Úrnapi Igehirdetés, 2007. szeptember 16.

Buenos Aires, 2007. szeptember 16.

Írta Tóth L. Kristóf

lekész

Lekció: Máté 24

Textus: 1Péter 4,7-9

Mindennek a vége pedig már közel van: legyetek tehát bölcsek és józanok, hogy imádkozhassatok. ⁸Mindenekelőtt az egymás iránti szeretet legyen kitartó bennetek, mert a szeretet sok bűnt elfedez. ⁹Legyetek egymással vendégszeretők zúgolódás nélkül.

Cím: A szeretet és az utolsó idők

Bevezetés

Képzeld el, testvérem, hogy ülsz egy repülőgépen, ami épp harmincezer láb magasan repül az Atlanti óceán felett, amikor a pilóta bejelenti, hogy mind a négy motor meghibásodott, a Jumbo nem képes vitorlázni, úgyhogy óhatatlanul lezuhan. Körülbelül 10-15 perc van hátra a becsapódásig, ami minden valószínűség szerint az összes utas és a teljes személyzet azonnali halálával jár. Nincs semmi teendő, az életedből hátra lévő perceket kényelmesen ülve töltheted. Mire szánod ezt az időt?

Remélem, egyikünk se kerül ilyen helyzetbe a valóságban, és most nem is azért kérem, hogy gondoljátok végig, hogy ijesztgesselek benneteket, hogy esetleg ez járjon az eszetekben, amikor a legközelebb repülőre ültök, hanem azért, hogy egy kicsit belegondoljunk mindnyájan abba, hogy mi a legfontosabb az életünkben. Mi az, amit akkor tennénk, ha a rövides halállal kell szembenéznünk. Pánik? Félelem? Szomorúság? Vagy izgalmas várakozás az Úr előtt való megjelenésre? És mi az, amit addig még itt a földön (a levegőben) meg kell tenned? Megvallani bűneidet? Megbocsátani valakinek? Üzenetet küldeni szeretteidnek? Elmondani a melletted pánikoló utasnak, hogy a szívedben él Krisztus, és nem félsz a haláltól, és még ő is megtérhet Jézushoz a halála előtt?

Péter a kétezer évvel ezelőtti kisázsiai keresztyéneknek azt mondta: „Mindennek a vége pedig már közel van” . S ha akkor közel volt, akkor ma még közelebb. Nem tudjuk, mikor jön el az utolsó nap, mert ezt nem hozta tudomásunkra az Úr, de azt tudjuk, hogy egyre közelebb van, és hogy Jézus arra kéri, bíztatja az övéit, hogy legyenek mindig készenlétben. Éljenek úgy, hogy akármelyik pillanatban véget érhet az életük, és számot kell adjanak róla, hogy hogyan éltek a rájuk bízott lehetőségekkel, mennyire keresztyén életet éltek.

Ezt bizony nekünk is érdemes átgondolnunk. Nem úgy éljük mindennapjainkat, mintha nem is lennénk keresztyének? Nem feledkezünk meg arról, hogy lehetséges, hogy holnap már nem lesz? Hogy akár már ma meg kell állnunk az Úr ítélőszéke előtt? Nem halogatjuk életünk döntéseit, mondván, majd holnap? Nem jellemző ránk a keresztyénségünkben is a mañana-mentalitás?

1. Bölcsesség és józanság

Előbbi példánkban a zuhanó repülőgépen – azt gondolom – a legfőbb erény ez a kettő lenne: a bölcsesség és a józanság. És azt is gondolom, hogy a legritkább is. Mert ilyen helyzetben az ember hajlamos pánikba esni, elveszteni a fejét. Kisázsiai elődeink is nehéz helyzetben voltak – ha nem is egészen olyanban, mint a zuhanó gép utasai – ezért könnyen pánikba eshettek volna, talán estek is. Egyrészt szorongatták őket munkatársaik, családtagjaik, volt barátaik, hogy hagyják el ezt a Jézus nevű názáreti prófétát és térjenek vissza korábbi pogány életmódjukhoz, másrészt belül is elbizonytalanodtak, mert arra számítottak, hogy minden szép és jó lesz keresztyénként, és nem ez történt. Idegesek lettek, kapkodtak, futkostak tanácsért fűhöz-fához. Péter azonban lecsendesítette őket. Nyugodjatok meg! Gondoljátok végig a helyzetet, legyetek bölcsek és józanok. Bölcsek, akik készek tanulni. Mert nem az a bölcs, aki sokat tanult vagy sokat tud, hanem az, aki a rendelkezésére álló tudás alapján tud jó döntést hozni. És józanok, akik hideg fejjel, kapkodás nélkül, megfontoltan végrehajtják a döntést.

Istennek ugyanis terve van. Az Ő bölcs elgondolása alapján vezeti végig az emberiséget úgy en block a történelmen, és az egyéneket az életükön. Tervet megvalósítani pedig nem lehet csapongva, ide-oda kapkodva, megfontolatlanul. Isten nem kapkod. Jézus megfontolt. Sokan gondolják, hogy Jézus hirtelen felindulásból verte ki a kufárokat a templomból. Ezt a jelenetet tévesen teszik Virágvasárnapra egyesek. Valójában Jézus vasárnap bement a templomba, látta az árusokat, aztán kiment Betániába imádkozni, aludni, és másnap, az Atyával való egyeztetés után font kötélből korbácsot és takarította ki a templomból az oda nem illőket. Utána lehet nézni a Márk 11-ben. A keresztyénnek tehát bölcsnek és józannak kell lennie, főleg az utolsó napok közeledtével, hogy nehogy a Gonosz félrevezesse.

Imádkozni sem lehet Hűbele Balázs módjára. Ha valami gondod, bajod, konfliktusod van, akkor imádkozol, elmondod Istennek a helyzetet, és Ő segít. És már azzal, hogy nem ösztönből válaszolsz egy konfliktusra, már előrébb vagy a jó megoldás felé vezető úton.

2. A legsürgetőbb feladat a szeretet gyakorlása

A legfontosabb dolog a bibliai, igazi keresztyénségben a szeretet gyakorlása. Minden olyan dolog a keresztyénség mai gyakorlatában, amely nem a szeretetre épül, a jobbik esetben emberi hozzátétel, a rosszabbikban a Gonosz aknamunkájának köszönhető. Az utolsó idők egyik jellegzetessége, hogy még a keresztyének között is meghidegül a szeretet. A Máté 24,12 szerint az utolsó időkben „Mivel pedig megsokasodik a gonoszság, a szeretet sokakban meghidegül.” Nos, a szeretetet gyakorolni kell. Az a keresztyének legfontosabb teendője, hogy szeressenek. Szeressék Istent, szeressék testvéreiket és szeressenek mindenkit.

A keresztyének egymás ellen elkövetett vétkei nagyon sok gondot, problémát okoznak a gyülekezetben – így volt ez akkoriban, és bár azt mondhatnánk, hogy ma nincs így. Nagyon sok esetben a keresztyének között ugyanazok az egymás ellen elkövetett bűnök találhatók meg, mint a Krisztust nem ismerő világiak között. Van azonban ennek egy kitűnő orvossága, mégpedig a szeretet, mert az képessé tesz a tűrésre és a megbocsátásra. Ha nem tekinted ellenségnek a másik embert – főleg keresztyén testvéredet –, mert Krisztus módján szereted, akkor sokkal könnyebb elhordozni minden konfliktust. Hogy ne értsük félre a Biblia szavait: az, hogy „a szeretet sok bűnt elfedez” nem azt jelenti, hogy a szeretet eltörli az elkövetett bűnt, vagyis ha bűnt követtem el valaki ellen, és utána kimutatom a szeretetem iránta, akkor megszűnt a bűnök! Nem erről van szó, hanem arról, hogy nincs ugyan a szeretetnek bűntörlő ereje, de a bűnök által egymáson ejtett sebeket képes begyógyítani.

A szeretetet pedig a mindennapi élet különböző helyzeteiben kézzelfogható módon kell gyakorolni: nemcsak a megbocsátásban, hanem a vendégszeretetben, amire az átutazó atyafiaknak (Jak 4:13), a vendégszolgálatra érkező igehirdetőknek (1Kor 9:5) és általában az idegeneknek (3Jn 5–8) volt szükségük. Szívesen kell gyakorolni a szeretetet idegenekkel is. Nem korlátozható a család, a gyülekezet vagy a közös hit körére. Felebarátot kell látni minden emberben (Lk 10:25–37). És ez ma sincs másként. Azzal tudjuk megmutatni a szeretetünket, hogy gyakoroljuk.

Befejezés

A hetvenes években készült egy háromrészes keresztyén film az USA-ban. Az első részben, melynek címe az volt, hogy Tolvaj az éjszakában (Thief in the Night) volt egy jelenet, amit szeretnék most felidézni. Vasárnap a lelkész a templomban az elragadtatásról beszélt, hogy amikor eljön az Úr, akkor a keresztyének egy szempillantás alatt eltűnnek, aki pedig halogatta a döntést, az hátramarad. A család – apa, anya, nagylány, kisfiú – együtt hallgatták. A kisfiú még nem tért meg, halogatta a döntést. Pár nappal később éppen jött haza a biciklizésből. Belépett a konyhába, ahol a következő kép fogadta: a tűzön forr az étel, a turmixgép forog, az anyja pedig sehol. Berohan a nővére szobájába, ott szól a magnó, az ágyon nyitott könyv, de a lány nincs ott. A kisfiúnak eszébe jut a vasárnapi prédikáció, és sikoltozva sírni kezd, mert azt hiszi, hogy az anyja és a nővére elragadtatott, ő pedig hátramaradt. A kiabálására bejön az anyja és a nővére a kertből, ahová kiszaladtak, mert a szomszédasszony hívta őket. A kisfiú boldogan rohan az anyja karjaiba, és azon nyomban, ott a konyhában letérdelnek és a kisfiú átadja életét az Úr Jézusnak.

Sokszor nem is gondoljuk végig, hogy tényleg bármikor eljöhet az, amikor véget ér az életünk, akár mert meghalunk, akár mert eljön az Úr. Mindkét esetben készen kell állnunk arra, hogy számot adjunk Istennek az életünkkel.

Ámen!

Úrnapi Igehirdetés, 2007. augusztus 26.

Úrnapi Igehirdetések

Buenos Aires, 2007. augusztus 26.

írta Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Zsid 12,1-14

Textus: 1Péter 4,1-2

Mivel tehát Krisztus testben szenvedett, vértezzétek fel magatokat azzal a felismeréssel, hogy aki testileg szenved, az elszakad a bűntől, ²hogy többé ne emberi vágyak, hanem az Isten akarata szerint éljétek le testi életetek hátralevő idejét.

Cím: Szenvedés - büntetés

Bevezetés

Jézus Krisztus kétezer éve Jeruzsálem mellett meghalt a kereszten, és ezzel beteljesítette az emberek bűneiért való tökéletes áldozatot. Azután a harmadik napon kijött a sírjából teljes elevenségben, és találkozott tanítványaival. Utána még közel másfél hónapon át velük volt, járt-kelt, tanított, étkezett, aludt, majd a mennybemenetel ünnepén, negyven nappal húsvét után és tíz nappal pünkösd előtt, az Olajfák hegyéről tanítványai szeme előtt felment a mennybe. Utolsó itt elhangzott szavaival adta tanítványainak a keresztség sákramentumának gyakorlására vonatkozó parancsát. Tíz nappal később eljött a Szent Lélek, létrejött az első gyülekezet Jeruzsálemben, majd Izraelben több helyütt. Innen hamarosan eljutott a Krisztusról szóló örömhír a Római Birodalom központjába, és onnan villámgyorsan szétvitték az akkor ismert világ mind a négy sarkába. A keresztyénség azóta sok nehézségen, tévúton, válságon keresztülment, de az Úr kegyelméből ma is él, és hirdeti, hogy van megszabadulás a bűn és a halál átkától Jézus vére árán. – Ez volt a két héttel ezelőtti Igehirdetésem bevezetése is. Azért idéztem ide szó szerint, mert a mai Igehirdetés bevezetője is ez. Ennek kell lennie, mert mindaz, amit a keresztyénség valójában jelent, erre alapul. Jézus Krisztus szenvedésére, áldozatára, halálára és feltámadására.

A mai Igehirdetés alapigéjében újra felbukkan a szenvedés, méghozzá Krisztus szenvedése. Nem is olyan rég volt már erről szó, mégis van újabb mondanivalója Istennek mindannyiunk számára a témával kapcsolatban, főleg, mert Krisztus szenvedése tette lehetővé, hogy mi most itt legyünk.

Ezt nézzük meg a következőkben!

1. Krisztus szenvedése az emberekért

Krisztus testben szenvedett. Ebben a leglényegesebb momentum az, hogy testben. Sokan gondolják Jézusról, hogy ő valami különleges lény volt, mivel Isten Fia, hát biztos valami szupermenként létezett. Mindenkinél erősebb volt, kibírt mindenféle fájdalmat, és csodákat tudott tenni. Nos, az utóbbi igaz.

Az első századokban létezett egy eretnekmozgalom, amely egy bizonyos Marción nevű kisázsiai kereskedőből lett hitszónok nézeteit követte, aki azt tanította, hogy Jézus Krisztusnak „jelenésszerű, mennyből aláhozott teste” volt. Sokan ma is azt gondolják, hogy az Isten Fia nem élhetett a miénkhez hasonló testben, hiszen ez fáj, fázik, törékeny és betegségre hajlamos, ráadásul 80-100 év alatt elhasználódik. Márpedig ilyen testben jött el a földre az Isten Fia.

Ez azért lényeges, hogy lássuk, Jézus nem kívülállóként, nem mint egy előkelő idegen jött közénk, tartózkodott a földön, hanem olyan megmentőként, aki teljesen azonosul a megmenteni való emberrel. Kivéve természetesen a bűnt, hiszen azért jött, hogy attól megszabadítsa az emberiséget. Jézus teste tehát pontosan olyan volt, mint a miénk. Volt szíve, tüdeje, mája, veséje, gyomra, szüksége volt levegőre, vízre, táplálékra az életben maradáshoz. Voltak idegvégződései, amelyekkel érzékelte a meleget és a hideget, a simogatást és a fájdalmat. Amelyekkel érezte a töviskorona szúrását, a dárda döfését, amelyekkel érzékelte a fájdalmat, melyet kínzói okoztak neki és amely végül a halálához vezetett.

Az első vers második fele nem azt jelenti, hogy akinek fizikai fájdalmai vannak, az nem foglalkozik a bűnnel. A pepautai nem jövő időben, hanem perfektumban áll: nem a megszabadulást ígéri a szenvedőnek, hanem olyasmire utal, ami már megtörtént, egy tényre, amelyet tartós állapot követ. Ez a tény Krisztus szenvedése. Ha még azt is hozzávesszük, hogy a pepautai passzívumos alak, akkor kétségtelen, hogy nem a szenvedő ember szünteti meg a bűnt saját testi szenvedése árán, hanem a bűn uralma Jézus szenvedése árán szűnt meg.

Röviden összefoglalva: az Isten Fiának, Jézusnak a kínzások és a megfeszítés során elszenvedett szenvedése, végül halála az, ami lehetővé teszi a mi számunkra, hogy a bűneinkért járó szenvedést elkerüljük.

2. Az emberek szenvedése a bűneik miatt

Ma nem a szenvedésről szeretnék beszélni, mert azt pár hete már megbeszéltük. Hanem inkább a szenvedés egyik fajtájáról, a büntetésről. Az ember egyik alapvető tulajdonsága, hogy próbálja elkerülni a büntetést, mert nem akar bűnhődni, nem akar szenvedni. Nem szeret fájdalmat érezni, megalázó helyzetbe kerülni, vagy túl nehéz feladattal megbirkózni. Tehát megpróbál úgy élni, hogy ne érje büntetés. Kétféle megoldást próbálhat megvalósítani ennek érdekében. Az egyik az, hogy nem tesz rosszat. Beköti a biztonsági övet az autójában, nem lop el semmit az áruházban, nem veri fejbe azt, akivel vitás ügye van. A másik módszer az, hogy elrejtve tesz csak rosszat. Titokban cigizik, olyankor dobja el a szemetet az utcán, amikor senki nem látja, úgy lép félre, hogy senki ne tudja meg. De vajon hosszú távon melyik út járható? Illetve járható-e bármelyik is? Szerintem nem. Ugyanis előbb vagy utóbb teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy elvéti az utat vagy lebukik. Mert már legalább a konfirmációnk óta tudjuk, hogy bűnt elkövetni négyféleképpen lehet: Gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással. Ha valaki soha nem is cselekszik rosszat – már ez is kevéssé életszerű, de tegyük fel –, akkor valószínűleg néha szól valami rosszat. Ha netalán a szavait is tökéletesen kordában tudja tartani, akkor szinte biztos, hogy legalább a gondolatai közé beférkőznek rossz, helytelen dolgok. De ha véletlenül a tettei és szavai után még a gondolatai is teljesen rendben vannak – ez egyébként teljességgel lehetetlen –, minimum mulasztással kell, hogy bűnt kövessen el. Nem tesz meg valami jót. Így hát a büntetés elkerülhetetlen. Vagy mégsem? Van valami mód? Igen, ha valaki helyettünk bűnhődik.

Volt egyszer egy ikerpár. Teljesen egyformák voltak, ahogy mondani szokás, mint két tojás. De csak kívül. Az egyik tisztességes, becsületes, szorgalmas ember volt, aki boldog családban élt, míg testvére léha, kicsapongó életet élt, részegeskedett, nőzött, csavargott. Az utóbbi feje felett aztán egyszer összecsaptak a hullámok. Vitába keveredett egy emberrel, amiből veszekedés lett, majd verekedés, aminek során a testvér agyonütötte a férfit. Menekülnie kellett, a rendőrség a nyomában volt. Nem tudott máshová menekülni, csak a testvéréhez, bár számított arra, hogy az el fogja őt küldeni. Nem így történt. A jó testvér ajtót nyitott, meghallgatta, majd búvóhelyet kínált neki a szekrényben, mert a rendőrök már a sarkon voltak. Alighogy elhelyezkedett a szökevény a rejtekhelyen, kopogtak az ajtón az üldözők. A jó testvér, amikor azok közölték, hogy kit keresnek, azt mondta, hogy ő az. Magára vette testvére személyazonosságát. A rendőrök letartóztatták és elvitték. A bűnös eközben csendben lapult a szekrényben. Abban bízott, hogy végül testvére felfedi a cserét és megszabadul. Ő azonban nem ezt tette. Vállalta ikertestvérének bűnét, amiért halálra ítélték és ki is végezték. Miután ezt megtudta a valódi gyilkos, keservesen sírt, napokig étlen szomjan bolyongott az utcán, nem találta a helyét. Aztán elkezdett gondolkodni. Hogy tudná jó testvérét visszahozni az életbe? Sehogy – vágnánk rá, és először ezt gondolta ő is. Később azonban rájött a megoldásra. „A helyére kell lépjek.” – gondolta. „Volt egy gonosz és egy jó ember. A gonosznak kellett volna meghalnia és a jónak élnie. De a jó meghalt, úgyhogy csak egyetlen módja van annak, hogy az eredeti egyenleg helyreálljon: ha én leszek a jó.” És attól a naptól kezdve az életben maradt testvér megváltozott. Úgy élt, becsületesen, tisztességesen, tisztán, szeretettel, ahogy halott testvére élt volna.

Testvéreim! Jézus Krisztus a helyünkre lépett, amikor a kereszten meghalt értünk. Előbb-utóbb odakerültünk volna. És mivel Ő, az igazán ártatlan meghalt, nekünk – hogy a szándék megvalósuljon – úgy kell élnünk, ahogy ő élt volna, ha tovább itt marad. Nem csodatévő rabbiként, vándorprédikátorként, hanem az Isten akaratának engedelmeskedőként. Olyan emberként, aki teljes erejéből, szívből harcol a bűn ellen, és továbbadja a tiszta evangéliumot a körülötte élőknek.

Befejezés

Krisztus szenvedésének tehát az is haszna, hogy a bűn uralmát megszüntette. A keresztyéneknek lehet részük szenvedésekben, de merítsenek erőt azok elhordozásához abból a gondolatból, hogy Krisztus testileg szenvedett s az Ő szenvedése győzelmes, eredményes volt: úgy megtörte a bűn uralmát, hogy az megszűnt. Akikért szenvedett, azok felett nincs többé hatalma a bűnnek: nem szolgái a bűnnek, hanem szabadok. Ámen!

Úrnapi Igehirdetés, 2007. augusztus 12.

Buenos Aires, 2007. augusztus 12.

Írta Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Máté 28,18-20

Textus: 1Péter 3, 21-22

Most pedig titeket is megment ennek képmása, a keresztség, amely nem a test szennyének lemosása, hanem könyörgés Istenhez jó lelkiismeretért a feltámadt Jézus Krisztus által, ²²aki miután felment a mennybe, az Isten jobbján van, és alávettettek neki angyalok, hatalmasságok és erők.

Cím: A keresztség

Bevezetés

Jézus Krisztus kétezer éve Jeruzsálem mellett meghalt a kereszten, és ezzel beteljesítette az emberek bűneiért való tökéletes áldozatot. Azután a harmadik napon kijött a sírjából teljes elevenségben, és találkozott tanítványaival. Utána még közel másfél hónapon át velük volt, járt-kelt, tanított, étkezett, aludt, majd a mennybemenetel ünnepén, negyven nappal húsvét után és tíz nappal pünkösd előtt, az Olajfák hegyéről tanítványai szeme előtt felment a mennybe. Utolsó itt elhangzott szavaival adta tanítványainak a keresztség sákramentumának gyakorlására vonatkozó parancsát. Tíz nappal később eljött a Szent Lélek, létrejött az első gyülekezet Jeruzsálemben, majd Izraelben több helyütt. Innen hamarosan eljutott a Krisztusról szóló örömhír a Római Birodalom központjába, és onnan villámgyorsan szétvitték az akkor ismert világ mind a négy sarkába. A keresztyénség azóta sok nehézségen, tévúton, válságon keresztülment, de az Úr kegyelméből ma is él, és hirdeti, hogy van megszabadulás a bűn és a halál átkától Jézus vére árán.

Ennek a hirdetésnek az egyik legfontosabb módja a keresztség. Nem a ceremónia, amelynek során magatehetetlen csecsemőket, vagy akár tudatosan döntő felnőtteket leöntenek pár köbcenti vízzel, és azt képzelik hozzá, hogy így megmenekültek a kárhozattól, hanem az, ami a keresztség igazi mondanivalója, jelentése.

Ezt szeretném ma körüljárnia következő három pontban.

1. Mi nem a keresztség?

A leglényegesebb, amit Péter mond, hogy nem a test szennyének lemosása. Az ókorban nem egy vallásban szerepelt különféle kultikus mosakodás, melynek során a testi szennyeződésekkel együtt, annak mintájára az ember a bűnöket, szellemi terheket is le akarta mosni magáról. Ma is szokás a hinduknál, hogy legalább egyszer életükben elzarándokoljanak szent folyójukhoz, a Gangeszhez, hogy abban megfürödjenek.

Izrael népénél sem volt ismeretlen a különféle rituális tisztálkodás. Ha csak arra gondolunk, hogy a templom jobb oldalán, délkeletre állt egy öntött medence, a Biblia réztengernek nevezi. 12 bikán állt, melyek hármasával egy-egy égtáj felé néztek. Magassága 5, átmérője 10 könyök, űrtartalma 2000 bat (44000 liter, a 2Krón 4,5 szerint 3000 bat, 66000 liter). Pereme kifelé hajolt, mint a poháré vagy liliomvirágé. Két sor gömb alakú dísz futott körbe a pereme alatt, minden könyökre jutott tíz. Kiöntése, szállítása technikai bravúr. A 2Krón 4,6 szerint a papok mosakodtak benne, tehát arra a célra szolgált – kisebb társaival egyetemben – hogy az Isten elé szolgálni készülők testüket megmossák.

Keresztelő János gyakorlata sem volt különösebben elütő a kora többi prófétájáétól. Hasonló rituális mosakodási, keresztelési szertartást mások is gyakoroltak, például az esszénusokéról részletes leírás maradt fenn a qumráni tekercsek között. János cselekedete alapjában különbözött a többiekétől, nem a külsőségeiben. De abban erősen! János ugyanis kikel azok ellen, akik azért jönnek hozzá megkeresztelkedni, mert egy szent ember kezéből rájuk folyó víztől bűneik eltörlését remélik. János előfutárként Jézusra mutat.

2. Mi a keresztség?

Menekvés az Isten kegyelmébe. Noé történetéből tudjuk, hogy a vízözön alkalmával az állatok (a tisztákból hét-hét, a tisztátalanokból kettő-kettő) és a nyolc ember (Noé, a felesége, Sém, Hám és Jáfet, a fiaik, és a fiak egy-egy felesége) a bárkán menekültek meg a rettenetes áradásból, ami eltörölt minden élőt a szárazföldről. A hatalmas víz, amit Isten a földre bocsátott, eltörölte a bűnt, de úgy, hogy a bűn elkövetőit is elpusztította. Az Isten kegyelme pedig Krisztusban úgy törli el a bűnt, hogy egyúttal megmenti a bűnöst! Az özönvíz vize a keresztség vizének előképe: a régi világ bűneit mosta el, ez Krisztus vérével a megkereszteltekét. Abban a vízben meghalt minden bűnös, ebben Krisztus halt meg minden bűnösért. Abban Noé és családja talált csak megtartatást, ebben mindenki, aki hisz és megkeresztelkedik. Aki meg van keresztelve, annak hinnie is kell, mert e nélkül a krisztusi áldozat nem érvényesül az életében.

Ezért fontos, hogy meglássuk a református keresztség lényegét. Hogy tudatosítsuk magunkban és egymásban, hogy az általunk gyakorolt keresztség miért más, mint a római katolikus. Nem csak külsőségekben, hanem az értelmében. Azért nincs a reformátusoknál „szükségkeresztség”, mert nem a víz az, ami a bűnt elmossa, hanem Krisztus vére. Azzal pedig senki sem rendelkezhet a maga belátása szerint, sem püspök, sem lelkész, sem presbiter, sem hívő, sem senki más. Mert a keresztvíz csak jelkép, ahogy a Heidelbergi Kátéban olvassuk: „az ő vére és Lelke az én lelkem tisztátalanságát, azaz minden bűnömet oly biztosan lemossa, mint amilyen bizonyosan leviszi külsőleg a test szennyét a víz, amellyel megmosakodom.” (69. kérdés)

A keresztség tehát annak kinyilvánítása, hogy az ember meg akar menekülni a bűn terhétől, az örök kárhozattól, és ehhez Krisztus vérét, annak erejét kéri és veszi igénybe.

3. A keresztség alapja

A keresztvíz megtisztítja a lelkiismeretet a holt cselekedetektől, a bűnöktől. Ez azonban nem elég: az olvasóknak könyörögniük kell a feltámadott Krisztus erejéért, nehogy a szenvedések között új bűnökkel szennyezzék be a keresztségben Krisztus vérével már megtisztított lelkiismeretüket. Ennek alapja pedig az, hogy Jézus Krisztus 1.) feltámadt a halálból 2.) felment a mennybe és az Atya jobbján van, 3.) korlátlan hatalma van mindenfajta erők és angyalok/démonok fölött.

Sokszor gondoljuk, hogy az Apostoli Hitvallás, azaz a Hiszekegy csak egy mondóka, amit szép dolog ünnepségeken meg úrvacsoraosztáskor elmondani. De a hitvallásnak ereje van. Nem csak annyiban, hogy azt, aki elmondja nyilvánosság előtt, azt belsőleg, pszichésen megerősíti, hanem annyiban is, hogy a hitvallást „veszik” a szellemi erők is, és hat rájuk, tehát pneumatikus ereje van. Az angyalok és démonok cselekedeteit befolyásolják az emberek imádságai, hitvallásai. Tehát amikor az ember – akár egyedül – elmondja az apostoli hitvallást, természetesen hittel a szívében, akkor az aktiválódik, és megerősíti az angyalok karjának erejét, és kiüti a szellemi kardot a démonokéból.

Ezért kell tudnunk, hogy a keresztség nem egy szertartás, hanem egy életprogram, amit tudatosan vállalni és vallani kell. Ezt egy kisbaba megkeresztelésekor a szülők és a keresztszülők vállalják, és úgy kell neveljék a gyermeket, hogy amikor döntésképes korba lép, akkor örömmel és őszintén vegye át a felelősséget, és nyilvánítsa ki, hogy ha ő lett volna döntési helyzetben a megkeresztelésekor, akkor ugyanígy döntött volna. Ha ez nincs így, akkor a keresztség csupán egy rítus, ráadásul hamis biztonságba ringatja az embert. Mert nem a keresztvíz az, ami megmenti az embert, hanem Krisztus vére! A keresztvíz e vérnek csupán jelképe!

Befejezés

A keresztség az evangéliumi keresztyénség számára igehirdetés, bizonyságtétel is. A kívülállók felé is megmutathatjuk vele, hogy milyen nagy a mi Urunk szeretete és kegyelme. Ha jól, igei módon gyakoroljuk. De ha nem, akkor fordítva sül el a dolog, mert a nem bibliai módon gyakorolt keresztségből a nem hívő csak azt látja, hogy van egy szertartás, amiben egyes emberek azért vesznek részt, hogy – minden eshetőségre készen – magukat megnyugtassák, és a felelősséget önmagukról elhárítsák. Pedig a keresztségben való részvétel – akár szülőként, keresztszülőként, akár megkereszteltként – épp a felelősség vállalása. Rajta hát!

Ámen!

Úrnapi Igehirdetés, 2007. augusztus 5.

Buenos Aires, 2007. augusztus 5.

Írta Tóth L. Kristóf

Lekció: 1Móz 6,9-18; 7,11-13; 21-24; 8,14-22

Textus: 1Péter 3,18-20

Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket, miután halálra adatott test szerint, de megeleveníttetett Lélek szerint. ¹⁹Így ment el a börtönben levő lelkekhez is, és prédikált azoknak, ²⁰akik egykor engedetlenek voltak, amikor az Isten türelmesen várakozott a Nóé napjaiban a bárka készítésekor. Ebben kevés, szám szerint nyolc lélek menekült meg a vízen át.

Cím: Van menekvés

Bevezetés

A múlt héten a szenvedés értelméről, sőt, boldogságáról volt szó, és végül megállapítottuk, hogy az utóbbi nem is akkora paradoxon, mint elsőre gondolnánk. Sőt, Krisztus szenvedése kifejezetten megváltásunk alapja. Hogy a szenvedés mennyire nem értelmetlen és nem feltétlenül elkerülendő, azt Krisztus szenvedése és halála bizonyítja. Tanítványai mindent elkövettek, hogy megakadályozzák azt, erről a Máté evangéliumában, a 16:21–27.51-ben olvasunk. Tegyük hozzá, hogy hála Istennek, sikertelenül. Igaz életét, hibátlan Bárányként, helyettes áldozatul adta halálba a bűnösökért, de Istennek különös gondja volt a Szenvedőre: Lelkével feltámasztotta a halálból Krisztus szenvedett, és ezzel elérte, hogy az emberek megszabadulhassanak a bűn igájától. Tehát van menekvés!

1. Menekülés, de honnan?

Ha az ember valahol van, ahol minden rendben, akkor semmi oka arra, hogy elmenjen onnan. Menekülni pedig csak onnan szokás, ahol valódi veszedelemmel áll szemben az ember. Itt menekülésről van szó, mégpedig az életveszedelemből. Nézzünk körül. Vajon valóban veszedelemben vagyunk?

Vajon Noé idejében mennyire voltak mások az emberek? Az akkori társadalom szerkezete természetesen más volt, technikailag hozzánk képest fejletlenek voltak, de különben mások voltak, mint mi? Az, hogy mi most más eszközöket használunk, a gondolkodásunkat alapvetően meghatározza? Szerintem nem. A száz évvel ezelőtti idősebb korosztály éppúgy idegenkedett a telefontól és az automobiltól, amit a mai idősek gond nélkül használnak, mint a mai idősek mondjuk a mobiltelefontól vagy az űrrepüléstől, amit viszont az ötven év múlva élő idősek teljesen tartanak majd természetesnek. Az ember viselkedésének lényegét nem befolyásolja döntően, hogy tábortűznél vagy mikrohullámú sütőben készül az ebédje, hogy barlangban vagy a tizenhetedik emeleten lakik.

Noé kortársai gondolkodásukban olyanok voltak, mint mi, illetve a mi környezetünk. Ha egy Noé-szerű ember ma kezdene bárkát építeni a szárazföld kellős közepén, holmi közelgő áradatról vizionálva, akkor éppúgy bolondnak tartanák. De Noénak igaza volt, és amikor jött az áradat, akik felkapaszkodtak a bárkára, megmenekültek, akik nem, azoknak kopoltyút kellett növeszteniük és meg kellett tanulniuk víz alatt lélegezni, ami – mint tudjuk – nem megy egyik percről a másikra. Mindössze nyolcan menekültek meg. A többiek – értesüléseim szerint – megfulladtak.

Kétezer éve Jézus keresztje a bárka. Nem csak egy rövid ideig, mint Noéé, hanem azóta folyamatosan bele lehet kapaszkodni. Akkor és azóta is sokan vannak, akik belekapaszkodnak és megmenekülnek, nyolcnál legalábbis jóval többen. De ugyanúgy sokan vannak, akik bolondságnak tekintik a keresztet, és nem látva a rájuk leselkedő veszedelmet, nem akarnak menekülni.

2. Menekülés, de hová?

A bibliai térképeken fel vannak tüntetve az ószövetségi, ún. menedékvárosok. Ezek a Jordántól keletre Becer, Rámót és Gólán, a Jordántól nyugatra pedig Kedes, Sikem és Kirjat-Arba. Az előbbieket Mózes, az utóbbiakat Józsué jelölte ki arra, hogy a nem szándékos emberölést elkövetők ezekbe a városokba futva megmenekülhettek a vérbosszú elől. E hat város emellett lévita város is volt, mert annak elbírálása, hogy valóban nem áll fenn szándékosság esete, komoly törvényismerettel rendelkező vezetőket követelt. A törvény rendelkezése szerint a menedékvárosokhoz utat kellett készíteni, az utat rendben kellett tartani. A Talmud szerint minden keresztútnál útjelző tábla volt a következő felirattal: »A menedékvárosba«. Ez azt a célt szolgálta, hogy a menekülő könnyen eljuthasson a menedékvárosba, s menekülés közben ne tévedjen el.

Vaktában nem szokás elmenekülni, legalábbis az indulás után biztos valami cél felé veszi a menekülő az útját. Persze a megmenekülésre akkor a legjobb az esély, ha tudom, hová menekülhetek. Noé nem tudta, hogy a bárkájával hol fog végül kikötni. De ahol megfeneklett végül, az Ararát hegyén, amikor kiszálltak, hálaáldozatot mutattak be a megmenekülésükért. Aztán szólt hozzájuk Isten és megáldotta őket, szövetséget kötött velük, hogy megmenekülésük tartós legyen. De utódaik nem élték át a megmenekülést, ezért könnyen megfeledkeztek róla és újra bűnöket követtek el, éppúgy, mint az Egyiptomból kimenekülteket követő nemzedék.

Aki a Krisztus keresztjével menekül, annak személyes élménye lesz a megmenekülés, ezért sokkal könnyebben tudja magát megtartóztatni a bűnöktől. Nem apáink, nagyapáink, őseink élték át, hogy megszabadultak, hanem nekünk magunknak kell! Ezért nem térhet meg senki helyett az anyja, nagyanyja, testvére. Neked magadnak kell belekapaszkodnod a keresztbe, hogy megmenekülj az özönvíznél sokkal súlyosabb csapástól: az örök kárhozattól, ahová a bűneid lerántanak, ha Krisztus nélkül próbálsz boldogulni.

3. Menekülés, de hogyan?

Nos, miután kellőképpen plasztikusan ecseteltem a ránk leselkedő veszedelmet, és a célra is rámutattam, meg kell osztanom veletek azt az információt is, hogy mi módon lehet megmenekülni, hogyan lehet a bűn rabságából Krisztushoz jutni. Nem maradok adósotok e tekintetben sem.

A menekülés módja – vagy útja, ha úgy jobban tetszik – Jézus Krisztus személye. Nem a kereszt maga. Most nem arra gondolok, hogy sokan csodatévő erőt tulajdonítanak azoknak a fadaraboknak, amelyek állítólag eredetiek és Krisztus keresztjéből származnak. Ezekből a darabokból házat lehetne építeni, de ez most mellékes. A lényeg az, hogy Krisztus a kereszten halt meg, hogy a bűneinket elhordozza, de nem a kereszt a főszereplő, hanem Ő. Noé és szűk családja megmenekült, de menekvésének a főszereplője nem a bárka. Hanem? Hanem Isten szava. Az Úr szólt Noénak, hogy mit tegyen, és Noé engedelmeskedett, mert ismerte az Isten szavát. Három rövid szóval jellemzi Mózes Noét: „Istennel járt Noé”. Tehát tudta, kivel áll szemben, és hogy amit Isten mond, az úgy van. Arra is emlékeztek, mint mondott János az Isten szaváról evangéliuma elején? „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” (János 1,14) Jézus az Isten Szavának megtestesülése. Tehát a mi megmenekülésünkben is az a kulcs, hogy felismerjük-e Isten Szavát, Jézus Krisztust, és engedelmeskedünk-e neki? Sehogy máshogy nem menekülhetünk.

Tehát a teendőnk az, hogy ismerjük fel, micsoda veszedelemben vagyunk elkövetett bűneink miatt, függesszük tekintetünket arra a helyre, ahol biztonságba juthatunk: a mennyre, és kapaszkodjuk bele Jézus Krisztusba, aki egyedül képes kimenteni bennünket.

Befejezés

Az elmúlt két alkalommal azzal fejeztem be a prédikációt, hogy amit elmondtam, érdemes kipróbálni. Nos, három a magyar igazság – szoktuk mondani. A mai igehirdetést mégsem fejezem be úgy, hogy próbáld ki. Súlyos veszedelemben vagy, és a mentőeszközt nem lehet kipróbálni. Bíznod kell abban, hogy működni fog, mert előtted már sokan kipróbálták. És Isten annyira szeret, hogy egyszülöttjét adta oda érted, hogy megmenekülj. Ő nem fogja hagyni, hogy elvesszél, ha Őhozzá folyamodsz segítségért.

Ámen!

Úrnapi Igehirdetés, 2007. július 29.

Úrnapi Igehirdetések

Buenos Aires, 2007. július 29.

írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: 1Korinthus 15,12-22, 36-37, 54-58

Textus: 1Péter 3,13-17

De ki az, aki bántalmaz titeket, ha buzgón igyekeztek a jóra? ¹⁴De még ha szenvednétek is az igazságért, akkor is boldogok vagytok; a fenyegetésüktől pedig ne ijedjetek meg, se meg ne rettenjetek. ¹⁵Ellenben az Urat, a Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet. ¹⁶Ezt pedig szelíden és tisztelettudóan, jó lelkiismerettel tegyétek, hogy amivel rágalmaznak titeket, abban megszégyenüljenek azok, akik gyalázzák a ti Krisztusban való jó magatartásotokat. ¹⁷Mert jobb jót, mint gonoszt cselekedve szenvedni, ha ez az Isten akarata

Cím: A szenvedés boldogsága

Bevezetés

A keresztyénség történetének utolsó kétezer évében nem kevés üldözés illetve üldöztetés kapott helyet. A legelső századokban az akkori államhatalom, leginkább a Római Birodalom hatóságai üldözték a Krisztuskövetőket. Ismerjük jól a történelemből például Néró császár cirkuszi játékait, melyek keretében oroszlánokkal és más vadállatokkal falattak fel keresztyéneket – férfiakat, asszonyokat, gyerekeket és öregeket – a művelt közönség gyönyörűségére. Aztán a konstantini korban, a keresztyénség államvallássá lételének idejében fordult a kocka, a Krisztust – legalább névleg – el nem fogadók jártak rosszul, nem egyszer épp olyan rosszul, mint Néró alatt a keresztyének. Aztán jött a keresztyénségre oly idő is, amikor önmagát üldözte, azaz önmaga lényegét, a Krisztushoz, illetve a Szentíráshoz való ragaszkodást – az ellenreformáció idején. És bizony nem csak a római katolicizmus részéről szenvedett üldöztetést a protestantizmus, hanem bizony helyenként és időnként fordítva is történt, ráadásul az is előfordult, hogy a protestantizmuson belüli nézeteltérések vezettek üldözéshez. Református történetünk szégyenfoltja, amikor Szervét Mihály tévtanainak ügyében a genfi tanács a máglyához folyamodott, mint teológiai érvhez, Kálvin tudtával és beleegyezésével.

Üldözöttnek lenni – keresztyénként – nem jó, de még mindig jobb, legalábbis erkölcsi értelemben, mint üldözőnek. Ugyanakkor nagyon nehéz eldönteni, főleg évszázadok távlatából, hogy kinek volt igaza. Ezért hallatlan fontos, hogy a keresztyén ember ahhoz tartsa magát, amit mai igénk is sugall: igyekezzen a jóra. Cselekedjen, beszéljen, éljen úgy, mint aki számára fontos Krisztus személye és az áldozat, amit hozott. Ha ezt sikerül megvalósítani, akkor megvalósul a paradoxon: a szenvedés boldogsága.

1. Bátran

Számomra nincs jobb példa a bátorságra, mint az, ahogy a keresztyénüldözések alatt, melynek kegyetlensége Diocletianus (kb. 245 - kb. 312) alatt tetőzött, sok keresztyén inkább vállalta az embertelen kínhalált, mint hogy megtagadja Istenét. A hitvalló ráadásul akkoriban családját, szüleit, feleségét, kiskorú gyermekeit is magával ránthatta. De a séma meglehetősen egyszerű volt: megtagadni Jézust és élni, aztán kárhozatra hullani, vagy ragaszkodni hozzá és fájdalmasan meghalni, de mennyei örökéletet nyerni. Ez ma másként van. Manapság – legalábbis a világ szabadabbik felén – nem egyetlen, de nagyon súlyos helyzetben kell helyt állni, hitvallóként viselkedni, hanem sok kicsiben. A keresztyénüldözések idején egy keresztyén, ha lebukott, elfogták, megpróbálták rákényszeríteni, hogy tagadja meg Istenét. Ha erre nem volt hajlandó, akkor – sok esetben családjával együtt – vadállatok elé vetették. Pár óra, pár nap, legfeljebb néhány hét kitartás, és vértanú lett belőle. A 21. század elején csak néhány vad mozlim országban leselkedik halálos veszedelem a hitvalló keresztyénekre. Nekünk itt az élet sok apró helyzetében kell hitvallónak bizonyulnunk. Hogy melyik a könnyebb? Mindig a másiké. Talán most azt mondod magadban, bárcsak Diocletianus alatt éltem volna. Hősiesen vállaltam volna a vértanúságot, és hamar a mennybe jutok, míg itt a mindennapos kísértések között nagyon nehezen tudok megállni. De vajon a harmadik századi keresztyén, ha tudta volna, hogy ezernyolcszáz év múlva milyen lesz az élet, vajon nem mondta volna azt, hogy inkább állna helyt keresztyénként nap nap után apró dolgokban, mint hogy szembe kelljen néznie neki magának és családjának is az oroszlánok vérszomjas tekintetével.

De én hiszem, hogy az Úr nekik is, és nekünk is megadja a megfelelő erőt ahhoz, hogy bátran szembenézhessünk minden támadással.

2. Készen a számadásra

A számadás pénzügyi fogalom – ma is, és Péter korában is, az általa használt kifejezés is – azt fejezi ki, hogy valakinek valaki más irányában el kell számolnia a rábízottakkal. Be kell bizonyítania, hogy a számok egyeznek. Ez pedig csak naprakészen lehetséges. Az a könyvelő, aki csak gyűjtögeti a számlákat egy dobozba, és csak az ellenőrzés előtt könyveli őket, komoly kockázatot vállal. Mert bármikor jöhet rendkívüli ellenőrzés. A keresztyén embernek is úgy kell élnie, hogy akármelyik pillanatban felszólíthatják, hogy számoljon be, illetve el. Nem feltétlen Isten részéről jön az ilyen „ellenőrzés”. Ezért készenlétben kell tartani a bizonyságtételt. Nem úgy, mint a DNI*-t, hogy ha igazolnom kell magam a rendőr előtt, vagy hivatalos helyen, akkor elő tudom kapni, hanem úgy, mint egy tényt a szívemben. Akkor vagyok kész a számadásra, ha 1.) ha bennem él Krisztus, 2.) ha Ő szent a szívemben, és 3.) ha él bennem.

Bennem kell éljen Krisztus, mert máshogy nem lehetek megfelelő kapcsolatban vele. Ha csak mellettem él, akkor nem vagyok elég közel hozzá. Ha azt akarom, hogy semmi ne legyen, ami elválaszt bennünket, akkor meg kell hívnom Őt az életembe. Szentként kell, hogy jelen legyen, ami a bibliai kifejezésrendszerben annyit tesz, hogy Istené, az Ő számára elkülönített. Nem lehet tehát a Krisztusom a teremtő Istentől független. Harmadszor pedig élnie kell bennem. Halott Krisztussal nem megyünk semmire. Ha nem a hit, hanem a logika oldaláról közelítjük meg az újszövetségi kijelentést, akkor arra jutunk, hogy ha Krisztus halott, akkor nincs keresztyénség. Akkor nincs semmi értelme semmilyen bibliai tanításnak, sem az egyéni keresztyénségnek, se semmilyen felekezetnek. Jézus feltámadására alapul a mi hitünk teljes rendszere. Tehát a számadásra kész keresztyén szívében ÉLŐ KRISZTUS lakozik.

3. Jó lelkiismerettel

A lelkiismeret egy beépített szenzor, amely jelzi, hogyha az ember bűnt követ el. Valaki egyszer egy háromszögletű fémdarabhoz hasonlította a lelkiismeretet, amely egy tengelyen forog. Minden alkalommal fordul egyet, és fájdalmat okozva jelez. De ahogy fordul, mindig lekopik belőle egy kis darab. És egy idő után, ha sok a bűn, teljesen lekopnak a sarkok, és nem okoz többé fájdalmat a fordulás, nem jelzi többé a bűnt. Minden emberben van „beépített” lelkiismeret – mondhatni „szériatartozék”. Annak a nőnek is volt ilyen, aki az újszülött gyermekét szemetes-zacskóban kitette a hidegre, még a száját is leragasztva, hogy ne sírjon. De nyilván már lekoptak a sarkok, így volt képes erre a szörnyűségre.

A lelkiismeretem akkor lehet nyugodt, ha törekszem, ha úgy tetszik, igyekszem a jóra, méghozzá buzgón. Ha rossz a lelkiismeretem, mert bűn szárad a lelkemen, az nekem szégyen, ha viszont jó lelkiismerettel állok szemben a váddal, az neki szégyen, mert világos, hogy hamisan vádol. Ha már Isten akarata, hogy legyen szenvedésben részem, akkor inkább jót cselekedve szenvedjek. Ő ugyanis megengedi, hogy néha szenvedésben is részesedjünk. Leginkább olyanban, amely az általunk elkövetett bűn következménye. Ha feldobok egy követ, ami a fejemre fog hullani, de gyorsan megbánom és bocsánatot kérek Istentől, Ő megbocsát Jézusért, de a kő attól még a fejemre fog esni, és az fáj. De ha törekszem, akkor bízhatok abban, hogy mindez „csupán” nevelő célzattal történik. Ha Ő megengedi, akkor biztos, hogy valamit használ nekem.

Végül, vajon ki a lelkiismeretem legjobb ismerője? A lelkemet ki ismeri legjobban? Természetesen az Isten Lelke. Ebből pedig az következik, hogy akkor bírok jó lelkiismerettel, ha beengedem Szent Lelket az életembe.

Befejezés

Ezek szerint a szenvedés boldogsága mégsem paradoxon. Mert az igazságért, Krisztusért elszenvedett szenvedés boldogságot gyümölcsözhet. Ezt is ki lehet próbálni!

Ámen!

*Documento Nacional de Indentidad (ejtsd: dokumento naszional de identidad, dé-ene-i)=Nemzeti Személyazonosító Igazolvány Argentínában

Úrnapi Igehirdetés, 2007. július 22.

Buenos Aires, 2007. július 22.

Írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Máté 5,1-12

Textus: 1Péter 3,9-12

Ne fizessetek a gonoszért gonosszal, vagy a gyalázkodásért gyalázkodással, hanem ellenkezőleg: mondjatok áldást, hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek. ¹⁰Mert aki szeretne örülni az életnek, és jó napokat látni, óvja nyelvét a gonosztól, és ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot; ¹¹forduljon el a gonosztól, és cselekedjék jót, keresse és kövesse a békességet; ¹²mert az Úr szeme az igazakon van, és füle az ő könyörgésükre figyel, az Úr arca pedig a gonoszt cselekvők ellen fordul.

Cím: Keressük és kövessük a békességet

Bevezetés

Az emberi civilizáció története háborúk sora. De kétezer éve megjelent a földön egy bölcs férfiú, akiről aztán kiderült, hogy az Isten Fia, aki békességet hirdetett. Nem a háborúk szünetét, hanem azt a lehetőséget, hogy az egyik embernek nem kell gyűlölnie a másikat. Miért is gyűlölködik az ember? Szerintem azért, mert tudja – legalábbis tudat alatt –, hogy bűnös, és a bűntudata gyötri. Úgy véli, hogy a másik ember (talán) kevésbé szenved, jobban csinálja, ezért dühös rá. Tulajdonképpen tehát saját bűneit gyűlöli a másik emberben. És mivel a maga bűneitől megszabadulni nem tud (azt képzeli), ezért arra támad, akiben visszatükröződni látja. Mint amikor az ember a tükörbe néz, és amikor nem elégedett a látvánnyal, akkor összetöri a tükröt. Jézus azonban áldozatával megteremtette a lehetőséget arra, hogy az ember a bűneitől megszabaduljon, tehát nem kell többé gyűlölnie a szenvedését és a másik emberen megtorolni azt. A krisztusi békesség azt jelenti, hogy megszabadultam a bűneim terhétől – mert Jézus felvitte azokat a keresztfára és eltörölte – és ezért nem kell konfliktusban lennem másokkal.

Ennek nem könnyű az útja, az igaz, mert miután elfogadtam Krisztust megmentőmnek, olyan dolgokat kell megtennem, mint például áldást mondani arra, aki átkoz engem. És nem visszaütni, ha bántanak.

1. Békességre igyekezni

Egy alkalommal egy iskolában, a szünetben verekedésbe kezdett két fiú. Jó alaposan megtépték egymást. Ez bizony elő szokott fordulni. Odafutott a tanító és szétválasztotta a verekedőket. A két csapzott, lihegő gyerek dühösen méregette egymást, egyik a tanár jobb, a másik a bal oldalán. A tanító megkérdezte őket, hogy mi történt, hogy kezdődött a verekedés. Az egyik fiú rögtön rávágta: „Úgy kezdődött, hogy a Pisti visszaütött!”

Nevetünk, de ez így van. Hogy kezdődik egy vita, veszekedés, verekedés (háború?)? Úgy, hogy valaki visszavág, visszaüt. És a legalkalmasabb módszer a veszekedés, verekedés (háború) elkerülésére a Krisztusi békességre való törekvés. Ezt nagyon nehéz elhinni. Mármint, hogy működik. Mert nagy a veszélye annak, hogy a másik, a támadó kihasználja, hogy nem ütök vissza, és még durvábban nekem támad. Ez bizony megeshet, de Jézus nem garantálta, hogy sérülésmentesen jutunk a mennybe. De azt igen, hogy ha kitartunk mellette, akkor odajutunk. Szerintem jobb bejutni a mennybe pár kék folttal, vagy csalódással, mint a pokolba sértetlenül.

A békességért való tevékenység a gyülekezet Istentől rendelt egyik fő feladata. A nyolc Krisztusi boldogmondás között a hetedik így szól: „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.” (Máté 5,9) Kik hajtanak az Isten fiainak neveztetésre jobban, mint a keresztyének?

Meg kell lelnünk tehát a megoldást arra, hogy emberi természetünk visszavágna (amilyen kalappal köszönnek, olyannak köszönünk vissza), bosszút állna, Krisztus-követői mivoltunk viszont ennek ellenkezőjére kötelez. Nézzük akkor meg közelebbről, hogy merre is vezet ez az út! Először zsákutcába.

2. Zsákutca

Péter arra tanít, hogy a keresztyén ember legyen olyan a gyalázkodással, gonoszkodással, álnoksággal szemben, mint a zsákutca. A magyarnál kicsit kifejezőbb a spanyol, így: calle sin salida. Utca kijárat nélkül. Bemenni lehet, de kijönni – megfordulás nélkül – nem. Legyen a hívő olyan a gonoszság, gyalázkodás, álnokság számára, mint a matt fekete felület a fény számára. Nyelje el, lehetőleg semmit ne verjen vissza belőle. Legyen a keresztyén ember a rossz szavak és szándékok végállomása.

Ha valaki gonosz dolgot tesz ellenem, és én viszontgonoszkodom vele, akkor ő is újra gonosz lesz velem, és ez így mehet a világ végezetéig. Azok között a népek között, ahol szokás a vérbosszú, vannak olyan családok, akik halálosan gyűlölik a másik család tagjait, már évszázadok óta, és már senki nem tudja, igazából miért.

De nem a vérbosszú a legrosszabb. Szerintem legalábbis. Hanem a pletyka. Tudjátok, hogy múködik? Amikor egy rossz dolog szájról szájra járva eljut egy közösség majdnem minden tagjához. Közben az eredeti dolog módosul, mindenki hozzátesz vagy elvesz, kicsit izgalmasabbá teszi, és mire visszaér – ha visszaér – a „sértetthez”, már nem is hasonlít az eredetihez. Mint a klasszikus vicc: elterjed a hír a Szovjetunióban, hogy Moszkvában Mercedeseket osztogatnak. Aztán kiderül, hogy a hír csak félig igaz, mert nem Moszkvában, hanem Leningrádban, nem Mercedeseket, hanem Zsigulikat és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak. Neked kellene ilyen félig igaz hír?

Én elhatároztam, hogy pletykatemető leszek. Mert egyetlen módon lehet a pletyka ellen harcolni: ha nem adod tovább. A pletyka ellen pedig kell harcolni, mert rombol, pusztít, és még ha igaz is a kiinduló történet, hihetetlen rombolást tud elkövetni egy közösség életében.

De nem csupán a pletykával kell így bánnia a keresztyénnek. Minden rossz szóval. Az irigység szavaival, ami azt sugallja az embernek, hogy ha a másiknak jó, az nekem rossz. Vagy a becsmérlés szavaival, amikor a beszédemmel akarok valaki fölé kerekedni, érzelmileg uralkodni rajta. Aztán a leggonoszabb – és leggyakoribb – szavakkal, a hazugság szavaival. A kis füllentéstől a törvény előtti hamis tanúzásig és hamis esküig, ami már bűncselekmény.

3. Átalakító

De nem csak az a feladata a keresztyénnek, hogy elnyelje a gonosz szavakat, hanem az is, hogy helyettük pozitív szavak hagyják el az ajkait. Tehát nem csupán elnyelni kell a rosszat, hanem magunkban átalakítani vagy kicserélni jóra, és azt „verni vissza”. Ez a krisztusi lelkület. Ha azonban a belsődben indulatok vannak, bosszúvágy, irigység, és hasonlók, akkor az irányodba érkező ilyen jellegű dolgokat legfeljebb elnyelni tudod – még az se biztos – de átalakítani jóvá nem. Ezért gyűlik-gyűlik benned a frusztráltság, az indulat, és a végén vagy kitör, vagy téged tesz belülről tönkre. Tehát a legfontosabb feladatod – ha engedelmeskedni akarsz az Úrnak – az, hogy a magad háza táján rendet rakj. Hogy belül, a gondolataid között teljesen Krisztus legyen az Úr, mert csak így lehetséges, hogy átalakító, transzformátor legyél, aki a gonoszat jóra tudja fordítani. Még egyszer mondom: anélkül, hogy Krisztust Úrrá ne tetted volna az életedben, ez nem lehetséges.

Két jó okunk van tehát, amiért ezt a Biblia által javasolt viselkedést, hozzáállást érdemes követni. Az egyik természetesen az, hogy ez az építő, a gyülekezet, az egyház számára előrevivő magatartás. A veszekedő, konfliktusokból felépülő világban üdítő, kívánatos az a közösség, amely nem csak hogy nem épül ugyanerre, hanem még igyekszik is csökkenteni, vagy megszüntetni a hatását. Így a környezetünk, a családunk, barátaink, szomszédaink számára kívánatossá tudjuk tenni Krisztus követését. Vigyázat! Ha nem, akkor elriaszthatjuk őket az Úrtól. Nagy hát a felelősség.

A másik pedig elég önző. Az, hogy sok idegeskedéstől megóvhatjuk magunkat azzal, hogy egy nálunk nagyobb hatalom, azaz Isten kezébe tesszük le a problémák megoldását. Mert ha úgy válsz átalakítóvá, hogy Krisztust engeded munkálkodni a belsődben, akkor ő tökéletesen, gond nélkül meg tudja oldani a helyzeteket, és nem neked kell idegeskedni, hogy mi lesz.

4. A méltó jutalom

Végül a békességre törekvés elnyeri méltó jutalmát. Nem csak itt a földön. Érdekes, sok keresztyén „csak” túlvilági dimenzióban gondolkodik. Az igaz, hogy a mennyei örökéletben nem lesz fájdalom, sírás, se gonoszság, irigység, önzés, csak szeretet és békesség. De nem kell addig várnunk, hogy boldogok, teljes életet élők lehessünk. Már most, itt a földön megkaphatjuk jutalmunk egy részét. Péter nem azt mondja, hogy ha a mennyben szeretnél békességben lenni, akkor tartózkodj a gonosztól és keresd a békességet, hanem ezt: „aki szeretne örülni az életnek, és jó napokat látni, óvja nyelvét a gonosztól, és ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot; ¹¹forduljon el a gonosztól, és cselekedjék jót, keresse és kövesse a békességet; ¹²mert az Úr szeme az igazakon van”. Egyenes beszéd. És azonnali jutalom.

Ráadásul nem csak Péter tanítja ezt, hanem Pál is: „Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben.” (Róma 12,18) és a Zsidókhoz írt levél szerzője is: „Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat.” (Zsid 12,14)

Befejezés

Kedves Testvérek! Nem valami bonyolult tan ez a mai. Egyszerű: zárd ki a gonoszt az életedből Krisztus segítségével, és működj aktívan közre, hogy ezt a körülötted élők is megtegyék. Elsősorban azért, mert ez neked is jó, ráadásul elősegíti azt, hogy a mennybe juss. Nem azért, mert a jó cselekedeteid jutalma a menny. Ez nem így van, ezt mi, protestánsok tudjuk jól. Hanem azért, mert az a lelkület, ami a békességre igyekvésen keresztül a tiéd lesz, sokkal alkalmasabb arra, hogy következetes Krisztus követő tudj lenni, mint az erőszakos, önző, gonosz világi természeted.

Úgyhogy: add oda az életed irányítását Jézusnak, és ő gondoskodik arról, hogy a gonosz beszéd elnyelője és a krisztusi beszéd hirdetője legyél. Ehhez neked „csak” a Jézus útján kell járnod. A többit ő elintézi. Próbáld csak ki bátran!

Ámen!

.

Úrnapi Igehirdetés, 2007. július 8

Buenos Aires, 2007. július 8.

írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: János 14,12-25

Textus: 1Péter 3,7-8

És ugyanígy, ti férfiak is, megértően éljetek együtt feleségetekkel, mint a gyengébb féllel, adjátok meg nekik a tiszteletet mint örököstársaitoknak is az élet kegyelmében, hogy a ti imádkozásotok ne ütközzék akadályba. ⁸Végül pedig legyetek mindnyájan egyetértők, együttérzők, testvérszeretők, könyörületesek, alázatosak.

Cím: A keresztyén egyetértés

Bevezetés

Kedves Gyülekezet! A múlt vasárnap férfitestvéreim figyelmét hívtam fel arra, hogy noha Péter szavai első látásra az asszonyokhoz szólnak, érdemes odafigyelni rájuk, és nagyon bízom benne, hogy az igehirdetés végére ti is mindannyian egyetértettetek – legalább ebben – velem. Nos, a mai igét éppilyen határozottsággal irányítja Péter apostol a férfiak felé, de már jól tudjuk, hogy az asszonyoknak, sőt, a lányoknak is, ide kell figyelniük, mert olyan dolgokat tanulhatnak meg, amelyek elengedhetetlenek a keresztyén élethez.

Mai témánk – mely ezek szerint mindkét nem képviselőihez szól – az egység. A keresztyénség jellegéből adódóan nem lehet individualista vallás. Egyedül az ember nem gyakorolhatja a Krisztus-követést. A keresztyén egyház funkciói – az Istentisztelet, a katekézis (hitoktatás), a diakónia (szeretetszolgálat) feladata csak egyrészt az ismeret, a tudás, a hittapasztalat továbbadása. Legalább ilyen fontos feladata a közösség gyakorlása is. Nagyon fontos része az Istentiszteletnek az, hogy találkozunk egymással.

Jézus a János 13,34-35-ben egymás szeretésére hívja fel a figyelmet és kiemeli: „Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.”

1. Egység a családban

Tegnap színházban voltunk Ágotával. Gyerekelőadás volt a Teatro Empire-ben, a Congreso mögött. A két bohóc, Sonrisas és Lagrimita összetalálkoznak, és elhatározzák, hogy ezentúl együtt fognak csinálni mindent. El is akarnak indulni, de az egyik jobbra, a másik balra, aztán az egyik balra és a másik jobbra. Végül egyiküknek vezetővé kell válnia. Nem kell bohócnak lennünk, hogy ezt belássuk. A hadseregben megtanultam: csak a magányos katona lehet „csak” katona. Ha már ketten vannak, az egyik parancsnok, a másik beosztott. Isten úgy látta jónak, hogy a családban a férfi legyen a parancsnok. Nem diktátor, sem papucs, hanem gondos vezető. Ezért mondja Péter apostol a férfinak, mint a bibliai családmodellben a család fejének, hogy gondja legyen a feleségével való egyetértő együttélésre.

A családi egység a keresztyénség szempontjából is fontos, mert a bibliai közösség legkisebb egysége a család. Az Istentisztelet „alapsejtje” a családi áhítat, a közös étkezések alkalmával elmondott ima, a szeretetközösség gyakorlása a szülők és gyermekek között. Ezért kell a keresztyénnek gondot fordítania arra, hogy a családban egyetértés legyen.

A férjnek a gyengébb féllel szembeni megértést kell leginkább gyakorolnia. Semmi sértő szándék nincs szerintem abban, ha a nőket a „gyengébb nem” szóval illetjük. Bár én végignéztem egy szülést – a feleségemét – és sok mindennek nevezném azokat, akik meg tudnak szülni egy gyereket, de gyengének nem. A családon belüli egység kulcsa tehát a megértés. Méghozzá kölcsönösen.

2. Egység a gyülekezetben

A hívő család gyülekezetbe jár. A gyülekezet családokból, illetve családtagokból épül fel. Családokból, melyek szülőkből, gyerekekből, testvérekből állnak, és családtagokból, akik tagjai egy családnak, még ha az Istentiszteleten csak ő vesz is részt. Az a testvérünk, aki egyedül jön el Istentiszteletre, az is hozza a családját, ha másképp nem, de a szívében viselt fájdalom képében, mert nincsenek igazi kapcsolatban Istennel. A gyülekezet is olyan, mint a család. Mert bizony a rokonait nem válogathatja meg az ember – legfeljebb a feleségét (de már az anyósát sem, egy nőhöz egy bizonyos anyós jár, és nem másik) –, ugyanígy azokat sem, akikkel egy gyülekezetbe tartozik. Ha olyanok vannak a gyülekezetben, akiket valami okból kifolyólag nem kedvelek, akkor csak azt tehetem, amit a családban is, hogy megszakítom vele a kapcsolatot. De ez tragikus. Vagy mások is hozzám hasonlóan tesznek, és ez a valaki el lesz vágva a közösségtől, vagy önmagamat szakítom el ez által a közösségtől. Mindkettő végzetesen tragikus véget érhet.

Ezért a gyülekezet valamennyi tagjának – férfinak és nőnek egyaránt – meg kell fogadnunk Péter tanácsát, amit a férfiaknak címzett, hogy tudniillik adjuk meg a tiszteletet a másiknak, aki örököstársunk, azaz éppúgy Krisztus követője, Isten bűnös, de megmentett gyermeke, mint mi. Mert e nélkül nincs közös imádság. E nélkül nincs gyülekezet. Ha lenézés, netán gyűlölet van a szívünkben a másik iránt, akivel egy gyülekezetbe tartozván együtt kell imádkoznunk, az imádságunk halott lesz.

Egyszer egy gyülekezetben vendég evangelizátor járt. Négyszemközti beszélgetés során a helyi lelkész elmondta a vendégnek, hogy a gyülekezeti tagok milyen sokat imádkoznak, és az Istentisztelet végén valóban sokan csatlakoztak a közös imához. A házigazda később megkérdezte a vendéget a tapasztalatairól. Az így felelt: „Tényleg sokat imádkoztok, a templomban térdig lehet járni az imádságokban.” A házigazda büszkeséget érzett, de a vendég folytatta: „Az imádságoknak azonban fel kellene szállniuk az Isten elé, a trónterembe. De ti nem vagytok egységben, harag, irigység, vetélkedés van közöttetek, ezért imáitok legtöbbször nem jutnak magasabbra a plafonnál, és visszahullanak a földre.”

Mi se legyünk hát itt a Buenos Airesi magyar református gyülekezetben irigyek, vetélkedők, haragosak, vagy mást lenézők, hogy Krisztusban egyek lehessünk és imádságaink szárnyalhassanak, fel-fel a trón elébe.

3. Egység a világban

Ahogy a keresztyén család a gyülekezetben él, úgy a gyülekezet a világban. Nem létezhet olyan gyülekezet, amely ki akar vonulni a világi környezetből. Nem csak azért, mert ez lehetetlen. A XVII. században a Mayfloweren az Újvilágba érkezett „zarándok atyák” sem alapíthattak „vegytiszta” protestáns közösséget Észak-Amerikában, mert hamar megjelentek az indiánok, akiknek tovább lehetett adni Krisztus áldozatának jó hírét. Azért, mert a keresztyénség lényege a misszió. A keresztyén egyház nem élhet bezártan, mert azzal önmaga lényegét tagadná meg. Mert mi is az egyház? Az egyházzá magyarosodott görög szónak, az ekklésziának a jelentése kihívottak. Olyanok közössége, akiket Isten valahonnan kihívott. És mivel mindig vannak olyanok, akik nem jöttek ki, az Egyháznak az a feladata, hogy minél többeket meggyőzzön arról, hogy igenis érdemes kijönni, hallgatni Krisztus szavára, hívására. Az Egyháznak tehát küldetése van a világ felé. Az Egyház legfontosabb munkaterülete a világ. A nem hívőktől hemzsegő világ a színtere az egyház életének.

A keresztyéneknek tehát egyetértőknek kell lenniük. Nem egyformáknak – én a magam részéről nem hiszek abban, hogy jobb lenne, ha csak egy keresztyén egyházi szervezet lenne –, hanem egyetértőknek. Egy római katolikus és egy protestáns bizonyos dolgokat meg tud tenni közösen, bizonyos dolgokat nem. Az egyetértés azt jelenti ebben az esetben, hogy amit megtehetünk együtt, azt megtesszük, de nem akarjuk sem magunkra, sem a másikra rákényszeríteni azt, hogy megcsináljunk olyan dolgokat közösen, amit nem tudunk. Egy barátommal is van olyan dolog, amit tudok együtt csinálni vele, és van, amit nem. De nem azon kesergünk, hogy miket nem tehetünk meg együtt, hanem annak örülünk, amit igen.

S ha a keresztyének ezt megvalósítják, akkor lesz hiteles, kívánatos és őszinte az együttérzésük, testvérszeretetük, könyörületességük, alázatuk.

Befejezés

Kedves Testvérek! Mindez Krisztus vágya, hogy megvalósuljon az életünkben. Ő azért halt meg a kereszten, hogy nekünk jó legyen. Hogy ne kelljen rettegnünk a haláltól, a fájdalomtól. Hogy legyen Egyház, a keresztyének közössége. Legyen egy hely, ahol együtt lehetünk, legyenek olyanok, akikkel egyetértünk, akikkel szerethetjük egymást, és ezt a szeretetet ki tudjuk sugározni a világba, ahol oly nagy a hiány belőle.

Hozd meg a döntést, testvérem, dönts úgy, hogy teljes szívvel követed Jézus Krisztust. Ő megbocsátja bűneidet, segít korrigálni a hibáidat, és segít megcselekedni az Ő akaratát. Ne tagadd meg a kívánságát!

Ámen!

Úrnapi Igehirdetés, 2007. július 1.

Buenos Aires,

Írta Tóth L. Kristóf

Lekció: 1Mózes 18,1-19

Textus: 1Péter 3,1-6

Ugyanígy, ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, hogy ha közülük egyesek nem engedelmeskednek az igének, feleségük magaviselete szavak nélkül is nyerje meg őket, ²felfigyelve istenfélő és tiszta életetekre. ³Ne a külső dísz legyen a ti ékességetek, ne a hajfonogatás, arany ékszerek felrakása vagy különféle ruhák felöltése, ⁴hanem a szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével: ez értékes az Isten előtt. ⁵Egykor a szent asszonyok is, akik az Istenben reménykedtek, így díszítették magukat: engedelmeskedtek férjüknek, ⁶ahogyan Sára engedelmeskedett Ábrahámnak, és urának nevezte őt. Az ő leányai lesztek, ha jót tesztek, és ha nem féltek semmiféle fenyegetéstől.

Cím: Az élet bizonyságtétele

Bevezetés

Kedves férfitestvéreim! Tudom, hogy mi itt most törpe kisebbséget alkotunk, hiszen több asszony van jelen. Amikor azt hallottátok a felolvasás elején, hogy „…ti asszonyok…”, talán ösztönösen becsuktátok lelki füleiteket, hiszen ez most csak a nőknek fog szólni. Vagy lehet, hogy az fordult meg a fejetekben, hogy na, most jól megkapják az asszonyok is! De bár való igaz, hogy Péter az asszonyoknak írt, nekünk is szól az Ige, hozzánk is el kell érkezzen az Isten üzenete. Tehát felejtsük el, hogy asszonyoknak írta Péter, vonatkoztassuk bátran magunkra. Persze azt nem, hogy engedelmeskednünk kell a férjünknek J.

1. Hogy néz ki egy hívő ember?

Mi a különös ismertetőjegye? Nos, szerintem a hívő barna, hosszú hajú, szemüveges, kicsit duci és szeret bő szoknyában járni. Nem-nem, várjunk csak! Ismerek egy másik hívőt, aki nem szereti a bő szoknyát. Nyilván, mert férfi. Ő vékony, szőke és szakálla is van. Ja, és ismerek más hívőket is, akik teljesen különböznek ettől a kettőtől is. Akkor valószínűleg az öltözékükről, hajukról, alkatukról és más külső tulajdonságukról nem ismerhetjük fel a hívőket. Tehát a hívő bárhogy kinézhet? Igen. Lehet szegekkel kivert bőrdzseki rajta, és tetoválásai? Vagy lehet vastagon kifestve, mélyen kivágott ruhában lévő hölgy? Igen. Egyik kedvenc tévésorozatomban az afroamerikai orvos megmenti egy eszméletlen fehér fiatalember életét. Amikor kibontják az ingét, a mellén és a karján tetoválásokat találnak, a Ku-Klux-Klan jelét és horogkeresztet. Az orvos arca érthetően elborul, de azért megadja a szükséges kezelést. Később a férfi magához tér, és amikor az orvos megjelenik mellette, megköszöni neki, amit érte tett, és elmondja, hogy ő már megtért, az élete Jézusé, és szereti a fekete embereket, mint testvéreit az Úrban. Megtagadta fajgyűlölő múltját, de a tetoválásokat nem olyan könnyű eltávolítani.

Aztán, lehet-e hívő ember reverendában, vagy fekete öltönyben, palástban? Bizony lehet! És aki ilyen viseletben van, az biztos, hogy hívő? Egyes gyülekezetekben, közösségekben van „hívő divat”, azaz szokás, hogy hogyan kell öltöznie egy hívőnek. De aki felölti az „egyenruhát”, még nem lesz valódi hívővé. Ha én beöltöznék, mondjuk pilótának, és beülnék egy Boeing 747-es pilótaülésébe, nyugodtan ülnétek mögöttem, várva a felszállást?

Tehát megállapíthatjuk, hogy nem az öltözet teszi a hívőt.

2. Hogyan beszél egy hívő ember?

Akkor talán a beszéd. Az, hogy miről beszél. Vajon a hívő mindig Jézusról beszél? Szerintem nem. Aki csak az Úr Jézusról tud beszélni, az szerintem nagyon unalmas ember. Nekem vannak nem hívő barátaim, velük is jól el tudok beszélgetni. És bizony néha előkerülnek olyan témák is, amikor mint hívő kell megszólalnom, és képviselnem kell a bibliai keresztyén álláspontot. De talán pont azért tudok ilyenkor beszélni, hitvallást tenni, mert máskor tudok más témáról is őszintén beszélni. Valószínűleg ezért hallgat meg.

Aztán megint megfordítva a dolgot: aki csak Jézusról beszél, az biztos, hogy hívő? Nem egy megrögzött ateista jobban ismeri a Bibliát, mint némely „gyalog hívő”. Léó Táxil 19. századi francia ateista író, aki többször becsapta a francia főpapokat és a pápát is, írt egy ún. „Szórakoztató Biblia” című opust, amely bár nem szórakoztató, csak mocskolódó, de a szerző alapos bibliaismeretére vall. Továbbá vajon aki hívő, mindig tud teljesen helyénvaló módon beszélni? Én nekem sajnos nem mindig sikerül. Egy alkalommal a Zrínyi körben, a tizenegynéhány éves korosztályú Dió csoportban az órán egy rádió adó-vevővel játszottak a gyerekek. Már körülbelül tizedszer kezdtem bele egy mondatba, és nem tudtam befejezni, mert közbecsipogtak az adóvevővel. Ekkor mérgemben azt találtam mondani, hogy tegyétek már el azt a …va rádiót. Nos, heteken át kaptam cserkész és egyéb körökből a feddéseket, hogy mit képzelek így beszélni. Valóban helytelenül cselekedtem, de azért az elgondolkodtató, hogy ezt az egy szavamat megjegyezték, de mindazt, amit Jézusról, Istenről, a szeretetről mondtam, azt nem.

Végül eljutunk oda, hogy ha nem lehet a hívőt felismerni sem a ruházatáról, sem a beszédéről, akkor hogyan?

3. Mi az ismérve a keresztény hívőnek?

Nos, a válasz van benne a mai igénkben: az élete bizonyságtételéből. Igazából itt kellene, hogy véget érjen az igehirdetés, mert ezt a kifejezést nem lehet megmagyarázni, kifejteni. Ugyanis ez mindenkinél más kell legyen. Nincs, nem is lehet univerzális minta erre. Persze az Úr ad támpontot, megfigyelhetjük, milyen volt a bibliai szereplők életének bizonyságtétele. Noé, Ábrahám, József, Mózes, Dávid életéből tanulhatunk, Keresztelő János, Péter, Pál, Timóteus példáját követhetjük, vagy akár Kálvinra, Spenerre vagy Bonhoefferre tekinthetünk. De csak egy-egy dolgot leshetünk el tőlük. Mert mi mi vagyunk és nem ők. És nem másolhatjuk le a szüleink, nagyszüleink, vagy egy hívő testvér életének bizonyságtételét sem. Csak a sajátunkat alkothatjuk meg.

Ehhez pedig Péter két segítséget ad. A 2. versben azt mondja: istenfélő, tiszta élet. Az Isten uralmának és kegyelmének fel- és elismerése, és a tisztaság. A tizedik cserkésztörvény így hangzik: „A cserkész testben és lélekben tiszta.” Nos, aki látott már cserkésztábort, az tudja, hogy bizony a mindennapos cserkészprogramok alatt a ruha, az arc, a kéz bepiszkolódik. De az a cserkész, aki be akarja tartani a tizedik törvény első felét, nem úgy teszi ezt, hogy kivonja magát a programokból, hanem úgy, hogy amikor módja van rá, megmosakszik, ruhát vált, ruhát mos. Ha a keresztyén ember tiszta akar lenni, nem az a megoldás, hogy kivonul a világból egy kolostorba, hogy ne kelljen érintkeznie a „bűnös világgal”, és így „lelkileg” bepiszkolódnia, hanem a világban élve keresztyénként újra meg újra megtisztálkodni Jézus Krisztus kegyelme által.

Befejezés

Kedves Asszonytestvérek! Nem véletlen, hogy Péter ezeket a szavakat az asszonyokhoz intézi. Ti vagytok azok a kétféle embertípus közül, akik inkább képesek megvalósítani mindezt. Az asszony tudja példájával segíteni a férjét. Segítsetek nekünk a hit gyakorlásában. De nehogy elbízzátok magatokat! Mert a hívő élet csak akkor működik, ha Krisztushoz kapcsolódunk. Asszony és férfi egyaránt.

Ámen!

Úrnapi Igehirdetés, 2007. június 3.

Buenos Aires, 2007. június 3.

Írta: Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Ézsaiás 53

Textus: 1Péter 2,21-25

Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek: ²²ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját, ²³mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél. ²⁴Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg. ²⁵Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez.

Cím: Mit tett értünk Jézus?

Bevezetés

Érdemes néha a közhelyek szintjénél mélyebben végiggondolni, kinek-minek köszönhetjük, hogy most itt vagyunk. S ha ezt megtesszük, a végén – ha őszinték vagyunk – el kell hogy jussunk az Úr Jézushoz. Mert Ő az, akinek a tette nyomán itt lehetünk, mint egyének, mint gyülekezet, mint a keresztyén egyház része. És szándékosan mondtam egyes számban, hogy tette, és nem tettei. Ugyanis sok dolgot tett az Úr Jézus – és tesz ma is – ami miatt hálásak lehetünk Neki. De a legfontosabbat 2000 éve a kereszten tette, mégpedig azt, hogy meghalt értünk és helyettünk. A sok minden tényező előtt (!) ez a legfontosabb, amiért ehelyt most hálát adnunk érdemes.

Ez ráadásul egy csodálatos kapcsolópont a többi keresztyénekkel a világ minden részén, és minden felekezet tekintetében. Amelyik ember ugyanis vallja ezt, azt testvéremnek tekinthetem, vagy legalábbis már van tárgyalni valóm Istennel kapcsolatban, mindegy, milyen felekezethez tartozik. Aki nem vallja, azzal nincs. És ez az, ami összeköt mindazokkal, akik Krisztust követik, ami által – hiába vagyunk itt most kevesen – részei vagyunk a világméretű Istentiszteletnek.

Istentiszteleteink kérdése: Mit tett értünk Jézus. A mai válasz: szívátültetést, golyóálló mellényt és hazavezető utat adott nekünk.

1. Meghalni a bűnnek és az igazságnak élni

Ki az az épelméjű ember, aki meg akar halni? Bizony van ilyen. Olyan ember, aki nem unta meg az életét, nem pszichiátriai eset, nem öngyilkosjelölt. Aki élni akar, ezért meg akar halni. Valóságosan, nem jelképesen. Nem hiszitek? Rendben, bebizonyítom. Egy szívbeteg, akinek menthetetlen a szíve, várólistán van. Egyszer váratlanul megcsörren a mobiltelefonja. A kórháza értesíti, hogy ha egy órán belül beérkezik a kórházba, és mindent rendben találnak nála (nem ivott alkoholt, nem szedett gyógyszert, nem lázas, és a többi), akkor kap egy új szívet. Bemegy, izgatott, fél, de meg akar halni. Azért, hogy élhessen. Ahhoz ugyanis, hogy megkaphassa a donor szívét, és ezáltal tovább élhessen, az orvosoknak meg kell állítaniuk a szívét, hogy kivehessék, és a helyére bevarrhassák az új szívet. Ha ez a beteg nem hal meg, nem áll le a szíve, akkor hamarosan meghal. Ha meghal, és a szíve a kórházi hulladékba kerül, vagy jobbik esetben a laboratóriumba, spirituszba, hogy tanulmányozhassák, akkor élni fog.

Ez történik a keresztyén életében is. Fehér köpenyek, bemosakodás, lélegeztetőgép és szike nélkül. Egy parókián az egyik szoba arra szolgált, hogy akik eljutottak a megtérés küszöbére, ebbe a helyiségbe elvonulva magukban, vagy egy általuk kiválasztott segítővel megtehették a döntő lépést. A lelkész kiírta az ajtajára: „MŰTŐ”. Amikor megláttam ezt a kiírást, elnevettem magam. De később megtapasztaltam, hogy véresen komolyan gondolta. Nem volt a fele se tréfa. A megtérés a szívműtéthez hasonlítható. Éppen úgy új életet, új lehetőséget kap vele az ember. És ugyanúgy el is lehet puskázni.

Amikor az ember megtér, és megkapja az új szívét, ami már csak Istenért dobog, a Sátán elveszíti felette az irányítást. Ugyanis az ember régi szíve volt az ő kezében. S mivel e régi szív a szemétre került, és az új szív Istené, a Gonosznak nincs semmi hatalma a megtért ember felett. Még akkor sem, ha a megtért ember néha elhiszi neki, hogy van. De ez hazugság. A régi, bűnös szívedet el kell vetned, és az új szíveddel az igazságnak, Istennek kell élned. Ez a megtérés lényege, ezen az úton juthatsz el bizonyosan a Mennybe.

2. Jézus sebeivel gyógyultunk meg

Ne féljetek, nem jövök újabb kórházi szemléltetéssel. Ez a mondat, hogy Jézus sebeivel gyógyultunk meg, csupán annyit jelent, hogy ő kapta azokat a sebeket, amiket nekünk kellett volna. Ennyi és nem több.

A rendőrök golyóálló mellényt viselnek. Mit gondoltok, ha rálőnek egy rendőrre, akkor ő vidáman továbbsétál? Nem érez semmit abból, hogy eltalálták? Ha így gondolod, akkor nagyot fogsz csalódni, ha egyszer ki kell próbálnod a mellényt. Bizony, ha lelőnek egy golyóálló mellényt viselő embert, az megemlegeti jó darabig! Életben marad, mert a mellény nem engedi át a lövedéket, de a becsapódás erejét igencsak megérzi. Kék foltok, rosszabb esetben egy bordatörés vagy –repedés. De megmenti az életét. Nincs olyan bolond, aki azzal, hogy ilyen mellékhatásai vannak, nem veszi fel a mellényt, ha olyan helyre megy, ahol rálőhetnek.

Krisztus viselte el a kereszten elszenvedett áldozata során a mi bűneinkért kijáró fájdalmat. Ha nekünk az életünk során bármilyen nagy fájdalmat kell elviselnünk, az csak a „maradék fájdalom”, ami abból maradt, aminek a halálos részét Jézus áldozata felfogta helyettünk. És azért van ez a „maradék”, hogy megértsük, mit tett értünk az Úr Jézus. Nem tudom, hogy ha fel lehetne találni olyan golyóálló mellényt, amiben semmit nem lehet érezni (ha nem lenne fizikai képtelenség), akkor rendszeresítenék-e. Nem kerülne-e a fiók mélyére. Az esetleges alkalmazása nem tenné-e felelőtlenné a rendőröket? Ha az életünk teljesen fájdalommentes lenne, akkor jelentene-e bármit is, amit Péter mondott: „az ő sebei által gyógyultatok meg”?

3. Visszatértünk

És végül tudnunk kell, hogy frissen átültetett szívünkkel, a golyóálló mellényünkkel honnan jövünk és hová tartunk. Péter itt is világos: eltévedtünk az eredeti (helyes) útról, és valami olyanra tévedtünk, amin a pusztulásba tartottunk. Mentségünk, hogy nem tudtuk, hogy rossz az út. Ezért az Úr senkit nem hibáztat, aki nincs tisztában ezzel. De akik számára már világos, azoknak nincs kibúvó, vissza kell térni a helyes útra. Egy kétéves gyerektől nem lehet elvárni, hogy mindig mindenkinek köszönjön. De egy hatévestől már el lehet várni. Aki első alkalommal folyamodik tartózkodási engedélyért, annak el lehet nézni, hogy még nem ért elég jól spanyolul, hogy egyedül intézze a dolgait. De aki már végleges letelepedésért folyamodik, annak már tudnia kell annyira, hogy megértsen mindent.

Testvéreim! Közöttetek nincs senki, aki azt mondhatná: én nem tudtam arról, hogy Krisztus mit tett értem, és én mivel tartozom neki mindezért. Ugyanis a templomban legalább ez minden vasárnap elhangzik. Legalább egyszer életedben te is hallottad. Tehát már nem vagy tudatlan, nem csatangolhatsz összevissza. Döntened kell, hogy kit követsz. Jézus megteremtette a lehetőséget, hogy visszatérj a helyes útra. Ha nem élsz vele, magadra vess. Előbb-utóbb kilökődik az új szíved – mert az isteni ajándék nem fér össze a bűnös életmóddal –, majd a golyóálló mellényed is elhasználódik, és nem kaphatsz újat, mert szakítottál azzal, akitől kaphatnál.

Az utunk hazafelé vezet – nem a koporsó vagy a temető felé! Az enyém biztosan nem. Otthonunk, ahová az Úr Jézus vissza akar vezetni bennünket, a menny. Ő megtette azt, ami által rálelhetünk az odavezető útra. Csak rajtad múlik, hogy rálépsz-e.

Befejezés

Föl vagyunk szerelve, meg vagyunk védve, rá vagyunk terelve a hazavezető útra. (Elnézést a sok fáért és macskáért!) Az Úr Jézus Krisztus mindent megtett értünk, amit megtehetett. De nem térhet meg helyettünk. Nem adhatja át önmagának az életünket helyettünk. Nem élhet keresztyén életet helyettünk. Nem imádkozhat, nem hallgathat prédikációkat, nem tehet bizonyságot helyettünk. Ezeket nekünk kell megtennünk. De a nehezét Ő már megtette. Rajta, induljunk, cselekedjünk! Éljünk!

Ámen!