Úrnapi igehirdetés, 2007. április 29.

Buenos Aires, 2007. április 29.

Írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Zsoltárok 39

Textus: 1Péter 2,11-12

Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket: tartózkodjatok a testi vágyaktól, amelyek a lélek ellen harcolnak. ¹²Tisztességesen éljetek a pogányok között, hogy ha valamivel rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, a ti jó cselekedeteiteket látva, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján.

Cím: Az Élet példája – az Egyház küldetése

Bevezetés

A levél címzettjei a Kis-Ázsiában, főleg pogánykeresztyénekből létesült gyülekezetek, Péter szóhasználata – jövevények és idegenek – tehát kettős értelmű. A keresztyénség alapjául szolgáló zsidó vallás szempontjából jövevények, nem zsidónak születettek, illetve idegenek, akik „látogatóba jöttek”. Másrészt mind, akik keresztyének vagyunk, jövevények és idegenek vagyunk a földön, mert csak egy ideig tartózkodunk itt, és csak részben illeszkedünk bele a mindennapokba, hiszen valójában mennyei polgárok vagyunk.

Péter intése tehát nekünk szól – aki keresztyénnek vallja magát, nem vonhatja ki a felelősség alól önmagát. Szolgálatunk pedig a misszió, amelyet Isten útmutatásai alapján és segítségével végeznünk kell. De hogyan? Ez a kérdés. Ha kérdés egyáltalán, miután elolvastuk Péter levelének mai részletét.

1. A keresztyén küldetés

A keresztyének tehát mennyei polgárok, akik Isten rendeléséből élnek e világban, ahol jövevénységük idejét Isten akarata, törvénye szerint tartoznak eltölteni. A pogányokra az jellemző, hogy a testi élvezeteket mindennél jobbnak tartják. A keresztyénekre az legyen jellemző, hogy megtartóztatják magukat a test bűnös kívánságaitól s azokat megöldöklik magukban (Róm 8:11–13; Gal 5:17–24; Kol 3:5).

Az egyház küldetésének a sikere azon múlik, hogy milyen magatartást tanúsítanak a keresztyének a világban. Egyetlen lehetőség ennek érdekében a tiszta, szeretetben példás élet. Az egyház sohasem lehet világellenes vagy emberellenes, még akkor sem, ha a világ vagy egy-egy ember egyházellenesen lépne fel. Nem a világnak van küldetése az egyház érdekében, hanem az egyház kapta Istentől azt a küldetést, hogy Jézus Krisztus tökéletes tisztaságát, megváltó szeretetét, mennyei világosságát, hibátlan emberségét mutassa meg a világnak. Ennek megfelelően az apostol nem önvédelemre oktatja a gyülekezeteket, nem a harcot vagy a vitatkozást ajánlja, hanem a rágalmakkal szemben a feddhetetlen, tiszta életet, a szeretet jócselekedeteit. Így lehet előkészíteni egy-egy pogány számára azt a napot; amelyen Isten megtérésre hívás és nem ítélettartás céljából meglátogatja (Lk 19:44). A tiszta élet és a szeretet nyomán hamarabb megértik a pogányok azt, hogy Isten dicsőítésre méltó.

2. Misszionárius-modellek

A keresztyén egyház történelme során mindig volt valamilyen jellemző módszer, ahogyan a küldöttek, a hit terjesztői, a misszionáriusok működtek. Ezek közül sok párhuzamosan is jelen volt, az alábbiakban az egy-egy korra jellemző típusokat szeretném áttekinteni.

A kora keresztyénség – az első három évszázad (Konstantinig) – misszionáriusa közönséges hívő volt, aki elmondta a Krisztusról hallott jó hírt mindazoknak, akikkel találkozott, mindenhol, ahová eljutott. Ezek közül akik megtértek, maguk is ugyanígy továbbadták.

Az úgynevezett Konstantini kor (Nagy Konstantin császár nyilvánította a kereszténységet államvallássá 423-ban) államegyháza a hatalom eszközeit használva terjesztette a kereszténységet. Nem valódi hitterjesztésről volt szó, hanem embercsoportok, törzsek, népek erőszakos kényszerítéséről, hogy fogadják el a kereszténységet vallásuknak és a pápát a legfőbb vezetőjüknek. Egyes misszionáriusok komoly lelki munkát is végeztek, mint pl. Gerhard, aki Szent Gellért néven vonult be a magyar történelembe, vagy pl. Cirill és Metód, akik a szláv népek között szolgáltak. E kor mégis az erőszakos krisztianizálás kora.

Később már előtérbe került a meggyőzés, a cél pedig az volt, hogy sikerüljön az egyének megnyerése, elterelgetése a keresztelésig. A középkor vége felé, a földrajzi felfedezések nyomán új perspektíva tárult fel a keresztény misszió előtt: a világ pogányai. Eleinte a misszió kimerült a „vadak” megkeresztelésében (keresztény nevekkel!), európai ruhába öltöztetésében, az európai szokások megtanításában, ugyanakkor ez az ő eredeti kultúrájuk katolizálásával járt. Nem kevés esetben kizsákmányolásukkal. Láttam egy az erre a korra jellemző karikatúrát: egy padon megkötözve feküdt egy fekete férfi, fejénél egy pap állt, és a Bibliából olvasott, a hasánál meg egy fehér „gazda”, aki a feketéből aranypénzeket sajtolt. Ez a módszer az újkori gyarmatosítás hathatós eszköze volt, és sajnos egészen a XIX. század elejéig működött.

A reformáció hitterjeszése a hitvitázást részesítette előnyben, az okos érvekkel való meggyőzést. A XVI. században elindult pietizmus a személyes bizonyságtétel módszerét kedvelte. A XVIII. századi protestáns prédikátorok (Moody, Spurgeon) nagy épületekben, auditóriumokban hirdették az igét. A XIX-XX. század „műfajai” az utcai evangélizációk, gyógyító missziók, sátoros összejövetelek, e kor jellegzetes protestáns misszionáriusa Bibliával a kezében áll, másik kezét áldásra emeli. E kor jellemzője a segítő misszió, a gyógyítással illetve oktatással egybekötött hitterjesztés. Előbbi etalonja Albert Schweitzer német evangélikus orvos-misszionárius, aki Afrikában szolgált, az utóbbié Molnár Mária magyar református testvérünk, aki Pitilu szigetén tanította a pápua bennszülötteket. Az általa alapított iskola ma is működik, nevét és emlékét őrzik. A XX. század vége felé mindez csak technikájában változik, megjelennek a rádiós, majd televíziós prédikátorok, a helikoptert és mozgó kórházat üzemeltető, víztisztító berendezést telepítő, korszerű földművelést tanító missziók. Az ezredforduló vége előtt a misszió felvonulásokban (pl. March for Jesus) és tömegevangélizációkban nyilvánul meg. Utóbbira három példa: több tízezres tömeg előtt prédikál Reinhard Bonke Afrikában, Carlos Anacondia itt, Argentínában, és David Yonggi-Cho Dél-Koreában.

3. Konklúzió

Mindezek csak villanások a keresztyénség kétezer éves missziójából, hiszen arról könyvtárakat írtak. Amiért felidéztem e pár dolgot, az az, hogy lássuk a múltat, és igyekezzünk kialakítani a jövőt. E kor keresztyéneire vár a feladat, hogy megtalálják a XXI. század missziójának modelljét, tanulva a misszió történetéből.

Péter pedig megadja a leglényegesebb tételt – amit a fenti felsorolás szerint bizony nem egy korban semmibe vett az egyház missziója – azt, hogy a misszió alapja a tisztaság. Hittani és erkölcsi értelemben egyaránt.

A missziónak hűségesnek kell lennie az Igéhez és Jézus Krisztushoz, megalkuvás nélkül képviselnie kell Isten ügyét. A misszionáriusnak pedig száz százalékosan Krisztus követőjének kell lennie, nem tűrve meg az életében semmi tisztátalanságot. És nem karddal, vagy veszekedéssel, hatalmi szóval kell továbbadnia az örömüzenetet, hanem élete tisztaságának és az Úrnak való engedelmességének bizonyságtételével.

Befejezés

Kedves Testvéreim! Misszionáriusok vagyunk, akár tetszik, akár nem. Te, aki keresztyénnek vallod magad, bizonyságot teszel Krisztusról. Ha életedben bűn, tisztátalanság van, ami ellen nem is harcolsz, akkor rossz a bizonyságod, és elriasztod a környezetedben élő embereket Krisztustól. Ha viszont igyekszel tisztán tartani a lelkedet és hűséges vagy az Úr Jézushoz, akkor az Ő közelébe vonzod az embereket.