Úrnapi Igehirdetés, 2007. június 3.

Buenos Aires, 2007. június 3.

Írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Ézsaiás 53

Textus: 1Péter 2,21-25

Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek: ²²ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját, ²³mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél. ²⁴Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg. ²⁵Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez.

Cím: Mit tett értünk Jézus?

Bevezetés

Érdemes néha a közhelyek szintjénél mélyebben végiggondolni, kinek-minek köszönhetjük, hogy most itt vagyunk. S ha ezt megtesszük, a végén – ha őszinték vagyunk – el kell hogy jussunk az Úr Jézushoz. Mert Ő az, akinek a tette nyomán itt lehetünk, mint egyének, mint gyülekezet, mint a keresztyén egyház része. És szándékosan mondtam egyes számban, hogy tette, és nem tettei. Ugyanis sok dolgot tett az Úr Jézus – és tesz ma is – ami miatt hálásak lehetünk Neki. De a legfontosabbat 2000 éve a kereszten tette, mégpedig azt, hogy meghalt értünk és helyettünk. A sok minden tényező előtt (!) ez a legfontosabb, amiért ehelyt most hálát adnunk érdemes.

Ez ráadásul egy csodálatos kapcsolópont a többi keresztyénekkel a világ minden részén, és minden felekezet tekintetében. Amelyik ember ugyanis vallja ezt, azt testvéremnek tekinthetem, vagy legalábbis már van tárgyalni valóm Istennel kapcsolatban, mindegy, milyen felekezethez tartozik. Aki nem vallja, azzal nincs. És ez az, ami összeköt mindazokkal, akik Krisztust követik, ami által – hiába vagyunk itt most kevesen – részei vagyunk a világméretű Istentiszteletnek.

Istentiszteleteink kérdése: Mit tett értünk Jézus. A mai válasz: szívátültetést, golyóálló mellényt és hazavezető utat adott nekünk.

1. Meghalni a bűnnek és az igazságnak élni

Ki az az épelméjű ember, aki meg akar halni? Bizony van ilyen. Olyan ember, aki nem unta meg az életét, nem pszichiátriai eset, nem öngyilkosjelölt. Aki élni akar, ezért meg akar halni. Valóságosan, nem jelképesen. Nem hiszitek? Rendben, bebizonyítom. Egy szívbeteg, akinek menthetetlen a szíve, várólistán van. Egyszer váratlanul megcsörren a mobiltelefonja. A kórháza értesíti, hogy ha egy órán belül beérkezik a kórházba, és mindent rendben találnak nála (nem ivott alkoholt, nem szedett gyógyszert, nem lázas, és a többi), akkor kap egy új szívet. Bemegy, izgatott, fél, de meg akar halni. Azért, hogy élhessen. Ahhoz ugyanis, hogy megkaphassa a donor szívét, és ezáltal tovább élhessen, az orvosoknak meg kell állítaniuk a szívét, hogy kivehessék, és a helyére bevarrhassák az új szívet. Ha ez a beteg nem hal meg, nem áll le a szíve, akkor hamarosan meghal. Ha meghal, és a szíve a kórházi hulladékba kerül, vagy jobbik esetben a laboratóriumba, spirituszba, hogy tanulmányozhassák, akkor élni fog.

Ez történik a keresztyén életében is. Fehér köpenyek, bemosakodás, lélegeztetőgép és szike nélkül. Egy parókián az egyik szoba arra szolgált, hogy akik eljutottak a megtérés küszöbére, ebbe a helyiségbe elvonulva magukban, vagy egy általuk kiválasztott segítővel megtehették a döntő lépést. A lelkész kiírta az ajtajára: „MŰTŐ”. Amikor megláttam ezt a kiírást, elnevettem magam. De később megtapasztaltam, hogy véresen komolyan gondolta. Nem volt a fele se tréfa. A megtérés a szívműtéthez hasonlítható. Éppen úgy új életet, új lehetőséget kap vele az ember. És ugyanúgy el is lehet puskázni.

Amikor az ember megtér, és megkapja az új szívét, ami már csak Istenért dobog, a Sátán elveszíti felette az irányítást. Ugyanis az ember régi szíve volt az ő kezében. S mivel e régi szív a szemétre került, és az új szív Istené, a Gonosznak nincs semmi hatalma a megtért ember felett. Még akkor sem, ha a megtért ember néha elhiszi neki, hogy van. De ez hazugság. A régi, bűnös szívedet el kell vetned, és az új szíveddel az igazságnak, Istennek kell élned. Ez a megtérés lényege, ezen az úton juthatsz el bizonyosan a Mennybe.

2. Jézus sebeivel gyógyultunk meg

Ne féljetek, nem jövök újabb kórházi szemléltetéssel. Ez a mondat, hogy Jézus sebeivel gyógyultunk meg, csupán annyit jelent, hogy ő kapta azokat a sebeket, amiket nekünk kellett volna. Ennyi és nem több.

A rendőrök golyóálló mellényt viselnek. Mit gondoltok, ha rálőnek egy rendőrre, akkor ő vidáman továbbsétál? Nem érez semmit abból, hogy eltalálták? Ha így gondolod, akkor nagyot fogsz csalódni, ha egyszer ki kell próbálnod a mellényt. Bizony, ha lelőnek egy golyóálló mellényt viselő embert, az megemlegeti jó darabig! Életben marad, mert a mellény nem engedi át a lövedéket, de a becsapódás erejét igencsak megérzi. Kék foltok, rosszabb esetben egy bordatörés vagy –repedés. De megmenti az életét. Nincs olyan bolond, aki azzal, hogy ilyen mellékhatásai vannak, nem veszi fel a mellényt, ha olyan helyre megy, ahol rálőhetnek.

Krisztus viselte el a kereszten elszenvedett áldozata során a mi bűneinkért kijáró fájdalmat. Ha nekünk az életünk során bármilyen nagy fájdalmat kell elviselnünk, az csak a „maradék fájdalom”, ami abból maradt, aminek a halálos részét Jézus áldozata felfogta helyettünk. És azért van ez a „maradék”, hogy megértsük, mit tett értünk az Úr Jézus. Nem tudom, hogy ha fel lehetne találni olyan golyóálló mellényt, amiben semmit nem lehet érezni (ha nem lenne fizikai képtelenség), akkor rendszeresítenék-e. Nem kerülne-e a fiók mélyére. Az esetleges alkalmazása nem tenné-e felelőtlenné a rendőröket? Ha az életünk teljesen fájdalommentes lenne, akkor jelentene-e bármit is, amit Péter mondott: „az ő sebei által gyógyultatok meg”?

3. Visszatértünk

És végül tudnunk kell, hogy frissen átültetett szívünkkel, a golyóálló mellényünkkel honnan jövünk és hová tartunk. Péter itt is világos: eltévedtünk az eredeti (helyes) útról, és valami olyanra tévedtünk, amin a pusztulásba tartottunk. Mentségünk, hogy nem tudtuk, hogy rossz az út. Ezért az Úr senkit nem hibáztat, aki nincs tisztában ezzel. De akik számára már világos, azoknak nincs kibúvó, vissza kell térni a helyes útra. Egy kétéves gyerektől nem lehet elvárni, hogy mindig mindenkinek köszönjön. De egy hatévestől már el lehet várni. Aki első alkalommal folyamodik tartózkodási engedélyért, annak el lehet nézni, hogy még nem ért elég jól spanyolul, hogy egyedül intézze a dolgait. De aki már végleges letelepedésért folyamodik, annak már tudnia kell annyira, hogy megértsen mindent.

Testvéreim! Közöttetek nincs senki, aki azt mondhatná: én nem tudtam arról, hogy Krisztus mit tett értem, és én mivel tartozom neki mindezért. Ugyanis a templomban legalább ez minden vasárnap elhangzik. Legalább egyszer életedben te is hallottad. Tehát már nem vagy tudatlan, nem csatangolhatsz összevissza. Döntened kell, hogy kit követsz. Jézus megteremtette a lehetőséget, hogy visszatérj a helyes útra. Ha nem élsz vele, magadra vess. Előbb-utóbb kilökődik az új szíved – mert az isteni ajándék nem fér össze a bűnös életmóddal –, majd a golyóálló mellényed is elhasználódik, és nem kaphatsz újat, mert szakítottál azzal, akitől kaphatnál.

Az utunk hazafelé vezet – nem a koporsó vagy a temető felé! Az enyém biztosan nem. Otthonunk, ahová az Úr Jézus vissza akar vezetni bennünket, a menny. Ő megtette azt, ami által rálelhetünk az odavezető útra. Csak rajtad múlik, hogy rálépsz-e.

Befejezés

Föl vagyunk szerelve, meg vagyunk védve, rá vagyunk terelve a hazavezető útra. (Elnézést a sok fáért és macskáért!) Az Úr Jézus Krisztus mindent megtett értünk, amit megtehetett. De nem térhet meg helyettünk. Nem adhatja át önmagának az életünket helyettünk. Nem élhet keresztyén életet helyettünk. Nem imádkozhat, nem hallgathat prédikációkat, nem tehet bizonyságot helyettünk. Ezeket nekünk kell megtennünk. De a nehezét Ő már megtette. Rajta, induljunk, cselekedjünk! Éljünk!

Ámen!

Ünnepi Igehirdetés, 2007. május 27, Pünkösd

Buenos Aires, 2007. május 27.

Írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: ApCsel 2,1-13

Textus: Textus: Róma 8,3-7

³Amire ugyanis képtelen volt a törvény, mert erőtlen volt a test miatt, azt tette meg Isten, amikor a bűn miatt tulajdon Fiát küldte el a bűnös testhez hasonló formában, és kárhozatra ítélte a bűnt a testben, ⁴hogy a törvény követelése teljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint. ⁵Mert akik test szerint élnek, a test dolgaival törődnek, akik pedig Lélek szerint, a Lélek dolgaival. ⁶A test törekvése halál, a Lélek törekvése pedig élet és békesség, ⁷minthogy a test törekvése ellenségeskedés Istennel, mert az Isten törvényének nem veti alá magát, és nem is tudja magát alávetni.

Cím: Az igazi pünkösd

Bevezetés

A húsvét utáni ötvenedik napon ünnepli a nyugati keresztyén egyház a pünkösd ünnepét. Maga a magyar pünkösd, vagy például az angol pentecost szó a görög πεντεκοστη-ből származik amely simán ötvenedik-et jelent. A zsidók által ünnepelt Sávuót, amely az idén kis híján egybeesett a mi pünkösdünkkel (szerdán volt), magyar neve is Hetek Ünnepe, többek között azért, mert hét hét telt el a zsidó húsvét, a Peszach óta.

Tehát ez az ünnep, amit most ülünk, már évezredek óta szorosan összefügg a húsvéttal!

1. Az igazi pünkösd Jézus eljövetelével kezdődött

Sokaknak már a könyökén jön ki, hogy minden ünnepen elhangzik ugyanaz a pár mondat, kissé mindig másképp, de lényegében azonosan. Ez alkalommal két mondatban így: Soha nem éled át az igazi ünnepet addig, amíg meg nem érted, hogy egyik sem lóg a levegőben egyedül. Csak akkor lesz valódi a pünkösdöd, ha ráébredsz, hogy az szerves folytatása a karácsonynak és a húsvétnak. Éppen emiatt kell a kályhától elkezdeni. Karácsony azért jött létre, mert Isten megelégelte az emberek bűneit, mint Nóé idejében, de ígérete miatt, amit a bárkával megmenekülteknek tett, megkötötte a kezét: nem küldhetett újabb özönvizet. Bár az akkori emberiség bőven megérdemelte volna, ahogy a mai is. Isten tehát azt a megoldást választotta, hogy Jézusban egyetlen egy Fiát emberi testbe szorítva az emberek közé küldje azért, hogy megmutassa nekik kegyelmét, és hogy ráhelyezhessék bűneiket, mint egy áldozati bárányra. A kereszten a tökéletes áldozat bemutattatott, amikor Jézus ajkait elhagyta a nevezetes szó: elvégeztetett, ami az Úr Jézus szájából valahogy így hangozhatott héberül: nishlóm (םלשנ). Itt azonban nem ért véget semmi, csak a bűn korlátlan hatalma az ember fölött. Harmadnapra rá, vasárnap hajnalra kész volt az Úr Isten legcsodálatosabb meglepetése az emberiség számára: az üres sír. Jézus feltámadt, és ezt ünnepeljük meg húsvétkor. Bár e pontnál gyakran véget ér a figyelmünk, maga az evangélium egészen a mennybemenetelig követi az eseményeket, amelyre húsvét után negyven nappal került sor. Az Apcsel azonban tovább viszi az eseményeket, és elénk tárja a tíz nappal későbbi pünkösd csodáját, ahogy azt korábban a lekcióban hallhattuk. És még itt sem ér véget a Biblia, mert rengeteg további esemény van megírva benne. Sőt, aki olvasta a Szentírást, az tudja, hogy igazából nincs vége, mert az embernek a saját életével kell tovább írnia azt.

A pünkösd igazi lényege az ember felszabadulása. De az, aki nincsen tudatában annak, hogy rab, nem akar kiszabadulni. Egyszer felfedezők érkeztek egy távoli, Csendes-óceáni szigetre, amely olyan messze volt minden más szárazföldtől, hogy a szigetről, de még messze kievezett csónakról sem lehetett mást látni, csak a végtelen tengert. Miután sikerült a helyiek nyelvét megtanulni, a felfedezők megkérdezték a bennszülöttektől: Nem gondoltatok arra, hogy elmenjetek erről a szigetről egy másikra? A bennszülöttek így feleltek: Amíg ti nem jöttetek ide, nem is sejtettük, hogy van másik sziget! Jézus azért jött, hogy megmutassa, van másik sziget. Van más lehetőséged is, nem csak az, hogy leélj itt a földön pár évtizedet szenvedések és örömök között, aztán eltemessenek és a kárhozatra juss, hanem élhetsz áldott életet e földön, és örökéletet kaphatsz bűneidért cserébe.

Amikor Jézus eljött a földre, tanítással töltött egy-három esztendőt. Megtanította a tanítványait az alázatra, az imádkozásra és megmutatta csodatételeivel, hogy van hatalma az anyag fölött. Mindezen tudományát rábízta követőire, de nem maradhatott örökké velük. Saját lábukra kellett állniuk, és ennek az eseménynek jött el az ideje pünkösdkor. A Szent Lélek eljövetele azt jelentette a tanítványoknak, hogy nagykorúak lettek. Nem csupán testben voltak Jézussal, mint a megelőző hónapokban, hanem attól kezdve, hogy a Szent Lélek betöltötte őket, állandó, forró drót-kapcsolatban lehettek a mennyei trónteremmel. Márpedig ez Jézus nélkül elképzelhetetlen. Akik nem ismerték az Urat, azoknak csak egy már kora reggel berúgott társaság őrjöngése volt a nyelveken szólás.

2. A test uralma alatt élők

Az Atya Isten, amikor sok ezer évvel ezelőtt megteremtette az embert, vajon nem testtel rendelkező lényt alkotott? De igen! Akkor miért tűnik Pál szavaiban a test negatívnak? Azért, mert Isten olyan formában alkotta meg az ember, amit így jellemezhetünk: az ember szellemi lény, akinek lelke van és testben él. Ebben a sorrendben. Olyan teremtmények vagyunk, akiket a szellemük, a pneumájuk kellene hogy vezessen, mert ez kapcsolódik Istenhez. Az ember azonban, amikor megszületik, halott szellemmel jön a világra, mert a bűn tönkretette. Ezért vagy az érzelmei, vagy a teste fogja irányítani. Ezzel mind így voltunk, vagy vagyunk. Az érzelmek és a test fontos, de irányítani a szellemnek kell. Ha teszem azt beülünk egy autóba, mondjuk hárman: Ágota, egy macska meg én. Ha a macska kormányoz, másképp teszi, mint ha Ágota, de mindenképpen az árokban kötünk ki. Egyedül nekem van módom és képességem, hogy az úton tartsam a kocsit, de ettől még egyiküket sem fogom kitenni!

De miért ellenségeskedik a test az Istennel? Azért, mert ő akarja a hatalmat, és tudja, hogyha az ember jó kapcsolatba kerül Istennel, akkor a szelleme életre kel, és átveszi az őt megillető vezető szerepet. Ezért a test különböző trükkökkel próbálja távol tartani az embert Istentől. Amíg nincs otthon a macska, addig cincognak az egerek.

De ne fessük le a testet ilyen csúnyának, hiszen Isten alkotása. Valójában nem a testtel van a bajunk, hanem azzal, hogy az ember a bűn miatt hajlamos arra hallgatni, akire nem kéne, és a test, mivel valóban vannak testi szükségleteink az étkezésre, a kényelemre, vagy akár a testi szerelemre, az Isten legnagyobb ellensége, Sátán eredményesen használja ki ezeket ellenünk. Úgy teszi ezt, hogy rávesz, ezeknek engedelmeskedjünk, ne Istennek.

3. A Lélek által vezetettek

Az ember szelleme a megtéréskor kel életre. Amikor a bűnös megáll a z Úr előtt, és elmondja Neki, hogy belátja, bűnei terhétől önerejéből megszabadulni nem képes, ezért elfogadja az Úrnak a kereszten kiontott vérét áldozatul bűneiért és odaadja az életét Jézusnak, Ő életre kelti a bűn miatt addig halott szellemét. Ettől fogva az új ember él, akinek van lelke és teste, de akit a szelleme vezet. Ez a része ugyanis az, ami kapcsolatba kerül az Isten Szent Lelkével. Ő ugyanis nem egy megfoghatatlan erő, ahogy sokan hiszik, hanem egy létező személy, éppúgy, mint az Atya, vagy a Fiú, Jézus.

Akiket tehát az Isten Lelke vezet, azok már az Úrral való kapcsolatra vágynak. Olyan ez, mint amikor az ember végre rátalál egy olyan útvonalra, melyen gyorsan, kényelmesen és biztosan elér a céljához, és többé nem keres mást, mert meg van győződve arról, hogy nincs jobb. Ez a Lélek szerint járás azt is jelenti, hogy többé nem vagyunk a törvény uralma alá rekesztve. Aki nem kocsival megy, hanem felül a colectivora, annak nem kell foglalkoznia a közlekedési szabályokkal, mert arra ott van a vezető. Aki a Lélek szerint éli az életét, annak immár nem kell aggódnia a bűneiért járó büntetés miatt, mert azt Jézus már mind elhordozta a kereszten, neki csak meg kell vallania az Úr előtt azokat, és Jézus megbocsát. Nem kell félnie az ilyennek a haláltól sem, mert Jézus feltámadásával végső győzelmet aratott a nagy kaszás felett is.

4. Mi, akik…

Végül eljutunk oda, hogy választ kell adnunk a kérdésre: pünkösdkor melyik oldalra állunk. Arra, amelyik zavaros, soha nem hallott dolgokat beszél, és botrányt okoz a lakóközösségben, vagy arra, amelyik helyesnek látszó módon az előbbieket elítéli, és legszívesebben kizavarná őket a városból. Nos, az előbbi oldalon van Péter, Jakab, János és a többi tanítvány, később csatlakozik hozzájuk Pál is, és még nagyon sokan mások, míg a másikon levők – ha meg nem tértek közben – már rég a kárhozatra hullottak.

Befejezés

Vajon elmegy-e a vőlegény a saját esküvőjére, ha nem szándékozik az anyakönyvvezető megfelelő kérdésére igennel válaszolni? Nehezen hihető, hogy igen. Ma Szent Lélek kitöltetésének ünnepe van. Vajon meg lehet-e tartani ezt a napot anélkül is, hogy betöltene a Szent Lélek? Igen. De érdemes?

Úrnapi Igehirdetés 2007. május 13.

Buenos Aires, 2007. május 13.

írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Efézus 6,1-24

Textus: 1Péter 2, 17-20

Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet, a testvéreket szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek. ¹⁸Ti szolgák pedig teljes félelemmel engedelmeskedjetek uraitoknak, ne csak a jóknak és méltányosaknak, hanem a kíméletleneknek is. ¹⁹Mert kegyelem az, ha valaki Istenre néző lelkiismerettel tűr el sérelmeket, amikor igazságtalanul szenved. ²⁰De milyen dicsőség az, ha kitartóan tűritek a hibátok miatt kapott verést? Ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében.

Cím: Tisztelet – engedelmesség – sérelem

Bevezetés

A múlt vasárnap személyes bizonyságtételemet hallottátok a szabadság témakörében. Kicsit más szavakkal, de körülbelül ezt mondtam a keresztyén ember szabadságáról: Aki Krisztust követi, az által lesz szabad a legfőbb rabtartótól, a Sátántól, hogy bűneitől (amelyek által a Gonosz fogva tartja) Jézus áldozata árán megszabadul. A keresztyén ember tehát abban különbözik a nem keresztyéntől, hogy az előbbi az Isten akaratát követi, és ez által szabad, az utóbbi viszont Isten híján a Gonosz szándékai szerint cselekszik, és így rab – legtöbbször tudtán és szándékán kívül.

Ma a felsőséghez való viszony kerül terítékre. Ez a két téma nem válaszható el egymástól, mert a világi gondolkodásban épp a hatalom az, ami az ember szabadságát korlátozza. Ha azonban elfogadjuk a fenti kitételt a keresztyén ember szabadságáról, akkor a hatalom is más fényben tűnik fel. Ezt nézzük meg közelebbről ma reggel!

1. Tiszteletadás

Legelőször le kell szögeznünk, hogy mindenkinek meg kell adni azt a tiszteletet, amely Istentől rendelt tisztsége alapján, mint Isten eszközét megillet, erre szólít fel a 17. vers). Azonban világosan különbséget kell tenni az Istennek és embereknek kijáró tiszteletadás között. Istent nem szabad elemberiesíteni, emberekből pedig nem szabad bálványistent csinálni. A római császárok kultusza beszédes példákkal bizonyítja ezt. De erre példa az is, amikor nem konkrét embert tesznek sokan istenné, hanem általában az embert, az emberiséget, amikor azt mondják, hogy az emberiségnek az a legjobb, ha azt teszi, amit akar.

A kiváló és Isten által mások felett megkülönböztetett ember is csak ember. Sajnos az emberi társadalom berendezkedett arra, hogy egyes emberek a többiek fölött legyenek, az egész emberi nemben mindig van feljebb és lejjebb nálam. Van, akire irigykedhetem és van, akit lenézhetek. A gyülekezet tagjainak egymással való kapcsolatát azonban egyetlen norma szabályozhatja: a szeretet. Jézus ezt mondja tanítványainak a János 13,35-ben: „Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.”

Nagyon érdekes a három fokozat, amit Péter használ: a testvéreknek szeretet, Istennek félelem, a királynak, azaz a vezetőknek tisztelet. Nem egy kategória tehát! Az Istenfélelem nem rettegést jelent! Hiszen Isten lényege a szeretet, és azoknak, akikért egyszülöttjét adta a keresztre, semmi okuk a tőle való félelemre. Nem Istentől kell tehát félni, hanem Istent! Ez két különböző dolog. Az utóbbi azt jelenti, hogy elismerem az Ő hatalmát felettem, és együttműködöm vele annak érdekében, hogy az Ő céljai megvalósuljanak.

A nép vezetőinek pedig tisztelet jár. Nem csak a kedvünkre való vezetőknek. A vezetőnek ugyanis – és itt nem csak az ókori királyra gondolok, hanem egy mai elnökre vagy kormányra is – nem az emberek pillanatnyi jólétét kell szem előtt tartani, hanem négy-öt, vagy akár nyolc-tíz évnél hosszabb távra is kell terveznie. Emiatt lehet, hogy nem lesz túl népszerű. Másrész soha nem tudhatjuk, hogy a nem kedvelt vezető milyen módon tölti be – akár akaratán kívül – az Isten tervét.

2. Engedelmesség

Mindannyian szolgák vagyunk – erről már volt szó korábban, már Péter levele kapcsán. Mindannyiunknak van főnökünk. Tehát egyikünk sem mondhatja, hogy nekem semmi közöm ahhoz, amit Péter itt mond. A mai fogalmakhoz kicsit közelebb hozva a dolgot, Péter itt arról beszél, hogy lelkiismeretesen végezzük a ránk bízott feladatot. A munkás a munkát, a diák a tanulást, a tanár a tanítást és így tovább. És nem azért, mert megfizetnek (pénzzel, vagy értékeléssel), vagy mert a kötelességünk, hanem azért, mert Isten helyezett bennünket arra a posztra, ahol vagyunk, és Ő rendelte fölénk azt is, akinek a rendelkezései szerint a feladatunkat végeznünk kell. Ne keverjük össze, itt nem Jézusról vagy a Szent Lélekről van szó, mint „főnökünkről”, hanem a testi, emberi főnökünkről. Neki talán még nehezebb engedelmeskednünk, mint Jézusnak. Ha ugyanis az Úr mond nekünk valamit, azt elengedhetjük a fülünk mellett, minden komolyabb látható következmény nélkül, de ha mondjuk egy dolgozó a főnöke szavaival tesz így, hamar az utcán találja magát. A keresztyén embernek meg kell tanulnia engedelmeskedni az Isten Szavának, és ezen keresztül a fölé rendelt ember szavának is. Vajon miért kívánja ezt tőlünk Isten? Miért nem küszöböli ki az emberi főnököket, miért nem ad nekünk közvetlen vezetést úgy, mint a lelki életünkben a Biblián és az imádságainkon keresztül? Őszintén nem tudom. De az embert ismerve ez talán még ennél is bonyolultabb lenne. Tehát én nem tudom megmagyarázni, miért kéri ezt tőlünk Isten, de azt tudom, hogy kéri. Tehát az alkalmazottak engedelmeskedjenek uraiknak: nem azért, mert jók és megérdemlik, vagy kegyetlenek és jobb nem szembe szegülni velük, hanem az Úrért, tehát az Isten iránti szeretetből. Figyelembe kell venni, hogy az apostol nem a rabszolgakérdés megoldásával foglalkozik, hanem egy adott helyzetben tanúsítandó magatartást tanácsol, mi se foglalkozzunk most a társadalmi igazságtalanság kérdésével.

3. Sérelem

És mi van a hátratétellel, az igazságtalan büntetéssel? Amikor nem én jutok előre a ranglétrán, hanem valaki más. Amikor sérelmet szenvedek? Erre hadd bíztassalak azzal, hogy Isten kegyelme van azon, aki igazságtalanul szenvedve nemcsak azt látja, hogy mit tett vele egy ember, hanem azt kutatja, hogy mit akar Isten azzal, amit annak az embernek vele szemben megengedett.

Akkoriban az alkalmazottakat, elsősorban a rabszolgákat, a legkisebb bűnért, lopásért, hazugságért vagy hanyagságért, keményen büntették, a keresztyén alkalmazottakat azonban pusztán a keresztyén hitük miatt bántották. És ismerve a történelmet, a bántás akkoriban nem csak megverés vagy börtönbezárás, hanem nem egyszer oroszlánokkal való felfalatás is lehetett. Adjunk hálát Istennek, hogy ma ez másként van. És ne feledjük, bármikor fordulhat a kocka!

A méltán kiszabott büntetés elviselésére mindenkinek van ereje, de az ártatlanul rámért szenvedés elviselésére csak Isten kegyelme adhat erőt. Annak a kegyelme, Aki egyetlen Fiát adta a kegyetlen kereszthalálra azért, hogy nekünk ne kelljen a bűn rabságában élnünk.

Befejezés

Tehát: A fölénk rendelt személyek iránt tisztelettel tartozunk, bármilyenek is, mégpedig azért, mert ez a kedves Isten előtt. Testvéreink iránt szeretettel tartozunk, akármilyenek, mert az Úrban testvéreink. Hogy Istennek mivel tartozunk, azt szerintem nem kell újra elismételnem. A sérelmeinket pedig Isten nagyobb dicsősége érdekében kell eltűrnünk, hogy ezzel is bizonyságot tegyünk engedelmességünkről.

Kedves Testvéreim! Legyünk Isten hű szolgái. Cselekedjük meg az Ő akaratát!

Úrnapi Igehirdetés, 2007. május 6.

Buenos Aires, 2007. május 6.

Írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Zsoltárok 51,3-15

Textus: 1Péter 2,13-16

Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek az Úrért, akár a királynak, mint a legfőbb hatalomnak, ¹⁴akár a helytartóknak, mint akiket ő küld a gonosztevők megbüntetésére és a jót cselekvők megdicsérésére. ¹⁵Mert Isten akarata az, hogy jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát, ¹⁶mint szabadok: nem úgy, mint akik a szabadságot a gonoszság takarójául használják, hanem mint Isten szolgái.

Cím: A szabadságom

Bevezetés

Ebben a mai igehirdetésben hadd legyen hangsúlyosabb a személyes bizonyságtétel. Mégpedig azért, mert egy olyan gondolat van a mai igénkben, amely a tizenhét évvel ezelőtti megtérésemben komoly szerepet játszott – anélkül, hogy ilyen kerek módon, mint Péter az előbb hallott szavaiban megfogalmazódott volna.

Nem keresztyén családból származom – ezt mind tudjátok a pályázatra beküldött önéletrajzomból – családunkban római katolikus hívő dédnagymamámon kívül tudtommal senki nem járt templomba, és gyülekezethez ma sem tartozik senki. Ezen sem szégyellni, sem sajnálkoznivaló nincs, nem csak azért, mert mint hűséges gyermek, hálás vagyok szüleimnek, hogy felneveltek (és ezt nem azért mondom, mert Magyarországon ma van Anyák Napja), hanem azért is, mert a vallásosság hiánya gyermekkoromból nem jelentette Isten hiányát, és sok mindent más fényben állított be, mint egyébként. Arra gondolok, hogy azoknak, akik kisgyerekkoruktól templomba, hittanra jártak, azoknak Istennel, Jézus Krisztussal, a Bibliával, az Egyházzal kapcsolatban nagyon sok minden természetes. Nekem viszont korábbi ismeretek és tapasztalatok híján felnőtt fejjel, magamnak kellett ezeket megértenem, befogadnom, sok esetben megharcolnom. És az elmúlt tizenhét év, ami alatt igyekeztem Krisztus hűséges követője lenni, megmutatta, hogy ezek a tapasztalatok milyen sokat érnek az emberek, a rám bízott gyülekezeti tagok felé való szolgálatban. Ezek közül a dolgok közül, amelyek nem hullottak az ölembe, hanem fel kellett másznom értük a fára, egyik legfontosabb a szabadság kérdése az Isten tanításában.

Nekünk, akik szabad országokban élünk, sokszor olyan természetes ez, hogy nem is tudjuk hirtelen megfogalmazni. És igazából nem is vagyunk képesek arra, hogy egy észak-koreai vagy iráni ember helyébe képzeljük, és átérezzük, miért hiányzik nekik annyira a szabadság.

De a szabadság olyan, mint a levegő. Amíg van, addig észre se vesszük. Mint magától értetődőt használjuk, élvezzük. Amikor viszont elszorul a torkunk, rögtön megértjük, mennyire fontos a levegő, illetve a szabadság.

Sokan képzelik úgy, hogy az ember szabadnak születik, aztán amikor elér egy kort vagy helyzetet, akkor megjelenik Isten, és rabságba dönti őket. Elveszi a szabadságukat, és belekényszeríti őket a vallásba, ahol semmi olyan nincs engedélyezve, ami kellemes az embernek. Természetesen most erősen kiélezem a dolgot. Ezért – mivel félti a szabadságát – igyekszik távol tartani magát Istentől az az ember, aki így képzeli el Istent. Röviden összefoglalva, sokan hiszik a szabadságot és Istent ellentétnek. Ismertek ilyen embert? Én ismertem. Még ma is látom néhanapján. Leginkább borotválkozás közben. Igen, tizenéves fejjel én is úgy gondolkodtam, mint korosztályomban szinte mindenki. Féltettem a szabadságomat, azt, hogy legalább magamban, a gondolataimban azt tegyek, ami jólesik. Amikor azonban szembe kerültem egy másik „rabtartóval”, és rájöttem, hogy mindenképpen választanom kell közülük, mégis Isten felé hajlottam, mert úgy gondoltam, hogy még mindig jobb az Ő szolgájának lenni, mint a haláltól rettegni. Mert az a felbukkant rabtartó a halál. Akkor kerültem szembe ezzel a kérdéssel, amikor bevonultam katonának. Mire leszereltem, tudtam, hogy hogyan döntök. Talán durván hangzik, de így volt: jobban féltem a haláltól, mint Istentől, pontosabban a szabadságom Isten általi elvesztésétől.

Elkezdtem tanulni Istenről. És kábé egy év után eljutottam arra a felismerésre, hogy véglegesen Isten mellett akarok dönteni, mégpedig azért, mert megértetem, Őnálánál jobbra nem bízhatom az életemet. Nem kevésbé féltem immár Tőle, mint a haláltól, hanem értettem az agyammal és a szívemmel, hogy Nála teljes biztonságban vagyok és leszek.

És a szabadság? Kérdezhetitek. Hová lett az a nagy szabadságvágy? Nos, megvan, megmaradt, sőt, növekedett. Rájöttem ugyanis, hogy a szabadságom ellensége nem Isten, hanem a bűn, és a bűnt gyeplőként használó Sátán. A szabadságom ellen én tudok a legtöbbet tenni azzal, hogy átengedem magam a bűnnek, és ezáltal a fogvatartásomra remekül alkalmas eszközt – tulajdonképpen fegyvert – adok a legfőbb ellenségem kezébe. A Sátán ugyanis az ellenségem, legfőbb célja az, hogy engem – és titeket, mindenkit, akit csak lehet – a kárhozatba, az örök büntetésbe rántson magával. Rájöttem tehát, hogy a szabadság nem az, amire addig gondoltam. Nem az, hogy kimondhatok bármit, ami eszembe jut, berúghatok, lefekhetek azzal, akivel csak akarok, oda mehetek és azt csinálhatok, amit akarok. Ez nem szabadság! Ez az emberi ösztönöknek való engedelmesség. Ahogy Péter fogalmaz: a szabadságot a gonoszság takarójaként használni.

Isten követői nem részegeskednek, nem csalják meg házastársukat, nem beszélnek össze-vissza és nem csatangolnak ide-oda. De nem azért, mert félnek a büntetéstől. Én nem azért nem teszem meg ezeket, mert kívánnám bár, de rettegek attól, amit elkövetésükért az Istentől kapnék. Mert mit is kaphatok Istentől, ha bűnt követek el? Igazi kérdés ez, válaszoljatok! Büntetést? Ne-em! Istentől a bűnt elkövető bocsánatot kap – ha elfogadja. Aki lecsap a bűnösre azonnali büntetéssel, az a Sátán! Ezt ismertem fel, és ebből jöttem rá arra, hogy ha átengedem az életem irányítását Istennek, akkor neki engedelmeskedem, a vágyaim az Ő vágyai lesznek, az akaratom az Övé lesz, és nem fogok olyan dolgokat kívánni, amelyek nincsenek összhangban az Ő akaratával, szándékával. És ez a lényeg. Ami kívülről, az Istent nem ismerő emberek szemében rabság, egy életidegen hatalom rendelkezéseinek való engedelmesség a büntetéstől való félelem miatt, az a valóságban az, hogy szót fogadok annak az Istennek, aki szeret engem, a legjobbat akarja nekem, és igyekszik távol tartani minden rossztól. Aki amit nem enged meg nekem, az a káromra van. Ami viszont jó nekem, azt nemcsak megengedi, hanem egyenesen támogat benne. Aki egyetlen Fiát adta a kegyetlen kereszthalálra azért, hogy én most elmondhassam mindezt nektek.

Befejezés

Kedves Testvéreim! Isten szolgája vagyok, és büszke vagyok rá. Amikor egy-egy alkalommal megtántorodom és bűnt követve el időlegesen a Gonosz szolgájává válok, szégyellem magam. De őszinte bűnbánatot tartva Uram, Vezetőm és Megmentőm megbocsát és visszafogad. Szabad vagyok, és ennél nagyobb szabadságot senki az égen-földön nem adhat nekem.

Azért imádkozom, hogy közületek és a körülöttünk élő emberek közül minél többen megtapasztalják ezt, és Isten mellett döntsenek.

Úrnapi igehirdetés, 2007. április 29.

Buenos Aires, 2007. április 29.

Írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Zsoltárok 39

Textus: 1Péter 2,11-12

Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket: tartózkodjatok a testi vágyaktól, amelyek a lélek ellen harcolnak. ¹²Tisztességesen éljetek a pogányok között, hogy ha valamivel rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, a ti jó cselekedeteiteket látva, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján.

Cím: Az Élet példája – az Egyház küldetése

Bevezetés

A levél címzettjei a Kis-Ázsiában, főleg pogánykeresztyénekből létesült gyülekezetek, Péter szóhasználata – jövevények és idegenek – tehát kettős értelmű. A keresztyénség alapjául szolgáló zsidó vallás szempontjából jövevények, nem zsidónak születettek, illetve idegenek, akik „látogatóba jöttek”. Másrészt mind, akik keresztyének vagyunk, jövevények és idegenek vagyunk a földön, mert csak egy ideig tartózkodunk itt, és csak részben illeszkedünk bele a mindennapokba, hiszen valójában mennyei polgárok vagyunk.

Péter intése tehát nekünk szól – aki keresztyénnek vallja magát, nem vonhatja ki a felelősség alól önmagát. Szolgálatunk pedig a misszió, amelyet Isten útmutatásai alapján és segítségével végeznünk kell. De hogyan? Ez a kérdés. Ha kérdés egyáltalán, miután elolvastuk Péter levelének mai részletét.

1. A keresztyén küldetés

A keresztyének tehát mennyei polgárok, akik Isten rendeléséből élnek e világban, ahol jövevénységük idejét Isten akarata, törvénye szerint tartoznak eltölteni. A pogányokra az jellemző, hogy a testi élvezeteket mindennél jobbnak tartják. A keresztyénekre az legyen jellemző, hogy megtartóztatják magukat a test bűnös kívánságaitól s azokat megöldöklik magukban (Róm 8:11–13; Gal 5:17–24; Kol 3:5).

Az egyház küldetésének a sikere azon múlik, hogy milyen magatartást tanúsítanak a keresztyének a világban. Egyetlen lehetőség ennek érdekében a tiszta, szeretetben példás élet. Az egyház sohasem lehet világellenes vagy emberellenes, még akkor sem, ha a világ vagy egy-egy ember egyházellenesen lépne fel. Nem a világnak van küldetése az egyház érdekében, hanem az egyház kapta Istentől azt a küldetést, hogy Jézus Krisztus tökéletes tisztaságát, megváltó szeretetét, mennyei világosságát, hibátlan emberségét mutassa meg a világnak. Ennek megfelelően az apostol nem önvédelemre oktatja a gyülekezeteket, nem a harcot vagy a vitatkozást ajánlja, hanem a rágalmakkal szemben a feddhetetlen, tiszta életet, a szeretet jócselekedeteit. Így lehet előkészíteni egy-egy pogány számára azt a napot; amelyen Isten megtérésre hívás és nem ítélettartás céljából meglátogatja (Lk 19:44). A tiszta élet és a szeretet nyomán hamarabb megértik a pogányok azt, hogy Isten dicsőítésre méltó.

2. Misszionárius-modellek

A keresztyén egyház történelme során mindig volt valamilyen jellemző módszer, ahogyan a küldöttek, a hit terjesztői, a misszionáriusok működtek. Ezek közül sok párhuzamosan is jelen volt, az alábbiakban az egy-egy korra jellemző típusokat szeretném áttekinteni.

A kora keresztyénség – az első három évszázad (Konstantinig) – misszionáriusa közönséges hívő volt, aki elmondta a Krisztusról hallott jó hírt mindazoknak, akikkel találkozott, mindenhol, ahová eljutott. Ezek közül akik megtértek, maguk is ugyanígy továbbadták.

Az úgynevezett Konstantini kor (Nagy Konstantin császár nyilvánította a kereszténységet államvallássá 423-ban) államegyháza a hatalom eszközeit használva terjesztette a kereszténységet. Nem valódi hitterjesztésről volt szó, hanem embercsoportok, törzsek, népek erőszakos kényszerítéséről, hogy fogadják el a kereszténységet vallásuknak és a pápát a legfőbb vezetőjüknek. Egyes misszionáriusok komoly lelki munkát is végeztek, mint pl. Gerhard, aki Szent Gellért néven vonult be a magyar történelembe, vagy pl. Cirill és Metód, akik a szláv népek között szolgáltak. E kor mégis az erőszakos krisztianizálás kora.

Később már előtérbe került a meggyőzés, a cél pedig az volt, hogy sikerüljön az egyének megnyerése, elterelgetése a keresztelésig. A középkor vége felé, a földrajzi felfedezések nyomán új perspektíva tárult fel a keresztény misszió előtt: a világ pogányai. Eleinte a misszió kimerült a „vadak” megkeresztelésében (keresztény nevekkel!), európai ruhába öltöztetésében, az európai szokások megtanításában, ugyanakkor ez az ő eredeti kultúrájuk katolizálásával járt. Nem kevés esetben kizsákmányolásukkal. Láttam egy az erre a korra jellemző karikatúrát: egy padon megkötözve feküdt egy fekete férfi, fejénél egy pap állt, és a Bibliából olvasott, a hasánál meg egy fehér „gazda”, aki a feketéből aranypénzeket sajtolt. Ez a módszer az újkori gyarmatosítás hathatós eszköze volt, és sajnos egészen a XIX. század elejéig működött.

A reformáció hitterjeszése a hitvitázást részesítette előnyben, az okos érvekkel való meggyőzést. A XVI. században elindult pietizmus a személyes bizonyságtétel módszerét kedvelte. A XVIII. századi protestáns prédikátorok (Moody, Spurgeon) nagy épületekben, auditóriumokban hirdették az igét. A XIX-XX. század „műfajai” az utcai evangélizációk, gyógyító missziók, sátoros összejövetelek, e kor jellegzetes protestáns misszionáriusa Bibliával a kezében áll, másik kezét áldásra emeli. E kor jellemzője a segítő misszió, a gyógyítással illetve oktatással egybekötött hitterjesztés. Előbbi etalonja Albert Schweitzer német evangélikus orvos-misszionárius, aki Afrikában szolgált, az utóbbié Molnár Mária magyar református testvérünk, aki Pitilu szigetén tanította a pápua bennszülötteket. Az általa alapított iskola ma is működik, nevét és emlékét őrzik. A XX. század vége felé mindez csak technikájában változik, megjelennek a rádiós, majd televíziós prédikátorok, a helikoptert és mozgó kórházat üzemeltető, víztisztító berendezést telepítő, korszerű földművelést tanító missziók. Az ezredforduló vége előtt a misszió felvonulásokban (pl. March for Jesus) és tömegevangélizációkban nyilvánul meg. Utóbbira három példa: több tízezres tömeg előtt prédikál Reinhard Bonke Afrikában, Carlos Anacondia itt, Argentínában, és David Yonggi-Cho Dél-Koreában.

3. Konklúzió

Mindezek csak villanások a keresztyénség kétezer éves missziójából, hiszen arról könyvtárakat írtak. Amiért felidéztem e pár dolgot, az az, hogy lássuk a múltat, és igyekezzünk kialakítani a jövőt. E kor keresztyéneire vár a feladat, hogy megtalálják a XXI. század missziójának modelljét, tanulva a misszió történetéből.

Péter pedig megadja a leglényegesebb tételt – amit a fenti felsorolás szerint bizony nem egy korban semmibe vett az egyház missziója – azt, hogy a misszió alapja a tisztaság. Hittani és erkölcsi értelemben egyaránt.

A missziónak hűségesnek kell lennie az Igéhez és Jézus Krisztushoz, megalkuvás nélkül képviselnie kell Isten ügyét. A misszionáriusnak pedig száz százalékosan Krisztus követőjének kell lennie, nem tűrve meg az életében semmi tisztátalanságot. És nem karddal, vagy veszekedéssel, hatalmi szóval kell továbbadnia az örömüzenetet, hanem élete tisztaságának és az Úrnak való engedelmességének bizonyságtételével.

Befejezés

Kedves Testvéreim! Misszionáriusok vagyunk, akár tetszik, akár nem. Te, aki keresztyénnek vallod magad, bizonyságot teszel Krisztusról. Ha életedben bűn, tisztátalanság van, ami ellen nem is harcolsz, akkor rossz a bizonyságod, és elriasztod a környezetedben élő embereket Krisztustól. Ha viszont igyekszel tisztán tartani a lelkedet és hűséges vagy az Úr Jézushoz, akkor az Ő közelébe vonzod az embereket.

Úrnapi Igehirdetés, 2007. április 22.

Buenos Aires, 2007. április 22.

Írta Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Zsoltárok 118

Textus: 1Péter 2,4-8

Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, amely azonban Isten előtt „kiválasztott és drága”; ⁵ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által. ⁶Ezért áll ez az Írásban: „Íme, leteszek Sionban egy kiválasztott drága sarokkövet, és aki hisz benne, nem szégyenül meg”. ⁷Néktek, a hívőknek drága kincs; a hitetleneknek pedig az a kő, amelyet megvetettek az építők, sarokkővé lett, ⁸megütközés kövévé és botránkozás sziklájává; azok beleütköznek, mert nem engedelmeskednek az igének. Ők erre is rendeltettek.

Cím: Élő kövek

Bevezetés

Nem kőműves a szakképesítésem, de láttam már házépítést, olyat is, amikor az évezredes módszerrel, téglák egymásra rakásával készült a fal. Gondolom, eme tapasztalatommal nem vagyok egyedül. Mindnyájan tudjuk tehát, hogy a fal építésének van egy rendje, és a ház bizonyos részeire bizonyos anyagokat illetve tárgyakat kell beépíteni. És ez a bibliai időkben is így volt. A házépítés leglényegesebb mozzanata abban az időben annak a kőnek a kiválasztása volt, amelyet sarokkő gyanánt helyeztek el, mert alkalmas volt a falak összetartására; minden egyes építőkövet a sarokkőhöz mérve helyeztek be a falba, lényegében a sarokkőhöz kötötték hozzá. Egy ószövetségi legenda szerint amikor a Templom újjáépítéséhet fogtak a babiloni fogságból visszatért zsidók, találtak a kövek között egy furcsa alakút, amelyet haszontalannak gondoltak – nem illett bele a fal éppen akkor épített részébe -, ezért félredobtak. Jóval később, amikor egy bonyolult részhez értek, egyszerűen nem tudtak tovább dolgozni, mert egy speciális formájúra faragott kőre lett volna szükségük. Kiderült, hogy a korábban használhatatlanként félredobott – ha úgy tetszik, megvetett – kő a sarokkő, az, amely nélkül az épület nem áll meg.

A szegletkő, vagy sarokkő a köznyelvben valaminek az alapját jelenti, a mi hitünkben pedig Jézus Krisztust. Nem valamiféle dogmát, vagy bibliai tanítást, hanem egy személyt, Akinek a létezésére és tetteire alapul minden a keresztyén egyházban. Pontosabban arra kell, hogy alapuljon.

1. Akik megvetették a sarokkövet

Tudjuk nagyon jól, hogy nem minden ember tekint Jézus Krisztusra úgy, mint megmentőjére. Hiába a világ legnépesebb vallása a keresztyénség – becslések szerint összesen mintegy kétmilliárd ember, a Föld bolygó lakosságának 30 %-a vallja magát valamelyik keresztyén vagy keresztény egyházhoz tartozónak – mégsem mondhatjuk azt, hogy Krisztust követő világban élünk. Környezetünkben is sokan vannak, akik elutasítják azt a bibliai tanítást, hogy Jézus Krisztus az Isten egyszülött fia, aki azért jött a világra, hogy a bűnei miatt kárhozatot, azaz örök halált és Istentől való elválasztottságot érdemlő embereket büntetésükből megszabadítsa.

Ez azonban nem mindenkinek kell. Nem mindenki fogja fel az őt fenyegető veszélyt, és nem mindenki akar megszabadulni a felismert veszedelemből sem. Én azt szoktam mondani, hogy mindenkinek joga van elkárhozni. Nekünk, keresztyéneknek azonban mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy minél kevesebben jussanak kárhozatra, főleg azok közül, akiknek az életére befolyással bírunk. Ezért fontos, hogy beszéljünk a sarokkövet elvetőkről, próbáljuk megérteni indokaikat és igyekezzünk segíteni nekik – természetesen csak abban az esetben, ha mi magunk tisztában vagyunk Jézus Krisztus jelentőségével, és mi magunk Őrá építettük az életünket.

Az emberek túlnyomó többsége elvetette Krisztusnak, mint szegletkőnek az értékét, mert rosszul ítélték meg. Számukra Ő nem egyéb egy nagy kőnél, ami csak arra jó, hogy megüssék magukat benne; mert ahelyett, hogy megbecsülnék, ellene támadnak, de úgy járnak, mint akik ököllel ütnek egy márványtömböt s csak maguknak okoznak vele fájdalmat és egyéb bajt, mert Istennel magával szállnak szembe: Isten maga választotta ki az ő lelki háza megépítéséhez szegletkőnek Krisztust.

2. Akik megbecsülték a sarokkövet

Ezek azok, akik támaszkodnak Krisztusra, a sarokkőre. Krisztus megítélésében nem az emberek véleményét, hanem Isten választását kell elfogadni: Krisztushoz kell tehát járulni, rá kell épülni. Ha Krisztus szegletkő, akkor a benne hívők, a Krisztushoz való lelki hasonlóság folytán lelki kövek (5 v.). Rá kell épülniük Krisztusra s ezzel együtt természetszerűleg egybe kell épülniük a többi lelki kővel, egymással is. Az egyház lelki templom, amely az egyes hívőknek Krisztussal és egymással megvalósított hitbeli közössége folytán jön létre. Az egyházba be nem épülő hívő olyan, mint az építkezésnél kimaradt kő vagy tégla. A lelkileg újjáteremtett ember növekedését biztosító igét Isten az egyházban adja, azért a gyülekezethez kell tartoznia. Jézus Krisztusban nemcsak személyes Megváltót kell látni, hanem az egyház alapját.

Az oikodomeisthe görög szót érdemes megvizsgálni, mert egyaránt fordítható kijelentő és felszólító módban. Ha így fordítjuk: „felépíttettek lelki házzá”, akkor azt jelenti, hogy a szentek közösségét Isten Lelke teremti meg, az egyes hívőt ő építi be Krisztus testébe. Az „épüljetek fel lelki házzá” fordítás viszont azt jelenti, hogy az egyházba épülés az egyes hívő személyes feladata. Az a helyes, ha a szent életre hívott ember az egyháztagságban Isten kegyelmes munkáját ismeri el, de ő maga is feladatának tekinti azt, hogy a szentek közösségébe, Jézus Krisztus lelki testébe, a lelki házba beilleszkedjék (Ef 4:16).

Az egyháztagság szolgáló jellegét érzékelteti a második hasonlat: a szentek nemcsak lelki kövek, hanem papok is, akik a lelki házban Isten által elrendelt lelki áldozatokat mutatnak be. A formális, külsőséges ószövetségi áldozatokkal ellentétben úgy áldoznak, ahogy Krisztus, azaz az életüket adják oda Istennek. A szeretet és hála lelki áldozatai Krisztus által kedvesek Istennek, mert egyrészt Krisztus tesz képessé, késszé a lelki áldozatok bemutatására, az állandó papi szolgálat jócselekedeteire, a szüntelen imádkozásra, másrészt az elvégzett papi szolgálatok fogyatékosságait Krisztus teszi tökéletessé.

Aki Krisztus testébe, Isten egyházába beépül és a papi szolgálatot folyamatosan végzi, az nem szégyenül meg. Nem magától állítja ezt az apostol, hanem ószövetségi forrásból meríti, az Ézsaiás 28,16-ot idézi. Ez a jövendölés minden kétséget kizáró bizonyossággal Jézus Krisztusban teljesedett be. Krisztust nem a pogányok között, hanem Sionban, Izraelben helyezte Isten e világba, de sokan nem hittek benne. Pedig az ítéletben csak azok nem fognak megszégyenülni, akik Krisztusban hisznek s mint bölcs emberek, házukat Kősziklára építik.

Befejezés

Kedves Testvéreim! Akiknek van hitük, azoknak Krisztus a sarokkő, mindennél többet érő drágakincs, akik pedig nem hisznek benne, azoknak nem egyéb, mint a botránkozás köve. Ez a vízválasztó az igazi és a névleges keresztyének között.

Tegyünk arról, hogy mi magunk valódi keresztyének legyünk, és hogy ez meg is látsszon abban, hogy teljesen Krisztusra támaszkodunk.

Ünnepi Igehirdetés, 2007. április 6, Nagypéntek

Írta Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Ézsaiás 53,1-12

Textus: Fil 2,5-11

Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: ⁶mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, ⁷hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; ⁸megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. ⁹Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, ¹⁰hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; ¹¹és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.

Cím: A Szolga

Bevezetés

Egy alkalommal, amikor Ágota lányomnak lefekvés utáni történetként Jézus utolsó napjairól olvastam egy gyerekbibliából, „lefordítottam” azt, hogy engedelmeskedni arra, hogy szót fogadni. Az előbbi egy kisgyereknek sokkal homályosabb, míg az utóbbival nap mint nap találkozik, és gondolataiban szorosan összekapcsolódik a számára legfontosabb személyekkel, Apával, Anyával Señokkal való viszonnyal. Nem tudom, hogy őnála milyen eredménye volt ennek a változtatásnak, de úgy tűnik azóta, hogy jó. Rám mindenesetre komoly hatást gyakorolt az ötlet, hiszen megindult tőle az agyam. El kellett gondolkodnom: ha nem szoktunk volna hozzá a szót fogadni kifejezéshez a kisgyerekekkel való kommunikációban, és emiatt nem hatna kissé komikusan a felnőttek között, akkor nagyon szemléletesen kifejezhetnénk vele a Bibliában is Jézus viszonyát az Atyával. Szót fogadott Neki. Elfogadta az Ő tervét és akaratát, és kétségeit is leküzdve, a fájdalommal és szenvedéssel mit sem törődve végrehajtotta, amit Isten mondott neki. Gyereknyelven ennyit tesz az, amit mi kicsit kevésbé körülményesen, de talán sokkal kevésbé érthetően úgy fogalmazunk, hogy engedelmes volt a halálig.

1. A szolgai formájú Jézus

Szolgának lenni a mai világban első hallásra nem igazán pozitív csengésű dolog. Azt mondja a modern ember: Én nem leszek a szolgája senkinek! Mindenki szeretne önálló lenni, sorsa irányítását a maga kezébe venni, ráadásul elevenen él még sokakban az úri világ megalázó bánásmódja a szolgák és szolgálók sokaságával. Ha azonban azt vizsgáljuk meg, hogy kik azok, akik manapság szolgálatba járnak, akkor azt látjuk, hogy az élet legfontosabb területein dolgozók. Orvos, tűzoltó, rendőr, katona. Ráadásul az ország vezetése is szolgák kezében van. A miniszter latin eredetű szó, és szolgát jelent.

A szolgálat ugyanis eredetileg semmi mást nem jelentett, mint azt, hogy valaki egy másik ember – főnök – útmutatásai alapján végezte a munkáját. József, amikor Potifár, az egyiptomi főember házában a ranglétra legmagasabb fokán állt, akkor is csak szolga volt, még ha a többi szolgák felett állt is. Tehát mindenki, akinek főnöke van, valamilye formában szolga. Még a köztársasági elnöknek is van főnöke, az őt megválasztó országgyűlés, illetve közvetetten a nép.

A szolgálatot – a munkát, ha úgy tetszik – ugyanakkor lehet jól és hűségesen is elvégezni, de hanyag módon, sőt, rosszindulattal is. Egyértelmű, hogy a jó szolga gondolkodva, megbízhatóan és hűségesen végzi el a rábízott feladatot. A hű szolga képét természetesen már az Ószövetségben megtaláljuk, legjellegzetesebben az Ézsaiás 42,1-4-ben, a 49,1-6-ban, az 50,4-9-ben és az 52,13-53,12-ben, az ún. Ebed Jahve-énekekben.

Jézus szolgálata arra vonatkozott, hogy kimentse az embereket a közelgő özönvízből. Nem, nem, tudom mit beszélek. Amint Nóé idejében, úgy Jézus korában is megérett a világ egy vízözönre, Isten azonban a nehézkes és csak kötött számú emberre kiterjedő víz + bárka menekítési akció helyett a kereszt + vért választotta, mert ez által tetszőleges számú ember volt megmenthető. Akár valamennyi. Ráadásul egyszer s mindenkorra, mert a kereszt majd kétezer évvel később is menekülést hoz, szemben a bárkával, amelyet ha sikerülne is lehozni az Ararát hegyéről, csak múzeumi nevezetesség lehetne, nem mentőeszköz. Jézus tehát elhárította a vízözönt az emberek feje fölül azzal, hogy aki belekapaszkodik a keresztbe, az megmenekül. A világ legnehezebb szolgálatát bízta az Atya egyetlenére, Jézusra, és Ő nem vallott kudarcot. Beteljesítette küldetését, igazi, hűséges szolgának bizonyult.

2. A kereszt dicsősége

Néhol még ma is, de régebben sok helyen az volt a szokás, hogy nagypénteken feketébe öltöztették a templomot. Fekete úrasztali terítőkkel és fekete öltözékkel gyakorlatilag meggyászolták Jézust, éppen úgy, mint amikor valaki a közösségben meghalt. Távol álljon tőlem a szándék, hogy ezen egyszerű logikával igazolható szokást gyakorlókat kigúnyoljam. Arra azonban mindenképpen rá kell mutatnom, hogy mi nem tarthatjuk meg a nagypénteki Istentiszteletet úgy, mint ha a holnaputáni nem lenne. Jézus Krisztus kereszthalála ugyanis ebben az esetben egy tragikus történelmi eseménnyé silányulna, amiről azért kell megemlékezni, hogy ne következzen be újra. Így pedig nemzedékről nemzedékre egyre halványulna Nagypéntek értelme, és végül eljutnánk oda, hogy már senki nem tudja, mit ünneplünk.

Jézus Krisztus kínhalálig szóló engedelmessége egy olyan esemény, aminek lehetetlen számba venni rengeteg kihatását. Beteljesítette az ószövetségi, bűnért való áldozatot, mint tökéletes főpap önmagát áldozva fel tökéletes áldozati bárányként. Ez által megszerezte a bűnbocsánatot mindazon embereknek, akik ezt az Ő kezéből hajlandók elfogadni. Gyülekezetek jöttek létre ennek az áldozatnak a megünneplésére, emberek élete megváltozott. Rablóból, prostituáltból, narkósból, ateistából lett hívő. Sőt, sokszor normál gyülekezeti tagok is megtértek és megtérnek. Röviden: olyanok, akik útjának a végállomása a pokolban, az örök kárhozatban volt, akik a Sátán biztos prédájának számítottak, hirtelen hátat fordítottak egykori rabszolgatartójuknak, és Jézus útján kezdve járni az örök üdvösségre jutnak.

Az Istennek az a legnagyobb öröm, ha minél többen dicsőítik Őt, és azok teszik ezt őszintén és igazából, akik hálásak Istennek a szabadításért. Tehát a kereszt, a kegyetlen kivégzőeszköz az által szerez dicsőséget Istennek, hogy a rajta bekövetkezett áldozat gyümölcseként milliók menekülnek meg a kárhozattól, és áldják az Urat.

3. Az indulat, ami benned van

Az Úr Jézus azáltal, hogy beteljesítette küldetését, igazi, hűséges szolgának bizonyult. Ezzel alapvetően átírta a szolga fogalmát, legalábbis azok számára, akik szemében érték a másokért való önfeláldozás. Azóta megkettőzött erővel folyik a küzdelem az önzés, lázadás, hatalom birtoklása és az önzetlenség, engedelmesség és szolgálat között. Jézus letette a garast az utóbbi mellett, és azt várja tőlünk is, hogy jöjjünk rá, lássuk meg, mennyire kilátástalan dolog a mindössze rövid távú és kétes értékű haszonnal kecsegtető ellenkezés Istennel, és mennyivel gyümölcsözőbb, örömtelibb és ráadásul az örökké tartó üdvösségben kiteljesedő szolgálat útja.

Az Isten elleni lázadás egyik kulcsa éppenséggel az ellenkezés volt. Valóban azt mondta Isten…? volt a Sátán beugrató kérdése Évához. Az ember pedig fellázadt az Isten és teremtő akarata ellen, hogy aztán ennek a levét igyuk azóta is. Nemet mondott az Úrnak való engedelmességre, csak azért, hogy a tulajdon személyiségét tolja előtérbe. Nem volt tisztában döntése későbbi következményeivel, de hamar tisztába kellett jöjjön velük, amikor hirtelen kívül találta magát az Isten oltalmazó kegyelmén, és – mellékesen – a bőséggel termő és biztonságos édenkerten. Nagypéntekkel (nem Nagypénteken!) Jézus azt a lehetőséget adta meg neked és nekem, hogy visszatérjünk az Isten oltalmazó kegyelmébe, amit őseink, Ádám és Éva eltékozoltak, és amit más módon lehetetlen visszaszereznünk. Az egyetlen feltétele ennek az, hogy ne a megátalkodott bűnös indulata legyen benned, aki azt mondja: az a gonosz, aki megengedte, hogy bűnt kövessek el, hanem az Úr Jézus indulata, aki Isten létére szolgálatra adta magát, és addig elment ebben, ameddig senki nem képes: a kínos kereszthallig.

A keresztet látva nézd Jézust, azt a szenvedést, amit te okoztál a bűneiddel, és amit az Úr Jézus szeretetből, a szívében minden ellened irányuló harag nélkül elhordozott azért, hogy Te megmenekülj. És te ma, Nagypénteken is láthatod a kereszt mögött a nyitott sírt, a feltámadást, a mennybemenetelt. Láthatod a magad fájdalmain, kétségein és szenvedésein, sőt, saját sírgödrödön túl is a feltámadást és az örökéletet a mennyben – ha olyan indulat van benne, amilyen Jézusban volt.

Befejezés

Előttünk áll a feltámadás. Nagypéntektől előretekinthetünk a feltámadás hajnalára, és majd vasárnap vissza a mai napra. Ne szakítsd el a két ünnepet egymástól, hanem éld át mindkettőt az Úr Jézushoz tartozás indulatával.

Ünnepi Igehirdetés 2007. április 1. Virágvasárnap

Buenos Aires, 2007. április 1.

Írta Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Lukács 19,29-44

Textus: 1Péter 2,9-10

Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; ¹⁰akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok.

Cím: Vé-en, ká-pé, esz-en

Bevezetés

A Virágvasárnap keresztyén ünnep, melyet a húsvétot megelőző vasárnap ünneplünk Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának emlékére. Jézus életében többször is volt Jeruzsálemben, földi működésének végén, halála előtt azonban tudatosan kapcsolódva a Zakariás 9,9 messiási királyi próféciájához (Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán.), tanítványai kíséretében ünnepélyesen vonult be a városba. Erről mind a négy evangélistánál olvashatunk hosszabb-rövidebb beszámolót (Mt 21,1-10; Mk 11,1-11; Lk 19,28-38; Jn 12,12-19). Az Olajfák hegyétől indul a menet, Jézus kölcsönzött szamárra ül. A páska ünnepére (héberül pészach, ebből ered a spanyol pascua szó) feljött zarándokok között Jézusnak sok követője volt, ezek elé mennek, majd mások is csatlakoznak hozzájuk. Dávid fiaként (tehát messiás-királyként) ujjongva köszöntik, mint aki az Úr nevében jön. Az ünneplő sokaság az útra teríti felsőruháját, mások a fákról vágott zöld ágakat. Innen kapta az ünnep a nevét, Palmarum, amely azonban magyarul nem pontos, hiszen nem virágot, hanem lombos ágat szórtak Jézus útjára.

Jézus nem földi királyként vonult tehát be a városba, hanem az Isten küldöttjeként, aki királyi teljhatalommal bír.

Félreértések elkerülése végett le kell szögeznem, hogy a választott nemzetség, a szent nép nem a magyar! Bár szent lenne, azaz Isten felé önmagát elkötelezett. Ez azonban – tudjuk – távolról sincs így. Nem mintha bármelyik nemzet a földön magára vehetné e szavakat – természetesen Isten népén kívül. Radnóti Miklós – számomra legkedvesebb – hazafias versében, a Nem tudhatom…-ban így ír: „Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép, tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp”. Erre a felismerésre kellene eljutnunk, hogy – mint magyar népnek – békességünk legyen végre Istennel és egymással is. De mi inkább megnyugtatjuk magunkat Kölcsey (Egyébként igaz) sorával: „Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt!”

1. Vé-en, azaz választott nemzetség

Volt egy vicc a nyolcvanas években Magyarországon, amely így szólt: Mi a munkásosztály itala? A háromcsillagos francia konyak, amelyet választott képviselői útján fogyaszt. Arra utalt a vicc, hogy csak a párt és állami funkcionáriusok engedhették meg maguknak a konyakot, akiket persze nem erre, hanem a munkások érdekeinek képviseletére választottak.

Nos, nekünk, akik demokráciában élünk, legalább az illúziónk megvan, hogy általunk (vagy legalábbis a választópolgárok többsége által) választott személyek intézik az ország ügyeit, akikről a véleményünket minimum négyévenként ki is fejezhetjük. A keresztyének azonban – mint keresztyének – nem egy demokráciához tartoznak, hanem egy diktatúrához. Tudom, hogy ez meredek, de így van. Nincs lehetőségünk arra, hogy a jelöltek közül kiválasszuk a nekünk tetsző Istent, akit – ha szerintünk nem jól végzi a dolgát – ciklusonként ki lehet szavazni a hatalomból. Isten szuverén úr, korlátlan, ha úgy tetszik abszolút uralkodó.

A keresztyéneknek tehát tudniuk kell: nem ők választották ki maguknak az Urat, egymást sem ők válogatták össze, hanem Isten választotta ki és szerkesztette egybe őket, mint egy családot (Ézs 43:21; Jn 15:16).

Egyébként nem jól mondom, mégiscsak van választási lehetőség. Minden ember dönthet, hogy Istent szolgálja, vagy a Sátánt. Harmadik út nincs. A Bibliában ugyanis világosan benne van, hogy nincs Istenen kívül más, aki joggal nevezhetné magát Istennek. Akik tehát mégis Istennek tartják magukat, azok a Biblia Istenének ellenségei. Tehát a Sátán szövetségesei. Azok az emberek pedig, akik ezeket a hamis istenségeket követik, azok tudatosan vagy félrevezetettként, de a Gonosz uralmát szolgálják.

2. Ká-pé, azaz királyi papság

Az Ószövetség államképében a földi hatalom csúcsán három személy állt: a király, a főpap és a próféta. A király feladata volt, hogy az állam ügyeit intézze, az emberek fizikai jólétéről és biztonságáról gondoskodjon. A főpapé az, hogy gondoskodjon a nép lelki szükségleteiről, az Isten útján terelgesse őket és hogy képviselje a népet Isten előtt, a prófétáé pedig az, hogy az Isten szavát, intéseit, figyelmeztetéseit, egy szóval akaratát tolmácsolja az emberek felé. Jézus Krisztus egy személyben volt a tökéletes király, főpap és próféta. Erről a Heidelbergi Káté 31. kérdés-felelete így hangzik: „Miért neveztetik Krisztusnak, azaz Felkentnek? Azért, mert őt az Atya rendelte, és Szentlélekkel felkente a mi legfőbb prófétánkká és tanítónkká, ki nekünk a mi váltságunk felől az Istennek titkos tanácsát és akaratát tökéletesen kijelentette, és a mi egyetlenegy főpapunkká, ki az ő testének egyszeri áldozatával minket megváltott és érettünk az Atya előtt könyörgésével szüntelenül közbenjár, és örökkévaló királyunkká, aki minket Igéjével és Szentlelkével kormányoz és a nekünk szerzett váltságban oltalmaz és megtart.”

Isten tehát olyan, mint egy abszolút uralkodó. Az Őt szolgálók pedig a királyi papság, akik papok módjára közeledhetnek Istenhez, Krisztus királyi fősége alatt szolgálnak, egykor pedig Krisztus királyi uralmában is részesednek (Ex 19:6; Ézs 61:6; Mt 19:28; Jel 1:6; 5:10).

3. Esz-en, azaz szent nép

A szent kifejezés a bibliai értelmezés szerint azt jelenti, hogy az Isten számára elkülönített, csak az Ő szolgálatára rendelt. Egyébként ezt minden kultusz – a pogányok is – ebben az értelemben használták eredetileg. A zsidó állatáldozat és a pogány emberáldozat magyarázata az, hogy amit/akit az Istennek, illetve a pogány isteneknek szentelnek, azt ki kell fogni a világi, profán használatból, azaz élőlények esetében meg kell fosztani az életétől. A Biblia Istene soha nem kívánt emberáldozatot, hanem azt kérte, hogy azok, akik hajlandóak magukat Istennek szentelni, azok legyenek hűséges követői, harcolva a bűnök ellen. Ennek megfelelően a szent nemzet a valóságosan Istenhez tartozó, Isten szolgálatában álló népet jelenti, amelynek az a feladata; hogy bizonyságot tegyen Isten csodálatos tetteiről, amelyekkel tudatlan, pogány állapotukból világosságra, vagyis értelmes, hasznos, üdvösségre szolgáló életre hívta el őket.

Befejezés

Kedves Testvéreim! Krisztus a virágvasárnapi bevonulással kinyilvánította, hogy igényt tart a királyságra. Nem földi uralkodóként, hanem lelki értelemben. Nem szabad félreértenünk a szándékát, de hiszem, hogy akik olvassuk a Bibliát, nem is fogjuk.

Éljünk bölcsen a nekünk adatott lehetőségekkel, legyünk valóban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet. Nemre, korra, nemzetiségre, nyelvre, sőt felekezetre való tekintet nélkül, akik Isten szolgái vagyunk Jézus Krisztusban.

Úrnapi Igehirdetés, 2007. március 11.

Buenos Aires, 2007. március 11.

írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Ézsaiás 7,14-22

Textus: 1Péter 2,1-3

Levetve tehát minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigységet és minden rágalmazást, ²mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre; ³mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr.

Cím: Hamisítatlan tej

Bevezetés

Egy hírneves világcég – a nevét önvédelemből nem mondom meg – az 1970-es években csecsemőtápszereket szállított Afrikába, hogy ott az éhező bennszülöttek gyerekeiket táplálják vele. Teljes volt katasztrófa. Egyrészt tévhit az, hogy az éhező asszonynak elapad a teje. Hamarabb hal éhen ő, mint a szoptatós babája. Másrészt a nyugat-európai és észak-amerikai szükségletek szerint összeállított tápszer az afrikai csecsemőknek teljesen alkalmatlan, s főleg emészthetetlen volt. Harmadrészt a kizárólag tápszerrel táplált csecsemők az afrikai higiénés viszonyok között halálra voltak ítélve, mert nem szerezték meg belőle azt az immunvédelmet, ami az anyatejbe „be van építve”.

Az ún. nyugati civilizációban elterjedt a hatvanas évektől, hogy az anya nem szoptatott, hanem tápszert adott csecsemőjének. Ez kényelmesebbnek, elegánsabbnak tűnt. Az anya igyekszik minél hamarabb megszabadulni az anyasággal járó külsőségektől, ha már magától az anyaságtól nem tud. Ennek jó eszköze volt a tápszer. Manapság már magától a csecsemőtől is távol tartja magát nagyon sok „nyugati” nő, nem csak a szoptatástól. Időközben pedig kiderült, hogy az anyatej olyan ásványi anyagokat, vitaminokat és immunerősítőket tartalmaz, amelyek nélkülözhetetlenek a baba egészséges fejlődéséhez. Ma már megint divat a szoptatás, hála Istennek – sóhajtanának fel a csecsemők, ha tudnának már beszélni. Hálát adok Istennek, hogy Ágota addig szophatott, amíg csak akart, egészen 16 hónapos koráig.

Ma azonban nem a csecsemők táplálása a témánk, hanem a keresztyéneké. Péter nagyon szemléletesen hasonlítja a Krisztust követő emberek táplálkozását a kisbabákéhoz. Vizsgáljuk meg, hogyan!

Először: magát megtisztítva megy a keresztyén Istenhez, másodszor Isten valódi szavát kívánja, – harmadszor – amit már megismert.

1. Megtisztulva menni Istenhez

Egyre másra halljuk, olvassuk, hogy nagy emberek, művészek, tudósok halnak meg. De az utóbbi időben arról sehonnan sem érkezett hír, hogy valamilyen tudós vagy művész született volna J.

A születés csak a kezdet. Így van ez az újjászületéssel is. Amikor az ember megtér, akkor átadja az életét Istennek, miután felismerte, hogy bűnei miatt örök büntetést: kárhozatot érdemel, és ettől csak és kizárólag Jézus Krisztus vére árán menekülhet meg. Ezután Isten újjászüli őt, azaz új emberré, megmentetté, Krisztusban gyermekévé teszi. Az elsőben (a megtérésben) az ember aktív, maga dönt, a másodikban, az újjászületésben passzív, mert az Isten cselekszik. Az újjászületést után pedig növekedni kell. Ha egy gyermek egy éves korában nem kezd járni, két-három éves korában nem beszél folyékonyan, hat-hét éves korában nem biciklizik, vagy nem kezd írni és olvasni, akkor azt mondjuk rá, hogy visszamaradt a fejlődésben. A keresztyén embernél is hasonlóképp van. Ha valaki ötven évvel ezelőtt megtért, és ma is a Biblia legalapvetőbb tételeit ismeri csak, akkor bizony a hitében visszamaradottnak kell tekintenünk. Persze a keresztyénségben nincsenek olyan szigorú határok és követelmények, mint a Nemzeti Alaptantervben, és nem kötelező 16 éves korra végezni az első nyolc osztállyal. De azért szükséges a fejlődés. A hitben való továbblépéshez pedig szükséges a megtisztulás, mint azt a korábbi prédikációkban már láthattuk. Megint visszatérve a szoptatás példájához: az édesanyának meg kell tisztítani mellét a szoptatás előtt, nehogy valamilyen szennyeződés, sőt fertőzést hordozó baktérium kerüljön a tejjel együtt a kicsi szervezetébe. Ugyanígy a baba száját is meg kell törölni. Az Isten szavához – ami Péter szemléltetésében a tej – közeledni csak megtisztultan lehet, különben beszüremkedhetnek a Gonosz által elhelyezett fertőző tévtanok. És így megtörténhet az, hogy a legtisztább bibliai tanok elferdítve, meghamisítva jutnak el a szívhez. Amikor tehát Isten Igéjét hallgatni szándékozol, ne feledd megtisztítani magad, nehogy az Igehallgatás a kívánttal ellentétes eredményre jusson.

2. Isten valódi szava

Nagypapámtól – aki a Felvidéken született 1912-ben, és faluhelyen nevelkedett – hallottam egy gyerekdalt, ami arról szólt, hogy hogyan készül a tej. A lényege pedig az volt, hogy a gyerek az istállóból a tejcsarnok felé megállt a kútnál, és kissé „megszaporította” a tejet. Nos, ez a hamisítás kedves gyerekcsíny volt csupán. Pár éve Magyarországon feltűntek és elterjedtek a „reggeli ital” nevű termékek, melyek ízre, illatra, színre tejnek mutatkoznak, holott tulajdonképpen tejipari melléktermékekből készülnek, és teljesen halott dolgok. Persze olcsóbbak az igazi tejnél. Aki igénytelen, annak megteszi. De lehetne beszélni a Nevia kézkrémről, az Adidos melegítőről és a Toshbai ceruzaelemről, melyek eredetinek látszó hamisítványok. Aki megveszi őket, nem csodálkozhat, ha távolról sem olyan minőségűek, mint szeretné.

Az Isten szavát is próbálkoznak hamisítani. Nem csupán azokra az iratokra gondolok, amelyek az első századtól kezdve felbukkantak, hogy kitöltsék a Biblia által tárgyalt események közötti időt, vagy azokra, amelyek hitelesség látszatát keltve a Biblia helyébe kívánnak lépni, mert ezek felismerése könnyű. Ha egyeznek a Biblia tanításával, akkor rendben vannak, ha nem, akkor szemétre valók. Sokkal inkább vigyáznunk kell azokkal, amelyek a Biblia magyarázatának álruhájában rejtőznek. Nem azok az evangéliumi keresztyénségre veszélyes szekták, amelyek elutasítják Krisztust vagy a Bibliát, hanem azok, amelyek elismerik (legalábbis látszólag). Mert nyilvánvaló, hogy ha az anya melléből mondjuk gázolaj folyik, a baba kiköpi. De ha egy kis alkohollal kevert tej, azt lenyeli, és kész a baj. Valaki egyszer azt mondta, hogy ha egy tartály ivóvízhez egy evőkanál szennyvizet adunk, egy tartálynyi szennyvizet nyerünk. Ha egy tartály szennyvízhez teszünk egy kanál ivóvizet, akkor a végeredmény ugyanaz.

A növekedni szándékozó keresztyénnek tehát gondosan ügyelnie kell arra, hogy valóban tiszta, hamisítatlan Igét kapjon. Ezért húzta alá a reformáció azt, hogy az embernek önállóan kell gondolkodnia, és ismerve és tanulmányozva a Bibliát, mérlegre kell tennie a kapott tanításokat, nehogy egy félrevezetett pap vagy testvér tévútra vigye. Nagyon lesarkítva a dolgot: ha te nem tanulmányozod rendszeresen, és nem ismered elég jól a Bibliát, honnan tudod, hogy nem hirdetek a Bibliával ellentétes tanokat?

3. A jól ismert Szó

Ezért mondja Péter, hogy amit már megízleltetek, arra vágyakoztok. Aki már hallotta az Istennek azt az Igéjét, mely szerint, bűnös, bűnei büntetésétől csak Jézus vére által szabadulhat meg, és ez által örök életet nyerhet, az felismeri azt az igemagyarázatot, amely ennek forrásához, azaz Istenhez közelebb viszi. Az ilyet nem lehet megtéveszteni félrevezető szavakkal, gondolatokkal, mert jól ismeri az Urat, megismeri hangját, és tudja, miről beszél.

Aki viszont csak felületesen ismeri az Isten Szavát – ez alatt a Bibliát és Jézus Krisztust is értem – annak sokkal nehezebb disztingválni, és sokkal inkább ki van téve annak, hogy elhisz a Biblia üzenetére hasonlító, de azokkal köszönőviszonyban sem lévő tanokat. Ezért én nem annak vagyok híve, hogy ostorozzuk a szektákat és rémtörténetekkel ijesztgessük felebarátainkat, netalán gyűlöletet szítsunk azok ellen, akik szerintünk tévúton járnak, hanem annak, hogy a reformátusok ismerjék jól vallásunk alapjait. Legelsősorban a Bibliát, amit sajnálatos módon manapság talán még az átlag római katolikus is jobban ismer, mint az átlag református. Továbbá a Heidelbergi kátét és a Második Helvét hitvallást, amit tartok tőle, hogy közületek is többen csak konfirmációjukra olvastak el, azóta sem. Vagy netalán még akkorra sem.

Testvéreim, megéri a befektetést, hogy jól ismerjétek hitünk alapjait, hogy ne sodorhasson benneteket ide és oda mindenféle téves, a Bibliának ellentmondó tanítás. Ragaszkodjunk reformátor őseink hitvallásához, mert azok nagyrészt ma is éppoly időszerűek, mint négyszáz évvel ezelőtt.

Befejezés

Kedves Testvéreim! Nem szükséges, hogy mindannyiunkból magister theologiae legyen. De az viszont igenis szükséges, hogy minden reformátusnak kenyere legyen a Biblia, és tej az igemagyarázat. Ez utóbbi alatt nem csupán az igehirdetést értem, hanem mindazokat a tanításokat, amelyek szóban, nyomtatásban, bármilyen formában hozzáférhetőek. Higgyétek el, érdemes megismerni az Isten Szavát, mert az életet hozott nekünk.

Használjátok a rendelkezésre álló lehetőségeket, az Istentiszteleteket, Bibliaórákat, az interneten elérhető prédikációkat – nem csak az enyéimet, sőt! –, hogy növekedjetek!

Úrnapi igehirdetés, 2007. március 4.

Buenos Aires, 2007. március 4.

Írta Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Ézsaiás 40,1-11

Textus: 1Péter 1,22-25

Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek, ²³mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által. ²⁴„Mert minden test olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull, ²⁵de az Úr beszéde megmarad örökké”. Ez pedig az a beszéd, amelyet hirdettek nektek.

Cím: Ez az a beszéd…

Bevezetés

Argentínában a tengerpartra vezető kettes számú főút – majdnem autópálya – Maipú és Mar del Plata városok közötti, mintegy 150 kilométeres szakasza gyakorlatilag nyílegyenesen fut végig a síkságon. Csak néhány települést kerül meg. Az egyenes szakaszokon a gépkocsivezető tehát nyugodtan szunyókálhat, hiszen az út egyenes, nem kell elfordítani a kormányt? Természetesen nem. Szükség van a gépkocsivezető figyelmére, hogy folyamatosan korrigálja a kocsi haladási irányát. Mert a legjobb autó a legjobb minőségű úton sem képes tökéletesen egyenesben maradni. Arra van a kormánykerék, hogy ha túl közel kerül az út széle vagy a közepe, visszairányítsuk a helyére. Ha egy autót sem vagyunk képesek kiigazítások nélkül végigvezetni még egy ötszáz méteres szakaszon sem, hogy képzelheti bárki, hogy az életét végig tudja élni anélkül, hogy igazítana rajta. Az ember élete sokkal összetettebb, mint egy autó haladása.

Múlt vasárnap, böjt első vasárnapját ünnepeltük úgy, hogy Úrvacsorát vettünk – remélem, emlékeztek rá. A negyven napos böjti időszakot azzal kezdtük, hogy igyekeztünk megtisztítani magukat mindennapos bűneinktől a bűnbánat segítségével. Azért tettük ezt, hogy a Krisztus eljövetelére való készülésünket ne gyengítsük azzal, hogy már bűnökkel terhelten lépünk bele. A nagyböjtnek, amit az Úr feltámadásának öt hét múlva bekövetkező ünnepéig tartunk, az a célja, hogy segítsen az Úrra irányítani a figyelmünket. Az teljesen világos, hogy az ember képtelen állandóan az Istenre figyelni, minden pillanatban az Ő akaratát teljesíteni, minden helyzetben az Ő szándéka szerint reagálni. Találkoztam olyan keresztyénekkel, akik azt állították, hogy képesek erre, de őszintén szólva kételkedem benne, hogy ez valóban így van. Persze minden ember magából indul ki, így én is. De ha csak a saját magam megfigyeléseit venném figyelembe, amelyeket önmagamon és környezetemen tettem, nagy határozottsággal állíthatnám, hogy mindenkinek szüksége van időnkénti korrekcióra. De ezt az állítást a Biblia is alátámasztja, tehát mint keresztyénnek, ennek fényében kell cselekednem.

Folytassuk tehát a korrekciók sorát Péter mai napra idézett levélrészletével, amelyben a testvérszeretetre buzdít, a romolhatatlan magból való újjászületettségünkre figyelmeztet és arra, hogy kizárólag az Isten Beszéde az örök. Ez alkalommal fordított elhangzási, de rendes értelmi sorrendben először az Isten Örök Szaváról essék szó!

1. Az Isten Örök Szava

Az apostol Ézsaiás próféta könyvének 60. fejezetéből a 6-7-8. verseket idézi, ami pontosan így szól: „Minden test csak fű, és minden szépsége, mint a mezei virágé. ⁷Elszárad a fű, elhervad a virág, ha ráfúj az ÚR szele. - Bizony csak fű a nép! ⁸Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk igéje örökre megmarad.”

Testvéreim! Mennyi mindent mondott már az ember, amire azt gondolta, hogy örökérvényű, később kiderült, hogy mégsem. Például a fény sebessége már nem állandó, ahogy sokáig hittük. A Harvard Egyetemen Verstergard-Hau professzornő és csapata már 2001-ben megállította a fényt. Az Edinburghi Egyetemen pedig a közelmúltban James Clerk Maxwell 140 évig megvalósíthatatlannak hitt elméleti kísérletét megvalósítva megcáfolták az energia-megmaradás elvét. És ez csak két példa a fizika világából.

Isten szava azonban örök. Mivel támasztom ezt alá? Például azzal, hogy immár kétezer éve meg-megújulóan akarják egyesek megváltoztatni a Bibliát, beletenni, vagy kivenni belőle, sikertelenül. És ez nem a római katolikus egyház lobbierejének köszönhető. Nézzük végig: a Biblia megvolt, amikor még laposnak gondolták a földet. Aztán kiderült, hogy gömbölyű, és a Biblia megmaradt. Aztán az is kiderült, hogy nem a Nap kering a Föld körül, hanem fordítva. A Biblia megmaradt. Egyesek elkezdték hirdetni, hogy Isten nem létezik, és az ember a világ közepe, és a Biblia megmaradt. Aztán kiderült az is, hogy az emberek el tudják dönteni saját sorsukat anélkül, hogy királyok vagy más diktátorok parancsolnának nekik, és a Biblia megmaradt. Pár évtizede az ember felfedezőútra indult az űrbe, majd a Holdra, és nemsokára talán elindul a Marsra is, és talán magával is viszi a Bibliát oda. Testvéreim, ennek nem lehet más az oka, mint az, hogy Isten vigyáz az Ő Szavára, és mert az örök.

De nem csak a Biblia az Isten Szava, hanem Jézus Krisztus is – ismeritek az Ige három megjelenési formáját a konfirmációtokból: írott, testet öltött, hirdetett. Krisztus is örök, akárhogy akárhányszor próbálták akárkik befeketíteni, megcsúfolni, elpusztítani, nem jártak sikerrel és nem is fognak soha. Ugyanígy nem tudja a gonosz megölni az igehirdetést sem, a legbrutálisabb módszerekkel sem. Mindig, minden üldözés között lesznek az Isten által felkent emberek, akik prédikálnak.

2. Romolhatatlan magból újjászületni

Mindezt az is alátámasztja, hogy még mindig vannak Krisztusnak követői. Ha igazak lennének a felröppent vádak – bár vádnak nevezni jogi értelemben olyan dolgokat szokás, amelyek a bíróság előtt vélhetően megállják a helyüket – már rég nem lenne keresztyénség. Ha Jézus csak ember lett volna, ha megházasodik és késő öregségében unokákkal körülvéve hal meg, akkor az ő követői is elfogytak volna idővel, mint annyi próféta és önjelölt messiáséi azelőtt és azóta is. Krisztus követői azonban ma is gyarapszanak. Mégpedig azért, mert – illetve akkor, ha – tudatában vannak, hogy honnan származnak. Nem az ősök családfájáról van szó, hanem arról, hogy honnan, kitől ered az örökéletük. Jézus Krisztus személye, illetve keresztáldozata hordozza magában azt a csírát, amely a megfelelő időben a megfelelő helyre kerülve elhozza az örökéletre való felismerést az ember számára. Az ember – mint azt magától Jézustól tudjuk – olyan, mint a föld. Némelyek jó földnek, mások útfélnek, sziklás, vagy gyomos földnek számítanak. De ne feledjük, mind eredendően alkalmas arra, hogy benne a mag életre keljen. És az ember – a földdel ellentétben – tehet arról, hogy milyen közeg fogadja a magot: barátságos, avagy elutasító.

A mag, az Isten szava romolhatatlan. Nem veszíti el életképességét pár év alatt, mint a vetőmagok. Nem lehet eltaposni, kipusztítani, sem pedig más magokkal keresztezni. De az igazi mag olyan szívbe kerülve. amely megbecsüli, kimondhatatlanul sok termést hoz. Ráadásul megtermi a testvérszeretet gyümölcsét!

3. Testvérszeretet

Ne feledjük el, hogy ez a testvér szeretete, nem a felebaráté. A felebarátom az embertársam, az a személy, akivel csak bármilyen kapcsolatba kerülök. A felebarát szeretetének parancsa abból ered, hogy Isten szereti teremtményeit, azaz minden egyes embert, nekem pedig, mivel Isten Krisztusban megmentett a kárhozattól és örökéletet adott, hálából továbbítanom kell az Ő szeretetét azok felé, akik még nem ismerik Őt, tehát a szeretetét sem tudják még igazából befogadni. A testvérszeretet más. Ez azt jelenti, hogy azok iránt, akik Krisztuséi, az együvé tartozás, a közös út, a Krisztusban átélt egység szeretetét érzem. Még ha nem is ismerem az illetőt, de tudom róla, hogy Krisztusé, a testvérem. Megosztom vele örömömet és bánatomat. Támogatom és segítem őt.

Amikor az ország vagy a világ bármelyik részén jár egy keresztyén, mindenütt találkozhat testvérrel. Lehet az egy la platai benzinkutas, aki a kocsi hátulján lévő hal-matricáról ismeri fel, hogy keresztyén vagyok, és megvallja, hogy ő is. Dios te bendiga, hermano! – mondjuk egymásnak, és megyünk tovább. Talán soha többé nem találkozunk, de erősít a gondolat, hogy nem vagyunk magunkban, mindenütt vannak újjászületett keresztyének. Ennek a testvérszeretetnek pedig egy az alapja: a Krisztusban megtisztított élet. Ha ugyanis a keresztyén ember nem tisztítja meg az életét rendszeresen a bűntől, akkor a testvérszeretet is mellékvágányra futhat, rosszabb esetben az is megtörténhet, hogy kisiklik. Ha ugyanis keresztyénnek nevezem magam, de nem állok Krisztuban tisztán, a Sátán könnyen megcsalhat, becsaphat, és a testvérszeretetem csak képmutatássá válik. Ebben szenved sok keresztyén. Szembe szívélyes, szeretetteljes, de a háta mögött rossz dolgokat mond róla. A helyett, hogy a hibáit, tévedéseit, bűneit vele beszélné meg. Például mert hiányzik a bizalom. És a Gonosz már éket is vert két keresztyén közé. Az igazi testvérszeretet nem önző, hanem odaadó, nem ítélkező hanem imádkozó, nem irígykedő, hanem együtt örvendező.

Ez az, amit keresztyénként naponta gyakorolnunk kell!

Befejezés

Kedves Testvéreim! A böjt második vasárnapján nincsen semmi különös dolog. Úrvacsorázni legközelebb Nagypénteken fogunk. A Nagyböjt megülésének módját a protestáns egyházak rábízzák az egyes keresztyénekre. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy „a reformátusok nem böjtölnek”. Igenis oda kell figyelnünk az Isten szavára, egyre közelebb kell kerülnünk Őhozzá, egyre jobban kell ismernünk Őt, magyarán: előre kell haladnunk a hitben. Ez pedig a magunk alárendelése nélkül nem lehetséges. Csak akkor, ha elismerjük Krisztus uralmát az életünkben. Ennek pedig csak egyik módja, hogy keresztyénnek nevezzük magunkat. A másik, hogy cselekedeteinkkel is bizonyságot teszünk. És erre való többek között a Bibliaóra, az otthoni áhítat, a naponkénti Bibliaolvasás és imádkozás, a keresztyén hitmélyítő könyvek, folyóiratok olvasása. Itt van szerdán a Bibliaóra, a kisasztalon építő olvasmányok, az Interneten korábbi prédikációk, és még lehetne sorolni. Éljetek ezekkel! Ne feledkezzetek el a romolhatatlan magról, és arról, hogy keresztyénnek lenni jó. „Ez az a beszéd, amelyet hirdettek nektek.”