Prédikáció 2006. augusztus 27.

Lekció: 1Kor 15

Textus: 1Thessz 4,13-18

Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. ¹⁴Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt. ¹⁵Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat. ¹⁶Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, ¹⁷azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. ¹⁸Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel.

Cím: A vigasztaló ige

Bevezetés

Ez az ige rendszerint temetések alkalmával hallható. A ravatal mellett a lelkipásztornak nincs „saját” mondanivalója, a köszöntésen, az apostoli hitvallás kötött szövegén kívül a Bibliából olvas fel egy-egy részletet. Legtöbbször az első Korinthusi levélnek a halottak feltámadásáról szóló 15. fejezetéből, vagy a mai részből, a Thesszalonikaiakhoz írt első levél 4. fejezetéből. Míg az előbbi inkább a halottak feltámadásáról nyújt többletinformációt, úgy a mai az elragadtatásról.

A bibliai kifejezés nem valamiféle rajongó vagy önkívületi állapotot jelent, hanem azt, amikor valakit a szó szoros érelmében megragadnak. A grabancánál fogva a tömegvonzás és akarata ellenére más helyre viszik. Ez a jelenség a bibliai kijelentés egyik sarkalatos igazsága, és mi méltatlanul keveset foglalkozunk vele. Pedig kellene, mert a küszöbön áll a bekövetkezése. A világ feltartóztathatatlanul halad, sőt száguld a vég felé, és a keresztyének számára az elragadtatás az, ami a megmenekülést jelenti. Egyre szaporodnak azok a jelek, amelyek azt mutatják, hogy az utolsó időket éljük. És nem az a nagy veszély az emberiség számára, hogy elfogy a levegő, megmérgeződik a termőföld, atomháború tör ki, vagy valamilyen világűrből érkező, vagy a földön kialakuló természeti katasztrófa véget vet az emberi fajnak. Sokkal inkább az, hogy az emberek nagy többsége nem lesz készen az Úr elé járulásra, amikor erre sor kerül. Nem mi döntjük, el, hogy mikor kell meghalnunk, hogy mikor kell megjelennünk az előtt a fórum előtt, amely dönt arról, hogy jobb, avagy bal kéz felé, a mennyei örök üdvösségre, vagy a pokolbeli örök büntetésre vezet az utunk.

1. Az Úr Jézus feltámadásának hite

Jézus Krisztus kétezer éve Betlehemben emberi testben megszületett. Anyja Mária volt, szűz, apja pedig József. Ugyanakkor Ő nem e két ember szerelméből született, hanem az Istennek valamennyi ember iránt érzett szerelméből. Jézus maga Isten, hiszen a teremtésben Ő is jelen volt.

Harminc-egynéhány éves korában – miután sok csodát tett, halottakat támasztott, betegeket gyógyított, és az Isten uralkodásáról tanított, ellensége az eseményeket a háttérből irányítva, emberek keze által kínhalállal kivégeztette. Ő azonban – mivel a küldetése az volt, hogy ezen az ellenségen teljes és végső győzelmet arasson – a harmadik napon feltámadt a halálból, így győzelme a bűnön és a halálon is teljes és egyértelmű lett.

Az Úr Jézus feltámadása egy csomópont a keresztyénség életében. Muszáj keresztülhaladni rajta, különben nem jutunk el oda, ahová készülünk, pontosabban nem oda jutunk el, ahová készülünk. A feltámadásba – Jézuséba és az emberekébe – vetett hit nélkül a keresztyénség egy önmagát nyugtatgató klub csupán, ráadásul magukat és egymást halálosan félrevezető emberek csoportosulása.

Nem véletlen, hogy a keresztyénség legnagyobb ünnepe… No, melyik is? a vasárnap, amely az Úr Jézus feltámadásának napja. A többi is fontos, de a vasárnap nélkül nem lenne semmi értelme sem karácsonyt, sem húsvétot, sem pünkösdöt, sem a többi evangéliumi keresztyén ünnepet megtartani.

Ezerszer olvastátok és hallottátok, hogy Jézus feltámadt. Higgyetek végre benne, hogy életetek legyen. Ha nem hisztek, az egész keresztyén életmódotok, hagyományaitok, cselekedeteitek, szavaitok és gondolataitok hiábavalókká lesznek, mert a pusztuló világgal együtt hullanak a megsemmisülésbe.

2. A riadótrombita

Amikor én katona voltam, már akkor sem trombitával ébresztettek. De amikor az alegység-ügyeletes elkiáltotta magát, hogy „Harmadik század ébresztő!”, akkor ki kellett ugrani az ágyból, és amilyen gyorsan csak lehetett (magyarul 3 perc alatt) fel kellett öltözni, télen meleg alsóba, kabátba is. Aki lemaradt, fenyítést kapott. Régen évezredekig a hadseregekben az ébresztést – és még sok minden gyorsan elvégzendő dolgot – a trombita jelezte, ezért használja Pál is ezt példának. Amikor megjelenik az Úr Jézus, ezt egy mennyei hang fogja jelezni, és akkor nem lesz sem kétség, sem haladék. Aki akkor meghallja a trombita hangját, és az Úr Jézus elkötelezett követője, az megy Ővele a mennyei dicsőségbe, aki pedig nem, arra a nagy nyomorúság, végül pedig a kárhozat szenvedése vár.

A riadótrombita jelzés az indulásra. Régen minden csapatnak külön hívójele volt, hogy a csatában minden katona tudja, hogy neki épp most rohamoznia vagy visszavonulnia kell. Amikor az Úr Jézus megjelenésekor megszólal a trombita, akkor az övéi – akár a föld felszínén tartózkodnak majd, akár hat lábnyi mélységben alatta, nem csak hallják a hangot, hanem érzik is, hiszen azonnal emelkedni kezdenek, fel, az Úrral való találkozásra. A nem megtértek is hallják majd a trombitaszót, de ők csak úgy, mint a csatában, amikor a szomszédos seregtestnek fújnak riadót vagy rohamot. Ők maradnak ott, ahol vannak, hogy egy későbbi, sokkal riasztóbb és fájdalmasabb hangra induljanak útnak, és nem éppen arra, amerre szívesen mennek.

3. A vigasztalás

Mi lehet a vigasztalás akkor, amikor mindezek szerint az emberiség többsége – köztük rokonaink, barátaink, szeretteink – feltartóztathatatlanul a kárhozat felé tart? Az, hogy most még nem szól a trombita, és legalább mi, akik itt vagyunk, és nyitott szívvel figyelünk az Isten szavára, hallhatjuk és érthetjük, mi fog történni. Egymást vigasztalnunk kell ezekkel az igékkel, hogy ne essünk végképp kétségbe szeretteink miatt, a még nem megtérteket pedig noszogatnunk kell velük, hogy még időben felismerjék a veszélyt és megtérjenek.

Befejezés

Amikor megszólal a trombita, az életben lévő hívek felmennek a mennybe, akik pedig akkorra már halottak lesznek, azok kikelnek a sírjukból, és együtt mennek a mennybe. Akik azonban nem adták át az életüket Jézusnak, azok hiába hallják a trombitát, nem emelkednek fel a földről, hanem hátramaradnak, és nagyon nehéz idők várnak rájuk.

Ne legyetek tehát tudatlanok, mert akik e bibliai igazságokat illetően azok, azokat nem lehet megvigasztalni sem a halottakat illetően.

Kedves Testvérem! Nincs második esély, az elrontott életet nem lehet újrakezdeni. Csak megtérni lehet, ha elégedetlen vagy, és a mennyei örökéletben megvigasztalódni. A riadótrombita elhangzása után már nem lehet pozíciót váltani, de most még itt van mindannyiótok előtt a lehetőség, hogy a trombita nektek is úgy szóljon, hogy azzal a mennybe, Jézushoz hívjon.

Városi cserkész-akadályverseny Buenos Airesben

Az idei augusztus harmadik – hosszú – hétvégéjén a Buenos Airesi körzeti cserkészőrs városi akadályversenyt rendezett a 18. Bartók Béla Cserkészcsapat és a 39. Magyarok Nagyasszonya Leánycserkészcsapat tagjai számára. Szombat déltől vasárnap estig őrsönként jártuk a várost, ismerkedtünk nevezetességeivel, és feladatokat oldottunk meg. Buenos Aires óriási város, többen életükben először jutottak el egy-egy helyre, s nyugodtan mondhatjuk, hogy még a legöregebbek, legtapasztaltabbak is tudtak meg új dolgot városunkról. Például, hogy közlekedik benne villamos, igaz, hogy csak hétvégeken, mint idegenforgalmi érdekesség, és csak egy 20 perces körutazást lehet tenni rajta.

Az őrsök önállóan járták végig az állomásokat, busszal, vonattal, metróval utazva, a legkisebbeket (5-7 éves korosztály) természetesen autóval fuvaroztuk, bár egy alkalommal ők is metróra szálltak. A legkisebbek két őrse a szombat éjszakát a Református Egyháznál töltötte, a lelkészcsalád vendégeként – Tóth L. Kristóf lelkész és kislánya, Ágota is aktív cserkészek –, míg a nagyobbakat a cserkészcsaládok otthonaikban, illetve egy őrsöt a Mindszentynumban a katolikus közösség látott vendégül. A legkisebbek két nagyobb őrssel kiegészítve – őrsvezetőikkel együtt – a református templomban vettek részt a vasárnap délelőtti Istentiszteleten, melyen Tóthné Bede Krisztina külön az ő számukra készült gyerekistentisztelettel. A többi őrsök a Mindszentynumba mentek misére. Ez után folytatódott az akadályverseny, majd este 6 és 7 között gyűltek össze az őrsök a Cserkészháznál, hogy közös játékkal fejezzék be a versenyt. Végül – a világ magyarjaival együtt – mi is meggyújtottuk a szolidaritás tüzét, és a Himnusz eléneklésével koronáztuk meg az együtt töltött két napot.

(TLK)

Prédikáció 2006. augusztus 20.

Lekció:	1Thessz 2,1-12
Textus:	1Thessz 2,3-4
Hiszen magatok tudjátok, testvéreim, hogy nem hiába jártunk nálatok. 2Sőt amint tudjátok, miután előbb szenvedés és bántalmazás ért minket Filippiben, a mi Istenünktől bátorságot kaptunk arra, hogy nyíltan hirdessük nektek az Isten evangéliumát sok tusakodás közben. 3Mert a mi igehirdetésünk nem tévelygésből ered, nem is tisztátalan szándékból, nem is álnokságból. 4Hanem mivel az Isten ítélt minket alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az evangéliumot, úgy hirdetjük azt, mint akik nem az embereknek akarnak tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló Istennek. 5Hiszen, mint tudjátok, soha sem léptünk fel hízelgő beszéddel, sem leplezett kapzsisággal, Isten a tanúnk: 6nem is vártunk emberektől dicsőséget, sem tőletek, sem másoktól. 7Mint Krisztus apostolai élhettünk volna tekintélyünkkel, mégis olyan szelíden léptünk fel közöttetek, mint ahogyan az anya dajkálja gyermekeit. 8Mivel így vonzódtunk hozzátok, készek voltunk odaadni nektek nemcsak az Isten evangéliumát, hanem a saját lelkünket is, mert annyira megszerettünk titeket. 9Hiszen emlékeztek, testvéreink, a mi fáradozásunkra és vesződségünkre: éjjel és nappal dolgoztunk, hogy senkit meg ne terheljünk nálatok, és úgy hirdettük nektek az Isten evangéliumát. 10Ti vagytok a tanúim és az Isten: milyen szentek, igazak és feddhetetlenek voltunk közöttetek, akik hisztek. 11Aminthogy azt is tudjátok, hogy mint gyermekeit az apa, mindenkit egyenként 12intettünk és buzdítottunk, és kérve kértünk titeket: éljetek az Istenhez méltó módon, aki az ő országába és dicsőségébe hív titeket.
Cím:	Az igehirdetés

Bevezetés

Sokan vélik úgy, hogy az embereket hívogatni kell az Istentiszteletre, nem pedig azzal elriasztani, hogy ha nem térnek meg, akkor hiába jönnek. Pedig ez az igazság. Nem juthat be a mennybe senki, csak és kizárólag azok, akik megtérnek, azaz teljes életüket odaadják az Úr Jézusnak. Nem én találtam ki, benne van a Bibliában. Persze nagyon sokan, sőt sajnos többségben vannak, akik végigélik az életüket abban a hamis biztonságban, hogy jó emberekként, egyháztagként, adakozóként, egyházadó-fizetőként a mennybe fognak jutni. Testvéreim, tele lesz a pokol ilyen jó reformátusokkal, jó katolikusokkal, jó baptistákkal. Ezek közül az emberek közül – akik közé talán te is tartozol – kell minél többet ráébreszteni az igazságra, és ez által kiragadni a Gonosz karmai közül. Nekem ez a feladatom, hívatásom. Nem azért jöttem át az óceánon, hogy szép szavakkal simogassam a lelketeket, hanem azért, hogy segítsek megmenekülni az örök kárhozattól. És nagyon remélem, hogy nem azért jöttetek el ide, hogy szavaimmal édes álomba ringassalak benneteket. Mert nem ígértem és nem ígérek langyosságot, hanem az Isten Igéjéhez való ragaszkodást.

Összpontosítsunk hát az Istennek a hozzánk szóló szavaira! Talán vannak, akik emlékeznek, mi történt Pállal és Szilásszal a thesszalonikai zsinagógában történtek után, és hogy hogyan tudtak kimenekülni a fellázított tömeg karmaiból. Ennek a városnak a keresztyéneihez szól Pál két levele. Olyanoknak tehát, akikhez maga Pál hozta el az evangéliumot – mindig hangsúlyozom, nem Pál a különleges, hanem ahogyan rajta keresztül az Úr munkálkodott. Átélték, hogy milyen az, amikor egy hitvita kis híján verekedésbe torkollik, amikor az egyik fél kezében érvvé alakul a bot és a kő, és amikor a világi hatóságoknak kell a végén rendet tenniük. Őket tanítja Pál mai igénkben három sarkalatos tényre az igehirdetéssel kapcsolatban.

1. Az igehirdetés eredete

Emberi oldalról nézve az igehirdetés nem más, mint az a hétköznapi gyakorlat, hogy az egyik ember átadja a tapasztalatait, élményeit, örömeit és bánatát a másiknak, illetve, hogy útbaigazítja azon az úton, amelyen ő már járt, a másik pedig még nem. Naponta megtesszük ezt, még azok is, akik csak telefonon érintkeznek a külvilággal. Latinul kommunikációnak nevezik ezt, és több más mellett ez is az alapja az emberi civilizációnak.

Az Örökkévaló által kiválasztásra ítélt zsidók számára annak a csodának a megtapasztalása, hogy maga a Teremtő szól hozzájuk és vezeti őket keresztül minden elképzelhető és elképzelhetetlen veszedelmen, és minden körülmények között számíthatnak rá. A zsinagógai igehirdetés ennek a tapasztalatból eredő ténynek a továbbadása, az utódok elé való állítása, és az arra való buzdítás, hogy meglássák, kérjék és igénybe is vegyék az Isten segítségét és vezetését.

A Krisztusban Istenhez tért nemzsidók, közkeletű nevükön keresztyének számára sem jelentett ez lényegében mást, egyszerűen az volt az első századokban a lényeges, hogy a názáreti ács fiának, mint a megígért Messiásnak a halála és feltámadása állt a középpontban. Idővel aztán jöttek a szentek kultuszai, a Mária-imádás, a pogány varázslások és ünnepek beemelése a középkori katolikus egyházba, mígnem a 16. században a reformáció kísérletet tett arra, hogy az igehirdetésre rakódott szennyeződéseket, mint köteleket lerázza. Azóta is újra meg újra harcolni kell azért, hogy az igehirdetés ne politikáról, néprajzról és történelemről szóljon, hanem annak a harsány kihirdetése legyen, hogy Jézus Krisztus mindenkinek felkínálja a kárhozatból való megmenekülés mentőövét, csak bele kell kapaszkodni. Ő legyőzte a bűnt kereszthalálával, és legyőzte a halált is, feltámadásával. Ez a lényege az igehirdetésnek.

De mindez csak akkor valósulhat meg így, ha úgy az ige hirdetője, mint a hallgatói tudatában vannak az igehirdetés eredetének, ahogy az új énekeskönyv 153. dicséretében énekeljük: Az, aki Hirdeti S hallja itt az Igét: Adja néki szívét!

Az igehirdetés nem máshonnan ered, mint a mennyei trónteremből, ahol az angyalok szüntelenül bizonyságot tesznek az Atya-Fiú-Szentlélek Isten dicsőségéről. Az igehirdető és -hallgató ebbe kapcsolódik be – ha valóban rászánja magát.

2. Az Istentől jövő felhatalmazás

Az igehirdetés, és minden (!) gyülekezeti, sőt, keresztyén szolgálat elhívatás kérdése. Tény, hogy aki bármiben az Úr dicsőségére cselekszik, az az Istennek szolgál. Az elhívás pedig felhatalmazással jár! Ha azt kérem valakitől, hogy verjen be a falba egy szöget, akkor kalapácsot is kell adnom neki, különben nem várhatom el, hogy igényesen végezze el feladatot. Ráadásul a szögbeverés tanúi előtt önmagamat is rossz fényben tüntetem fel.

Az Istentől jövő felhatalmazás Pál életében két dologban látszik. Abban, amit mond, és abban, amit tesz. Minden keresztyén ember életében ennek így kell(ene) lenni. A bort ivó és vizet prédikáló igehirdető nem jó úton jár, de a vizet ivó és bort prédikáló sem! Mert az Isten trónterméből bizony néha olyan igehirdetések is útnak indulnak, amelyek nem a hideg józanságról, hanem inkább a forró, az emberi okoskodásoknak nemet mondó lelkes – Szent Lelkes – ujjongásról.

Pál apostol életén látszik a felhatalmazás. Sok mai igehirdetőén is. Sokon egyáltalán nem látszik, sőt, inkább az ellenkezője látszik meg. Ha Istentől jön a felhatalmazás, minden igehirdetőn – rajtad is, ha teszed! – meglátszik. Ha pedig nem, akkor sürgősen meg kell térni!

3. Az Istennek való számadás

Mert nem embereknek adunk számot arról, amit tettünk, hanem Istennek. Egy emberekből álló testületet – akár egyházi, akár világi – meg lehet győzni bármiről, hiszen mindenkinek, tehát nekik is van vaj a fejükön. Isten ítélőszéke előtt azonban nincsenek mentőtanúk, nincs enyhítő körülmény, nem lehet hamis tanúkat állítani, vagy kiforgatni a tényeket. Vagy Jézusé vagy, vagy nem. Vagy hivatkozhatsz arra, hogy az Úré voltál életedben, és Jézus ezt megerősíti, vagy nem, és akkor bárki tanúskodik melletted, hogy milyen jó ember voltál, vele együtt hullasz a kárhozatra.

Óriási ez a felelősség, de nincs más választásunk, mint hogy vállaljuk. Mert Jézus értünk halt meg a kereszten, és ez által kiszabadított a bűn rabságából. Feltámadásával legyőzte a halált is, a mi legnagyobb fogva tartónkat és börtönőrünket. A legnehezebb részét az Úr Jézus már elvégezte, és nekünk nincs más dolgunk, mint az, hogy visszhangozzuk, amit a mennyei trónteremből hallunk. Persze ehhez bejáratosnak kell lennünk oda, és nagyon kell figyelnünk az ott elhangzókra, nehogy mást hirdessünk!

A felelősség elhordozása csak addig nehéz, amíg kívülről nézed. Amint a válladra vetted, érezni fogod, hogy könnyű, mert a teher legnagyobb részét az Úr Jézus hordja. Ha Vele jársz, az Ő útját járod, ha engedelmeskedsz Neki, ha napi kapcsolatban vagy Vele, akkor nem kell rettegned a számadástól. Ha az Úré vagy, nem attól félsz, hogy egyesek megsértődnek az igazság Igéje miatt, és többé nem jönnek az Istentiszteletre, vagy nem állnak szóba veled, hanem azért dolgozol teljes erődből, hogy azoknak a száma szaporodjon, akiknek az élete az Úré, akik a mennybe jutnak a haláluk után. Mert ennek a templomnak nem az a célja, hogy tele legyen elaltatott és kárhozatba tartó emberekkel, hanem az, hogy akik idejönnek, azok az Úrral találkozzanak, megbánják és letegyék bűneiket, megtisztulva tovább szolgálják az Urat, és haláluk vagy elragadtatásuk után a mennybe, az örök üdvösségre jussanak. Erről kell minden templomnak, a templomban szolgálóknak, és a templomot fenntartó gyülekezet minden egyes tagjának – nem egyházi hatóságok, nem emberek, hanem Isten előtt – számot adnia. Sok minden rosszat mondhattok rám, akár az ítélőszék előtt is, ami igaz. De azt az egyet nem, hogy nem figyelmeztettelek benneteket!

Befejezés

Befejezésül: Pál kérve kéri a thesszalonikaiakat a 12. versben, hogy éljenek az Istenhez méltó módon, aki az ő országába és dicsőségébe hívja őket ne feledjék, hogy a szolgálat: jutalom.

Én pedig könyörgök nektek, hogy tegyétek félre az önérzeteteket, az előítéleteiteket, az évtizedek alatt belétek rögzült téves képeket Istenről, a hamis jézusokat, és tartsatok őszinte, mélyről jövő bűnbánatot, térjetek meg, hogy ne a kárhozatra, hanem az üdvösségre jussatok. Mert most még lehet, de ki tudja, hogy holnap lehet-e még? És úgy vedd ezt eszedbe, mintha biztos lenne, hogy most van az utolsó alkalmad arra, hogy megbánd a bűneidet. Nem valamilyen szertartás végzi el benned a bűnbocsánatot, hanem Jézus Krisztus, ezért kérd Őt arra, hogy bocsásson meg neked! Ne szalaszd el az alkalmat!

Prédikáció 2006. augusztus 6.

Buenos Aires, 2006. augusztus 6.

írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: ApCsel 26,1-23

Textus: ApCsel 26,14-23

Saul, Saul, miért üldözöl engem? Nehéz neked az ösztöke ellen rugódoznod. ¹⁵Erre ezt kérdeztem: Ki vagy, Uram? Az Úr pedig így válaszolt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. ¹⁶De kelj fel, és állj a lábadra, mert azért jelentem meg neked, hogy szolgámmá tegyelek, hogy tanúbizonyságot tegyél arról, amiket láttál, és arról, amit ezután fogok neked magamról kijelenteni. ¹⁷Megoltalmazlak e néptől és a pogányoktól, akikhez küldelek. ¹⁸Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek; hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek. ¹⁹Ezért, Agrippa király, nem voltam engedetlen a mennyei látomás iránt, ²⁰hanem először Damaszkuszban és Jeruzsálemben, majd Júdea lakóinak és a pogányoknak hirdettem, hogy térjenek meg, forduljanak az Istenhez, és éljenek a megtéréshez méltóan. ²¹Ezért fogtak el engem a zsidók a templomban, és ezért akartak kivégezni. ²²De mivel az Isten mind e mai napig megsegített, itt állok, és bizonyságot teszek kicsinyeknek és nagyoknak, és semmit sem mondok azon kívül, amit Mózes és a próféták megjövendöltek: ²³a Krisztusnak szenvednie kell, és mint aki elsőnek támad fel a halottak közül, világosságot fog hirdetni a népnek és a pogányoknak.”

Cím: Pál curriculuma

Bevezetés

A mai igénk részlete azt a tárgyalást, pontosabban meghallgatást írja le, amely során Pál nem kisebb személyiségek előtt védekezhet az ellene felhozott vádakkal kapcsolatban, mint Izráel királya, Agrippa, és a tartomány élére közvetlenül a császár által kinevezett Fesztus helytartó. Porciusz Fesztus 59-62 között volt Júdea Provincia vezetője, tehát ez idő alatt történtek a leírt események. Pál a római polgároknak kijáró módon, könnyített bilincsben védekezhet, szabadon szólhat a kihallgatók előtt, és él is a kínálkozó lehetőségekkel. Hallgatóságának a Római Birodalomban elterjedt hellén műveltségére alapozva a klasszikus szónoklattan (retorika) olyan eszközeivel él, mint tételfelállítás, szónoki kérdés. Ezzel egy időben arra is épít, hogy a magasabb rangú Fesztus átengedte a kihallgatás vezetését Agrippának – nyilván, mert a zsidóság belső életével nem volt eléggé tisztában –, aki Izráel törvényeit, szokásait rendkívül jól ismeri. A Talmudban néhány róla szóló történet is ezt bizonyítja.

Pál egyúttal úgy is értékeli helyzetét, hogy ez az Izráel királya előtt való bizonyságtétel alkalma. Nem tekinti bírósági eljárásnak az ügyet, nem vádol senkit, pedig igazságtalanság történt vele. Nem türelmetlenkedik, pedig már két éve húzódik elintézetlenül az ügye. A legújabb magyarországi jogi szabályozás értelmében már le kellene zárni az ügyét. Tudja jól, hogy ebben az eljárásban nem tarzuszi Pál a főszereplő, hanem az Úr Jézus Krisztus. Nem Pál élete vagy halála a tét, hanem az Úr Jézus élete és halála, illetve ennek a jó hírnek minél több emberhez való eljuttatása, hogy azoknak is élete legyen.

Azt gondolod, kedves Barátom, hogy itt a templomban vasárnapról vasárnapra rég halott emberekről van szó? Igazad van! Valóban olyanokról esik szó, akik halottak, méghozzá túlságosan régen. Nagyot tévedsz azonban, amikor Pált, Pétert, és a többi apostolokat, híveket, netalán Jézust tartod rég halottnak. Ők ugyanis élnek, mert a szellemük a megtérésük alkalmával életre kelt. A rég halott pedig, akinek életre van szüksége, az Te vagy, mindaddig, amíg meg nem tértél!

1. Pál óembere

Minden embernek szüksége van a megtérésre. Még az ősi református családban felnövőknek is, azoknak is, akik olyan családból származnak, amelyben a honfoglalásig visszamenőleg minden férfi presbiter volt. Szokták mondani, hogy az az igazi apáca, akinek már az anyja és a nagyanyja is apáca volt J. Az esperes, a püspök, a pápa is elkárhozik megtérés nélkül. Még Pálnak, sőt Jézus tanítványainak, de még szűz Máriának is meg kellett térnie ahhoz, hogy elkerülje a kárhozatot. Ugyanis minden ember kárhozatra születik. Ha nem történik beavatkozás, akkor csak idő kérdése, hogy halálával végérvényesen a gonosz karmai közé kerüljön. A tarzuszi Pál útja is ki volt jelölve a kárhozat felé – a Sátán jelölte ki, tévedés ne essék –, és farizeussága nem menthette meg, csak egyedül az, hogy találkozott Jézussal. Vallásosként, buzgó farizeusként ugyanis ahelyett, hogy közelebb került volna Istenhez, csak még jobban eltávolodott. Nem volt személyes kapcsolata az Úrral, és ha meghal úgy, hogy nem is jön létre a kapcsolat, akkor nincs menekvése. Pál azonban találkozott Jézussal, és felismerte, hogy milyen messze van az Úrtól. Nem tartott részletekbe menő bűnvallást, hanem engedelmeskedett az Úrnak, és hátat fordított addigi életének. Igazából ugyanis a bűn nem más, mint az Istentől való elszakítottság. Az ölés, lopás, paráznaság és a többi, bűnökként számon tartott tett, szó, gondolat vagy mulasztás már „csak” a tünet, a betegség maga az Istentől való távolságtartás. Amikor pedig az ember ezt felismeri, akkor már nem hivatkozhat arra, hogy a bűn rabságban tartja! Attól a pillanattól kezdve már az ő felelőssége, hogy fenntartja-e a válaszfalat Isten és önmaga között, vagy ledönti.

Pál ledöntötte, teljesen megújult, mindent a háta mögött hagyott, és töretlen lendülettel hirdette Jézus Krisztus feltámadását.

2. Az újjászületett Pál

A múlt heti igében volt arról szó, hogy Pál a zsidó Nagytanács előtti kihallgatása alkalmával azt a tényt használta ki, hogy a Tanácsban egyaránt képviseltetve voltak a feltámadást tagadó szadduceus irányzat képviselői, és a feltámadásban hívő farizeusokéi. Bedobta azt a tényt, hogy ő farizeus, és pont amiatt áll bíróság előtt, hogy egy ember feltámadását hirdeti. Erre a farizeusok azonnal melléálltak, ha nem is Krisztus, de a feltámadás ügyében. Pál ott is, és a rómaiak előtt is, a vallási és a világi ítélkezők előtt is a feltámadásról tett bizonyságot. Hitte a feltámadást megtérése előtt, Saulként, és utána, Pálként is. Csakhogy korábban a feltámadás hite egy volt a sok ezer hittétel között, és nem volt semmi különösebb jelentősége, nem változtatta meg az életét, nem vitte közelebb az Örökkévalóhoz, addig az Úr Jézus feltámadása már gyökeresen változtatta meg az életét és a mennybe vezető úton indította el.

Mint a mi életünkben, amikor arról van szó, hogy a bűnök rosszak, meg kell szabadulni tőlük, vagy hogy a nem megtért ember a kárhozatra jut, a legtöbben egyetértően bólogatnak. Abban a pillanatban azonban, amikor arról kerül szó, hogy neked magadnak kell megtérned, ha nem akarsz kárhozatra jutni, hogy neked vannak bűneid, amelyek elválasztanak az Örökkévaló kegyelmétől, sokan bezárkóznak. Pedig ez a lényeg! Pál óember korában kergette a keresztyéneket, mert meg volt győződve arról, hogy nem jól hisznek. Amikor rájött, hogy ő az, aki nem jól hisz, megváltoztatta egész gondolkodását, és új ember lett.

3. A legszabadabb rab

A szabadság olyan dolog az ember életében, hogy nagyon sokszor észre sem vesszük, csak akkor kezdjük igazán értékelni, ha elveszítjük. Pál úri rab volt, előkelő családból származott, ráadásul római polgár volt, azaz a világuralmat birtokoló birodalom legteljesebb jogú polgára, fogva tartása az akkori viszonyokhoz képest elegáns és finom volt. Mégis rab volt, nem mehetett oda, ahová akart, nem csinálhatott azt, amit akart, nem beszélhetett mindig azzal, akivel akart. S ennek hiányát érezte. Mégsem érezte magát rabnak. Nem a laza fogva tartási körülmények miatt, hanem azért, mert már megszabadult az ember igazi fogva tartójától, a bűntől. Bizony, ha az ember ellátogat egy börtönbe, előfordulhat, hogy olyannal találkozik odabent, aki szabadabb annál, aki kijöhet onnan. Mégpedig azért, mert a börtönben is meg lehet térni, oda lehet adni az életét az Úrnak, és szabaddá lehet lenni. Ráadásul aki börtönben van, azt nem nehéz meggyőzni arról, hogy bűnös, mert jogerős ítélet mondta ki ezt rá, csak arra van szüksége, hogy meglássa, Jézus Krisztusban van a szabadulása, nem az amnesztiában, vagy abban, hogy majdcsak letelik lassan az a pár év. Akik kint vannak, azok sokszor meg vannak győződve, hogy ártatlanok. Az ilyeneknek először arra kell rádöbbenniük, hogy valójában csak az emberi igazságszolgáltatás gyengesége és következetlensége miatt vannak szabadlábon. Ez után kezdi keresni az ember a kiutat, és találhatja meg Jézusban.

Pál a legszabadabb rab volt, mert Jézusban volt, Jézus vezette lépteit, gondolatait, és a legfontosabb, amit birtokolhatott, a Jézussal való személyes és közvetlen kapcsolat, azt semmilyen motozás nem vehette el tőle, attól semmilyen börtönrendszabállyal nem foszthatták meg.

Befejezés

Nobody is perfect – mondják az amerikaiak, és igazuk van. Senki sem tökéletes. Mindenkinek a múltjában lehet sötét foltot találni. Nincs senki, aki mindig, minden helyzetben tökéletesen döntött, mindig jól cselekedett, mindent megtett, ami a módjában állt. És ez nem is baj. Ha az ember be tudja látni – mint Pál – hogy ez így van, és képes arra, hogy alárendelje magát az Úr akaratának, akkor mindez semmissé, lényegtelenné válik. Elég, ha az Úr Jézus tökéletes, ha Őhozzá kapcsoltad az életedet, és igyekszel neki engedelmeskedni, az Ő útján járni, akkor – mint Pál – az életed szabad lesz, nem a körülmények fognak uralkodni rajtad, hanem az Úr. Őnála jobbat pedig sehol nem találsz.

Prédikáció 2006. július 30.

Buenos Aires, 2006. július 30.

írta: Tóth L. Kristóf

lelkész

Lekció: ApCsel 23,1-11

Textus: ApCsel 23,1.11

Pál rátekintett a nagytanácsra, és így szólt: „Atyámfiai, férfiak, én teljesen jó lelkiismerettel szolgáltam Istennek, mind e mai napig.” ²Anániás főpap ekkor megparancsolta a mellette állóknak, hogy üssék szájon. ³Pál erre így szólt hozzá: „Megver téged az Isten, te meszelt fal! Itt ülsz, hogy ítélkezz felettem a törvény szerint, mégis a törvény ellenére azt parancsolod, hogy megüssenek?” ⁴Erre az ott állók ezt mondták: „Isten főpapját gyalázod?” ⁵Pál így válaszolt: „Nem tudtam, atyámfiai, hogy főpap.” Mert meg van írva: „Néped fejedelmét ne átkozd!” ⁶Mivel pedig Pál tudta, hogy egyik részük a szadduceusok, másik részük pedig a farizeusok közül való, így kiáltott a nagytanács előtt: „Atyámfiai, férfiak, én farizeus vagyok, farizeus fia; a halottak reménysége és feltámadása miatt vádolnak engem.” ⁷Mihelyt ezt mondta, vita támadt a farizeusok és a szadduceusok között, és a gyűlés véleménye megoszlott. ⁸A szadduceusok ugyanis az állítják, hogy nincs feltámadás, sem angyal, sem lélek, a farizeusok pedig vallják mindegyiket. ⁹Erre nagy kiáltozás támadt, a farizeuspárti írástudók közül néhányan felállva hevesen vitatkoztak, és így szóltak: „Semmi rosszat sem találunk ebben az emberben. Hátha Lélek szólt hozzá vagy angyal?” ¹⁰Mivel a felfordulás egyre nagyobb lett, az ezredes attól félve, hogy Pált széttépik, megparancsolta, hogy a csapat menjen le, ragadja ki őt közülük, és vigye a várba. ¹¹A következő éjszaka pedig odaállt Pál mellé az Úr, és ezt mondta: „Bízzál, mert ahogyan bizonyságot tettél az én ügyem mellett Jeruzsálemben, úgy kell Rómában is bizonyságot tenned!”

Cím: A szolgálat jutalma

Bevezetés

Kedves Barátaim! Amikor egy ember megtér, és a Názáreti követője lesz, korábbi kapcsolatai szükségképpen megszakadtak. Nem azért, mert az Úr meg akarja szakítani, nem is azért, mert ő maga, hanem azért, mert azok mind a múlt bűnös életéhez kötődtek. Bizony, sokan úgy járnak, hogy amikor megtérnek, környezetükben magukra maradnak. A szülő, a férj, a feleség, a barát, barátnő nem örül a változásnak, mert érzi, hogy neki is meg kellene térnie. A frissen megtért ember pedig gyakran csak két dolog közül választhat: vagy rokonainak, barátainak mond búcsút, vagy Istennek fordít hátat. Hálát adok Istennek, hogy amikor megtértem, nem maradtam teljesen egyedül. Bár a barátaim erősen kiszelektálódtak, és a rokonaim közül a legtöbben ma is kedves, nem közveszélyes idiótának tartanak a hitem miatt, azért maradtak körülöttem olyanok, akik nem állítottak válaszút elé: vagy ők, vagy Isten, és nem is maradtak el lassan. Lehet, hogy Pál egyedül maradt. Mert azzal, hogy megtért, és a Názáreti követője lett, az ő korábbi kapcsolatai is szükségképpen megszakadtak, hiszen vallásos környezete gondolkodásának gyökerével fordult szembe, amikor Jézussal találkozott.

Pál apostol végül eljutott a Nagytanácsba. Valószínűleg nem éppen úgy, ahogy azt zsenge farizeusgyerekként a jesivában – a zsidó népiskolában – álmodozva elképzelte. Mert most éppen azon az oldalon áll, ahol nem kellemes, ahová a vizsgálat tárgyát, a vádlottat szokás állítani. Felette nagy tekintélyű, díszes kabátos előkelőségek, körülötte a nem vele rokonszenvező buzgó vallásos férfiak. Közöttük akár rokonai, jó ismerősei, egykori barátai. De tudja, hogy jó oldalon áll, akkor is, ha vele szemben főpap, az oldalán viszont az Úr!

Ráadásul kihasználja azt a lehetőséget, amit a múltja nyújt: jól ismeri a törvényeket, és amikor arcul csapatják, helyesen jön ki a konfliktushelyzetből. A főpap ugyanis – ha nem volt az ember személyes ismerőse – nem volt felismerhető a ruházatáról. Így azonban Pál tanúságát adhatta bibliai ismeretének, és az Írás iránti alázatának, hiszen bocsánatkérésként előhozza a nép vezetője átkozásának testamentumi tilalmát, mely ma is érvényes, noha egyes magukat keresztyénnek nevező személyek sportot űznek a nép vezetőinek (köztársasági- vagy miniszterelnök, püspök, lelkész, gondnok stb.) átkozásából. És azzal is tisztában van Pál, hogy milyen a vádlók összetétele. Fele farizeus, fele szadduceus. Fele hisz a feltámadásban, ha Krisztuséban nem is, a másik fele nem. És ezeket úgy lehet gondolkodásra késztetni, hogy vitát provokál közöttük. Nem tudjuk, hány szadduceus és farizeus értette meg Jézus feltámadásának örömhírét, de Pál megtette a magáét, és az Úr is elégedett volt az eredménnyel. És megjutalmazta Pált. Azzal, hogy Rómába kellett mennie hirdetni az igét. Egy klasszikus keresztyén mondás a mai prédikáció címe: A jól végzett szolgálat jutalma még több szolgálat.

1. Mi a szolgálat?

A rendőr, a katona, a mentős, vagy az éjjeliőr szolgálatba jár, az esztergályos, a bányász, az adószakértő és a bankpénztáros munkába. Mi a különbség közöttük? Szoktunk hivatásos gépkocsivezetőről beszélni, de furcsán hangzik, ha azt mondjuk, hogy hivatásos varrónő. Pedig mindkettőben létezik amatőr, azaz műkedvelő is. Mi tesz egy tevékenységet szolgálattá, ha a katona és a bányász is azt a feladatot végzi el, amit a főnöke előír a számára? Nem tudom. Fogalmam sincs, hogy mi a válasz ezekre a kérdésekre. Azt viszont tudom, és remélem ti is tudjátok – ha nem, akkor most megtudhatjátok –, hogy mi a szolgálat a keresztyénségben. Minden tevékenység, amit az Úr Isten dicsőségére végzel. Egy keresztyén ebből következően nem mondhatja, hogy megyek szolgálatba, mert ha az Úré az élete, akkor minden egyes pillanata az Úr szolgálata. Legyen éppen krumplipucolás, kertészkedés, tanulás vagy sportolás, Isten dicsőségére.

Az 1924-es párizsi olimpián, 400 méteres síkfutásban indult egy Eric Lydell nevű skót baptista lelkész. Ő volt az, aki azért váltott távot (az eredeti távja 800 méter volt) mert nem volt hajlandó az Úr napján, vasárnap selejtezőfutamon rajthoz állni. Helyette a párizsi angol nyelvű baptista gyülekezetben prédikált. Bizonyságtételében arról beszélt, hogy neki gyorsaságot adott az Úr, amikor fut, érzi, hogy Jézus gyönyörködik benne, és hogy a futóversenyeken elért eredményeivel az Ő dicsőségét kívánt hirdetni. Nem csak prédikált ez az ember, hanem futott is, mindkettőt szolgálatként. Mondanom sem kell, abban az évben ő nyerte meg az olimpiai bajnokságot 400 méteren. De van frissebb példa is. Az ideit megelőző futball világbajnokságot a brazil válogatott nyerte meg, a németek ellen vívott döntő után az egész csapat imádkozott, és hálát adott Istennek. S hogy végül is a focinál maradjunk, a Fradi focistája, Gera Zoltán is újjászületett keresztyén, aki tehetségével az Úr dicsőségét hirdeti, gúnyolódások kereszttüzében is.

Nem a látványos szolgálat a legértékesebb! Sokszor egy-egy csendben imádkozó szolgálatának nagyobb hatása van, mint a legforróbb és legtüzesebb prédikációnak. Nem egyszer többet ér pár erős kar, amely rendbe teszi a templomkertet, mint száz kötet bibliamagyarázat. Ne feledd: minden lehet szolgálat, amit az Úr dicsőségére teszel!

2. A szolgálat gyarapodása

Mindannyian jól ismerhetnénk a talentumokról szóló jézusi példázatot, amely a Máté evangéliuma 25. fejezetében, a 14-30. versekben található. Az öt talentumot kapott szolga tíz, a kettőt kapott négy talentumot adott vissza hazaérkező urának, míg az, amelyik egyet kapott, egyet is adott vissza. Az előbbiek kaptak dicséretet, míg az utóbbi büntetést. Ráadásul a tíz talentumos még megkapta a kilökött társának az egy talentumát is, tehát a jól végzett munka gyümölcseként még nagyobb felelősség hárult rá. Vajon mit gondolt ez a szolga? Azt, hogy a manóba, még több munkám lesz, hát kellett ez nekem? Vagy inkább azt, hogy de jó, az uram büszke rám, megdicsért és még nagyobbat bízott rám! Inkább az utóbbit, hiszen ha sikerült megdupláznia a rábízott pénzt, ez neki is önbizalmat adott, és lökést arra, hogy a többivel is sikeres legyen.

Pálnak sok adatott, hiszen farizeusként folytatnia kellett a családi hagyományt, ráadásul, mint római polgár, olyan lehetőség volt a kezében, amellyel sokakat az Úrhoz vezethetett. Élete elején rosszra használta a neki adatott javakat, és amikor Damaszkusz felé mentében az Úr megállította és számadásra kényszerítette, azt kellett lássa, hogy nemhogy nem gyarapította azt, amit az Örökkévaló neki adott, hanem még el is vesztegette hiábavalóságokra, rossz dolgokra. De kapott új lehetőséget, és nyugodtan mondhatjuk, hogy igen meggyarapította a talentumokat. Látjuk, hogy először Damaszkuszban, majd Jeruzsálemben tett bizonyságot, aztán Barnabás oldalán az antiokhiai misszió munkatársaként szolgált, később a misszió vezetője lett, sok-sok gyülekezet alapító apostola. Ezt követően a Nagytanács előtt, római helytartó előtt tett bátran hitvallást, majd pedig Rómába, az akkori világ centrumába kellett mennie, hogy ott is elvégezze feladatát. Minden egyes új feladat magasabb felelősséggel járt, látható tehát, hogy Pál életében többször járt úgy, hogy a neki adatott talentumokkal hűségesen bánván másokét is megkapta ráadásnak, és azokkal is hűségesen bánt.

Megtapasztalhatta. hogy a jól végzett szolgálat jutalma még több szolgálat.

3. A te szolgálatod

Vannak, akik megbotránkoznak azon, hogy az Istennek szolgálni akarók jutalma az, hogy még több megterhelést raknak a vállukra. Emberileg nézve ez valóban igazságtalan. Vagy mégsem? Ha többen cipelnek egy-egy nehéz terhet, akkor nem azok hordják a javát, akik a legerősebbek? És ha valaki rosszul végez el egy feladatot, annak újra azt a feladatot fogják adni? Nem! Ha jól végezte el az adott munkát, akkor újra megkapja, és valószínűleg magasabb szinten.

Azon viszont bátran megbotránkozhat bárki, amit most fogok mondani. Akit visszarettent a szolgálattól az a tudat, hogy ha jól végzi el, akkor még több és még nehezebb feladatot fog kapni Istentől, az nem alkalmas semmilyen szolgálatra. Aki pedig nem hajlandó szolgálni, az nem érdemli meg a keresztyén nevet, hiszen ez Krisztust követőt jelent, márpedig Jézus Krisztus egész élete szolgálat volt, a megszületésétől a kereszthalálán és feltámadásán át a mennybemeneteléig. Sőt, azóta a trónteremben is szolgál.

Gondolkodj el magadban, és válaszd ki, hogy az ezerféle szolgálat közül melyiket végeznéd szívesen a gyülekezetben, illetve a keresztyének közösségében. A prédikálástól az imádkozáson és böjtölésen át a lapátolásig minden belefér, ami végezhető Isten dicsőségére. Mert például az adócsalás, az okirat-hamisítás, vagy a pedofília nem végezhető Isten dicsőségére, sőt! Tehát most gondold végig, mit vagy hajlandó vállalni! (szünet)

És most tedd ezt félre! Azt kérd Istentől, hogy olyan szolgálatra hívjon el, amelyre Ő alkalmasnak tart, és ne olyat könyörögj ki Tőle, amelyre te alkalmasnak tartod magad. Mert abból semmi jó nem sülhet ki!

Befejezés

Befejezésül ne feledd, hogy a szolgálat: jutalom. Mindaddig, amíg nem annak érzed, valami baj van. Vagy a motivációddal, vagy a hiteddel, vagy a végzett feladattal. Ha tehát nem érzed jól magad abban a szolgálatban, amelyet végzel, vizsgáld felül mindezeket! És ne feledd a Lukács 12,8-9-ben megírtakat („Mondom nektek: ha valaki vallást tesz rólam az emberek előtt, az Emberfia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt. ⁹Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom az Isten angyalai előtt.”)!

Prédikáció 2006. július 23.

Úrnapi Igehirdetések

Buenos Aires, 2006. július 23.

Írta Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: ApCsel 20,1-16

Textus: ApCsel 20,7-12

Miután megszűnt a zavargás, magához hívatta Pál a tanítványokat, bátorította őket, és elköszönve tőlük elindult Macedóniába. ²Bejárta annak tartományait, számos beszédben intette őket, majd elment Görögországba. ³Három hónapig tartózkodott ott, mivel azonban a zsidók merényletet terveztek ellene, amikor hajóra akart szállni Szíria felé, úgy döntött, hogy Macedónián át tér vissza. ⁴Elkísérte őt a béreai Szópatér, Pirrosz fia, a thesszalonikaiak közül pedig Arisztarkhosz és Szekundusz, a derbéi Gájusz és Timóteus, valamint az ázsiai Tükhikosz és Trofimosz. ⁵Ezek előre mentek, és Tróászban vártak ránk. ⁶Mi pedig a kovásztalan kenyerek napjai után elhajóztunk Filippiből, és öt nap múlva érkeztünk hozzájuk Tróászba, ahol hét napot töltöttünk. ⁷A hét első napján pedig, amikor összegyűltünk, hogy megtörjük a kenyeret, Pál prédikált nekik, és mivel másnap már el akart utazni, a tanítást egészen éjfélig meghosszabbította. ⁸Elég sok lámpás volt abban a felső szobában, ahol együtt voltunk. ⁹Egy Eutikhosz nevű ifjú pedig, aki az ablakban ült, mély álomba merült, mivel Pál sokáig prédikált, és az álomtól elnehezülve leesett a harmadik emeletről, úgyhogy holtan szedték fel. ¹⁰Ekkor Pál lement, ráborult, átölelte, és ezt mondta: „Ne zajongjatok, mert a lelke benne van.” ¹¹Azután felment, megtörte a kenyeret, evett, és még sokáig, egészen virradatig beszélt hozzájuk, majd útnak indult. ¹²A fiút pedig élve hozták fel, és egészen megvigasztalódtak. ¹³Mi pedig előre mentünk, és hajóra szállva Asszoszba utaztunk, hogy ott vegyük fel Pált, mivel így rendelkezett; odáig ugyanis gyalog akart jönni. ¹⁴Amikor aztán Asszaoszban ránk talált, felvettük a hajóra, és Mitilénébe mentünk. ¹⁵Onnan tovább hajóztunk, és a következő napon eljutottunk Khiosz elé. Másnap befutottunk Számoszba, az ezt követő napon pedig elmentünk Milétoszba. ¹⁶Pál ugyanis már előzőleg úgy döntött, hogy Efezus mellett csak elhajózik, hogy ne kelljen időt töltenie Ázsiában. Sietett, hogy lehetőleg pünkösd napjára Jeruzsálembe érkezzen.

Cím: Az Isten szava életereje

Bevezetés

Kedves Barátaim! Köszöntelek benneteket a hét első napján! Lám-lám sokan felkapják a fejüket, hiszen a hétvége kellős közepén vagyunk. A hét azonban nem hétfővel kezdődik. Ha visszagöngyölítenénk a naptárakat egészen a teremtésig, akkor látnánk, hogy az első nap bizony a vasárnap volt – bár akkor szinte senki nem nevezte még így. A hetedik nap ugyanis, amelyen az Úr megpihent teremtő munkája végeztével, a szombat volt, melynek neve is mutatja funkcióját: a Nyugalom (héberül Sabbát). Az első keresztyének – éppúgy mint a többiek, mind a mai napig – nem a sabbatot, a hetedik napot ünnepelték, hanem az Úr Jézus feltámadását, ami – mint azt mindenkinek, aki valaha tanult hittant, tudnia kell – a hét első napján történt. Az ünnep úgy nézett ki, hogy a keresztyének hajnalban összegyűltek, és együtt imádkoztak, majd elmentek dolgozni – a hét első napja munkanap volt! – majd este újra összegyűltek, prédikációt hallgattak és úrvacsoráztak. Ezért nem volt olyan furcsa nekik az úrvacsora szó, mint a mai kor hittanosának, aki megkérdezi, hogyan lehet vacsorázni délelőtt tíz órakor? Az esti alkalomnak nem volt különösebb kötöttsége, ha jó volt együtt lenni, volt mondanivalójuk, imádkozni valójuk, vagy ha áldott szolgálatú prédikátor, vagy evangélista, netalán egy apostol meghallgatására és kikérdezésére volt lehetőség, akkor akár hajnalig is együtt maradtak.

Egy ilyen keresztyén összejövetelre hívták meg Pált, hogy számoljon be a misszió munkájáról, és hogy magyarázza nekik az Igét. Nyugodtan állíthatjuk, hogy senki nem nézett a karórájára, de csak azért, mert azt csak másfélezer évvel később találták fel. Biztos volt, aki elfáradt, nem tudott figyelni, de többen voltak olyanok, akik elhatározták, hogy kihasználják a lehetőséget, hogy az antiohkiai misszió vezetőjét hallgassák meg. Vajon miért volt ez nekik fontos? Azért, mert már megtapasztalták, és újra meg akarták tapasztalni az Isten Szavának életerejét!

1. Az Isten Szava: a prédikáció

A reformáció egyik alapvető kijelentése volt a kor tudományos nyelvén, latinul így hangzó mondat: Preadicatio verbi Dei est verbum Dei. Magyarul: Isten Igéjének hirdetése Isten Igéje. Ez azt jelenti, hogy amikor valaki a Bibliát magyarázza, természetesen megfelelő isteni és emberi felhatalmazás birtokában, akkor, amit mond, az Isten kijelentésének számít. Nem a prédikátorok dicsőségét szolgálja ez, hanem annak az aláhúzását, méghozzá vastagon, hogy az igehirdetés nem emberi beszéd, hanem véresen komolyan veendő isteni üzenet. Nem azért, aki a lelkész, vagy prédikátor, nem azért, amilyen diplomája van, nem azért, amit mond, hanem azért, mert az Isten maga szól rajta keresztül. Nem mindig és nem minden prédikátoron keresztül, csak akkor és azokon, amikor és akik engedik a Szent Léleknek, hogy keresztüláramoljon rajtuk.

Isten sokféle más módot is találhatott volna arra, hogy eljuttassa az üzenetét az emberekhez. Óriásplakátot, tévéreklámot, mensaje de texto-t, correo electronico-t és hasonlókat. Ő mégis azt választotta, hogy leíratott sokmindent egyes emberekkel, majd rávett másokat, hogy ezeket a leírt dolgokat megmagyarázzák. Teljesen ősi, analóg módszerekkel, egyik ember a másiknak. Mégis mind a mai napig ez a leghatékonyabb módszer arra, hogy azt továbbadjuk, ami ránk bízatott. Miért? Mert ez a hiteles, és mert amit mi hirdetünk, az nem avul el, nem cserélik le hetenként, nem romlik el és nem derül ki később a rejtett hibája. Amit Isten üzen nekünk az maga az igazság, a kegyelem és a szeretet. Ebből pedig soha nem elég. Aki már megérezte, megértette és befogadta az Isten igazságát, kegyelmét és szeretetét, annak nem válik unalmassá az ezekről szóló bizonyságtétel, még ha órákig, esetleg napokig tart is. Aki viszont még nem ismerte meg az Istent, az már az első öt perc után a karóráját nézegeti. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy tartsd vissza az óranézési ingeredet, hanem azt, hogy figyelj arra, amit Neked mondani akar az Úr. Minél jobban figyelsz, annál hamarabb megérted Őt, és annál hamarabb szabadulsz. No nem a templomból, hanem a bűneidtől és a haláltól!

2. Az Isten Szava: a megtört kenyérben

Egy fiatalember halálát okozta a hosszú prédikáció! Ez lehetne egy bulvárlap szalagcíme az eset kapcsán. Pár éve az újságnak csak vaskos jóindulattal nevezhető nyomdatermékek címlapján hirdették, hogy egy angliai Forma-1 futamot egy őrült hittérítő zavart meg. A cikk nem a férfi – akinek módszereivel egyébként nem teljesen értek egyet – mondanivalóját tartotta fontosnak, hanem annak ecsetelését, hogy a biztonságiak hogyan teperték le és vitték ki. Hogy Isten szeret és térj meg minél előbb, a mai sajtót nem érdekli. Pál cselekedete Eutikhosz halála után meglepő. Nem támasztja fel, mint Elizeus a sapertai özvegy gyermekét, vagy Jézus Jairus leányát. Visszatér az eredeti foglalatosságához, az úrvacsorához. Érzéketlen lenne? Nem. A reformáció egyik másik alapköve az, hogy Isten Igéjének több megjelenési formája van: a hirdetett Ige, ami a prédikáció. A testet öltött Ige, aki Jézus Krisztus. Az írott Ige, ami a Biblia. És a látható Ige, amik a sákramentumok, a keresztség és az Úrvacsora. Az Úrvacsora egyszersmind igehirdetés is. Emlékeztek a szereztetési Igére: az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön. Ezért az üres Úrasztala is beszél: itt kellene lennie a kenyérnek és a bornak, melyek a bűnbocsánat szentségét hirdetik. Pál tehát folytatja az igehirdetést a prédikálás után a kenyér megtörésében.

Amíg a prédikációnak számtalan alapigéje, kiindulópontja és mondanivalója lehet, addig az úrvacsorának csak egy. Jézus Krisztus halála a mi bűneink miatt, és az ebből fakadó bűnbocsánat. És ez annyira fontos, hogy Pál nem hagyta félbe. Az igehirdetés ugyanis csak akkor ér célba, ha bűnbánatot és bűnbocsánat-elnyerést eredményez. Aki ma úgy megy haza innen, hogy nem bánta meg bűneit, és nem értette meg, hogy Jézus vére megtisztította ezektől, az hiába jött. Ezért folytatja Pál. A többiek üdvösségéért, nehogy szétszéledjenek bűneik elrendezése nélkül. Eutikhosz – bár tudom, hogy ez morbidnak hangzik – már nem megy el, az ő ügye ráér. A kitartásnak azonban van egy feltétele, mégpedig az Istennel való kapcsolattartás.

3. Az Isten Szava: Eutikhoszban

Meghalok, olyan hosszan beszél ez a pap! Tegye fel a kezét az, akinek soha, semmilyen körülmények között nem fordult meg a fejében semmi hasonló. Ígérem, nem sértődöm meg. Hiszen Pál apostol is nagyon hosszan beszélt. Három-négy órán át prédikált. Képzeljétek magatokat az ottani gyülekezet helyébe! Hogy bírták ki? Amikor 20-30 perc vasárnapról vasárnapra bőven elég! Eutikhoszt nyilván nem villanyozta fel annyira Pál igehirdetése, hogy ébren maradjon a végére. Hogy az egész napi munkától volt fáradt, vagy egyszerűen unta a hosszú beszédet, nem tudjuk. Nem is lényeges. Nincs műszer, amellyel ki lehetne mutatni, hogy ki mennyit értett meg a prédikációból. Lehet, hogy aki 11 órakor szinte szórul-szóra fel tudja idézni, mit mondtam, egy órakor már egy betűre sem emlékszik, és lehet, hogy aki faarccal ülte végig az Istentiszteletet, amikor olyan helyzetbe kerül, hogy szüksége lesz az Igére, beugrik neki. A lényeg az, hogy míg Pál az életről, Krisztusról prédikált, egy ember meghalt. Nem támadtak fel a halottak a prédikáció hatására, sőt, éppen ellenkezőleg!

A történet azonban nem ezzel ér véget. Miközben egyesek már hozzákezdtek Eutikhosz siratásához, Pál folytatja szolgálatát, elhallgattatja a siratókat, megtöri a kenyeret, és ez által kihirdeti a környéken az élet uralmát. Ez az ugyanis, ami történt. Nem mentőkért rohant Pál, nem siránkozott, hanem oda fordult, ahol az élet ered. Hirdette az életet. A halál ugyanis a Sátán műve. A fiatalembernek még nem jött el az ideje, a Gonosz akarta az ő halálával megzavarni az Istentiszteletet, és kétségek közé taszítani a keresztyéneket. Pál azonban tudta, mi a teendő, kihirdette szóval és a kenyér megtörésével az élet uralmát, és ez keltette újra életre Eutikhoszt.

Befejezés

Megjelent az Isten Szava a prédikációban, a kenyér megtörésében és Eutikhosz életében. Ott és akkor. Itt, a Buenos Airesi magyar református templomban megjelenik-e Isten Szava a prédikációban. Hiszem, hogy igen. Megjelenik-e a kenyér megtörésében? Ha annak ellenére, hogy ma nincs kenyér és bor az Úrasztalán, megbánod bűneidet és elfogadod Jézus vérét, akkor igen. Egyébként nem. És ha mindezek megtörténnek, akkor a te életedben is megjelenik Isten Szava, életereje.

Prédikáció 2006, július 9.

Úrnapi Igehirdetések

Buenos Aires, 2006. júlus 9.

Írta Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: ApCsel 14,1-18

Textus: ApCsel 14,21-28

Miután hirdették az evangéliumot ebben a városban, és sokakat tanítvánnyá tettek, visszatértek Lisztrába, Ikóniumba és Antiókhiába. ²²Erősítették a tanítványok lelkét, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben, mivel sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten országába. ²³Miután pedig gyülekezetenként elöljárókat választottak nekik, böjtölve és imádkozva az Úrnak ajánlották őket, akiben hittek. ²⁴Azután Pizidián áthaladva eljutottak Pamfiliába, ²⁵hirdették az igét Pergében, és lementek Attáliába. ²⁶Innen Antiókhiába hajóztak, ahonnan az Isten kegyelmébe ajánlva indították el őket a most elvégzett munkára. ²⁷Amikor megérkeztek, összehívták a gyülekezetet, és elbeszélték, milyen nagy dolgokat tett velük az Isten, és hogy kaput nyitott a pogányoknak a hitre. ²⁸Aztán elég sok időt töltöttek ott a tanítványokkal.

Cím: A misszió 3 ismérve

Bevezetés

Amikor egy hete utoljára beszéltem előttetek Saulról, még csak egy frissen megtért farizeus volt, aki közlegényként kezdett szolgálni az antiokhiai gyülekezet Barnabás által vezetett missziójában. Most pedig már majdnem istenként látjuk viszont. Akik ismerik Pál életútját, tudják miről beszélek. A kisázsiai Lisztrában járva Barnabás és Pál meggyógyítanak Jézus nevében egy béna lábú férfit. Ennek következményeként a pogány – tehát nem zsidó – helybéliek az olümposzi istenek küldöttjének képzelik őket, Barnabást Zeusznak, Pálról pedig azt képzelik, hogy Hermész, a szóvivő, sőt, még áldozatot is akartak bemutatni nekik. A két keresztyén természetesen nem hagyja tévedésben őket, felvilágosítják a lisztraiakat, hogy ők is csak emberek, nagy nehezen az áldozásról is sikerül lebeszélniük őket, viszont nem szalasztják el a kínálkozó lehetőséget, hogy arról tegyenek tanúbizonyságot, aki küldte őket, és aki szemben Zeusszal és Hermésszel, valóban Isten, méghozzá az Örökkévaló, teremtő Isten. És aki nem kíván áldozatot, hiszen Jézus Krisztus már megtette, és ez elegendő.

A régi vallásosság hívei azonban, néhány vándor bajkeverővel megerősítve fellázították Pálék ellen a helyieket, akik aztán köveket ragadtak, és agyon akarták verni az apostolokat. Ez kevés híján sikerült is nekik, hiszen Pált halottként vitték ki a városból. Amikor azonban keresztyénné lettek – mert azért páran Lisztrában is akadtak – körbevették őt, felkelt és továbbment.

Miután azonban Derbében – és ez már a mai igénk első verse – sokan tanítvánnyá lettek, visszatértek a nevezetes városban, Lisztrába, és folytatták, ahol abbahagyták.

A korábbiakban már leírt antiokhiai misszió szolgálatának sarkalatos vezérelvei voltak. Például az, hogy nincs pótolhatatlan ember. Nem a szolgálatban töltött idő, nem az emberi tulajdonságok határozták meg, hogy ki mivel szolgál a misszióban, hanem az Isten elhívása és felhatalmazása. Így lett Pálból vezető. A mai igében láthatunk három további vezérelvet, amely segítségével a misszió akkor olyan hatalmas munkát tudott elvégezni, ami mai szemmel elképesztő. Egy szűk emberöltő alatt – természetesen a többi missziókkal karöltve, de a munka oroszlánrészét magukra vállalva – elterjesztették az Úr Jézus feltámadásáról szóló örömhírt. Ha ezeket megfigyeljük, egyéni életünkben, de a gyülekezet életében is mélyreható változást okozhat az Isten szava!

1. Kitartás

A Ceausescu-rendszer Romániában sok evangéliumi keresztyén embert börtönbe csukatott, sokat kényszermunkára küldött a hírhedt Duna-deltai koncentrációs táborokba. Egy prédikátor odakerülvén azonnal a Bibliáról, Jézusról és a kegyelemről kezdett beszélni a cellatársainak. A pribékek megtiltották neki, majd amikor nem engedelmeskedett a parancsnak, kirángatták társai közül, elvitték és a szó szoros értelmében félholtra verték. Amikor visszahozták a zárkába, ájult volt. Negyedórákig tartott, mire magához tért a verés okozta kábulatból, de amint fel tudott állni, folytatta a hitvallást. Erre újból elvitték, megverték, és ájultan hozták vissza. Amikor eszmélete visszatért, így szólt a rabtársakhoz: „No, hol is hagytam abba az előbb?” – és folytatta. Nem tudták elhallgattatni, csak úgy, hogy megölték.

Barnabásnak és Pálnak nehéz munkája volt Lisztrában, komoly erőfeszítéseket kellett tenniük, a városban tartózkodásuk azonban mindent egybevetve csúfos kudarccal végződött. Pál számára különösen, hiszen nyilván csak az Úr keze mentette meg a haláltól. Joggal mondhatták volna azt, hogy Lisztrát egyszer s mindenkorra törölni kell a keresztyén misszionáriusok térképéről. Emberileg meg is lehetett volna őket érteni. Csakhogy akik az Úréi, azok nem hátrálhatnak meg. Ha azok, akik engem próbáltak az Úrhoz vezetni, feladták volna az első, vagy akárhányadik nehézség láttán, én most nem vagyok itt, sőt, lehet, hogy életben sem. Nagyon valószínűnek tartom, hogy Barnabás és Pál nem lelkesen, ugrándozva mentek vissza Lisztrába, de visszamentek. Szokták mondani, hogy valaki az Istennek sem akar megtenni valamit. Nos, ez a két odaszánt keresztyén megtette. Senki másnak nem tették volna meg, de Istennek megtették. Kitartottak.

2. Böjt és ima

A kitartásnak azonban van egy feltétele, mégpedig az Istennel való kapcsolattartás. A háborúban az előrenyomuló csapatoknak hallatlanul fontosak az utánpótlási vonalak. Oroszországot azért nem sikerült sem Napóleonnak, sem Hitlernek legyőzni, mert a főváros alá ért támadók mögött a nem reguláris harcosok – gerillák, partizánok – lehetetlenné tették az élelem és lőszer utánpótlást. A keresztyén embernek is fontos az utánpótlás, bár ebben az esetben nincs szerepe a távolságnak, csak annak, hogy az ember kész és hajlandó legyen kapcsolatban maradni az Úrral. Ha ezt megteszi, nincs baj. Ha nem, hamarosan kimerülnek a tartalékai, és elgyengülve az ellenség csapásaitól összeomlik, és vereséget szenved.

Ami a háborúban a rádió és az utánpótlás, az a keresztyén embernél a böjt és az ima. Böjtölés közben az ember számára más lesz fontos, mint addig. Az étkezés, vagy más mindennapos tevékenység elhagyása felszabadítja az elmét és a szellemet arra, hogy még jobban oda tudjon figyelni Istenre. Aki pedig Istenre figyel, megkapja tőle a vezetést arra, hogy merre menjen, mit tegyen, mit mondjon. Az imádság pedig arra szolgál, hogy minden problémát meg lehessen beszélni az Úrral, mindenben segítséget lehessen kérni tőle. A böjt azért nem fogyókúra, és az ima azért nem meditáció, vagy gondolkodás, mert Istennel vagyunk kapcsolatban ennek során.

Azok a keresztyének, akik gyakorolják mindkettőt, hatékonyabban tudnak Istennek szolgálni, mert folyamatos kapcsolatban vannak vele. Nyitottak arra, hogy meghallják és megértsék, mit akar mondani az Úr nekik egy adott helyzetben. Barnabás é Pál megtették ezt, felvették a kapcsolatot az Úrral, aki felkészítette őket arra, hogy visszamenjenek Lisztrába, és eredményes szolgálatot végezzenek. Ha más eredménye nem is lett volna ennek a visszatérésnek, csak annyi, hogy a kövező sokaság és a lisztrai nép láthatta, hogy ezek a keresztyének nem hátrálnak meg, és mondhatták: „Miután majdnem agyonvertük egyiküket, még vissza mernek jönni!?!” Talán páran elgondolkodtak, hogy ha ezek ennyire elszántak, mégis lehet valami ebben a Jézus feltámadása-történetben. Talán a Buenos Airesiek közül is páran elgondolkodnak azon, hogy ez a lelkész már több mint húsz hónapja beszél elszántan a megtérésről, talán mégis lehet benne valami, hogy mindenkinek meg kell hoznia a tudatos döntést, és nem elég reformátusnak születni, egyházadót fizetni és egyszer-egyszer eljönni Istentiszteletre.

3. Testvéri közösség

A keresztyénség soha nem volt széles rétegek vallása. Akkor sem, ha a középkorról úgy szoktak beszélni, hogy egész Európa keresztyén volt. Ez csak annyiban lehetett igaz, hogy a civilizált mórokat az analfabéta katolikus csapatok kiszorították Spanyolországból, a zsidókat pedig gettókba kényszerítették. A többiek pedig, ha akartak, ha nem, kénytelenek voltak megkeresztelkedni és misére járni. A reformáció után pedig sok helyen érvényesült a cuius regio, eius religio – akié a hatalom, azé a vallás - elve, tehát a katolikus földesúr jobbágya katolikus volt, akkor is, ha nem, a protestánsé protestáns, akkor is, ha nem. Az emberek állhatatlanságára jó példa a 16. századi Kolozsvár, amely tíz év alatt háromszor váltott vallást. Katolikusból református lett, majd Dávid Ferenc hatására unitárius, Dávid elüldözése után újra református, egy részük pedig az ellenreformáció nyomására visszatért katolikusnak.

Az igazi, bibliai keresztyénség mindig kis, testvéri közösségekben jelent meg. Az első században, Pál idejében éppúgy, mint akár manapság. Mert csak úgy tudunk igazán közösségben lenni, ha ismerjük is a másikat. Tudunk együtt imádkozni, böjtölni, és hordozzuk a másik terhét. De még ennél is fontosabb, amit az antiokhiai missziótól eltanulhatunk. Az, hogy a szolgálatnak mindenki a részese volt. Barnabás és Pál visszatértek a bázisra, hogy beszámoljanak, mit végzett rajtuk keresztül az Úr, és hogy mit szúrtak el. Ugyanis ez nem Barnabás és Pál missziója volt, hanem a gyülekezeté. Azoké is, akik soha az életben nem tették ki a lábukat se Antiokhia határán kívülre. Minden egyes keresztyén hordozta a terheket imádságban, sőt, a pénztárcájába való belenyúlásban. Magyarországon az elmúlt tizenöt évben az átlagos református egyházfenntartói járulék hétszeresére nőtt, miközben a benzin ára közel hússzorosára, a kenyérért pedig közel harmincszor annyit kell fizetni. Az ellenreformációt túlélte sok gyülekezet, két világháborút megúsztunk, és most csődbe jut a közösség, mert az emberek szívesebben költenek évente közel 18000 Ft-ot újságra, mint kétezret az Isten igéjének hirdetésére?

De nem arra akarlak benneteket bíztatni, hogy adakozzatok, hanem arra, hogy imádkozzatok, böjtöljetek, tartsatok bűnbánatot, térjetek meg. Mert ez a testvéri közösség kulcsa. E nélkül pedig semmit nem ér semmilyen gazdagság!

Befejezés

Barnabás és Pál majdnem kétezer éve halott. Az Antiokhiai gyülekezetről semmi hírünk. Bár a város létezik, a múltkor tévedtem, amikor azt állítottam, hogy csak romváros. Hatay néven Törökország egyik legdélebbi városa. Az arabul Antakya nevű település a térképen megtalálható. De a Buenosi gyülekezet létezik. Itt vannak újjászületett keresztyének, akiknek a szívügyük a misszió. Te vajon közöttük vagy-e? Ha igen, könyörögj az Úrhoz az Ige terjedéséért, imádkozz és böjtölj, hogy az igehirdetések, bizonyságtételek minél eredményesebbek legyenek. Ha pedig még nem tértél meg, de rettegsz a haláltól és szeretnéd megkapni bűneidre a bocsánatot, akkor ne késlekedj, gyere most Jézushoz! Lehet, hogy már nincs sok időd arra, hogy ezt megtedd, de most itt az alkalom.

A Gyülekezet alkalmai

-Templomunkban (Cap. Ramón Freire 1739, Belgrano, Capital Federal) minden vasárnap délelőtt 10.00 órai kezdettel tartunk itt Istentiszteleteket magyar nyelven, minden hónap harmadik vasárnapján pedig spanyol nyelven. Ez utóbbi alkalmak alatt ifjúsági foglalkozás, utána pedig közös ebéd van. Zenei szolgálat is elhangzik ezeken az Istentiszteleteken. Az Istentiszteleteink nyilvánosak, minden érdeklődőt szeretettel várunk. Ugyanitt tartunk minden hónap első szerdáján délután 16.00 órától Bibliaórát.
-Minden páros héten szerdán délelőtt 11.00 órától a Szent István Öregotthonban is tartunk Istentiszteletet (Pacífico Rodriguez 1162, Chilavert, Provincia de Buenos Aires).
-Minden hónap utolsó szombat délutánján 17.00 órától a Hungária Klubban van magyar nyelvű Istentisztelet (Juncal 4250, Olivos, Provincia de Buenos Aires).