Az Argentinai Magyar Evangéliumi Református Egyházban elhangzó igehirdetések szöveges és meghallgatható hangformátumban is!

2007. december 9., vasárnap

Advent 1. vasárnapi Igehirdetés, 2007. december 2.

Buenos Aires, 2007. december 2.

Írta Tóth L. Kristóf


Lekció: Máté 25,34-46

Textus: 1Korinthus 11,26

Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön.

Cím: Az Úr halála

Bevezetés

Kedves Testvérek!

Mai igénk – ezt nyilván jól tudjátok mind – az úrvacsora szereztetési igéi közül származik. Ezeket a gondolatokat szoktuk felolvasni minden alkalommal, amikor az Úr asztalához járulunk, azért, mert Pál apostol évezredekig érvényes bölcsességgel fogalmazta meg, mi az úrvacsora lényege. Ma tehát ezek közül a mondatok közül szakítunk ki egyet.

Advent első vasárnapja van ma, most gyújtottuk meg az első gyertyát az adventi koszorún. Az első adventi koszorút különben 1860-ban, kevesebb mint másfélszáz éve egy hamburgi lelkész, Johann Hinrich Wichern készítette. Ő a XIX. század egyik neves német egyházférfiúja volt, a német evangélikus belmisszió létrehozója. Egy óriási fenyőkoszorút függesztett a mennyezetre és 24 gyertyát tett rá, utalva ezzel az ünnep valamennyi napjára. Ez a szokás azonban úgy módosult az idők folyamán, hogy a gyertyák száma 4-re csökkent, azaz ma már az adventi vasárnapok számát jelöli. Az adventi koszorú pedig a XIX. századtól kezdve nagyon elterjedt szerte a világban, és egyre többek számára vált a karácsonyt megelőző időszak nélkülözhetetlen díszévé.

Az advent szó eljövetelt jelent, ebben a négy hetes, a karácsonyt megelőző időszakban az kell(ene) járjon a fejünkben, hogy Jézus Krisztus eljön. Eljött kétezer (egész pontosan kétezer-hét) évvel ezelőtt, amikor megszületett Betlehemben, ezt ünnepeljük karácsonykor, és el fog jönni a maga idejében, erre készülünk az egyházi év minden napján. Az előbbi – a karácsony – egy biztos időpontot jelent minden évben, és pontosan tudjuk azt is, mennyi idő telt el az első karácsony óta (időszámításunk kezdőpontja Krisztus születése), az utóbbi, az Úr második eljövetele pedig a jövő bizonytalan ködébe vész. Nem tudjuk mikor következik be, és nem is fogjuk tudni soha, csak amikor már bekövetkezett.

Arról már többször esett szó, hogy a bibliai ünnepek egymással kapcsolatban hordozzák az igazi értelmet, mondanivalót. Nem csak, sőt, nem elsősorban időrendben. Mert a karácsony mást mond nekünk úgy, hogy tudjuk, Jézus felnőtt, szenvedett, meghalt és feltámadt, és megígérte visszajövetelét az övéiért. És Pál szavai is más értelmet nyernek, ha tudjuk, Jézus feltámadt a halálból.

A keresztyének feladata Krisztus halálát hirdetni, amíg eljön. Ezt nézzük meg három részben a következőkben:

  1. A Úr halálát hirdetni

Valakinek a halálhírét továbbítani – ez nem a legkellemesebb feladat. Ha valaki meghalt, akkor mindenképpen valamiféle szomorúságot hagy hátra, még akkor is, ha úgy mondjuk: szép élete és szép halála volt. Mindenképpen érzünk fájdalmat, mert hiányozni fog az, aki nincs többé. A tanítványok, amikor elszakadtak Krisztustól a Gecsemáné kertben, majd később, amikor tudomásukra jutott Jézus halála, gyászba borultak. Fájlalták a veszteséget, amit szenvedtek. Később azonban, amikor tudomásukra jutott Jézus feltámadása, majd találkoztak is a feltámadott Úrral, akkor összeállt a kép, és a fájdalmat elfújta az öröm szele. Nem azért, mert azt hitték volna, hogy Jézus mégse halt meg, hanem mert tudták, meghalt és feltámadt.

Az Úr Jézus halálának hirdetése nem egy gyászhír továbbadása. Ha az lenne, akkor a keresztyénség évezredes története a szomorúságról szólna, és minden vasárnap gyászolni gyűlnénk össze – ha egyáltalán még összegyűlnénk. Az úrvacsora pedig, melynek szereztetési igéjében találjuk a felszólítást, halotti tor lenne.

De ezek egyike sem igaz – nem lehet igaz egy élő gyülekezetre. Mert mi az élő Krisztust hirdetjük. Tehát nem engedelmeskedünk Pál intésének, hogy Krisztus halálát hirdessük? De igen. Csakhogy van némi különbség abban, hogy azt hirdetjük-e, hogy Krisztus halott, vagy azt, hogy halott volt de most él, mert feltámadt.

Ugye, mekkora különbség? Nekünk az a feladatunk, hogy elmondjuk az embereknek: Isten annyira szerette őket (és persze minket is), hogy Jézus Krisztus meghalt helyettünk. Majd pedig feltámadt. A Krisztust nem ismerő embernek előbb azt kell megértenie, hogy Jézus Krisztus valóságosan meghalt, a fizikai halál állapotába került, mégpedig azért, hogy a mi bűneinkért járó büntetést elhordozza, betöltse. E nélkül nem lett volna teljes a megváltás. Majd pedig az kell eljusson az ember szívéig, hogy feltámadt. Ha elhanyagoljuk Krisztus halálának hirdetését, akkor a nem hívő emberek gondolatában a feltámadás nem kerül a helyére!

Persze hogy hirdetni tudjuk, ahhoz nekünk magunknak is tudnunk, hinnünk kell. Ezért nem gyerekjáték az úrvacsora. Ezért fontos, hogy tudjuk, mi történik az úrvacsorában, mielőtt beállnánk a sorba venni a kenyeret és a bort. Röviden tehát az történik az úrvacsorában, hogy azzal, hogy magunkhoz vesszük az Úr jelképes testét és vérét, közösséget vállalunk a valóságos testével és vérével, azaz elfogadjuk, hogy az Ő kiontott vére elmossa a mi bűneinket. Azzal tehát, hogy tudatosan részt veszünk az úrvacsora sákramentumában, hirdetjük, hogy Krisztus értünk is meghalt. Azzal pedig, hogy bizonyságot teszünk más emberek előtt arról, hogy mit tett értünk Krisztu, hirdetjük, hogy őértük is meghalt. A két résszel együtt engedelmeskedünk Pál tanításának.

  1. Amíg eljön

Nem, nem örök időkre szól a megbízás, amelyet Pál az úrvacsorázó keresztyének feladatául tűzött ki. Csak egy időszakra. Az úrvacsorázástól (a konfirmációtól) az Úr eljöveteléig. Az első úrvacsoravételtől, azaz a konfirmációtól kezdve a felnőtt egyháztagnak feladata az Úr halálát hirdetni. Sőt, nem csak azoknak, akik egy adott alkalommal veszik is Krisztus testét és vérét, hanem mindenkinek, aki a gyülekezetből jelen van. Mert Pál szavai a szereztetési igében hangzanak el, az úrvacsorai liturgia legelején, amikor még mind együtt vagyunk, azok is, akik felkészítették magukat az úrvacsorára és azok is, akik nem. Egyetemes felszólítás tehát ez, akár úrvacsorázik valaki egy alkalommal, akár nem.

Az Úr eljövetele küszöbön áll. Nem tudjuk ugyan, hogy mikor történik meg, de a jelek azt mutatják, hogy lehet, hogy hamarosan, de mindenképpen tudnunk kell, hogy bármikor bekövetkezhet. Tehát keresztyénként minden lehetséges alkalommal hirdetnünk kell az Úr halálát, mégpedig azért, hogy mindazok, aki még nem hallották, vagy hallották, de nem értették meg, hallják és értsék. Hogy meglegyen a lehetőségük arra, hogy a döntéshez szükséges információk birtokába jussanak. Sajnos azt kell lássuk, hogy sokan nem hallgatnak Isten szavára. Rengetegen vannak, akik nem hiszik el, hogy Krisztus szereti őket is. Nem képesek belátni, hogy bűnöket követnek el, és a vesztükbe rohannak. És sajnos úgy néz ki, hogy ezeknek az embereknek a számát nem lehetséges nullára szorítani. Arra azonban van lehetőség, hogy minimalizáljuk. Ebben pedig akkor tudunk az Úr munkatársai lenni, ha hirdetjük az Ő halálát minden lehetséges alkalommal.

Tedd fel magadnak a kérdést – és magadban válaszolj is rá – mikor hirdetted utoljára, hogy Krisztus meghalt a bűneidért? Még soha? Egy évnél régebben? Egy hónapja? Tegnap? Nem érdekes. Elmúlt. Ha őszintén bánod, hogy túl régen, az Úr már megbocsátott. De most tedd fel magadnak azt a kérdést is, hogy mikor fogod hirdetni, hogy az Úr meghalt a bűneidért? Soha? Majd egy év múlva? Jövő hónapban? Vagy a legelső adandó alkalommal? Elmondod annak az embernek, aki elsőként az utadba kerül, hogy Jézus Krisztusban akkora a szeretet, hogy az élete sem volt túr drága ár a te életedért? És hogy ezt bárki elmondhatja magáról, mert Krisztus mindenkit egyformán szeretett?

  1. A vége

Szeretnénk a lehető legkisebbre szorítani azoknak a számát, akik a végén a kárhozatra jutnak, ezért hirdetjük az Úr halálát és persze a feltámadását is, minden lehetséges alkalommal és módon. Ez nem azt jelenti, hogy elindulsz a Floridán a Retiro felé délben, és minden szembejövőnek elmondod, hogy Krisztus meghalt érte is. Ez egyrészt lehetetlen, másrészt felesleges. A Krisztus halálának hirdetése azt kell jelentse, hogy az utolsó pillanatig kész vagy rá, hogy akár életeddel is bizonyságot tégy róla. Hogy amikor módod adódik rá, mert valakivel találkozol, akinek a szemében hiteles vagy, aki hallgat rád, aki éppen rád szorul, annak meg tudod mutatni Krisztus szeretetét.

Lehet, hogy nem szavakkal, hanem egy mosollyal, simogatással, egy kinyújtott kézzel, egy öleléssel. De végig. Az életed végéig, vagy az Úr Krisztus eljöveteléig. Mert ezt tanítja a Biblia: az Úr halálát hirdetni, amíg eljön. Amíg eljön a felhőkön mindazokért, akik életben vannak, az 1Thesszalonika 4,17 és következő versekben leírtak szerint, vagy érted abban a pillanatban, amikor végleg lehunyod testi szemeidet.

Ez egy csodálatos dolog, és én azt kívánom magamnak, hogy utolsó leheletemig képes legyek Krisztus halálát hirdetni azoknak, akiknek meg kell menekülniük a kárhozattól.

Befejezés

Krisztus halálára gondolva örvendezni van okunk. Két okból is. Egyrészt, mert az Ő halála árán szabadulhatunk meg a bűneinkért járó büntetésből, másrészt pedig, mert nem maradt halott, húsvét hajnalán feltámadt, és ezzel legyőzte a halált is. Úgyhogy ne gyászoljuk Krisztust! És azok miatt se szomorkodjunk, akik még nem értették meg, hogy Krisztus halála az életet jelentheti a számukra, hanem engedelmeskedve a Biblia szavának, hirdessük ezt!

Ámen!

Nincsenek megjegyzések:

Magamról

Ötven éve megalapított, bár közel nyolcvan éves múltra visszatekintő evangéliumi gyülekezet vagyunk Buenos Aires szívében. Magyarul hirdetjük azt a JÓ HÍRT, hogy JÉZUS KRISZTUS MEGHALT HELYETTÜNK ÉS ÉRTÜNK A KERESZTEN, A HARMADIK NAPON PEDIG FELTÁMADT.