Úrnapi igehirdetés, 2007. április 29.

Buenos Aires, 2007. április 29.

Írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Zsoltárok 39

Textus: 1Péter 2,11-12

Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket: tartózkodjatok a testi vágyaktól, amelyek a lélek ellen harcolnak. ¹²Tisztességesen éljetek a pogányok között, hogy ha valamivel rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, a ti jó cselekedeteiteket látva, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján.

Cím: Az Élet példája – az Egyház küldetése

Bevezetés

A levél címzettjei a Kis-Ázsiában, főleg pogánykeresztyénekből létesült gyülekezetek, Péter szóhasználata – jövevények és idegenek – tehát kettős értelmű. A keresztyénség alapjául szolgáló zsidó vallás szempontjából jövevények, nem zsidónak születettek, illetve idegenek, akik „látogatóba jöttek”. Másrészt mind, akik keresztyének vagyunk, jövevények és idegenek vagyunk a földön, mert csak egy ideig tartózkodunk itt, és csak részben illeszkedünk bele a mindennapokba, hiszen valójában mennyei polgárok vagyunk.

Péter intése tehát nekünk szól – aki keresztyénnek vallja magát, nem vonhatja ki a felelősség alól önmagát. Szolgálatunk pedig a misszió, amelyet Isten útmutatásai alapján és segítségével végeznünk kell. De hogyan? Ez a kérdés. Ha kérdés egyáltalán, miután elolvastuk Péter levelének mai részletét.

1. A keresztyén küldetés

A keresztyének tehát mennyei polgárok, akik Isten rendeléséből élnek e világban, ahol jövevénységük idejét Isten akarata, törvénye szerint tartoznak eltölteni. A pogányokra az jellemző, hogy a testi élvezeteket mindennél jobbnak tartják. A keresztyénekre az legyen jellemző, hogy megtartóztatják magukat a test bűnös kívánságaitól s azokat megöldöklik magukban (Róm 8:11–13; Gal 5:17–24; Kol 3:5).

Az egyház küldetésének a sikere azon múlik, hogy milyen magatartást tanúsítanak a keresztyének a világban. Egyetlen lehetőség ennek érdekében a tiszta, szeretetben példás élet. Az egyház sohasem lehet világellenes vagy emberellenes, még akkor sem, ha a világ vagy egy-egy ember egyházellenesen lépne fel. Nem a világnak van küldetése az egyház érdekében, hanem az egyház kapta Istentől azt a küldetést, hogy Jézus Krisztus tökéletes tisztaságát, megváltó szeretetét, mennyei világosságát, hibátlan emberségét mutassa meg a világnak. Ennek megfelelően az apostol nem önvédelemre oktatja a gyülekezeteket, nem a harcot vagy a vitatkozást ajánlja, hanem a rágalmakkal szemben a feddhetetlen, tiszta életet, a szeretet jócselekedeteit. Így lehet előkészíteni egy-egy pogány számára azt a napot; amelyen Isten megtérésre hívás és nem ítélettartás céljából meglátogatja (Lk 19:44). A tiszta élet és a szeretet nyomán hamarabb megértik a pogányok azt, hogy Isten dicsőítésre méltó.

2. Misszionárius-modellek

A keresztyén egyház történelme során mindig volt valamilyen jellemző módszer, ahogyan a küldöttek, a hit terjesztői, a misszionáriusok működtek. Ezek közül sok párhuzamosan is jelen volt, az alábbiakban az egy-egy korra jellemző típusokat szeretném áttekinteni.

A kora keresztyénség – az első három évszázad (Konstantinig) – misszionáriusa közönséges hívő volt, aki elmondta a Krisztusról hallott jó hírt mindazoknak, akikkel találkozott, mindenhol, ahová eljutott. Ezek közül akik megtértek, maguk is ugyanígy továbbadták.

Az úgynevezett Konstantini kor (Nagy Konstantin császár nyilvánította a kereszténységet államvallássá 423-ban) államegyháza a hatalom eszközeit használva terjesztette a kereszténységet. Nem valódi hitterjesztésről volt szó, hanem embercsoportok, törzsek, népek erőszakos kényszerítéséről, hogy fogadják el a kereszténységet vallásuknak és a pápát a legfőbb vezetőjüknek. Egyes misszionáriusok komoly lelki munkát is végeztek, mint pl. Gerhard, aki Szent Gellért néven vonult be a magyar történelembe, vagy pl. Cirill és Metód, akik a szláv népek között szolgáltak. E kor mégis az erőszakos krisztianizálás kora.

Később már előtérbe került a meggyőzés, a cél pedig az volt, hogy sikerüljön az egyének megnyerése, elterelgetése a keresztelésig. A középkor vége felé, a földrajzi felfedezések nyomán új perspektíva tárult fel a keresztény misszió előtt: a világ pogányai. Eleinte a misszió kimerült a „vadak” megkeresztelésében (keresztény nevekkel!), európai ruhába öltöztetésében, az európai szokások megtanításában, ugyanakkor ez az ő eredeti kultúrájuk katolizálásával járt. Nem kevés esetben kizsákmányolásukkal. Láttam egy az erre a korra jellemző karikatúrát: egy padon megkötözve feküdt egy fekete férfi, fejénél egy pap állt, és a Bibliából olvasott, a hasánál meg egy fehér „gazda”, aki a feketéből aranypénzeket sajtolt. Ez a módszer az újkori gyarmatosítás hathatós eszköze volt, és sajnos egészen a XIX. század elejéig működött.

A reformáció hitterjeszése a hitvitázást részesítette előnyben, az okos érvekkel való meggyőzést. A XVI. században elindult pietizmus a személyes bizonyságtétel módszerét kedvelte. A XVIII. századi protestáns prédikátorok (Moody, Spurgeon) nagy épületekben, auditóriumokban hirdették az igét. A XIX-XX. század „műfajai” az utcai evangélizációk, gyógyító missziók, sátoros összejövetelek, e kor jellegzetes protestáns misszionáriusa Bibliával a kezében áll, másik kezét áldásra emeli. E kor jellemzője a segítő misszió, a gyógyítással illetve oktatással egybekötött hitterjesztés. Előbbi etalonja Albert Schweitzer német evangélikus orvos-misszionárius, aki Afrikában szolgált, az utóbbié Molnár Mária magyar református testvérünk, aki Pitilu szigetén tanította a pápua bennszülötteket. Az általa alapított iskola ma is működik, nevét és emlékét őrzik. A XX. század vége felé mindez csak technikájában változik, megjelennek a rádiós, majd televíziós prédikátorok, a helikoptert és mozgó kórházat üzemeltető, víztisztító berendezést telepítő, korszerű földművelést tanító missziók. Az ezredforduló vége előtt a misszió felvonulásokban (pl. March for Jesus) és tömegevangélizációkban nyilvánul meg. Utóbbira három példa: több tízezres tömeg előtt prédikál Reinhard Bonke Afrikában, Carlos Anacondia itt, Argentínában, és David Yonggi-Cho Dél-Koreában.

3. Konklúzió

Mindezek csak villanások a keresztyénség kétezer éves missziójából, hiszen arról könyvtárakat írtak. Amiért felidéztem e pár dolgot, az az, hogy lássuk a múltat, és igyekezzünk kialakítani a jövőt. E kor keresztyéneire vár a feladat, hogy megtalálják a XXI. század missziójának modelljét, tanulva a misszió történetéből.

Péter pedig megadja a leglényegesebb tételt – amit a fenti felsorolás szerint bizony nem egy korban semmibe vett az egyház missziója – azt, hogy a misszió alapja a tisztaság. Hittani és erkölcsi értelemben egyaránt.

A missziónak hűségesnek kell lennie az Igéhez és Jézus Krisztushoz, megalkuvás nélkül képviselnie kell Isten ügyét. A misszionáriusnak pedig száz százalékosan Krisztus követőjének kell lennie, nem tűrve meg az életében semmi tisztátalanságot. És nem karddal, vagy veszekedéssel, hatalmi szóval kell továbbadnia az örömüzenetet, hanem élete tisztaságának és az Úrnak való engedelmességének bizonyságtételével.

Befejezés

Kedves Testvéreim! Misszionáriusok vagyunk, akár tetszik, akár nem. Te, aki keresztyénnek vallod magad, bizonyságot teszel Krisztusról. Ha életedben bűn, tisztátalanság van, ami ellen nem is harcolsz, akkor rossz a bizonyságod, és elriasztod a környezetedben élő embereket Krisztustól. Ha viszont igyekszel tisztán tartani a lelkedet és hűséges vagy az Úr Jézushoz, akkor az Ő közelébe vonzod az embereket.

Úrnapi Igehirdetés, 2007. április 22.

Buenos Aires, 2007. április 22.

Írta Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Zsoltárok 118

Textus: 1Péter 2,4-8

Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, amely azonban Isten előtt „kiválasztott és drága”; ⁵ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által. ⁶Ezért áll ez az Írásban: „Íme, leteszek Sionban egy kiválasztott drága sarokkövet, és aki hisz benne, nem szégyenül meg”. ⁷Néktek, a hívőknek drága kincs; a hitetleneknek pedig az a kő, amelyet megvetettek az építők, sarokkővé lett, ⁸megütközés kövévé és botránkozás sziklájává; azok beleütköznek, mert nem engedelmeskednek az igének. Ők erre is rendeltettek.

Cím: Élő kövek

Bevezetés

Nem kőműves a szakképesítésem, de láttam már házépítést, olyat is, amikor az évezredes módszerrel, téglák egymásra rakásával készült a fal. Gondolom, eme tapasztalatommal nem vagyok egyedül. Mindnyájan tudjuk tehát, hogy a fal építésének van egy rendje, és a ház bizonyos részeire bizonyos anyagokat illetve tárgyakat kell beépíteni. És ez a bibliai időkben is így volt. A házépítés leglényegesebb mozzanata abban az időben annak a kőnek a kiválasztása volt, amelyet sarokkő gyanánt helyeztek el, mert alkalmas volt a falak összetartására; minden egyes építőkövet a sarokkőhöz mérve helyeztek be a falba, lényegében a sarokkőhöz kötötték hozzá. Egy ószövetségi legenda szerint amikor a Templom újjáépítéséhet fogtak a babiloni fogságból visszatért zsidók, találtak a kövek között egy furcsa alakút, amelyet haszontalannak gondoltak – nem illett bele a fal éppen akkor épített részébe -, ezért félredobtak. Jóval később, amikor egy bonyolult részhez értek, egyszerűen nem tudtak tovább dolgozni, mert egy speciális formájúra faragott kőre lett volna szükségük. Kiderült, hogy a korábban használhatatlanként félredobott – ha úgy tetszik, megvetett – kő a sarokkő, az, amely nélkül az épület nem áll meg.

A szegletkő, vagy sarokkő a köznyelvben valaminek az alapját jelenti, a mi hitünkben pedig Jézus Krisztust. Nem valamiféle dogmát, vagy bibliai tanítást, hanem egy személyt, Akinek a létezésére és tetteire alapul minden a keresztyén egyházban. Pontosabban arra kell, hogy alapuljon.

1. Akik megvetették a sarokkövet

Tudjuk nagyon jól, hogy nem minden ember tekint Jézus Krisztusra úgy, mint megmentőjére. Hiába a világ legnépesebb vallása a keresztyénség – becslések szerint összesen mintegy kétmilliárd ember, a Föld bolygó lakosságának 30 %-a vallja magát valamelyik keresztyén vagy keresztény egyházhoz tartozónak – mégsem mondhatjuk azt, hogy Krisztust követő világban élünk. Környezetünkben is sokan vannak, akik elutasítják azt a bibliai tanítást, hogy Jézus Krisztus az Isten egyszülött fia, aki azért jött a világra, hogy a bűnei miatt kárhozatot, azaz örök halált és Istentől való elválasztottságot érdemlő embereket büntetésükből megszabadítsa.

Ez azonban nem mindenkinek kell. Nem mindenki fogja fel az őt fenyegető veszélyt, és nem mindenki akar megszabadulni a felismert veszedelemből sem. Én azt szoktam mondani, hogy mindenkinek joga van elkárhozni. Nekünk, keresztyéneknek azonban mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy minél kevesebben jussanak kárhozatra, főleg azok közül, akiknek az életére befolyással bírunk. Ezért fontos, hogy beszéljünk a sarokkövet elvetőkről, próbáljuk megérteni indokaikat és igyekezzünk segíteni nekik – természetesen csak abban az esetben, ha mi magunk tisztában vagyunk Jézus Krisztus jelentőségével, és mi magunk Őrá építettük az életünket.

Az emberek túlnyomó többsége elvetette Krisztusnak, mint szegletkőnek az értékét, mert rosszul ítélték meg. Számukra Ő nem egyéb egy nagy kőnél, ami csak arra jó, hogy megüssék magukat benne; mert ahelyett, hogy megbecsülnék, ellene támadnak, de úgy járnak, mint akik ököllel ütnek egy márványtömböt s csak maguknak okoznak vele fájdalmat és egyéb bajt, mert Istennel magával szállnak szembe: Isten maga választotta ki az ő lelki háza megépítéséhez szegletkőnek Krisztust.

2. Akik megbecsülték a sarokkövet

Ezek azok, akik támaszkodnak Krisztusra, a sarokkőre. Krisztus megítélésében nem az emberek véleményét, hanem Isten választását kell elfogadni: Krisztushoz kell tehát járulni, rá kell épülni. Ha Krisztus szegletkő, akkor a benne hívők, a Krisztushoz való lelki hasonlóság folytán lelki kövek (5 v.). Rá kell épülniük Krisztusra s ezzel együtt természetszerűleg egybe kell épülniük a többi lelki kővel, egymással is. Az egyház lelki templom, amely az egyes hívőknek Krisztussal és egymással megvalósított hitbeli közössége folytán jön létre. Az egyházba be nem épülő hívő olyan, mint az építkezésnél kimaradt kő vagy tégla. A lelkileg újjáteremtett ember növekedését biztosító igét Isten az egyházban adja, azért a gyülekezethez kell tartoznia. Jézus Krisztusban nemcsak személyes Megváltót kell látni, hanem az egyház alapját.

Az oikodomeisthe görög szót érdemes megvizsgálni, mert egyaránt fordítható kijelentő és felszólító módban. Ha így fordítjuk: „felépíttettek lelki házzá”, akkor azt jelenti, hogy a szentek közösségét Isten Lelke teremti meg, az egyes hívőt ő építi be Krisztus testébe. Az „épüljetek fel lelki házzá” fordítás viszont azt jelenti, hogy az egyházba épülés az egyes hívő személyes feladata. Az a helyes, ha a szent életre hívott ember az egyháztagságban Isten kegyelmes munkáját ismeri el, de ő maga is feladatának tekinti azt, hogy a szentek közösségébe, Jézus Krisztus lelki testébe, a lelki házba beilleszkedjék (Ef 4:16).

Az egyháztagság szolgáló jellegét érzékelteti a második hasonlat: a szentek nemcsak lelki kövek, hanem papok is, akik a lelki házban Isten által elrendelt lelki áldozatokat mutatnak be. A formális, külsőséges ószövetségi áldozatokkal ellentétben úgy áldoznak, ahogy Krisztus, azaz az életüket adják oda Istennek. A szeretet és hála lelki áldozatai Krisztus által kedvesek Istennek, mert egyrészt Krisztus tesz képessé, késszé a lelki áldozatok bemutatására, az állandó papi szolgálat jócselekedeteire, a szüntelen imádkozásra, másrészt az elvégzett papi szolgálatok fogyatékosságait Krisztus teszi tökéletessé.

Aki Krisztus testébe, Isten egyházába beépül és a papi szolgálatot folyamatosan végzi, az nem szégyenül meg. Nem magától állítja ezt az apostol, hanem ószövetségi forrásból meríti, az Ézsaiás 28,16-ot idézi. Ez a jövendölés minden kétséget kizáró bizonyossággal Jézus Krisztusban teljesedett be. Krisztust nem a pogányok között, hanem Sionban, Izraelben helyezte Isten e világba, de sokan nem hittek benne. Pedig az ítéletben csak azok nem fognak megszégyenülni, akik Krisztusban hisznek s mint bölcs emberek, házukat Kősziklára építik.

Befejezés

Kedves Testvéreim! Akiknek van hitük, azoknak Krisztus a sarokkő, mindennél többet érő drágakincs, akik pedig nem hisznek benne, azoknak nem egyéb, mint a botránkozás köve. Ez a vízválasztó az igazi és a névleges keresztyének között.

Tegyünk arról, hogy mi magunk valódi keresztyének legyünk, és hogy ez meg is látsszon abban, hogy teljesen Krisztusra támaszkodunk.

Ünnepi Igehirdetés, 2007. április 6, Nagypéntek

Írta Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Ézsaiás 53,1-12

Textus: Fil 2,5-11

Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: ⁶mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, ⁷hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; ⁸megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. ⁹Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, ¹⁰hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; ¹¹és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.

Cím: A Szolga

Bevezetés

Egy alkalommal, amikor Ágota lányomnak lefekvés utáni történetként Jézus utolsó napjairól olvastam egy gyerekbibliából, „lefordítottam” azt, hogy engedelmeskedni arra, hogy szót fogadni. Az előbbi egy kisgyereknek sokkal homályosabb, míg az utóbbival nap mint nap találkozik, és gondolataiban szorosan összekapcsolódik a számára legfontosabb személyekkel, Apával, Anyával Señokkal való viszonnyal. Nem tudom, hogy őnála milyen eredménye volt ennek a változtatásnak, de úgy tűnik azóta, hogy jó. Rám mindenesetre komoly hatást gyakorolt az ötlet, hiszen megindult tőle az agyam. El kellett gondolkodnom: ha nem szoktunk volna hozzá a szót fogadni kifejezéshez a kisgyerekekkel való kommunikációban, és emiatt nem hatna kissé komikusan a felnőttek között, akkor nagyon szemléletesen kifejezhetnénk vele a Bibliában is Jézus viszonyát az Atyával. Szót fogadott Neki. Elfogadta az Ő tervét és akaratát, és kétségeit is leküzdve, a fájdalommal és szenvedéssel mit sem törődve végrehajtotta, amit Isten mondott neki. Gyereknyelven ennyit tesz az, amit mi kicsit kevésbé körülményesen, de talán sokkal kevésbé érthetően úgy fogalmazunk, hogy engedelmes volt a halálig.

1. A szolgai formájú Jézus

Szolgának lenni a mai világban első hallásra nem igazán pozitív csengésű dolog. Azt mondja a modern ember: Én nem leszek a szolgája senkinek! Mindenki szeretne önálló lenni, sorsa irányítását a maga kezébe venni, ráadásul elevenen él még sokakban az úri világ megalázó bánásmódja a szolgák és szolgálók sokaságával. Ha azonban azt vizsgáljuk meg, hogy kik azok, akik manapság szolgálatba járnak, akkor azt látjuk, hogy az élet legfontosabb területein dolgozók. Orvos, tűzoltó, rendőr, katona. Ráadásul az ország vezetése is szolgák kezében van. A miniszter latin eredetű szó, és szolgát jelent.

A szolgálat ugyanis eredetileg semmi mást nem jelentett, mint azt, hogy valaki egy másik ember – főnök – útmutatásai alapján végezte a munkáját. József, amikor Potifár, az egyiptomi főember házában a ranglétra legmagasabb fokán állt, akkor is csak szolga volt, még ha a többi szolgák felett állt is. Tehát mindenki, akinek főnöke van, valamilye formában szolga. Még a köztársasági elnöknek is van főnöke, az őt megválasztó országgyűlés, illetve közvetetten a nép.

A szolgálatot – a munkát, ha úgy tetszik – ugyanakkor lehet jól és hűségesen is elvégezni, de hanyag módon, sőt, rosszindulattal is. Egyértelmű, hogy a jó szolga gondolkodva, megbízhatóan és hűségesen végzi el a rábízott feladatot. A hű szolga képét természetesen már az Ószövetségben megtaláljuk, legjellegzetesebben az Ézsaiás 42,1-4-ben, a 49,1-6-ban, az 50,4-9-ben és az 52,13-53,12-ben, az ún. Ebed Jahve-énekekben.

Jézus szolgálata arra vonatkozott, hogy kimentse az embereket a közelgő özönvízből. Nem, nem, tudom mit beszélek. Amint Nóé idejében, úgy Jézus korában is megérett a világ egy vízözönre, Isten azonban a nehézkes és csak kötött számú emberre kiterjedő víz + bárka menekítési akció helyett a kereszt + vért választotta, mert ez által tetszőleges számú ember volt megmenthető. Akár valamennyi. Ráadásul egyszer s mindenkorra, mert a kereszt majd kétezer évvel később is menekülést hoz, szemben a bárkával, amelyet ha sikerülne is lehozni az Ararát hegyéről, csak múzeumi nevezetesség lehetne, nem mentőeszköz. Jézus tehát elhárította a vízözönt az emberek feje fölül azzal, hogy aki belekapaszkodik a keresztbe, az megmenekül. A világ legnehezebb szolgálatát bízta az Atya egyetlenére, Jézusra, és Ő nem vallott kudarcot. Beteljesítette küldetését, igazi, hűséges szolgának bizonyult.

2. A kereszt dicsősége

Néhol még ma is, de régebben sok helyen az volt a szokás, hogy nagypénteken feketébe öltöztették a templomot. Fekete úrasztali terítőkkel és fekete öltözékkel gyakorlatilag meggyászolták Jézust, éppen úgy, mint amikor valaki a közösségben meghalt. Távol álljon tőlem a szándék, hogy ezen egyszerű logikával igazolható szokást gyakorlókat kigúnyoljam. Arra azonban mindenképpen rá kell mutatnom, hogy mi nem tarthatjuk meg a nagypénteki Istentiszteletet úgy, mint ha a holnaputáni nem lenne. Jézus Krisztus kereszthalála ugyanis ebben az esetben egy tragikus történelmi eseménnyé silányulna, amiről azért kell megemlékezni, hogy ne következzen be újra. Így pedig nemzedékről nemzedékre egyre halványulna Nagypéntek értelme, és végül eljutnánk oda, hogy már senki nem tudja, mit ünneplünk.

Jézus Krisztus kínhalálig szóló engedelmessége egy olyan esemény, aminek lehetetlen számba venni rengeteg kihatását. Beteljesítette az ószövetségi, bűnért való áldozatot, mint tökéletes főpap önmagát áldozva fel tökéletes áldozati bárányként. Ez által megszerezte a bűnbocsánatot mindazon embereknek, akik ezt az Ő kezéből hajlandók elfogadni. Gyülekezetek jöttek létre ennek az áldozatnak a megünneplésére, emberek élete megváltozott. Rablóból, prostituáltból, narkósból, ateistából lett hívő. Sőt, sokszor normál gyülekezeti tagok is megtértek és megtérnek. Röviden: olyanok, akik útjának a végállomása a pokolban, az örök kárhozatban volt, akik a Sátán biztos prédájának számítottak, hirtelen hátat fordítottak egykori rabszolgatartójuknak, és Jézus útján kezdve járni az örök üdvösségre jutnak.

Az Istennek az a legnagyobb öröm, ha minél többen dicsőítik Őt, és azok teszik ezt őszintén és igazából, akik hálásak Istennek a szabadításért. Tehát a kereszt, a kegyetlen kivégzőeszköz az által szerez dicsőséget Istennek, hogy a rajta bekövetkezett áldozat gyümölcseként milliók menekülnek meg a kárhozattól, és áldják az Urat.

3. Az indulat, ami benned van

Az Úr Jézus azáltal, hogy beteljesítette küldetését, igazi, hűséges szolgának bizonyult. Ezzel alapvetően átírta a szolga fogalmát, legalábbis azok számára, akik szemében érték a másokért való önfeláldozás. Azóta megkettőzött erővel folyik a küzdelem az önzés, lázadás, hatalom birtoklása és az önzetlenség, engedelmesség és szolgálat között. Jézus letette a garast az utóbbi mellett, és azt várja tőlünk is, hogy jöjjünk rá, lássuk meg, mennyire kilátástalan dolog a mindössze rövid távú és kétes értékű haszonnal kecsegtető ellenkezés Istennel, és mennyivel gyümölcsözőbb, örömtelibb és ráadásul az örökké tartó üdvösségben kiteljesedő szolgálat útja.

Az Isten elleni lázadás egyik kulcsa éppenséggel az ellenkezés volt. Valóban azt mondta Isten…? volt a Sátán beugrató kérdése Évához. Az ember pedig fellázadt az Isten és teremtő akarata ellen, hogy aztán ennek a levét igyuk azóta is. Nemet mondott az Úrnak való engedelmességre, csak azért, hogy a tulajdon személyiségét tolja előtérbe. Nem volt tisztában döntése későbbi következményeivel, de hamar tisztába kellett jöjjön velük, amikor hirtelen kívül találta magát az Isten oltalmazó kegyelmén, és – mellékesen – a bőséggel termő és biztonságos édenkerten. Nagypéntekkel (nem Nagypénteken!) Jézus azt a lehetőséget adta meg neked és nekem, hogy visszatérjünk az Isten oltalmazó kegyelmébe, amit őseink, Ádám és Éva eltékozoltak, és amit más módon lehetetlen visszaszereznünk. Az egyetlen feltétele ennek az, hogy ne a megátalkodott bűnös indulata legyen benned, aki azt mondja: az a gonosz, aki megengedte, hogy bűnt kövessek el, hanem az Úr Jézus indulata, aki Isten létére szolgálatra adta magát, és addig elment ebben, ameddig senki nem képes: a kínos kereszthallig.

A keresztet látva nézd Jézust, azt a szenvedést, amit te okoztál a bűneiddel, és amit az Úr Jézus szeretetből, a szívében minden ellened irányuló harag nélkül elhordozott azért, hogy Te megmenekülj. És te ma, Nagypénteken is láthatod a kereszt mögött a nyitott sírt, a feltámadást, a mennybemenetelt. Láthatod a magad fájdalmain, kétségein és szenvedésein, sőt, saját sírgödrödön túl is a feltámadást és az örökéletet a mennyben – ha olyan indulat van benne, amilyen Jézusban volt.

Befejezés

Előttünk áll a feltámadás. Nagypéntektől előretekinthetünk a feltámadás hajnalára, és majd vasárnap vissza a mai napra. Ne szakítsd el a két ünnepet egymástól, hanem éld át mindkettőt az Úr Jézushoz tartozás indulatával.

Ünnepi Igehirdetés 2007. április 1. Virágvasárnap

Buenos Aires, 2007. április 1.

Írta Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Lukács 19,29-44

Textus: 1Péter 2,9-10

Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; ¹⁰akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok.

Cím: Vé-en, ká-pé, esz-en

Bevezetés

A Virágvasárnap keresztyén ünnep, melyet a húsvétot megelőző vasárnap ünneplünk Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának emlékére. Jézus életében többször is volt Jeruzsálemben, földi működésének végén, halála előtt azonban tudatosan kapcsolódva a Zakariás 9,9 messiási királyi próféciájához (Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán.), tanítványai kíséretében ünnepélyesen vonult be a városba. Erről mind a négy evangélistánál olvashatunk hosszabb-rövidebb beszámolót (Mt 21,1-10; Mk 11,1-11; Lk 19,28-38; Jn 12,12-19). Az Olajfák hegyétől indul a menet, Jézus kölcsönzött szamárra ül. A páska ünnepére (héberül pészach, ebből ered a spanyol pascua szó) feljött zarándokok között Jézusnak sok követője volt, ezek elé mennek, majd mások is csatlakoznak hozzájuk. Dávid fiaként (tehát messiás-királyként) ujjongva köszöntik, mint aki az Úr nevében jön. Az ünneplő sokaság az útra teríti felsőruháját, mások a fákról vágott zöld ágakat. Innen kapta az ünnep a nevét, Palmarum, amely azonban magyarul nem pontos, hiszen nem virágot, hanem lombos ágat szórtak Jézus útjára.

Jézus nem földi királyként vonult tehát be a városba, hanem az Isten küldöttjeként, aki királyi teljhatalommal bír.

Félreértések elkerülése végett le kell szögeznem, hogy a választott nemzetség, a szent nép nem a magyar! Bár szent lenne, azaz Isten felé önmagát elkötelezett. Ez azonban – tudjuk – távolról sincs így. Nem mintha bármelyik nemzet a földön magára vehetné e szavakat – természetesen Isten népén kívül. Radnóti Miklós – számomra legkedvesebb – hazafias versében, a Nem tudhatom…-ban így ír: „Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép, tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp”. Erre a felismerésre kellene eljutnunk, hogy – mint magyar népnek – békességünk legyen végre Istennel és egymással is. De mi inkább megnyugtatjuk magunkat Kölcsey (Egyébként igaz) sorával: „Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt!”

1. Vé-en, azaz választott nemzetség

Volt egy vicc a nyolcvanas években Magyarországon, amely így szólt: Mi a munkásosztály itala? A háromcsillagos francia konyak, amelyet választott képviselői útján fogyaszt. Arra utalt a vicc, hogy csak a párt és állami funkcionáriusok engedhették meg maguknak a konyakot, akiket persze nem erre, hanem a munkások érdekeinek képviseletére választottak.

Nos, nekünk, akik demokráciában élünk, legalább az illúziónk megvan, hogy általunk (vagy legalábbis a választópolgárok többsége által) választott személyek intézik az ország ügyeit, akikről a véleményünket minimum négyévenként ki is fejezhetjük. A keresztyének azonban – mint keresztyének – nem egy demokráciához tartoznak, hanem egy diktatúrához. Tudom, hogy ez meredek, de így van. Nincs lehetőségünk arra, hogy a jelöltek közül kiválasszuk a nekünk tetsző Istent, akit – ha szerintünk nem jól végzi a dolgát – ciklusonként ki lehet szavazni a hatalomból. Isten szuverén úr, korlátlan, ha úgy tetszik abszolút uralkodó.

A keresztyéneknek tehát tudniuk kell: nem ők választották ki maguknak az Urat, egymást sem ők válogatták össze, hanem Isten választotta ki és szerkesztette egybe őket, mint egy családot (Ézs 43:21; Jn 15:16).

Egyébként nem jól mondom, mégiscsak van választási lehetőség. Minden ember dönthet, hogy Istent szolgálja, vagy a Sátánt. Harmadik út nincs. A Bibliában ugyanis világosan benne van, hogy nincs Istenen kívül más, aki joggal nevezhetné magát Istennek. Akik tehát mégis Istennek tartják magukat, azok a Biblia Istenének ellenségei. Tehát a Sátán szövetségesei. Azok az emberek pedig, akik ezeket a hamis istenségeket követik, azok tudatosan vagy félrevezetettként, de a Gonosz uralmát szolgálják.

2. Ká-pé, azaz királyi papság

Az Ószövetség államképében a földi hatalom csúcsán három személy állt: a király, a főpap és a próféta. A király feladata volt, hogy az állam ügyeit intézze, az emberek fizikai jólétéről és biztonságáról gondoskodjon. A főpapé az, hogy gondoskodjon a nép lelki szükségleteiről, az Isten útján terelgesse őket és hogy képviselje a népet Isten előtt, a prófétáé pedig az, hogy az Isten szavát, intéseit, figyelmeztetéseit, egy szóval akaratát tolmácsolja az emberek felé. Jézus Krisztus egy személyben volt a tökéletes király, főpap és próféta. Erről a Heidelbergi Káté 31. kérdés-felelete így hangzik: „Miért neveztetik Krisztusnak, azaz Felkentnek? Azért, mert őt az Atya rendelte, és Szentlélekkel felkente a mi legfőbb prófétánkká és tanítónkká, ki nekünk a mi váltságunk felől az Istennek titkos tanácsát és akaratát tökéletesen kijelentette, és a mi egyetlenegy főpapunkká, ki az ő testének egyszeri áldozatával minket megváltott és érettünk az Atya előtt könyörgésével szüntelenül közbenjár, és örökkévaló királyunkká, aki minket Igéjével és Szentlelkével kormányoz és a nekünk szerzett váltságban oltalmaz és megtart.”

Isten tehát olyan, mint egy abszolút uralkodó. Az Őt szolgálók pedig a királyi papság, akik papok módjára közeledhetnek Istenhez, Krisztus királyi fősége alatt szolgálnak, egykor pedig Krisztus királyi uralmában is részesednek (Ex 19:6; Ézs 61:6; Mt 19:28; Jel 1:6; 5:10).

3. Esz-en, azaz szent nép

A szent kifejezés a bibliai értelmezés szerint azt jelenti, hogy az Isten számára elkülönített, csak az Ő szolgálatára rendelt. Egyébként ezt minden kultusz – a pogányok is – ebben az értelemben használták eredetileg. A zsidó állatáldozat és a pogány emberáldozat magyarázata az, hogy amit/akit az Istennek, illetve a pogány isteneknek szentelnek, azt ki kell fogni a világi, profán használatból, azaz élőlények esetében meg kell fosztani az életétől. A Biblia Istene soha nem kívánt emberáldozatot, hanem azt kérte, hogy azok, akik hajlandóak magukat Istennek szentelni, azok legyenek hűséges követői, harcolva a bűnök ellen. Ennek megfelelően a szent nemzet a valóságosan Istenhez tartozó, Isten szolgálatában álló népet jelenti, amelynek az a feladata; hogy bizonyságot tegyen Isten csodálatos tetteiről, amelyekkel tudatlan, pogány állapotukból világosságra, vagyis értelmes, hasznos, üdvösségre szolgáló életre hívta el őket.

Befejezés

Kedves Testvéreim! Krisztus a virágvasárnapi bevonulással kinyilvánította, hogy igényt tart a királyságra. Nem földi uralkodóként, hanem lelki értelemben. Nem szabad félreértenünk a szándékát, de hiszem, hogy akik olvassuk a Bibliát, nem is fogjuk.

Éljünk bölcsen a nekünk adatott lehetőségekkel, legyünk valóban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet. Nemre, korra, nemzetiségre, nyelvre, sőt felekezetre való tekintet nélkül, akik Isten szolgái vagyunk Jézus Krisztusban.

Úrnapi Igehirdetés, 2007. március 11.

Buenos Aires, 2007. március 11.

írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Ézsaiás 7,14-22

Textus: 1Péter 2,1-3

Levetve tehát minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigységet és minden rágalmazást, ²mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre; ³mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr.

Cím: Hamisítatlan tej

Bevezetés

Egy hírneves világcég – a nevét önvédelemből nem mondom meg – az 1970-es években csecsemőtápszereket szállított Afrikába, hogy ott az éhező bennszülöttek gyerekeiket táplálják vele. Teljes volt katasztrófa. Egyrészt tévhit az, hogy az éhező asszonynak elapad a teje. Hamarabb hal éhen ő, mint a szoptatós babája. Másrészt a nyugat-európai és észak-amerikai szükségletek szerint összeállított tápszer az afrikai csecsemőknek teljesen alkalmatlan, s főleg emészthetetlen volt. Harmadrészt a kizárólag tápszerrel táplált csecsemők az afrikai higiénés viszonyok között halálra voltak ítélve, mert nem szerezték meg belőle azt az immunvédelmet, ami az anyatejbe „be van építve”.

Az ún. nyugati civilizációban elterjedt a hatvanas évektől, hogy az anya nem szoptatott, hanem tápszert adott csecsemőjének. Ez kényelmesebbnek, elegánsabbnak tűnt. Az anya igyekszik minél hamarabb megszabadulni az anyasággal járó külsőségektől, ha már magától az anyaságtól nem tud. Ennek jó eszköze volt a tápszer. Manapság már magától a csecsemőtől is távol tartja magát nagyon sok „nyugati” nő, nem csak a szoptatástól. Időközben pedig kiderült, hogy az anyatej olyan ásványi anyagokat, vitaminokat és immunerősítőket tartalmaz, amelyek nélkülözhetetlenek a baba egészséges fejlődéséhez. Ma már megint divat a szoptatás, hála Istennek – sóhajtanának fel a csecsemők, ha tudnának már beszélni. Hálát adok Istennek, hogy Ágota addig szophatott, amíg csak akart, egészen 16 hónapos koráig.

Ma azonban nem a csecsemők táplálása a témánk, hanem a keresztyéneké. Péter nagyon szemléletesen hasonlítja a Krisztust követő emberek táplálkozását a kisbabákéhoz. Vizsgáljuk meg, hogyan!

Először: magát megtisztítva megy a keresztyén Istenhez, másodszor Isten valódi szavát kívánja, – harmadszor – amit már megismert.

1. Megtisztulva menni Istenhez

Egyre másra halljuk, olvassuk, hogy nagy emberek, művészek, tudósok halnak meg. De az utóbbi időben arról sehonnan sem érkezett hír, hogy valamilyen tudós vagy művész született volna J.

A születés csak a kezdet. Így van ez az újjászületéssel is. Amikor az ember megtér, akkor átadja az életét Istennek, miután felismerte, hogy bűnei miatt örök büntetést: kárhozatot érdemel, és ettől csak és kizárólag Jézus Krisztus vére árán menekülhet meg. Ezután Isten újjászüli őt, azaz új emberré, megmentetté, Krisztusban gyermekévé teszi. Az elsőben (a megtérésben) az ember aktív, maga dönt, a másodikban, az újjászületésben passzív, mert az Isten cselekszik. Az újjászületést után pedig növekedni kell. Ha egy gyermek egy éves korában nem kezd járni, két-három éves korában nem beszél folyékonyan, hat-hét éves korában nem biciklizik, vagy nem kezd írni és olvasni, akkor azt mondjuk rá, hogy visszamaradt a fejlődésben. A keresztyén embernél is hasonlóképp van. Ha valaki ötven évvel ezelőtt megtért, és ma is a Biblia legalapvetőbb tételeit ismeri csak, akkor bizony a hitében visszamaradottnak kell tekintenünk. Persze a keresztyénségben nincsenek olyan szigorú határok és követelmények, mint a Nemzeti Alaptantervben, és nem kötelező 16 éves korra végezni az első nyolc osztállyal. De azért szükséges a fejlődés. A hitben való továbblépéshez pedig szükséges a megtisztulás, mint azt a korábbi prédikációkban már láthattuk. Megint visszatérve a szoptatás példájához: az édesanyának meg kell tisztítani mellét a szoptatás előtt, nehogy valamilyen szennyeződés, sőt fertőzést hordozó baktérium kerüljön a tejjel együtt a kicsi szervezetébe. Ugyanígy a baba száját is meg kell törölni. Az Isten szavához – ami Péter szemléltetésében a tej – közeledni csak megtisztultan lehet, különben beszüremkedhetnek a Gonosz által elhelyezett fertőző tévtanok. És így megtörténhet az, hogy a legtisztább bibliai tanok elferdítve, meghamisítva jutnak el a szívhez. Amikor tehát Isten Igéjét hallgatni szándékozol, ne feledd megtisztítani magad, nehogy az Igehallgatás a kívánttal ellentétes eredményre jusson.

2. Isten valódi szava

Nagypapámtól – aki a Felvidéken született 1912-ben, és faluhelyen nevelkedett – hallottam egy gyerekdalt, ami arról szólt, hogy hogyan készül a tej. A lényege pedig az volt, hogy a gyerek az istállóból a tejcsarnok felé megállt a kútnál, és kissé „megszaporította” a tejet. Nos, ez a hamisítás kedves gyerekcsíny volt csupán. Pár éve Magyarországon feltűntek és elterjedtek a „reggeli ital” nevű termékek, melyek ízre, illatra, színre tejnek mutatkoznak, holott tulajdonképpen tejipari melléktermékekből készülnek, és teljesen halott dolgok. Persze olcsóbbak az igazi tejnél. Aki igénytelen, annak megteszi. De lehetne beszélni a Nevia kézkrémről, az Adidos melegítőről és a Toshbai ceruzaelemről, melyek eredetinek látszó hamisítványok. Aki megveszi őket, nem csodálkozhat, ha távolról sem olyan minőségűek, mint szeretné.

Az Isten szavát is próbálkoznak hamisítani. Nem csupán azokra az iratokra gondolok, amelyek az első századtól kezdve felbukkantak, hogy kitöltsék a Biblia által tárgyalt események közötti időt, vagy azokra, amelyek hitelesség látszatát keltve a Biblia helyébe kívánnak lépni, mert ezek felismerése könnyű. Ha egyeznek a Biblia tanításával, akkor rendben vannak, ha nem, akkor szemétre valók. Sokkal inkább vigyáznunk kell azokkal, amelyek a Biblia magyarázatának álruhájában rejtőznek. Nem azok az evangéliumi keresztyénségre veszélyes szekták, amelyek elutasítják Krisztust vagy a Bibliát, hanem azok, amelyek elismerik (legalábbis látszólag). Mert nyilvánvaló, hogy ha az anya melléből mondjuk gázolaj folyik, a baba kiköpi. De ha egy kis alkohollal kevert tej, azt lenyeli, és kész a baj. Valaki egyszer azt mondta, hogy ha egy tartály ivóvízhez egy evőkanál szennyvizet adunk, egy tartálynyi szennyvizet nyerünk. Ha egy tartály szennyvízhez teszünk egy kanál ivóvizet, akkor a végeredmény ugyanaz.

A növekedni szándékozó keresztyénnek tehát gondosan ügyelnie kell arra, hogy valóban tiszta, hamisítatlan Igét kapjon. Ezért húzta alá a reformáció azt, hogy az embernek önállóan kell gondolkodnia, és ismerve és tanulmányozva a Bibliát, mérlegre kell tennie a kapott tanításokat, nehogy egy félrevezetett pap vagy testvér tévútra vigye. Nagyon lesarkítva a dolgot: ha te nem tanulmányozod rendszeresen, és nem ismered elég jól a Bibliát, honnan tudod, hogy nem hirdetek a Bibliával ellentétes tanokat?

3. A jól ismert Szó

Ezért mondja Péter, hogy amit már megízleltetek, arra vágyakoztok. Aki már hallotta az Istennek azt az Igéjét, mely szerint, bűnös, bűnei büntetésétől csak Jézus vére által szabadulhat meg, és ez által örök életet nyerhet, az felismeri azt az igemagyarázatot, amely ennek forrásához, azaz Istenhez közelebb viszi. Az ilyet nem lehet megtéveszteni félrevezető szavakkal, gondolatokkal, mert jól ismeri az Urat, megismeri hangját, és tudja, miről beszél.

Aki viszont csak felületesen ismeri az Isten Szavát – ez alatt a Bibliát és Jézus Krisztust is értem – annak sokkal nehezebb disztingválni, és sokkal inkább ki van téve annak, hogy elhisz a Biblia üzenetére hasonlító, de azokkal köszönőviszonyban sem lévő tanokat. Ezért én nem annak vagyok híve, hogy ostorozzuk a szektákat és rémtörténetekkel ijesztgessük felebarátainkat, netalán gyűlöletet szítsunk azok ellen, akik szerintünk tévúton járnak, hanem annak, hogy a reformátusok ismerjék jól vallásunk alapjait. Legelsősorban a Bibliát, amit sajnálatos módon manapság talán még az átlag római katolikus is jobban ismer, mint az átlag református. Továbbá a Heidelbergi kátét és a Második Helvét hitvallást, amit tartok tőle, hogy közületek is többen csak konfirmációjukra olvastak el, azóta sem. Vagy netalán még akkorra sem.

Testvéreim, megéri a befektetést, hogy jól ismerjétek hitünk alapjait, hogy ne sodorhasson benneteket ide és oda mindenféle téves, a Bibliának ellentmondó tanítás. Ragaszkodjunk reformátor őseink hitvallásához, mert azok nagyrészt ma is éppoly időszerűek, mint négyszáz évvel ezelőtt.

Befejezés

Kedves Testvéreim! Nem szükséges, hogy mindannyiunkból magister theologiae legyen. De az viszont igenis szükséges, hogy minden reformátusnak kenyere legyen a Biblia, és tej az igemagyarázat. Ez utóbbi alatt nem csupán az igehirdetést értem, hanem mindazokat a tanításokat, amelyek szóban, nyomtatásban, bármilyen formában hozzáférhetőek. Higgyétek el, érdemes megismerni az Isten Szavát, mert az életet hozott nekünk.

Használjátok a rendelkezésre álló lehetőségeket, az Istentiszteleteket, Bibliaórákat, az interneten elérhető prédikációkat – nem csak az enyéimet, sőt! –, hogy növekedjetek!

Úrnapi igehirdetés, 2007. március 4.

Buenos Aires, 2007. március 4.

Írta Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Ézsaiás 40,1-11

Textus: 1Péter 1,22-25

Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek, ²³mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által. ²⁴„Mert minden test olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull, ²⁵de az Úr beszéde megmarad örökké”. Ez pedig az a beszéd, amelyet hirdettek nektek.

Cím: Ez az a beszéd…

Bevezetés

Argentínában a tengerpartra vezető kettes számú főút – majdnem autópálya – Maipú és Mar del Plata városok közötti, mintegy 150 kilométeres szakasza gyakorlatilag nyílegyenesen fut végig a síkságon. Csak néhány települést kerül meg. Az egyenes szakaszokon a gépkocsivezető tehát nyugodtan szunyókálhat, hiszen az út egyenes, nem kell elfordítani a kormányt? Természetesen nem. Szükség van a gépkocsivezető figyelmére, hogy folyamatosan korrigálja a kocsi haladási irányát. Mert a legjobb autó a legjobb minőségű úton sem képes tökéletesen egyenesben maradni. Arra van a kormánykerék, hogy ha túl közel kerül az út széle vagy a közepe, visszairányítsuk a helyére. Ha egy autót sem vagyunk képesek kiigazítások nélkül végigvezetni még egy ötszáz méteres szakaszon sem, hogy képzelheti bárki, hogy az életét végig tudja élni anélkül, hogy igazítana rajta. Az ember élete sokkal összetettebb, mint egy autó haladása.

Múlt vasárnap, böjt első vasárnapját ünnepeltük úgy, hogy Úrvacsorát vettünk – remélem, emlékeztek rá. A negyven napos böjti időszakot azzal kezdtük, hogy igyekeztünk megtisztítani magukat mindennapos bűneinktől a bűnbánat segítségével. Azért tettük ezt, hogy a Krisztus eljövetelére való készülésünket ne gyengítsük azzal, hogy már bűnökkel terhelten lépünk bele. A nagyböjtnek, amit az Úr feltámadásának öt hét múlva bekövetkező ünnepéig tartunk, az a célja, hogy segítsen az Úrra irányítani a figyelmünket. Az teljesen világos, hogy az ember képtelen állandóan az Istenre figyelni, minden pillanatban az Ő akaratát teljesíteni, minden helyzetben az Ő szándéka szerint reagálni. Találkoztam olyan keresztyénekkel, akik azt állították, hogy képesek erre, de őszintén szólva kételkedem benne, hogy ez valóban így van. Persze minden ember magából indul ki, így én is. De ha csak a saját magam megfigyeléseit venném figyelembe, amelyeket önmagamon és környezetemen tettem, nagy határozottsággal állíthatnám, hogy mindenkinek szüksége van időnkénti korrekcióra. De ezt az állítást a Biblia is alátámasztja, tehát mint keresztyénnek, ennek fényében kell cselekednem.

Folytassuk tehát a korrekciók sorát Péter mai napra idézett levélrészletével, amelyben a testvérszeretetre buzdít, a romolhatatlan magból való újjászületettségünkre figyelmeztet és arra, hogy kizárólag az Isten Beszéde az örök. Ez alkalommal fordított elhangzási, de rendes értelmi sorrendben először az Isten Örök Szaváról essék szó!

1. Az Isten Örök Szava

Az apostol Ézsaiás próféta könyvének 60. fejezetéből a 6-7-8. verseket idézi, ami pontosan így szól: „Minden test csak fű, és minden szépsége, mint a mezei virágé. ⁷Elszárad a fű, elhervad a virág, ha ráfúj az ÚR szele. - Bizony csak fű a nép! ⁸Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk igéje örökre megmarad.”

Testvéreim! Mennyi mindent mondott már az ember, amire azt gondolta, hogy örökérvényű, később kiderült, hogy mégsem. Például a fény sebessége már nem állandó, ahogy sokáig hittük. A Harvard Egyetemen Verstergard-Hau professzornő és csapata már 2001-ben megállította a fényt. Az Edinburghi Egyetemen pedig a közelmúltban James Clerk Maxwell 140 évig megvalósíthatatlannak hitt elméleti kísérletét megvalósítva megcáfolták az energia-megmaradás elvét. És ez csak két példa a fizika világából.

Isten szava azonban örök. Mivel támasztom ezt alá? Például azzal, hogy immár kétezer éve meg-megújulóan akarják egyesek megváltoztatni a Bibliát, beletenni, vagy kivenni belőle, sikertelenül. És ez nem a római katolikus egyház lobbierejének köszönhető. Nézzük végig: a Biblia megvolt, amikor még laposnak gondolták a földet. Aztán kiderült, hogy gömbölyű, és a Biblia megmaradt. Aztán az is kiderült, hogy nem a Nap kering a Föld körül, hanem fordítva. A Biblia megmaradt. Egyesek elkezdték hirdetni, hogy Isten nem létezik, és az ember a világ közepe, és a Biblia megmaradt. Aztán kiderült az is, hogy az emberek el tudják dönteni saját sorsukat anélkül, hogy királyok vagy más diktátorok parancsolnának nekik, és a Biblia megmaradt. Pár évtizede az ember felfedezőútra indult az űrbe, majd a Holdra, és nemsokára talán elindul a Marsra is, és talán magával is viszi a Bibliát oda. Testvéreim, ennek nem lehet más az oka, mint az, hogy Isten vigyáz az Ő Szavára, és mert az örök.

De nem csak a Biblia az Isten Szava, hanem Jézus Krisztus is – ismeritek az Ige három megjelenési formáját a konfirmációtokból: írott, testet öltött, hirdetett. Krisztus is örök, akárhogy akárhányszor próbálták akárkik befeketíteni, megcsúfolni, elpusztítani, nem jártak sikerrel és nem is fognak soha. Ugyanígy nem tudja a gonosz megölni az igehirdetést sem, a legbrutálisabb módszerekkel sem. Mindig, minden üldözés között lesznek az Isten által felkent emberek, akik prédikálnak.

2. Romolhatatlan magból újjászületni

Mindezt az is alátámasztja, hogy még mindig vannak Krisztusnak követői. Ha igazak lennének a felröppent vádak – bár vádnak nevezni jogi értelemben olyan dolgokat szokás, amelyek a bíróság előtt vélhetően megállják a helyüket – már rég nem lenne keresztyénség. Ha Jézus csak ember lett volna, ha megházasodik és késő öregségében unokákkal körülvéve hal meg, akkor az ő követői is elfogytak volna idővel, mint annyi próféta és önjelölt messiáséi azelőtt és azóta is. Krisztus követői azonban ma is gyarapszanak. Mégpedig azért, mert – illetve akkor, ha – tudatában vannak, hogy honnan származnak. Nem az ősök családfájáról van szó, hanem arról, hogy honnan, kitől ered az örökéletük. Jézus Krisztus személye, illetve keresztáldozata hordozza magában azt a csírát, amely a megfelelő időben a megfelelő helyre kerülve elhozza az örökéletre való felismerést az ember számára. Az ember – mint azt magától Jézustól tudjuk – olyan, mint a föld. Némelyek jó földnek, mások útfélnek, sziklás, vagy gyomos földnek számítanak. De ne feledjük, mind eredendően alkalmas arra, hogy benne a mag életre keljen. És az ember – a földdel ellentétben – tehet arról, hogy milyen közeg fogadja a magot: barátságos, avagy elutasító.

A mag, az Isten szava romolhatatlan. Nem veszíti el életképességét pár év alatt, mint a vetőmagok. Nem lehet eltaposni, kipusztítani, sem pedig más magokkal keresztezni. De az igazi mag olyan szívbe kerülve. amely megbecsüli, kimondhatatlanul sok termést hoz. Ráadásul megtermi a testvérszeretet gyümölcsét!

3. Testvérszeretet

Ne feledjük el, hogy ez a testvér szeretete, nem a felebaráté. A felebarátom az embertársam, az a személy, akivel csak bármilyen kapcsolatba kerülök. A felebarát szeretetének parancsa abból ered, hogy Isten szereti teremtményeit, azaz minden egyes embert, nekem pedig, mivel Isten Krisztusban megmentett a kárhozattól és örökéletet adott, hálából továbbítanom kell az Ő szeretetét azok felé, akik még nem ismerik Őt, tehát a szeretetét sem tudják még igazából befogadni. A testvérszeretet más. Ez azt jelenti, hogy azok iránt, akik Krisztuséi, az együvé tartozás, a közös út, a Krisztusban átélt egység szeretetét érzem. Még ha nem is ismerem az illetőt, de tudom róla, hogy Krisztusé, a testvérem. Megosztom vele örömömet és bánatomat. Támogatom és segítem őt.

Amikor az ország vagy a világ bármelyik részén jár egy keresztyén, mindenütt találkozhat testvérrel. Lehet az egy la platai benzinkutas, aki a kocsi hátulján lévő hal-matricáról ismeri fel, hogy keresztyén vagyok, és megvallja, hogy ő is. Dios te bendiga, hermano! – mondjuk egymásnak, és megyünk tovább. Talán soha többé nem találkozunk, de erősít a gondolat, hogy nem vagyunk magunkban, mindenütt vannak újjászületett keresztyének. Ennek a testvérszeretetnek pedig egy az alapja: a Krisztusban megtisztított élet. Ha ugyanis a keresztyén ember nem tisztítja meg az életét rendszeresen a bűntől, akkor a testvérszeretet is mellékvágányra futhat, rosszabb esetben az is megtörténhet, hogy kisiklik. Ha ugyanis keresztyénnek nevezem magam, de nem állok Krisztuban tisztán, a Sátán könnyen megcsalhat, becsaphat, és a testvérszeretetem csak képmutatássá válik. Ebben szenved sok keresztyén. Szembe szívélyes, szeretetteljes, de a háta mögött rossz dolgokat mond róla. A helyett, hogy a hibáit, tévedéseit, bűneit vele beszélné meg. Például mert hiányzik a bizalom. És a Gonosz már éket is vert két keresztyén közé. Az igazi testvérszeretet nem önző, hanem odaadó, nem ítélkező hanem imádkozó, nem irígykedő, hanem együtt örvendező.

Ez az, amit keresztyénként naponta gyakorolnunk kell!

Befejezés

Kedves Testvéreim! A böjt második vasárnapján nincsen semmi különös dolog. Úrvacsorázni legközelebb Nagypénteken fogunk. A Nagyböjt megülésének módját a protestáns egyházak rábízzák az egyes keresztyénekre. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy „a reformátusok nem böjtölnek”. Igenis oda kell figyelnünk az Isten szavára, egyre közelebb kell kerülnünk Őhozzá, egyre jobban kell ismernünk Őt, magyarán: előre kell haladnunk a hitben. Ez pedig a magunk alárendelése nélkül nem lehetséges. Csak akkor, ha elismerjük Krisztus uralmát az életünkben. Ennek pedig csak egyik módja, hogy keresztyénnek nevezzük magunkat. A másik, hogy cselekedeteinkkel is bizonyságot teszünk. És erre való többek között a Bibliaóra, az otthoni áhítat, a naponkénti Bibliaolvasás és imádkozás, a keresztyén hitmélyítő könyvek, folyóiratok olvasása. Itt van szerdán a Bibliaóra, a kisasztalon építő olvasmányok, az Interneten korábbi prédikációk, és még lehetne sorolni. Éljetek ezekkel! Ne feledkezzetek el a romolhatatlan magról, és arról, hogy keresztyénnek lenni jó. „Ez az a beszéd, amelyet hirdettek nektek.”

Úrnapi Igehirdetés, 2007. február 25.

Buenos Aires

Írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: 1János 3,1-12

Textus: 1Péter 1,20-21

Ő ugyan a világ teremtése előtt kiválasztatott, de az idők végén jelent meg tiértetek, ²¹akik általa hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halottak közül, és dicsőséget adott neki, hogy hitetek Istenbe vetett reménység is legyen.

Cím: Értetek – értitek?

Bevezetés

Böjt első vasárnapja van ma. A húshagyó keddtől húsvétig terjedő hét hetes időszakban hagyományosan arra emlékezünk, hogy az Úr Jézus – szolgálata kezdetén – negyven napon át böjtölt, azaz megtartóztatta magát az ételtől azért, hogy az Isten akaratára még jobban oda tudjon figyelni. Az evangéliumi keresztyénség számára ez az időszak nem elsősorban arról szól, hogy nem eszünk húst, vagy bizonyos más ételfajtát, hanem arról, hogy az Úr Jézus feltámadásának megünneplésére készülve igyekszünk magunkat a böjt segítségével is megtisztítani, felkészíteni az ünnepre. Amikor ugyanis az ember találkozásra készül valaki fontos személyiséggel – katona a parancsnokával, beosztott a főnökével, vőlegény a menyasszonyával, keresztyén a Megmentőjével – akkor tisztán áll elébe. A keresztyén embernek pedig ez azt jelenti, hogy bűnbánatot tart, megvallja mindazokat a bűnöket és vétkeket, amelyeket elkövetett, és elveszi az Úr kezéből a kegyelmet. Ennek az átéléséhez segít hozzá a böjt. Hangsúlyozom, nem az, ha nem eszünk húst, hanem az, ha az Isten akaratát tudakozzuk.

Ha tehát a böjtöt bibliai módon értelmezzük, tehát a Nagyböjtben – és az év többi napján is – minden erőnkkel az Úrra figyelünk, fontos, hogy megértsük azt, amit Isten mondani akar nekünk. Ehhez van szükség a bibliaolvasásra, imádkozásra, gyülekezetbe járásra, és ezeken keresztül annak megértésére, hogy Jézus Krisztus értünk és helyettünk halt meg a kereszten. Erre tanít minket minden bibliai Ige – némelyik közvetetten, mint a legtöbb ószövetségi, és igen sok újszövetségi rész, némelyik közvetlenül, mint a mai.

Nézzük meg azt a négy gondolatot, amelyet Péter ezekben a sorokban leír!

Először is Jézus Krisztus már a világ megteremtése előtt készen állt arra, hogy emberi testben megjelenjen a földön, és megmentse mindazokat, akik elfogadják Tőle a megmentést. Másodszor az idők végén jelent meg, azaz Isten a legvégsőkig hajlandó elmenni az ember érdekében. Harmadszor miértünk jelent meg. Negyedszer az Isten feltámasztotta Jézust a halálból és dicsőséget adott neki.

1. Praeexistens Krisztus

Ez egy csúnyán hangzó latin kifejezés, ami első látásra csak arra jó, hogy az első éves teológushallgatókat ijesztgessék vele, illetve, hogy az istentiszteleten elhangozva jelet adjon a hallgatóságnak, hogy innen érdemes álomba szenderülni. Ezt azonban szeretném elkerülni, ezért gyorsan megmagyarázom, mit jelent, hogy megértsétek, életfontosságú, sőt, örökélet-fontosságú kifejezés. Magyarra körülbelül így lehet fordítani: előzőleg létező. Megmagyarázni pedig Péter szavaival lehet, de ez alkalommal inkább a Károli Gáspár-féle fordítást segítségül hívva: ”A ki eleve el volt ugyan rendelve, a világ megalapítása előtt, megjelent pedig az idők végén ti érettetek.”. Azért nem az Újfordítást szerint, mert a kiválasztani szó nem adja pontosan vissza a görög kifejezést, és olyan elgondolást enged érvényesülni, ami a Biblia szellemével nem egyezik, nevezetesen azt, hogy Isten bizonyos lehetőségek (személyek?) közül választotta volna ki Jézust. Holott Jézus nem csak jelen volt, hanem aktív részese volt a Szentháromság Isten részeként a teremtésnek, amit megelőzően rendeltetett úgy, hogy amikor az idő betelik, megjelenjen testben a Földön. Mindezt egyrészt azért fontos tudnunk, hogy lássuk, Jézus nem egy igen jó ember, akit Isten alkalmasnak talált Messiásnak, hanem maga az Isten, másrészt azért, hogy azt megértsük, hogy Isten döntései nem ad hoc (itt és most) jellegűek, Ő átgondolt terv alapján „dolgozik”.

2. Az idők végéig

Ez sem egy hétköznapi nyelvünkben használatos kifejezés. De jól kidomborítja Isten tervének nagyságát. Az Újszövetség írói az első századi Római Birodalomnak egyik keleti tartományában, a Júdea Provincia nevű területen éltek, ahol egyrészt hatott rájuk a hellén gondolkodásmód és kifejezésrendszer, másrészt nagyrészt zsidók lévén egy olyan nép gyermekei voltak, akik szeretnek gondolkodni, vitatkozni, kifejezéseket értelmezni. Az idők végéig kifejezést a görögöktől kölcsönözte Péter, akik ún. eónokban, világkorszakokban gondolkodnak, és egy frappáns megoldással rámutatott, hogy Isten az egymást követő korszakok legutolsójának végén indította be az emberiség megmentésére vonatkozó tervét. Ezzel tehát arra mutat rá, hogy Isten az ésszerűnél is sokkal több lehetőséget adott az embernek, hogy közeledjen őhozzá, ahogy két hete fogalmaztunk, szentebb életet éljen. És ehhez a legvégső segítséget is bevetette, Jézus Krisztus személyét, a megígért Messiást.

3. Miértünk

Jézus Krisztusnak több elnevezése van a Bibliában, ezek közül az egyik az Ézsaiás prófétánál (7,14) és Mikeás prófétánál (5,2) olvasható Immánuel. Ennek közkeletű értelmezése és fordítása a Velünk az Isten. Ez azonban nem csak ezt jelenti, hanem azt is, hogy értünk az Isten. Az im szócska a héber nyelvben leggyakrabban valóban -val -vel toldalékként fordítandó, de ugyanezzel fejezi ki a héber az -ért-et is. Tehát a névmás többes szám első személyű alakja, az immánú azt is jelenti, hogy értünk. Az Él pedig Isten neve. Ez egy csodálatos dolog! Jézus Krisztus földrejövetele nem egy független esemény, aminek az ember tétlen szemlélője lehet, amit végignézhetünk, mint a Tierra Santa Parkban a műanyagfigurákkal, fény- és hanghatásokkal megelevenített betlehemi születés történetét, hanem egy a lényegünkben, az életünkben megragadó esemény. Isten értünk küldte Jézust, értünk jött, szenvedett, halt meg és támadt fel! Ennyire értékesek vagyunk az Ő szemében. És nem csak mint emberiség, hanem személyesen Te és én! És ez nem hiúságot kell szüljön az emberben, hanem alázatot! Nem érdemeink vagy tulajdonságaink miatt tette ezt értünk Isten, hanem mert szeret bennünket!

4. Jézus feltámadása és megdicsőülése

Egy rövid kitérő a bibliafordítással kapcsolatban. A Bibliát nem magyarul írták – még ha egyes szélsőségesen mélymagyar körök ezt állítják is – hanem héberül és görögül, és bizony elég régen. Ráadásul egy nyelv egy fogalma nem mindig fedi száz százalékosan egy másik nyelvét. Ezt ti, akik két nyelvet ismertek anyanyelvi szinten, jól tudjátok. Ezért bizony nem könnyű mindig pontosan visszaadni magyarul (vagy bármilyen más nyelven) a bibliai szöveg eredeti értelmét. Ezért kutatnak a bibliai nyelvekkel foglalkozó nyelvészek, ezért készülnek új meg új fordítások, és ezért tanulnak a lelkésznövendékek bibliai nyelveket.

Nos, a mai igénkben is előfordul egy aggályos félmondat, a 21. vers legvége. A Luther által készített német, a King James-féle angol, a Reina-Valera-féle spanyol, a Káldi Márk, illetve a Szent István Társulat által készített római katolikus fordítások mind úgy szólnak, hogy hitetek és reménységetek Istenben legyen! Ezekkel szemben csak a református fordítások – a Károli, a Ravasz László féle revízió és az Újfordítás – írja azt, amit a textusban felolvastam. Az eredeti görög szöveg az előbbi változatot támogatja, ráadásul a páli megfogalmazás a szeretet himnuszából a hitet és a reményt két jól megkülönböztethető fogalomként tárja elénk. Ennek megfelelően jobb, ha mi is így értelmezzük.

Péter figyelmeztet: amikor Isten feltámasztotta Jézust, nem csak elvette a halál okozta dicstelenséget, undokságot, hanem helyette dicsőséget, tisztességet adott, mégpedig azért, hogy a mi hitünk és reménységünk Istenben gyökerezzen. Nem tehetjük meg tehát azt, hogy egyszerűen elsiklunk Jézus feltámadásának ténye felett, egy „normál” csodának betudva, és mint ilyet, a tudatunk régmúlt idők kétes hitelességű történeteinek tárolórekeszébe száműzve, hanem be kell építenünk mindennapi hitünkbe. Sok embernek azért gyenge a hite, azért keresgél más vallásoknál, filozófiáknál válaszokat a kérdéseire, mert hallott valahol Krisztus feltámadásáról, hittanórán, vagy Istentiszteleten, de csak az agyáig, esetleg a szívének a felszínéig jutott el, de nem lett igazi megtapasztalás. És ezért van minden évben Nagyböjt, meg Nagypéntek, meg Húsvét, meg Karácsony, pedig már kétezer éve eléggé megunhattuk volna. Akinek pedig ezek az ünnepek nem a Megmentő értünk hozott áldozatának ünnepeit jelentik elsősorban, azok meg is unják hamar.

Befejezés

A lekcióban olvasott gondolatok János evangélistától származnak. Azért választottam ezt, különösen a 3. verset: „Ezért akiben megvan ez a reménység, megtisztítja magát, mint ahogyan ő is tiszta”. (1János 3,3), mert remekül összekapcsolja a múltkori Igehirdetés mondanivalóját a mai Igével. Mai nyelvre alkalmazva: aki szereti az Úr Jézust, mert megértette az érte hozott áldozatát, az megtisztálkodik Jézus vérével, és utána minden erejével igyekszik tisztának maradni. Remélem, mindannyian ezzel a szándékkal vagytok, és így veszitek pár perc múlva a kegyelem sákramentumának látható jegyeit. Az Úr őrizze meg szívetekben az Ő szeretetét!

Ámen!

Úrnapi igehirdetés, 2007. február 11.

Buenos Aires

Írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: 1János 5,1-15

Textus: 1Péter 1,17-19

Ha pedig mint Atyátokat hívjátok őt segítségül, aki személyválogatás nélkül ítél meg mindenkit cselekedete szerint, félelemmel töltsétek el jövevénységetek idejét, ¹⁸tudván, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, ¹⁹hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén.

Cím: 3 további indok a szent életre

Bevezetés

„Legyetek szentek!” szólt a felszólítás a Bibliából és a szószékről is a múlt vasárnap. Azért legyetek szentek, mert Isten az, és mert ez a legkevesebb, amit hálából megtehetünk azért, hogy Krisztus, az Isten Fia meghalt értünk és helyettünk. Szentnek lenni pedig azt jelenti, hogy teljes életünkkel Istenéi vagyunk, Krisztust szolgáljuk, hálából és szeretettel. Remélem, az elmúlt egy héten mindannyian igyekeztetek szentül élni, harcolni a bűn ellen, és engedelmeskedni az Ige szavának.

Péter apostol pedig jó példa – ezt, ha máshonnan nem, az év eleje óta elhangzott igehirdetésekből tudjuk – a szent, azaz az Istennek szentelt életre. A mai igében három újabb indokot tár elénk, amelyek arra buzdítanak bennünket, hogy szentül éljünk: a fiúság, az Istenfélelem és a drága ár.

1. A fiúság

Az ókorban és a középkorban, de még nagyapáink idejében is sokkal kevésbé szorult magyarázatra ez a fogalom. Manapság azonban megkerülhetetlen, mert egyre kevésbé értjük, miért jelentős a fiúság, az, hogy Krisztusban Isten gyermekei lettünk.

Az az általános elképzelés, sokszor még keresztyének szájából is hallom, hogy mindannyian Isten gyermekei vagyunk. Ez – sajnos, vagy hála Istennek – nem igaz. Mindannyian Isten teremtményei vagyunk, kik e földön élünk, gyermekeivé azonban csak Krisztusban válunk. Aki nem fogadja el Jézus Krisztust, az nem válik Isten gyermekévé. Ha valaki megtagadja, hogy érintkezésbe lépjen az örökbefogadója megbízottjával, annak az örökbefogadását nem lehet megvalósítani, így később hiába ácsingózik az örökségre is. Isten valamennyi teremtményét szereti, és leghőbb vágya, hogy mind a gyermeke legyen. Ez azonban csak Jézuson keresztül valósulhat meg.

Krisztusban ugyanis különleges jogokat kapnak az Ő követői. Régebben az elsőszülött fiú örökölt mindent, de legalábbis a legnagyobb részt ő kapta, rendszerint annyit, amennyit a többiek összesen. Lányok nem örököltek. Ha pedig a gyermek annyira megsértette apját, akkor ki is lehetett tagadni, azaz az apa-fiúi kapcsolatot semmisnek tekinteni, akár jogilag is. Ezért nem csak érzelmi, hanem egzisztenciális és jogi okokból is elengedhetetlen volt az apával való kapcsolat ápolása. Ma már sajnos nagyon sok esetben az apák és a fiúk – de az anyák és a lányok, illetve apák-lányok és anyák-fiúk – nincsenek jó kapcsolatban, vagy egyáltalán nincsenek kapcsolatban. Ezért nem az emberek apa-fiúi kapcsolatát kell példának tekintenünk, amikor az Istennel kapcsolatos fiúságról beszélünk, hanem vissza kell tekintenünk az Atya Isten és Jézus kapcsolatához. Ez pedig a tökéletes harmónia.

Ha tehát meg akarjuk élni a fiúságot, akkor engedelmeskednünk kell Istennek, aki Jézus Krisztusban örökbefogadott bennünket – akik neki adtuk az életünket.

2. Az Istenfélelem

Ez is olyan fogalom, amelyet száz éve még nem kellett részletesen megmagyarázni. Ma azonban – mivel az emberek nem szeretnek félni – a legtöbben elutasítják az Istenfélelmet is. Azt gondolják – sajnos nem teljesen alaptalanul – hogy Isten félelmetes. Ennek az oka szerintem az, hogy bizonyos korokban, bizonyos egyházi csoportok, hatalmuk fenntartása érdekében, pszichikai elnyomást akartak alkalmazni az egyszerű emberek felett, és egy olyan istenképpel tartották uralmuk alatt őket, amely félelmet, rettegést keltett azokban. És ez a rettenetes, pusztító, kegyetlen isten megragadt a közgondolkodásban, és manapság az igazi bibliai keresztyénségnek nem kevés erőfeszítésébe kerül, hogy megmutassa az igazi, a szeretetteljes, önzetlen, odaadó Istent. A rettegni való isten képe ráadásul jó táptalajt nyújt a Biblia és a keresztyénség hitelességét aláásni szándékozó tudománytalan spekulációknak, dilettáns teologizációknak.

A bibliai Istenfélelem egészen egyszerűen azt jelenti, hogy tudatában vagyok Isten hatalmának, és tisztelem azt. Megbújok árnyékában és élvezem jótéteményeit, tudva, hogy ha ellene szegülök, akkor sokkal rosszabb lesz nekem. Kicsit úgy, mint hogy az épeszű ember nem retteg az atomhasadástól, de tisztában van az erejével, ugyanakkor élvezi a belőle származó energiát. A hasonlat azért sántít, mert az atomhasadás nem szereti az embert, az Isten erejének jótéteményeiből nem részesedhet az, aki elutasítja azt.

Az Isten erejében való részesedés lehetősége pedig arra hív, hogy Istennek tetsző életet élve tegyük magunkat erre alkalmassá.

3. A drága ár

Jóformán 490 éve, amikor a reformációban felszínre jött az ingyen kegyelem kifejezés, magyarázzuk, hogy az ingyen kegyelem az nem olcsó kegyelem. Én azt szoktam mondogatni, hogy semmi nincs ingyen, csak legfeljebb nem nekem kell kifizetni. A víz, a levegő sincs ingyen. Sajnos túl sok emberi nemzedék hitte azt, hogy ingyen van, és ezek elszennyezésének, megmérgezésének árát a mi gyerekeinknek, unokáinknak kell majd kifizetniük.

Testvérem! Ne feledd el, hogy ingyen kaptad azt a kegyelmet, ami megmentett téged a bűneidért járó büntetéstől, az örök kárhozattól. Nem tudsz megfizetni érte, nem tudod ledolgozni, ha száz életed lenne is. Ingyen kaptad, de nagyon-nagyon drága volt.

Nem szeretném, ha a református templomban feszület lenne elhelyezve, de most az egyszer jó lenne, ha lenne itt egy. Mégpedig azért, hogy rámutathassak, és azt mondhassam: látod, milyen árat fizetett érted az Isten? Hogy ne felejtsd el, hogy az Úr Krisztus keserves kínhalált halt helyetted a kereszten. Ez az a drága ár, amibe kerültél, amiért azzal mutathatod meg a háládat, hogy szent életet igyekszel élni.

Befejezés

Annyi mindent kaptunk Istentől, hogy fel sem lehet mindent sorolni. Az egész életünk egy ajándék-eső, ha készek vagyunk arra, hogy aláálljunk és elkapdossuk, amit Isten ránk áraszt végtelen nagy szeretetében. Mindaz, amit tőlünk ezek fejében vár, csupán az, hogy becsüljük meg őket. Ne vesztegessük el a nekünk adatott tehetséget, áldásokat, időt hiábavalóságokra, hanem értelmes cselekedetekkel építsük az Ő országát, szeretettel, odaadással szolgáljuk az Ő dicsőségét, irgalmassággal, a kegyelem gyakorlásával segítsünk embertársainknak rálelni az igaz útra, amely Krisztushoz vezet.

Igazán nem nagy dolog ez, főleg, mivel minden segítséget megkapunk hozzá Őtőle, aki megteremtett bennünket, és Krisztusban gyermekeivé fogadott.

Úrnapi igehirdetés, 2007. február 4.

Buenos Aires, 2007. február 4.

Írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Jelenések 21

Textus: 1Péter 1,13-16

Ezért tehát elméteket felkészítve, legyetek józanok és teljes bizonyossággal reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok. ¹⁴Mint engedelmes gyermekek ne igazodjatok azokhoz a korábbi vágyaitokhoz, amelyek tudatlanságotok idején voltak bennetek, ¹⁵hanem - mivel ő, a Szent hívott el titeket - magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban, ¹⁶úgy, amint meg van írva: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok.”

Cím: Szentnek lenni

Bevezetés

Kedves Testvérek!

A Biblia tele van felszólításokkal, tedd ezt, cselekedj úgy, ne csináld amazt. Ezeket a szavakat a nyugati – ha úgy tetszik a görög-latin gyökerekből táplálkozó – civilizáció parancsként, szigorú utasításként fogja fel. Ebből fakad sok ember frusztráltsága, félelme, idegenkedése az isteni üzenettől. Mert úgy képzelik, hogy rengeteg követelménynek kell megfelelniük, hogy az Isten szeresse, vagy legalább békén hagyja őket. Ugye, itt látszik legjobban a görög hatás, hiszen a hellének hitében a kicsinyes, egymással is torzsalkodó istenek az emberrel szemben követelőzők, bosszúállók, ridegek. A Biblia Istene azonban nem ilyen. Ő maga a Szeretet. A Szentírásban szereplő felszólítások pedig inkább figyelmeztetések, hogy ha valamit így vagy úgy csinálsz, akkor azzal ezt vagy azt a bajt hozod a magad fejére. Nem pedig törvénykönyvi paragrafusok, hogy ha ezt vagy azt teszed, ez vagy az a büntetés fog lesújtani rád. Tehát minden biblia „parancshoz” hozzá kell tenni, hogy „ha szeretsz engem, és jót akarsz, akkor…” Így mindjárt kisebb a feszültség, könnyebben látunk neki annak, hogy megvalósítsuk, amit Isten vár tőlünk.

Ez a „szentek legyetek” felszólítás is általában érzékenyen érinti az embereket. Úgy fogják fel sokan, hogy Isten valami teljesíthetetlen követelmény elé állítja vele őket, hiszen szentté lenni nem könnyű, sőt, igen nehéz. Erre a félelemre bizony erősen rájátszik a római katolikus gyakorlat, amely az élet valamely területén különlegesen helytálló, valamiben rendkívüli tehetséget, kitartást vagy hősiességet tanúsító személyt nevezi (ki), illetve avatja szentté. Ezen az alapon azonban olyanokat, mint például Bonhoeffer – német hitvalló, a nácik gyilkolták meg – vagy Zimányi József, aki Sztálin alatt szenvedett, csak azért nem nevezünk szentnek, mert nem római katolikusok.

A Biblia azonban mindenkinek szól, nem csak Názáreti Józsefeknek, Bétsaidai Pétereknek, Assisi Ferenceknek, Árpádházi Margitoknak, és a teljes Biblia szól mindenkinek, tehát ez a felszólítás is: „Legyetek szentek!”. Akkor viszont kell legyen valami mód az isteni parancs megvalósítására mindenki számára, hiszen Ő soha nem kíván tőlünk lehetetlent. Ennek megfelelően tehát valószínűleg a szentség fogalmának a helyes értelmezésében van a problémánk.

Ezért tekintsük át Péter szavait abból a szempontból, hogy miért mondja nekünk, hogy legyünk szentek? Ehhez vizsgáljuk meg a Szent és a szentek jelentését, és így eljutunk oda, hogy megértjük: azért kell szenteknek lenniük Krisztus követőinek, mert Isten szent.

1. A Szent

A Szent, nagybetűvel, sőt, tulajdonnévként ugyanis Isten neve. Nem címe, rangja, hanem a neve. Ha teljesen pontosan akarunk fogalmazni, akkor azt kell mondanunk, hogy a szentség nem Isten tulajdonsága csupán, hanem Ő maga. Több helyen a Bibliában, pl. a Zsoltárok 22,4-ben kerek perec az van, hogy Isten szent. Madách Imre megfogalmazásában Ő „az erő, a tudás, a gyönyör egésze.”

Ebből a tulajdonnév „Szent”-ből ered a melléknév „szent”. Ennek a szónak a jelentését a lexikon a következőképpen határozza meg: „Vallástudományi értelemben ez a fogalom jelöli mindazt, ami az isteni szférához tartozik, és ezért érinthetetlen és elkülönített a profán használattól. A legújabb szemléletmód hangsúlyozza, hogy a szent jelleg személyes, isteni erő-megnyilvánulás és nem valamiféle általános, személytelen, természetfeletti erő kisugárzása.” Az én megfogalmazásom kicsit rövidebb: szent mindaz, ami/aki Istenhez tartozik.

Érdekes volt utánanézni, hogy a Bibliában mi minden lehet szent: a hetedik nap, hely, oszlop, ember, (pl. [Jákob fia] József) gyülekezés, legelő, nép, hegy (Sínai), ünnep, kenyér, ruhák, pap, ajándékok, fejdísz, áldozat, oltár, és ami az oltárhoz ér (!), a sátor, mérték (sekel), olaj, pénzegység, az ötvenedik év, és még több minden.

2. A szentek

Mint Teremtőhöz, Istenhez kell mérnünk mindent, ami csak a teremtett világon létezik, és mivel Ő tökéletes, ezért a szentséget is csak Őhozzá mérve értelmezhetjük, fogalmazhatjuk és érthetjük meg. Ennek megfelelően az ember szentségét is csak Őtőle nézvést értelmezhetjük.

A szent ember fogalmát pontosítanunk kell, mert a közgondolkodás sajnos a római katolikus álláspontot teszi a magáévá. A szent Istenhez tartozik, Isten tulajdona. Ennyi, és nem több. Nem kiemelkedő tulajdonságai emelik ki a többiek sokaságából, hanem odaszánása teszi Isten hűséges tanítványává. Nem attól lesz valaki szent, hogy életében buzgó keresztyén (katolikus) volt és a halála után igazolják, hogy csodát tett, hanem attól, hogy odaszánta az életét Jézus Krisztusnak. Nem emberi testület az, ami kiválogatja, ki szent, ki nem, hanem az Isten Igéje mondja meg. Meg vagyok győződve, hogy például – csak kevés nevet említve – Augustinus, Assisi Ferenc, Néri Fülöp vagy hogy közelebbi és magyar példát hozzak, Batthyány-Strattmann László Isten akaratát véghezvitte és a mennyben van. Sajnos nem tudom azt mondani, hogy az emberi testület csak olyanokat avatott szentté, akikről minden keresztyén meg lehet győződve, hogy valóban az Úré volt.

Szent tehát bárki lehet, mi is azok vagyunk, akik Jézus Krisztust urunknak és megváltónknak valljuk. Ezt is gyermeki hittel lehet a leginkább megérteni: Egy kisgyerek életében először jár olyan templomban, ahol színes üvegablakok vannak. Ámulva nézi a szép, tekintélyt sugárzó alakokat, és áhítattal kérdezi meg Édesapját: „Apa, kik azok a bácsik és nénik az ablakokon?”. Az apuka így felel: „Azok, kisfiam, a szentek.” Hazaérve elmesélik élményeiket, mire az Édesanya megkérdezi a kisfiút: „És kik azok a szentek?”. A gyerek pedig így felel: „Azok a bácsik és nénik, akiken keresztülsüt a nap!”.

3. Azért legyünk szentek, mert Ő az!

Tehát lehetünk szentek, egybeszámláltathatunk Mózessel, János apostollal, Lutherrel és Teréz anyával. De ez nem tehet bennünket elbizakodottá. A hit hősei, akik tetteikkel bizonyították Istenért égő szeretetüket, mint az előbbiek, vagy Molnár Mária, az Új-Guineai Pitilu apostola, példákként állnak előttünk. De ne azért legyünk szentek, mert valamelyikükre akarunk hasonlítani, hanem azért, mert Jézus Krisztus meghalt értünk és helyettünk a kereszten, és ezért hálából az a minimum, hogy hűséges maradok Őhozzá.

Péter szavai még előretekintésre is bíztatnak. Mert kegyelmet kaptunk Jézustól, és a bűneink elfedeztettek, de dicsőséget is fogunk kapni Tőle, amikor ismét megjelenik az övéiért. Ez a sokaság, akiket Krisztus magával fog vinni második eljövetelekor – az élőket a földről, a már meghaltakat pedig feltámasztva a sírból – az a bizonyos „szentek közössége”, amiről az apostoli hitvallásban szó van, amibe beletartozik az égvilágon mindenki, aki Krisztusé. Mindegy, milyen felekezet szerint imádta Istent, milyen nép, fajta, nemzet soraiba tartozott, férfi vagy nő volt, öreg vagy gyerek, mindazok, akik hűségesen követték Jézust. Akikről a Jelenések könyvében is olvasunk. Megéri mindent megtennünk azért, hogy közéjük tartozzunk, nem?

Befejezés

A szentség nem egyfajta életmód, hanem maga az élet. Nem bizonyos cselekedetek megtételét vagy meg nem tételét várja tőlünk Isten. Nem azt akarja tőlünk, hogy belépjünk egy egyházba, ahol vasárnaponként vallásos cselekedeteket végzünk, egyébként meg járjuk a magunk útját, hanem azt, hogy az Övéi legyünk teljesen. Nem éjjel-nappal vallásos könyvek olvasásával, imádkozással töltve az időt, nem úgy, hogy bárkivel bármiről beszélünk, csak Jézusról tudunk szólni, hanem úgy, hogy munka, pihenés, a hobbinkkal való időtöltés alatt is Krisztuséi vagyunk, az Ő tetszésére és dicsőségére élünk. Azt tesszük, amit Ő kér tőlünk a Biblián keresztül. Felelősséggel ellátjuk azt a szolgálatot, amit ránk bízott. Ez – bár nem könnyű, de – egyáltalán nem lehetetlen. Töltsük be hát rendeltetésünket, amiért e földre helyezett bennünket Isten, és legyünk szentek, bibliai értelemben!

Ámen!