták és Isten kapcsolatát vizsgáljuk meg tüzetesebben!
1. Pál kapcsolata a galatákkal
A kisázsiai – a mai Törökország ázsiai részén fekvő települések – keresztyén gyülekezetei, amint már jó párszor említettem, pogányokból lettek Krisztus követői, azaz keresztyének. Szakítottak korábbi pogány bálványaikkal, mert megértették az evangélium üzenetét, amelyet Pál hozott el közéjük. Megküzdöttek korábbi életük kapcsolataival, amelyek próbálták őket visszacsábítani a bálványokhoz. Megküzdöttek a törvényeskedőkkel, akik azt akarták, hogy a pogányságukat először zsidóságra váltsák, és csak azután legyenek keresztyénné. E küzdelem közepére érkezett a gyülekezeteket alapító apostol levele.
Pál nem volt egy pehelysúlyú evangelizátor. Tudjuk jól életrajzából, hogy farizeus korából magával hozott heves vérmérséklettel és kitartással hirdette Jézust, a Messiást. Fáradságot nem ismerve járta a missziói útján útba eső településeket és sok helyen verést, megaláztatást elszenvedve beszélt a bűn rabságából való megmenekülés lehetőségéről. Tanított a zsinagógákban, hogy meggyőzze a zsidókat arról, hogy Jézus az Örökkévaló Fia, és beszédbe elegyedett az Areoszpágoszon a léhűtő athéniakkal, hogy Krisztus oldalára állítsa őket. És nem tagadhatom – nem mintha akarnám –, hogy küzdött értem, hogy meggyőzzön, Jézus az én megmentőm is lehet. Nem, nem tévedek, sokat köszönhetek Pálnak, keresztyénségem, keresztyénné lételem legmeghatározóbb momentuma volt mindaz, amit Páltól olvastam Jézusról. Tehát mondhatom, hogy neki köszönhetem, hogy most keresztyénként állhatok előttetek.
Pál tehát minden elképzelhetőt és elképzelhetetlent megtett annak érdekében, hogy küldetését betöltse, ami nem más volt, mint hogy eljuttassa az örömhírt mindenhová. Voltak olyan helyek, ahová hiába ment – legalábbis látszólag –, mert akkor nem fogadta be senki az Igét. Később persze lehet, hogy igen. És voltak olyan helyek, ahová nem jutott el. Ahová viszont igen, és el is fogadta pár ember a hitet, azokkal Pál közösséget hozott létre, és azt gondosan táplálta, gondozta, és távozása után is figyelemmel kísérte. Az apostol feladata ugyanis – ezt sokszor elfelejtjük – az, hogy gyülekezetet alapítson. Tehát jön, igét hirdet, a megtérőkből közösséget formál, azt vezeti, pásztorolja, de amikor kellőképpen megerősödött hitben, és megmutatkozik, hogy a helyiek közül kinek mi az Istentől kapott feladata, akkor miután felhatalmazza, felkeni a közösség vezetését, továbbmegy. Nem ragad ott egy helyen sem, nem „telepszik rá” egy gyülekezetre sem, hanem miután elvégezte a feladatát, továbblép, hogy új közösség jöhessen létre az Úr Igéje körül. Azonban vág el minden szálat, és később is visszatér, hogy segítsen, ha kell. Pál pont így, jó apostolként cselekedett. Létrehozta a galáciabeli gyülekezeteket, majd miután saját lábra állította őket, indult tovább. De soha nem felejtkezett el róluk és számon tartotta őket. Így mondhatja el, hogy félti őket, és azonosulhat velük annyira, hogy azt mondja: olyan vagyok, mint ti.
Ez az azonosulásig menő közösségvállalás a keresztyénség egyik legfontosabb jellemzője. Pál mondja az 1Kor 12,12-ben: „Mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is.” A testnek pedig mindegyik részének a sérülése fáj. Ha belerúgok a szék lábába, az egész testemnek fáj. Ha egy keresztyénnek baja van, mindazoknak van baja, akik vele testvéri kapcsolatban állnak – ideális esetben az egész gyülekezetnek. Ha egy galatának baja van, Pálnak is baja van. Együtt pedig könnyebb megoldást találni.
2. A galaták kapcsolata Istennel
Nos, mivel szinte január óta a galáciabeli keresztyének hitéletével, tehát a tágabb értelemben vett isten-kapcsolatukkal foglalkoztunk, erre a kérdésre nem térek ki a maga teljes részletességében. Legyen elég annyi, hogy az eredeti kiegyensúlyozott kapcsolatot megszakították, mert jó- vagy rossz-szándékú törvényeskedőkre hallgattak, ezért eredeti stabil hitéletük megingott, sőt kissé meg is roggyant. Alapvetően azonban tudták, mit jelent az Istennel való élő kapcsolatban lenni, Jézus által az Atyához imádkozni és a Szent Lelket az életükbe behívni.
Pál levele idején tehát a kapcsolat éppen igen-igen gyenge. Édesanyámék sikeresen hazaértek, és amikor felhívtak, épp nem voltunk itthon. A rögzítőn hagytak üzenetet, de valami baj lehetett a vonallal, mert egy szót nem lehetett érteni abból, amit mondott. A hangja nyugodt volt, ebből arra következtettünk, hogy sikeresen megérkeztek, így a másnapi sikeres beszélgetésig sem izgultunk. Nos, a galaták kapcsolata Pál levelének idejében ilyen lehetett. Hallották az Isten szavát, de nem értették.
3. Pál kapcsolata Istennel
Lehet, hogy ezzel kellett volna kezdenünk? Hiszen az egész, amit mi itt vasárnaponként művelünk, csak akkpr értelmes cselekedet, ha kapcsolatban vagyunk Istennel. Ha valaki odaáll a telefonkészülék elé és elkezdi mondani a mondanivalóját anélkül, hogy felhívta volna azt, akinek az szól, és meg is bizonyosodott volna arról, hogy hallja is, akkor azt az embert bizony bolondnak nézzük. Amikor az Istentiszteleten elhangzik, hogy „A mi segítségünk jöjjön Istentől…” az nem egy mondóka, nem egy formula csupán, amelyet el kell mondani, mert szokás, mert benne van az Istentiszteleti rendtartásban, hanem akkor vesszük fel a kapcsolatot az Úrral. Akkor kérjük meg, hogy hallgassa meg amit imádkozunk és szóljon hozzánk. Tehát hadd kérjek most mindenkit, hogy kapcsolódjon be. Vegye fel a kapcsolatot Istennel, hogy közösségként lehessünk most az Ő színe előtt.
Pálnak az egész élete Isten és az emberek szeme előtt zajlott le. Neki nem volt munkaidő vége, sem szabadság, mindig „szolgálatban” volt. A lelkét kitette azokért, akiket el akart vezetni az igazság útjára. Amit leír a galatáknak, csak halván jelzés ahhoz képest, amit a valóságban megtett értük, amennyire a valóságban szerette és szolgálta őket. A galaták pedig ellenségnek tekintik. Micsoda mély fájdalom verhetett gyökeret Pálban! Nos, ha nem lett volna Pál olyan kapcsolatban Istennel, amilyenben volt, akkor ez így is lenne. De Pál nem a keserűség hangján szólal meg, hanem a féltő atyai és egyúttal testvéri szeretet hangján. Azért, mert megtanulta Istentől, hogy Ő milyen. Amikor Pál még óember volt, azaz megtérése előtt rossz úton járva Isten terve ellen cselekedett és ezzel rosszat tett Istennek, Isten nem bosszút állt rajta, nem megbüntette, hanem megszólította. Nem a keserűség, a sértettség hangján, hanem a szeretet hangján. Ezt értette meg Pál, és azt, hogy aki Isten ügyében tevékenykedik, annak nem szabad sérelmeket dédelgetnie, elraktároznia. Érnek sérelmek, bántások, és nem tehetünk úgy, mintha ezek nem lennének. De nem vághatunk vissza miattuk, és meg kell bocsátanunk, el kell hordoznunk az ezek okozta fájdalmat azért, hogy megmutassuk a szeretetet, amit az Úrtól kaptunk.
Befejezés
Kedves testvéreim! Beszéltünk Pálnak a galatákhoz és Istenhez fűződő kapcsolatáról, és érintettük a galaták Istennel való kapcsolatát. Felderengett egy pillanatra a mi kapcsolatunk helyzete a galatákkal, és esett szó a Pállal való kapcsolatunkról is. Véletlenül nincs itt a vége felé hiányérzetetek? Nem kellett volna még ide a végére egy negyedik pont, vagy valami ilyesmi? Nem kellett volna pár szót fordítani a mi kapcsolatunkra Istennel? Talán igen. De a jó prédikáció nem ér véget az ámennel, ami rövidesen elhangzik, hanem az igehallgatókban – akik közé az igehirdető is beletartozik – tovább szól. A felkavart érzések, a felkeltett gondolatok tovább munkálkodnak bennünk, és ha megengedjük a Szent Léleknek, hogy végezze a dolgát bennünk, akkor el fogunk jutni a felismerésre, és meg fogjuk vizsgálni a kapcsolatunkat Istennel.
Testvérem, kérlek tedd meg azt, amire az Úr szava kér!
Ámen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése