Úrnapi igehirdetés, 2007. február 11.

Buenos Aires

Írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: 1János 5,1-15

Textus: 1Péter 1,17-19

Ha pedig mint Atyátokat hívjátok őt segítségül, aki személyválogatás nélkül ítél meg mindenkit cselekedete szerint, félelemmel töltsétek el jövevénységetek idejét, ¹⁸tudván, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, ¹⁹hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén.

Cím: 3 további indok a szent életre

Bevezetés

„Legyetek szentek!” szólt a felszólítás a Bibliából és a szószékről is a múlt vasárnap. Azért legyetek szentek, mert Isten az, és mert ez a legkevesebb, amit hálából megtehetünk azért, hogy Krisztus, az Isten Fia meghalt értünk és helyettünk. Szentnek lenni pedig azt jelenti, hogy teljes életünkkel Istenéi vagyunk, Krisztust szolgáljuk, hálából és szeretettel. Remélem, az elmúlt egy héten mindannyian igyekeztetek szentül élni, harcolni a bűn ellen, és engedelmeskedni az Ige szavának.

Péter apostol pedig jó példa – ezt, ha máshonnan nem, az év eleje óta elhangzott igehirdetésekből tudjuk – a szent, azaz az Istennek szentelt életre. A mai igében három újabb indokot tár elénk, amelyek arra buzdítanak bennünket, hogy szentül éljünk: a fiúság, az Istenfélelem és a drága ár.

1. A fiúság

Az ókorban és a középkorban, de még nagyapáink idejében is sokkal kevésbé szorult magyarázatra ez a fogalom. Manapság azonban megkerülhetetlen, mert egyre kevésbé értjük, miért jelentős a fiúság, az, hogy Krisztusban Isten gyermekei lettünk.

Az az általános elképzelés, sokszor még keresztyének szájából is hallom, hogy mindannyian Isten gyermekei vagyunk. Ez – sajnos, vagy hála Istennek – nem igaz. Mindannyian Isten teremtményei vagyunk, kik e földön élünk, gyermekeivé azonban csak Krisztusban válunk. Aki nem fogadja el Jézus Krisztust, az nem válik Isten gyermekévé. Ha valaki megtagadja, hogy érintkezésbe lépjen az örökbefogadója megbízottjával, annak az örökbefogadását nem lehet megvalósítani, így később hiába ácsingózik az örökségre is. Isten valamennyi teremtményét szereti, és leghőbb vágya, hogy mind a gyermeke legyen. Ez azonban csak Jézuson keresztül valósulhat meg.

Krisztusban ugyanis különleges jogokat kapnak az Ő követői. Régebben az elsőszülött fiú örökölt mindent, de legalábbis a legnagyobb részt ő kapta, rendszerint annyit, amennyit a többiek összesen. Lányok nem örököltek. Ha pedig a gyermek annyira megsértette apját, akkor ki is lehetett tagadni, azaz az apa-fiúi kapcsolatot semmisnek tekinteni, akár jogilag is. Ezért nem csak érzelmi, hanem egzisztenciális és jogi okokból is elengedhetetlen volt az apával való kapcsolat ápolása. Ma már sajnos nagyon sok esetben az apák és a fiúk – de az anyák és a lányok, illetve apák-lányok és anyák-fiúk – nincsenek jó kapcsolatban, vagy egyáltalán nincsenek kapcsolatban. Ezért nem az emberek apa-fiúi kapcsolatát kell példának tekintenünk, amikor az Istennel kapcsolatos fiúságról beszélünk, hanem vissza kell tekintenünk az Atya Isten és Jézus kapcsolatához. Ez pedig a tökéletes harmónia.

Ha tehát meg akarjuk élni a fiúságot, akkor engedelmeskednünk kell Istennek, aki Jézus Krisztusban örökbefogadott bennünket – akik neki adtuk az életünket.

2. Az Istenfélelem

Ez is olyan fogalom, amelyet száz éve még nem kellett részletesen megmagyarázni. Ma azonban – mivel az emberek nem szeretnek félni – a legtöbben elutasítják az Istenfélelmet is. Azt gondolják – sajnos nem teljesen alaptalanul – hogy Isten félelmetes. Ennek az oka szerintem az, hogy bizonyos korokban, bizonyos egyházi csoportok, hatalmuk fenntartása érdekében, pszichikai elnyomást akartak alkalmazni az egyszerű emberek felett, és egy olyan istenképpel tartották uralmuk alatt őket, amely félelmet, rettegést keltett azokban. És ez a rettenetes, pusztító, kegyetlen isten megragadt a közgondolkodásban, és manapság az igazi bibliai keresztyénségnek nem kevés erőfeszítésébe kerül, hogy megmutassa az igazi, a szeretetteljes, önzetlen, odaadó Istent. A rettegni való isten képe ráadásul jó táptalajt nyújt a Biblia és a keresztyénség hitelességét aláásni szándékozó tudománytalan spekulációknak, dilettáns teologizációknak.

A bibliai Istenfélelem egészen egyszerűen azt jelenti, hogy tudatában vagyok Isten hatalmának, és tisztelem azt. Megbújok árnyékában és élvezem jótéteményeit, tudva, hogy ha ellene szegülök, akkor sokkal rosszabb lesz nekem. Kicsit úgy, mint hogy az épeszű ember nem retteg az atomhasadástól, de tisztában van az erejével, ugyanakkor élvezi a belőle származó energiát. A hasonlat azért sántít, mert az atomhasadás nem szereti az embert, az Isten erejének jótéteményeiből nem részesedhet az, aki elutasítja azt.

Az Isten erejében való részesedés lehetősége pedig arra hív, hogy Istennek tetsző életet élve tegyük magunkat erre alkalmassá.

3. A drága ár

Jóformán 490 éve, amikor a reformációban felszínre jött az ingyen kegyelem kifejezés, magyarázzuk, hogy az ingyen kegyelem az nem olcsó kegyelem. Én azt szoktam mondogatni, hogy semmi nincs ingyen, csak legfeljebb nem nekem kell kifizetni. A víz, a levegő sincs ingyen. Sajnos túl sok emberi nemzedék hitte azt, hogy ingyen van, és ezek elszennyezésének, megmérgezésének árát a mi gyerekeinknek, unokáinknak kell majd kifizetniük.

Testvérem! Ne feledd el, hogy ingyen kaptad azt a kegyelmet, ami megmentett téged a bűneidért járó büntetéstől, az örök kárhozattól. Nem tudsz megfizetni érte, nem tudod ledolgozni, ha száz életed lenne is. Ingyen kaptad, de nagyon-nagyon drága volt.

Nem szeretném, ha a református templomban feszület lenne elhelyezve, de most az egyszer jó lenne, ha lenne itt egy. Mégpedig azért, hogy rámutathassak, és azt mondhassam: látod, milyen árat fizetett érted az Isten? Hogy ne felejtsd el, hogy az Úr Krisztus keserves kínhalált halt helyetted a kereszten. Ez az a drága ár, amibe kerültél, amiért azzal mutathatod meg a háládat, hogy szent életet igyekszel élni.

Befejezés

Annyi mindent kaptunk Istentől, hogy fel sem lehet mindent sorolni. Az egész életünk egy ajándék-eső, ha készek vagyunk arra, hogy aláálljunk és elkapdossuk, amit Isten ránk áraszt végtelen nagy szeretetében. Mindaz, amit tőlünk ezek fejében vár, csupán az, hogy becsüljük meg őket. Ne vesztegessük el a nekünk adatott tehetséget, áldásokat, időt hiábavalóságokra, hanem értelmes cselekedetekkel építsük az Ő országát, szeretettel, odaadással szolgáljuk az Ő dicsőségét, irgalmassággal, a kegyelem gyakorlásával segítsünk embertársainknak rálelni az igaz útra, amely Krisztushoz vezet.

Igazán nem nagy dolog ez, főleg, mivel minden segítséget megkapunk hozzá Őtőle, aki megteremtett bennünket, és Krisztusban gyermekeivé fogadott.