Buenos Aires
Írta Tóth L. Kristóf.
Az igehirdetés meghallgatható ide kattintva.
Lekció: 2Móz 20,1-18
Textus: Galata 5,11-14
11Engem pedig, testvéreim, ha még mindig a körülmetélkedést hirdetem, miért üldöznek? Hiszen akkor megszűnik a kereszt botránya. 12Bárcsak ki is metszetnék magukat, akik lázítanak titeket. 13Mert ti testvéreim, szabadságra vagytok elhívva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak. 14Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.”
Cím A kereszt botránya
Bevezetés
Kedves testvérek!
Ha egy szóban kellene összefoglalni a keresztyénség lényegét, akkor úgy gondolom, az a szó a szeretet lenne. Szeresd Istent és szeresd felebarátodat. Minden egyéb ebből indul ki. Pál sok téren feddi a galatákat, és bizony nekünk is volt mit magunkra vennünk az elmúlt hetekben – és a hátralévő időben is lesz még – ezekből a dolgokból, de egy dolog fontos: az, hogy mindennek hátterében a törvény összefoglalása van: „Szeresd felebarátodat!”
Ma a hivatásos szabadságról, a felelősségteljes szabadságról és a kereszt botrányáról szeretnék beszélni.
1. Hivatásos szabad
Szokás beszélni hivatásos katonáról, gépkocsivezetőről, hogy a múlt vasárnapi példára is visszautaljak egy pillanatra, hivatásos atlétáról. És szokás emlegetni, hogy bizonyos munkakörök, mint az orvosé, a mérnöké, a színészé nem csupán munka, hanem hívatás. Ezt a fogalom, hogy hívatás, azt takarja, hogy nem valamiféle józan megfontolás, számítás eredményeképpen választotta valaki az életpályáját, hanem valamiféle külső vagy belső, megfoghatatlan ösztönzés – tehetség, vonzalom, netalán isteni sugallat – hatására. Vagy legalábbis eredetileg ezt takarta. A lelkészi hivatás kinyilvánítottan hivatás, hiszen a felvételi alkalmával hangsúlyozottan előkerül az, hogy a felvételin és később a vizsgákon, kollokviumokon és az abszolutóriumon a belső elhívatottságot vizsgálni nincs mód, csupán azt teheti meg a professzori kar, hogy eldönti, a jelölt tudása megfelel-e arra, hogy az Egyház részéről külső elhívásban részesüljön, azaz felhatalmazzák arra, hogy igét hirdessen. Az, hogy az illetőből később milyen lelkész lesz, a szolgálat mutatja meg. Éles helyzetben derül ki, hogy találkozik-e a belső elhívatottság érzése a keresztyén közösség külső elhívásával.
A keresztyén közösségek egyik legproblémásabb területe, egyúttal konfliktusforrása az, hogy az elhívást nem lehet lemérni, és az emberi természet hajlamos arra, hogy ítélgessen, hogy hiányos ismeretek birtokában – vagy gyakran teljes hiányában – ítélje meg a másik ember elhívatottságát. Ezért sikerágazat a Sátán munkájában az, hogy mindezt kihasználva bizalmatlanságot csempésszen az emberek, a keresztyének közé.
Pedig a keresztyén ember: hivatásos szabad. A szabadságról korábban már volt szó, itt csak két félmondatban hadd idézzem fel, hogy az emberi szabadság csak a másik ember szabadságával való ütközésig terjed, és hogy az igazi szabadság az, amit Jézus Krisztus hozott el nekünk: a bűntől való szabadság. A szabadságot megteremtette a mi számunkra az Úr Jézus Krisztus áldozata, de erre csak úgy jövünk rá, hogy Tőle halljuk meg, hogy odafigyelünk a hívására. Ily módon szabadságunkat úgy szerezzük meg, hogy hallgatunk az elhívásra.
A keresztyén ember életének kiteljesedése az, hogy megszabadulva a bűn rabságából az igazságot hirdeti és az Isten kegyelmében él. Így értette Pál, hogy szabadságra vagyunk elhívva, és ezt akartam én is kifejezni azzal, hogy hivatásos szabad vagyok.
2. A felelősségteljes szabad
Az én korosztályom még alaposan megtanulta az iskolában, hogy a jog mellett mindig (!) ott kell legyen a kötelesség is. Csak annak van joga előhozakodni azzal, hogy joga van valamire, aki teljesítette a kötelességét. Ha nem fizettem ki a nyugdíjjárulékot, akkor nem követelhetek magamnak nyugdíjat, igaz? Legfeljebb megköszönhetem, ha mégis kapok. Nem tudom, manapság mennyire veszik az iskolában komolyan, de hogy a társadalomban egyre kevésbé, azt naponta látom.
A jog/kötelesség páros mellett épp ilyen fontos a szabadság kapcsolata a felelősséggel. A szabadság csak akkor értékes igazán, ha tartozik mellé felelősség is. Különben szabadosság lesz belőle. Ez a ritkán használt, kicsit régiesnek hangzó szó azt jelenti, amikor valaki a szabadságával visszaél. Olyan dolgokat tesz meg – vagy mulaszt el – a szabadságra hivatkozva, amelyek rombolják a közösséget, a társadalmat. Még teológus koromban hallottam egy idősebb hívő lelkésztől, hogy a keresztyén embernek mindent szabad megtennie! De nem muszáj! Az, hogy szabad vagyok, hogy bármit megtehetek, nem jelenti azt, hogy meg is kell tennem azt a bármit. Szabad vagyok arra, hogy bungee jumping halálugrást csináljak gumikötéllel a bokámon leugorjak egy hídról vagy egy daruról, de nem muszáj megtennem. Pál egy másik levelében, épp a szabados erkölcsökkel körülvett korinthusi keresztyéneknek írt első levelében tanítja: „Minden szabad, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden épít.”(10,23)
A galaták – ahogy ezt már nem először feltételezzük róluk, és szerintem joggal – nyilván megtettek „szabadságból” olyan dolgokat is, amelyekkel kárt okoztak maguknak vagy másoknak. A keresztyén embernek pedig példát kell mutatnia. Bár szabad arra, hogy megtegyen bizonyos dolgokat, de mégsem teszi, hogy nehogy egyeseket ezzel eltávolítson Istentől. Egy keresztyén ember is berúghat, szabad neki. De ha részegen fetreng az utcán a szomszédok előtt, vagy más hasonló csúnya dolgot tesz – amire bizony az alkohol ráveheti – akkor ezzel rombolja nem csak a maga megítélését, de Istenét is.
Ezért figyelmezteti Pál a galatákat arra, hogy szabadságuk nehogy visszafelé süljön el.
3. A botrány
Az a keresztyén ember életének egyik középpontja a botrány. Hát ez meg hogy lehet? A keresztyén embernek nem az a legfőbb jellemzője, hogy kerüli a konfliktust, csendes, és úgy él, hogy minél kevésbé vegyék észre? Nos, egyrészt valóban vannak olyan keresztyének, akik bocsánatot kérnek azért, hogy léteznek, és a keresztyén embernek valóban inkább konfliktus-megoldónak illik lennie, mint okozónak. De a keresztyén élet középponti botránya alatt nem a keresztyének által okozott botrányt értem, hanem amiről Pál beszél: a kereszt botrányát.
Akár a kétezer évvel ezelőtti közfelfogást és erkölcsöt, akár a mait vesszük alapértéknek, egy próféta, vallási tanító brutális megkorbácsolása, majd rablógyilkoshoz méltó módon való kivégzése felháborító. És akkor még nem vettük figyelembe azt, hogy mennyi jót tett az emberekért, akiket meggyógyított, táplált, feltámasztott. Manapság is sokan felháborodnak azon, ami kétezer éve történt, és mérgesek a zsidókra, mert azoknak a főemberei mondták ki az ítéletet, vagy a római katonákra, mert azok hajtották végre.
De a kereszt botránya nem ez. Ez sem. Hanem a kereszt botránya az, hogy az Isten Fiának kellett a kereszten az emberek bűneiért szenvednie és meghalnia. Ebben nem csak a Szanhedrin a ludas, a zsidó főtanács, akik elítélték, a római helyőrség, akik megkínozták és kivégezték, vagy a tömeg, akik inkább akarták Barabbást szabadon, hanem mi is. A mi bűneinkért – a tieidért és az enyéimért is! – szenvedett Krisztus. Ez a botrány! Az Isten évezredeken át beszélt az emberhez, próbálta megértetni velük, hogy mi módon tudják úgy vezetni az életüket, hogy az jó legyen, és mintha falnak beszélt volna. Végül kénytelen lett odaadni a Fiát, hogy ne teljesedjen be az emberiségen az egyébként jól megérdemelt végzete.
A szabadság nem teljesedhet be a keresztyénné lett ember életében, ha az nem hivatásos – azaz Jézus Krisztustól kapott –, és nem felelősségteljes.
Befejezés
Kedves testvéreim!
Úgy érzem, az elmúlt hónapokban elég alaposan körbejártuk azt a kérdéskört, hogy mi akadályozta meg a galatákat abban, hogy egyenesen és fáradhatatlanul kövessék az Úr Jézus útját és Isten akaratát. És Páltól talán néhány megfontolásra érdemes tanácsot is kaptunk arra, hogy mi magunk hogyan kerülhetjük el a hasonló helyzetet.
Ámen!
Textus: Galata 5,11-14
11Engem pedig, testvéreim, ha még mindig a körülmetélkedést hirdetem, miért üldöznek? Hiszen akkor megszűnik a kereszt botránya. 12Bárcsak ki is metszetnék magukat, akik lázítanak titeket. 13Mert ti testvéreim, szabadságra vagytok elhívva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak. 14Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.”
Cím A kereszt botránya
Bevezetés
Kedves testvérek!
Ha egy szóban kellene összefoglalni a keresztyénség lényegét, akkor úgy gondolom, az a szó a szeretet lenne. Szeresd Istent és szeresd felebarátodat. Minden egyéb ebből indul ki. Pál sok téren feddi a galatákat, és bizony nekünk is volt mit magunkra vennünk az elmúlt hetekben – és a hátralévő időben is lesz még – ezekből a dolgokból, de egy dolog fontos: az, hogy mindennek hátterében a törvény összefoglalása van: „Szeresd felebarátodat!”
Ma a hivatásos szabadságról, a felelősségteljes szabadságról és a kereszt botrányáról szeretnék beszélni.
1. Hivatásos szabad
Szokás beszélni hivatásos katonáról, gépkocsivezetőről, hogy a múlt vasárnapi példára is visszautaljak egy pillanatra, hivatásos atlétáról. És szokás emlegetni, hogy bizonyos munkakörök, mint az orvosé, a mérnöké, a színészé nem csupán munka, hanem hívatás. Ezt a fogalom, hogy hívatás, azt takarja, hogy nem valamiféle józan megfontolás, számítás eredményeképpen választotta valaki az életpályáját, hanem valamiféle külső vagy belső, megfoghatatlan ösztönzés – tehetség, vonzalom, netalán isteni sugallat – hatására. Vagy legalábbis eredetileg ezt takarta. A lelkészi hivatás kinyilvánítottan hivatás, hiszen a felvételi alkalmával hangsúlyozottan előkerül az, hogy a felvételin és később a vizsgákon, kollokviumokon és az abszolutóriumon a belső elhívatottságot vizsgálni nincs mód, csupán azt teheti meg a professzori kar, hogy eldönti, a jelölt tudása megfelel-e arra, hogy az Egyház részéről külső elhívásban részesüljön, azaz felhatalmazzák arra, hogy igét hirdessen. Az, hogy az illetőből később milyen lelkész lesz, a szolgálat mutatja meg. Éles helyzetben derül ki, hogy találkozik-e a belső elhívatottság érzése a keresztyén közösség külső elhívásával.
A keresztyén közösségek egyik legproblémásabb területe, egyúttal konfliktusforrása az, hogy az elhívást nem lehet lemérni, és az emberi természet hajlamos arra, hogy ítélgessen, hogy hiányos ismeretek birtokában – vagy gyakran teljes hiányában – ítélje meg a másik ember elhívatottságát. Ezért sikerágazat a Sátán munkájában az, hogy mindezt kihasználva bizalmatlanságot csempésszen az emberek, a keresztyének közé.
Pedig a keresztyén ember: hivatásos szabad. A szabadságról korábban már volt szó, itt csak két félmondatban hadd idézzem fel, hogy az emberi szabadság csak a másik ember szabadságával való ütközésig terjed, és hogy az igazi szabadság az, amit Jézus Krisztus hozott el nekünk: a bűntől való szabadság. A szabadságot megteremtette a mi számunkra az Úr Jézus Krisztus áldozata, de erre csak úgy jövünk rá, hogy Tőle halljuk meg, hogy odafigyelünk a hívására. Ily módon szabadságunkat úgy szerezzük meg, hogy hallgatunk az elhívásra.
A keresztyén ember életének kiteljesedése az, hogy megszabadulva a bűn rabságából az igazságot hirdeti és az Isten kegyelmében él. Így értette Pál, hogy szabadságra vagyunk elhívva, és ezt akartam én is kifejezni azzal, hogy hivatásos szabad vagyok.
2. A felelősségteljes szabad
Az én korosztályom még alaposan megtanulta az iskolában, hogy a jog mellett mindig (!) ott kell legyen a kötelesség is. Csak annak van joga előhozakodni azzal, hogy joga van valamire, aki teljesítette a kötelességét. Ha nem fizettem ki a nyugdíjjárulékot, akkor nem követelhetek magamnak nyugdíjat, igaz? Legfeljebb megköszönhetem, ha mégis kapok. Nem tudom, manapság mennyire veszik az iskolában komolyan, de hogy a társadalomban egyre kevésbé, azt naponta látom.
A jog/kötelesség páros mellett épp ilyen fontos a szabadság kapcsolata a felelősséggel. A szabadság csak akkor értékes igazán, ha tartozik mellé felelősség is. Különben szabadosság lesz belőle. Ez a ritkán használt, kicsit régiesnek hangzó szó azt jelenti, amikor valaki a szabadságával visszaél. Olyan dolgokat tesz meg – vagy mulaszt el – a szabadságra hivatkozva, amelyek rombolják a közösséget, a társadalmat. Még teológus koromban hallottam egy idősebb hívő lelkésztől, hogy a keresztyén embernek mindent szabad megtennie! De nem muszáj! Az, hogy szabad vagyok, hogy bármit megtehetek, nem jelenti azt, hogy meg is kell tennem azt a bármit. Szabad vagyok arra, hogy bungee jumping halálugrást csináljak gumikötéllel a bokámon leugorjak egy hídról vagy egy daruról, de nem muszáj megtennem. Pál egy másik levelében, épp a szabados erkölcsökkel körülvett korinthusi keresztyéneknek írt első levelében tanítja: „Minden szabad, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden épít.”(10,23)
A galaták – ahogy ezt már nem először feltételezzük róluk, és szerintem joggal – nyilván megtettek „szabadságból” olyan dolgokat is, amelyekkel kárt okoztak maguknak vagy másoknak. A keresztyén embernek pedig példát kell mutatnia. Bár szabad arra, hogy megtegyen bizonyos dolgokat, de mégsem teszi, hogy nehogy egyeseket ezzel eltávolítson Istentől. Egy keresztyén ember is berúghat, szabad neki. De ha részegen fetreng az utcán a szomszédok előtt, vagy más hasonló csúnya dolgot tesz – amire bizony az alkohol ráveheti – akkor ezzel rombolja nem csak a maga megítélését, de Istenét is.
Ezért figyelmezteti Pál a galatákat arra, hogy szabadságuk nehogy visszafelé süljön el.
3. A botrány
Az a keresztyén ember életének egyik középpontja a botrány. Hát ez meg hogy lehet? A keresztyén embernek nem az a legfőbb jellemzője, hogy kerüli a konfliktust, csendes, és úgy él, hogy minél kevésbé vegyék észre? Nos, egyrészt valóban vannak olyan keresztyének, akik bocsánatot kérnek azért, hogy léteznek, és a keresztyén embernek valóban inkább konfliktus-megoldónak illik lennie, mint okozónak. De a keresztyén élet középponti botránya alatt nem a keresztyének által okozott botrányt értem, hanem amiről Pál beszél: a kereszt botrányát.
Akár a kétezer évvel ezelőtti közfelfogást és erkölcsöt, akár a mait vesszük alapértéknek, egy próféta, vallási tanító brutális megkorbácsolása, majd rablógyilkoshoz méltó módon való kivégzése felháborító. És akkor még nem vettük figyelembe azt, hogy mennyi jót tett az emberekért, akiket meggyógyított, táplált, feltámasztott. Manapság is sokan felháborodnak azon, ami kétezer éve történt, és mérgesek a zsidókra, mert azoknak a főemberei mondták ki az ítéletet, vagy a római katonákra, mert azok hajtották végre.
De a kereszt botránya nem ez. Ez sem. Hanem a kereszt botránya az, hogy az Isten Fiának kellett a kereszten az emberek bűneiért szenvednie és meghalnia. Ebben nem csak a Szanhedrin a ludas, a zsidó főtanács, akik elítélték, a római helyőrség, akik megkínozták és kivégezték, vagy a tömeg, akik inkább akarták Barabbást szabadon, hanem mi is. A mi bűneinkért – a tieidért és az enyéimért is! – szenvedett Krisztus. Ez a botrány! Az Isten évezredeken át beszélt az emberhez, próbálta megértetni velük, hogy mi módon tudják úgy vezetni az életüket, hogy az jó legyen, és mintha falnak beszélt volna. Végül kénytelen lett odaadni a Fiát, hogy ne teljesedjen be az emberiségen az egyébként jól megérdemelt végzete.
A szabadság nem teljesedhet be a keresztyénné lett ember életében, ha az nem hivatásos – azaz Jézus Krisztustól kapott –, és nem felelősségteljes.
Befejezés
Kedves testvéreim!
Úgy érzem, az elmúlt hónapokban elég alaposan körbejártuk azt a kérdéskört, hogy mi akadályozta meg a galatákat abban, hogy egyenesen és fáradhatatlanul kövessék az Úr Jézus útját és Isten akaratát. És Páltól talán néhány megfontolásra érdemes tanácsot is kaptunk arra, hogy mi magunk hogyan kerülhetjük el a hasonló helyzetet.
Ámen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése