Prédikáció 2006. augusztus 6.

Buenos Aires, 2006. augusztus 6.

írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: ApCsel 26,1-23

Textus: ApCsel 26,14-23

Saul, Saul, miért üldözöl engem? Nehéz neked az ösztöke ellen rugódoznod. ¹⁵Erre ezt kérdeztem: Ki vagy, Uram? Az Úr pedig így válaszolt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. ¹⁶De kelj fel, és állj a lábadra, mert azért jelentem meg neked, hogy szolgámmá tegyelek, hogy tanúbizonyságot tegyél arról, amiket láttál, és arról, amit ezután fogok neked magamról kijelenteni. ¹⁷Megoltalmazlak e néptől és a pogányoktól, akikhez küldelek. ¹⁸Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek; hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek. ¹⁹Ezért, Agrippa király, nem voltam engedetlen a mennyei látomás iránt, ²⁰hanem először Damaszkuszban és Jeruzsálemben, majd Júdea lakóinak és a pogányoknak hirdettem, hogy térjenek meg, forduljanak az Istenhez, és éljenek a megtéréshez méltóan. ²¹Ezért fogtak el engem a zsidók a templomban, és ezért akartak kivégezni. ²²De mivel az Isten mind e mai napig megsegített, itt állok, és bizonyságot teszek kicsinyeknek és nagyoknak, és semmit sem mondok azon kívül, amit Mózes és a próféták megjövendöltek: ²³a Krisztusnak szenvednie kell, és mint aki elsőnek támad fel a halottak közül, világosságot fog hirdetni a népnek és a pogányoknak.”

Cím: Pál curriculuma

Bevezetés

A mai igénk részlete azt a tárgyalást, pontosabban meghallgatást írja le, amely során Pál nem kisebb személyiségek előtt védekezhet az ellene felhozott vádakkal kapcsolatban, mint Izráel királya, Agrippa, és a tartomány élére közvetlenül a császár által kinevezett Fesztus helytartó. Porciusz Fesztus 59-62 között volt Júdea Provincia vezetője, tehát ez idő alatt történtek a leírt események. Pál a római polgároknak kijáró módon, könnyített bilincsben védekezhet, szabadon szólhat a kihallgatók előtt, és él is a kínálkozó lehetőségekkel. Hallgatóságának a Római Birodalomban elterjedt hellén műveltségére alapozva a klasszikus szónoklattan (retorika) olyan eszközeivel él, mint tételfelállítás, szónoki kérdés. Ezzel egy időben arra is épít, hogy a magasabb rangú Fesztus átengedte a kihallgatás vezetését Agrippának – nyilván, mert a zsidóság belső életével nem volt eléggé tisztában –, aki Izráel törvényeit, szokásait rendkívül jól ismeri. A Talmudban néhány róla szóló történet is ezt bizonyítja.

Pál egyúttal úgy is értékeli helyzetét, hogy ez az Izráel királya előtt való bizonyságtétel alkalma. Nem tekinti bírósági eljárásnak az ügyet, nem vádol senkit, pedig igazságtalanság történt vele. Nem türelmetlenkedik, pedig már két éve húzódik elintézetlenül az ügye. A legújabb magyarországi jogi szabályozás értelmében már le kellene zárni az ügyét. Tudja jól, hogy ebben az eljárásban nem tarzuszi Pál a főszereplő, hanem az Úr Jézus Krisztus. Nem Pál élete vagy halála a tét, hanem az Úr Jézus élete és halála, illetve ennek a jó hírnek minél több emberhez való eljuttatása, hogy azoknak is élete legyen.

Azt gondolod, kedves Barátom, hogy itt a templomban vasárnapról vasárnapra rég halott emberekről van szó? Igazad van! Valóban olyanokról esik szó, akik halottak, méghozzá túlságosan régen. Nagyot tévedsz azonban, amikor Pált, Pétert, és a többi apostolokat, híveket, netalán Jézust tartod rég halottnak. Ők ugyanis élnek, mert a szellemük a megtérésük alkalmával életre kelt. A rég halott pedig, akinek életre van szüksége, az Te vagy, mindaddig, amíg meg nem tértél!

1. Pál óembere

Minden embernek szüksége van a megtérésre. Még az ősi református családban felnövőknek is, azoknak is, akik olyan családból származnak, amelyben a honfoglalásig visszamenőleg minden férfi presbiter volt. Szokták mondani, hogy az az igazi apáca, akinek már az anyja és a nagyanyja is apáca volt J. Az esperes, a püspök, a pápa is elkárhozik megtérés nélkül. Még Pálnak, sőt Jézus tanítványainak, de még szűz Máriának is meg kellett térnie ahhoz, hogy elkerülje a kárhozatot. Ugyanis minden ember kárhozatra születik. Ha nem történik beavatkozás, akkor csak idő kérdése, hogy halálával végérvényesen a gonosz karmai közé kerüljön. A tarzuszi Pál útja is ki volt jelölve a kárhozat felé – a Sátán jelölte ki, tévedés ne essék –, és farizeussága nem menthette meg, csak egyedül az, hogy találkozott Jézussal. Vallásosként, buzgó farizeusként ugyanis ahelyett, hogy közelebb került volna Istenhez, csak még jobban eltávolodott. Nem volt személyes kapcsolata az Úrral, és ha meghal úgy, hogy nem is jön létre a kapcsolat, akkor nincs menekvése. Pál azonban találkozott Jézussal, és felismerte, hogy milyen messze van az Úrtól. Nem tartott részletekbe menő bűnvallást, hanem engedelmeskedett az Úrnak, és hátat fordított addigi életének. Igazából ugyanis a bűn nem más, mint az Istentől való elszakítottság. Az ölés, lopás, paráznaság és a többi, bűnökként számon tartott tett, szó, gondolat vagy mulasztás már „csak” a tünet, a betegség maga az Istentől való távolságtartás. Amikor pedig az ember ezt felismeri, akkor már nem hivatkozhat arra, hogy a bűn rabságban tartja! Attól a pillanattól kezdve már az ő felelőssége, hogy fenntartja-e a válaszfalat Isten és önmaga között, vagy ledönti.

Pál ledöntötte, teljesen megújult, mindent a háta mögött hagyott, és töretlen lendülettel hirdette Jézus Krisztus feltámadását.

2. Az újjászületett Pál

A múlt heti igében volt arról szó, hogy Pál a zsidó Nagytanács előtti kihallgatása alkalmával azt a tényt használta ki, hogy a Tanácsban egyaránt képviseltetve voltak a feltámadást tagadó szadduceus irányzat képviselői, és a feltámadásban hívő farizeusokéi. Bedobta azt a tényt, hogy ő farizeus, és pont amiatt áll bíróság előtt, hogy egy ember feltámadását hirdeti. Erre a farizeusok azonnal melléálltak, ha nem is Krisztus, de a feltámadás ügyében. Pál ott is, és a rómaiak előtt is, a vallási és a világi ítélkezők előtt is a feltámadásról tett bizonyságot. Hitte a feltámadást megtérése előtt, Saulként, és utána, Pálként is. Csakhogy korábban a feltámadás hite egy volt a sok ezer hittétel között, és nem volt semmi különösebb jelentősége, nem változtatta meg az életét, nem vitte közelebb az Örökkévalóhoz, addig az Úr Jézus feltámadása már gyökeresen változtatta meg az életét és a mennybe vezető úton indította el.

Mint a mi életünkben, amikor arról van szó, hogy a bűnök rosszak, meg kell szabadulni tőlük, vagy hogy a nem megtért ember a kárhozatra jut, a legtöbben egyetértően bólogatnak. Abban a pillanatban azonban, amikor arról kerül szó, hogy neked magadnak kell megtérned, ha nem akarsz kárhozatra jutni, hogy neked vannak bűneid, amelyek elválasztanak az Örökkévaló kegyelmétől, sokan bezárkóznak. Pedig ez a lényeg! Pál óember korában kergette a keresztyéneket, mert meg volt győződve arról, hogy nem jól hisznek. Amikor rájött, hogy ő az, aki nem jól hisz, megváltoztatta egész gondolkodását, és új ember lett.

3. A legszabadabb rab

A szabadság olyan dolog az ember életében, hogy nagyon sokszor észre sem vesszük, csak akkor kezdjük igazán értékelni, ha elveszítjük. Pál úri rab volt, előkelő családból származott, ráadásul római polgár volt, azaz a világuralmat birtokoló birodalom legteljesebb jogú polgára, fogva tartása az akkori viszonyokhoz képest elegáns és finom volt. Mégis rab volt, nem mehetett oda, ahová akart, nem csinálhatott azt, amit akart, nem beszélhetett mindig azzal, akivel akart. S ennek hiányát érezte. Mégsem érezte magát rabnak. Nem a laza fogva tartási körülmények miatt, hanem azért, mert már megszabadult az ember igazi fogva tartójától, a bűntől. Bizony, ha az ember ellátogat egy börtönbe, előfordulhat, hogy olyannal találkozik odabent, aki szabadabb annál, aki kijöhet onnan. Mégpedig azért, mert a börtönben is meg lehet térni, oda lehet adni az életét az Úrnak, és szabaddá lehet lenni. Ráadásul aki börtönben van, azt nem nehéz meggyőzni arról, hogy bűnös, mert jogerős ítélet mondta ki ezt rá, csak arra van szüksége, hogy meglássa, Jézus Krisztusban van a szabadulása, nem az amnesztiában, vagy abban, hogy majdcsak letelik lassan az a pár év. Akik kint vannak, azok sokszor meg vannak győződve, hogy ártatlanok. Az ilyeneknek először arra kell rádöbbenniük, hogy valójában csak az emberi igazságszolgáltatás gyengesége és következetlensége miatt vannak szabadlábon. Ez után kezdi keresni az ember a kiutat, és találhatja meg Jézusban.

Pál a legszabadabb rab volt, mert Jézusban volt, Jézus vezette lépteit, gondolatait, és a legfontosabb, amit birtokolhatott, a Jézussal való személyes és közvetlen kapcsolat, azt semmilyen motozás nem vehette el tőle, attól semmilyen börtönrendszabállyal nem foszthatták meg.

Befejezés

Nobody is perfect – mondják az amerikaiak, és igazuk van. Senki sem tökéletes. Mindenkinek a múltjában lehet sötét foltot találni. Nincs senki, aki mindig, minden helyzetben tökéletesen döntött, mindig jól cselekedett, mindent megtett, ami a módjában állt. És ez nem is baj. Ha az ember be tudja látni – mint Pál – hogy ez így van, és képes arra, hogy alárendelje magát az Úr akaratának, akkor mindez semmissé, lényegtelenné válik. Elég, ha az Úr Jézus tökéletes, ha Őhozzá kapcsoltad az életedet, és igyekszel neki engedelmeskedni, az Ő útján járni, akkor – mint Pál – az életed szabad lesz, nem a körülmények fognak uralkodni rajtad, hanem az Úr. Őnála jobbat pedig sehol nem találsz.