Ünnepi Igehirdetés 2007. április 1. Virágvasárnap

Buenos Aires, 2007. április 1.

Írta Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Lukács 19,29-44

Textus: 1Péter 2,9-10

Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; ¹⁰akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok.

Cím: Vé-en, ká-pé, esz-en

Bevezetés

A Virágvasárnap keresztyén ünnep, melyet a húsvétot megelőző vasárnap ünneplünk Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának emlékére. Jézus életében többször is volt Jeruzsálemben, földi működésének végén, halála előtt azonban tudatosan kapcsolódva a Zakariás 9,9 messiási királyi próféciájához (Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán.), tanítványai kíséretében ünnepélyesen vonult be a városba. Erről mind a négy evangélistánál olvashatunk hosszabb-rövidebb beszámolót (Mt 21,1-10; Mk 11,1-11; Lk 19,28-38; Jn 12,12-19). Az Olajfák hegyétől indul a menet, Jézus kölcsönzött szamárra ül. A páska ünnepére (héberül pészach, ebből ered a spanyol pascua szó) feljött zarándokok között Jézusnak sok követője volt, ezek elé mennek, majd mások is csatlakoznak hozzájuk. Dávid fiaként (tehát messiás-királyként) ujjongva köszöntik, mint aki az Úr nevében jön. Az ünneplő sokaság az útra teríti felsőruháját, mások a fákról vágott zöld ágakat. Innen kapta az ünnep a nevét, Palmarum, amely azonban magyarul nem pontos, hiszen nem virágot, hanem lombos ágat szórtak Jézus útjára.

Jézus nem földi királyként vonult tehát be a városba, hanem az Isten küldöttjeként, aki királyi teljhatalommal bír.

Félreértések elkerülése végett le kell szögeznem, hogy a választott nemzetség, a szent nép nem a magyar! Bár szent lenne, azaz Isten felé önmagát elkötelezett. Ez azonban – tudjuk – távolról sincs így. Nem mintha bármelyik nemzet a földön magára vehetné e szavakat – természetesen Isten népén kívül. Radnóti Miklós – számomra legkedvesebb – hazafias versében, a Nem tudhatom…-ban így ír: „Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép, tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp”. Erre a felismerésre kellene eljutnunk, hogy – mint magyar népnek – békességünk legyen végre Istennel és egymással is. De mi inkább megnyugtatjuk magunkat Kölcsey (Egyébként igaz) sorával: „Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt!”

1. Vé-en, azaz választott nemzetség

Volt egy vicc a nyolcvanas években Magyarországon, amely így szólt: Mi a munkásosztály itala? A háromcsillagos francia konyak, amelyet választott képviselői útján fogyaszt. Arra utalt a vicc, hogy csak a párt és állami funkcionáriusok engedhették meg maguknak a konyakot, akiket persze nem erre, hanem a munkások érdekeinek képviseletére választottak.

Nos, nekünk, akik demokráciában élünk, legalább az illúziónk megvan, hogy általunk (vagy legalábbis a választópolgárok többsége által) választott személyek intézik az ország ügyeit, akikről a véleményünket minimum négyévenként ki is fejezhetjük. A keresztyének azonban – mint keresztyének – nem egy demokráciához tartoznak, hanem egy diktatúrához. Tudom, hogy ez meredek, de így van. Nincs lehetőségünk arra, hogy a jelöltek közül kiválasszuk a nekünk tetsző Istent, akit – ha szerintünk nem jól végzi a dolgát – ciklusonként ki lehet szavazni a hatalomból. Isten szuverén úr, korlátlan, ha úgy tetszik abszolút uralkodó.

A keresztyéneknek tehát tudniuk kell: nem ők választották ki maguknak az Urat, egymást sem ők válogatták össze, hanem Isten választotta ki és szerkesztette egybe őket, mint egy családot (Ézs 43:21; Jn 15:16).

Egyébként nem jól mondom, mégiscsak van választási lehetőség. Minden ember dönthet, hogy Istent szolgálja, vagy a Sátánt. Harmadik út nincs. A Bibliában ugyanis világosan benne van, hogy nincs Istenen kívül más, aki joggal nevezhetné magát Istennek. Akik tehát mégis Istennek tartják magukat, azok a Biblia Istenének ellenségei. Tehát a Sátán szövetségesei. Azok az emberek pedig, akik ezeket a hamis istenségeket követik, azok tudatosan vagy félrevezetettként, de a Gonosz uralmát szolgálják.

2. Ká-pé, azaz királyi papság

Az Ószövetség államképében a földi hatalom csúcsán három személy állt: a király, a főpap és a próféta. A király feladata volt, hogy az állam ügyeit intézze, az emberek fizikai jólétéről és biztonságáról gondoskodjon. A főpapé az, hogy gondoskodjon a nép lelki szükségleteiről, az Isten útján terelgesse őket és hogy képviselje a népet Isten előtt, a prófétáé pedig az, hogy az Isten szavát, intéseit, figyelmeztetéseit, egy szóval akaratát tolmácsolja az emberek felé. Jézus Krisztus egy személyben volt a tökéletes király, főpap és próféta. Erről a Heidelbergi Káté 31. kérdés-felelete így hangzik: „Miért neveztetik Krisztusnak, azaz Felkentnek? Azért, mert őt az Atya rendelte, és Szentlélekkel felkente a mi legfőbb prófétánkká és tanítónkká, ki nekünk a mi váltságunk felől az Istennek titkos tanácsát és akaratát tökéletesen kijelentette, és a mi egyetlenegy főpapunkká, ki az ő testének egyszeri áldozatával minket megváltott és érettünk az Atya előtt könyörgésével szüntelenül közbenjár, és örökkévaló királyunkká, aki minket Igéjével és Szentlelkével kormányoz és a nekünk szerzett váltságban oltalmaz és megtart.”

Isten tehát olyan, mint egy abszolút uralkodó. Az Őt szolgálók pedig a királyi papság, akik papok módjára közeledhetnek Istenhez, Krisztus királyi fősége alatt szolgálnak, egykor pedig Krisztus királyi uralmában is részesednek (Ex 19:6; Ézs 61:6; Mt 19:28; Jel 1:6; 5:10).

3. Esz-en, azaz szent nép

A szent kifejezés a bibliai értelmezés szerint azt jelenti, hogy az Isten számára elkülönített, csak az Ő szolgálatára rendelt. Egyébként ezt minden kultusz – a pogányok is – ebben az értelemben használták eredetileg. A zsidó állatáldozat és a pogány emberáldozat magyarázata az, hogy amit/akit az Istennek, illetve a pogány isteneknek szentelnek, azt ki kell fogni a világi, profán használatból, azaz élőlények esetében meg kell fosztani az életétől. A Biblia Istene soha nem kívánt emberáldozatot, hanem azt kérte, hogy azok, akik hajlandóak magukat Istennek szentelni, azok legyenek hűséges követői, harcolva a bűnök ellen. Ennek megfelelően a szent nemzet a valóságosan Istenhez tartozó, Isten szolgálatában álló népet jelenti, amelynek az a feladata; hogy bizonyságot tegyen Isten csodálatos tetteiről, amelyekkel tudatlan, pogány állapotukból világosságra, vagyis értelmes, hasznos, üdvösségre szolgáló életre hívta el őket.

Befejezés

Kedves Testvéreim! Krisztus a virágvasárnapi bevonulással kinyilvánította, hogy igényt tart a királyságra. Nem földi uralkodóként, hanem lelki értelemben. Nem szabad félreértenünk a szándékát, de hiszem, hogy akik olvassuk a Bibliát, nem is fogjuk.

Éljünk bölcsen a nekünk adatott lehetőségekkel, legyünk valóban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet. Nemre, korra, nemzetiségre, nyelvre, sőt felekezetre való tekintet nélkül, akik Isten szolgái vagyunk Jézus Krisztusban.