Anyák Napja (Dia de las Madres)

Május első vasárnapja az Anyák Napja – legalábbis az északi féltekén. Mivel nálunk, Argentínában a tavasz fél évvel eltolódva kezdődik, így itt ezt az ünnepet október – vagyis délen a csillagászati tavasz első teljes hónapja – tizenötödik napján tartják. Amerika felfedezésének ünnepe (október 12) miatt ez ráadásul hosszú hétvége is lett. Argentínában az ünnepeket rakják át, hogy a hétvégéhez lehessen őket csatolni, így az október 12-i ünnep október 16-án van. Az Anyák Napja (Dia de las Madres) itt is virággal és ajándékozással jár együtt. Az óvodában is készülnek a gyerekek édesanyjuk megajándékozására.

A Gyülekezetben megható kis ünnepséggel készültünk erre az alkalomra, bár tudtuk előre, hogy a hosszú hétvége miatt jóval kevesebben lesznek a megszokottnál. A lelkésznő betanított két kis anyáknapi verset a kislányának, és beszerzett egy-egy szál szegfűt minden édesanya számára. Az Igehirdetés után Ágota kiállt az úrasztalához, és elszavalta a verseket, majd egy-egy puszi kíséretében átadta a virágokat a jelen lévő asszonyoknak. Egy virágot elküldtünk a Gyülekezet közszeretetnek örvendő, 100. életévét taposó legidősebb tagjának, Schirl Ilonka néninek, jókívánságaink keretében.

Prédikáció 2006. október 15.

Lekció: Jel 21,1-17; 22,12-21

Textus: Márk 2,18-22

János tanítványai és a farizeusok tartották a böjtöt. Odamentek Jézushoz, és így szóltak hozzá: „Miért böjtölnek János tanítványai és a farizeusok tanítványai, a te tanítványaid pedig miért nem böjtölnek?” ¹⁹Jézus ezt mondta nekik: „Vajon böjtölhet-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Addig, amíg velük van a vőlegény, nem böjtölhetnek. ²⁰De eljön az a nap, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor azon a napon böjtölni fognak. ²¹Senki sem varr foltot új posztóból régi ruhára, mert a toldás kitépne belőle, az új a régiből, és még csúnyább szakadás támadna. ²²És senki sem tölt újbort régi tömlőbe, mert szétrepesztené a bor a tömlőt, s odalenne a bor is, a tömlő is; hanem az újbor új tömlőbe való.”

Cím: Lakodalom vagy temetés?

Bevezetés

Nem keresztyén családban nőttem fel – ezt a legtöbben tudják már rólam. A böjttel annyiban kerültem kapcsolatba, hogy a hitét utolsóként gyakorló dédnagymamám – ő római katolikus volt egyébként – még kilencvenévesen is böjtölt, holott nem lett volna már kötelező neki a katolikus egyház szabályai szerint. Ő azonban ragaszkodott hozzá, és ezért többektől feddő megjegyzésekben volt része. Húsz éves voltam már, amikor kapcsolatba kerültem egy keresztyénnel, aztán többel, később egy ificsoporttal, majd egy református gyülekezettel, végül pedig az Úr Jézussal. Eleinte azzal kísérleteztem, hogy megjobbítsam az életemet, mert éreztem, hogy nem olyan, amilyennek Isten szerint lennie kellene. Különböző dolgokról – bűnös vagy kínos szokásokról – lemondtam, más dolgokat – imádkozás, Bibliaolvasás – beemeltem a mindennapi életembe. Úgy képzeltem, hogy az így jó. Egy idő után azonban kezdett kiderülni, hogy ez így nem stimmel. Az új dolgok kezdtek konfliktusba kerülni a régi életem kereteivel, a környezetem elvárásaival, de még saját gondolkodásmódommal is. Próbáltam újabb helytelen dolgokat kizárni mindennapjaimból, és újabb helyesnek vélteket az életem részévé tenni, próbáltam újabb és újabb irányból megközelíteni Istent. Nem sokkal később ezek a próbálkozásaim is kudarcot vallottak. Nem tudtam ott és úgy folytatni, mert éreztem az elmélet (a Biblia) és a gyakorlat (a mindennapi életem) közötti ordító különbséget. A legijesztőbb az volt, hogy ebből a különbségből a körülöttem élők vajmi keveset érzékeltek. Eljutottam arra a pontra, ahol nem lehetett már tovább foltozgatni, hanem teljesen újat kellett kezdeni.

Éppen ezekben a napokban, hetekben, amikor ilyen problémákkal küszködtem, került elő ez a mai ige a régi és új posztó, illetve az újbor és a régi tömlő közötti konfliktusról. A gyülekezetben, ahová akkor jártam, két csoport között volt nézeteltérés a gyülekezet jövőjével kapcsolatban. Az egyikhez tartozók úgy akarták folytatni, ahogy az előző rendszerben volt, míg a másikhoz tartozók ki akarták használni a rendszerváltozás nyújtotta lehetőségeket. Számomra azonban nem ez volt akkor igazán a lényeges, hanem hogy az egyik lelkész erről az igéről prédikált, és megértettem, hogy nem foltozgatásra, nem javítgatásra van igazán szükségem, hanem teljesen új kezdetre. Ahogy a 2. Korinthusi levélben, az 5. fejezet 17. versében írja Pál: Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre! Megértettem, hogy gyökeresen le kell számolnom a múltammal, és nem csak új lapot, hanem új életet kell kezdenem. Nem úgy, mint szilveszterkor szokás, hanem teljesen és véglegesen meg kell újulnia az életemnek. Meghoztam a döntést, ami addig volt azt – szintén Pál szavaival élve – kárnak és szemétnek ítéltem (Filippi 3,7-8) és teljesen újat kezdtem.

Ez az életem immár Krisztusban van: Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem. (Galata 2,20)

1. Megújítás

Az élet gyökeres megújításának kezdete a megtérés, az az alkalom, amikor az ember felismervén bűneit és élete csődjét, Jézustól kér és kap segítséget. Ha a megtéréseddel irányt próbálsz módosítani, akkor soha nem érsz célt. Ha javítgatni akarsz az életeden, akkor az csak toldozott-foldozott lesz, amely nem a mennyben ér célt. Ha a mindennapjaid egy-egy kis területét engeded át az Úrnak, akkor úgy teszel, mint ha új foltot varrnál a régi ruhára. Ha Jézus Krisztust a régi életedbe akarod beszuszakolni, akkor úgy teszel, mint aki az új bort a régi tömlőbe tölti. Szakadás, repedés, kár lesz a következménye. Ha nincsen valaki felkészülve arra, hogy a régi életét a szemétdombra dobja azért, hogy megkaphassa az újat, ha csak vendégként hívja be az Úr Jézust az életébe ahelyett, hogy mint tulajdonost engedné be, akkor bizony nagyon valószínű, hogy az élete széthullik. A régi, bűnökkel telit már nem tudja folytatni, az újat, aminek során Jézus nyomában kellene járni, nincs ereje elkezdeni. Ebből lesz könnyen pszichiátriai kezelés, vagy az Isten vádlása, holott Ő az, aki végképp nem tehet semmiről. A megoldás azonban arra, hogy a két szék között a pad alá szindrómát elkerüljük, nem az, hogy inkább maradok a régi életemnél a bűnökkel és rabszolgaságban, hanem az, hogy a szakadékon – akár a keskeny pallón egyensúlyozva is – átkelek, hogy Jézussal lehessek.

Mi a megoldása a régi/új posztó, illetve bor és tömlő kérdésének? Az, hogy nem lehet kétfelé sántikálni. Ha elhatároztad, hogy újat kezdesz, akkor egészen újat kell kezdened. Ha rájöttél, hogy az életed a rárakódott bűnök tömkelege miatt nem javítható, akkor nem kezdesz bele javítgatásba, foltozgatásba, hanem kérsz egy újat Jézustól. Mint ha az autódat megette a rozsda, akkor nem festegetni, ragasztgatni, fényesítgetni kezdesz, hogy szépen nézzen ki, hanem a rozsdás részt teljes egészében kidobod, és vadonatúj lemezt teszel a helyére.

2. Böjt és lakodalom

Hogy jön ide a böjt? A böjt az ember önmegtartóztatása annak érdekében, hogy jobban oda tudjon figyelni Istenre. Lehet táplálékról, élvezetekről, szórakozásról lemondani, meg lehet hallani, érezni vagy látni Isten szavát, szeretetét, kegyelmét, cselekedetét. A lényeg az, hogy a böjt alkalmával az Istennel való kapcsolatunkat akarjuk ápolni. Nem magunkat sanyargatni, kínozni, nem fogyni, nem valamilyen vallásos követelménynek, szabálynak eleget tenni, hanem az Úrral lenni. Akár Keresztelő János, akár valamelyik farizeus, akár Jézus tanítványairól van szó, a böjtnek akkor és csak akkor van értelme, ha Jézushoz visz közelebb. Megtérni, az életedet gyökeresen megújítani pedig lehetetlen akkor, ha távol vagy az Úrtól. Bizony ha megtérsz, akkor megtagadsz magadtól olyan dolgokat, amelyek elválasztottak Istentől, tehát – bár tudom, kicsit furcsa a megközelítés – a megtérés egy nagy-nagy böjt, amelynek során nem egy ideig, hanem végérvényesen lemondasz bizonyos dolgokról.

Amikor pedig végre az Úré vagy, kezdődhet a mulatság. Jézus első csodáját – a kézmosóvíz elsőrangú borrá változtatását Kánában – egy lakodalom alkalmával tette. Annak, aki megtért, semmi oka nincs arra, hogy szomorkodjon, hogy kétségeskedjen, hogy féljen. Azzal együtt mondom ezt, hogy néha azért én magam is beleesek ezeknek a csapdájába. Okom azonban nincsen, hiszen örökéletem van az Úr Jézus Krisztusban. Tehát hivatalos vagyok a mennybe. Arra a helyre, ahol soha nem ér véget a vígasság, mert azok vannak együtt, akiket az Úr Jézus a halál torkából mentett ki, és akik ennek határtalanul örülnek.

Ha olyan helyre és úgy hívnak meg, hogy érzem, őszintén vágynak arra, hogy velük együtt örüljek, akkor szívesen megyek el, és őszintén veszek részt az ünneplésben. A mennyek országa – amely hasonló az igazgyöngyöt találó kereskedőhöz, aki mindenét eladja, hogy megvehesse, mert tudja, hogy óriási haszonnal jár a birtoklása az ő számára – az a hely, és Jézus az a személy, akinek a meghívására végzetes hiba nemet mondani. Egy zsidónak, főleg Jézus korában nem kellett megmagyarázni, mire gondolt Jézus, amikor a menyegzőt emlegette. Talán nekünk meg kell. Jézus a Messiás, a Megmentő, az Örökkévalónak a nép megszabadítására felhatalmazott teljhatalmú küldötte, s amikor Ő jelen van a nép körében, akkor az semmi máshoz nem hasonlítható, mint egy menyegzőhöz. Ő megszervezte, megrendezte az ünnepséget, amelyre mindenki meghívást kapott, és ahol valóban gondtalanul örülhetnek az ott lévők, és amit igazán – és sajnos örökké – bánhatnak azok, akik visszautasították. Mert két dolog között lehet választani: örök lakodalomba mész, vagy örök temetésre. Arra a helyre, ahol az öröm, a boldogság, a szeretet uralkodik mindörökké, vagy arra, ahol a fájdalom, a keserűség, a gyűlölet? Ma még eldöntheted! Talán holnap is. De lehet, hogy nem. Ne késlekedj tovább!

Befejezés

Elég bátorságot gyűjtöttél-e ahhoz, hogy eldobd a régi posztóból készült ruhádat azért, hogy teljesen újat vehess magadra, vagy ragaszkodsz a régi, kopott, szakadthoz? Vagy a régi tömlőt akarod újborral töltögetni, vállalva annak az igen komoly kockázatát, hogy szétreped, és az értékes bor is elfolyik? Én arra bíztatlak, hogy ha fázni kell is egy igen-igen rövid ideig, amíg ledobod magadról a rongyosat és felveszed a tiszta újat, dönts Jézus mellett, és fogadd el a meghívását a mennyei örvendezésre és örökéletre. Mert az életed célja ez és csak ez!

írta: Tóth L. Kristóf református lelkész

Buenos Aires, 2006. október 15.

Prédikáció 2006. október 1.

Lekció: Ézs 40,1-26

Textus: Márk 1,1-11

Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete, ²amint meg van írva Ézsaiás próféta könyvében: „Íme, elküldöm előtted követemet, aki elkészíti utadat; ³kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!” ⁴Történt pedig, hogy János keresztelt a pusztában, és hirdette a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára. ⁵Akkor kiment hozzá Júdea egész vidéke, kimentek a jeruzsálemiek is mind, és - amikor megvallották bűneiket - megkeresztelte őket a Jordán vizében. ⁶János ruhája teveszőrből volt, derekán bőrövet viselt, sáskát evett, meg erdei mézet, ⁷és ezt hirdette: „Utánam jön, aki erősebb nálam, és én még arra sem vagyok méltó, hogy lehajolva saruja szíját megoldjam. ⁸Én vízzel kereszteltelek meg titeket, ő pedig Szentlélekkel fog megkeresztelni.” ⁹Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban. ¹⁰És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek mint egy galamb; ¹¹a mennyből pedig hang hallatszott: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.”

Cím: A keresztség lényege

Bevezetés

A bibliai sorrendben második evangélium szerzője Márk evangélista. Az ő zsidó neve Jochanan (ebből van a Jónás is), azaz János, római neve pedig Márkus (nagy kalapács). Jeruzsálemben élt, anyja Mária, házukban gyakran gyűltek össze az első gyülekezet tagjai és vezetői. Barnabás rokona, közelebbről unokaöccse, eleinte Pál kísérője volt, annak első missziói útján azonban elvált tőle (ApCsel 12,25; 13,13). Amikor ezért Pál vonakodott őt második missziói útjára magával vinni, Barnabással együtt Ciprusba ment (Csel 15,36–39). Az antiókhiai misszióban továbbra is Pál munkatársa volt (Filem 24); Pál ajánlotta őt a kolossébeli gyülekezetnek (Kol 4,10). Valószínűleg ő lehetett az a tanítvány, aki Jézus elfogatásakor a Getsemáné kertből ruháit hátrahagyva menekült el (Mk 14,51–52). A korai keresztyén hagyomány úgy szól róla, mint „Péter tolmácsa” és az alexandriai gyülekezet megalapítója.

Azért hangsúlyoztam az előbb, hogy a bibliai sorrendben második Márk evangéliuma, mert a 60-as években keletkezett, így az időrend szerint bizony megelőzi a 80 körül íródott Mátéét. János Márk – hiszen ez a valódi teljes neve – nem volt a tizenkét tanítvány között, mégis legelsőként ő foglalta írásba mindazt, amit fontosnak érzett továbbadni az Úr Jézussal kapcsolatban. A Márké a legrövidebb evangélium, ennek ismeretében írja meg Lukács, Máté és János (ebben a sorrendben) a magáét. Az evangéliumok különbözőségeiről annyit illik tudni, hogy a négy evangélista négy különböző szempontból írta le a Jézus-eseményt, és egymást kiegészítve mutatják be, ki volt, miről és kiről tanított és mit tett a Názáreti.

1. Az előkészítés

Sok-sok évszázaddal Jézus ideje előtt élt egy próféta, aki az Örökkévaló Isten szavát hirdette. Azét az Istenét, aki megteremtette a világot, Aki kiválasztotta a maga számára, majd megmentette a rabságba került népét. Nem egyszer megmutatta Isten, hogy gondot visel teremtményeire, és az a leghőbb vágya, hogy mind megismerjék az Ő szeretetét. Ézsaiás próféta azt is megkapta az Úrtól, hogy láthatta és próféciájában továbbadhatta a későbbi nemzedékeknek a megmentő eljövetelét. Átélhette annak az örömét, hogy bár sok évszázad múltán, sok-sok szenvedés és nyomorúság után, de eljön az Úr szenvedő szolgája, aki magára veszi és elszenvedi az embereknek a hűtlenségükből származó büntetését.

Keresztelő Jánosnak megadatott, hogy ő legyen a Messiás útjának előkészítője. Abból, ahogy János Márk leírja a Keresztelő öltözetét és életmódját (pusztában lakás, teveszőr ruha, sáska és méz táplálék), láthatjuk, hogy egy igazi názirral van dolgunk. A názir fogadalmat tettet jelent, olyan férfit, aki annak érdekében, hogy Istent szolgálja, lemond a civilizáció „áldásairól”, és csak azzal foglalkozik, hogy az Úrtól jövő üzenetet meghallja és továbbadja. János valóban zsarolhatatlan és elhallgattathatatlan ember volt, az ószövetségi próféták utolsója. Heródes is csak a fejét levágatva tudott szavától megszabadulni.

János Márknak pedig megadatott, hogy tanúságot tegyen Jánosról is, és az Úr Jézusról is. Nyilván ő is kiment a júdai és jeruzsálemi sokasággal a Jordánhoz Jánost megnézni, és tanúja is lehetett annak, amikor a Szent Lélek leszállt az Úrra. És akár lehetett ez az élmény az, ami elindította, hogy az Urat keresve bűnbánatra jusson, örökéletet kapjon, és szolgálatba álljon.

2. A megtérés keresztsége

A zsidó vallásban komoly szerepe volt és van a korabeli higiéniai viszonyokat figyelembe véve egyedülálló rituális mosakodásoknak. Az Istentiszteletre menéskor komoly tisztálkodásnak kellett a szolgálatokat végzőknek keresztülmenni, de még az asszonyoknak is kötelező volt a menstruáció végeztével fürdőbe – mikvébe – menni és megtisztálkodni. Ez a művelt Európában még sok évszázadon át – igazából a 19. századig! – nem volt általános!

A vallási megújulási mozgalmak gyakran hirdettek meg megtisztulási, mosakodási programokat, melyek során az embereket valamilyen szertartás során megmosták, leggyakrabban a szó valódi értelmében. János keresztsége azonban nem illeszkedett bele ezeknek a sorába. Nyilván sokan mentek ki megnézni az új prófétát azzal, hogy egy újabb rituális tisztálkodási ceremóniának legyenek a tanúi, ami aztán igazából nem sok eredménnyel jár. Keresztelő János azonban olyan dologról beszélt, amire sokan kezdték hegyezni a fülüket. Azt találta mondani, hogy az odáig rendben van, hogy idejöttök, és megtisztulási szándékotokat kifejezitek, és ennek jeléül és lenyomlak benneteket a víz alá, de ez az igazi és teljes megtisztuláshoz kevés. Ha nem történik meg belül az a változás, amit csak és egyedül az Úr Jézus befogadása hozhat meg, akkor a testetek talán kicsit tisztább lesz egy darabig, de a ruhátok és a hajatok megszárad, és ugyanolyan kárhozatra méltó bűnösök maradtok, mint voltatok. Mert bűnöket csak a megtérés – azaz a Jézussal való kapcsolatfelvétel – keresztsége tudja eltörölni. Nem a víz vagy a cselekmény maga, hanem a vér. Jézussal a megtérésben veszi fel az ember a kapcsolatot, és e kapcsolat nélkül a víz csak H₂O marad.

Ez nem csak az akkor a Jordán mellé kiözönlő zsidó sokaságot sokkolta némiképp, hanem azóta is minden embert, aki az Írás igazi értelmét keresve találkozik a keresztség eseményével. Aki azt várja, hogy kap majd egy szertartást, aminek végeztével úgy érezheti, hogy megtett mindent, és ezzel lezártnak tekintheti az ügyet, nagyon csalódik. Azok is, akik úgy vélik, hogy annak idején, amikor őket megkeresztelték a szüleik, vagy ők megkereszteltették a gyerekeiket, megváltották nekik a belépőjegyet a mennybe. De ha a víz lefolyása után visszatérünk a világba úgy, hogy nem leszünk az Úr Jézus követői, akkor a keresztvíz nem lesz több, mind egy pár csepp csapvíz. Jézus követői azonban az Úr vérét kapják, hogy megtisztuljanak általa.

3. A keresztség eredménye

Aki nem jut el János keresztségétől Jézuséig, azaz a víztől a Szent Lélekig, soha nem fogja megtapasztalni azt a felismerést, hogy Jézus az Atya Isten szeretett Fia, akiben Ő gyönyörködik. A Gyülekezet küldetése pedig ez. Azokat az embereket, akiket tudtuk és néha – ez utólag derül ki – akaratuk nélkül keresztvíz alá tartottak, megismertetni az igazi Jézussal, hogy a szertartásból élet legyen. Hogy a keresztség ne álarc legyen, ne fedezék, ami mögé el lehet bújni, ne olyan biztonsági öv, ami nincs igazából semmihez odarögzítve, és ha valóban baj van, semmit nem ér.

A Szent Lélekkel való megkeresztelés nem egy második, az előbbitől különböző és misztikusabb szertartás, hanem a valóságos és életet gyökeresen megváltoztató személyes találkozás. A vízkeresztség gyakorlatilag a döntés, a megtérés aktusa, és a Jézus követésének az emberek előtti vállalása, míg a Szent Lélek keresztsége az ember négyszemközti, bizonyos szempontból intim kapcsolatfelvétele az Úr Jézussal. A vízkeresztség a meghívó elfogadása, a Szent Lélek keresztség a megérkezés a partira.

Befejezés

A lelkészi hivatalban, az egyházi adminisztrációban az a kérdés hangzik el, hogy meg vagy-e keresztelve. A keresztlevél azonban csak a vízkeresztséget tanúsítja. Mint ilyen tehát távolról sem biztosíték a mennyek országába való bejutásra. A gyülekezeti tagok mindegyike meg van keresztelve vízzel – hiszen az egyházi törvények értelmében ez az egyháztagság feltétele – ezért azt kérdezem tőled: Meg vagy-e keresztelve Szent Lélekkel? Van-e élő, mindennapi kapcsolatod az Úr Jézussal? Szolgálod-e Őt? Vagy csak elbújsz a keresztleveled mögé, mert attól félsz, hogy ha Jézus maga jelenik meg előtted, akkor a dédelgetett bűneid napvilágra jönnek, és meg kell tőlük szabadulni?

Szedd össze a bátorságod, és szólítsd meg hát az Úr Jézust!

Prédikáció 2006. szeptember 23.

Lekció: 1Kor 13

Textus: 1János 3,13-24

"Ne csodálkozzatok, testvéreim, ha gyűlöl titeket a világ. ¹⁴Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük testvéreinket: aki nem szereti a testvérét, az a halálban van. ¹⁵Aki gyűlöli a testvérét, az embergyilkos; azt pedig tudjátok, hogy az embergyilkosnak nincs örök élete. ¹⁶Abból ismerjük a szeretetet, hogy ő az életet adta értünk; ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért. ¹⁷Aki pedig világi javakkal rendelkezik, de elnézi, hogy a testvére szükséget szenved, és bezárja előtte a szívét, abban hogyan lehetne az Isten szeretete? ¹⁸Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan. ¹⁹Ebből tudható, hogy az igazságból valók vagyunk. És akkor az ő színe előtt azzal biztatjuk a szívünket, ²⁰hogy bár a szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud. ²¹Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt; ²²és amit kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves őelőtte. ²³Az ő parancsolata pedig az, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, ahogyan erre parancsolatot adott nekünk. ²⁴Aki pedig megtartja az ő parancsolatait, az őbenne marad, és ő is abban; és ezt, hogy ő bennünk van, abból tudjuk meg, hogy a Lelkéből adott nekünk."

Cím: A gyűlölettől a szeretetig

Bevezetés

János evangélista, apostol, aki ezt a levelet – és még két továbbit, valamint a Jelenések könyvét – hagyta ránk az Újszövetségben, úgy szerepel saját elnevezésében, hogy a szeretett tanítvány, Károlinál a tanítvány, a’kit Jézus szeret vala. Nem mintha a többi tizenegyet – köztük az utolsó pillanatig, sőt azon túl, Júdást is – ne szerette volna az Úr. Sokkal inkább arra akart ezzel a kifejezéssel utalni János, hogy az Úr és őközte egy egészen különleges, bensőséges kapcsolat volt. A legfiatalabb létére János a legszűkebb tanítványi körhöz tartozott, Péterrel és Jakabbal olyan történéseknek volt tanúja, mint Jézus találkozása Illés prófétával és Mózessel a megdicsőülés hegyén. Ráadásul az utolsó vacsora alkalmával nemcsak, hogy a főhely mellett foglalt helyet, de ráhajthatta a fejét Jézus vállára (Jn 13,25).

Érdemes magunk elé idézni egy képet. Az utolsó vacsora Jeruzsálemben, a széder, amelyen utoljára van együtt az Úr a tanítványokkal. Körbeülik, pontosabban a korabeli szokás szerint körbeheverik az asztalt. Jézus egyik oldalán a szeretett tanítvány, János, a másikon ekkor még az áruló Júdás. Mintha azt akarná megmutatni ezzel is az Úr, hogy bizony sokszor a szeretet és a gyűlölet között élünk. És talán az az út legnehezebb része, amíg eljutunk a gyűlölettől a szeretetig.

1. A gyűlölet eredete

Jézus sok alkalommal volt olyan helyzetben, hogy egyik oldalon a gyűlölet, a másikon a szeretet jelent meg. A házasságtörő asszony esetében a törvényeskedők agyonveréssel fenyegették, Jézus megbocsátott. A garadai megszállottat a disznónyáj tulajdonosai meggyűlölték, az Úr Jézus szeretetéből segített rajta. Az utolsó vacsorán a szeretet és a gyűlölet között étkezett. A kereszten függve pedig a két lator, az őt kigúnyoló bal, és a befogadó jobb lator között lehelte ki a lelkét.

János evangélista is levelének ebben a részletében arra hívja fel a figyelmet, hogy sokszor gyűlölettel vagyunk körülvéve. A világ nem kedveli kimondottan, ha bárki a szemébe meri mondani, hogy rossz úton jár, és a sorsa végpusztulás. Márpedig a keresztyének – azok, akik nem csak annak nevezik magukat, de úgy is élnek – nem maradnak csöndben, hanem figyelmeztetik az embereket, a világot a veszedelemre. A veszély, veszedelem nyelvújítás-kori szó, és az elveszni igéből képezték Kazinczyiék. A veszélyre való figyelmeztetés tehát arról szól, hogy vegyék végre észre, hogy a jelenleg járt úton el fognak veszni a végén.

A világ részéről a keresztyének felé áramló gyűlöletnek nincsen semmi más oka. De ez éppen elég ahhoz, hogy elpusztításunkra törjön, immár évezredek óta.

2. Diadal a gyűlölet felett

A gyűlölethez két oldal kell. A gyűlölő és a gyűlölt. Ha az ember gyűlölettel válaszol a gyűlöletre, akkor az gyűlik, és öl. S bizony nem egyszer az erőszak győzelmet arat. De ez csak látszólagos. Mert a gyűlölet elleni harc egyedül hatékony eszköze a szeretet. Ha sikerül magunkból kiirtani azt a vágyat, hogy a haragra haraggal, a bántásra bántással, a gyűlölködésre gyűlölködéssel válaszoljunk, akkor győzelmet arathatunk a Gonosz felett. Mert a gyűlölködéssel a Sátán malmára hajtjuk a vizet. Jézus a gyűlölet-körforgás megszakítására tanított meg bennünket. Azzal, hogy a pofozkodás helyett a másik arcunk odanyújtására, a felső mellett az alsóruha odaadására, az egy helyett a két mérföld kerülőútra bátorította követőit, kifogta a szelet az ellenség vitorlájából. Azzal, hogy nem élt viszont-váddal árulójával szemben, sőt, még a halálraítéltek egyetlen elégtételét, a kivégzést lebonyolítók szidalmazását is mellőzte, sőt, imádkozott értük, megsemmisítő vereséget mért az Ördögre.

3. A keresztyének diadala

Sajnos azonban kevés az, hogy Jézus győzelmet aratott a gyűlölet felett. Ezt a harcot ugyanis nekünk is meg kell harcolnunk. Ő egyedül tudott meghalni a bűneinkért járó büntetés miatt. Ő egyedül tudta ezt a mérhetetlen szenvedést elhordozni helyettünk. Mert Ő Isten Fia, szent, tökéletes és bűntelen. Mi kísérletet sem tehettünk és tehetünk erre, mert képtelenek lennénk rá. Ez az Ő feladata volt. A gyűlölet feletti diadal azonban csak akkor lesz a miénk is, ha beállunk a harcba. Ha nem engedjük meg, hogy még közöttünk is felüsse a fejét a gonosz gyűlölködése. Jézus azt mondja a tanítványainak a János evangéliuma 13,35-ben: Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást. Az Úr Jézust követők arról ismerhetők fel tehát, hogy szeretik egymást. A szeretet pedig kizárja a gyűlölködést. Ezért teljesen egyértelműen mondja János az összes keresztyéneknek, hogy bár a világ gyűlöl, nektek szeretnetek kell. Egymást és a körülöttetek élőket, arra való tekintet nélkül, hogy vajon ez a szeretet viszonzásra talál-e. Nem könnyű életprogram ez, de a jutalmát önmagában hordja. Nem akkor fogsz bekerülni a mennybe, ha a fogadat összeszorítva szereted a másik embert, aki neked esetleg rosszat tesz vagy tett, hanem mivel Jézus meghalt a te bűneidért, és ezt te a megtéréseddel a magad életére nézve elfogadtad, hálából megmutathatod Jézus szeretetét azoknak, akik gyűlölnek téged, sőt, esetleg még Jézust is. Hogy egy mondat erejéig beengedjük az Istentiszteletre a napi magyarországi történéseket, mondjuk ki: a keresztyénnek Jézust kell hirdetnie, nem valaki ellen, hanem mindenkiért! Nem a jobb- vagy a balodal mellett kell állást foglalnia, hanem Jézus Krisztus mellett. Ahol lehet olyan ember is, aki a tiéddel pont ellentétes politikai nézeteket vall. De ha mindketten Krisztuséi vagytok, akkor ez nem számít. Akkor nem tüntettek egymás ellen, hanem leültök megbeszélni, kinek miben van igaza, és miben nincs.

Befejezés

Jézus maga a Szeretet, az Ő lénye kizárja a gyűlöletet. Aki pedig Ővele kíván élni, aki Jézus útján a mennybe tart, annak az életében sincsen helye a gyűlöletnek, sőt! Minden nap, minden helyzetben a szeretetnek kell megjelennie. Jézus legyőzte a gyűlöletet, a keresztyéneknek pedig el kell jutniuk – mert Jézus tette miatt eljuthatnak – a szeretetre.

Prédikáció 2006. szeptember 10.

Lekció: Fil 4,1-23

Textus: Fil 4,1-9

Ezért tehát, testvéreim, akiket szeretek, és akik után vágyódom, örömöm és koronám, így maradjatok meg az Úrban, szeretteim! ²Evódiát intem, és Szüntükhét is intem, hogy legyen közöttük egyetértés az Úrban. ³Sőt téged is kérlek, hűséges munkatársam, segíts nekik, akik együtt küzdöttek velem az evangéliumért; Kelemennel és a többi munkatársammal is, akiknek a neve benne van az élet könyvében. ⁴Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek. ⁵A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel! ⁶Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; ⁷és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. ⁸Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe! ⁹Amit tanultatok és átvettetek, hallottatok és láttatok is tőlem, azt tegyétek, és veletek lesz a békesség Istene!

Cím: Beírva az Élet Könyvébe

Bevezetés

Életünk során számtalan helyre írnak be bennünket, több tucatszor vesznek nyilvántartásba. Mint kisbabát születésünkkor anyakönyveznek, tébészámot adnak, és Magyarországon – ha nem ügyelnek a szülők – életbiztosítók, babafotósok, babaápolási cikkeket gyártók és hasonló cégek listáira is felkerülünk. Aztán bekerülünk az óvodai nyilvántartásba, majd az iskolai osztálykönyvbe. Tizennégy évesen a személyi igazolvánnyal felelős állampolgárrá válunk. Az iskola végeztével a Munkaügyi központ és az Adóhivatal könyveibe kerülnek be az adataink. Aztán jön sorra a sok lista és dokumentum. Házasságlevél, bankszámla, vásárlói kártyák, útlevél, jogosítvány, vasúti kedvezmény, újság-előfizetés, orvosi kezelések, mind-mind egy-egy dokumentum és egy újabb lista, nyilvántartás, ahová adatainkat felírják. Aztán jön a Nyugdíjfolyósító, a nyugdíjasklub, majd végül a temetői nyilvántartás. Nincs elég ujjad, hogy megszámold, hány helyen van felírva a neved. Végül aztán mindenhonnan kihúznak, az iratokat, könyveket, kártyákat leselejtezik, és pár évtized múlva már csak a szeretteid emlékeznek a nevedre, és már csak a sírkövedre van felvésve, de onnan is lekopik idővel.

Ha borúlátóan nézzük, akkor azt mondjuk, hogy egy ember élete leírható a nyilvántartásokkal, amelyekbe bekerül. Van olyan, amelybe nem szívesen iratkozik be az ember – például a munkanélküliek, vagy a halottak közé –, és van, amelyikbe sokan kívánkoznak bekerülni – mint a vetélkedő nyertesek, vagy a Nobel díjasok közé.

Van azonban egy nyilvántartás, ami fontosabb az összes többinél. Nem könnyű bekerülni, de nem is nehéz. Attól függ, hogy milyen irányból közelítesz. A követelőző, az önhitt, a makacs, az engedetlen, a hűtlenkedő embereknek nagyon nehéz dolguk van. Akik alázattal, hittel, engedelmesen, a kegyelemben reménykedve közelítenek, könnyű dolguk van. Nem kerül bele senki automatikusan, és nem kerül bele mindenki. Nem kerülhet bele véletlenül senki, és csak saját jogon kerülhet bele mindenki. Ez a könyv megmarad örökké. Soha nem selejtezik le, örökre olvasható marad, nem kopik ki belőle senkinek a neve sem. Ez az élet könyve, amelybe azoknak és csak azoknak a neve van beírva, akik megbánták bűneiket és megtértek, odaadták az életüket az Úr Jézusnak, és újjászülettek Jézusban.

A filippiek nagy részének, Pál munkatársainak és magának Pálnak is bent van a neve az Élet Könyvében. Kilenc tulajdonságot emelhetünk ki Pál szavaiból, amely ezt az élő közösséget jellemezte csoportként és egyénenként egyaránt. Vajon mi hányat pipálhatunk ki ezek közül? Vajon neked bent van-e a neved az élet könyvében?

1. Egyetértés

Az egyetértés azt jelenti, hogy ha hallunk egy szót, akkor ugyanarra gondolunk. Nem feltétlenül úgy, hogy mindannyiunkban ugyanaz a kép jelenik meg. Ha azt mondom, Jézus, akkor az egyik emberben egy feszület jelenik meg, a másikéban egy Jézus-film egy jelenete, a harmadikban egy átható tekintet. De – akik egyetértenek – mind úgy gondolnak Rá, mint megmentőre, megváltóra. Lehet, hogy két ember lelki szemei előtt egy feszület jelenik meg, mégsem értenek egyet, mert az egyiknek Jézus az Isten Fia, a másiknak pedig egy kultúrtörténeti szereplő az első századi Júdeából.

2. Öröm

Az a görög szó, amit itt olvasunk, a χαίρετε (khairete), egy tőből származik a kegyelem jelentésű χαρις (kharisz) szóval. Nem túlzás talán azt állítani, hogy a bibliai szóhasználatban az öröm szó sokkal inkább azt a fajta örömet jelenti, amit az ember akkor érez, amikor érdemtelenül egy nagy ajándékot kap, vagy ha egy nagy veszedelemből szabadul meg, nem pedig egy mulatozás során érzett, vagy mondjuk egy étel elfogyasztása által kiváltott érzelmet. Pál tehát a szállóigévé vált Filippi négy-négyben azt mondja, hogy érezzétek át szünet nélkül annak az örömét, hogy üdvösségetek van!

Ez az az öröm, amely a keresztyén ember mindennapjait áthatja. Nem szüntelen hatvannégy fogú vigyorgás, nem az örök „hepinessz”, hanem hogy bármi történik, minden pillanatban tudatos, hogy nincs félnivalóm a haláltól, és az Ördögnek nincs hatalma felettem. A keresztyén is lehet elkenődve, lehet kudarcoktól sújtva, de soha nem lehet végzetesen elkeseredve, soha nem juthat kilátástalan helyzetbe. Mert Jézus megmentette, s ez által beírattatott az Élet Könyvébe. Pont.

3. Szelídség

Jézus azt mondja a Máté 10,16-ban: Én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok. A boldogmondások között a harmadikban pedig a földet ígéri örökségül a szelídeknek.

A szelídség azt jelenti, hogy tudatosítjuk magunkban, hogy bármilyen ellenséges, kegyetlen is valaki velünk szemben, nem ő az ellenségünk, hanem az őt mozgató Sátán. Pál elmondta nekünk az Ef 6,12-ben hogy „…a mi harcunk nem test és vér [emberek] ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.” Ennek a tudata jellemzi azt, aki be van írva az Élet Könyvébe.

4. Reménység

Egész pontosan az aggodalmaskodás mellőzését tanácsolja itt Pál. Az aggodalmaskodás ellentéte pedig a reménység, hiszen mind a kettő nem látható dolgokat vesz számításba, és a holnap bekövetkezendő eseményeknek engedi meg, hogy a mát befolyásolják. Az aggodalmaskodás rossz irányban, a remény jóban. Az aggodalmaskodók rettegnek a holnap minden veszélyétől, a kárhozattól is, a nem aggodalmaskodók pedig annak a reménységében élnek, hogy a nevük be van írva az Élet Könyvébe.

5. Hit

A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés (Zsid 11,1). A hit tehát szintén nem látható dolgon alapul, de éppenséggel egy a múltban bekövetkezett esemény következményeire. Arra, hogy kétezer éve Jézus Krisztus meghalt a kereszten azért, hogy nekünk életünk, örökéletünk lehessen, hogy beírathassunk az Élet Könyvébe.

6. Hálaadás

A hálaadás (ευχαριστία-eükharisztia) esetében újra visszaköszön az öröm esetében említett χαρ- (khar-) szótő, ami kegyelmet jelent. Az örömhöz hasonlóan a hálaadás is jóval többet jelent a valóságban, mint egy egyszerű és egyszeri köszönetmondást, akármilyen forró és őszinte is legyen az. A hálaadás annak a szüntelen elismerése, hogy anélkül, amiért hálát adunk, végzetes bajban lennénk, illetve, hogy addig, amíg nem vettük át azt, addig abban voltunk. Kicsit olyan ez, mint amikor az embernek az élete bármelyik pillanatában hirtelen eszébe jut, hogy a szülei nélkül nem élne, és ezért – az egészséges gondolkozású ember – el nem múló hálát érez.

A keresztyén ember a kárhozat el nem múló gyötrelméből kapott szabadulást, méghozzá milyen áron! Ezért fontos, hogy szüntelen hálát adjon az Úrnak azért, hogy a neve be van írva az Élet Könyvébe.

7. Békesség

A béke a zsidó embereknek alapvetően mást jelent, mint nekünk. Az ún. nyugati civilizáció története háborúk története, kisebb megszakításokkal. Ezeket szokás békének nevezni. Hálásak lehetünk, hogy immár két generáció felnőtt e lángokkal ölelt kis országban, akik nem láttak háborút. De mégsincs a világon béke. A keleti ember számára a béke (héberül shalóm, arabul szálem) egy olyan lelkiállapotot jelent, amelyben harmóniában van a belső. A külső körülmények természetesen befolyásolhatják ezt, de nem kizárhatatlanok. Ez az Újszövetségben is ezt jelenti, hiszen a Biblia íróinak legnagyobb része zsidó. Így amikor a békéről, békességről van szó, akkor arra buzdít Pál apostol is, hogy legyen rendben az ima- és igeéletünk, legyenek lerendezve a bűneinké, és összhangban legyünk az Úr akaratával. Csata – szellemi vagy fizikai – kellős közepén is meglelhetjük ezt, de csakis az Úrral. És ez a békesség az, ami eltölthet bennünket, ha a nevünk be van írva az Élet Könyvébe.

8. Jó látás

Ez talán a magyar embernek a legnehezebb. Hajlamosak vagyunk a rosszat látni mindenben. Egy pár éve készítettek egy felmérést, amiből az derült ki, hogy Európában a magyarok a legborúlátóbbak. Hála az Úrnak, a kárörvendésről nem készült felmérés, mert tartok tőle, hogy abban sem kullognánk a lista végén J! Márpedig a keresztyén közösség egyik leggonoszabb és legalattomosabb kártevője az irigység, a káröröm. Azért nyilván a filippieknek is volt ilyen gondjuk, hiszen Pál beleírta tanácsaiba azt, hogy vegyék észre a jó dolgokat.

Lásd meg a jó dolgokat a másik ember életében, mert akkor fogod igazán értékesnek érezni a te életedben megjelenő jó dolgokat. És csak az van beírva az Élet Könyvébe, aki tud örülni annak, hogy a társa is be van írva.

9. Engedelmesség

Kislányomat azzal szoktam engedelmességre felszólítani, hogy azt mondom neki: Fogadj szót! Azaz fogadd meg azt, amit Apád mond, mert ő erősebb és okosabb nálad, és azért tilt meg dolgokat, hogy vigyázzon rád. Az Istennek való engedelmesség sem különbözik ettől lényegében. Fogadd meg az Isten Szavát, mert Ő jobban tudja, mi kell neked, és azért nem enged meg mindent, hogy megóvjon a sérülésektől, a felesleges fájdalomtól. És ha mégsem hallgatsz Rá, és megsérülsz, sírva odafuthatsz Hozzá, mint a kisgyerek az apjához, és Ő bekötözi a sebeidet.

Befejezés

A Gyülekezet Névjegyzéke nem azonos az Élet Könyvével, sőt, igen távol áll tőle. A népszámlálási kérdőív sem azonos vele. Az Élet Könyve az Úr előtt van. Meghamisíthatatlan, kikerülhetetlen, megsemmisíthetetlen. Ha be van írva a neved, egyenes az utad a mennyei üdvösségbe. Ha nincs, az utad a pokol kínjai közé vezet. Most még beiratkozhatsz. Ne késlekedj!

Prédikáció 2006. szeptember 3.

Lekció:	Fil 1,1-30
Textus:	Fil 1,27-30
Csakhogy a Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek, hogy akár odamegyek és látlak titeket, akár távol vagyok, azt halljam rólatok, hogy megálltok egy Lélekben, egy szívvel, együtt küzdve az evangélium hitéért, 28és hogy semmiképpen meg nem rémültök az ellenfelektől. Ez nekik a kárhozat, nektek pedig az üdvösség jele lesz: mégpedig az Istentől. 29Mert nektek nemcsak az adatott meg a Krisztusért, hogy higgyetek benne, hanem az is, hogy szenvedjetek érte, 30és hogy ugyanabban a küzdelemben álljatok, amelyet tőlem láttatok, és amelyet most rólam hallotok.
Cím:	Kinek a szeme előtt?

Bevezetés

A lekcióból, illetve a korábbi alkalmakból ismerős Pál apostol megjelenésének története a macedóniai Filippiben. Ez az a nevezetes város, amelynél csatát vívott egymással Antóniusz és Julius Cézár, miután az utóbbi Rómában így figyelmeztette egykori szövetségesből lett vetélytársát: Találkozunk Filippinél. Pál 50 tavaszán Szilász és Timótheus kíséretében érkezett Filippibe. Igehirdetése nyomán egy kicsi, valószínűleg főként asszonyokból álló gyülekezet alakult. Az első megtérő Lidia, a thiatirai bíborárusnő volt, akinek a hajléka lett a gyülekezeti élet középpontja. Pál szolgálata miatt rövidesen ellentét támadt, amely Pálék megvesszőzéséhez és bezárásához vezetett. Miután kiszabadult, Pál elutazott Filippiből. Összesen mindössze néhány nap volt az ott-tartózkodása. (ApCsel 16,12).

Pál távozásakor Lukács evangélista a gyülekezetben maradt, s valószínű, hogy ő lett a gyülekezet első vezetője és gondozója. Bár a gyülekezethez kezdetben zsidó keresztyének tartozhattak, a gyülekezet további fejlődésében pogánykeresztyén jelleget mutat.

Legfőképpen a gyülekezet helyzete adott okot az írásra. Nem annyira a gyülekezet belső nehézségei, mint inkább a kívülről fenyegető veszedelmek és kísértések teszik szükségessé, hogy állhatatosságra és a lelki egység megőrzésére buzdítsa a gyülekezetet.

Számomra a nagy kérdés az volt a mai igében, hogy mi a legfontosabb? Az, hogy a világ szeme előtt vagyunk, hogy az apostolé előtt, vagy az Úré előtt? Netalán, hogy önmagunk szeme előtt?

1. A világ szeme előtt

Akik közöttünk élnek, kilencven százalékban nem keresztyének a szó igazi ételmében. De mi közöttük élünk. Úgy is, mint Gyülekezet, és úgy is, mint keresztyén ember. S nem csak élünk, hanem szolgálunk is. Ha nem teszünk semmit, akkor azzal, ha sokat teszünk, akkor azzal.

A világ – és ne csak egy arctalan, személyiség nélküli tömeget lássunk most magunk előtt, hanem mondjuk azt az embert, akivel a legkevésbé szívesen találkozunk össze az utcán – szemében egyszerre vagyunk gyöngék, elesettek és erősek. Előbbi miatt lesajnálhatnak bennünket, az utóbbi miatt félhetnek tőlünk. Ne feledjük el, hogy aki nem ismeri az Urat, az a keresztyének élete, viselkedése nyomán fog képet alkotni róla, tehát az Úr hatalmát és erejét is tulajdoníthatják nekünk!

A lesajnálás távol tarthatja a világot, a velünk találkozó embereket a Gyülekezettől, a félelem azonban Istentől magától, mert láthatják a szemünkben visszatükröződni az örök kárhozatuk fényét, pontosabban sötétségét.

2. Az apostol szeme előtt

Nem csupán konkrétan Pál apostolról van szó, hanem mindazokról, akik küldetéssel jönnek az Úrtól egy közösségbe. Akik elvégzik a rájuk bízottakat, aztán mennek tovább. Egy nap, két hét, tíz év, vagy akár évtizedek után. Mert bár a közösség tagjai kicserélődnek egy nemzedék alatt, maga a gyülekezet megmarad.

Erősek vagyunk, mert az apostol nem csak látja, hanem ismeri is a tűz fényét a szemünkben.

Van hitünk. Aki eljött Filippiben, vagy Buenos Airesben a gyülekezetbe, annak van hite. Hogy mekkora, az megint más kérdés. De vajon érdemes-e méricskélni? Ha van egy kis darab sajtom, akkor megeszem, vagy vágyakozom a nagyobbra, miközben éhezem?

Szenvedésünket látja az apostol, és együtt érez, mert ő is keresztülment, és keresztül is fog még sok szenvedésen menni.

3. Az Úr szeme előtt

Valójában minden dolgunk ott megy végbe! „Isten szeme mindent lát, ne lopd el a léniát!” Figyelmeztette a régi jelmondat a diákokat arra, hogy a vonalzó eltulajdonítása vétek. Mosolygunk ezen, és valóban mosolyognivaló, azonban az tény, hogy igazából minden dolgunk Isten szeme előtt megy végbe. Isten tiszteli személyiségi jogainkat, nem leskelődik be a magánéletünkbe, mint a kém-műholdak, de szavaink, tetteink, gondolataink, amelyeket nem osztunk meg másokkal, mégis tudomására jutnak. Akit ez zavar, elzárhatja előle. Isten ugyanis úriember. Nem tolakszik. Ő nem kíváncsiskodni akar, nem élvezkedni rajtunk, nem csámcsogni esetlenségünkön, vagy hibáinkon, hanem segíteni akar. Azt akarja, hogy higgyünk benne, és elfogadjuk a segítségét.

Hitünket pedig senki nem gyarapíthatja, csak az Úr maga. És Ő is csak akkor, ha hagyjuk.

Szenvedésünket látja, a lehető legjobban látja, hiszen – magyarázatként csak egyetlen szó kell: a kereszt. És enyhet ad. Ő tud egyedül enyhet adni.

4. Önmagunk előtt

Végül gondoljuk végig, milyennek látjuk magunkat, megismerve a világ, az apostol és az Úr nézőpontját?

§ gyávának és gyöngének, vagy az Úr oldalán erősnek?

§ bűnösnek, vagy megmentettnek?

§ szenvedőnek, vagy a tényeket mérlegre tevőnek?

§ a sors játékszerének, vagy az Úr mellett tudatosan döntőnek?

§ üdvösségre, vagy kárhozatra tartónak?

§ vesztesnek, vagy győztesnek?

Befejezés

Pál az Úr oldalán (és csak ott!) győztes. Megmenekült Jézus vére árán. Mérlegre tette a tényeket, győzött és üdvösségre jutott. Az ő szeme előtt legyen az életünk? Vagy a világé előtt? Netán az Úré előtt?

Prédikáció 2006. augusztus 27.

Lekció: 1Kor 15

Textus: 1Thessz 4,13-18

Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. ¹⁴Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt. ¹⁵Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat. ¹⁶Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, ¹⁷azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. ¹⁸Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel.

Cím: A vigasztaló ige

Bevezetés

Ez az ige rendszerint temetések alkalmával hallható. A ravatal mellett a lelkipásztornak nincs „saját” mondanivalója, a köszöntésen, az apostoli hitvallás kötött szövegén kívül a Bibliából olvas fel egy-egy részletet. Legtöbbször az első Korinthusi levélnek a halottak feltámadásáról szóló 15. fejezetéből, vagy a mai részből, a Thesszalonikaiakhoz írt első levél 4. fejezetéből. Míg az előbbi inkább a halottak feltámadásáról nyújt többletinformációt, úgy a mai az elragadtatásról.

A bibliai kifejezés nem valamiféle rajongó vagy önkívületi állapotot jelent, hanem azt, amikor valakit a szó szoros érelmében megragadnak. A grabancánál fogva a tömegvonzás és akarata ellenére más helyre viszik. Ez a jelenség a bibliai kijelentés egyik sarkalatos igazsága, és mi méltatlanul keveset foglalkozunk vele. Pedig kellene, mert a küszöbön áll a bekövetkezése. A világ feltartóztathatatlanul halad, sőt száguld a vég felé, és a keresztyének számára az elragadtatás az, ami a megmenekülést jelenti. Egyre szaporodnak azok a jelek, amelyek azt mutatják, hogy az utolsó időket éljük. És nem az a nagy veszély az emberiség számára, hogy elfogy a levegő, megmérgeződik a termőföld, atomháború tör ki, vagy valamilyen világűrből érkező, vagy a földön kialakuló természeti katasztrófa véget vet az emberi fajnak. Sokkal inkább az, hogy az emberek nagy többsége nem lesz készen az Úr elé járulásra, amikor erre sor kerül. Nem mi döntjük, el, hogy mikor kell meghalnunk, hogy mikor kell megjelennünk az előtt a fórum előtt, amely dönt arról, hogy jobb, avagy bal kéz felé, a mennyei örök üdvösségre, vagy a pokolbeli örök büntetésre vezet az utunk.

1. Az Úr Jézus feltámadásának hite

Jézus Krisztus kétezer éve Betlehemben emberi testben megszületett. Anyja Mária volt, szűz, apja pedig József. Ugyanakkor Ő nem e két ember szerelméből született, hanem az Istennek valamennyi ember iránt érzett szerelméből. Jézus maga Isten, hiszen a teremtésben Ő is jelen volt.

Harminc-egynéhány éves korában – miután sok csodát tett, halottakat támasztott, betegeket gyógyított, és az Isten uralkodásáról tanított, ellensége az eseményeket a háttérből irányítva, emberek keze által kínhalállal kivégeztette. Ő azonban – mivel a küldetése az volt, hogy ezen az ellenségen teljes és végső győzelmet arasson – a harmadik napon feltámadt a halálból, így győzelme a bűnön és a halálon is teljes és egyértelmű lett.

Az Úr Jézus feltámadása egy csomópont a keresztyénség életében. Muszáj keresztülhaladni rajta, különben nem jutunk el oda, ahová készülünk, pontosabban nem oda jutunk el, ahová készülünk. A feltámadásba – Jézuséba és az emberekébe – vetett hit nélkül a keresztyénség egy önmagát nyugtatgató klub csupán, ráadásul magukat és egymást halálosan félrevezető emberek csoportosulása.

Nem véletlen, hogy a keresztyénség legnagyobb ünnepe… No, melyik is? a vasárnap, amely az Úr Jézus feltámadásának napja. A többi is fontos, de a vasárnap nélkül nem lenne semmi értelme sem karácsonyt, sem húsvétot, sem pünkösdöt, sem a többi evangéliumi keresztyén ünnepet megtartani.

Ezerszer olvastátok és hallottátok, hogy Jézus feltámadt. Higgyetek végre benne, hogy életetek legyen. Ha nem hisztek, az egész keresztyén életmódotok, hagyományaitok, cselekedeteitek, szavaitok és gondolataitok hiábavalókká lesznek, mert a pusztuló világgal együtt hullanak a megsemmisülésbe.

2. A riadótrombita

Amikor én katona voltam, már akkor sem trombitával ébresztettek. De amikor az alegység-ügyeletes elkiáltotta magát, hogy „Harmadik század ébresztő!”, akkor ki kellett ugrani az ágyból, és amilyen gyorsan csak lehetett (magyarul 3 perc alatt) fel kellett öltözni, télen meleg alsóba, kabátba is. Aki lemaradt, fenyítést kapott. Régen évezredekig a hadseregekben az ébresztést – és még sok minden gyorsan elvégzendő dolgot – a trombita jelezte, ezért használja Pál is ezt példának. Amikor megjelenik az Úr Jézus, ezt egy mennyei hang fogja jelezni, és akkor nem lesz sem kétség, sem haladék. Aki akkor meghallja a trombita hangját, és az Úr Jézus elkötelezett követője, az megy Ővele a mennyei dicsőségbe, aki pedig nem, arra a nagy nyomorúság, végül pedig a kárhozat szenvedése vár.

A riadótrombita jelzés az indulásra. Régen minden csapatnak külön hívójele volt, hogy a csatában minden katona tudja, hogy neki épp most rohamoznia vagy visszavonulnia kell. Amikor az Úr Jézus megjelenésekor megszólal a trombita, akkor az övéi – akár a föld felszínén tartózkodnak majd, akár hat lábnyi mélységben alatta, nem csak hallják a hangot, hanem érzik is, hiszen azonnal emelkedni kezdenek, fel, az Úrral való találkozásra. A nem megtértek is hallják majd a trombitaszót, de ők csak úgy, mint a csatában, amikor a szomszédos seregtestnek fújnak riadót vagy rohamot. Ők maradnak ott, ahol vannak, hogy egy későbbi, sokkal riasztóbb és fájdalmasabb hangra induljanak útnak, és nem éppen arra, amerre szívesen mennek.

3. A vigasztalás

Mi lehet a vigasztalás akkor, amikor mindezek szerint az emberiség többsége – köztük rokonaink, barátaink, szeretteink – feltartóztathatatlanul a kárhozat felé tart? Az, hogy most még nem szól a trombita, és legalább mi, akik itt vagyunk, és nyitott szívvel figyelünk az Isten szavára, hallhatjuk és érthetjük, mi fog történni. Egymást vigasztalnunk kell ezekkel az igékkel, hogy ne essünk végképp kétségbe szeretteink miatt, a még nem megtérteket pedig noszogatnunk kell velük, hogy még időben felismerjék a veszélyt és megtérjenek.

Befejezés

Amikor megszólal a trombita, az életben lévő hívek felmennek a mennybe, akik pedig akkorra már halottak lesznek, azok kikelnek a sírjukból, és együtt mennek a mennybe. Akik azonban nem adták át az életüket Jézusnak, azok hiába hallják a trombitát, nem emelkednek fel a földről, hanem hátramaradnak, és nagyon nehéz idők várnak rájuk.

Ne legyetek tehát tudatlanok, mert akik e bibliai igazságokat illetően azok, azokat nem lehet megvigasztalni sem a halottakat illetően.

Kedves Testvérem! Nincs második esély, az elrontott életet nem lehet újrakezdeni. Csak megtérni lehet, ha elégedetlen vagy, és a mennyei örökéletben megvigasztalódni. A riadótrombita elhangzása után már nem lehet pozíciót váltani, de most még itt van mindannyiótok előtt a lehetőség, hogy a trombita nektek is úgy szóljon, hogy azzal a mennybe, Jézushoz hívjon.

Városi cserkész-akadályverseny Buenos Airesben

Az idei augusztus harmadik – hosszú – hétvégéjén a Buenos Airesi körzeti cserkészőrs városi akadályversenyt rendezett a 18. Bartók Béla Cserkészcsapat és a 39. Magyarok Nagyasszonya Leánycserkészcsapat tagjai számára. Szombat déltől vasárnap estig őrsönként jártuk a várost, ismerkedtünk nevezetességeivel, és feladatokat oldottunk meg. Buenos Aires óriási város, többen életükben először jutottak el egy-egy helyre, s nyugodtan mondhatjuk, hogy még a legöregebbek, legtapasztaltabbak is tudtak meg új dolgot városunkról. Például, hogy közlekedik benne villamos, igaz, hogy csak hétvégeken, mint idegenforgalmi érdekesség, és csak egy 20 perces körutazást lehet tenni rajta.

Az őrsök önállóan járták végig az állomásokat, busszal, vonattal, metróval utazva, a legkisebbeket (5-7 éves korosztály) természetesen autóval fuvaroztuk, bár egy alkalommal ők is metróra szálltak. A legkisebbek két őrse a szombat éjszakát a Református Egyháznál töltötte, a lelkészcsalád vendégeként – Tóth L. Kristóf lelkész és kislánya, Ágota is aktív cserkészek –, míg a nagyobbakat a cserkészcsaládok otthonaikban, illetve egy őrsöt a Mindszentynumban a katolikus közösség látott vendégül. A legkisebbek két nagyobb őrssel kiegészítve – őrsvezetőikkel együtt – a református templomban vettek részt a vasárnap délelőtti Istentiszteleten, melyen Tóthné Bede Krisztina külön az ő számukra készült gyerekistentisztelettel. A többi őrsök a Mindszentynumba mentek misére. Ez után folytatódott az akadályverseny, majd este 6 és 7 között gyűltek össze az őrsök a Cserkészháznál, hogy közös játékkal fejezzék be a versenyt. Végül – a világ magyarjaival együtt – mi is meggyújtottuk a szolidaritás tüzét, és a Himnusz eléneklésével koronáztuk meg az együtt töltött két napot.

(TLK)

Prédikáció 2006. augusztus 20.

Lekció:	1Thessz 2,1-12
Textus:	1Thessz 2,3-4
Hiszen magatok tudjátok, testvéreim, hogy nem hiába jártunk nálatok. 2Sőt amint tudjátok, miután előbb szenvedés és bántalmazás ért minket Filippiben, a mi Istenünktől bátorságot kaptunk arra, hogy nyíltan hirdessük nektek az Isten evangéliumát sok tusakodás közben. 3Mert a mi igehirdetésünk nem tévelygésből ered, nem is tisztátalan szándékból, nem is álnokságból. 4Hanem mivel az Isten ítélt minket alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az evangéliumot, úgy hirdetjük azt, mint akik nem az embereknek akarnak tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló Istennek. 5Hiszen, mint tudjátok, soha sem léptünk fel hízelgő beszéddel, sem leplezett kapzsisággal, Isten a tanúnk: 6nem is vártunk emberektől dicsőséget, sem tőletek, sem másoktól. 7Mint Krisztus apostolai élhettünk volna tekintélyünkkel, mégis olyan szelíden léptünk fel közöttetek, mint ahogyan az anya dajkálja gyermekeit. 8Mivel így vonzódtunk hozzátok, készek voltunk odaadni nektek nemcsak az Isten evangéliumát, hanem a saját lelkünket is, mert annyira megszerettünk titeket. 9Hiszen emlékeztek, testvéreink, a mi fáradozásunkra és vesződségünkre: éjjel és nappal dolgoztunk, hogy senkit meg ne terheljünk nálatok, és úgy hirdettük nektek az Isten evangéliumát. 10Ti vagytok a tanúim és az Isten: milyen szentek, igazak és feddhetetlenek voltunk közöttetek, akik hisztek. 11Aminthogy azt is tudjátok, hogy mint gyermekeit az apa, mindenkit egyenként 12intettünk és buzdítottunk, és kérve kértünk titeket: éljetek az Istenhez méltó módon, aki az ő országába és dicsőségébe hív titeket.
Cím:	Az igehirdetés

Bevezetés

Sokan vélik úgy, hogy az embereket hívogatni kell az Istentiszteletre, nem pedig azzal elriasztani, hogy ha nem térnek meg, akkor hiába jönnek. Pedig ez az igazság. Nem juthat be a mennybe senki, csak és kizárólag azok, akik megtérnek, azaz teljes életüket odaadják az Úr Jézusnak. Nem én találtam ki, benne van a Bibliában. Persze nagyon sokan, sőt sajnos többségben vannak, akik végigélik az életüket abban a hamis biztonságban, hogy jó emberekként, egyháztagként, adakozóként, egyházadó-fizetőként a mennybe fognak jutni. Testvéreim, tele lesz a pokol ilyen jó reformátusokkal, jó katolikusokkal, jó baptistákkal. Ezek közül az emberek közül – akik közé talán te is tartozol – kell minél többet ráébreszteni az igazságra, és ez által kiragadni a Gonosz karmai közül. Nekem ez a feladatom, hívatásom. Nem azért jöttem át az óceánon, hogy szép szavakkal simogassam a lelketeket, hanem azért, hogy segítsek megmenekülni az örök kárhozattól. És nagyon remélem, hogy nem azért jöttetek el ide, hogy szavaimmal édes álomba ringassalak benneteket. Mert nem ígértem és nem ígérek langyosságot, hanem az Isten Igéjéhez való ragaszkodást.

Összpontosítsunk hát az Istennek a hozzánk szóló szavaira! Talán vannak, akik emlékeznek, mi történt Pállal és Szilásszal a thesszalonikai zsinagógában történtek után, és hogy hogyan tudtak kimenekülni a fellázított tömeg karmaiból. Ennek a városnak a keresztyéneihez szól Pál két levele. Olyanoknak tehát, akikhez maga Pál hozta el az evangéliumot – mindig hangsúlyozom, nem Pál a különleges, hanem ahogyan rajta keresztül az Úr munkálkodott. Átélték, hogy milyen az, amikor egy hitvita kis híján verekedésbe torkollik, amikor az egyik fél kezében érvvé alakul a bot és a kő, és amikor a világi hatóságoknak kell a végén rendet tenniük. Őket tanítja Pál mai igénkben három sarkalatos tényre az igehirdetéssel kapcsolatban.

1. Az igehirdetés eredete

Emberi oldalról nézve az igehirdetés nem más, mint az a hétköznapi gyakorlat, hogy az egyik ember átadja a tapasztalatait, élményeit, örömeit és bánatát a másiknak, illetve, hogy útbaigazítja azon az úton, amelyen ő már járt, a másik pedig még nem. Naponta megtesszük ezt, még azok is, akik csak telefonon érintkeznek a külvilággal. Latinul kommunikációnak nevezik ezt, és több más mellett ez is az alapja az emberi civilizációnak.

Az Örökkévaló által kiválasztásra ítélt zsidók számára annak a csodának a megtapasztalása, hogy maga a Teremtő szól hozzájuk és vezeti őket keresztül minden elképzelhető és elképzelhetetlen veszedelmen, és minden körülmények között számíthatnak rá. A zsinagógai igehirdetés ennek a tapasztalatból eredő ténynek a továbbadása, az utódok elé való állítása, és az arra való buzdítás, hogy meglássák, kérjék és igénybe is vegyék az Isten segítségét és vezetését.

A Krisztusban Istenhez tért nemzsidók, közkeletű nevükön keresztyének számára sem jelentett ez lényegében mást, egyszerűen az volt az első századokban a lényeges, hogy a názáreti ács fiának, mint a megígért Messiásnak a halála és feltámadása állt a középpontban. Idővel aztán jöttek a szentek kultuszai, a Mária-imádás, a pogány varázslások és ünnepek beemelése a középkori katolikus egyházba, mígnem a 16. században a reformáció kísérletet tett arra, hogy az igehirdetésre rakódott szennyeződéseket, mint köteleket lerázza. Azóta is újra meg újra harcolni kell azért, hogy az igehirdetés ne politikáról, néprajzról és történelemről szóljon, hanem annak a harsány kihirdetése legyen, hogy Jézus Krisztus mindenkinek felkínálja a kárhozatból való megmenekülés mentőövét, csak bele kell kapaszkodni. Ő legyőzte a bűnt kereszthalálával, és legyőzte a halált is, feltámadásával. Ez a lényege az igehirdetésnek.

De mindez csak akkor valósulhat meg így, ha úgy az ige hirdetője, mint a hallgatói tudatában vannak az igehirdetés eredetének, ahogy az új énekeskönyv 153. dicséretében énekeljük: Az, aki Hirdeti S hallja itt az Igét: Adja néki szívét!

Az igehirdetés nem máshonnan ered, mint a mennyei trónteremből, ahol az angyalok szüntelenül bizonyságot tesznek az Atya-Fiú-Szentlélek Isten dicsőségéről. Az igehirdető és -hallgató ebbe kapcsolódik be – ha valóban rászánja magát.

2. Az Istentől jövő felhatalmazás

Az igehirdetés, és minden (!) gyülekezeti, sőt, keresztyén szolgálat elhívatás kérdése. Tény, hogy aki bármiben az Úr dicsőségére cselekszik, az az Istennek szolgál. Az elhívás pedig felhatalmazással jár! Ha azt kérem valakitől, hogy verjen be a falba egy szöget, akkor kalapácsot is kell adnom neki, különben nem várhatom el, hogy igényesen végezze el feladatot. Ráadásul a szögbeverés tanúi előtt önmagamat is rossz fényben tüntetem fel.

Az Istentől jövő felhatalmazás Pál életében két dologban látszik. Abban, amit mond, és abban, amit tesz. Minden keresztyén ember életében ennek így kell(ene) lenni. A bort ivó és vizet prédikáló igehirdető nem jó úton jár, de a vizet ivó és bort prédikáló sem! Mert az Isten trónterméből bizony néha olyan igehirdetések is útnak indulnak, amelyek nem a hideg józanságról, hanem inkább a forró, az emberi okoskodásoknak nemet mondó lelkes – Szent Lelkes – ujjongásról.

Pál apostol életén látszik a felhatalmazás. Sok mai igehirdetőén is. Sokon egyáltalán nem látszik, sőt, inkább az ellenkezője látszik meg. Ha Istentől jön a felhatalmazás, minden igehirdetőn – rajtad is, ha teszed! – meglátszik. Ha pedig nem, akkor sürgősen meg kell térni!

3. Az Istennek való számadás

Mert nem embereknek adunk számot arról, amit tettünk, hanem Istennek. Egy emberekből álló testületet – akár egyházi, akár világi – meg lehet győzni bármiről, hiszen mindenkinek, tehát nekik is van vaj a fejükön. Isten ítélőszéke előtt azonban nincsenek mentőtanúk, nincs enyhítő körülmény, nem lehet hamis tanúkat állítani, vagy kiforgatni a tényeket. Vagy Jézusé vagy, vagy nem. Vagy hivatkozhatsz arra, hogy az Úré voltál életedben, és Jézus ezt megerősíti, vagy nem, és akkor bárki tanúskodik melletted, hogy milyen jó ember voltál, vele együtt hullasz a kárhozatra.

Óriási ez a felelősség, de nincs más választásunk, mint hogy vállaljuk. Mert Jézus értünk halt meg a kereszten, és ez által kiszabadított a bűn rabságából. Feltámadásával legyőzte a halált is, a mi legnagyobb fogva tartónkat és börtönőrünket. A legnehezebb részét az Úr Jézus már elvégezte, és nekünk nincs más dolgunk, mint az, hogy visszhangozzuk, amit a mennyei trónteremből hallunk. Persze ehhez bejáratosnak kell lennünk oda, és nagyon kell figyelnünk az ott elhangzókra, nehogy mást hirdessünk!

A felelősség elhordozása csak addig nehéz, amíg kívülről nézed. Amint a válladra vetted, érezni fogod, hogy könnyű, mert a teher legnagyobb részét az Úr Jézus hordja. Ha Vele jársz, az Ő útját járod, ha engedelmeskedsz Neki, ha napi kapcsolatban vagy Vele, akkor nem kell rettegned a számadástól. Ha az Úré vagy, nem attól félsz, hogy egyesek megsértődnek az igazság Igéje miatt, és többé nem jönnek az Istentiszteletre, vagy nem állnak szóba veled, hanem azért dolgozol teljes erődből, hogy azoknak a száma szaporodjon, akiknek az élete az Úré, akik a mennybe jutnak a haláluk után. Mert ennek a templomnak nem az a célja, hogy tele legyen elaltatott és kárhozatba tartó emberekkel, hanem az, hogy akik idejönnek, azok az Úrral találkozzanak, megbánják és letegyék bűneiket, megtisztulva tovább szolgálják az Urat, és haláluk vagy elragadtatásuk után a mennybe, az örök üdvösségre jussanak. Erről kell minden templomnak, a templomban szolgálóknak, és a templomot fenntartó gyülekezet minden egyes tagjának – nem egyházi hatóságok, nem emberek, hanem Isten előtt – számot adnia. Sok minden rosszat mondhattok rám, akár az ítélőszék előtt is, ami igaz. De azt az egyet nem, hogy nem figyelmeztettelek benneteket!

Befejezés

Befejezésül: Pál kérve kéri a thesszalonikaiakat a 12. versben, hogy éljenek az Istenhez méltó módon, aki az ő országába és dicsőségébe hívja őket ne feledjék, hogy a szolgálat: jutalom.

Én pedig könyörgök nektek, hogy tegyétek félre az önérzeteteket, az előítéleteiteket, az évtizedek alatt belétek rögzült téves képeket Istenről, a hamis jézusokat, és tartsatok őszinte, mélyről jövő bűnbánatot, térjetek meg, hogy ne a kárhozatra, hanem az üdvösségre jussatok. Mert most még lehet, de ki tudja, hogy holnap lehet-e még? És úgy vedd ezt eszedbe, mintha biztos lenne, hogy most van az utolsó alkalmad arra, hogy megbánd a bűneidet. Nem valamilyen szertartás végzi el benned a bűnbocsánatot, hanem Jézus Krisztus, ezért kérd Őt arra, hogy bocsásson meg neked! Ne szalaszd el az alkalmat!