Írta Tóth L. Kristóf lelkész
Meghallgatható ide kattintva.
Lekció: Apcsel 15,40-16,12
Textus: Galata 2,1-5
1Azután tizennégy esztendő múlva ismét felmentem Jeruzsálembe Barnabással, és magammal vittem Tituszt is. 2Kinyilatkoztatástól indíttatva mentem fel, és eléjük tártam az evangéliumot, amelyet a pogányok között hirdetek, mégpedig külön a tekintélyesek elé, nehogy hiába fáradjak, és hogy eddigi fáradozásom se legyen hiábavaló. 3Még a velem lévő Tituszt, aki görög volt, őt sem kényszerítette senki arra, hogy körülmetélkedjék, 4a befurakodott áltestvérek kedvéért sem, akik csak azért férkőztek be közénk, hogy kikémleljék szabadságunkat, amelyet Krisztus Jézusban kaptunk, és így szolgává tegyenek minket. 5Ezeknek egy pillanatra sem engedtünk, hogy az evangélium igazsága megmaradjon számotokra.
Cím: A jeruzsálemi tanácskozás
Bevezetés
Kedves testvérek!
Folytassuk Pál apostolnak a Galatákhoz írt levelét! Tizennégy esztendővel vagyunk Pál első jeruzsálemi útja után, körülbelül Kr. u. 48 táján. A megtérése óta eltelt időben tett egy missziói utat, Kis-Ázsiában gyülekezeteket alapított, sok hívővel találkozott, sokakat megtérített. Eredményesen munkálkodott az antiokhiai misszió keretében. A Galata levél megírása előtt nem sokkal egy probléma merült fel Galáciában, mely Kis-Ázsia legközepe volt. Néhány zsidóból lett keresztyén úgy gondolta, hogy a pogányok csak olyan módon válhatnak keresztyénné, ha előbb is zsidóvá lesznek. Körülmetélik őket, megtartják a törvényeket, a szombatnapot, és utána lehet megkeresztelni őket. Ez a nézet aztán zavar forrásává lett több gyülekezetben. Tudjuk: a Galata levél nem egy gyülekezetnek íródott, hanem a tartomány valamennyi Krisztust követő közösségének. Többen elbizonytalanodtak, és megkérdőjelezték Pál apostol szolgálatának hitelességét, hiszen ő nem beszélt olyasmiről, hogy zsidóvá kell először válniuk a pogányoknak, hogy keresztyének lehessenek. Mivel a zsidóból lett keresztyének számára Péter és a jeruzsálemiek voltak a mérvadó tekintélyek, Pál fogta magát, és elment hozzájuk két munkatársával, hogy segítséget, ha úgy tetszik, igazolást kérjen. Nem tanácsot kérni ment Péter gyülekezetébe, hanem mert az általa alapított gyülekezetek békessége és fejlődése veszélybe került.
A hamis ál-atyafiakkal szemben határozott, de a hitben gyengék, megingók iránt gyengéd, figyelmes. Ha a jeruzsálemi apostolok véleménye, tanácsa kell, hogy a közösségben helyreálljon a Krisztusban az egység, akkor Pál hajlandó elmenni azért is. Van Pálban elég alázat ehhez. És Péterben is, hogy bár nem értenek mindenben egyet, segít Pálnak, mert a kérdésben fontos, hogy egyakaraton legyenek.
Mindez pedig a keresztyén egységre mutat. Ez került ott és akkor veszélybe, ez indította Pált a nehéz útra és ez a mai témánk is. A keresztyének egysége. Ennek lépései: Krisztus indítására ment, alázattal az „oszlop-apostolok” elé tárja az általa hirdetett evangéliumot, és nem enged a kényszerítésnek.
1. Krisztusi küldetés
Hivatás és küldetés. Ez a két kifejezés rokon, mert mindkettő arra utal, hogy akire vonatkozik, kívülről kap indítást. A hívatásos hívást, a küldetéses küldetést. A keresztyén pedig mindkettőt. Mert amikor a Krisztus nélkül élő ember meghallja Jézus hívását, odamegy hozzá, leteszi bűneit a kereszt tövébe és életét Krisztus kezébe, kap egy küldetést. Ez először azt jelenti, hogy vissza kell menjen az övéi közé, hogy hirdesse – szavaival, tetteivel és életével –, hogy Jézus Krisztus Úr. Azután adottságai, képességei, körülményei függvényében kap különböző hosszabb-rövidebb feladatokat. A hívatás és a küldetés tehát kézen fogva jár.
Pál apostol különösen tudta, hogy mit jelent ez. Nem csak azért, ahogyan át kellett élnie a találkozást Jézussal a damaszkuszi úton, hanem azért is, mert szolgálata, missziói útjai során számos alkalommal találkozott az Úr határozott küldésével. Tervei, szolgálata programja nem a saját fejéből kipattant ötlet volt, hanem engedelmeskedés az Úr akaratának.
Vajon hány vezető – nem keresztyén vezetőkre gondolok most elsősorban, hanem akármilyen vezetőre, munkahelyi, politikai, erkölcsi vezetőkre – tette volna meg, hogy feltarisznyázik és elmegy beszámolni a munkájáról olyan valakinek, aki nincs felette a ranglétrán? Pál megtette ezt. Nem vagyok biztos benne, hogy zokszó nélkül. Mivel Pált embernek ismertem meg, nem egy szuperhősnek, aki tökéletes, úgy érzem, volt olyan pillanat, amikor Pál legalábbis magában azt mondta Istennek: „Ne, Uram! Ne csináld ezt velem! Ne kelljen már odamennem Péterék elé!” De végül elment. Megtette, amit az Úr kért tőle, két okból. Egyrészt mert közvetlen utasítást kapott – saját bevallása szerint is – Istentől erre, másrészt szintén Istentől tudta, hogy neki, mint felelősségteljes keresztyénnek a rábízottak érdekeit kell szem előtt tartania. És ha a galáciai zűrzavar a fejekben attól oldódik meg, hogy Pál elmegy és erkölcsi támogatást, igazolást kér Péteréktől, akkor meg kell tennie. Megtette.
2. Alázat
Péter apostol volt az ősgyülekezet vezetője. Körülötte ott ültek azok az apostolok, akik tanúi voltak Jézus személyes tanításainak, méghozzá élőben. Közvetlen mellette jártak. Beszéltek vele, éppen ezért a tekintélyük igen nagy volt a korabeli keresztyén körökben. Pál korábban keresztyénüldöző főember volt, és bár a megtérése óta eltelt évek megmutatták igazi elkötelezettségét, nyilván jó néhányan nem tekintettek rá úgy, mint teljes értékű apostolra. Pál nem a jeruzsálemieken keresztül várta vagy kapta az evangéliumot, hanem közvetlenül Krisztustól. Neki igazán lett volna oka arra, hogy nagyra, nagyobbra tartsa magát Péternél, hiszen Pál és az antiokhiai misszió sokkal több munkát végzett, mint Péter és a jeruzsálemi gyülekezet. Mi tagadás, Pál hatása a keresztyénségre jóval nagyobb volt, mint Péteré, és ez nem csak ma nyilvánvaló, hanem már akkor is az volt. Pált tehát igazából semmi nem kényszerítette arra, hogy Péter előtt beszámolót tartson. Egyvalami azonban mégis: az alázat. Tudta, hogy a keresztyénség nem Péterről szól, vagy Pálról, vagy Tituszról, vagy akárkiről, hanem egyedül Jézus Krisztusról. És az is bebizonyosodott számára, hogy nem is a körülmetéltségről vagy a körülmetéletlenségről, a kóser konyháról vagy a sertéshúsevésről, hanem a Krisztus iránt táplált érzelmünkről. Ez az alázat titka. Ki a fontos a szolgálatban? Jézus Krisztus, vagy én? Ki a lényege, a mozgatója annak, amit keresztyénként teszek? Jézus, vagy én?
Megtérésem táján a Gyulai Pál utcai templomba is jártam, melynek hivatalos neve Budapest Klauzál téri gyülekezet. Akkoriban nyugdíjas lelkészként Farkas József is ott szolgált. Róla hallottam egy történetet, mely szerint egy idős asszony a gyülekezetből beteg lett, és olvasván a Bibliában a Jakab 5,14-15-öt, elhívatta magához a lelkészt és néhány presbitert. A megnevezett Ige ugyanis így szól: „Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében. 15És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer.” És bár a református egyházunk gyakorlatában nincs jelen az ilyen cselekmény, Jóska bácsi vett egy edény olajat, magával vitt néhány presbitert, megkenték az asszonyt az olajjal és imádkoztak érte. A lelkészben volt annyi alázat az Igével és Krisztussal szemben, valamint szeretet a beteg testvérnő iránt, hogy megtette. Neki erre volt szüksége, mint a kis-ázsiai ingadozóknak a jeruzsálemi apostolok szavára.
3. Kitartás
Mindezek végigviteléhez megvolt Pálban a kitartás is. Önmagával szemben és másokkal szemben is érvényesítette. Sajnos sok mai keresztyénnek van komoly hiánya. Köztük nekem is. És nem is csupán kitartásról van szó Pál esetében, hanem kiállásról valamiért, ragaszkodásról ahhoz, amit igaznak ismert meg. A hamis testvérek, a „testvérnek látszó személyek” ugyanis a Krisztusban nyert szabadságukra pályáztak. No nem úgy, hogy őszintén csatlakoztak volna Krisztushoz, hanem elrablási szándékkal. Az emberek nagyobbik része nem érti meg, hogy az Isten ajándékait nem lehet csak úgy megszerezni! Egyedül ajándékba lehet megkapni.
Pálban megvolt a kitartás, a határozottság, az elszántság, és Krisztus ügyét győzelemre vitte. Amikor kellett, alázattal, amikor kellett, kitartással. Imádkozzunk azért, hogy legyen bennünk, amikor kell, kitartás, amikor kell, alázat!
Befejezés
Pálra éppúgy reábízatott az evangélium hirdetése a pogányok között, mint Péterre a zsidók között. Az apostoli közösségnek ez a szép megnyilvánulása eloszlatta a galáciai kétségeket s lehetetlenné tette a hamis atyafiak, hazug szándékát, hogy kijátsszák a jeruzsálemieket Pállal szemben. Hiszen egy az evangélium. Ily módon bebizonyosodott, hogy a jeruzsálemiek egyetértenek Pállal abban, hogy nem kell körülmetélni a nemzsidókat, hanem az evangéliumot kell hirdetni nekik. Titusz előbőre is megmaradt, bizonyítékul, hogy Pál nem cselekszik ellentétesen a „klasszikus” apostolok tanításával.
Segítsen bennünket az Úr abban, hogy tanuljunk elődeink példájából. Merjünk alázatosak lenni, amikor arra van szükség, tudjunk engedelmeskedni az Úr küldésének, amikor meghalljuk, és legyen bennünk kitartás, hogy meg is tegyük, amit Isten kér tőlünk.
Ámen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése