Lekció: | 1Thessz 2,1-12 |
| |
| Textus: | 1Thessz 2,3-4 |
| |
| Hiszen magatok tudjátok, testvéreim, hogy nem hiába jártunk nálatok. 2Sőt amint tudjátok, miután előbb szenvedés és bántalmazás ért minket Filippiben, a mi Istenünktől bátorságot kaptunk arra, hogy nyíltan hirdessük nektek az Isten evangéliumát sok tusakodás közben. 3Mert a mi igehirdetésünk nem tévelygésből ered, nem is tisztátalan szándékból, nem is álnokságból. 4Hanem mivel az Isten ítélt minket alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az evangéliumot, úgy hirdetjük azt, mint akik nem az embereknek akarnak tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló Istennek. 5Hiszen, mint tudjátok, soha sem léptünk fel hízelgő beszéddel, sem leplezett kapzsisággal, Isten a tanúnk: 6nem is vártunk emberektől dicsőséget, sem tőletek, sem másoktól. 7Mint Krisztus apostolai élhettünk volna tekintélyünkkel, mégis olyan szelíden léptünk fel közöttetek, mint ahogyan az anya dajkálja gyermekeit. 8Mivel így vonzódtunk hozzátok, készek voltunk odaadni nektek nemcsak az Isten evangéliumát, hanem a saját lelkünket is, mert annyira megszerettünk titeket. 9Hiszen emlékeztek, testvéreink, a mi fáradozásunkra és vesződségünkre: éjjel és nappal dolgoztunk, hogy senkit meg ne terheljünk nálatok, és úgy hirdettük nektek az Isten evangéliumát. 10Ti vagytok a tanúim és az Isten: milyen szentek, igazak és feddhetetlenek voltunk közöttetek, akik hisztek. 11Aminthogy azt is tudjátok, hogy mint gyermekeit az apa, mindenkit egyenként 12intettünk és buzdítottunk, és kérve kértünk titeket: éljetek az Istenhez méltó módon, aki az ő országába és dicsőségébe hív titeket. | |||
| Cím: | Az igehirdetés |
| |
Bevezetés
Sokan vélik úgy, hogy az embereket hívogatni kell az Istentiszteletre, nem pedig azzal elriasztani, hogy ha nem térnek meg, akkor hiába jönnek. Pedig ez az igazság. Nem juthat be a mennybe senki, csak és kizárólag azok, akik megtérnek, azaz teljes életüket odaadják az Úr Jézusnak. Nem én találtam ki, benne van a Bibliában. Persze nagyon sokan, sőt sajnos többségben vannak, akik végigélik az életüket abban a hamis biztonságban, hogy jó emberekként, egyháztagként, adakozóként, egyházadó-fizetőként a mennybe fognak jutni. Testvéreim, tele lesz a pokol ilyen jó reformátusokkal, jó katolikusokkal, jó baptistákkal. Ezek közül az emberek közül – akik közé talán te is tartozol – kell minél többet ráébreszteni az igazságra, és ez által kiragadni a Gonosz karmai közül. Nekem ez a feladatom, hívatásom. Nem azért jöttem át az óceánon, hogy szép szavakkal simogassam a lelketeket, hanem azért, hogy segítsek megmenekülni az örök kárhozattól. És nagyon remélem, hogy nem azért jöttetek el ide, hogy szavaimmal édes álomba ringassalak benneteket. Mert nem ígértem és nem ígérek langyosságot, hanem az Isten Igéjéhez való ragaszkodást.
Összpontosítsunk hát az Istennek a hozzánk szóló szavaira! Talán vannak, akik emlékeznek, mi történt Pállal és Szilásszal a thesszalonikai zsinagógában történtek után, és hogy hogyan tudtak kimenekülni a fellázított tömeg karmaiból. Ennek a városnak a keresztyéneihez szól Pál két levele. Olyanoknak tehát, akikhez maga Pál hozta el az evangéliumot – mindig hangsúlyozom, nem Pál a különleges, hanem ahogyan rajta keresztül az Úr munkálkodott. Átélték, hogy milyen az, amikor egy hitvita kis híján verekedésbe torkollik, amikor az egyik fél kezében érvvé alakul a bot és a kő, és amikor a világi hatóságoknak kell a végén rendet tenniük. Őket tanítja Pál mai igénkben három sarkalatos tényre az igehirdetéssel kapcsolatban.
1. Az igehirdetés eredete
Emberi oldalról nézve az igehirdetés nem más, mint az a hétköznapi gyakorlat, hogy az egyik ember átadja a tapasztalatait, élményeit, örömeit és bánatát a másiknak, illetve, hogy útbaigazítja azon az úton, amelyen ő már járt, a másik pedig még nem. Naponta megtesszük ezt, még azok is, akik csak telefonon érintkeznek a külvilággal. Latinul kommunikációnak nevezik ezt, és több más mellett ez is az alapja az emberi civilizációnak.
Az Örökkévaló által kiválasztásra ítélt zsidók számára annak a csodának a megtapasztalása, hogy maga a Teremtő szól hozzájuk és vezeti őket keresztül minden elképzelhető és elképzelhetetlen veszedelmen, és minden körülmények között számíthatnak rá. A zsinagógai igehirdetés ennek a tapasztalatból eredő ténynek a továbbadása, az utódok elé való állítása, és az arra való buzdítás, hogy meglássák, kérjék és igénybe is vegyék az Isten segítségét és vezetését.
A Krisztusban Istenhez tért nemzsidók, közkeletű nevükön keresztyének számára sem jelentett ez lényegében mást, egyszerűen az volt az első századokban a lényeges, hogy a názáreti ács fiának, mint a megígért Messiásnak a halála és feltámadása állt a középpontban. Idővel aztán jöttek a szentek kultuszai, a Mária-imádás, a pogány varázslások és ünnepek beemelése a középkori katolikus egyházba, mígnem a 16. században a reformáció kísérletet tett arra, hogy az igehirdetésre rakódott szennyeződéseket, mint köteleket lerázza. Azóta is újra meg újra harcolni kell azért, hogy az igehirdetés ne politikáról, néprajzról és történelemről szóljon, hanem annak a harsány kihirdetése legyen, hogy Jézus Krisztus mindenkinek felkínálja a kárhozatból való megmenekülés mentőövét, csak bele kell kapaszkodni. Ő legyőzte a bűnt kereszthalálával, és legyőzte a halált is, feltámadásával. Ez a lényege az igehirdetésnek.
De mindez csak akkor valósulhat meg így, ha úgy az ige hirdetője, mint a hallgatói tudatában vannak az igehirdetés eredetének, ahogy az új énekeskönyv 153. dicséretében énekeljük: Az, aki Hirdeti S hallja itt az Igét: Adja néki szívét!
Az igehirdetés nem máshonnan ered, mint a mennyei trónteremből, ahol az angyalok szüntelenül bizonyságot tesznek az Atya-Fiú-Szentlélek Isten dicsőségéről. Az igehirdető és -hallgató ebbe kapcsolódik be – ha valóban rászánja magát.
2. Az Istentől jövő felhatalmazás
Az igehirdetés, és minden (!) gyülekezeti, sőt, keresztyén szolgálat elhívatás kérdése. Tény, hogy aki bármiben az Úr dicsőségére cselekszik, az az Istennek szolgál. Az elhívás pedig felhatalmazással jár! Ha azt kérem valakitől, hogy verjen be a falba egy szöget, akkor kalapácsot is kell adnom neki, különben nem várhatom el, hogy igényesen végezze el feladatot. Ráadásul a szögbeverés tanúi előtt önmagamat is rossz fényben tüntetem fel.
Az Istentől jövő felhatalmazás Pál életében két dologban látszik. Abban, amit mond, és abban, amit tesz. Minden keresztyén ember életében ennek így kell(ene) lenni. A bort ivó és vizet prédikáló igehirdető nem jó úton jár, de a vizet ivó és bort prédikáló sem! Mert az Isten trónterméből bizony néha olyan igehirdetések is útnak indulnak, amelyek nem a hideg józanságról, hanem inkább a forró, az emberi okoskodásoknak nemet mondó lelkes – Szent Lelkes – ujjongásról.
Pál apostol életén látszik a felhatalmazás. Sok mai igehirdetőén is. Sokon egyáltalán nem látszik, sőt, inkább az ellenkezője látszik meg. Ha Istentől jön a felhatalmazás, minden igehirdetőn – rajtad is, ha teszed! – meglátszik. Ha pedig nem, akkor sürgősen meg kell térni!
3. Az Istennek való számadás
Mert nem embereknek adunk számot arról, amit tettünk, hanem Istennek. Egy emberekből álló testületet – akár egyházi, akár világi – meg lehet győzni bármiről, hiszen mindenkinek, tehát nekik is van vaj a fejükön. Isten ítélőszéke előtt azonban nincsenek mentőtanúk, nincs enyhítő körülmény, nem lehet hamis tanúkat állítani, vagy kiforgatni a tényeket. Vagy Jézusé vagy, vagy nem. Vagy hivatkozhatsz arra, hogy az Úré voltál életedben, és Jézus ezt megerősíti, vagy nem, és akkor bárki tanúskodik melletted, hogy milyen jó ember voltál, vele együtt hullasz a kárhozatra.
Óriási ez a felelősség, de nincs más választásunk, mint hogy vállaljuk. Mert Jézus értünk halt meg a kereszten, és ez által kiszabadított a bűn rabságából. Feltámadásával legyőzte a halált is, a mi legnagyobb fogva tartónkat és börtönőrünket. A legnehezebb részét az Úr Jézus már elvégezte, és nekünk nincs más dolgunk, mint az, hogy visszhangozzuk, amit a mennyei trónteremből hallunk. Persze ehhez bejáratosnak kell lennünk oda, és nagyon kell figyelnünk az ott elhangzókra, nehogy mást hirdessünk!
A felelősség elhordozása csak addig nehéz, amíg kívülről nézed. Amint a válladra vetted, érezni fogod, hogy könnyű, mert a teher legnagyobb részét az Úr Jézus hordja. Ha Vele jársz, az Ő útját járod, ha engedelmeskedsz Neki, ha napi kapcsolatban vagy Vele, akkor nem kell rettegned a számadástól. Ha az Úré vagy, nem attól félsz, hogy egyesek megsértődnek az igazság Igéje miatt, és többé nem jönnek az Istentiszteletre, vagy nem állnak szóba veled, hanem azért dolgozol teljes erődből, hogy azoknak a száma szaporodjon, akiknek az élete az Úré, akik a mennybe jutnak a haláluk után. Mert ennek a templomnak nem az a célja, hogy tele legyen elaltatott és kárhozatba tartó emberekkel, hanem az, hogy akik idejönnek, azok az Úrral találkozzanak, megbánják és letegyék bűneiket, megtisztulva tovább szolgálják az Urat, és haláluk vagy elragadtatásuk után a mennybe, az örök üdvösségre jussanak. Erről kell minden templomnak, a templomban szolgálóknak, és a templomot fenntartó gyülekezet minden egyes tagjának – nem egyházi hatóságok, nem emberek, hanem Isten előtt – számot adnia. Sok minden rosszat mondhattok rám, akár az ítélőszék előtt is, ami igaz. De azt az egyet nem, hogy nem figyelmeztettelek benneteket!
Befejezés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése