Úrnapi Igehirdetés 2007. május 13.

Buenos Aires, 2007. május 13.

írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Efézus 6,1-24

Textus: 1Péter 2, 17-20

Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet, a testvéreket szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek. ¹⁸Ti szolgák pedig teljes félelemmel engedelmeskedjetek uraitoknak, ne csak a jóknak és méltányosaknak, hanem a kíméletleneknek is. ¹⁹Mert kegyelem az, ha valaki Istenre néző lelkiismerettel tűr el sérelmeket, amikor igazságtalanul szenved. ²⁰De milyen dicsőség az, ha kitartóan tűritek a hibátok miatt kapott verést? Ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében.

Cím: Tisztelet – engedelmesség – sérelem

Bevezetés

A múlt vasárnap személyes bizonyságtételemet hallottátok a szabadság témakörében. Kicsit más szavakkal, de körülbelül ezt mondtam a keresztyén ember szabadságáról: Aki Krisztust követi, az által lesz szabad a legfőbb rabtartótól, a Sátántól, hogy bűneitől (amelyek által a Gonosz fogva tartja) Jézus áldozata árán megszabadul. A keresztyén ember tehát abban különbözik a nem keresztyéntől, hogy az előbbi az Isten akaratát követi, és ez által szabad, az utóbbi viszont Isten híján a Gonosz szándékai szerint cselekszik, és így rab – legtöbbször tudtán és szándékán kívül.

Ma a felsőséghez való viszony kerül terítékre. Ez a két téma nem válaszható el egymástól, mert a világi gondolkodásban épp a hatalom az, ami az ember szabadságát korlátozza. Ha azonban elfogadjuk a fenti kitételt a keresztyén ember szabadságáról, akkor a hatalom is más fényben tűnik fel. Ezt nézzük meg közelebbről ma reggel!

1. Tiszteletadás

Legelőször le kell szögeznünk, hogy mindenkinek meg kell adni azt a tiszteletet, amely Istentől rendelt tisztsége alapján, mint Isten eszközét megillet, erre szólít fel a 17. vers). Azonban világosan különbséget kell tenni az Istennek és embereknek kijáró tiszteletadás között. Istent nem szabad elemberiesíteni, emberekből pedig nem szabad bálványistent csinálni. A római császárok kultusza beszédes példákkal bizonyítja ezt. De erre példa az is, amikor nem konkrét embert tesznek sokan istenné, hanem általában az embert, az emberiséget, amikor azt mondják, hogy az emberiségnek az a legjobb, ha azt teszi, amit akar.

A kiváló és Isten által mások felett megkülönböztetett ember is csak ember. Sajnos az emberi társadalom berendezkedett arra, hogy egyes emberek a többiek fölött legyenek, az egész emberi nemben mindig van feljebb és lejjebb nálam. Van, akire irigykedhetem és van, akit lenézhetek. A gyülekezet tagjainak egymással való kapcsolatát azonban egyetlen norma szabályozhatja: a szeretet. Jézus ezt mondja tanítványainak a János 13,35-ben: „Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.”

Nagyon érdekes a három fokozat, amit Péter használ: a testvéreknek szeretet, Istennek félelem, a királynak, azaz a vezetőknek tisztelet. Nem egy kategória tehát! Az Istenfélelem nem rettegést jelent! Hiszen Isten lényege a szeretet, és azoknak, akikért egyszülöttjét adta a keresztre, semmi okuk a tőle való félelemre. Nem Istentől kell tehát félni, hanem Istent! Ez két különböző dolog. Az utóbbi azt jelenti, hogy elismerem az Ő hatalmát felettem, és együttműködöm vele annak érdekében, hogy az Ő céljai megvalósuljanak.

A nép vezetőinek pedig tisztelet jár. Nem csak a kedvünkre való vezetőknek. A vezetőnek ugyanis – és itt nem csak az ókori királyra gondolok, hanem egy mai elnökre vagy kormányra is – nem az emberek pillanatnyi jólétét kell szem előtt tartani, hanem négy-öt, vagy akár nyolc-tíz évnél hosszabb távra is kell terveznie. Emiatt lehet, hogy nem lesz túl népszerű. Másrész soha nem tudhatjuk, hogy a nem kedvelt vezető milyen módon tölti be – akár akaratán kívül – az Isten tervét.

2. Engedelmesség

Mindannyian szolgák vagyunk – erről már volt szó korábban, már Péter levele kapcsán. Mindannyiunknak van főnökünk. Tehát egyikünk sem mondhatja, hogy nekem semmi közöm ahhoz, amit Péter itt mond. A mai fogalmakhoz kicsit közelebb hozva a dolgot, Péter itt arról beszél, hogy lelkiismeretesen végezzük a ránk bízott feladatot. A munkás a munkát, a diák a tanulást, a tanár a tanítást és így tovább. És nem azért, mert megfizetnek (pénzzel, vagy értékeléssel), vagy mert a kötelességünk, hanem azért, mert Isten helyezett bennünket arra a posztra, ahol vagyunk, és Ő rendelte fölénk azt is, akinek a rendelkezései szerint a feladatunkat végeznünk kell. Ne keverjük össze, itt nem Jézusról vagy a Szent Lélekről van szó, mint „főnökünkről”, hanem a testi, emberi főnökünkről. Neki talán még nehezebb engedelmeskednünk, mint Jézusnak. Ha ugyanis az Úr mond nekünk valamit, azt elengedhetjük a fülünk mellett, minden komolyabb látható következmény nélkül, de ha mondjuk egy dolgozó a főnöke szavaival tesz így, hamar az utcán találja magát. A keresztyén embernek meg kell tanulnia engedelmeskedni az Isten Szavának, és ezen keresztül a fölé rendelt ember szavának is. Vajon miért kívánja ezt tőlünk Isten? Miért nem küszöböli ki az emberi főnököket, miért nem ad nekünk közvetlen vezetést úgy, mint a lelki életünkben a Biblián és az imádságainkon keresztül? Őszintén nem tudom. De az embert ismerve ez talán még ennél is bonyolultabb lenne. Tehát én nem tudom megmagyarázni, miért kéri ezt tőlünk Isten, de azt tudom, hogy kéri. Tehát az alkalmazottak engedelmeskedjenek uraiknak: nem azért, mert jók és megérdemlik, vagy kegyetlenek és jobb nem szembe szegülni velük, hanem az Úrért, tehát az Isten iránti szeretetből. Figyelembe kell venni, hogy az apostol nem a rabszolgakérdés megoldásával foglalkozik, hanem egy adott helyzetben tanúsítandó magatartást tanácsol, mi se foglalkozzunk most a társadalmi igazságtalanság kérdésével.

3. Sérelem

És mi van a hátratétellel, az igazságtalan büntetéssel? Amikor nem én jutok előre a ranglétrán, hanem valaki más. Amikor sérelmet szenvedek? Erre hadd bíztassalak azzal, hogy Isten kegyelme van azon, aki igazságtalanul szenvedve nemcsak azt látja, hogy mit tett vele egy ember, hanem azt kutatja, hogy mit akar Isten azzal, amit annak az embernek vele szemben megengedett.

Akkoriban az alkalmazottakat, elsősorban a rabszolgákat, a legkisebb bűnért, lopásért, hazugságért vagy hanyagságért, keményen büntették, a keresztyén alkalmazottakat azonban pusztán a keresztyén hitük miatt bántották. És ismerve a történelmet, a bántás akkoriban nem csak megverés vagy börtönbezárás, hanem nem egyszer oroszlánokkal való felfalatás is lehetett. Adjunk hálát Istennek, hogy ma ez másként van. És ne feledjük, bármikor fordulhat a kocka!

A méltán kiszabott büntetés elviselésére mindenkinek van ereje, de az ártatlanul rámért szenvedés elviselésére csak Isten kegyelme adhat erőt. Annak a kegyelme, Aki egyetlen Fiát adta a kegyetlen kereszthalálra azért, hogy nekünk ne kelljen a bűn rabságában élnünk.

Befejezés

Tehát: A fölénk rendelt személyek iránt tisztelettel tartozunk, bármilyenek is, mégpedig azért, mert ez a kedves Isten előtt. Testvéreink iránt szeretettel tartozunk, akármilyenek, mert az Úrban testvéreink. Hogy Istennek mivel tartozunk, azt szerintem nem kell újra elismételnem. A sérelmeinket pedig Isten nagyobb dicsősége érdekében kell eltűrnünk, hogy ezzel is bizonyságot tegyünk engedelmességünkről.

Kedves Testvéreim! Legyünk Isten hű szolgái. Cselekedjük meg az Ő akaratát!