Prédikáció 2006. szeptember 3.

Lekció:	Fil 1,1-30
Textus:	Fil 1,27-30
Csakhogy a Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek, hogy akár odamegyek és látlak titeket, akár távol vagyok, azt halljam rólatok, hogy megálltok egy Lélekben, egy szívvel, együtt küzdve az evangélium hitéért, 28és hogy semmiképpen meg nem rémültök az ellenfelektől. Ez nekik a kárhozat, nektek pedig az üdvösség jele lesz: mégpedig az Istentől. 29Mert nektek nemcsak az adatott meg a Krisztusért, hogy higgyetek benne, hanem az is, hogy szenvedjetek érte, 30és hogy ugyanabban a küzdelemben álljatok, amelyet tőlem láttatok, és amelyet most rólam hallotok.
Cím:	Kinek a szeme előtt?

Bevezetés

A lekcióból, illetve a korábbi alkalmakból ismerős Pál apostol megjelenésének története a macedóniai Filippiben. Ez az a nevezetes város, amelynél csatát vívott egymással Antóniusz és Julius Cézár, miután az utóbbi Rómában így figyelmeztette egykori szövetségesből lett vetélytársát: Találkozunk Filippinél. Pál 50 tavaszán Szilász és Timótheus kíséretében érkezett Filippibe. Igehirdetése nyomán egy kicsi, valószínűleg főként asszonyokból álló gyülekezet alakult. Az első megtérő Lidia, a thiatirai bíborárusnő volt, akinek a hajléka lett a gyülekezeti élet középpontja. Pál szolgálata miatt rövidesen ellentét támadt, amely Pálék megvesszőzéséhez és bezárásához vezetett. Miután kiszabadult, Pál elutazott Filippiből. Összesen mindössze néhány nap volt az ott-tartózkodása. (ApCsel 16,12).

Pál távozásakor Lukács evangélista a gyülekezetben maradt, s valószínű, hogy ő lett a gyülekezet első vezetője és gondozója. Bár a gyülekezethez kezdetben zsidó keresztyének tartozhattak, a gyülekezet további fejlődésében pogánykeresztyén jelleget mutat.

Legfőképpen a gyülekezet helyzete adott okot az írásra. Nem annyira a gyülekezet belső nehézségei, mint inkább a kívülről fenyegető veszedelmek és kísértések teszik szükségessé, hogy állhatatosságra és a lelki egység megőrzésére buzdítsa a gyülekezetet.

Számomra a nagy kérdés az volt a mai igében, hogy mi a legfontosabb? Az, hogy a világ szeme előtt vagyunk, hogy az apostolé előtt, vagy az Úré előtt? Netalán, hogy önmagunk szeme előtt?

1. A világ szeme előtt

Akik közöttünk élnek, kilencven százalékban nem keresztyének a szó igazi ételmében. De mi közöttük élünk. Úgy is, mint Gyülekezet, és úgy is, mint keresztyén ember. S nem csak élünk, hanem szolgálunk is. Ha nem teszünk semmit, akkor azzal, ha sokat teszünk, akkor azzal.

A világ – és ne csak egy arctalan, személyiség nélküli tömeget lássunk most magunk előtt, hanem mondjuk azt az embert, akivel a legkevésbé szívesen találkozunk össze az utcán – szemében egyszerre vagyunk gyöngék, elesettek és erősek. Előbbi miatt lesajnálhatnak bennünket, az utóbbi miatt félhetnek tőlünk. Ne feledjük el, hogy aki nem ismeri az Urat, az a keresztyének élete, viselkedése nyomán fog képet alkotni róla, tehát az Úr hatalmát és erejét is tulajdoníthatják nekünk!

A lesajnálás távol tarthatja a világot, a velünk találkozó embereket a Gyülekezettől, a félelem azonban Istentől magától, mert láthatják a szemünkben visszatükröződni az örök kárhozatuk fényét, pontosabban sötétségét.

2. Az apostol szeme előtt

Nem csupán konkrétan Pál apostolról van szó, hanem mindazokról, akik küldetéssel jönnek az Úrtól egy közösségbe. Akik elvégzik a rájuk bízottakat, aztán mennek tovább. Egy nap, két hét, tíz év, vagy akár évtizedek után. Mert bár a közösség tagjai kicserélődnek egy nemzedék alatt, maga a gyülekezet megmarad.

Erősek vagyunk, mert az apostol nem csak látja, hanem ismeri is a tűz fényét a szemünkben.

Van hitünk. Aki eljött Filippiben, vagy Buenos Airesben a gyülekezetbe, annak van hite. Hogy mekkora, az megint más kérdés. De vajon érdemes-e méricskélni? Ha van egy kis darab sajtom, akkor megeszem, vagy vágyakozom a nagyobbra, miközben éhezem?

Szenvedésünket látja az apostol, és együtt érez, mert ő is keresztülment, és keresztül is fog még sok szenvedésen menni.

3. Az Úr szeme előtt

Valójában minden dolgunk ott megy végbe! „Isten szeme mindent lát, ne lopd el a léniát!” Figyelmeztette a régi jelmondat a diákokat arra, hogy a vonalzó eltulajdonítása vétek. Mosolygunk ezen, és valóban mosolyognivaló, azonban az tény, hogy igazából minden dolgunk Isten szeme előtt megy végbe. Isten tiszteli személyiségi jogainkat, nem leskelődik be a magánéletünkbe, mint a kém-műholdak, de szavaink, tetteink, gondolataink, amelyeket nem osztunk meg másokkal, mégis tudomására jutnak. Akit ez zavar, elzárhatja előle. Isten ugyanis úriember. Nem tolakszik. Ő nem kíváncsiskodni akar, nem élvezkedni rajtunk, nem csámcsogni esetlenségünkön, vagy hibáinkon, hanem segíteni akar. Azt akarja, hogy higgyünk benne, és elfogadjuk a segítségét.

Hitünket pedig senki nem gyarapíthatja, csak az Úr maga. És Ő is csak akkor, ha hagyjuk.

Szenvedésünket látja, a lehető legjobban látja, hiszen – magyarázatként csak egyetlen szó kell: a kereszt. És enyhet ad. Ő tud egyedül enyhet adni.

4. Önmagunk előtt

Végül gondoljuk végig, milyennek látjuk magunkat, megismerve a világ, az apostol és az Úr nézőpontját?

§ gyávának és gyöngének, vagy az Úr oldalán erősnek?

§ bűnösnek, vagy megmentettnek?

§ szenvedőnek, vagy a tényeket mérlegre tevőnek?

§ a sors játékszerének, vagy az Úr mellett tudatosan döntőnek?

§ üdvösségre, vagy kárhozatra tartónak?

§ vesztesnek, vagy győztesnek?

Befejezés

Pál az Úr oldalán (és csak ott!) győztes. Megmenekült Jézus vére árán. Mérlegre tette a tényeket, győzött és üdvösségre jutott. Az ő szeme előtt legyen az életünk? Vagy a világé előtt? Netán az Úré előtt?