Buenos Aires
Az igehirdetés meghallgatható ide kattintva.
Lekció: Péld 15,1-21
Textus: Galata 2,11-14
11Amikor pedig Kéfás Antiókhiába jött, nyíltan szembeszálltam vele, mivel okot adott arra, hogy megfeddjem. 12Mielőtt ugyanis odajöttek néhányan Jakabtól, együtt evett a pogányokkal. Amikor pedig azok megérkeztek, visszahúzódott és elkülönült, mert félt a zsidó származású testvérektől. 13Képmutató módon viselkedett vele együtt a többi zsidó is, úgyhogy képmutatásukba még Barnabás is belesodródott. 14De amikor láttam, hogy nem az evangélium igazságának megfelelő egyenes úton járnak, mindnyájuk előtt ezt mondtam Kéfásnak: „Ha te zsidó létedre pogány módra, és nem zsidó módra élsz, hogyan kényszerítheted a pogányokat, hogy zsidó szokás szerint éljenek?”
Cím: Az evangélium igazságának megfelelő egyenes út
Bevezetés
Kedves testvérek!
Miután már több alkalommal foglalkozunk azzal, hogy bizonyos teológiai kérdésekben Péter és Pál apostolok között nézeteltérés adódott, ideje lenne megkérdezni, konkrétan miben is állt ez a véleménykülönbség. A pogány és a zsidó szokások közötti különbségben, illetve abban, hogy a pogányt zsidóvá kell-e tenni, hogy keresztyén lehessen. Ez azonban az egyszerű antiokhiai, galáciai, jeruzsálemi gyülekezeti tag számára vajon mit jelentett? Miben csúcsosodott ki a véleménykülönbség? Nos, mára eljutottuk ahhoz a ponthoz, hogy ez is kiderül.
Ez a kérdéskör nem más, mint az étkezési szabályok. Az, hogy mit és hogyan egyenek a keresztyének. Két dolog okozhatott e kérdésben problémát akkoriban. Egyrészt az, hogy akik Krisztusban az Istenhez tartoznak, azok hogyan kell viszonyuljanak ahhoz a húshoz, amelyet a korabeli pogány szokások szerint pogány isteneknek áldozva vágtak le. Ehetnek-e ilyen húst, vagy nem? Másrészt pedig, hogy meg kell-e tartaniuk a zsidó étkezési szabályokat, tehát hogy milyen állat húsát ehetik meg, illetve milyen módon kell leölni azt?
Ez egy lényeges kérdéskör, még akkor is, ha mai szemmel lényegtelennek tűnik is. Az akkori keresztyének számára ez fontos volt, és a körülöttük élők szemében is kényes dolog, amelyen a bizonyságtételük értéke múlhatott. Nem a disznóhús megevésén, vagy a vértelen vágáson, hanem azon, hogy az „evangélium igazságának megfelelő egyenes úton járnak”-e.
Sokan gondolják ma is, hogy a keresztyénség egy törvényvallás, azaz bizonyos megszabott szabályok betartása esetén az ember a mennybe juthat, illetve megszegése komoly büntetéssel, örök halállal jár. Ezzel szemben Jézus egész élete és tanítása, továbbá Pál bizonyságtétele – sok más szenté mellett – is arra mutat, hogy Isten az ember szívét vizsgálja, és arra szeretné rávenni az embert, hogy szeressen, és azért engedelmeskedjen Istennek, mert megértette, hogy a szerető Isten jót akar neki. Ez pedig csak egyenes úton járunk.
1. Péter
Mit is tett Péter pontosan? Nos, amikor pogány társaságban tartózkodott, akkor közösséget vállalt velük az asztal mellett, azaz együtt evett velük a rituálisan nyilvánvalóan nem tiszta húsból. Ez különben teljesen rendben lenne önmagában, hiszen Jézus maga mondta Péternek, hogy „Amit az Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak.”(ApCsel 10,15). Amikor azonban Jeruzsálemből érkeztek többen Antiokhiába Péter gyülekezetéből, akkor Péter felvette a jeruzsálemi szokásokat, ha úgy tetszik, álarcát, és tüntetőleg külön ült, hogy mutassa, még a közelébe sem megy olyan húsnak, amely nem kóser, azaz nem tiszta rituálisan. Hatása pedig kiterjedt még Barnabásra is, Pál korábbi tanítómesterére. Ez a kettős viselkedés szúrt szemet Pálnak, és ezt tette szóvá. De miért is? Nos azért, mert egy az evangélium – mint ez a Galata levél korábbi részéből már kiderült – és ha ez így van, akkor nem lehet kétféle módon viselkedni. Nem lehet a keresztyének között kettős mérce. Péter nem egyenes úton járt, hanem mindig arra kanyarodott – legalábbis ebben a kérdésben – amerre könnyebb volt mennie.
11Amikor pedig Kéfás Antiókhiába jött, nyíltan szembeszálltam vele, mivel okot adott arra, hogy megfeddjem. 12Mielőtt ugyanis odajöttek néhányan Jakabtól, együtt evett a pogányokkal. Amikor pedig azok megérkeztek, visszahúzódott és elkülönült, mert félt a zsidó származású testvérektől. 13Képmutató módon viselkedett vele együtt a többi zsidó is, úgyhogy képmutatásukba még Barnabás is belesodródott. 14De amikor láttam, hogy nem az evangélium igazságának megfelelő egyenes úton járnak, mindnyájuk előtt ezt mondtam Kéfásnak: „Ha te zsidó létedre pogány módra, és nem zsidó módra élsz, hogyan kényszerítheted a pogányokat, hogy zsidó szokás szerint éljenek?”
Cím: Az evangélium igazságának megfelelő egyenes út
Bevezetés
Kedves testvérek!
Miután már több alkalommal foglalkozunk azzal, hogy bizonyos teológiai kérdésekben Péter és Pál apostolok között nézeteltérés adódott, ideje lenne megkérdezni, konkrétan miben is állt ez a véleménykülönbség. A pogány és a zsidó szokások közötti különbségben, illetve abban, hogy a pogányt zsidóvá kell-e tenni, hogy keresztyén lehessen. Ez azonban az egyszerű antiokhiai, galáciai, jeruzsálemi gyülekezeti tag számára vajon mit jelentett? Miben csúcsosodott ki a véleménykülönbség? Nos, mára eljutottuk ahhoz a ponthoz, hogy ez is kiderül.
Ez a kérdéskör nem más, mint az étkezési szabályok. Az, hogy mit és hogyan egyenek a keresztyének. Két dolog okozhatott e kérdésben problémát akkoriban. Egyrészt az, hogy akik Krisztusban az Istenhez tartoznak, azok hogyan kell viszonyuljanak ahhoz a húshoz, amelyet a korabeli pogány szokások szerint pogány isteneknek áldozva vágtak le. Ehetnek-e ilyen húst, vagy nem? Másrészt pedig, hogy meg kell-e tartaniuk a zsidó étkezési szabályokat, tehát hogy milyen állat húsát ehetik meg, illetve milyen módon kell leölni azt?
Ez egy lényeges kérdéskör, még akkor is, ha mai szemmel lényegtelennek tűnik is. Az akkori keresztyének számára ez fontos volt, és a körülöttük élők szemében is kényes dolog, amelyen a bizonyságtételük értéke múlhatott. Nem a disznóhús megevésén, vagy a vértelen vágáson, hanem azon, hogy az „evangélium igazságának megfelelő egyenes úton járnak”-e.
Sokan gondolják ma is, hogy a keresztyénség egy törvényvallás, azaz bizonyos megszabott szabályok betartása esetén az ember a mennybe juthat, illetve megszegése komoly büntetéssel, örök halállal jár. Ezzel szemben Jézus egész élete és tanítása, továbbá Pál bizonyságtétele – sok más szenté mellett – is arra mutat, hogy Isten az ember szívét vizsgálja, és arra szeretné rávenni az embert, hogy szeressen, és azért engedelmeskedjen Istennek, mert megértette, hogy a szerető Isten jót akar neki. Ez pedig csak egyenes úton járunk.
1. Péter
Mit is tett Péter pontosan? Nos, amikor pogány társaságban tartózkodott, akkor közösséget vállalt velük az asztal mellett, azaz együtt evett velük a rituálisan nyilvánvalóan nem tiszta húsból. Ez különben teljesen rendben lenne önmagában, hiszen Jézus maga mondta Péternek, hogy „Amit az Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak.”(ApCsel 10,15). Amikor azonban Jeruzsálemből érkeztek többen Antiokhiába Péter gyülekezetéből, akkor Péter felvette a jeruzsálemi szokásokat, ha úgy tetszik, álarcát, és tüntetőleg külön ült, hogy mutassa, még a közelébe sem megy olyan húsnak, amely nem kóser, azaz nem tiszta rituálisan. Hatása pedig kiterjedt még Barnabásra is, Pál korábbi tanítómesterére. Ez a kettős viselkedés szúrt szemet Pálnak, és ezt tette szóvá. De miért is? Nos azért, mert egy az evangélium – mint ez a Galata levél korábbi részéből már kiderült – és ha ez így van, akkor nem lehet kétféle módon viselkedni. Nem lehet a keresztyének között kettős mérce. Péter nem egyenes úton járt, hanem mindig arra kanyarodott – legalábbis ebben a kérdésben – amerre könnyebb volt mennie.
Pétert nem rosszindulat vezette. Egyszerűen emberi módon gondolkodott, és a könnyebb ellenállás irányába mozdult. Saját jó hírnevét és tekintélyét védte. Talán eszébe jutott a mondás: Rómában tégy úgy, mint a rómaiak. Csakhogy itt nem szokásról volt szó, hanem arról, hogy mit képvisel a keresztyénség. Nem egyszer ezt, másszor azt, hanem mindig és mindenek felett Krisztust. Ha egyszer Péter felismerte, hogy Jézus nem akarja azt, hogy a pogányok zsidóvá legyenek, mielőtt keresztyénekké lennének, akkor ezt a felismerést mindig képviselnie kell. Akkor is, ha olyanok vannak jelen, akik szerint épp ellenkezőleg. Ez persze nem könnyű, de azért vannak a jóbarátok, hogy figyelmeztessenek, ha rossz útra tévednénk.
2. Pál
Én azt szoktam mondani, hogy az tud igazán alázatos lenni, akinek van mire. Aki tisztában van azzal, hogy kicsoda-micsoda, és ennek ellenére képes felvenni az őszinte alázat terhét. Aki keresztyén létére értéktelennek, alávalónak tartja magát, az megcsúfolja Krisztus érte hozott áldozatát, ráadásul az ilyen keresztyén alázata hamis, megtévesztő, nem őszinte. Pál apostol, ahogy az elmúlt alkalmakkor láttuk, amikor a szolgálatát megkérdőjelezték egyes rosszakarók, hajlandó volt alázattal a szívében Péter és a jeruzsálemi atyák színe elé járulni. A rábízott evangélium és a rábízott emberek érdekében megtette ezt. A mostani helyzetben pedig szintén a rábízott evangélium és a rábízott emberek érdekében cselekszik. Ahogy nem nézte a saját egóját, a maga személyiségének érzékenységét, amikor megalázkodott, úgy nincs tekintettel Péter önérzetére sem, amikor apostoltársa kiigazításra szorult.
Pál apostolról már talán túlságosan is sokszor hangsúlyoztam, hogy ember volt. Gyarló, esendő. És bizony ebben a helyzetben simán megtehette volna, hogy bosszút áll Péteren azért a vélt sérelemért, hogy jelentenie kellett a szolgálatáról előtte. De Pál nem teszi meg. És azt is megtehette volna – sokkal kényelmesebb lett volna neki –, hogy egyszerűen szemet huny a történtek fölött. Nem veszi észre, hanem hagyja, hogy tovább menjen minden a maga útján. De Pál ezt sem teszi. Abból, ahogy ír, világosan kitetszik, hogy komoly lelki tusa előzi meg, hogy szóvá teszi Péter kifogásolható cselekedetét. Teljesen világos, hogy megtanácskozza Istennel a teendőket, nem bosszúvágyból és nem erős felindulásból cselekszik. Nem is titokban, mert a feddés az antiokhiai gyülekezet színe előtt ment végbe.
3. Jézus Krisztus
A helyzet harmadik – és nem is érdektelen – szereplője Jézus Krisztus. Nem említi név szerint itt Őt Pál, kifejezetten nem is utal rá, mégis cselekvő részese az eseményeknek. Az ő követői, legközvetlenebb képviselői kerülnek konfliktusba egymással, tehát Neki is ki kell vennie belőle a részét.
2. Pál
Én azt szoktam mondani, hogy az tud igazán alázatos lenni, akinek van mire. Aki tisztában van azzal, hogy kicsoda-micsoda, és ennek ellenére képes felvenni az őszinte alázat terhét. Aki keresztyén létére értéktelennek, alávalónak tartja magát, az megcsúfolja Krisztus érte hozott áldozatát, ráadásul az ilyen keresztyén alázata hamis, megtévesztő, nem őszinte. Pál apostol, ahogy az elmúlt alkalmakkor láttuk, amikor a szolgálatát megkérdőjelezték egyes rosszakarók, hajlandó volt alázattal a szívében Péter és a jeruzsálemi atyák színe elé járulni. A rábízott evangélium és a rábízott emberek érdekében megtette ezt. A mostani helyzetben pedig szintén a rábízott evangélium és a rábízott emberek érdekében cselekszik. Ahogy nem nézte a saját egóját, a maga személyiségének érzékenységét, amikor megalázkodott, úgy nincs tekintettel Péter önérzetére sem, amikor apostoltársa kiigazításra szorult.
Pál apostolról már talán túlságosan is sokszor hangsúlyoztam, hogy ember volt. Gyarló, esendő. És bizony ebben a helyzetben simán megtehette volna, hogy bosszút áll Péteren azért a vélt sérelemért, hogy jelentenie kellett a szolgálatáról előtte. De Pál nem teszi meg. És azt is megtehette volna – sokkal kényelmesebb lett volna neki –, hogy egyszerűen szemet huny a történtek fölött. Nem veszi észre, hanem hagyja, hogy tovább menjen minden a maga útján. De Pál ezt sem teszi. Abból, ahogy ír, világosan kitetszik, hogy komoly lelki tusa előzi meg, hogy szóvá teszi Péter kifogásolható cselekedetét. Teljesen világos, hogy megtanácskozza Istennel a teendőket, nem bosszúvágyból és nem erős felindulásból cselekszik. Nem is titokban, mert a feddés az antiokhiai gyülekezet színe előtt ment végbe.
3. Jézus Krisztus
A helyzet harmadik – és nem is érdektelen – szereplője Jézus Krisztus. Nem említi név szerint itt Őt Pál, kifejezetten nem is utal rá, mégis cselekvő részese az eseményeknek. Az ő követői, legközvetlenebb képviselői kerülnek konfliktusba egymással, tehát Neki is ki kell vennie belőle a részét.
Péter elfogadja Pál feddését! Nem száll szembe vele, nem tiltakozik, és ami a legfontosabb, nem keres mentségeket, kibúvókat. Pedig lehetne. Nagyszerűen ki lehetne beszélnie magát a helyzetből. Mégsem teszi. De miért? Azért, mert meglátja, hogy nem Pál volt az, aki megfeddte őt. Nem Pál szemében tett rosszat Péter. Nem Pál akaratát nem hajtotta végre, nem Pál áldozatát kisebbítette tettével, hanem Krisztusét. Tudta, hogy Pál csak eszköz. Valószínűleg az is felrémlett előtte, hogy korábban, amikor Pál apostol szolgálatának hitelessége volt terítéken, akkor nem ő, Péter adta meg a hitelesítést, nem ő igazolta, hogy Pál szolgálata érvényes, hanem Jézus Krisztus. Ő csak eszköz volt, csak közvetítő. Krisztus ügye annyira nem embereken múlik, hogy Isten még ennek a nagy apostolnak a megingását is felhasználja arra, hogy érvényesítse az Ő igazságát.
Mai keresztyénségünkben Jézus Krisztus azt akarja megvalósítani, amit a kezdetekben is: az evangélium igazságának megfelelő egyenes utat. Hogy ezen járjunk. Hogy ha tévedünk, vegyük észre, fogadjuk el felebarátunk figyelmeztetését és jobbítsunk magunkon. Ha pedig testvérünk téved, vagy netán bűne kerül szemünk elé, akkor tudjuk Pál határozottságával és Isten iránti alázatával figyelmeztetni.
Befejezés
Péter volt Jézus tanítványi köréből az, aki a legtöbbre vitte. A római katolicizmus szerint ő lett az első pápa. Itt azonban annyira nem „pápásan” viselkedik, annyira nem tévedhetetlen, hogy Luther az ő példáján felbuzdulva indította meg az egyház megreformálását. Ha Péter tévedhet, bűnt követhet el, elbukhat, akkor hogyne fordulhatna ez elő velünk is?
Mivel előfordulhat, ezért vagyunk rászorulva a kegyelemre. Ezért kell naponként Jézus Krisztushoz mennünk és a segítségét kérnünk. Ezért kell rendszeresen önvizsgálatot és bűnbánatot tartanunk.
És eltanulnunk Pál apostol és Péter apostol alázatát az Isten kijelentése iránt.
Ámen!
Mai keresztyénségünkben Jézus Krisztus azt akarja megvalósítani, amit a kezdetekben is: az evangélium igazságának megfelelő egyenes utat. Hogy ezen járjunk. Hogy ha tévedünk, vegyük észre, fogadjuk el felebarátunk figyelmeztetését és jobbítsunk magunkon. Ha pedig testvérünk téved, vagy netán bűne kerül szemünk elé, akkor tudjuk Pál határozottságával és Isten iránti alázatával figyelmeztetni.
Befejezés
Péter volt Jézus tanítványi köréből az, aki a legtöbbre vitte. A római katolicizmus szerint ő lett az első pápa. Itt azonban annyira nem „pápásan” viselkedik, annyira nem tévedhetetlen, hogy Luther az ő példáján felbuzdulva indította meg az egyház megreformálását. Ha Péter tévedhet, bűnt követhet el, elbukhat, akkor hogyne fordulhatna ez elő velünk is?
Mivel előfordulhat, ezért vagyunk rászorulva a kegyelemre. Ezért kell naponként Jézus Krisztushoz mennünk és a segítségét kérnünk. Ezért kell rendszeresen önvizsgálatot és bűnbánatot tartanunk.
És eltanulnunk Pál apostol és Péter apostol alázatát az Isten kijelentése iránt.
Ámen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése