Úrnapi Igehirdetés, 2007. július 22.

Buenos Aires, 2007. július 22.

Írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Máté 5,1-12

Textus: 1Péter 3,9-12

Ne fizessetek a gonoszért gonosszal, vagy a gyalázkodásért gyalázkodással, hanem ellenkezőleg: mondjatok áldást, hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek. ¹⁰Mert aki szeretne örülni az életnek, és jó napokat látni, óvja nyelvét a gonosztól, és ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot; ¹¹forduljon el a gonosztól, és cselekedjék jót, keresse és kövesse a békességet; ¹²mert az Úr szeme az igazakon van, és füle az ő könyörgésükre figyel, az Úr arca pedig a gonoszt cselekvők ellen fordul.

Cím: Keressük és kövessük a békességet

Bevezetés

Az emberi civilizáció története háborúk sora. De kétezer éve megjelent a földön egy bölcs férfiú, akiről aztán kiderült, hogy az Isten Fia, aki békességet hirdetett. Nem a háborúk szünetét, hanem azt a lehetőséget, hogy az egyik embernek nem kell gyűlölnie a másikat. Miért is gyűlölködik az ember? Szerintem azért, mert tudja – legalábbis tudat alatt –, hogy bűnös, és a bűntudata gyötri. Úgy véli, hogy a másik ember (talán) kevésbé szenved, jobban csinálja, ezért dühös rá. Tulajdonképpen tehát saját bűneit gyűlöli a másik emberben. És mivel a maga bűneitől megszabadulni nem tud (azt képzeli), ezért arra támad, akiben visszatükröződni látja. Mint amikor az ember a tükörbe néz, és amikor nem elégedett a látvánnyal, akkor összetöri a tükröt. Jézus azonban áldozatával megteremtette a lehetőséget arra, hogy az ember a bűneitől megszabaduljon, tehát nem kell többé gyűlölnie a szenvedését és a másik emberen megtorolni azt. A krisztusi békesség azt jelenti, hogy megszabadultam a bűneim terhétől – mert Jézus felvitte azokat a keresztfára és eltörölte – és ezért nem kell konfliktusban lennem másokkal.

Ennek nem könnyű az útja, az igaz, mert miután elfogadtam Krisztust megmentőmnek, olyan dolgokat kell megtennem, mint például áldást mondani arra, aki átkoz engem. És nem visszaütni, ha bántanak.

1. Békességre igyekezni

Egy alkalommal egy iskolában, a szünetben verekedésbe kezdett két fiú. Jó alaposan megtépték egymást. Ez bizony elő szokott fordulni. Odafutott a tanító és szétválasztotta a verekedőket. A két csapzott, lihegő gyerek dühösen méregette egymást, egyik a tanár jobb, a másik a bal oldalán. A tanító megkérdezte őket, hogy mi történt, hogy kezdődött a verekedés. Az egyik fiú rögtön rávágta: „Úgy kezdődött, hogy a Pisti visszaütött!”

Nevetünk, de ez így van. Hogy kezdődik egy vita, veszekedés, verekedés (háború?)? Úgy, hogy valaki visszavág, visszaüt. És a legalkalmasabb módszer a veszekedés, verekedés (háború) elkerülésére a Krisztusi békességre való törekvés. Ezt nagyon nehéz elhinni. Mármint, hogy működik. Mert nagy a veszélye annak, hogy a másik, a támadó kihasználja, hogy nem ütök vissza, és még durvábban nekem támad. Ez bizony megeshet, de Jézus nem garantálta, hogy sérülésmentesen jutunk a mennybe. De azt igen, hogy ha kitartunk mellette, akkor odajutunk. Szerintem jobb bejutni a mennybe pár kék folttal, vagy csalódással, mint a pokolba sértetlenül.

A békességért való tevékenység a gyülekezet Istentől rendelt egyik fő feladata. A nyolc Krisztusi boldogmondás között a hetedik így szól: „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.” (Máté 5,9) Kik hajtanak az Isten fiainak neveztetésre jobban, mint a keresztyének?

Meg kell lelnünk tehát a megoldást arra, hogy emberi természetünk visszavágna (amilyen kalappal köszönnek, olyannak köszönünk vissza), bosszút állna, Krisztus-követői mivoltunk viszont ennek ellenkezőjére kötelez. Nézzük akkor meg közelebbről, hogy merre is vezet ez az út! Először zsákutcába.

2. Zsákutca

Péter arra tanít, hogy a keresztyén ember legyen olyan a gyalázkodással, gonoszkodással, álnoksággal szemben, mint a zsákutca. A magyarnál kicsit kifejezőbb a spanyol, így: calle sin salida. Utca kijárat nélkül. Bemenni lehet, de kijönni – megfordulás nélkül – nem. Legyen a hívő olyan a gonoszság, gyalázkodás, álnokság számára, mint a matt fekete felület a fény számára. Nyelje el, lehetőleg semmit ne verjen vissza belőle. Legyen a keresztyén ember a rossz szavak és szándékok végállomása.

Ha valaki gonosz dolgot tesz ellenem, és én viszontgonoszkodom vele, akkor ő is újra gonosz lesz velem, és ez így mehet a világ végezetéig. Azok között a népek között, ahol szokás a vérbosszú, vannak olyan családok, akik halálosan gyűlölik a másik család tagjait, már évszázadok óta, és már senki nem tudja, igazából miért.

De nem a vérbosszú a legrosszabb. Szerintem legalábbis. Hanem a pletyka. Tudjátok, hogy múködik? Amikor egy rossz dolog szájról szájra járva eljut egy közösség majdnem minden tagjához. Közben az eredeti dolog módosul, mindenki hozzátesz vagy elvesz, kicsit izgalmasabbá teszi, és mire visszaér – ha visszaér – a „sértetthez”, már nem is hasonlít az eredetihez. Mint a klasszikus vicc: elterjed a hír a Szovjetunióban, hogy Moszkvában Mercedeseket osztogatnak. Aztán kiderül, hogy a hír csak félig igaz, mert nem Moszkvában, hanem Leningrádban, nem Mercedeseket, hanem Zsigulikat és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak. Neked kellene ilyen félig igaz hír?

Én elhatároztam, hogy pletykatemető leszek. Mert egyetlen módon lehet a pletyka ellen harcolni: ha nem adod tovább. A pletyka ellen pedig kell harcolni, mert rombol, pusztít, és még ha igaz is a kiinduló történet, hihetetlen rombolást tud elkövetni egy közösség életében.

De nem csupán a pletykával kell így bánnia a keresztyénnek. Minden rossz szóval. Az irigység szavaival, ami azt sugallja az embernek, hogy ha a másiknak jó, az nekem rossz. Vagy a becsmérlés szavaival, amikor a beszédemmel akarok valaki fölé kerekedni, érzelmileg uralkodni rajta. Aztán a leggonoszabb – és leggyakoribb – szavakkal, a hazugság szavaival. A kis füllentéstől a törvény előtti hamis tanúzásig és hamis esküig, ami már bűncselekmény.

3. Átalakító

De nem csak az a feladata a keresztyénnek, hogy elnyelje a gonosz szavakat, hanem az is, hogy helyettük pozitív szavak hagyják el az ajkait. Tehát nem csupán elnyelni kell a rosszat, hanem magunkban átalakítani vagy kicserélni jóra, és azt „verni vissza”. Ez a krisztusi lelkület. Ha azonban a belsődben indulatok vannak, bosszúvágy, irigység, és hasonlók, akkor az irányodba érkező ilyen jellegű dolgokat legfeljebb elnyelni tudod – még az se biztos – de átalakítani jóvá nem. Ezért gyűlik-gyűlik benned a frusztráltság, az indulat, és a végén vagy kitör, vagy téged tesz belülről tönkre. Tehát a legfontosabb feladatod – ha engedelmeskedni akarsz az Úrnak – az, hogy a magad háza táján rendet rakj. Hogy belül, a gondolataid között teljesen Krisztus legyen az Úr, mert csak így lehetséges, hogy átalakító, transzformátor legyél, aki a gonoszat jóra tudja fordítani. Még egyszer mondom: anélkül, hogy Krisztust Úrrá ne tetted volna az életedben, ez nem lehetséges.

Két jó okunk van tehát, amiért ezt a Biblia által javasolt viselkedést, hozzáállást érdemes követni. Az egyik természetesen az, hogy ez az építő, a gyülekezet, az egyház számára előrevivő magatartás. A veszekedő, konfliktusokból felépülő világban üdítő, kívánatos az a közösség, amely nem csak hogy nem épül ugyanerre, hanem még igyekszik is csökkenteni, vagy megszüntetni a hatását. Így a környezetünk, a családunk, barátaink, szomszédaink számára kívánatossá tudjuk tenni Krisztus követését. Vigyázat! Ha nem, akkor elriaszthatjuk őket az Úrtól. Nagy hát a felelősség.

A másik pedig elég önző. Az, hogy sok idegeskedéstől megóvhatjuk magunkat azzal, hogy egy nálunk nagyobb hatalom, azaz Isten kezébe tesszük le a problémák megoldását. Mert ha úgy válsz átalakítóvá, hogy Krisztust engeded munkálkodni a belsődben, akkor ő tökéletesen, gond nélkül meg tudja oldani a helyzeteket, és nem neked kell idegeskedni, hogy mi lesz.

4. A méltó jutalom

Végül a békességre törekvés elnyeri méltó jutalmát. Nem csak itt a földön. Érdekes, sok keresztyén „csak” túlvilági dimenzióban gondolkodik. Az igaz, hogy a mennyei örökéletben nem lesz fájdalom, sírás, se gonoszság, irigység, önzés, csak szeretet és békesség. De nem kell addig várnunk, hogy boldogok, teljes életet élők lehessünk. Már most, itt a földön megkaphatjuk jutalmunk egy részét. Péter nem azt mondja, hogy ha a mennyben szeretnél békességben lenni, akkor tartózkodj a gonosztól és keresd a békességet, hanem ezt: „aki szeretne örülni az életnek, és jó napokat látni, óvja nyelvét a gonosztól, és ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot; ¹¹forduljon el a gonosztól, és cselekedjék jót, keresse és kövesse a békességet; ¹²mert az Úr szeme az igazakon van”. Egyenes beszéd. És azonnali jutalom.

Ráadásul nem csak Péter tanítja ezt, hanem Pál is: „Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben.” (Róma 12,18) és a Zsidókhoz írt levél szerzője is: „Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat.” (Zsid 12,14)

Befejezés

Kedves Testvérek! Nem valami bonyolult tan ez a mai. Egyszerű: zárd ki a gonoszt az életedből Krisztus segítségével, és működj aktívan közre, hogy ezt a körülötted élők is megtegyék. Elsősorban azért, mert ez neked is jó, ráadásul elősegíti azt, hogy a mennybe juss. Nem azért, mert a jó cselekedeteid jutalma a menny. Ez nem így van, ezt mi, protestánsok tudjuk jól. Hanem azért, mert az a lelkület, ami a békességre igyekvésen keresztül a tiéd lesz, sokkal alkalmasabb arra, hogy következetes Krisztus követő tudj lenni, mint az erőszakos, önző, gonosz világi természeted.

Úgyhogy: add oda az életed irányítását Jézusnak, és ő gondoskodik arról, hogy a gonosz beszéd elnyelője és a krisztusi beszéd hirdetője legyél. Ehhez neked „csak” a Jézus útján kell járnod. A többit ő elintézi. Próbáld csak ki bátran!

Ámen!

.

Úrnapi Igehirdetés, 2007. július 8

Buenos Aires, 2007. július 8.

írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: János 14,12-25

Textus: 1Péter 3,7-8

És ugyanígy, ti férfiak is, megértően éljetek együtt feleségetekkel, mint a gyengébb féllel, adjátok meg nekik a tiszteletet mint örököstársaitoknak is az élet kegyelmében, hogy a ti imádkozásotok ne ütközzék akadályba. ⁸Végül pedig legyetek mindnyájan egyetértők, együttérzők, testvérszeretők, könyörületesek, alázatosak.

Cím: A keresztyén egyetértés

Bevezetés

Kedves Gyülekezet! A múlt vasárnap férfitestvéreim figyelmét hívtam fel arra, hogy noha Péter szavai első látásra az asszonyokhoz szólnak, érdemes odafigyelni rájuk, és nagyon bízom benne, hogy az igehirdetés végére ti is mindannyian egyetértettetek – legalább ebben – velem. Nos, a mai igét éppilyen határozottsággal irányítja Péter apostol a férfiak felé, de már jól tudjuk, hogy az asszonyoknak, sőt, a lányoknak is, ide kell figyelniük, mert olyan dolgokat tanulhatnak meg, amelyek elengedhetetlenek a keresztyén élethez.

Mai témánk – mely ezek szerint mindkét nem képviselőihez szól – az egység. A keresztyénség jellegéből adódóan nem lehet individualista vallás. Egyedül az ember nem gyakorolhatja a Krisztus-követést. A keresztyén egyház funkciói – az Istentisztelet, a katekézis (hitoktatás), a diakónia (szeretetszolgálat) feladata csak egyrészt az ismeret, a tudás, a hittapasztalat továbbadása. Legalább ilyen fontos feladata a közösség gyakorlása is. Nagyon fontos része az Istentiszteletnek az, hogy találkozunk egymással.

Jézus a János 13,34-35-ben egymás szeretésére hívja fel a figyelmet és kiemeli: „Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.”

1. Egység a családban

Tegnap színházban voltunk Ágotával. Gyerekelőadás volt a Teatro Empire-ben, a Congreso mögött. A két bohóc, Sonrisas és Lagrimita összetalálkoznak, és elhatározzák, hogy ezentúl együtt fognak csinálni mindent. El is akarnak indulni, de az egyik jobbra, a másik balra, aztán az egyik balra és a másik jobbra. Végül egyiküknek vezetővé kell válnia. Nem kell bohócnak lennünk, hogy ezt belássuk. A hadseregben megtanultam: csak a magányos katona lehet „csak” katona. Ha már ketten vannak, az egyik parancsnok, a másik beosztott. Isten úgy látta jónak, hogy a családban a férfi legyen a parancsnok. Nem diktátor, sem papucs, hanem gondos vezető. Ezért mondja Péter apostol a férfinak, mint a bibliai családmodellben a család fejének, hogy gondja legyen a feleségével való egyetértő együttélésre.

A családi egység a keresztyénség szempontjából is fontos, mert a bibliai közösség legkisebb egysége a család. Az Istentisztelet „alapsejtje” a családi áhítat, a közös étkezések alkalmával elmondott ima, a szeretetközösség gyakorlása a szülők és gyermekek között. Ezért kell a keresztyénnek gondot fordítania arra, hogy a családban egyetértés legyen.

A férjnek a gyengébb féllel szembeni megértést kell leginkább gyakorolnia. Semmi sértő szándék nincs szerintem abban, ha a nőket a „gyengébb nem” szóval illetjük. Bár én végignéztem egy szülést – a feleségemét – és sok mindennek nevezném azokat, akik meg tudnak szülni egy gyereket, de gyengének nem. A családon belüli egység kulcsa tehát a megértés. Méghozzá kölcsönösen.

2. Egység a gyülekezetben

A hívő család gyülekezetbe jár. A gyülekezet családokból, illetve családtagokból épül fel. Családokból, melyek szülőkből, gyerekekből, testvérekből állnak, és családtagokból, akik tagjai egy családnak, még ha az Istentiszteleten csak ő vesz is részt. Az a testvérünk, aki egyedül jön el Istentiszteletre, az is hozza a családját, ha másképp nem, de a szívében viselt fájdalom képében, mert nincsenek igazi kapcsolatban Istennel. A gyülekezet is olyan, mint a család. Mert bizony a rokonait nem válogathatja meg az ember – legfeljebb a feleségét (de már az anyósát sem, egy nőhöz egy bizonyos anyós jár, és nem másik) –, ugyanígy azokat sem, akikkel egy gyülekezetbe tartozik. Ha olyanok vannak a gyülekezetben, akiket valami okból kifolyólag nem kedvelek, akkor csak azt tehetem, amit a családban is, hogy megszakítom vele a kapcsolatot. De ez tragikus. Vagy mások is hozzám hasonlóan tesznek, és ez a valaki el lesz vágva a közösségtől, vagy önmagamat szakítom el ez által a közösségtől. Mindkettő végzetesen tragikus véget érhet.

Ezért a gyülekezet valamennyi tagjának – férfinak és nőnek egyaránt – meg kell fogadnunk Péter tanácsát, amit a férfiaknak címzett, hogy tudniillik adjuk meg a tiszteletet a másiknak, aki örököstársunk, azaz éppúgy Krisztus követője, Isten bűnös, de megmentett gyermeke, mint mi. Mert e nélkül nincs közös imádság. E nélkül nincs gyülekezet. Ha lenézés, netán gyűlölet van a szívünkben a másik iránt, akivel egy gyülekezetbe tartozván együtt kell imádkoznunk, az imádságunk halott lesz.

Egyszer egy gyülekezetben vendég evangelizátor járt. Négyszemközti beszélgetés során a helyi lelkész elmondta a vendégnek, hogy a gyülekezeti tagok milyen sokat imádkoznak, és az Istentisztelet végén valóban sokan csatlakoztak a közös imához. A házigazda később megkérdezte a vendéget a tapasztalatairól. Az így felelt: „Tényleg sokat imádkoztok, a templomban térdig lehet járni az imádságokban.” A házigazda büszkeséget érzett, de a vendég folytatta: „Az imádságoknak azonban fel kellene szállniuk az Isten elé, a trónterembe. De ti nem vagytok egységben, harag, irigység, vetélkedés van közöttetek, ezért imáitok legtöbbször nem jutnak magasabbra a plafonnál, és visszahullanak a földre.”

Mi se legyünk hát itt a Buenos Airesi magyar református gyülekezetben irigyek, vetélkedők, haragosak, vagy mást lenézők, hogy Krisztusban egyek lehessünk és imádságaink szárnyalhassanak, fel-fel a trón elébe.

3. Egység a világban

Ahogy a keresztyén család a gyülekezetben él, úgy a gyülekezet a világban. Nem létezhet olyan gyülekezet, amely ki akar vonulni a világi környezetből. Nem csak azért, mert ez lehetetlen. A XVII. században a Mayfloweren az Újvilágba érkezett „zarándok atyák” sem alapíthattak „vegytiszta” protestáns közösséget Észak-Amerikában, mert hamar megjelentek az indiánok, akiknek tovább lehetett adni Krisztus áldozatának jó hírét. Azért, mert a keresztyénség lényege a misszió. A keresztyén egyház nem élhet bezártan, mert azzal önmaga lényegét tagadná meg. Mert mi is az egyház? Az egyházzá magyarosodott görög szónak, az ekklésziának a jelentése kihívottak. Olyanok közössége, akiket Isten valahonnan kihívott. És mivel mindig vannak olyanok, akik nem jöttek ki, az Egyháznak az a feladata, hogy minél többeket meggyőzzön arról, hogy igenis érdemes kijönni, hallgatni Krisztus szavára, hívására. Az Egyháznak tehát küldetése van a világ felé. Az Egyház legfontosabb munkaterülete a világ. A nem hívőktől hemzsegő világ a színtere az egyház életének.

A keresztyéneknek tehát egyetértőknek kell lenniük. Nem egyformáknak – én a magam részéről nem hiszek abban, hogy jobb lenne, ha csak egy keresztyén egyházi szervezet lenne –, hanem egyetértőknek. Egy római katolikus és egy protestáns bizonyos dolgokat meg tud tenni közösen, bizonyos dolgokat nem. Az egyetértés azt jelenti ebben az esetben, hogy amit megtehetünk együtt, azt megtesszük, de nem akarjuk sem magunkra, sem a másikra rákényszeríteni azt, hogy megcsináljunk olyan dolgokat közösen, amit nem tudunk. Egy barátommal is van olyan dolog, amit tudok együtt csinálni vele, és van, amit nem. De nem azon kesergünk, hogy miket nem tehetünk meg együtt, hanem annak örülünk, amit igen.

S ha a keresztyének ezt megvalósítják, akkor lesz hiteles, kívánatos és őszinte az együttérzésük, testvérszeretetük, könyörületességük, alázatuk.

Befejezés

Kedves Testvérek! Mindez Krisztus vágya, hogy megvalósuljon az életünkben. Ő azért halt meg a kereszten, hogy nekünk jó legyen. Hogy ne kelljen rettegnünk a haláltól, a fájdalomtól. Hogy legyen Egyház, a keresztyének közössége. Legyen egy hely, ahol együtt lehetünk, legyenek olyanok, akikkel egyetértünk, akikkel szerethetjük egymást, és ezt a szeretetet ki tudjuk sugározni a világba, ahol oly nagy a hiány belőle.

Hozd meg a döntést, testvérem, dönts úgy, hogy teljes szívvel követed Jézus Krisztust. Ő megbocsátja bűneidet, segít korrigálni a hibáidat, és segít megcselekedni az Ő akaratát. Ne tagadd meg a kívánságát!

Ámen!

Úrnapi Igehirdetés, 2007. július 1.

Buenos Aires,

Írta Tóth L. Kristóf

Lekció: 1Mózes 18,1-19

Textus: 1Péter 3,1-6

Ugyanígy, ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, hogy ha közülük egyesek nem engedelmeskednek az igének, feleségük magaviselete szavak nélkül is nyerje meg őket, ²felfigyelve istenfélő és tiszta életetekre. ³Ne a külső dísz legyen a ti ékességetek, ne a hajfonogatás, arany ékszerek felrakása vagy különféle ruhák felöltése, ⁴hanem a szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével: ez értékes az Isten előtt. ⁵Egykor a szent asszonyok is, akik az Istenben reménykedtek, így díszítették magukat: engedelmeskedtek férjüknek, ⁶ahogyan Sára engedelmeskedett Ábrahámnak, és urának nevezte őt. Az ő leányai lesztek, ha jót tesztek, és ha nem féltek semmiféle fenyegetéstől.

Cím: Az élet bizonyságtétele

Bevezetés

Kedves férfitestvéreim! Tudom, hogy mi itt most törpe kisebbséget alkotunk, hiszen több asszony van jelen. Amikor azt hallottátok a felolvasás elején, hogy „…ti asszonyok…”, talán ösztönösen becsuktátok lelki füleiteket, hiszen ez most csak a nőknek fog szólni. Vagy lehet, hogy az fordult meg a fejetekben, hogy na, most jól megkapják az asszonyok is! De bár való igaz, hogy Péter az asszonyoknak írt, nekünk is szól az Ige, hozzánk is el kell érkezzen az Isten üzenete. Tehát felejtsük el, hogy asszonyoknak írta Péter, vonatkoztassuk bátran magunkra. Persze azt nem, hogy engedelmeskednünk kell a férjünknek J.

1. Hogy néz ki egy hívő ember?

Mi a különös ismertetőjegye? Nos, szerintem a hívő barna, hosszú hajú, szemüveges, kicsit duci és szeret bő szoknyában járni. Nem-nem, várjunk csak! Ismerek egy másik hívőt, aki nem szereti a bő szoknyát. Nyilván, mert férfi. Ő vékony, szőke és szakálla is van. Ja, és ismerek más hívőket is, akik teljesen különböznek ettől a kettőtől is. Akkor valószínűleg az öltözékükről, hajukról, alkatukról és más külső tulajdonságukról nem ismerhetjük fel a hívőket. Tehát a hívő bárhogy kinézhet? Igen. Lehet szegekkel kivert bőrdzseki rajta, és tetoválásai? Vagy lehet vastagon kifestve, mélyen kivágott ruhában lévő hölgy? Igen. Egyik kedvenc tévésorozatomban az afroamerikai orvos megmenti egy eszméletlen fehér fiatalember életét. Amikor kibontják az ingét, a mellén és a karján tetoválásokat találnak, a Ku-Klux-Klan jelét és horogkeresztet. Az orvos arca érthetően elborul, de azért megadja a szükséges kezelést. Később a férfi magához tér, és amikor az orvos megjelenik mellette, megköszöni neki, amit érte tett, és elmondja, hogy ő már megtért, az élete Jézusé, és szereti a fekete embereket, mint testvéreit az Úrban. Megtagadta fajgyűlölő múltját, de a tetoválásokat nem olyan könnyű eltávolítani.

Aztán, lehet-e hívő ember reverendában, vagy fekete öltönyben, palástban? Bizony lehet! És aki ilyen viseletben van, az biztos, hogy hívő? Egyes gyülekezetekben, közösségekben van „hívő divat”, azaz szokás, hogy hogyan kell öltöznie egy hívőnek. De aki felölti az „egyenruhát”, még nem lesz valódi hívővé. Ha én beöltöznék, mondjuk pilótának, és beülnék egy Boeing 747-es pilótaülésébe, nyugodtan ülnétek mögöttem, várva a felszállást?

Tehát megállapíthatjuk, hogy nem az öltözet teszi a hívőt.

2. Hogyan beszél egy hívő ember?

Akkor talán a beszéd. Az, hogy miről beszél. Vajon a hívő mindig Jézusról beszél? Szerintem nem. Aki csak az Úr Jézusról tud beszélni, az szerintem nagyon unalmas ember. Nekem vannak nem hívő barátaim, velük is jól el tudok beszélgetni. És bizony néha előkerülnek olyan témák is, amikor mint hívő kell megszólalnom, és képviselnem kell a bibliai keresztyén álláspontot. De talán pont azért tudok ilyenkor beszélni, hitvallást tenni, mert máskor tudok más témáról is őszintén beszélni. Valószínűleg ezért hallgat meg.

Aztán megint megfordítva a dolgot: aki csak Jézusról beszél, az biztos, hogy hívő? Nem egy megrögzött ateista jobban ismeri a Bibliát, mint némely „gyalog hívő”. Léó Táxil 19. századi francia ateista író, aki többször becsapta a francia főpapokat és a pápát is, írt egy ún. „Szórakoztató Biblia” című opust, amely bár nem szórakoztató, csak mocskolódó, de a szerző alapos bibliaismeretére vall. Továbbá vajon aki hívő, mindig tud teljesen helyénvaló módon beszélni? Én nekem sajnos nem mindig sikerül. Egy alkalommal a Zrínyi körben, a tizenegynéhány éves korosztályú Dió csoportban az órán egy rádió adó-vevővel játszottak a gyerekek. Már körülbelül tizedszer kezdtem bele egy mondatba, és nem tudtam befejezni, mert közbecsipogtak az adóvevővel. Ekkor mérgemben azt találtam mondani, hogy tegyétek már el azt a …va rádiót. Nos, heteken át kaptam cserkész és egyéb körökből a feddéseket, hogy mit képzelek így beszélni. Valóban helytelenül cselekedtem, de azért az elgondolkodtató, hogy ezt az egy szavamat megjegyezték, de mindazt, amit Jézusról, Istenről, a szeretetről mondtam, azt nem.

Végül eljutunk oda, hogy ha nem lehet a hívőt felismerni sem a ruházatáról, sem a beszédéről, akkor hogyan?

3. Mi az ismérve a keresztény hívőnek?

Nos, a válasz van benne a mai igénkben: az élete bizonyságtételéből. Igazából itt kellene, hogy véget érjen az igehirdetés, mert ezt a kifejezést nem lehet megmagyarázni, kifejteni. Ugyanis ez mindenkinél más kell legyen. Nincs, nem is lehet univerzális minta erre. Persze az Úr ad támpontot, megfigyelhetjük, milyen volt a bibliai szereplők életének bizonyságtétele. Noé, Ábrahám, József, Mózes, Dávid életéből tanulhatunk, Keresztelő János, Péter, Pál, Timóteus példáját követhetjük, vagy akár Kálvinra, Spenerre vagy Bonhoefferre tekinthetünk. De csak egy-egy dolgot leshetünk el tőlük. Mert mi mi vagyunk és nem ők. És nem másolhatjuk le a szüleink, nagyszüleink, vagy egy hívő testvér életének bizonyságtételét sem. Csak a sajátunkat alkothatjuk meg.

Ehhez pedig Péter két segítséget ad. A 2. versben azt mondja: istenfélő, tiszta élet. Az Isten uralmának és kegyelmének fel- és elismerése, és a tisztaság. A tizedik cserkésztörvény így hangzik: „A cserkész testben és lélekben tiszta.” Nos, aki látott már cserkésztábort, az tudja, hogy bizony a mindennapos cserkészprogramok alatt a ruha, az arc, a kéz bepiszkolódik. De az a cserkész, aki be akarja tartani a tizedik törvény első felét, nem úgy teszi ezt, hogy kivonja magát a programokból, hanem úgy, hogy amikor módja van rá, megmosakszik, ruhát vált, ruhát mos. Ha a keresztyén ember tiszta akar lenni, nem az a megoldás, hogy kivonul a világból egy kolostorba, hogy ne kelljen érintkeznie a „bűnös világgal”, és így „lelkileg” bepiszkolódnia, hanem a világban élve keresztyénként újra meg újra megtisztálkodni Jézus Krisztus kegyelme által.

Befejezés

Kedves Asszonytestvérek! Nem véletlen, hogy Péter ezeket a szavakat az asszonyokhoz intézi. Ti vagytok azok a kétféle embertípus közül, akik inkább képesek megvalósítani mindezt. Az asszony tudja példájával segíteni a férjét. Segítsetek nekünk a hit gyakorlásában. De nehogy elbízzátok magatokat! Mert a hívő élet csak akkor működik, ha Krisztushoz kapcsolódunk. Asszony és férfi egyaránt.

Ámen!

Úrnapi Igehirdetés, 2007. június 3.

Buenos Aires, 2007. június 3.

Írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Ézsaiás 53

Textus: 1Péter 2,21-25

Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek: ²²ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját, ²³mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél. ²⁴Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg. ²⁵Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez.

Cím: Mit tett értünk Jézus?

Bevezetés

Érdemes néha a közhelyek szintjénél mélyebben végiggondolni, kinek-minek köszönhetjük, hogy most itt vagyunk. S ha ezt megtesszük, a végén – ha őszinték vagyunk – el kell hogy jussunk az Úr Jézushoz. Mert Ő az, akinek a tette nyomán itt lehetünk, mint egyének, mint gyülekezet, mint a keresztyén egyház része. És szándékosan mondtam egyes számban, hogy tette, és nem tettei. Ugyanis sok dolgot tett az Úr Jézus – és tesz ma is – ami miatt hálásak lehetünk Neki. De a legfontosabbat 2000 éve a kereszten tette, mégpedig azt, hogy meghalt értünk és helyettünk. A sok minden tényező előtt (!) ez a legfontosabb, amiért ehelyt most hálát adnunk érdemes.

Ez ráadásul egy csodálatos kapcsolópont a többi keresztyénekkel a világ minden részén, és minden felekezet tekintetében. Amelyik ember ugyanis vallja ezt, azt testvéremnek tekinthetem, vagy legalábbis már van tárgyalni valóm Istennel kapcsolatban, mindegy, milyen felekezethez tartozik. Aki nem vallja, azzal nincs. És ez az, ami összeköt mindazokkal, akik Krisztust követik, ami által – hiába vagyunk itt most kevesen – részei vagyunk a világméretű Istentiszteletnek.

Istentiszteleteink kérdése: Mit tett értünk Jézus. A mai válasz: szívátültetést, golyóálló mellényt és hazavezető utat adott nekünk.

1. Meghalni a bűnnek és az igazságnak élni

Ki az az épelméjű ember, aki meg akar halni? Bizony van ilyen. Olyan ember, aki nem unta meg az életét, nem pszichiátriai eset, nem öngyilkosjelölt. Aki élni akar, ezért meg akar halni. Valóságosan, nem jelképesen. Nem hiszitek? Rendben, bebizonyítom. Egy szívbeteg, akinek menthetetlen a szíve, várólistán van. Egyszer váratlanul megcsörren a mobiltelefonja. A kórháza értesíti, hogy ha egy órán belül beérkezik a kórházba, és mindent rendben találnak nála (nem ivott alkoholt, nem szedett gyógyszert, nem lázas, és a többi), akkor kap egy új szívet. Bemegy, izgatott, fél, de meg akar halni. Azért, hogy élhessen. Ahhoz ugyanis, hogy megkaphassa a donor szívét, és ezáltal tovább élhessen, az orvosoknak meg kell állítaniuk a szívét, hogy kivehessék, és a helyére bevarrhassák az új szívet. Ha ez a beteg nem hal meg, nem áll le a szíve, akkor hamarosan meghal. Ha meghal, és a szíve a kórházi hulladékba kerül, vagy jobbik esetben a laboratóriumba, spirituszba, hogy tanulmányozhassák, akkor élni fog.

Ez történik a keresztyén életében is. Fehér köpenyek, bemosakodás, lélegeztetőgép és szike nélkül. Egy parókián az egyik szoba arra szolgált, hogy akik eljutottak a megtérés küszöbére, ebbe a helyiségbe elvonulva magukban, vagy egy általuk kiválasztott segítővel megtehették a döntő lépést. A lelkész kiírta az ajtajára: „MŰTŐ”. Amikor megláttam ezt a kiírást, elnevettem magam. De később megtapasztaltam, hogy véresen komolyan gondolta. Nem volt a fele se tréfa. A megtérés a szívműtéthez hasonlítható. Éppen úgy új életet, új lehetőséget kap vele az ember. És ugyanúgy el is lehet puskázni.

Amikor az ember megtér, és megkapja az új szívét, ami már csak Istenért dobog, a Sátán elveszíti felette az irányítást. Ugyanis az ember régi szíve volt az ő kezében. S mivel e régi szív a szemétre került, és az új szív Istené, a Gonosznak nincs semmi hatalma a megtért ember felett. Még akkor sem, ha a megtért ember néha elhiszi neki, hogy van. De ez hazugság. A régi, bűnös szívedet el kell vetned, és az új szíveddel az igazságnak, Istennek kell élned. Ez a megtérés lényege, ezen az úton juthatsz el bizonyosan a Mennybe.

2. Jézus sebeivel gyógyultunk meg

Ne féljetek, nem jövök újabb kórházi szemléltetéssel. Ez a mondat, hogy Jézus sebeivel gyógyultunk meg, csupán annyit jelent, hogy ő kapta azokat a sebeket, amiket nekünk kellett volna. Ennyi és nem több.

A rendőrök golyóálló mellényt viselnek. Mit gondoltok, ha rálőnek egy rendőrre, akkor ő vidáman továbbsétál? Nem érez semmit abból, hogy eltalálták? Ha így gondolod, akkor nagyot fogsz csalódni, ha egyszer ki kell próbálnod a mellényt. Bizony, ha lelőnek egy golyóálló mellényt viselő embert, az megemlegeti jó darabig! Életben marad, mert a mellény nem engedi át a lövedéket, de a becsapódás erejét igencsak megérzi. Kék foltok, rosszabb esetben egy bordatörés vagy –repedés. De megmenti az életét. Nincs olyan bolond, aki azzal, hogy ilyen mellékhatásai vannak, nem veszi fel a mellényt, ha olyan helyre megy, ahol rálőhetnek.

Krisztus viselte el a kereszten elszenvedett áldozata során a mi bűneinkért kijáró fájdalmat. Ha nekünk az életünk során bármilyen nagy fájdalmat kell elviselnünk, az csak a „maradék fájdalom”, ami abból maradt, aminek a halálos részét Jézus áldozata felfogta helyettünk. És azért van ez a „maradék”, hogy megértsük, mit tett értünk az Úr Jézus. Nem tudom, hogy ha fel lehetne találni olyan golyóálló mellényt, amiben semmit nem lehet érezni (ha nem lenne fizikai képtelenség), akkor rendszeresítenék-e. Nem kerülne-e a fiók mélyére. Az esetleges alkalmazása nem tenné-e felelőtlenné a rendőröket? Ha az életünk teljesen fájdalommentes lenne, akkor jelentene-e bármit is, amit Péter mondott: „az ő sebei által gyógyultatok meg”?

3. Visszatértünk

És végül tudnunk kell, hogy frissen átültetett szívünkkel, a golyóálló mellényünkkel honnan jövünk és hová tartunk. Péter itt is világos: eltévedtünk az eredeti (helyes) útról, és valami olyanra tévedtünk, amin a pusztulásba tartottunk. Mentségünk, hogy nem tudtuk, hogy rossz az út. Ezért az Úr senkit nem hibáztat, aki nincs tisztában ezzel. De akik számára már világos, azoknak nincs kibúvó, vissza kell térni a helyes útra. Egy kétéves gyerektől nem lehet elvárni, hogy mindig mindenkinek köszönjön. De egy hatévestől már el lehet várni. Aki első alkalommal folyamodik tartózkodási engedélyért, annak el lehet nézni, hogy még nem ért elég jól spanyolul, hogy egyedül intézze a dolgait. De aki már végleges letelepedésért folyamodik, annak már tudnia kell annyira, hogy megértsen mindent.

Testvéreim! Közöttetek nincs senki, aki azt mondhatná: én nem tudtam arról, hogy Krisztus mit tett értem, és én mivel tartozom neki mindezért. Ugyanis a templomban legalább ez minden vasárnap elhangzik. Legalább egyszer életedben te is hallottad. Tehát már nem vagy tudatlan, nem csatangolhatsz összevissza. Döntened kell, hogy kit követsz. Jézus megteremtette a lehetőséget, hogy visszatérj a helyes útra. Ha nem élsz vele, magadra vess. Előbb-utóbb kilökődik az új szíved – mert az isteni ajándék nem fér össze a bűnös életmóddal –, majd a golyóálló mellényed is elhasználódik, és nem kaphatsz újat, mert szakítottál azzal, akitől kaphatnál.

Az utunk hazafelé vezet – nem a koporsó vagy a temető felé! Az enyém biztosan nem. Otthonunk, ahová az Úr Jézus vissza akar vezetni bennünket, a menny. Ő megtette azt, ami által rálelhetünk az odavezető útra. Csak rajtad múlik, hogy rálépsz-e.

Befejezés

Föl vagyunk szerelve, meg vagyunk védve, rá vagyunk terelve a hazavezető útra. (Elnézést a sok fáért és macskáért!) Az Úr Jézus Krisztus mindent megtett értünk, amit megtehetett. De nem térhet meg helyettünk. Nem adhatja át önmagának az életünket helyettünk. Nem élhet keresztyén életet helyettünk. Nem imádkozhat, nem hallgathat prédikációkat, nem tehet bizonyságot helyettünk. Ezeket nekünk kell megtennünk. De a nehezét Ő már megtette. Rajta, induljunk, cselekedjünk! Éljünk!

Ámen!

Ünnepi Igehirdetés, 2007. május 27, Pünkösd

Buenos Aires, 2007. május 27.

Írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: ApCsel 2,1-13

Textus: Textus: Róma 8,3-7

³Amire ugyanis képtelen volt a törvény, mert erőtlen volt a test miatt, azt tette meg Isten, amikor a bűn miatt tulajdon Fiát küldte el a bűnös testhez hasonló formában, és kárhozatra ítélte a bűnt a testben, ⁴hogy a törvény követelése teljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint. ⁵Mert akik test szerint élnek, a test dolgaival törődnek, akik pedig Lélek szerint, a Lélek dolgaival. ⁶A test törekvése halál, a Lélek törekvése pedig élet és békesség, ⁷minthogy a test törekvése ellenségeskedés Istennel, mert az Isten törvényének nem veti alá magát, és nem is tudja magát alávetni.

Cím: Az igazi pünkösd

Bevezetés

A húsvét utáni ötvenedik napon ünnepli a nyugati keresztyén egyház a pünkösd ünnepét. Maga a magyar pünkösd, vagy például az angol pentecost szó a görög πεντεκοστη-ből származik amely simán ötvenedik-et jelent. A zsidók által ünnepelt Sávuót, amely az idén kis híján egybeesett a mi pünkösdünkkel (szerdán volt), magyar neve is Hetek Ünnepe, többek között azért, mert hét hét telt el a zsidó húsvét, a Peszach óta.

Tehát ez az ünnep, amit most ülünk, már évezredek óta szorosan összefügg a húsvéttal!

1. Az igazi pünkösd Jézus eljövetelével kezdődött

Sokaknak már a könyökén jön ki, hogy minden ünnepen elhangzik ugyanaz a pár mondat, kissé mindig másképp, de lényegében azonosan. Ez alkalommal két mondatban így: Soha nem éled át az igazi ünnepet addig, amíg meg nem érted, hogy egyik sem lóg a levegőben egyedül. Csak akkor lesz valódi a pünkösdöd, ha ráébredsz, hogy az szerves folytatása a karácsonynak és a húsvétnak. Éppen emiatt kell a kályhától elkezdeni. Karácsony azért jött létre, mert Isten megelégelte az emberek bűneit, mint Nóé idejében, de ígérete miatt, amit a bárkával megmenekülteknek tett, megkötötte a kezét: nem küldhetett újabb özönvizet. Bár az akkori emberiség bőven megérdemelte volna, ahogy a mai is. Isten tehát azt a megoldást választotta, hogy Jézusban egyetlen egy Fiát emberi testbe szorítva az emberek közé küldje azért, hogy megmutassa nekik kegyelmét, és hogy ráhelyezhessék bűneiket, mint egy áldozati bárányra. A kereszten a tökéletes áldozat bemutattatott, amikor Jézus ajkait elhagyta a nevezetes szó: elvégeztetett, ami az Úr Jézus szájából valahogy így hangozhatott héberül: nishlóm (םלשנ). Itt azonban nem ért véget semmi, csak a bűn korlátlan hatalma az ember fölött. Harmadnapra rá, vasárnap hajnalra kész volt az Úr Isten legcsodálatosabb meglepetése az emberiség számára: az üres sír. Jézus feltámadt, és ezt ünnepeljük meg húsvétkor. Bár e pontnál gyakran véget ér a figyelmünk, maga az evangélium egészen a mennybemenetelig követi az eseményeket, amelyre húsvét után negyven nappal került sor. Az Apcsel azonban tovább viszi az eseményeket, és elénk tárja a tíz nappal későbbi pünkösd csodáját, ahogy azt korábban a lekcióban hallhattuk. És még itt sem ér véget a Biblia, mert rengeteg további esemény van megírva benne. Sőt, aki olvasta a Szentírást, az tudja, hogy igazából nincs vége, mert az embernek a saját életével kell tovább írnia azt.

A pünkösd igazi lényege az ember felszabadulása. De az, aki nincsen tudatában annak, hogy rab, nem akar kiszabadulni. Egyszer felfedezők érkeztek egy távoli, Csendes-óceáni szigetre, amely olyan messze volt minden más szárazföldtől, hogy a szigetről, de még messze kievezett csónakról sem lehetett mást látni, csak a végtelen tengert. Miután sikerült a helyiek nyelvét megtanulni, a felfedezők megkérdezték a bennszülöttektől: Nem gondoltatok arra, hogy elmenjetek erről a szigetről egy másikra? A bennszülöttek így feleltek: Amíg ti nem jöttetek ide, nem is sejtettük, hogy van másik sziget! Jézus azért jött, hogy megmutassa, van másik sziget. Van más lehetőséged is, nem csak az, hogy leélj itt a földön pár évtizedet szenvedések és örömök között, aztán eltemessenek és a kárhozatra juss, hanem élhetsz áldott életet e földön, és örökéletet kaphatsz bűneidért cserébe.

Amikor Jézus eljött a földre, tanítással töltött egy-három esztendőt. Megtanította a tanítványait az alázatra, az imádkozásra és megmutatta csodatételeivel, hogy van hatalma az anyag fölött. Mindezen tudományát rábízta követőire, de nem maradhatott örökké velük. Saját lábukra kellett állniuk, és ennek az eseménynek jött el az ideje pünkösdkor. A Szent Lélek eljövetele azt jelentette a tanítványoknak, hogy nagykorúak lettek. Nem csupán testben voltak Jézussal, mint a megelőző hónapokban, hanem attól kezdve, hogy a Szent Lélek betöltötte őket, állandó, forró drót-kapcsolatban lehettek a mennyei trónteremmel. Márpedig ez Jézus nélkül elképzelhetetlen. Akik nem ismerték az Urat, azoknak csak egy már kora reggel berúgott társaság őrjöngése volt a nyelveken szólás.

2. A test uralma alatt élők

Az Atya Isten, amikor sok ezer évvel ezelőtt megteremtette az embert, vajon nem testtel rendelkező lényt alkotott? De igen! Akkor miért tűnik Pál szavaiban a test negatívnak? Azért, mert Isten olyan formában alkotta meg az ember, amit így jellemezhetünk: az ember szellemi lény, akinek lelke van és testben él. Ebben a sorrendben. Olyan teremtmények vagyunk, akiket a szellemük, a pneumájuk kellene hogy vezessen, mert ez kapcsolódik Istenhez. Az ember azonban, amikor megszületik, halott szellemmel jön a világra, mert a bűn tönkretette. Ezért vagy az érzelmei, vagy a teste fogja irányítani. Ezzel mind így voltunk, vagy vagyunk. Az érzelmek és a test fontos, de irányítani a szellemnek kell. Ha teszem azt beülünk egy autóba, mondjuk hárman: Ágota, egy macska meg én. Ha a macska kormányoz, másképp teszi, mint ha Ágota, de mindenképpen az árokban kötünk ki. Egyedül nekem van módom és képességem, hogy az úton tartsam a kocsit, de ettől még egyiküket sem fogom kitenni!

De miért ellenségeskedik a test az Istennel? Azért, mert ő akarja a hatalmat, és tudja, hogyha az ember jó kapcsolatba kerül Istennel, akkor a szelleme életre kel, és átveszi az őt megillető vezető szerepet. Ezért a test különböző trükkökkel próbálja távol tartani az embert Istentől. Amíg nincs otthon a macska, addig cincognak az egerek.

De ne fessük le a testet ilyen csúnyának, hiszen Isten alkotása. Valójában nem a testtel van a bajunk, hanem azzal, hogy az ember a bűn miatt hajlamos arra hallgatni, akire nem kéne, és a test, mivel valóban vannak testi szükségleteink az étkezésre, a kényelemre, vagy akár a testi szerelemre, az Isten legnagyobb ellensége, Sátán eredményesen használja ki ezeket ellenünk. Úgy teszi ezt, hogy rávesz, ezeknek engedelmeskedjünk, ne Istennek.

3. A Lélek által vezetettek

Az ember szelleme a megtéréskor kel életre. Amikor a bűnös megáll a z Úr előtt, és elmondja Neki, hogy belátja, bűnei terhétől önerejéből megszabadulni nem képes, ezért elfogadja az Úrnak a kereszten kiontott vérét áldozatul bűneiért és odaadja az életét Jézusnak, Ő életre kelti a bűn miatt addig halott szellemét. Ettől fogva az új ember él, akinek van lelke és teste, de akit a szelleme vezet. Ez a része ugyanis az, ami kapcsolatba kerül az Isten Szent Lelkével. Ő ugyanis nem egy megfoghatatlan erő, ahogy sokan hiszik, hanem egy létező személy, éppúgy, mint az Atya, vagy a Fiú, Jézus.

Akiket tehát az Isten Lelke vezet, azok már az Úrral való kapcsolatra vágynak. Olyan ez, mint amikor az ember végre rátalál egy olyan útvonalra, melyen gyorsan, kényelmesen és biztosan elér a céljához, és többé nem keres mást, mert meg van győződve arról, hogy nincs jobb. Ez a Lélek szerint járás azt is jelenti, hogy többé nem vagyunk a törvény uralma alá rekesztve. Aki nem kocsival megy, hanem felül a colectivora, annak nem kell foglalkoznia a közlekedési szabályokkal, mert arra ott van a vezető. Aki a Lélek szerint éli az életét, annak immár nem kell aggódnia a bűneiért járó büntetés miatt, mert azt Jézus már mind elhordozta a kereszten, neki csak meg kell vallania az Úr előtt azokat, és Jézus megbocsát. Nem kell félnie az ilyennek a haláltól sem, mert Jézus feltámadásával végső győzelmet aratott a nagy kaszás felett is.

4. Mi, akik…

Végül eljutunk oda, hogy választ kell adnunk a kérdésre: pünkösdkor melyik oldalra állunk. Arra, amelyik zavaros, soha nem hallott dolgokat beszél, és botrányt okoz a lakóközösségben, vagy arra, amelyik helyesnek látszó módon az előbbieket elítéli, és legszívesebben kizavarná őket a városból. Nos, az előbbi oldalon van Péter, Jakab, János és a többi tanítvány, később csatlakozik hozzájuk Pál is, és még nagyon sokan mások, míg a másikon levők – ha meg nem tértek közben – már rég a kárhozatra hullottak.

Befejezés

Vajon elmegy-e a vőlegény a saját esküvőjére, ha nem szándékozik az anyakönyvvezető megfelelő kérdésére igennel válaszolni? Nehezen hihető, hogy igen. Ma Szent Lélek kitöltetésének ünnepe van. Vajon meg lehet-e tartani ezt a napot anélkül is, hogy betöltene a Szent Lélek? Igen. De érdemes?

Úrnapi Igehirdetés 2007. május 13.

Buenos Aires, 2007. május 13.

írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Efézus 6,1-24

Textus: 1Péter 2, 17-20

Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet, a testvéreket szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek. ¹⁸Ti szolgák pedig teljes félelemmel engedelmeskedjetek uraitoknak, ne csak a jóknak és méltányosaknak, hanem a kíméletleneknek is. ¹⁹Mert kegyelem az, ha valaki Istenre néző lelkiismerettel tűr el sérelmeket, amikor igazságtalanul szenved. ²⁰De milyen dicsőség az, ha kitartóan tűritek a hibátok miatt kapott verést? Ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében.

Cím: Tisztelet – engedelmesség – sérelem

Bevezetés

A múlt vasárnap személyes bizonyságtételemet hallottátok a szabadság témakörében. Kicsit más szavakkal, de körülbelül ezt mondtam a keresztyén ember szabadságáról: Aki Krisztust követi, az által lesz szabad a legfőbb rabtartótól, a Sátántól, hogy bűneitől (amelyek által a Gonosz fogva tartja) Jézus áldozata árán megszabadul. A keresztyén ember tehát abban különbözik a nem keresztyéntől, hogy az előbbi az Isten akaratát követi, és ez által szabad, az utóbbi viszont Isten híján a Gonosz szándékai szerint cselekszik, és így rab – legtöbbször tudtán és szándékán kívül.

Ma a felsőséghez való viszony kerül terítékre. Ez a két téma nem válaszható el egymástól, mert a világi gondolkodásban épp a hatalom az, ami az ember szabadságát korlátozza. Ha azonban elfogadjuk a fenti kitételt a keresztyén ember szabadságáról, akkor a hatalom is más fényben tűnik fel. Ezt nézzük meg közelebbről ma reggel!

1. Tiszteletadás

Legelőször le kell szögeznünk, hogy mindenkinek meg kell adni azt a tiszteletet, amely Istentől rendelt tisztsége alapján, mint Isten eszközét megillet, erre szólít fel a 17. vers). Azonban világosan különbséget kell tenni az Istennek és embereknek kijáró tiszteletadás között. Istent nem szabad elemberiesíteni, emberekből pedig nem szabad bálványistent csinálni. A római császárok kultusza beszédes példákkal bizonyítja ezt. De erre példa az is, amikor nem konkrét embert tesznek sokan istenné, hanem általában az embert, az emberiséget, amikor azt mondják, hogy az emberiségnek az a legjobb, ha azt teszi, amit akar.

A kiváló és Isten által mások felett megkülönböztetett ember is csak ember. Sajnos az emberi társadalom berendezkedett arra, hogy egyes emberek a többiek fölött legyenek, az egész emberi nemben mindig van feljebb és lejjebb nálam. Van, akire irigykedhetem és van, akit lenézhetek. A gyülekezet tagjainak egymással való kapcsolatát azonban egyetlen norma szabályozhatja: a szeretet. Jézus ezt mondja tanítványainak a János 13,35-ben: „Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.”

Nagyon érdekes a három fokozat, amit Péter használ: a testvéreknek szeretet, Istennek félelem, a királynak, azaz a vezetőknek tisztelet. Nem egy kategória tehát! Az Istenfélelem nem rettegést jelent! Hiszen Isten lényege a szeretet, és azoknak, akikért egyszülöttjét adta a keresztre, semmi okuk a tőle való félelemre. Nem Istentől kell tehát félni, hanem Istent! Ez két különböző dolog. Az utóbbi azt jelenti, hogy elismerem az Ő hatalmát felettem, és együttműködöm vele annak érdekében, hogy az Ő céljai megvalósuljanak.

A nép vezetőinek pedig tisztelet jár. Nem csak a kedvünkre való vezetőknek. A vezetőnek ugyanis – és itt nem csak az ókori királyra gondolok, hanem egy mai elnökre vagy kormányra is – nem az emberek pillanatnyi jólétét kell szem előtt tartani, hanem négy-öt, vagy akár nyolc-tíz évnél hosszabb távra is kell terveznie. Emiatt lehet, hogy nem lesz túl népszerű. Másrész soha nem tudhatjuk, hogy a nem kedvelt vezető milyen módon tölti be – akár akaratán kívül – az Isten tervét.

2. Engedelmesség

Mindannyian szolgák vagyunk – erről már volt szó korábban, már Péter levele kapcsán. Mindannyiunknak van főnökünk. Tehát egyikünk sem mondhatja, hogy nekem semmi közöm ahhoz, amit Péter itt mond. A mai fogalmakhoz kicsit közelebb hozva a dolgot, Péter itt arról beszél, hogy lelkiismeretesen végezzük a ránk bízott feladatot. A munkás a munkát, a diák a tanulást, a tanár a tanítást és így tovább. És nem azért, mert megfizetnek (pénzzel, vagy értékeléssel), vagy mert a kötelességünk, hanem azért, mert Isten helyezett bennünket arra a posztra, ahol vagyunk, és Ő rendelte fölénk azt is, akinek a rendelkezései szerint a feladatunkat végeznünk kell. Ne keverjük össze, itt nem Jézusról vagy a Szent Lélekről van szó, mint „főnökünkről”, hanem a testi, emberi főnökünkről. Neki talán még nehezebb engedelmeskednünk, mint Jézusnak. Ha ugyanis az Úr mond nekünk valamit, azt elengedhetjük a fülünk mellett, minden komolyabb látható következmény nélkül, de ha mondjuk egy dolgozó a főnöke szavaival tesz így, hamar az utcán találja magát. A keresztyén embernek meg kell tanulnia engedelmeskedni az Isten Szavának, és ezen keresztül a fölé rendelt ember szavának is. Vajon miért kívánja ezt tőlünk Isten? Miért nem küszöböli ki az emberi főnököket, miért nem ad nekünk közvetlen vezetést úgy, mint a lelki életünkben a Biblián és az imádságainkon keresztül? Őszintén nem tudom. De az embert ismerve ez talán még ennél is bonyolultabb lenne. Tehát én nem tudom megmagyarázni, miért kéri ezt tőlünk Isten, de azt tudom, hogy kéri. Tehát az alkalmazottak engedelmeskedjenek uraiknak: nem azért, mert jók és megérdemlik, vagy kegyetlenek és jobb nem szembe szegülni velük, hanem az Úrért, tehát az Isten iránti szeretetből. Figyelembe kell venni, hogy az apostol nem a rabszolgakérdés megoldásával foglalkozik, hanem egy adott helyzetben tanúsítandó magatartást tanácsol, mi se foglalkozzunk most a társadalmi igazságtalanság kérdésével.

3. Sérelem

És mi van a hátratétellel, az igazságtalan büntetéssel? Amikor nem én jutok előre a ranglétrán, hanem valaki más. Amikor sérelmet szenvedek? Erre hadd bíztassalak azzal, hogy Isten kegyelme van azon, aki igazságtalanul szenvedve nemcsak azt látja, hogy mit tett vele egy ember, hanem azt kutatja, hogy mit akar Isten azzal, amit annak az embernek vele szemben megengedett.

Akkoriban az alkalmazottakat, elsősorban a rabszolgákat, a legkisebb bűnért, lopásért, hazugságért vagy hanyagságért, keményen büntették, a keresztyén alkalmazottakat azonban pusztán a keresztyén hitük miatt bántották. És ismerve a történelmet, a bántás akkoriban nem csak megverés vagy börtönbezárás, hanem nem egyszer oroszlánokkal való felfalatás is lehetett. Adjunk hálát Istennek, hogy ma ez másként van. És ne feledjük, bármikor fordulhat a kocka!

A méltán kiszabott büntetés elviselésére mindenkinek van ereje, de az ártatlanul rámért szenvedés elviselésére csak Isten kegyelme adhat erőt. Annak a kegyelme, Aki egyetlen Fiát adta a kegyetlen kereszthalálra azért, hogy nekünk ne kelljen a bűn rabságában élnünk.

Befejezés

Tehát: A fölénk rendelt személyek iránt tisztelettel tartozunk, bármilyenek is, mégpedig azért, mert ez a kedves Isten előtt. Testvéreink iránt szeretettel tartozunk, akármilyenek, mert az Úrban testvéreink. Hogy Istennek mivel tartozunk, azt szerintem nem kell újra elismételnem. A sérelmeinket pedig Isten nagyobb dicsősége érdekében kell eltűrnünk, hogy ezzel is bizonyságot tegyünk engedelmességünkről.

Kedves Testvéreim! Legyünk Isten hű szolgái. Cselekedjük meg az Ő akaratát!

Úrnapi Igehirdetés, 2007. május 6.

Buenos Aires, 2007. május 6.

Írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Zsoltárok 51,3-15

Textus: 1Péter 2,13-16

Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek az Úrért, akár a királynak, mint a legfőbb hatalomnak, ¹⁴akár a helytartóknak, mint akiket ő küld a gonosztevők megbüntetésére és a jót cselekvők megdicsérésére. ¹⁵Mert Isten akarata az, hogy jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát, ¹⁶mint szabadok: nem úgy, mint akik a szabadságot a gonoszság takarójául használják, hanem mint Isten szolgái.

Cím: A szabadságom

Bevezetés

Ebben a mai igehirdetésben hadd legyen hangsúlyosabb a személyes bizonyságtétel. Mégpedig azért, mert egy olyan gondolat van a mai igénkben, amely a tizenhét évvel ezelőtti megtérésemben komoly szerepet játszott – anélkül, hogy ilyen kerek módon, mint Péter az előbb hallott szavaiban megfogalmazódott volna.

Nem keresztyén családból származom – ezt mind tudjátok a pályázatra beküldött önéletrajzomból – családunkban római katolikus hívő dédnagymamámon kívül tudtommal senki nem járt templomba, és gyülekezethez ma sem tartozik senki. Ezen sem szégyellni, sem sajnálkoznivaló nincs, nem csak azért, mert mint hűséges gyermek, hálás vagyok szüleimnek, hogy felneveltek (és ezt nem azért mondom, mert Magyarországon ma van Anyák Napja), hanem azért is, mert a vallásosság hiánya gyermekkoromból nem jelentette Isten hiányát, és sok mindent más fényben állított be, mint egyébként. Arra gondolok, hogy azoknak, akik kisgyerekkoruktól templomba, hittanra jártak, azoknak Istennel, Jézus Krisztussal, a Bibliával, az Egyházzal kapcsolatban nagyon sok minden természetes. Nekem viszont korábbi ismeretek és tapasztalatok híján felnőtt fejjel, magamnak kellett ezeket megértenem, befogadnom, sok esetben megharcolnom. És az elmúlt tizenhét év, ami alatt igyekeztem Krisztus hűséges követője lenni, megmutatta, hogy ezek a tapasztalatok milyen sokat érnek az emberek, a rám bízott gyülekezeti tagok felé való szolgálatban. Ezek közül a dolgok közül, amelyek nem hullottak az ölembe, hanem fel kellett másznom értük a fára, egyik legfontosabb a szabadság kérdése az Isten tanításában.

Nekünk, akik szabad országokban élünk, sokszor olyan természetes ez, hogy nem is tudjuk hirtelen megfogalmazni. És igazából nem is vagyunk képesek arra, hogy egy észak-koreai vagy iráni ember helyébe képzeljük, és átérezzük, miért hiányzik nekik annyira a szabadság.

De a szabadság olyan, mint a levegő. Amíg van, addig észre se vesszük. Mint magától értetődőt használjuk, élvezzük. Amikor viszont elszorul a torkunk, rögtön megértjük, mennyire fontos a levegő, illetve a szabadság.

Sokan képzelik úgy, hogy az ember szabadnak születik, aztán amikor elér egy kort vagy helyzetet, akkor megjelenik Isten, és rabságba dönti őket. Elveszi a szabadságukat, és belekényszeríti őket a vallásba, ahol semmi olyan nincs engedélyezve, ami kellemes az embernek. Természetesen most erősen kiélezem a dolgot. Ezért – mivel félti a szabadságát – igyekszik távol tartani magát Istentől az az ember, aki így képzeli el Istent. Röviden összefoglalva, sokan hiszik a szabadságot és Istent ellentétnek. Ismertek ilyen embert? Én ismertem. Még ma is látom néhanapján. Leginkább borotválkozás közben. Igen, tizenéves fejjel én is úgy gondolkodtam, mint korosztályomban szinte mindenki. Féltettem a szabadságomat, azt, hogy legalább magamban, a gondolataimban azt tegyek, ami jólesik. Amikor azonban szembe kerültem egy másik „rabtartóval”, és rájöttem, hogy mindenképpen választanom kell közülük, mégis Isten felé hajlottam, mert úgy gondoltam, hogy még mindig jobb az Ő szolgájának lenni, mint a haláltól rettegni. Mert az a felbukkant rabtartó a halál. Akkor kerültem szembe ezzel a kérdéssel, amikor bevonultam katonának. Mire leszereltem, tudtam, hogy hogyan döntök. Talán durván hangzik, de így volt: jobban féltem a haláltól, mint Istentől, pontosabban a szabadságom Isten általi elvesztésétől.

Elkezdtem tanulni Istenről. És kábé egy év után eljutottam arra a felismerésre, hogy véglegesen Isten mellett akarok dönteni, mégpedig azért, mert megértetem, Őnálánál jobbra nem bízhatom az életemet. Nem kevésbé féltem immár Tőle, mint a haláltól, hanem értettem az agyammal és a szívemmel, hogy Nála teljes biztonságban vagyok és leszek.

És a szabadság? Kérdezhetitek. Hová lett az a nagy szabadságvágy? Nos, megvan, megmaradt, sőt, növekedett. Rájöttem ugyanis, hogy a szabadságom ellensége nem Isten, hanem a bűn, és a bűnt gyeplőként használó Sátán. A szabadságom ellen én tudok a legtöbbet tenni azzal, hogy átengedem magam a bűnnek, és ezáltal a fogvatartásomra remekül alkalmas eszközt – tulajdonképpen fegyvert – adok a legfőbb ellenségem kezébe. A Sátán ugyanis az ellenségem, legfőbb célja az, hogy engem – és titeket, mindenkit, akit csak lehet – a kárhozatba, az örök büntetésbe rántson magával. Rájöttem tehát, hogy a szabadság nem az, amire addig gondoltam. Nem az, hogy kimondhatok bármit, ami eszembe jut, berúghatok, lefekhetek azzal, akivel csak akarok, oda mehetek és azt csinálhatok, amit akarok. Ez nem szabadság! Ez az emberi ösztönöknek való engedelmesség. Ahogy Péter fogalmaz: a szabadságot a gonoszság takarójaként használni.

Isten követői nem részegeskednek, nem csalják meg házastársukat, nem beszélnek össze-vissza és nem csatangolnak ide-oda. De nem azért, mert félnek a büntetéstől. Én nem azért nem teszem meg ezeket, mert kívánnám bár, de rettegek attól, amit elkövetésükért az Istentől kapnék. Mert mit is kaphatok Istentől, ha bűnt követek el? Igazi kérdés ez, válaszoljatok! Büntetést? Ne-em! Istentől a bűnt elkövető bocsánatot kap – ha elfogadja. Aki lecsap a bűnösre azonnali büntetéssel, az a Sátán! Ezt ismertem fel, és ebből jöttem rá arra, hogy ha átengedem az életem irányítását Istennek, akkor neki engedelmeskedem, a vágyaim az Ő vágyai lesznek, az akaratom az Övé lesz, és nem fogok olyan dolgokat kívánni, amelyek nincsenek összhangban az Ő akaratával, szándékával. És ez a lényeg. Ami kívülről, az Istent nem ismerő emberek szemében rabság, egy életidegen hatalom rendelkezéseinek való engedelmesség a büntetéstől való félelem miatt, az a valóságban az, hogy szót fogadok annak az Istennek, aki szeret engem, a legjobbat akarja nekem, és igyekszik távol tartani minden rossztól. Aki amit nem enged meg nekem, az a káromra van. Ami viszont jó nekem, azt nemcsak megengedi, hanem egyenesen támogat benne. Aki egyetlen Fiát adta a kegyetlen kereszthalálra azért, hogy én most elmondhassam mindezt nektek.

Befejezés

Kedves Testvéreim! Isten szolgája vagyok, és büszke vagyok rá. Amikor egy-egy alkalommal megtántorodom és bűnt követve el időlegesen a Gonosz szolgájává válok, szégyellem magam. De őszinte bűnbánatot tartva Uram, Vezetőm és Megmentőm megbocsát és visszafogad. Szabad vagyok, és ennél nagyobb szabadságot senki az égen-földön nem adhat nekem.

Azért imádkozom, hogy közületek és a körülöttünk élő emberek közül minél többen megtapasztalják ezt, és Isten mellett döntsenek.

Úrnapi igehirdetés, 2007. április 29.

Buenos Aires, 2007. április 29.

Írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Zsoltárok 39

Textus: 1Péter 2,11-12

Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket: tartózkodjatok a testi vágyaktól, amelyek a lélek ellen harcolnak. ¹²Tisztességesen éljetek a pogányok között, hogy ha valamivel rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, a ti jó cselekedeteiteket látva, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján.

Cím: Az Élet példája – az Egyház küldetése

Bevezetés

A levél címzettjei a Kis-Ázsiában, főleg pogánykeresztyénekből létesült gyülekezetek, Péter szóhasználata – jövevények és idegenek – tehát kettős értelmű. A keresztyénség alapjául szolgáló zsidó vallás szempontjából jövevények, nem zsidónak születettek, illetve idegenek, akik „látogatóba jöttek”. Másrészt mind, akik keresztyének vagyunk, jövevények és idegenek vagyunk a földön, mert csak egy ideig tartózkodunk itt, és csak részben illeszkedünk bele a mindennapokba, hiszen valójában mennyei polgárok vagyunk.

Péter intése tehát nekünk szól – aki keresztyénnek vallja magát, nem vonhatja ki a felelősség alól önmagát. Szolgálatunk pedig a misszió, amelyet Isten útmutatásai alapján és segítségével végeznünk kell. De hogyan? Ez a kérdés. Ha kérdés egyáltalán, miután elolvastuk Péter levelének mai részletét.

1. A keresztyén küldetés

A keresztyének tehát mennyei polgárok, akik Isten rendeléséből élnek e világban, ahol jövevénységük idejét Isten akarata, törvénye szerint tartoznak eltölteni. A pogányokra az jellemző, hogy a testi élvezeteket mindennél jobbnak tartják. A keresztyénekre az legyen jellemző, hogy megtartóztatják magukat a test bűnös kívánságaitól s azokat megöldöklik magukban (Róm 8:11–13; Gal 5:17–24; Kol 3:5).

Az egyház küldetésének a sikere azon múlik, hogy milyen magatartást tanúsítanak a keresztyének a világban. Egyetlen lehetőség ennek érdekében a tiszta, szeretetben példás élet. Az egyház sohasem lehet világellenes vagy emberellenes, még akkor sem, ha a világ vagy egy-egy ember egyházellenesen lépne fel. Nem a világnak van küldetése az egyház érdekében, hanem az egyház kapta Istentől azt a küldetést, hogy Jézus Krisztus tökéletes tisztaságát, megváltó szeretetét, mennyei világosságát, hibátlan emberségét mutassa meg a világnak. Ennek megfelelően az apostol nem önvédelemre oktatja a gyülekezeteket, nem a harcot vagy a vitatkozást ajánlja, hanem a rágalmakkal szemben a feddhetetlen, tiszta életet, a szeretet jócselekedeteit. Így lehet előkészíteni egy-egy pogány számára azt a napot; amelyen Isten megtérésre hívás és nem ítélettartás céljából meglátogatja (Lk 19:44). A tiszta élet és a szeretet nyomán hamarabb megértik a pogányok azt, hogy Isten dicsőítésre méltó.

2. Misszionárius-modellek

A keresztyén egyház történelme során mindig volt valamilyen jellemző módszer, ahogyan a küldöttek, a hit terjesztői, a misszionáriusok működtek. Ezek közül sok párhuzamosan is jelen volt, az alábbiakban az egy-egy korra jellemző típusokat szeretném áttekinteni.

A kora keresztyénség – az első három évszázad (Konstantinig) – misszionáriusa közönséges hívő volt, aki elmondta a Krisztusról hallott jó hírt mindazoknak, akikkel találkozott, mindenhol, ahová eljutott. Ezek közül akik megtértek, maguk is ugyanígy továbbadták.

Az úgynevezett Konstantini kor (Nagy Konstantin császár nyilvánította a kereszténységet államvallássá 423-ban) államegyháza a hatalom eszközeit használva terjesztette a kereszténységet. Nem valódi hitterjesztésről volt szó, hanem embercsoportok, törzsek, népek erőszakos kényszerítéséről, hogy fogadják el a kereszténységet vallásuknak és a pápát a legfőbb vezetőjüknek. Egyes misszionáriusok komoly lelki munkát is végeztek, mint pl. Gerhard, aki Szent Gellért néven vonult be a magyar történelembe, vagy pl. Cirill és Metód, akik a szláv népek között szolgáltak. E kor mégis az erőszakos krisztianizálás kora.

Később már előtérbe került a meggyőzés, a cél pedig az volt, hogy sikerüljön az egyének megnyerése, elterelgetése a keresztelésig. A középkor vége felé, a földrajzi felfedezések nyomán új perspektíva tárult fel a keresztény misszió előtt: a világ pogányai. Eleinte a misszió kimerült a „vadak” megkeresztelésében (keresztény nevekkel!), európai ruhába öltöztetésében, az európai szokások megtanításában, ugyanakkor ez az ő eredeti kultúrájuk katolizálásával járt. Nem kevés esetben kizsákmányolásukkal. Láttam egy az erre a korra jellemző karikatúrát: egy padon megkötözve feküdt egy fekete férfi, fejénél egy pap állt, és a Bibliából olvasott, a hasánál meg egy fehér „gazda”, aki a feketéből aranypénzeket sajtolt. Ez a módszer az újkori gyarmatosítás hathatós eszköze volt, és sajnos egészen a XIX. század elejéig működött.

A reformáció hitterjeszése a hitvitázást részesítette előnyben, az okos érvekkel való meggyőzést. A XVI. században elindult pietizmus a személyes bizonyságtétel módszerét kedvelte. A XVIII. századi protestáns prédikátorok (Moody, Spurgeon) nagy épületekben, auditóriumokban hirdették az igét. A XIX-XX. század „műfajai” az utcai evangélizációk, gyógyító missziók, sátoros összejövetelek, e kor jellegzetes protestáns misszionáriusa Bibliával a kezében áll, másik kezét áldásra emeli. E kor jellemzője a segítő misszió, a gyógyítással illetve oktatással egybekötött hitterjesztés. Előbbi etalonja Albert Schweitzer német evangélikus orvos-misszionárius, aki Afrikában szolgált, az utóbbié Molnár Mária magyar református testvérünk, aki Pitilu szigetén tanította a pápua bennszülötteket. Az általa alapított iskola ma is működik, nevét és emlékét őrzik. A XX. század vége felé mindez csak technikájában változik, megjelennek a rádiós, majd televíziós prédikátorok, a helikoptert és mozgó kórházat üzemeltető, víztisztító berendezést telepítő, korszerű földművelést tanító missziók. Az ezredforduló vége előtt a misszió felvonulásokban (pl. March for Jesus) és tömegevangélizációkban nyilvánul meg. Utóbbira három példa: több tízezres tömeg előtt prédikál Reinhard Bonke Afrikában, Carlos Anacondia itt, Argentínában, és David Yonggi-Cho Dél-Koreában.

3. Konklúzió

Mindezek csak villanások a keresztyénség kétezer éves missziójából, hiszen arról könyvtárakat írtak. Amiért felidéztem e pár dolgot, az az, hogy lássuk a múltat, és igyekezzünk kialakítani a jövőt. E kor keresztyéneire vár a feladat, hogy megtalálják a XXI. század missziójának modelljét, tanulva a misszió történetéből.

Péter pedig megadja a leglényegesebb tételt – amit a fenti felsorolás szerint bizony nem egy korban semmibe vett az egyház missziója – azt, hogy a misszió alapja a tisztaság. Hittani és erkölcsi értelemben egyaránt.

A missziónak hűségesnek kell lennie az Igéhez és Jézus Krisztushoz, megalkuvás nélkül képviselnie kell Isten ügyét. A misszionáriusnak pedig száz százalékosan Krisztus követőjének kell lennie, nem tűrve meg az életében semmi tisztátalanságot. És nem karddal, vagy veszekedéssel, hatalmi szóval kell továbbadnia az örömüzenetet, hanem élete tisztaságának és az Úrnak való engedelmességének bizonyságtételével.

Befejezés

Kedves Testvéreim! Misszionáriusok vagyunk, akár tetszik, akár nem. Te, aki keresztyénnek vallod magad, bizonyságot teszel Krisztusról. Ha életedben bűn, tisztátalanság van, ami ellen nem is harcolsz, akkor rossz a bizonyságod, és elriasztod a környezetedben élő embereket Krisztustól. Ha viszont igyekszel tisztán tartani a lelkedet és hűséges vagy az Úr Jézushoz, akkor az Ő közelébe vonzod az embereket.

Úrnapi Igehirdetés, 2007. április 22.

Buenos Aires, 2007. április 22.

Írta Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Zsoltárok 118

Textus: 1Péter 2,4-8

Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, amely azonban Isten előtt „kiválasztott és drága”; ⁵ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által. ⁶Ezért áll ez az Írásban: „Íme, leteszek Sionban egy kiválasztott drága sarokkövet, és aki hisz benne, nem szégyenül meg”. ⁷Néktek, a hívőknek drága kincs; a hitetleneknek pedig az a kő, amelyet megvetettek az építők, sarokkővé lett, ⁸megütközés kövévé és botránkozás sziklájává; azok beleütköznek, mert nem engedelmeskednek az igének. Ők erre is rendeltettek.

Cím: Élő kövek

Bevezetés

Nem kőműves a szakképesítésem, de láttam már házépítést, olyat is, amikor az évezredes módszerrel, téglák egymásra rakásával készült a fal. Gondolom, eme tapasztalatommal nem vagyok egyedül. Mindnyájan tudjuk tehát, hogy a fal építésének van egy rendje, és a ház bizonyos részeire bizonyos anyagokat illetve tárgyakat kell beépíteni. És ez a bibliai időkben is így volt. A házépítés leglényegesebb mozzanata abban az időben annak a kőnek a kiválasztása volt, amelyet sarokkő gyanánt helyeztek el, mert alkalmas volt a falak összetartására; minden egyes építőkövet a sarokkőhöz mérve helyeztek be a falba, lényegében a sarokkőhöz kötötték hozzá. Egy ószövetségi legenda szerint amikor a Templom újjáépítéséhet fogtak a babiloni fogságból visszatért zsidók, találtak a kövek között egy furcsa alakút, amelyet haszontalannak gondoltak – nem illett bele a fal éppen akkor épített részébe -, ezért félredobtak. Jóval később, amikor egy bonyolult részhez értek, egyszerűen nem tudtak tovább dolgozni, mert egy speciális formájúra faragott kőre lett volna szükségük. Kiderült, hogy a korábban használhatatlanként félredobott – ha úgy tetszik, megvetett – kő a sarokkő, az, amely nélkül az épület nem áll meg.

A szegletkő, vagy sarokkő a köznyelvben valaminek az alapját jelenti, a mi hitünkben pedig Jézus Krisztust. Nem valamiféle dogmát, vagy bibliai tanítást, hanem egy személyt, Akinek a létezésére és tetteire alapul minden a keresztyén egyházban. Pontosabban arra kell, hogy alapuljon.

1. Akik megvetették a sarokkövet

Tudjuk nagyon jól, hogy nem minden ember tekint Jézus Krisztusra úgy, mint megmentőjére. Hiába a világ legnépesebb vallása a keresztyénség – becslések szerint összesen mintegy kétmilliárd ember, a Föld bolygó lakosságának 30 %-a vallja magát valamelyik keresztyén vagy keresztény egyházhoz tartozónak – mégsem mondhatjuk azt, hogy Krisztust követő világban élünk. Környezetünkben is sokan vannak, akik elutasítják azt a bibliai tanítást, hogy Jézus Krisztus az Isten egyszülött fia, aki azért jött a világra, hogy a bűnei miatt kárhozatot, azaz örök halált és Istentől való elválasztottságot érdemlő embereket büntetésükből megszabadítsa.

Ez azonban nem mindenkinek kell. Nem mindenki fogja fel az őt fenyegető veszélyt, és nem mindenki akar megszabadulni a felismert veszedelemből sem. Én azt szoktam mondani, hogy mindenkinek joga van elkárhozni. Nekünk, keresztyéneknek azonban mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy minél kevesebben jussanak kárhozatra, főleg azok közül, akiknek az életére befolyással bírunk. Ezért fontos, hogy beszéljünk a sarokkövet elvetőkről, próbáljuk megérteni indokaikat és igyekezzünk segíteni nekik – természetesen csak abban az esetben, ha mi magunk tisztában vagyunk Jézus Krisztus jelentőségével, és mi magunk Őrá építettük az életünket.

Az emberek túlnyomó többsége elvetette Krisztusnak, mint szegletkőnek az értékét, mert rosszul ítélték meg. Számukra Ő nem egyéb egy nagy kőnél, ami csak arra jó, hogy megüssék magukat benne; mert ahelyett, hogy megbecsülnék, ellene támadnak, de úgy járnak, mint akik ököllel ütnek egy márványtömböt s csak maguknak okoznak vele fájdalmat és egyéb bajt, mert Istennel magával szállnak szembe: Isten maga választotta ki az ő lelki háza megépítéséhez szegletkőnek Krisztust.

2. Akik megbecsülték a sarokkövet

Ezek azok, akik támaszkodnak Krisztusra, a sarokkőre. Krisztus megítélésében nem az emberek véleményét, hanem Isten választását kell elfogadni: Krisztushoz kell tehát járulni, rá kell épülni. Ha Krisztus szegletkő, akkor a benne hívők, a Krisztushoz való lelki hasonlóság folytán lelki kövek (5 v.). Rá kell épülniük Krisztusra s ezzel együtt természetszerűleg egybe kell épülniük a többi lelki kővel, egymással is. Az egyház lelki templom, amely az egyes hívőknek Krisztussal és egymással megvalósított hitbeli közössége folytán jön létre. Az egyházba be nem épülő hívő olyan, mint az építkezésnél kimaradt kő vagy tégla. A lelkileg újjáteremtett ember növekedését biztosító igét Isten az egyházban adja, azért a gyülekezethez kell tartoznia. Jézus Krisztusban nemcsak személyes Megváltót kell látni, hanem az egyház alapját.

Az oikodomeisthe görög szót érdemes megvizsgálni, mert egyaránt fordítható kijelentő és felszólító módban. Ha így fordítjuk: „felépíttettek lelki házzá”, akkor azt jelenti, hogy a szentek közösségét Isten Lelke teremti meg, az egyes hívőt ő építi be Krisztus testébe. Az „épüljetek fel lelki házzá” fordítás viszont azt jelenti, hogy az egyházba épülés az egyes hívő személyes feladata. Az a helyes, ha a szent életre hívott ember az egyháztagságban Isten kegyelmes munkáját ismeri el, de ő maga is feladatának tekinti azt, hogy a szentek közösségébe, Jézus Krisztus lelki testébe, a lelki házba beilleszkedjék (Ef 4:16).

Az egyháztagság szolgáló jellegét érzékelteti a második hasonlat: a szentek nemcsak lelki kövek, hanem papok is, akik a lelki házban Isten által elrendelt lelki áldozatokat mutatnak be. A formális, külsőséges ószövetségi áldozatokkal ellentétben úgy áldoznak, ahogy Krisztus, azaz az életüket adják oda Istennek. A szeretet és hála lelki áldozatai Krisztus által kedvesek Istennek, mert egyrészt Krisztus tesz képessé, késszé a lelki áldozatok bemutatására, az állandó papi szolgálat jócselekedeteire, a szüntelen imádkozásra, másrészt az elvégzett papi szolgálatok fogyatékosságait Krisztus teszi tökéletessé.

Aki Krisztus testébe, Isten egyházába beépül és a papi szolgálatot folyamatosan végzi, az nem szégyenül meg. Nem magától állítja ezt az apostol, hanem ószövetségi forrásból meríti, az Ézsaiás 28,16-ot idézi. Ez a jövendölés minden kétséget kizáró bizonyossággal Jézus Krisztusban teljesedett be. Krisztust nem a pogányok között, hanem Sionban, Izraelben helyezte Isten e világba, de sokan nem hittek benne. Pedig az ítéletben csak azok nem fognak megszégyenülni, akik Krisztusban hisznek s mint bölcs emberek, házukat Kősziklára építik.

Befejezés

Kedves Testvéreim! Akiknek van hitük, azoknak Krisztus a sarokkő, mindennél többet érő drágakincs, akik pedig nem hisznek benne, azoknak nem egyéb, mint a botránkozás köve. Ez a vízválasztó az igazi és a névleges keresztyének között.

Tegyünk arról, hogy mi magunk valódi keresztyének legyünk, és hogy ez meg is látsszon abban, hogy teljesen Krisztusra támaszkodunk.

Ünnepi Igehirdetés, 2007. április 6, Nagypéntek

Írta Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Ézsaiás 53,1-12

Textus: Fil 2,5-11

Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: ⁶mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, ⁷hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; ⁸megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. ⁹Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, ¹⁰hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; ¹¹és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.

Cím: A Szolga

Bevezetés

Egy alkalommal, amikor Ágota lányomnak lefekvés utáni történetként Jézus utolsó napjairól olvastam egy gyerekbibliából, „lefordítottam” azt, hogy engedelmeskedni arra, hogy szót fogadni. Az előbbi egy kisgyereknek sokkal homályosabb, míg az utóbbival nap mint nap találkozik, és gondolataiban szorosan összekapcsolódik a számára legfontosabb személyekkel, Apával, Anyával Señokkal való viszonnyal. Nem tudom, hogy őnála milyen eredménye volt ennek a változtatásnak, de úgy tűnik azóta, hogy jó. Rám mindenesetre komoly hatást gyakorolt az ötlet, hiszen megindult tőle az agyam. El kellett gondolkodnom: ha nem szoktunk volna hozzá a szót fogadni kifejezéshez a kisgyerekekkel való kommunikációban, és emiatt nem hatna kissé komikusan a felnőttek között, akkor nagyon szemléletesen kifejezhetnénk vele a Bibliában is Jézus viszonyát az Atyával. Szót fogadott Neki. Elfogadta az Ő tervét és akaratát, és kétségeit is leküzdve, a fájdalommal és szenvedéssel mit sem törődve végrehajtotta, amit Isten mondott neki. Gyereknyelven ennyit tesz az, amit mi kicsit kevésbé körülményesen, de talán sokkal kevésbé érthetően úgy fogalmazunk, hogy engedelmes volt a halálig.

1. A szolgai formájú Jézus

Szolgának lenni a mai világban első hallásra nem igazán pozitív csengésű dolog. Azt mondja a modern ember: Én nem leszek a szolgája senkinek! Mindenki szeretne önálló lenni, sorsa irányítását a maga kezébe venni, ráadásul elevenen él még sokakban az úri világ megalázó bánásmódja a szolgák és szolgálók sokaságával. Ha azonban azt vizsgáljuk meg, hogy kik azok, akik manapság szolgálatba járnak, akkor azt látjuk, hogy az élet legfontosabb területein dolgozók. Orvos, tűzoltó, rendőr, katona. Ráadásul az ország vezetése is szolgák kezében van. A miniszter latin eredetű szó, és szolgát jelent.

A szolgálat ugyanis eredetileg semmi mást nem jelentett, mint azt, hogy valaki egy másik ember – főnök – útmutatásai alapján végezte a munkáját. József, amikor Potifár, az egyiptomi főember házában a ranglétra legmagasabb fokán állt, akkor is csak szolga volt, még ha a többi szolgák felett állt is. Tehát mindenki, akinek főnöke van, valamilye formában szolga. Még a köztársasági elnöknek is van főnöke, az őt megválasztó országgyűlés, illetve közvetetten a nép.

A szolgálatot – a munkát, ha úgy tetszik – ugyanakkor lehet jól és hűségesen is elvégezni, de hanyag módon, sőt, rosszindulattal is. Egyértelmű, hogy a jó szolga gondolkodva, megbízhatóan és hűségesen végzi el a rábízott feladatot. A hű szolga képét természetesen már az Ószövetségben megtaláljuk, legjellegzetesebben az Ézsaiás 42,1-4-ben, a 49,1-6-ban, az 50,4-9-ben és az 52,13-53,12-ben, az ún. Ebed Jahve-énekekben.

Jézus szolgálata arra vonatkozott, hogy kimentse az embereket a közelgő özönvízből. Nem, nem, tudom mit beszélek. Amint Nóé idejében, úgy Jézus korában is megérett a világ egy vízözönre, Isten azonban a nehézkes és csak kötött számú emberre kiterjedő víz + bárka menekítési akció helyett a kereszt + vért választotta, mert ez által tetszőleges számú ember volt megmenthető. Akár valamennyi. Ráadásul egyszer s mindenkorra, mert a kereszt majd kétezer évvel később is menekülést hoz, szemben a bárkával, amelyet ha sikerülne is lehozni az Ararát hegyéről, csak múzeumi nevezetesség lehetne, nem mentőeszköz. Jézus tehát elhárította a vízözönt az emberek feje fölül azzal, hogy aki belekapaszkodik a keresztbe, az megmenekül. A világ legnehezebb szolgálatát bízta az Atya egyetlenére, Jézusra, és Ő nem vallott kudarcot. Beteljesítette küldetését, igazi, hűséges szolgának bizonyult.

2. A kereszt dicsősége

Néhol még ma is, de régebben sok helyen az volt a szokás, hogy nagypénteken feketébe öltöztették a templomot. Fekete úrasztali terítőkkel és fekete öltözékkel gyakorlatilag meggyászolták Jézust, éppen úgy, mint amikor valaki a közösségben meghalt. Távol álljon tőlem a szándék, hogy ezen egyszerű logikával igazolható szokást gyakorlókat kigúnyoljam. Arra azonban mindenképpen rá kell mutatnom, hogy mi nem tarthatjuk meg a nagypénteki Istentiszteletet úgy, mint ha a holnaputáni nem lenne. Jézus Krisztus kereszthalála ugyanis ebben az esetben egy tragikus történelmi eseménnyé silányulna, amiről azért kell megemlékezni, hogy ne következzen be újra. Így pedig nemzedékről nemzedékre egyre halványulna Nagypéntek értelme, és végül eljutnánk oda, hogy már senki nem tudja, mit ünneplünk.

Jézus Krisztus kínhalálig szóló engedelmessége egy olyan esemény, aminek lehetetlen számba venni rengeteg kihatását. Beteljesítette az ószövetségi, bűnért való áldozatot, mint tökéletes főpap önmagát áldozva fel tökéletes áldozati bárányként. Ez által megszerezte a bűnbocsánatot mindazon embereknek, akik ezt az Ő kezéből hajlandók elfogadni. Gyülekezetek jöttek létre ennek az áldozatnak a megünneplésére, emberek élete megváltozott. Rablóból, prostituáltból, narkósból, ateistából lett hívő. Sőt, sokszor normál gyülekezeti tagok is megtértek és megtérnek. Röviden: olyanok, akik útjának a végállomása a pokolban, az örök kárhozatban volt, akik a Sátán biztos prédájának számítottak, hirtelen hátat fordítottak egykori rabszolgatartójuknak, és Jézus útján kezdve járni az örök üdvösségre jutnak.

Az Istennek az a legnagyobb öröm, ha minél többen dicsőítik Őt, és azok teszik ezt őszintén és igazából, akik hálásak Istennek a szabadításért. Tehát a kereszt, a kegyetlen kivégzőeszköz az által szerez dicsőséget Istennek, hogy a rajta bekövetkezett áldozat gyümölcseként milliók menekülnek meg a kárhozattól, és áldják az Urat.

3. Az indulat, ami benned van

Az Úr Jézus azáltal, hogy beteljesítette küldetését, igazi, hűséges szolgának bizonyult. Ezzel alapvetően átírta a szolga fogalmát, legalábbis azok számára, akik szemében érték a másokért való önfeláldozás. Azóta megkettőzött erővel folyik a küzdelem az önzés, lázadás, hatalom birtoklása és az önzetlenség, engedelmesség és szolgálat között. Jézus letette a garast az utóbbi mellett, és azt várja tőlünk is, hogy jöjjünk rá, lássuk meg, mennyire kilátástalan dolog a mindössze rövid távú és kétes értékű haszonnal kecsegtető ellenkezés Istennel, és mennyivel gyümölcsözőbb, örömtelibb és ráadásul az örökké tartó üdvösségben kiteljesedő szolgálat útja.

Az Isten elleni lázadás egyik kulcsa éppenséggel az ellenkezés volt. Valóban azt mondta Isten…? volt a Sátán beugrató kérdése Évához. Az ember pedig fellázadt az Isten és teremtő akarata ellen, hogy aztán ennek a levét igyuk azóta is. Nemet mondott az Úrnak való engedelmességre, csak azért, hogy a tulajdon személyiségét tolja előtérbe. Nem volt tisztában döntése későbbi következményeivel, de hamar tisztába kellett jöjjön velük, amikor hirtelen kívül találta magát az Isten oltalmazó kegyelmén, és – mellékesen – a bőséggel termő és biztonságos édenkerten. Nagypéntekkel (nem Nagypénteken!) Jézus azt a lehetőséget adta meg neked és nekem, hogy visszatérjünk az Isten oltalmazó kegyelmébe, amit őseink, Ádám és Éva eltékozoltak, és amit más módon lehetetlen visszaszereznünk. Az egyetlen feltétele ennek az, hogy ne a megátalkodott bűnös indulata legyen benned, aki azt mondja: az a gonosz, aki megengedte, hogy bűnt kövessek el, hanem az Úr Jézus indulata, aki Isten létére szolgálatra adta magát, és addig elment ebben, ameddig senki nem képes: a kínos kereszthallig.

A keresztet látva nézd Jézust, azt a szenvedést, amit te okoztál a bűneiddel, és amit az Úr Jézus szeretetből, a szívében minden ellened irányuló harag nélkül elhordozott azért, hogy Te megmenekülj. És te ma, Nagypénteken is láthatod a kereszt mögött a nyitott sírt, a feltámadást, a mennybemenetelt. Láthatod a magad fájdalmain, kétségein és szenvedésein, sőt, saját sírgödrödön túl is a feltámadást és az örökéletet a mennyben – ha olyan indulat van benne, amilyen Jézusban volt.

Befejezés

Előttünk áll a feltámadás. Nagypéntektől előretekinthetünk a feltámadás hajnalára, és majd vasárnap vissza a mai napra. Ne szakítsd el a két ünnepet egymástól, hanem éld át mindkettőt az Úr Jézushoz tartozás indulatával.