Úrnapi Igehirdetés, 2007. április 22.

Buenos Aires, 2007. április 22.

Írta Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Zsoltárok 118

Textus: 1Péter 2,4-8

Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, amely azonban Isten előtt „kiválasztott és drága”; ⁵ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által. ⁶Ezért áll ez az Írásban: „Íme, leteszek Sionban egy kiválasztott drága sarokkövet, és aki hisz benne, nem szégyenül meg”. ⁷Néktek, a hívőknek drága kincs; a hitetleneknek pedig az a kő, amelyet megvetettek az építők, sarokkővé lett, ⁸megütközés kövévé és botránkozás sziklájává; azok beleütköznek, mert nem engedelmeskednek az igének. Ők erre is rendeltettek.

Cím: Élő kövek

Bevezetés

Nem kőműves a szakképesítésem, de láttam már házépítést, olyat is, amikor az évezredes módszerrel, téglák egymásra rakásával készült a fal. Gondolom, eme tapasztalatommal nem vagyok egyedül. Mindnyájan tudjuk tehát, hogy a fal építésének van egy rendje, és a ház bizonyos részeire bizonyos anyagokat illetve tárgyakat kell beépíteni. És ez a bibliai időkben is így volt. A házépítés leglényegesebb mozzanata abban az időben annak a kőnek a kiválasztása volt, amelyet sarokkő gyanánt helyeztek el, mert alkalmas volt a falak összetartására; minden egyes építőkövet a sarokkőhöz mérve helyeztek be a falba, lényegében a sarokkőhöz kötötték hozzá. Egy ószövetségi legenda szerint amikor a Templom újjáépítéséhet fogtak a babiloni fogságból visszatért zsidók, találtak a kövek között egy furcsa alakút, amelyet haszontalannak gondoltak – nem illett bele a fal éppen akkor épített részébe -, ezért félredobtak. Jóval később, amikor egy bonyolult részhez értek, egyszerűen nem tudtak tovább dolgozni, mert egy speciális formájúra faragott kőre lett volna szükségük. Kiderült, hogy a korábban használhatatlanként félredobott – ha úgy tetszik, megvetett – kő a sarokkő, az, amely nélkül az épület nem áll meg.

A szegletkő, vagy sarokkő a köznyelvben valaminek az alapját jelenti, a mi hitünkben pedig Jézus Krisztust. Nem valamiféle dogmát, vagy bibliai tanítást, hanem egy személyt, Akinek a létezésére és tetteire alapul minden a keresztyén egyházban. Pontosabban arra kell, hogy alapuljon.

1. Akik megvetették a sarokkövet

Tudjuk nagyon jól, hogy nem minden ember tekint Jézus Krisztusra úgy, mint megmentőjére. Hiába a világ legnépesebb vallása a keresztyénség – becslések szerint összesen mintegy kétmilliárd ember, a Föld bolygó lakosságának 30 %-a vallja magát valamelyik keresztyén vagy keresztény egyházhoz tartozónak – mégsem mondhatjuk azt, hogy Krisztust követő világban élünk. Környezetünkben is sokan vannak, akik elutasítják azt a bibliai tanítást, hogy Jézus Krisztus az Isten egyszülött fia, aki azért jött a világra, hogy a bűnei miatt kárhozatot, azaz örök halált és Istentől való elválasztottságot érdemlő embereket büntetésükből megszabadítsa.

Ez azonban nem mindenkinek kell. Nem mindenki fogja fel az őt fenyegető veszélyt, és nem mindenki akar megszabadulni a felismert veszedelemből sem. Én azt szoktam mondani, hogy mindenkinek joga van elkárhozni. Nekünk, keresztyéneknek azonban mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy minél kevesebben jussanak kárhozatra, főleg azok közül, akiknek az életére befolyással bírunk. Ezért fontos, hogy beszéljünk a sarokkövet elvetőkről, próbáljuk megérteni indokaikat és igyekezzünk segíteni nekik – természetesen csak abban az esetben, ha mi magunk tisztában vagyunk Jézus Krisztus jelentőségével, és mi magunk Őrá építettük az életünket.

Az emberek túlnyomó többsége elvetette Krisztusnak, mint szegletkőnek az értékét, mert rosszul ítélték meg. Számukra Ő nem egyéb egy nagy kőnél, ami csak arra jó, hogy megüssék magukat benne; mert ahelyett, hogy megbecsülnék, ellene támadnak, de úgy járnak, mint akik ököllel ütnek egy márványtömböt s csak maguknak okoznak vele fájdalmat és egyéb bajt, mert Istennel magával szállnak szembe: Isten maga választotta ki az ő lelki háza megépítéséhez szegletkőnek Krisztust.

2. Akik megbecsülték a sarokkövet

Ezek azok, akik támaszkodnak Krisztusra, a sarokkőre. Krisztus megítélésében nem az emberek véleményét, hanem Isten választását kell elfogadni: Krisztushoz kell tehát járulni, rá kell épülni. Ha Krisztus szegletkő, akkor a benne hívők, a Krisztushoz való lelki hasonlóság folytán lelki kövek (5 v.). Rá kell épülniük Krisztusra s ezzel együtt természetszerűleg egybe kell épülniük a többi lelki kővel, egymással is. Az egyház lelki templom, amely az egyes hívőknek Krisztussal és egymással megvalósított hitbeli közössége folytán jön létre. Az egyházba be nem épülő hívő olyan, mint az építkezésnél kimaradt kő vagy tégla. A lelkileg újjáteremtett ember növekedését biztosító igét Isten az egyházban adja, azért a gyülekezethez kell tartoznia. Jézus Krisztusban nemcsak személyes Megváltót kell látni, hanem az egyház alapját.

Az oikodomeisthe görög szót érdemes megvizsgálni, mert egyaránt fordítható kijelentő és felszólító módban. Ha így fordítjuk: „felépíttettek lelki házzá”, akkor azt jelenti, hogy a szentek közösségét Isten Lelke teremti meg, az egyes hívőt ő építi be Krisztus testébe. Az „épüljetek fel lelki házzá” fordítás viszont azt jelenti, hogy az egyházba épülés az egyes hívő személyes feladata. Az a helyes, ha a szent életre hívott ember az egyháztagságban Isten kegyelmes munkáját ismeri el, de ő maga is feladatának tekinti azt, hogy a szentek közösségébe, Jézus Krisztus lelki testébe, a lelki házba beilleszkedjék (Ef 4:16).

Az egyháztagság szolgáló jellegét érzékelteti a második hasonlat: a szentek nemcsak lelki kövek, hanem papok is, akik a lelki házban Isten által elrendelt lelki áldozatokat mutatnak be. A formális, külsőséges ószövetségi áldozatokkal ellentétben úgy áldoznak, ahogy Krisztus, azaz az életüket adják oda Istennek. A szeretet és hála lelki áldozatai Krisztus által kedvesek Istennek, mert egyrészt Krisztus tesz képessé, késszé a lelki áldozatok bemutatására, az állandó papi szolgálat jócselekedeteire, a szüntelen imádkozásra, másrészt az elvégzett papi szolgálatok fogyatékosságait Krisztus teszi tökéletessé.

Aki Krisztus testébe, Isten egyházába beépül és a papi szolgálatot folyamatosan végzi, az nem szégyenül meg. Nem magától állítja ezt az apostol, hanem ószövetségi forrásból meríti, az Ézsaiás 28,16-ot idézi. Ez a jövendölés minden kétséget kizáró bizonyossággal Jézus Krisztusban teljesedett be. Krisztust nem a pogányok között, hanem Sionban, Izraelben helyezte Isten e világba, de sokan nem hittek benne. Pedig az ítéletben csak azok nem fognak megszégyenülni, akik Krisztusban hisznek s mint bölcs emberek, házukat Kősziklára építik.

Befejezés

Kedves Testvéreim! Akiknek van hitük, azoknak Krisztus a sarokkő, mindennél többet érő drágakincs, akik pedig nem hisznek benne, azoknak nem egyéb, mint a botránkozás köve. Ez a vízválasztó az igazi és a névleges keresztyének között.

Tegyünk arról, hogy mi magunk valódi keresztyének legyünk, és hogy ez meg is látsszon abban, hogy teljesen Krisztusra támaszkodunk.