Prédikáció 2006. október 1.

Lekció: Ézs 40,1-26

Textus: Márk 1,1-11

Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete, ²amint meg van írva Ézsaiás próféta könyvében: „Íme, elküldöm előtted követemet, aki elkészíti utadat; ³kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!” ⁴Történt pedig, hogy János keresztelt a pusztában, és hirdette a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára. ⁵Akkor kiment hozzá Júdea egész vidéke, kimentek a jeruzsálemiek is mind, és - amikor megvallották bűneiket - megkeresztelte őket a Jordán vizében. ⁶János ruhája teveszőrből volt, derekán bőrövet viselt, sáskát evett, meg erdei mézet, ⁷és ezt hirdette: „Utánam jön, aki erősebb nálam, és én még arra sem vagyok méltó, hogy lehajolva saruja szíját megoldjam. ⁸Én vízzel kereszteltelek meg titeket, ő pedig Szentlélekkel fog megkeresztelni.” ⁹Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban. ¹⁰És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek mint egy galamb; ¹¹a mennyből pedig hang hallatszott: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.”

Cím: A keresztség lényege

Bevezetés

A bibliai sorrendben második evangélium szerzője Márk evangélista. Az ő zsidó neve Jochanan (ebből van a Jónás is), azaz János, római neve pedig Márkus (nagy kalapács). Jeruzsálemben élt, anyja Mária, házukban gyakran gyűltek össze az első gyülekezet tagjai és vezetői. Barnabás rokona, közelebbről unokaöccse, eleinte Pál kísérője volt, annak első missziói útján azonban elvált tőle (ApCsel 12,25; 13,13). Amikor ezért Pál vonakodott őt második missziói útjára magával vinni, Barnabással együtt Ciprusba ment (Csel 15,36–39). Az antiókhiai misszióban továbbra is Pál munkatársa volt (Filem 24); Pál ajánlotta őt a kolossébeli gyülekezetnek (Kol 4,10). Valószínűleg ő lehetett az a tanítvány, aki Jézus elfogatásakor a Getsemáné kertből ruháit hátrahagyva menekült el (Mk 14,51–52). A korai keresztyén hagyomány úgy szól róla, mint „Péter tolmácsa” és az alexandriai gyülekezet megalapítója.

Azért hangsúlyoztam az előbb, hogy a bibliai sorrendben második Márk evangéliuma, mert a 60-as években keletkezett, így az időrend szerint bizony megelőzi a 80 körül íródott Mátéét. János Márk – hiszen ez a valódi teljes neve – nem volt a tizenkét tanítvány között, mégis legelsőként ő foglalta írásba mindazt, amit fontosnak érzett továbbadni az Úr Jézussal kapcsolatban. A Márké a legrövidebb evangélium, ennek ismeretében írja meg Lukács, Máté és János (ebben a sorrendben) a magáét. Az evangéliumok különbözőségeiről annyit illik tudni, hogy a négy evangélista négy különböző szempontból írta le a Jézus-eseményt, és egymást kiegészítve mutatják be, ki volt, miről és kiről tanított és mit tett a Názáreti.

1. Az előkészítés

Sok-sok évszázaddal Jézus ideje előtt élt egy próféta, aki az Örökkévaló Isten szavát hirdette. Azét az Istenét, aki megteremtette a világot, Aki kiválasztotta a maga számára, majd megmentette a rabságba került népét. Nem egyszer megmutatta Isten, hogy gondot visel teremtményeire, és az a leghőbb vágya, hogy mind megismerjék az Ő szeretetét. Ézsaiás próféta azt is megkapta az Úrtól, hogy láthatta és próféciájában továbbadhatta a későbbi nemzedékeknek a megmentő eljövetelét. Átélhette annak az örömét, hogy bár sok évszázad múltán, sok-sok szenvedés és nyomorúság után, de eljön az Úr szenvedő szolgája, aki magára veszi és elszenvedi az embereknek a hűtlenségükből származó büntetését.

Keresztelő Jánosnak megadatott, hogy ő legyen a Messiás útjának előkészítője. Abból, ahogy János Márk leírja a Keresztelő öltözetét és életmódját (pusztában lakás, teveszőr ruha, sáska és méz táplálék), láthatjuk, hogy egy igazi názirral van dolgunk. A názir fogadalmat tettet jelent, olyan férfit, aki annak érdekében, hogy Istent szolgálja, lemond a civilizáció „áldásairól”, és csak azzal foglalkozik, hogy az Úrtól jövő üzenetet meghallja és továbbadja. János valóban zsarolhatatlan és elhallgattathatatlan ember volt, az ószövetségi próféták utolsója. Heródes is csak a fejét levágatva tudott szavától megszabadulni.

János Márknak pedig megadatott, hogy tanúságot tegyen Jánosról is, és az Úr Jézusról is. Nyilván ő is kiment a júdai és jeruzsálemi sokasággal a Jordánhoz Jánost megnézni, és tanúja is lehetett annak, amikor a Szent Lélek leszállt az Úrra. És akár lehetett ez az élmény az, ami elindította, hogy az Urat keresve bűnbánatra jusson, örökéletet kapjon, és szolgálatba álljon.

2. A megtérés keresztsége

A zsidó vallásban komoly szerepe volt és van a korabeli higiéniai viszonyokat figyelembe véve egyedülálló rituális mosakodásoknak. Az Istentiszteletre menéskor komoly tisztálkodásnak kellett a szolgálatokat végzőknek keresztülmenni, de még az asszonyoknak is kötelező volt a menstruáció végeztével fürdőbe – mikvébe – menni és megtisztálkodni. Ez a művelt Európában még sok évszázadon át – igazából a 19. századig! – nem volt általános!

A vallási megújulási mozgalmak gyakran hirdettek meg megtisztulási, mosakodási programokat, melyek során az embereket valamilyen szertartás során megmosták, leggyakrabban a szó valódi értelmében. János keresztsége azonban nem illeszkedett bele ezeknek a sorába. Nyilván sokan mentek ki megnézni az új prófétát azzal, hogy egy újabb rituális tisztálkodási ceremóniának legyenek a tanúi, ami aztán igazából nem sok eredménnyel jár. Keresztelő János azonban olyan dologról beszélt, amire sokan kezdték hegyezni a fülüket. Azt találta mondani, hogy az odáig rendben van, hogy idejöttök, és megtisztulási szándékotokat kifejezitek, és ennek jeléül és lenyomlak benneteket a víz alá, de ez az igazi és teljes megtisztuláshoz kevés. Ha nem történik meg belül az a változás, amit csak és egyedül az Úr Jézus befogadása hozhat meg, akkor a testetek talán kicsit tisztább lesz egy darabig, de a ruhátok és a hajatok megszárad, és ugyanolyan kárhozatra méltó bűnösök maradtok, mint voltatok. Mert bűnöket csak a megtérés – azaz a Jézussal való kapcsolatfelvétel – keresztsége tudja eltörölni. Nem a víz vagy a cselekmény maga, hanem a vér. Jézussal a megtérésben veszi fel az ember a kapcsolatot, és e kapcsolat nélkül a víz csak H₂O marad.

Ez nem csak az akkor a Jordán mellé kiözönlő zsidó sokaságot sokkolta némiképp, hanem azóta is minden embert, aki az Írás igazi értelmét keresve találkozik a keresztség eseményével. Aki azt várja, hogy kap majd egy szertartást, aminek végeztével úgy érezheti, hogy megtett mindent, és ezzel lezártnak tekintheti az ügyet, nagyon csalódik. Azok is, akik úgy vélik, hogy annak idején, amikor őket megkeresztelték a szüleik, vagy ők megkereszteltették a gyerekeiket, megváltották nekik a belépőjegyet a mennybe. De ha a víz lefolyása után visszatérünk a világba úgy, hogy nem leszünk az Úr Jézus követői, akkor a keresztvíz nem lesz több, mind egy pár csepp csapvíz. Jézus követői azonban az Úr vérét kapják, hogy megtisztuljanak általa.

3. A keresztség eredménye

Aki nem jut el János keresztségétől Jézuséig, azaz a víztől a Szent Lélekig, soha nem fogja megtapasztalni azt a felismerést, hogy Jézus az Atya Isten szeretett Fia, akiben Ő gyönyörködik. A Gyülekezet küldetése pedig ez. Azokat az embereket, akiket tudtuk és néha – ez utólag derül ki – akaratuk nélkül keresztvíz alá tartottak, megismertetni az igazi Jézussal, hogy a szertartásból élet legyen. Hogy a keresztség ne álarc legyen, ne fedezék, ami mögé el lehet bújni, ne olyan biztonsági öv, ami nincs igazából semmihez odarögzítve, és ha valóban baj van, semmit nem ér.

A Szent Lélekkel való megkeresztelés nem egy második, az előbbitől különböző és misztikusabb szertartás, hanem a valóságos és életet gyökeresen megváltoztató személyes találkozás. A vízkeresztség gyakorlatilag a döntés, a megtérés aktusa, és a Jézus követésének az emberek előtti vállalása, míg a Szent Lélek keresztsége az ember négyszemközti, bizonyos szempontból intim kapcsolatfelvétele az Úr Jézussal. A vízkeresztség a meghívó elfogadása, a Szent Lélek keresztség a megérkezés a partira.

Befejezés

A lelkészi hivatalban, az egyházi adminisztrációban az a kérdés hangzik el, hogy meg vagy-e keresztelve. A keresztlevél azonban csak a vízkeresztséget tanúsítja. Mint ilyen tehát távolról sem biztosíték a mennyek országába való bejutásra. A gyülekezeti tagok mindegyike meg van keresztelve vízzel – hiszen az egyházi törvények értelmében ez az egyháztagság feltétele – ezért azt kérdezem tőled: Meg vagy-e keresztelve Szent Lélekkel? Van-e élő, mindennapi kapcsolatod az Úr Jézussal? Szolgálod-e Őt? Vagy csak elbújsz a keresztleveled mögé, mert attól félsz, hogy ha Jézus maga jelenik meg előtted, akkor a dédelgetett bűneid napvilágra jönnek, és meg kell tőlük szabadulni?

Szedd össze a bátorságod, és szólítsd meg hát az Úr Jézust!