Írta Tóth L. Kristóf lelkész
Buenos Aires
Meghallgatható ide kattintva.
Lekció: Zsoltárok 143
Textus: Galata 2,15-19
15Mi, akik természet szerint zsidók, és nem pogányok közül való bűnösök vagyunk, 16tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedetei alapján igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által. Ezért mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hit, és nem a törvény cselekvése által, mert a törvény cselekvése által nem igazul meg egy ember sem.17Ha pedig Krisztusban keresve megigazulást, magunk is bűnösnek bizonyulunk, akkor talán Krisztus a bűn szolgája? Semmiképpen sem! 18Mert ha valamit leromboltam, és ismét felépítem, magam nyilvánítom magamat törvényszegőnek. 19Mert én meghaltam a törvény által a törvénynek, hogy Istennek éljek.
Cím: Hit általi megigazulás
Bevezetés
Kedves testvérek!
Argentínába történt megérkezésünk után az első vasárnapi prédikációmban – a Reformáció ünnepe lévén – a 16. századi hitújítás négy alapvető latin vezérelve közül az egyikkel foglalkoztam. Azután sorban a többi hárommal is a következő vasárnapokon. Ez a latin mondat pedig így szólt: Sola fide, azaz egyedül hit által. Most, szinte napra három és fél évvel később, megint eljutottunk ehhez a mondathoz. Más alapige, az egyházi év más része, de a lényeg ugyanaz. Nem csak ma, hanem az év minden napján, hiszen protestáns keresztyénségünk egyik kulcsa az, hogy hit által igazulunk meg, azaz a hitünkkel tudjuk befogadni azt, hogy Jézus Krisztus helyettünk szenvedett és halt meg a kereszten. Azaz, hogy kegyelemből, és nem jótetteink gyümölcseként kapjuk a megmenekülést.
1. A törvény és a kegyelem viszonya zsidó szemszögből
Pál is és Péter is zsidók voltak. Egyikük farizeus párti családban született, mondhatni főúri neveltetést kapott, a másik egyszerű halászember volt, nyilván szülei sem voltak előkelőek. De alapszinten mindketten ugyanazt a nevelést kapták. Ugyanazt az oktatást kapták a Bibliával kapcsolatban, és ugyanannak az Istennek a tiszteletére tanították meg őket. A korabeli zsidó oktatási rendszerben minden fiúgyermek a bármicvójáig, azaz a felnőtté avatásáig (12 éves koráig) meg kellett tanuljon olvasni, és hosszú ótestamentumi részleteket fejből citálni. Nyilvánvalóan ezt követően „szétvált” szellemi fejlődésük, mert Péter munkába állt egy halászhajón, Pál pedig magasabb szinten – Gamáliel iskolájában – folytatta tanulmányait, hogy aztán később magas beosztásban üldözhesse az általa igaznak tartott hit általa ellenségnek tartott megkérdőjelezőit. Hangsúlyozom azonban, hogy Péter és Pál alapvetően ugyanazt a nevelést kapták.
Ennek lényege dióhéjban az, hogy Isten teremtette a világot, Ábrahámban, majd Jákóbban kiválasztotta népéül a zsidókat, létszámukat megnövelte, a fogságból őket kimentette, majd a jelenlegi Izrael területén otthonhoz, hazához juttatta. S e nép mindaddig, amíg engedelmeskedett az Úr szavának, jólétben és sikeresen élt, amikor viszont ellenszegült, akkor kemény büntetésben részesült. Ez tulajdonképpen mind a mai napig a zsidó vallás lecsupaszított lényege.
Természetesen a zsidó vallás is ismeri a kegyelem fogalmát. Csak egy igen szűklátókörű, a bibliai tanokat végletesen leegyszerűsítő, tudomány- és Istentelen irányzat tartja, hogy Izrael vallásában a kegyelem ismeretlen és az Istennek tetsző élet csak és kizárólag a Tóra (törvény) betűjének megtartásával élhető. Egész egyszerűen a keleti gondolkodásban a kegyelem némileg mást jelent, ezért nehezebb egy kicsit a zsidó embernek megértenie és elfogadnia, hogy Jézusban, az Ő áldozatában az ember – minden ember – kegyelmet kapott.
2. A törvény és a kegyelem viszonya pogány szemszögből
Pál és Péter, a két nagy apostol számára életük egy pontján megjelent a Messiás, Jézus Krisztus. Ő az előbb ismertetett lényegre építette fel tanítását, aminek – szintén dióhéjban – a lényege az, hogy Isten annyira szereti az embert, hogy képes egyszülöttjét érte áldozni. Ez a kegyelem megjelenése. Gyakorlati megvalósulása pedig az, amiről ma szó van: a hit. Mert egy dolog az, ha az ember mindenféle ismeretet gyűjt össze Istenről – a Bibliából, könyvekből, más emberektől –, illetve saját képzelete segítségével képet alkot róla, és egy másik az, ahogyan Isten megjelenik a valóságban. Ennek a kulcsa a hit.
Ha gyúrunk magunknak egy Istent, aki miránk, emberekre hasonlít, a Bibliából pedig kimazsolázzuk azokat a mondatokat, amelyek megfelelnek a mi elképzeléseinknek, akkor az nem hit, hanem pogányság, bálványimádás. Ezt általánosságban nem elítélő hangsúllyal mondom, mert ez egy emberi jellemvonás, hogy hajlamosak vagyunk ember formájú istenséget gyártani magunknak vagy egymásnak, és azt bálványként imádni. Amikor azonban felismertük, hogy Isten nem azonos a mi bálványunkkal – még csak nem is hasonlít rá –, mert felismertük Őt az Ő valójában, de nem hajítjuk el magunktól, akkor az már igen komoly lázadás Isten ellen.
A hit abban segít, hogy elfogadjuk Istent olyannak, amilyen a valóságban. Hogy ne gyártsunk magunknak istenséget, hanem kapcsoljuk az életünket Jézusban a létező valódi Istenhez. Mégpedig azért, mert a magunk gyártotta isten (kisbetűvel!) csak egy hamis biztonságérzetet tud nyújtani és a valódi válsághelyzetekben (betegség és halál, fájdalom, csalódás és hasonlók) csődöt mond. Ezzel szemben a valódi Isten, Jézus Krisztus Atyja ténylegesen képes megsegíteni. Ennek a befogadásához kell a hit.
3. A kapcsolat
A helyzet tehát az, hogy Péternek is fel kell ismernie azt, hogy a törvény megtartása nem ad üdvösséget, csak és kizárólag a Krisztusban megszerezhető kegyelem. Ennek elhívése, illetve e hit átültetése a mindennapi gyakorlatba neki okozott nagyobb problémát, mivel a törvény általi megigazulás „hitében” élők között élt és szolgált, míg Pál az ilyen szempontból tabula rasanak számító pogány területen. Pál vitázva, ha kell, feddve – mint láttuk a múlt héten – igyekszik átsegíteni Pétert a kegyelem általi üdvösség útjára. És Pál azt is világossá teszi, hogy az a nézet, amely a törvény általi megigazulást tartja az Istenhez vezető útnak, igazából az Ótestamentum félreértelmezéséből adódik. Tehát a hit általi megigazulás az Istennek az Ó és az Újtestamentumban megjelent akarata.
Milyen gondot okoz az embernek a törvény általi megigazulás? Ha következetesen végigvisszük, akkor látjuk, hogy nem lehetséges a törvényt (a Tízparancsolatról és további néhány száz parancs) hiánytalanul megtartani, de még a leglényegesebbeket sem. Tehát mindenképpen rá van szorulva az ember a kegyelemre. Ennek megfelelően a törvény általi megigazulás csak frusztrációt okoz, elveszi az ember békességét. A kegyelemben viszont megújulhatok, békességet nyerhetek, és nyugodtan harcolhatok a bűn ellen tudva, hogy Jézus már győzött, tehát ha az Ő nyomdokában járok, akkor én is győzni fogok.
A hit tehát önmagában nem jobb, mint a cselekedetek, hanem egyedül alkalmas, hogy általa létrejöjjön a kapcsolat Jézus Krisztusban az Istennel.
Befejezés
Péter és Pál voltak a legnagyobb hatással a keresztyénségre. Vitájuk sok-sok kérdést megválaszolt, keresztyének millióinak szolgált útmutatásul. Megmutatja, hogy van egyedül üdvözítő Isten, van igaz hit, de azt, hogy ez melyik, nem ember dönti el. Nem zárhatja ki az egyik ember a másikat a kegyelemből, nem zárhatja el előle a hitet. A Jézus Krisztusba vetett hitet, ami a miénk!
Ámen!
Buenos Aires
Meghallgatható ide kattintva.
Lekció: Zsoltárok 143
Textus: Galata 2,15-19
15Mi, akik természet szerint zsidók, és nem pogányok közül való bűnösök vagyunk, 16tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedetei alapján igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által. Ezért mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hit, és nem a törvény cselekvése által, mert a törvény cselekvése által nem igazul meg egy ember sem.17Ha pedig Krisztusban keresve megigazulást, magunk is bűnösnek bizonyulunk, akkor talán Krisztus a bűn szolgája? Semmiképpen sem! 18Mert ha valamit leromboltam, és ismét felépítem, magam nyilvánítom magamat törvényszegőnek. 19Mert én meghaltam a törvény által a törvénynek, hogy Istennek éljek.
Cím: Hit általi megigazulás
Bevezetés
Kedves testvérek!
Argentínába történt megérkezésünk után az első vasárnapi prédikációmban – a Reformáció ünnepe lévén – a 16. századi hitújítás négy alapvető latin vezérelve közül az egyikkel foglalkoztam. Azután sorban a többi hárommal is a következő vasárnapokon. Ez a latin mondat pedig így szólt: Sola fide, azaz egyedül hit által. Most, szinte napra három és fél évvel később, megint eljutottunk ehhez a mondathoz. Más alapige, az egyházi év más része, de a lényeg ugyanaz. Nem csak ma, hanem az év minden napján, hiszen protestáns keresztyénségünk egyik kulcsa az, hogy hit által igazulunk meg, azaz a hitünkkel tudjuk befogadni azt, hogy Jézus Krisztus helyettünk szenvedett és halt meg a kereszten. Azaz, hogy kegyelemből, és nem jótetteink gyümölcseként kapjuk a megmenekülést.
1. A törvény és a kegyelem viszonya zsidó szemszögből
Pál is és Péter is zsidók voltak. Egyikük farizeus párti családban született, mondhatni főúri neveltetést kapott, a másik egyszerű halászember volt, nyilván szülei sem voltak előkelőek. De alapszinten mindketten ugyanazt a nevelést kapták. Ugyanazt az oktatást kapták a Bibliával kapcsolatban, és ugyanannak az Istennek a tiszteletére tanították meg őket. A korabeli zsidó oktatási rendszerben minden fiúgyermek a bármicvójáig, azaz a felnőtté avatásáig (12 éves koráig) meg kellett tanuljon olvasni, és hosszú ótestamentumi részleteket fejből citálni. Nyilvánvalóan ezt követően „szétvált” szellemi fejlődésük, mert Péter munkába állt egy halászhajón, Pál pedig magasabb szinten – Gamáliel iskolájában – folytatta tanulmányait, hogy aztán később magas beosztásban üldözhesse az általa igaznak tartott hit általa ellenségnek tartott megkérdőjelezőit. Hangsúlyozom azonban, hogy Péter és Pál alapvetően ugyanazt a nevelést kapták.
Ennek lényege dióhéjban az, hogy Isten teremtette a világot, Ábrahámban, majd Jákóbban kiválasztotta népéül a zsidókat, létszámukat megnövelte, a fogságból őket kimentette, majd a jelenlegi Izrael területén otthonhoz, hazához juttatta. S e nép mindaddig, amíg engedelmeskedett az Úr szavának, jólétben és sikeresen élt, amikor viszont ellenszegült, akkor kemény büntetésben részesült. Ez tulajdonképpen mind a mai napig a zsidó vallás lecsupaszított lényege.
Természetesen a zsidó vallás is ismeri a kegyelem fogalmát. Csak egy igen szűklátókörű, a bibliai tanokat végletesen leegyszerűsítő, tudomány- és Istentelen irányzat tartja, hogy Izrael vallásában a kegyelem ismeretlen és az Istennek tetsző élet csak és kizárólag a Tóra (törvény) betűjének megtartásával élhető. Egész egyszerűen a keleti gondolkodásban a kegyelem némileg mást jelent, ezért nehezebb egy kicsit a zsidó embernek megértenie és elfogadnia, hogy Jézusban, az Ő áldozatában az ember – minden ember – kegyelmet kapott.
2. A törvény és a kegyelem viszonya pogány szemszögből
Pál és Péter, a két nagy apostol számára életük egy pontján megjelent a Messiás, Jézus Krisztus. Ő az előbb ismertetett lényegre építette fel tanítását, aminek – szintén dióhéjban – a lényege az, hogy Isten annyira szereti az embert, hogy képes egyszülöttjét érte áldozni. Ez a kegyelem megjelenése. Gyakorlati megvalósulása pedig az, amiről ma szó van: a hit. Mert egy dolog az, ha az ember mindenféle ismeretet gyűjt össze Istenről – a Bibliából, könyvekből, más emberektől –, illetve saját képzelete segítségével képet alkot róla, és egy másik az, ahogyan Isten megjelenik a valóságban. Ennek a kulcsa a hit.
Ha gyúrunk magunknak egy Istent, aki miránk, emberekre hasonlít, a Bibliából pedig kimazsolázzuk azokat a mondatokat, amelyek megfelelnek a mi elképzeléseinknek, akkor az nem hit, hanem pogányság, bálványimádás. Ezt általánosságban nem elítélő hangsúllyal mondom, mert ez egy emberi jellemvonás, hogy hajlamosak vagyunk ember formájú istenséget gyártani magunknak vagy egymásnak, és azt bálványként imádni. Amikor azonban felismertük, hogy Isten nem azonos a mi bálványunkkal – még csak nem is hasonlít rá –, mert felismertük Őt az Ő valójában, de nem hajítjuk el magunktól, akkor az már igen komoly lázadás Isten ellen.
A hit abban segít, hogy elfogadjuk Istent olyannak, amilyen a valóságban. Hogy ne gyártsunk magunknak istenséget, hanem kapcsoljuk az életünket Jézusban a létező valódi Istenhez. Mégpedig azért, mert a magunk gyártotta isten (kisbetűvel!) csak egy hamis biztonságérzetet tud nyújtani és a valódi válsághelyzetekben (betegség és halál, fájdalom, csalódás és hasonlók) csődöt mond. Ezzel szemben a valódi Isten, Jézus Krisztus Atyja ténylegesen képes megsegíteni. Ennek a befogadásához kell a hit.
3. A kapcsolat
A helyzet tehát az, hogy Péternek is fel kell ismernie azt, hogy a törvény megtartása nem ad üdvösséget, csak és kizárólag a Krisztusban megszerezhető kegyelem. Ennek elhívése, illetve e hit átültetése a mindennapi gyakorlatba neki okozott nagyobb problémát, mivel a törvény általi megigazulás „hitében” élők között élt és szolgált, míg Pál az ilyen szempontból tabula rasanak számító pogány területen. Pál vitázva, ha kell, feddve – mint láttuk a múlt héten – igyekszik átsegíteni Pétert a kegyelem általi üdvösség útjára. És Pál azt is világossá teszi, hogy az a nézet, amely a törvény általi megigazulást tartja az Istenhez vezető útnak, igazából az Ótestamentum félreértelmezéséből adódik. Tehát a hit általi megigazulás az Istennek az Ó és az Újtestamentumban megjelent akarata.
Milyen gondot okoz az embernek a törvény általi megigazulás? Ha következetesen végigvisszük, akkor látjuk, hogy nem lehetséges a törvényt (a Tízparancsolatról és további néhány száz parancs) hiánytalanul megtartani, de még a leglényegesebbeket sem. Tehát mindenképpen rá van szorulva az ember a kegyelemre. Ennek megfelelően a törvény általi megigazulás csak frusztrációt okoz, elveszi az ember békességét. A kegyelemben viszont megújulhatok, békességet nyerhetek, és nyugodtan harcolhatok a bűn ellen tudva, hogy Jézus már győzött, tehát ha az Ő nyomdokában járok, akkor én is győzni fogok.
A hit tehát önmagában nem jobb, mint a cselekedetek, hanem egyedül alkalmas, hogy általa létrejöjjön a kapcsolat Jézus Krisztusban az Istennel.
Befejezés
Péter és Pál voltak a legnagyobb hatással a keresztyénségre. Vitájuk sok-sok kérdést megválaszolt, keresztyének millióinak szolgált útmutatásul. Megmutatja, hogy van egyedül üdvözítő Isten, van igaz hit, de azt, hogy ez melyik, nem ember dönti el. Nem zárhatja ki az egyik ember a másikat a kegyelemből, nem zárhatja el előle a hitet. A Jézus Krisztusba vetett hitet, ami a miénk!
Ámen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése